Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-18 / 168. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1987. július 18. Kozmáné dr. Váradi Katalin Balmazújvárosban született. Egyetemi tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetem jogtudományi karán végezte. A diploma kézhezvétele után Szabolcs-Szátmárba került, a fehér- gyarmati bíróságon kezdett dolgozni. Az itt eltöltött hat évből legfontosabbnak azt tartja, hogy mindenféle ügycsoportot tárgyalhatott, így nagy gyakorlatot szerzett jelenlegi munkájához. 1976-tól Nyíregyházán dolgozik. Előbb büntetőbíró a városi bíróságon, majd 1983-tól a megyei bíróságon a legsúlyosabb, élet elleni bűncselekményeket tárgyalja. Férjezett, két gyermek édesanyja. A Amikor közöltem, miről szeretnék Ön- ™ nel beszélgetni, szabadkozott. Miért tette? — Nem vagyok hivatalos családvédő, aki azért fizetnek, hogy védje a családokat. Családanya vagyok, aki egyben bíró. Természetesen vannak a témával kapcsolatos gondolataim. Tízgyermekes családiban nőttem fel, testvéreim közül öten egyetemet végeztünk. A mi családunkban alapvető érték a becsület, a munka volt. Kerékgyártó kisiparos apámtól, „csak” a háztartást vezető anyámtól alapvető erkölcsi normákat tanultunk meg. A jutalmazás és a büntetés volt szüleim nevelési elve, és nagyon sok szeretetet kaptunk tőlük. Hogy ezek milyen fontos értékek, milyen hasznos útravalók, arra ma, felnőtt fejjel még többet gondolok. A családok széthullása mára szinte hétköznapi jelenség lett. Az Ön véleménye szerint mi ennek az oka? — Az alapvető erkölcsi nonmák hiánya. Ma egy csomó dolgot megtanítunk gyermekeinknek. Ismerik a számítógépeket, az űrhajózást, közben mind kevesebb azoknak a száma, akiknek arról is van fogalmuk, mit jelent a másik ember megbecsülése, a munka tisztelete, vagy mi a hazaszeretet valójában. A család elvesztette régi szerepét, amelyet sem az iskola, sem pedig a munkahely nem képes pótolni. Az egyre terjedő bűnözés mögött is szerepet játszik a családok széthullása. Fokozatosan megszűnt a régi modell. Kispolgári csökevénynek számított az otthon maradó, csak a gyermek- neveléssel és családdal foglalkozó asszony. A közéleti szerep vállalásának volt a legnagyobb becsülete. Ha pedig megromlott a házasság, el lehetett válni. Ha ez közös megegyezéssel történt, a bíró minden kérdezös- ködés nélkül felbonthatta a házasságot. Hogy aztán ennek milyen következményei lettek? Szétvált a család, mind több lett a fél szülővel, sokszor egyikkel sem élő, talaját vesztett gyeimnek. Ez vezetett oda, hogy mostanra az illetékesek is indokoltnak tartották elgondolkodni és változtatni a helyzeten. ^ Nehezebbé tették a válást... — A családjogi törvény módosítása egyebek mellett ilyen jellegű változtatást is hozott. A bíró ezentúl azt is köteles megvizsgálni, mi vezetett a válóper beindításához, valóban indokolt-e az. Tisztáznia kell azt is, milyen a konfliktus természete, s valóban csak a válás jelenthet-e megoldást? Elsődleges cél tehát a házasság visszaállítása, a békítés. A bíróság a közös megegyezéssel válni szándékozók esetében is köteles elemezni a házasság válságának okait. A cél a családok összetartása, a válások számának csökkentése. A törvény ezentúl jobban védi tehát a családot. Nekem azonban kétségeim vannak affelől, hogy egy válóperes bíró képes-e