Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-11 / 136. szám

1987. június 11. Kelet-Magyarország 5 Ifjúgárdisták a nyaralófaluban Pénteken kezdődik a sóstói igrice faluban a XVII. váro­si Ifjú Gárda-szemle, melyre Nyíregyházáról és környéké­ről több mint félezer fiatal érkezik. A résztvevők első nap rajversenyeken és me- ne.tdalversenyen mérik össze tudásukat, majd harci túra és al'áki szemle következik. Va­sárnap az ünnepélyes ered­ményhirdetésen tizennégy kupa talál gazdára. JUTALOM PEDAGÓGU­SOKNAK. Az iskolaszövetke­zeti mozgalomban dolgozó pedagógusokat köszöntötték a napokban Fehérgyarmaton. Az elmúlt négy év alatt fo­lyamatosan kiemelkedő mun­kát végzett a fehérgyarmati 2-es iskola iskolaszövetkezeti csoportja. (Eredményeik alap­ján az idén is eséllyel pá­lyáznak a „Kiváló Iskolaszö­vetkezeti Csoport” címért.) Ebben a munkában nem kis részük van a pedagógusok­nak. Ezért a fogyasztási szö­vetkezet igazgatósága — pe­dagógusnap alkalmából — „Kiváló Dolgozó” kitüntetést adományozott Szaniszló Fe- rencének, a 2-es iskola igaz­gatóhelyettesének, az iskola­szövetkezeti csoport tanárel­nökének. Dicsérő oklevelet és jutalmat vett át az iskola ne­velői közül Tóth Ágota és Miski Károly. A KASSAI RUHAGYÁR­BÓL érkeztek szerdán vendé­gek a Textilipari Műszaki Tudományos Egyesület me­gyei csoportjához. A három­napos szakmai tapasztalat- cserén meglátogatják a Divat Ruházati Vállalatot, a VOR vásárosnaményi egységét, a nyíregyházi háziipari szövet­kezetét és a Budapesti Fi­nomkötöttáru Gyárat. A SZABADTÉRI ÜJ BE­JÁRATA. Technikai okok miatt megszűnik a nyíregy­házi szabadtéri színpad eddi­gi bejárata. A következő elő­adásokra már az új, ZÖL­DÉRT Vállalattal szembeni főbejárat áll a látogatók ren­delkezésére. A BIOBRIKETT-GYÁR­TÁS jelenlegi helyzetéről és az ATS (svájci) technológia hazai tapasztalatairól rende­zett szakmai tanácskozást szerdán az Energiagazdálko­dási Tudományos Egyesület mezőgazdasági szakosztálya. A tanácskozás színhelyén, a technika házában a meghí­vottak a biobrikettálási tech­nológiákat tablókon és video­filmeken is megtekinthették. BÚTORBEMUTATÓ TER­MET nyit az Iparcikk‘Kiske­reskedelmi Vállalat, Nyíregy­házán, június 15-én a Domb­házban. A 400 m2 alapte­rületű mintaboltban a kőla- posi DOMUS Áruház válasz­tékának a legjavát mutatják majd be, s emellett lakás­textil, világítási és kerámiai cikkeket is árusítanak majd. TÖBB ÓRÁS FORGALOMELTERELÉS Benzin az úttesten Több órán át forgalomelte­relés volt tegnap a 41-es szá­mú fő közlekedési útvonalon Baktalórántháza határában. A mezőgazdasági szakmunkás- képző iskola mikrobuszának vezetője 8 óra 15 perckor fi­gyelmetlenül kanyarodott balra az iskola bejáratához, így nem vette észre, hogy a mögötte haladó Áfor tartály- kocsi vezetője már megkezd­te a mikrobusz előzését. A fi­gyelmetlenség következtében a két gépkocsi összeütközött és az útmenti árokba borulL. A tartálykocsi megsérült, szállítmányából mintegy 500 liter benzin az úttestre folyt. A rendőrség a baleset hely­színén a forgalmat elterelte, a tűzoltók megkezdték a tűz­veszélyes anyag és a sérült gépkocsik eltávolítását. Közös erőfeszítésüknek köszönhető­en 12 órakor az úttesten újra megindulhatott a forgalom. A