Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-06 / 132. szám
Á szemléleten kell változtatni A pszichiátria serdülőkora K ezdetben volt az orvosmesterség: vízi- betegség, mellbaj, szélütés, sárgaság ... és minden dóktor érteni vélt mindenhez. Azután a múlt század derekán a kutatás megmutatta, hogy nem harminc, hanem több tízezer betegség létezik, a tudnivaló nem férhet egy-egy ember fejébe, és szétváltak az orvosi szakmák:, belgyógyászat, gyermekgyógyászat, nőgyógyászat, sebészet, szemészet, ésatöbbi. A fejlődés nem<állt meg, és szükségszerűen ma már tovább szakosodtunk — szívgyógyászat (kardiológia), tüdőgyógyászat, gasztroente- rológia, sőt még messze ezen túl is. Ez a folyamat tényleges tudásunk növekedését jelzi. E század közepéig a pszichiátria még nem változott: tudathasadás, közveszélyes őrültek, mániás-depresz- szió... és minden pszichiáter érteni vélt mindenhez. Ám a legújabb kori kutatás máris megmutatta, hogy nem tizenöt, hanem több száz féle pszichiátriai betegség létezik, és a róluk tudott tények már most sem férnek egv-egy ember fejébe. Külföldön elindult a szakosodás: pszichobioilógia, pszichoen- dokrinológia, pszichoterápia, szuicidológia, ésatöbbi. A fogalmak nálunk is ismertek, ám a gyakorlatban „szakosodás'’ még szinte elképzelhetetlen. Jó húsz éve mondogatjuk már itthon is, hogy az egészségügyben segítséget kérők harmadának-negyedének valójában pszichiátriai problémája van, és közéi még egyszer ennyi betegnek van ilyen problémája is. Mégis, az itthon továbbra is gyermekkorát élő pszichiátria „mostöhagyermek"-múltjával birkózik: a tehetetlennek, improduktívnak tudott szakma, melynek fő funkcióját sokan ma is egyszerűen a sérült, „zavart", „veszélyes" betegék összegyűjtésében és fogva tartásában látják, nyomasztó személyi és anyagi gondokkal küszködik. Itthon még alig ismert, hogy az „elmebetegségben nincs szervi elváltozás"-féle régi tételek egyszerűen hamisak. Szinte havonta közöl a szakirodalom új agyélettani felfedezéseket, amelyek a pszichés betegségek szervi alapjaival függenek össze. Külföldön ma már mintegy harmincféle szervi, laboratóriumi vizsgálatot végeznek, amelyekből a diagnózist és gyógyítást segítő információ nyerhető kb. úgy, mint a vércukor-meghatározásból a cukorbetegségben. Tény, hogy ezek egy része speciális félkész ülést és műszereket igényel. E cikk szerzőjének megadatott másfél évig az Amerikai Egyesült Államokban ezeket a vizsgálatokat nem csupán naponta végezni, de fejlesztésükben is közreműködni; bátran kijelenthető, nincs bennük semmi „ördöngösség", rövid idő alatt ésszerű áron honosíthatok lennének — és ha ma visszariadunk, holnapra a lemaradás már jóvátehetetlen lehet. Elsősorban e fejlődéssel magyarázható a pszichiátria társadalmi értékelésének megváltozása is külföldön: gyógyító eredményei ott széles körben ismertek, a publicisztika is kellő teret ad hozzá, a vizsgálatok és a kutatás lehetősége pedig a legjobb fiatal orvosokat vonzza. Az amerikai orvosegyetemi oktatásban a pszichiátriai vonatkozások az anyag közel egyharmadát(I) teszik ki — mert a leendő orvos is kb. ilyen arányban fog majd pszichés problémákkal találkozni. Nálunk is! — csakhogy itt ezekről alig pár hónapot tanul, akkor is évtizeddel elavult ismereteket. Igaz, hogy nehéz gazdasági helyzetben fonák dolog orvosi műszerekről, speciális vizsgálatokról beszélni. Ám ezek csupán kellékei a pszichiátriai ellátás fejlesztésének, a valóságos lényeg a szemléletben van! Miért kell ezt éppen itt, megyénkben hangsúlyozni? Mert alig tudott, hogy miközben gondokkal küszködünk, megyénk — és a híres ikállói „sárga ház" angolra fordított neve — az elmúlt évtizedben a tíz vezető nemzetközi szaklap jó hatvan kutatási közleményére van rányomtatva; hogy Nagykálló nevét sok tucat ismert amerikai kutató próbálgatja kiejteni; és hogy néhány ottani intézet minden „csúcstechnológiájával” készen állna velünk