Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-06 / 132. szám

1987. június 6. Kelet-Magyaromig 15 AKAR ÖN A MÓRICZ ZSIGMOND Kör tagja lenni? A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat Pest me­gyei Szervezete és több más szerv, valamint Szabolcs- Szatmár megye közművelő­dési intézményeinek részvé­telével június 29-én, az író születésének napján megala­kul a Móricz Zsigmond Kör. Várják a nagy író, Móricz Zsigmond nevét viselő intéz­mények, egyesületek, szakkö­rök, brigádok jelentkezését. A kör célja: Móricz Zsig­mond szellemi hagyatékának ápolása, az író életművének ébren tartása a mai társadal­mi, irodalmi és művészeti életben. Mindezt találkozók, irodalmi, művészeti, zenei estek rendezésével; kiállítá­sokkal, díjak alapításával, kiadványok megjelentetésé­vel és más rendezvények szervezésével kívánják meg­valósítani. A tagsági díjat egy évre 100 forintra tervezik; a jogi személyek felajánlás szerint támogathatják anyagiakkal a kör munkáját. A tervezett működési szabályzatot és programtervet a jelentkezők részére az alakuló ülés előtt időben megküldik. A jelent­kezéseket a szervező bizott­ság címére: 2001 Szentendre, Engels u. 7. Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár, Veres János nevé­re június 15-ig kell megkül­deni. Pályázati felhívás kutatómunkára A Magyar Tudományos Aka­démia Atommag Kutató Intézete pályázatot hirdet felsőoktatási intézményben képesítést szer­zett. a közoktatásban vagy a mű­velődésügyi igazgatás területén dolgozó fizikatanárok részére, szakmai fejlődésük elősegítésé­re az 1987/88 tanévben. A tanárok kutatómunkában való foglalkoztatása — munkavi­szonyon kívül — megbízásos (fi­zetett szerződéses) jogviszony alapján történik és általában egy évre szól. Díjazásuk havonta ezer forint. A szerződés lejárta­kor benyújtott írásbeli beszámo­ló alapján a végzett munka eredményességétől függően a Magyar Tudományos Akadémia jutalmazhatja tevékenységüket. A kutatási megbízást nyert pe­dagógus kutatási feladatát az ATOMKI igazgatója határozza meg. A megbízás célja elsősor­ban az oktatás színvonalának emelése a modern kutatás mód­szereinek. szemléletének és ered­ményeinek megismerése révén. Az eredményes munkához a fel­tételeket az ATOMKI laborató­riumaiban biztosítják. A megbízásos kutatási szerző­déssel kapcsolatos részletkérdé­sekben tájékoztatást az intézet igazgatója nyújt. Az ATOMKI igazgatójához (4001. Debrecen, Pf. 51) benyújtandó pályázathoz csatolni kell a mun­kahely vezetőjének javaslatát, amelyben az igazgató vállalja heti egy szabadnap biztosítását is. A pályázat beadásának határ­ideje: 1987. július 10. GYERMEKBALESET — FI­GYELMETLENSÉGBŐL. Egy hétéves gyermeket ütött el sze­mélykocsijával Zsurkon csü­törtök délután egy 23 éves tisza- szenímártoni fiatalember. A gyermek súlyos sérüléseket szen­vedett. A rendőrség bevonta a gépkocsivezető jogosítványát és folytatja a baleset körülményei­nek tisztázását. Már csak néhány nap és az általános iskolákban is meg­kezdődik a várva várt vakáció. A tanév utolsó napjaiban sokan keresik fel Sóstót, így többek között a nyíregyházi 15-ös iskola diákjai is kerékpárral szerveztek kirándulást az idilli környezetbe, (cs) KISZ-kitüntetések a pedagógusnap alkalmából A KISZ megyei bizottsága pe­dagógusnap alkalmából az ifjú­sági mozgalom több éves segíté­séért pedagógusokat tüntetett ki. A kitüntetéseket a politikai ve­zetőképző intézetben Jókay László, a KISZ megyei bizottsá­gának első titkára adta át. Ifjúsági Érdemérem kitüntetést kapott Papp Gyula, a Nyirvas- vári Általános Iskola úttörőveze­tő tanára. KISZ Érdemérem ki­tüntetésben részesült Kiss János, a 140. sz. Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet műszaki oktatója és Sum István, a Bánki Donáth Szakközépiskola név. igazgatóhe­lyettese. Kiváló Nevelőmunkáért Díj­ban részesítette a KISZ Köz­ponti Bizottsága mellett működő középiskolai és Szakmunkásta­nuló Tanács Gilányi Istvánt, a Széchenyi István Szakközépisko­la igazgatóját, Lakatos Józsefet (a fehérgyarmati 142. sz. Ipari Szakmunkásképző), Bujárszkl Györgyöt (Mátészalkai Gépésze­ti Szakközép). A KISZ Megyei Bizottsága mellett müködö Középiskolai és Szakmunkástanuló Tanács Diák- közösségek Segítéséért Oklevél­ben részesítette Sipos Mária Zalka Máté Gimnázium (Fehér- gyarmat) könyvtárosát. Sebes­tyén Katalin fehérgyarmati Zal­ka Máté Gimnázium diákmoz­galmat segítő tanárát. Molnár Istvánné Tiszavasvári 115. sz. Ipari Szakmunkásképző tanárát, Csatlós Sándor Tiszadob-Gyer- mekváros igazgatóhelyettesét, Reschner István kisvárdaí Bes­senyei György Gimnázium ta­nárát, Belányí Lajos, kisvárdaí Császy László Szakközépiskola tanárát, Marcsinkó Istvánné kis- várdai 111. sz. Ipari Szakmunkás- képző könyvtárosát, Horváth Já­nos, kisvárdaí Bessenyei György Gimnázium tanárát, Babosi Lászlóné nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium tanárát, Ké­ninger István vásárosnaményi 142. sz. Ipari Szakmunkásképző tanárát, Hostisoczki István ÉVISZ igazgatóhelyettesét, Ke­lemen Csabáné Bánki Donát Ipari Szakközépiskola KISZ-pat- ronáló tanárát, Gerö Lászlóné baktalórántházi Mező Imre Gim­názium Igazgatóját, Nagy Judit Széchenyi István Szakközépis­kola tanárát,' Dajka Jánosné Vári Emil Gimnázium tanárát, Jeszenszky Sándorné gyors-gép­író iskola tanárát, Mike András 110. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanárát, Marincsák Ilo­na Nyíregyházi Városi Tanács V. B. művelődési osztály mun­katársát, Barsy Csaba baktaló­rántházi mezőgazdasági szak­munkásképző tanárát, Kiss La- josné nyírbátori Báthori István Gimnázium tanárát, Vas András- né nyírbátori Báthori István Gimnázium tanárát, Dávid Fe­renc mátészalkai Esze Tamás Gimnázium kollégiumvezetőjét, Nagy Gusztáv mátészalkai 138. sz. Ipari Szakmunkásképző Igaz­gatóhelyettesét, Juhász Ferenc Nyíregyháza Városi KISZ Bizott­sága iskolafelelősét, Király Ber­talan tiszalöki Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját. Horgászok kitüntetése A környezetvédelmi világnap alkalmából csütörtökön a Ma­gyar Országos Horgász Szövetség budapesti székházában Czakó Béla főtitkár kitüntetéseket adott át a környezetvédelem szervezé­sében élen Járó horgászvezetők­nek. A HNF Kiváló társadalmi munkáért kitüntetését kapta Nyíregyházi István, a mátészal­kai Szatmárvidéki HE. elnöke és Végsheö Béla, a nyíregyházi KEMÉV HE. elnöke. Ezt megelőzően a MOHOSZ megyei küldöttközgyűlésén is kitüntették a környezet védel­méért és a horgászmozgalomért legeredményesebben munkál­kodókat. A Horgászsportért MO- HOSZ-kitüntetést kapta H. Ko­vács László, a Tiszavasvári Al­kaloida Lombik HE. elnöke. Görbedí László, a MOHOSZ me­gyei IB. szakbizottsági tagja, Hermann György, a KEMÉV HE. alelnöke. Lakatos József, a szat- márcsekei horgászegyesület el­nöke és Udud István, a fehér- gyarmati Tisza—Számos-közi HE. titkára Kiváló társadalmi mun­káért kitüntetést kapott. (Pri.) Primőrök olesóbban Bár az időjárás korántsem mondható nyáriasnak, mégis bő­séges a primőrfelhozatal és nem utolsósorban: az árak is egyre kedvezőbben alakulnak. Mit és mennyiért vásárolhatunk a ZÖLDÉRT-nél? Az új káposzta kilóját 16—24 forintért, az újbur­gonyát 26-ért vehetjük. A kinai kelt kilónként 12 forintos áron, a karfiolt 38—45 forintért árul­ják. A salátát fejenként 3—6 fo­rintért, a retek csomóját 3—8 fo­rint között, a zöldhagymát 2— 3,50-ért, a töltenivaló paprikát ■darabonként 3—8 forintért, a hegyes erős paprikát darabon­ként 4—5,50 forintért, a paradi­csom kilóját 65—85 forintért, az uborkát 25-ért, az újkaralábé da­rabját 5—8-ért, az új sárgarépát csomónként 3—I8-ért, az új gyö­keret 12—18-ért, és a petruska csomóját 4 forintért kínálják. Májusi cseresznyét is árulnak, kilóját 22—28 forintért. Téli tárolt áruk: a burgonyát 8 forintért, a vöröshagymát 18 forintért adják. A karalábéért 10—26 forintot, a sárgarépáért 25—38 forintot, a gyökérért 29 forintot, a száraz bab kilójáért 35—80 forintot kérnek. A sava­nyúkáposzta 16 forintért, és a kubai narancs 17 forintért kap­ható. A tojás darabonként 2,20— 2,50. SZABOLCSIAK FINNOR­SZÁGBAN. Nemzetközi ci- gánytánc-szemináriumot ren­deznek június 6. és 12. között a finnországi Kuopio város­ban. A találkozóra Pesovár Ernőnek a vezetésével ma­gyar küldöttség is utazik, melyben több szabolcs-szat- mári, illetve innen elszárma­zott táncos, zenész is helyet kapott. A Népművészet Ifjú Mesterei a tervek szerint két alkalommal is bemutatják majd a jellegzetesen szabol­csi, szatmári cigánytáncokat, -dalokat. FOGADÖÖRA. Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyettese 1987. június 8-án — hétfőn — délután 4 órától 6 óráig tart fo­gadóórát hivatali helyiségében. Ugyanezen a napon Csabai Lász­lóné, a Nyíregyházi Városi Ta­nács elnöke reggel 8 órától 10 óráig fogadja ügyfeleit irodájá­ban. Bárány János, a Nyíregy­házi Városi Tanács elnökhelyet­tese június 10-én — szerdán — délután 3 órától fél hétig tart fogadóórát az állampolgárok ré­szére hivatali helyiségében. Jánvári Tibor, a Nyírbátori Vá­rosi Tanács elnöke június 8-án, hétfőn délelőtt 8-tól 10-ig, dél­után pedig 16 órától 18 óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. Balesetveszélyes villamos műszer A Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet megállapí­totta, hogy a Termánál Szol­gáltató Szövetkezeti Közös Vállalat által gyártott Rewa- med—II. típusú villamos át­lagteljesítmény-mérő és adat­tároló műszer balesetveszé­lyes, ezért a műszer haszná­latát az Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyelet megtiltotta. Ungvári Verhovina bár műsora volt látható há­rom estén át a nyíregyhá­zi Korona bárban. A ti­zenhét tagú együttes a Szabolcs Vendéglátó Vál­lalat meghívása alapján tartózkodott itt, a sikeres bemutatkozó szereplés után a Nyírségi Ősz kere­tében újból fellépnek Nyíregyházán. Felvéte­lünk a magyar csárdásról és a hajlékony akrobatá­ról készült. (E. E. felv.) Kitüntetés. ILLYÉS JÖZSE- FET, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete Szabolcs-Szat- már megyei bizottságának volt szervező titkárát 70. születésnap­ja alkalmából a KPVDSZ köz­pontja Szakszervezeti munkáért arany fokozatú kitüntetésben ré­szesítette. Dr. Káposztássy Attilát, aki korábban a TESZÖV osztályvezetője volt, válasz­tották meg tegnap a nagy­halászi Petőfi Tsz elnökének. Az elnökválasztó közgyűlésen részt vett Lakatos András, a megyei tanács általános el­nökhelyettese. Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 23. játékheti lottónyeremé­nyek a nyereményiilleték le­vonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatos szelvényekre egyenként 210 139 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 1273 forintot, a 2 találatos szelvényekre egyen­ként 43 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglege­sek, a nyeremények ellenőr­zése még tart. A júniusi csillagos égbolt látnivalói Üjból sok látnivalót ígér a júniusi hónap a csillagászat szerelmeseinek, az amatőr csil­lagászoknak. Minden bolygóban gyönyör­ködhetünk, ha az időjárás meg­engedi. A Merkúr az Ikrek csil­lagképben végzi mozgását a nyugati égbolton. Kettő, a hó­nap végére egy órával követi nyugvásában a Napot. 7-én lesz a legnagyobb keleti kitérésben, 24 fokra a Naptól. A Venus a Kos, majd 4-étől a Bika csillag­képben ragyog „hajnalcsillag­ként” a keleti égbolton, nap­kelte előtt. A Mars szintén az Ikrek csillagkép lakója, még az esti szürkületben távcsővégre kapható a nyugati égbolton, mert két, a hónap végére már csak egy órával követi nyugvá­sában a Napot. Egy érdekes csillagfedés: 7-én fél órával éjfél előtt közel egy fokra délre a Holdtól tartózko­dik a Szűz csillagkép alfája, a Spica. Belépés a Hold sötét pe­remén 23 óra 36 perckor, a fé­nyes perem mögül kilép 8-án 0 óra 37 perckor. 22-én következik be a nyári napforduló 0 óra 11 perckor, s jelenti a nyár hivatalos csilla­gászati kezdetét, (m. t. f.) A Nyírségi Nyomda felvesz fel­sőfokú végzettséggel és gyakor­lattal rendelkező dolgozót pénz­ügyi munkakörbe. Jelentkezés: a vállalat személyzeti vezetőjénél. A közelmúltban nyílt meg a nyíregyházi áfész 2. számú új üzlete a Nyírség Konzervipari Vállalat nyíregyházi gyá­rának területén. A korszerűen berendezett, tágas bolt havi raktárkészlete 400 ezer forint, ami alapvető élelmiszerek, vegyi és háztartási cikkekből tevődik össze. Képünk a kö­zelmúltban megnyílt önkiszolgáló boltban készült. (Cs. Cs.) Elhunyt Szurdi István Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Szurdi István elvtárs, a munkásmozgalom régi harcosa, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának volt tagja és titkára, nyugalmazott belkereskedelmi miniszter, volt országgyűlési képviselő június 4-én elhunyt. Szurdi István elvtárs temetése június 10-én, szerdán 14 órakor lesz a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában. Elhunyt elvtársunk barátai, harcostársai, elvtársai és volt munkatársai 13,30 órától róhatják le kegyeletüket a Mező Imre úti temető fedett díszravatalozójában. az MSZMP Központi Bizottsága a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a Belkereskedelmi Minisztérium M Kelet L agyarország | KÉPEK 1 a, szombat KRÓNIKA NORBERT NAPJA A Nap kél 4 óra 49 perc­kor — nyugszik 20 óra 37 perckor. A Hold kél 14 óra 15 perc­kor — nyugszik l óra 50 perckor. Száz éve született Kecs­keméten, és Győrben halt meg Bodócs István (1887— 1965) fizikus. 1987. június 7., vasárnap PÜNKÖSD A Nap kél 4 óra 48 perc­kor — nyugszik 20 óra 38 perckor. A Hold kél 15 óra 28 perckor — nyugszik 2 óra 05 perckor. Hatvanöt éve született László Antal (1922—1982) Kossuth-díjas vegyészmér­nök. egyetemi professzor. Várható időjárás ma es­tig: csökken a felhőzet és délután már mindenütt na­pos idő lesz. Átmenetileg többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyu­gati szél. A hőmérséklet napközben 20—25 fokig emelkedik. Megér egy mosolyt — Olvastad, Vili, a sta­tisztika szerint minden nyolcadik házasság boldog­talan. — Nekem ez még csak az ötödik házasságom. TITASZ Vállalat Tiszalöki Ki- rendeltsége értesíti a tiszalöki víkendtelepen lévő fogyasztóit, hogy az e hónapban esedékes áramdij-befizetéseket június (, 7, 13, 14-én lehet kiegyenlíteni. A pénzbeszedő tartózkodási helye a fenti napokon a Horgász-tanyán 8—11 óráig. (55017) Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: CSELENYI GYÖRGY Esti ügyelet: 15-124

Next

/
Oldalképek
Tartalom