vizsgálatot a rendőrség szakértők bevonásával to­vább folytatja. Árokban a tartálykocsi. (Jávor László felvétele) Terjed a köhögés 4 köhögés és a légszomj ugyanúgy terjed északról délre az NSZK-ban, mint az erdők károsodásai — írja a Süddeutsche Zeitung. — Ez derült ki Rudolf Meister, a Bad Lippspringe-i légzőszervi és allergiás betegségek f klinikája főorvosának vizs­gálataiból. A vizsgálat során tízezer embert kérdeztek ki a panaszaikról és dohányzási szokásaikról. Ezzel párhuzamosan számításba yették az erdőpusztulás el­oszlását. mint a légszennyeződés indikátorát. Ezen a réven Meister kiszámította, hogy a légúti megbetege­dések eloszlású ugyanolyan, mint az erdőkárosodásoké. Eszak-Németországban, ahol az erdők károsodása a szövetségi átlag alatt van, az emberek is kevésbé szen­vednek a köhögéstől. Az erdei károk és a légúti meg­betegedések viszont Bajorországban és Baden-Würt- tembergben a legsúlyosabbak. A dohányosok körében még világosabb a fokozódás északról délre. Közben Eszak-Németországban összességében kevesebbet is do­hányoznak, mint délebbre. ÉVADZÁRÓ HANGVERSENYT adott a KPVDSZ művelő­dési ház és a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkás­képző iskola közös énekkara Nyíregyházán a Korona Szálló dísztermében. Képünkön: a koncert egy pillanata, (jávor) MEGKÉRDEZTÜK Lefedik-e az Igricét? Az Igrice-csatoma évek óta sok gondot okoz Nyíregy­házán, a Vértanúk útján la­kóknak. Medre állandóan sze­metes, ami fertőzés forrása lehet. Környékén patkányok tanyáznak. A lakók régóta kérik a tanácsot, hogy fe­déssé le a csatornát. Az in­tézkedést a kórház és a sa- l'a'kmotorpálya közelsége is sürgeti. Ez ügyben kerestük meg a városi tanács műszaki osztályán Kedves Jánosnét: — A csatornát minden év­ben kétszer tisztíttatjuk, váló igaz, hogy borzalmasan szennyezett. Ősszel a munká­sok tizenegy birkatetemet emeltek ki belőle. Sajnos az emberek fegyelmezetlenek, ide hordanak mindenféle ka- catot, háztartási hulladékot. Már többször kértük az otít lakóikat, ha látják, hogy va­laki kocsival hoz hulladékot, írják fel az autó forgalmi rendszámát és az illető ellen azonnal megindul a szabály­sértési eljárás. Az idén meg­kezdjük a csatorna lefedését a Család utcától. Elkészül az Orosi úti áteresz is, de a munkálatokat csak a jövő év­ben fejezzük be. B. A. Növényvédelmi kiadvány A zöldségfélék növényvé­delméről új kiadvány jelent meg az AGRŐTEK Mezőgaz­dasági Termelőeszköz Keres­kedelmi Vállalat kiadásában. A tájékoztatót a kistermelők több milliós táborának ajánl­ják. A kiadvány lapjainak hát­oldalán a felismert betegség elleni védekezés módjáról ad­nak tanácsot. Közlik a növé­nyi betegség leírását és a legfontosabb vegyszer nevét is. Az útmutató hasznosságát növeli, hogy tartalmazza: mi­lyen szerek keverhetők és adagolhatok ki egyazon per­medével az adott időben ká­rosító rovarok és gombák ellen. AUGUSZTUS 1-töl év végéig terjedő időszakra olasz és fran­cia vadászok mellé tolmácsokat keresünk. Válaszokat „Vadászat 1987” jeligére a Kiadóba kérjük. (1274) Tűz FOGADÓÓRA. Június 15- én reggel 8-tól 10 óráig tart fogadóórát Nyíregyházán, a városi tanácson Baja Ferenc tanácselnök-helyettes, hiva­tali helyiségében. ÚSZNI A TIT-TEL. A