együttműködni. Csak egv-két megértő, utat és lehetőséget nyitó döntés lenne szükséges ahhoz, hogy éppen a pszichiátriában — egyesek szerint a következő évtizedek egyik legfontosabb orvosi szakmájában — megyénk vállalkozhassék a korszerűsítés úttörő szerepére. Vitathatatlan, hogy a pszichiátria fejlődésében is szakosodásra van szükség. Ahogyan a belgyógyászatból ki kellett válnia a kardiológiának, reumatológiának, nephrológiának stb. mind ezek, mind a belgyógyászat előnyére, ugyanúgy egyes területeknek ki kell válniuk az általános pszichiátriából, hogy saját útjaikon fejlődhessenek tovább. Ez talán legfőképp az alkohológiára áll A többszázezer magyar alkoholbeteg — és háromszor annyi veszélyeztetett! — kezelése sokáig az általános pszichiáterekre kiosztott, kelletlenül végzett feladat volt, mert a más szemléletet, más módszereket igénylő speciális területre nem voltak megfelelően felkészítve. Azóta kiépült az alkohológiai hálózat (osztályok, gondozók, klubok stb.), de ez itt Szabolcsban most éppúgy, mint az ország más részein az általános pszichiátria „alvállalkozása". Időközben viszont a főváros már létrehozta az Országos Alkohológiai Intézetet, ezzel hivatalosan is elkülönítve azt az Országos Ideg-Elmegyógyászati Intézettől, és elismerve önálló szakmami- voltát. Az új intézet fiatal, ambiciózus főigazgatót kapott; ez is hozzájárul, hogy az új szakma igen aktív, étkeznek máris a tanácskozási programok, módszertani levelek, kutatási felhívások. Nyilvánvaló, hogy ezt a szétválást előbb-utóbb más, megyei szinteken is követni kell majd. Szabolcs-Szatmár ugyan nem a legelső, de azért „élenjáró" a hazai alkoholizmusprobléma súlyosságában — ugyanakkor éppen itt sikerült az utóbbi pár évben, hivatott szakembereknek köszönhetően, ugrásszerű előrehaladást elérnünk. Vajon nem lenne-e méltó ez a mi megyei alkohológiánk hamarosan, vagy máris, az önálló szakma rangjára? Itt, Szabolcs-Szatmárban ma a pszichiátria továbbfejlődésének szerencsés lehetőségei vannak: intézményes alapok, sok évtizedes hagyomány mellett lelkes, újító szakemberek és a határokon is túlmutató szakmai eredmények. A jó . pillanatban hozott jó döntések utat nyithatnak élenjáró hazai eredmények kimunkálásához, hogy a szakma világméretű tendenciái vezessenek, ne pedig majd utolsóként hurcoljanak minket ebben a megyében. Dr. Bánki M. Csaba Szakközépiskolások a szakma szeretetéről és egyebekről Éretlenek (?) Ahogy átlépem a küszöböt, rám szakad a múlt. Különös teher — köny- nyeddé tesz. Tablókról volt diákok mosolya száll, megannyi fénykép őrizte tekintet alatt lépkedem. Nem is! Szinte úszom az aula iskolaszagú levegőjében. Középiskolás éveim kedves emlékképei villannak fel előttem. Azok számára, akikhez igyekszem, még ismeretlenek ezek az érzések. Most érettségiznek a Szamuely Tibor Mezőgazdasági Szakközépiskolában — a jövő reményeivel telt a szívük, nem a múlt emlékeivel. ötükkel ülöm körbe az asztalt. Kovács Andrea, Virágos Katalin és Ho- rányi András „kertészek", Lajti István és Keller Ferenc „növényvédősök”. — Nemrég gimnazistákkal beszélgettem — idézem fel egyik friss élményemet —, és úgy vettem ki a szavaikból, hogy az „emgéseknek" nincs nagy tekintélyük előttük. Ti nem tapasztaltatok még ilyesmit? — Dehogynem — vágják rá kórusban, majd, hogy tovább forszírozom a dolgot, hozzáteszik: — Nem is ismernek minket, nincs komoly kapcsolatunk más iskolával. Vannak, akik azt hiszik, ide csak rosszabb képességű emberek jöhetnek, mint mondjuk egy gimnáziumba. Arra nem gondolnak, hogy lehet valakinek olyan érdeklődése, ami miatt szakközépiskolába megy. Hogy mennyire így van, arra lehetne Andrea az élő példa. Az értelmes, halk szavú lány bizonyára bármelyik középiskolában megállná a helyét — bizonyítványában csak ötösök sorakoznak, a „Jó tanuló, jó sportoló” cím birtokosa volt minden évben, s idén ötödik lett az országos szakmai tanulmányi versenyen. Nem véletlen, hogy őszszel