két ember megromlott viszonyát kibogozni, jó irányba terelni. Vagy nincs igazam? — Sajnos eddig csak kevés esetben sikerült. Az igazi megoldás persze az lenne, ha Hétvégi interjú Kozmáné dr. Váradi Katalin bírónővel a csaláilrál _________________________________ nem jutnának el a házasfelek a bíróságig, ha kiegyensúlyozott, boldog családok élnének. Ezzel szemben sajnos, imind több a széthullóban lévő, veszélyeztetett család, s mind több dolga akad a családvédelmi szakembereknek, egyre több ember feladatává válik a hivatalos családvédelem. Itt lenne az ideje elgondolkodni azon is, milyen családok szorulnak egyáltalán védelemre? Általános tapasztalat, — pedig szerintem itt van a kutya elásva —, hogy ha a családvédelemről beszélünk, mindenki hatóságokra, szervezetekre, hivatalokra gondol. Gyámügyesek, családvédelmi irodák, általános iskolák ifjúságvédő tanáraitól kezdve egészen a bíróságok pártfogóhálózatáig terjed a skála. A családvédelem ilyenformán állami és társadalmi feladat. Valamennyinek van azonban egy igen komoly hibája. Nevezetesen az, hogy kívülről próbál egy belső, intim szférába hatolni, és ez igen nehéz dolog. Sajnos, ma hiányoznak a belső önszabályozó törvények. Pedig a belső kontroll, vagy a társadalmi kontroll, az, hogy mit szólnak a szomszédok, mit mondanak majd a munkahelyen, sokkal hatásosabb visszatartó erő lehet. ^ A hivatásos családvédők ezek szerint nem sokat tehetnek? — Dehogynem. Mindenekelőtt segélyt adnak, amivel anyagilag biztonságosabbá válik a család helyzete. A baj csak az, hogy soha nem lehet ellenőrizni, mire is mennek el valójában ezek a segélyek. Tételezzünk fel egy szélsőségesnek lassan már nem is nevezhető családot, amelyben él egy alkoholista apa, akinek emiatt már meggyűlt a baja a rendőrséggel. Mellette él egy joggal idegbeteg anya, aki viszont az egészségügyet „foglalkoztatja". Ilyen esetekben a gyermekek természetesen veszélyeztetett környezetben élnek, esetleg bűnözők lesznek. Ez a család egyidőben szorul a rendőrségre, a gyámügyre és a családvédelmi irodára. így aztán nem csoda, ha sok bába közt elvész a gyermek. Egyszerre több helyről jön a segítség, s bizony gyakran megesik, hogy a család megmentésére szánt pénz a kocsmába vándorol, a Vöröskereszttől kapott ruhák meg az ócskapiacra. Nincs komplex család- védelem, így gyakran nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal... A legnagyobb problémának mégis azt tartom, hogy ha a családról, a családvédelemről esik szó, gyakran elfelejtjük az egyén felelősségét. (Igen fontos pedig, hogy a családvédelem elsősorban azoknak a dolga legyen, akik a családot létrehozták — maguknak a szülőknek. A Ma még közel sem áll úgy a helyzet, hogy az emberek ezt felismernék? — Pedig a szülők példája jó és rossz értelemben is meghatározó, egy életre szól. Ha egy fiatalasszony konfliktusba kerül a férjével, nagyjából ugyanúgy cselekszik, mint ahogyan anyjától látta. Rögtön az lesz a példa, mit csinált az anyám ilyen helyzetben? Fogta magát és elköltözött, vagy kereste a jót, s ezért hajlandó volt kompromisszumokra is? Nem véletlen, hogy az elvált szülők gyermekeinek hatvan százaléka maga is elvált lesz. A sokat látott példa tehát jó és rossz értelemben egyaránt mintául szolgál. A munkára nevelés is csak abban a családban sikerülhet, amelyikben tisztességes