Tu­dományos Ismeretterjesztő Társaság nyíregyházi szerve­zete úszótanfolyamot szervez a sóstói strandon gyermekek és felnőttek számára. Június végétől augusztus elejéig több turnusban barátkozhatnak meg a vízzel azok, akiknek ez eddig még nem sikerült. Jelentkezni a TIT városi szervezeténél (Nyíregyháza, Lenin tér 10, a. I. emelet, te­lefon: 10-934) lehet. SZATMÁRKERT NAPOK MÁTÉSZALKÁN. A Szal­mánkért Gyümölcstenmesztési Rendszer szervezésében Má­tészalkán a Számos-menti Állami Tangazdaság almatá­rolójában növényvédelmi és agrokémiai napok lesznek jú­nius 11—12—13-án. Huszon­hat hazai és külföldi cég mutatja be termékeit, gépeit, módszereit, amelyek a gyü­mölcstermesztéssel, illetve -feldolgozással kapcsolatosak. A rendezvény keretében elő­adásokat, valamint módszer­tani bemutatókat tartanak. A szálkái napokon bárki részt vehet. NEM LESZ TÉRZENE ÖRÖ­KÖSFÖLDÖN. Elmarad a Faze­kas János téren június 14-én 10 őrára hirdetett zenei esemény. Végleges helyére került a TITÁSZ fehérgyarmati állomásá­nak 40 tonnás, nagy teljesítményű transzformátora. A transz­formátorházat a tanács költségvetési üzemének dolgozói építik. Az üzemi próba augusztus 20-ra várható. Az ünne­pélyes átadást november 7-re tervezik. Képünkön: iparvá­gányon vontatják a végleges helyére a trafót. (Molnár Ká­roly felvétele) DOMBRÁD: Készenlétben a yéradók az Alkaloidában Kigyulladt egy vegyianyag­raktár kedden éjszaka az Al­kaloidában. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős mértékű. Az ügyben a vizsgálat még fo­lyik. ★ Hegesztés közben meggyul­ladt Kisvárdán a Makarenko utcában épülő ABC-áruház teteje. Szerencsére csak ki­sebb tűz keletkezett. Szol­gáljon az eset mégis figyel- j meztetésül. A munkavédelmi szabályok megszegése előbb- utóbb megbosszulja magát. A Nyíregyházi Cipőipari Szö­vetkezet TÁJÉKOZTATJA MEG­RENDELŐIT, hogy 1987. június 15-től a nyíregyházi Rákóczi ut 17. sz. alatti, a Szamuely lakóte­lepen, valamint Kisvárdán és Záhonyban lévő javító részle­geiben gyorsjavítási szolgálta­tást vezet be. Részletes tájékoz­tatás a megjelölt üzletekben. A MÁV MÁTÉSZALKAI PA- lyafenntartasi főnök­ség június 15-e és június 30-a közötti időben az apafa—nyírbá­tori, nyíregyháza—mátészalkai, nyíregyháza—vásárosnaményi, kocsorű—zajtai, mátészalka— csengeri, ágerdőmajor—záhonyi, és a nagykálló—nyíradonyi vas­útvonalak mentén mérgező ha­tású keverékkel vegyszeres gyomirtást végez. Gyomirtás után a vegyszerezett területen állatokat legeltetni, méheket és egyéb jószágot a területre en­gedni TILOS! E tilalom meg­szegéséből eredő károkért a MÄV felelősséget nem vállal. (1273) A VETŐMAG VÁLLALAT ku­tató központja Nyíregyháza Westsik V. u. 4—6. felvételre keres kőműves szakmunkást. Jelentkezés helyszínen a mű­helyvezetőnél. A napokban tartotta a domb- rádi vöröskeresztes alapszervezet beszámoló tagértekezletét. Az út­törők félórás műsorral köszön­tötték a jelenlévőket. JRitli Já- nosné gyógyszerész, vöröskeresz­tes titkár ismertette a vezetőség beszámolóját. — Az egészségnevelés érdeké­ben nagyon sok ismeretterjesztő előadást tartottunk gyerekeknek és felnőtteknek, legtöbbször 'ki­állítással és bemutatóval egybe­kötve. A tél folyamán 8 estén ‘külön a cigánylakosokkal is