csak be kell sétálnia a kertészeti egyetemre. — Mit vársz az egyetemtől? — kérdezem tőle. — Nem is tudom ... — bizonytalanodik el. — Hogy többet fogok tudni. — Én nem cserélnék vele — jelenti ki Katalin. — Elhelyezkedem az újfehértói Lenin Téeszben, s mire Kati öt év múlva kikerül az egyetemről, már sokkal előrébb tartok, mint ő . . . — Mennyit fogsz keresni? — 3500 forint körül. — Elég ez? — Még kezdő leszek, később, ha bizonyítok, biztos többet fogok keresni. Persze, ha úgy nézzük, hogy a fizetésből kellene élni. családot alapítani, lakásra gyűjteni, szerintem ennek a háromszorosát kellene keresni... — Szóval továbbtanulni nem éri meg szerinted. Es leérettségizni? — Azt igen, mert érettségivel jobban elismerik az embert és még tovább is tanulhat, ha meggondolja. A szakmunkás meg olyan, hogy éppen csak járt valami iskolát. — Szerintem leérettségizni sem érdemes — kapcsolódik be a beszélgetésbe az orosi István. — Nekem van egy barátom, aki asztalosnak tanult és jobban keres, mint egy érettségizett. — Te mégis agrártudományi egyetemre jelentkeztél Debrecenbe. — Mert szeretem a szakmát. — Persze vannak, akik semmi pénzért nem maradnának a szakmában, csak le akarnak érettségizni. Akik nem tudták, mire vállalkoznak, mikor idejöttek. — Visszatérve ahhoz, hogy érdemes-e leérettségizni! Ha valaki megszerezte az érettségi bizonyítványt, már senki nem kérdezi, hányasokat írtak bele. Ha a jól és rosszul érettségizők között különbséget tennének a munkahelyeken, biztos igyekezne mindenki jó jegyeket szerezni, sőt másképpen viszonyulnánk a tanuláshoz már elsőtől — véli András, aki a közeljövőben a nyíregyházi almatárolóban munkába lép. — Ha már a tanulásnál tartunk! Gyakori felvetés, hogy a szakközépiskolások hadilábon állnak a közismereti tantárgyakkal. Hogy látjátok ezt? — Hát, bizony a közismereti tantárgyak háttérbe szorulnak — mondják mindannyian. — Néha érzik ezt a tanárok is, és időnként többet követelnek, mint általában — így Andrea. Ferenc is hasonlóan gondolja: — A felvételihez is gimnáziumi tankönyveket kellett beszerezni. — Annyit' beszéltünk már a szakmaszeretetről. Mi a szép ebben a szakmában? Andrea, István és András szavai valamennyiük véleményét tartalmazzák: — Lehet látni, hogyan fejlődik egy- egy növény, hogy van értelme a kezünk munkájának. — A természetben lehet az ember és felelősségteljes az, amit csinál. Hiszen, ha például rosszkor, netán rosszul végez egy permetezést, azzal nagy károkat képes okozni. — Nekem az is nagyon tetszett, hogy négy év alatt sokat utaztunk, sok gazdaságot ismertünk meg, ezeket a tapasztalatokat fel lehet majd használni a munkában. — Ezek az utazások hozzájárultak ahhoz, hogy sok kedves élményt viszünk magunkkal az iskolából — ébred fel Katalinban a nosztalgia. — Azt hiszem, egyikünk sem bánta meg. hogy idejött tanulni, jó, családias kis iskola ez. Külön szerencse, hogy az igazgató diákpárti, mindig meghallgatott minket és igyekezett elintézni problémáinkat. Valamennyien bólogatnak — Kati helyettük is beszél. Ám mondatai szomorúságot lopnak szemeikbe. Megértem őket: egy megtartó, biztonságot nyújtó közösségtől kell most lélekbzn is " elszakadniuk. Hogy megkezdjenek agy új, függetlenebb és küzdelmesebb életet. Czine Gáspár Gondos munkával készülnek a vérkészítmények. (FZ) VÉR — Dl] NÉLKÜL Segítsél! B-iegatív! Autózás, száguldás, boldog fiatalság. A kocsiban zene szól, mindenki jókedvű. Aztán hirtelen hatalmas csattanás, s elsötétül a világ ... Az autóban ülő öt fiatalember — egymás közeli rokonai — a kórházba kerülnek. Műtétek sora, amelyhez sok egyéb mellett nagy mennyiségű vérre is szükség van. Csakhogy a helyzet közel sem egyszerű. Valamennyiük vércsoportja az igen ritka B-negativ, s így beszerzése sem tartozik a könnyű feladatok közé. Gyors szervezés, intézkedés kezdődik, s a rendkívüli véradás eredményeként megmenekülnek a fiatalok ... Hasonló eset gyakran „színesíti" a nyíregyházi véradóállomás dolgozóinak életét. Nincsenek könnyű helyzetben. A közel 25 éve épült állomást 1800 liter vér összegyűjtésére tervezték, s ma, minimális belső átalakítás után 6500 litert gyűjtenek össze évente. Nemcsak a munka meny- nyisége, annak minősége is alaposan megváltozott. Amíg a kezdetekben csak begyűjteni, addig mostanra — a transzfuziológia és vérterápia fejlődésének eredményeként — feldolgozni is kell a begyűjtőt! vért. A betegeknek betegségüknek megfelelő vérkészítményekre van szükségük — mondja erről dr. Fodor Erzsébet, a vérállomás főorvosa, majd hozzáteszi: Vörös- és fehérvérsejtet, vérplazmát, véralvadási faktorkészítményeket állítunk elő. így válik lehetővé, hogy a páciens csak olyan véralkotórészt kapjon meg mesterséges úton, amelyre épp szüksége van. E ténynek két dolog is köszönhető. Egyrészt a vérrel való komolyabb gazdálkodás, másrészt a betegek korszerűbb gyógyítása. — A legtöbb vért az úgynevezett műtétes szakmák — baleseti sebészet, sebészet és nőgyógyászati osztályok használják fel, de egyre jelentősebb mennyiséget igényel a belgyógyászat hematológiai osztálya — mondja a főorvosnö. — Alaposan megnöveli a vérigényt, hogy vannak olyan betegségek, amelyeknek gyógyítására speciális vér- készítményre van szükség. Ezek a betegek korábban meghaltak, ma meggyógyulhatnak. Az sem ritka eset, hogy egy betegnek a különböző ellenanyagok miatt csoportazonos vérekből is mindössze egy-két palackkal képes befogadni a szervezete. Ilyenkor több vérből kell megszereznünk a számára legmegfelelőbbet. Az is előfordul, hogy például a vérlemezke hiánynál 8—10 véradótól veszünk le annyi vért, amennyi egyetlen beteg gyógyításához elegendő. Vérnek tehát lennie keli. lehetőleg minél többnék. Honnan szerzik? — kérdezem a főorvosasszonyt Vannak-e olyanok, akiknek a véradás egyfajta jövede- lerrikiegészítés? — Az utóbbi kérdésre egyszerűbb a válasz — mosolyog beszélgetőtársam Három éve nincsenek olyan véradóink, akik anyagi ellenszolgáltatás fejében jelentkeznének véradásra. A véradások ma már teljes mértékben önkéntesek és térítésmentesek. A bázist a rendszeres véradók jelentik, közöttük is elsősorban a honvédség katonái és a vállalatok dolgozói. A véradóállomás dolgozói naponta útnak indulnak a megye üzemeibe, gyáraiba, eljutnak a legapróbb falvakba is. A rendszeres véradások mellett azonban rendkívüli véradásokra is igen gyakran kerül sor. Ritka vércsoportú balese- tes betegnél azonnali véradást szerveznek, de ezt teszik akkor is, ha olyan vér- alkotórészre, például fehérvérsejtre van szükség, amelyet csak azonnali vérvétel után lehet készíteni. — Ha speciális vérkészítményre, vagy ritka vércsoportú vérre van szükség, nem számít hogy ünnep van vagy hétköznap. A készenléti véradókat azonnal riasztják. .Vércsoport szerint tartják őket nyilván, s kocsival mennek értük, ha úgy hozza a helyzet. Ök mentesülnek a rendszeres véradások alól, s csak akkor hívják őket, ha szükség van rájuk. Nem ritkán megesik, hogy évente több-, szőr is megáll házuk előtt az autó. A bajban mindig lehet számítani rájuk. Többségükben nyíregyháziak, de szép számmal akad közöttük vidéken élő is. Rendkívüli véradásra szinte hetente sor kerül. Tartaléknak természetesen ezekből a vércsoportokból is lenni kell, annyinak, amellyel megkezdhető az élet mentése. A véradóállomás egyre jobban bekapcsolódik az egészségügyben alapkövetelménynek tartott megelőzésbe. A sorkatonák vér- vizsgálatát is elvégzik Utóbbinak legnagyobb előnye az, hogy idejekorán észlelik a terheseknél az ellenanyagtermelés emelkedését, így időben megtehetik a szükséges intézkedéseket is. Eredményekén! alaposan lecsökken az újszülöttkori vércserék száma. A rászoruló Rh negatív anyákat ezenkívül anti-d védelemben is részesítik, aminek a következő terhesség védelmében van rendkívüli jelentősége. Kovács Éva KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1987. június 6.