példát lát a gyermek. Nem mindegy, hogy valaki hazamegy és szidja a főnököt, a munkáját, a „robotot”, vagy szeretettel és megelégedéssel meséli el, mit dolgozott, mire haladt azon a napon. Sajnos, ma a nevelés eltér az ősök mintájától. Ma azt mondják a gyermekeknek: „Te ne dolgozz, csak tanulj Legyen jobb dolgod, mint nekünk.” Csakhogy a gyermek gyakran nem dolgozik, meg nem is tanul. Pedig ha nem akar dolgozni, nem tanul meg lemondani, felnőttként is boldogtalan lesz. A A régi, ma már klasszikusnak számító családmodell! mind gyakrabban, emlegetjük. Valóban olyan jó volt, vagy csak az idő miatt látjuk szépnek? — Valóban olyan jó volt. A szülők közül csak az apa dolgozott, ő volt a családfő, ő tartotta el a családot. Az anya a gyermekekről gondoskodott, érzelmileg fogta ösz- sze gyermekeit, s mintát adott azokból az erkölcsi és társadalmi normákból, amelyek hiányait ma oly mértékben nélkülözzük. Az anya volt az, aki valamennyi jó példával megismertette gyermekeit, miközben szeretettel és türelemmel gondozta, nevelte ‘őket. A szülők példája hatott a gyermekekre, akik aztán saját házasságukban, saját családjukban is igyekeztek követni a gyermekkorban látott modellt. Válságban van a család. E felismerésnek köszönhetően módosult a közelmúltban a családjogi törvény? — A válások számát tekintve a világ- ranglista első helyezettjei között szerepelünk. A családjogi törvénnyel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság legutóbb kiadott irányelve leglényegesebb változásként kimondja: „Államunk az Alkotmányban, a családjogi törvényben és számos más jogszabályban kifejezésre juttatja a család sokoldalú védelmének, támogatásának szükségességét. Ezt a megkülönböztetett figyelmet elsősorban az indokolja, hogy a család biztosítja azt a környezetet, amelyben a gyermek születésének, felnevelésének, szocialista emberré formálásának legkedvezőbb feltételei teremthetők meg. Alapvető társadalmi és egyéni érdek fűződik tehát a családi élet szilárdságához.” Ez a megfogalmazás az eddigiekhez képest lényeges változtatást jelent. Hat évig családjogi bíró is voltam. Akkor elsősorban azt néztük, melyik fél alkalmas arra, hogy a válás után a gyermeket nevelje. Most a törvény háromszor aláhúzza a szülők 'felelősségének fokozását. A házastársaknak igenis kötelessége a gyermekek védelme. Nem a tanácsoknak és a bíróságnak, hanem azoknak, akik ezt a családot saját akaratukból létrehozták. A házasságok ideális esetben szerelem miatt köttetnek és mint tudjuk, a szerelem néha elmúlik ... — Érzelmi válságok természetesen bármelyik házastársnál bekövetkezhetnek. A gyermeket azonban nem érdekli a szülők érzelmi élete, hacsak nem zűrös családi jelenetekkel, veszekedésekkel zajlik, öt az érdekli, hogy legyen családja, amelyben őt szeretik, legyen békés otthona, amelyben nyugodtan élhet. Számára az a legfontosabb, hogy tartozik valakihez, hogy vannak szülei. Nem „Laci apura”, meg „Pista apura” van szüksége, hanem édesapára. Ügy gondolja, hogy a család öszetartá- sáért egy életen át kell tűrnie az egyik félnek a másik rossz tulajdonságait, esetleg iszákos természetét? — Egyáltalán nem. A házasságokban a felnőttek boldogsága is fontos. Csakhogy mostanában mintha túl kevés lenne az alkalmazkodás, a másik iránti türelem. Jogos az ön felvetése is. Lényeges szempont ugyanis, meddig terjed a tűrés, meddig áldozhatjuk fel saját autonómiánkat a gyermekeink érdekében? Nagyon fontos annak eldöntése, meddig köteles az ember egyéniségét megtörni, önmagát korlátozni? Ügy gondolom: válni akkor kell, ha mindkét fél úgy érzi, lehetetlen a közös élet, s a gyermekeknek is így lesz nyugalmasabb soruk. Ehhez azonban előbb komolyan mérlegre . kell tenni: mit jelent az egyén és az egész család számára a válás. Nem árt előtte a legfontosabb dolgokat tisztázni. Mérlegre tenni azt is, hogy az egyedül maradók anyagi és a családdal kapcsolatos terhei alaposan megnőnek. A legfontosabb mégis a gyermekek szempontja, hiszen ők azok, akik elvesztik anyagi és erkölcsi biztonságukat, s olyan változás következik be életükben, amely a pályakezdésükre, családalapításukra és világnézeti felfogásukra is hatással lesz. A Hogyan tudja a válóperes bíró ezeket a szempontokat érvényesíteni? — Kötelessége a felek elé tárni a család felbomlásának következményeit. Azt kell vizsgálnia, hogy helyrehozhatatlanul meg- romlott-e a házasság, vagy múló válságról van szó csupán. A társadalom és a közvélemény a házasságok felbontásáért ma is elsősorban a nőt teszik felelőssé. Vagyis a sok évtizedes felfogáson az emancipáció sem sokat változtatott? — Valóban nem. Nekem az emancipációról sajátos véleményem van. Nem jog csupán az egyenjogúságra, hanem kötelesség a családdal, társadalommal szemben. Az emancipált nő olyan nő, aki vállalja a hagyományos, konvencionális női feladatokat, s ha kell, tud lemondani saját „önmegvalósításáról” — a jövő, a gyerekek érdekében. Az új családjogi törvény kiemelten hangsúlyozza a család szerepét. Ugyanakkor egyre kevesebb az a nő, aki csak a háztartásnak, a családnak szenteli életét. Nem ellentmondás ez? — És elég nagy baj. A nők legszebb társadalmilag leghasznosabb tevékenysége, legfontosabb szerepe az anyaság. Azt hiszem, az értékek változása, az anyagi szempontok túlzott előtérbe kerülése rombolja a családokat. A nők java része ma erején felül dolgozik, a munkahelyen is, otthon is. Pedig az asszonynak semmi sem jelenthet akkora örömet, mint ha kiegyensúlyozott, értékes embereket nevel, boldog család veszi körül. Jómagam bíróként és családanyaként is abban hiszek, hogy ahogyan szükségszerűvé vált a gazdaság és az egész társadalom reformja, úgy szükséges a társadalom alapegységének, a családnak reformja is. Ügy gondolom, ki kell alakulnia annak az új családmodellnek, amely régi és új elemekből ötvöződik és felelős egyének szövetségén alapszik. ... a sikeres, megújulni képes, vállalkozó és kockázatot is vállaló vezetés titka: a jó csapatmunka! A kreatív gondolkozású vezetők tudják: lejárt a polihisztorok, a mindenhez értők, a mindent tudók, az egyedüli zsenik korszaka. Ha napjainkban valamelyik vállalat, üzem, tsz, intézmény produkálni akar, megélni a piacon, ehhez olyan vezetőgárdára van szüksége, amelynek tagjai rendelkeznek mindazzal a képességgel, adottsággal, emberi-vezetési értékekkel, amelyek feltétlen szükségesek az intenzív pályára álláshoz. Szerintem, ha egy vállalati vezérkar tagjait szembe lehet állítani egymással szűk presztízsérdekük alapján. annak a vezetésnek előbb-utóbb fuccs! De fuccs az egész vállalatnak is. Korunkban a megbízhatóság a vezetési készség és a szakmai rátermettség — e hármas követelmény — is kevés ahhoz, hogy egy első számú vezető, vagy a vállalat vezérkarának tagjai posztjukon megfeleljenek. Olyan emberi, vezetői értékek, tulajdonságok kibontakoztatására van szükség, mint a nyíltság, a munkásokkal, beosztottakkal való kontaktusteremtö készség, a kompromisszumra való hajlam; azok elismerése anyagilag és erkölcsileg is(!) akik vállalkoznak, kockáztatnak, áldoznak, megújulásra képesek. Nem azokra van szükség, akik egymásra mutogatnak, akik mások kijátszása révén akarják pecsenyéjüket sütögetni, hanem' olyanokra, akik képesek egy irányban gondolkozni, új hullámhosszra váltani. Mindazokra, akik nem csupán szavakban hangoztatják a lépéskényszert, hanem lépnek is! Ütköznek, esetenként „befürödnek”, de — akarnak! Hogy miért éppen most ejtek szót a sürgős kibontakozást igénylő vezetési-emberi értékekről? Azért mert úgy tapasztalom, hogy lent is megtorpantunk, hogy a közöny, a tespedtség, a belenyugvás jelei mutatkoznak. A gazdaságirányítási rendszer reformjáról van szó amikor az előrelépés titkait boncolgatjuk, a vezetés megújulásáról, megújításáról. Ezt persze bizonyos intézmények — vállalati tanácsok stb — életrehivásával, a vállalatok belső szervezetének korszerűsítésével (!?) segíteni lehet. De csupán módszerekkel gyökeresen változtatni — aligha. Bizonyos jelenségek arra utalnak, hogy ismét felerősödtek széthúzó, a jó vezetést is gyengítő tendenciák. Olyanok, amelyek arra engednek következtetni, hogy némely helyen egy tál lencséért szembeáll (mert szembe lehet állítani!) egymással a vállalati tanács egyik része a másikkal. Vannak olyan vállalatok, ahol csak azért nyomják be a tüskét a műszakiaknak, mert úgymond nem szimpatikus az irányítójuk. (Inkább lássa kárát a termelés, a közellátás. de „mi megmutatjuk, kinek van igaza") Vajon hogyan lehet olyan helyen a műszaki fejlesztésben, az új termékek meghonosításában és okos piacpolitikában elöbbrejutni, ahol a kívülállók kiröhögik a küszködő. a legújabb technikával bajlódó villamos- és gépészmérnököket, mert még nem sikerült beüzemelniük a modern külföldi masinát? Némely vállalatnál nemcsak az ésszerű emberi kapcsolat hiányzik a termelési, a műszaki, a beruházási a fejlesztési a számviteli stb. osztályok (vezetői!) között, de még az elvárható munkakapcsolat sincs meg. Egymásra mutogatnak. Ha történetesen beharangoznak egy új terméket. évek telnek el. míg történik valami. Mert nem azt keresik (együtt) hogyan lehetne az új áru piacra kerülésének útjából elhárítani az akadályokat, e helyett újabb kifogásokat keresnek arra, miért nem lehet gyártani. Unalomig ismételgetjük, hogy lépéskényszerben vagyunk. S mikor lépünk? Mind e közben felfelé mutogatunk, hiszen ez kényelmesebb. Holott „lent", az első vonalban kell cselekedni. De mikor? És kinek vagy kiknek? Ha a sikeres vezetés titka, feltétele, alapja — mint korábban említettem — a jó csapatmunka, akkor a titok nyitja, kulcsa az első számú vezető egyénisége, személyisége. Tőle függ majd, kikkel, milyen képességű, adottságú — kreatív, vagy gondolkozásra is lusta, tunya, vagy szorgalmas, őszinte, vagy sunyi, buta. irigy vagy önzetlen és szókimondó — vezetőkkel veszi körül magát. Ha nem képes a megoldásra, ne csodálkozzon a kudarcon, s azon, hogy előbb-utóbb előtte is lehúzzák azt a bizonyos sorompót. KM a A Köszönöm a beszélgetést. Kovács Éva