fog­lalkoztunk. Havonta 150 Családi Lapot értékesítünk. Emelkedett a taglétszámunk is, jelenleg 140. Évente közel 10 ezer forint ér­tékben adunk eL egészségügyi témájú könyveket és vöröske­resztes kiadványokat. Az évi két­szeri véradás mellett megszer­veztük a véradó készenléti bri­gádot. Tavaly 145 többszörös vér­adót tüntettünk ki. Bekapcsolód­tunk a leprások megsegítésére Indított akcióba. Igen sok kézi­munkát, kötszert és lepedőt ad­ták össze az asszonyok — hal­lottuk a beszámolóban. A beszámolón megjutalmazták a legjobb vöröskeresztes aktí­vákat. Tizenhármán kaptak va­lamilyen jutalmat. Emelte a tagértekezlet színvo­nalát, hogy dr. Molnár Károly belgyógyász főorvos is tartott egy rövid előadást, majd vála­szolt a feltett kérdésekre, (sz. e.) Egres felvásárlási akció! Kétszeresen nyer, ha megtermelt egres gyümölcsét a ZÖLDÉRT felvásárlóhelyem adja át: — gyors és pontos áruátvétel, — előnyös felvásárlási ár, azonnali készpénzfizetés. 100 000 Ft értékben vásárlási utalványokat sorsolunk ki az egrest átadó termelők között, minden 100 kg leadott mennyiség után sorsjegyet adunk. Nyeremények: kerti kiskapa, MPT—1 tip. mot. permetező, Golf elektromos fűnyíró és 50 db 300—1000 Ft értékű növényvédőszer vásárlási utalvány. I Sorsolás: 1987- június 25-én. A nyerőszámokat a Keíet-Magyarország 1987. június 27-i számában közöljük! LEGYEN PARTNERE A ZÖLDÉRT-nek! II Kata* magyarország I KÉPEK I " I KRÓNIKA BARNABAS NAPJA A Nap kél 4 óra 47 perc­kor — nyugszik 20 óra 41 perckor. A Hold kél 20 óra 59 perckor — nyugszik 3 óra 43 perckor. Harminc éve halt meg Schmidt Lajos (1893—1957) sebész, egyetemi profesz- pzor, az orvostudományok kandidátusa. Várható időjárás ma es­tig: mindenütt napos, szá­raz idő várható. Napközben megélénkül a délnyugati szél. A legmagasabb nappa­li hőmérséklet csütörtökön 25 és 29 fok között lesz.-----------------------------------------------\ Iskolaujsag számítógéppel * Első ízben készült szá­mítógéppel az ET, a máté­szalkai Esze Tamás Gim­názium és KISZ-bizottság lapja. A HTC diákkör ve­zetője, Tóth Tibor II. C osztályos tanuló, aki az egyfordulós megyei • szá­mítástechnikai versenyen 5. helyezést ért el, nagy­ban hozzájárult a színvo­nalas, esztétikus látványt nyújtó iskolaújság elkészí­téséhez — írja tudósítónk, Sinkó Borbála. I __ ___J mosolyt — Péter, az a kislány, akivel tegnap a színház­ban láttalak, a jövendőbe­lid? — Tegnap még az volt. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: U-277 A délutáni és esti hírügyeletes: BODNÁR ISTVÁN Esti ügyelet:-15-124 Június Programok időseknek Kirándulásra vitték június 9-én a nyírbátori városi nyugdíjasklub tagjait ked­vezményesen a fővárosba. A résztvevőik — a városi műve­lődési központ és a nyírbá­tori sportklub szervezésében — Budapest történelmi mű­emlékeit keresték fel, láto­gatást tettek a Parlamentben és a Szépművészeti Múzeum­ban. Műsorral kedveskedett a Vakok és Csökkentlátók me­gyei szervezetének kultúrcso- portja a nyíregyházi Dózsa György utcai nyugdíjasklub tagjainak június 8-án. A programra meghívták a me­gyeszékhely 4-es számú nyug­díjasklubjának tagjait is, így mintegy 70 idős ember tap­solhatott az előadásnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom