Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-12 / 110. szám

2 Kelet-Magyarország 1987. május 12. JAZZKONCERT. Közel fél éve működik a Váci Mihály Megyei Művelődési Központ­ban a jazztanfolyam. A tizfös csoport dr. Bánhidi Lászlóné vezetésével az eltelt idő alatt végzett munkáról záróhangverseny keretében ad számot május 13-án 19 órakor. A mű­sorban többek között világhírű musicalekből adnak elő részleteket, vokális műveket és spirituálékat mutatnak be. Felvételünk próba közben készült. (Elek Emil felvétele) Megkérdeztük: a bútorár­emelésről... Zoltánt, a kőla- Áruház vezető­... Ádám posi Domus jét. — A Kelet-Magyarország tegnapi számában megjelent közlemény módosításra és kiegészítésre szorul. A Zala és Kanizsa Bútorgyár termé­keinél valójában termelői- ár-emelés történt — egyelő­re. Fogyasztóiár-emelés — legalábbis áruházunkban — csak június elsejétől lesz. A közlemény által nem em­lített néhány más termék azonban tényleg magasabb árú hétfő óta. 6,3 százalékkal drágultak a Garzon és Tisza bútorok. (és) „Ez volt a reklám44 Gondolatok két Kazinczy-díj és egy új könyv ürügyén Hallgatom a Petőfi mőso- rán a fiatalos Reggeli csú­csot. És noha már nem tar­tozom annak a korosztálynak a táborába, akiit ez a műsor megcélozni kíván, élvezem, mert pontosan tudom, hogy a mai fiatalnak egészen más­fajta publicisztikai érvelésre, uj stílusú ('keményebb) hu­morra és az én ízlésemtől alaposan eltérő zenei megol­dásokra van szüksége. Itt nincs is miről vitatkozni, mert csupán nemzedéki harchoz áshatnánk ki ‘teljesen feles­legesen'a csatabárdot. (Végül is senki senkit nem győz­ne le. még kevésbé győzne meg.) Egy valami nem tetszik ; a magyar nyelv sérelme egy bizonyos konferálási formula használata miatt. Minden reggel hallható ez a nyilván­valóan angolból átcsempé­szett mondat: „Ez volt a rek­lám." Azelőtt ez a szép ma­gyar nyelvben így hangzott: „A reklámot hallották." Nem volt ez sem elavult, sem da- gályos, csak magyaros mon­dat volt. Tudjuk, gyermekeink si­ralmasan küszködnek a tiszta kifejezések híján. A vélemé­nyek megoszlanak és kiegé­szítik egymást: „Mert nem olvas a gyerek, mert csak a tv, a krimi, a videó tanítja nyelvhasználatra a fiatalo­kat, mégpedig olyanra, ami­lyenre." Mégis van kivétel: szülői értekezleten hallom, gyerme­kem osztálytársának anyuká­Nyílt nap — közlekedők' nek A megyei közlekedési fel­ügyelet Csonka János nevét viselő KISZ-alapszervezete szombaton, május 16-án Nyír­egyházán nyílt napot rendez 7 és 14 óra között. Ekkor díjtalanul átvizsgálják a hoz­zájuk érkezők magángépko­csijait. Szakmai tanácsot ad­nak az autótulajdonosoknak a gazdaságos és biztonságos járműüzemeltetésről. A hely­színen elvégzik az egyszerűbb beszabályozási munkákat (például fényszóró-beállítás, alapjárat szénmonoxid-sza- bályozása). A nyílt napon a megyei közlekedésbiztonsági tanács munkatársai a közúti közlekedés biztonságáról, a járművezetők magatartási szabályairól adnak — kérés­re — felvilágosítást. jától, hogy az ő kislánya na­gyon sokat olvas, talán olyas­mit is, amit nem kellene még. Látom az újságban, hogy Gerák Marianna nyíregyházi szakmunkástanuló és Fehér László, a szálkái gimnazista Kazincz.y-díjiat hozott haza Győrből szép magyar beszé­déért. Ott lesz most az ünnepi könyvhéten a könyvesboltok­ban Hernádi Sándor munká­ja a Szórakoztató szórakész- tetö (Móra Ferenc Könyvki­adó), mely Útbaigazító című előszava szerint arra vállal­kozik, hogy beszélni tanít. Nagyszerű dolog ez a két idei Kazinczy-díj, kitörő örömmel köszönthetjük a szórakoztató, értékes beszéd- oktató könyvet, de ezeket, mint ünnepi eseményeket tarthatjuk számon, s nem úgy, mint a hétköznapok nyelv- és beszédtejiesztő munkáját. Mert abban ugyan bizakodhatunk, hogy Gerák Marianna és Fehér László legalább környezetében — ahol nap mint nap szép ma­gyar szót vált — ‘terjeszti, s remélhetőleg kikényszeríti a beszédkultúrát, de a Herná­di-könyv ügyében már eny- nyire sem vagyok derűlátó. Aggódó ‘kérdésem: vajon el­olvassák-e azok, akárcsak beleolvasnak-e, akik nem tudnak, nem akarnak, már nem képesekf?) szépen, ma­gyarul beszélni? Tudom jól, hogy Péchy Blanka, a szép magyar be­széd nesztora a hivatásos be­szélőkre, a rádiósokra is vi­gyázó füllel, alkotó tanácsai­val ügyel, mert ők azok, akik naponta milliókat ‘tanítanak beszélni. Nem hiszem, hogy ő áldását adja bármilyen ma­gyartalan koníerálásra — hogy visszatérjek a Petőfi műsorában a reklámot be­szegő sztereotípiára. Szilágyi Szabolcs Szoknyáé tel, rádióé le... Irhabunda nyáron is A szoknya-ruha vonala föl, a tévéé, rádióé le.. . Igv nézne ki, ha a nyíregyházi Bizományi Áruház cikkei iránti keresletet koordináta- rendszerben ábrázolnánk. A BÁV a nehéz gazdasági hely­zetben is virágzik. A „pom­pája” nagyrészt a holland és az osztrák tisztított kilós árukban „gyökerezik”. Ugyanis az említett országok­ból rengeteg olcsó és szebb­nél szebb ruhaneműt kap­nak. A ruházati cikkek keresle­te döntően az évszakokhoz igazodik, de akad kivétel is, mint például az irhabunda, vagy a márkásabb csizma: ezek a legnagyobb nyári hő­ségben is elkelnek. Sok vevő kimondhatatlan élvezettel turkál; a holmikat szereti fogni. húzni-vonni, Tanulnak a pénztárosok A már végzett kereskedel­mi és vendéglátóipari szak­munkások továbbképzéséből a pénztárosok oktatását a tanévtől kezdve átvette az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Mind az elméleti, mind a gyakorlati tudniva­lókat a vállalat nyíregyházi Marx téri, úgynevezett tan- ABC-jében, illetve a mellette levő oktatási kabinetben sa­játítják el a résztvevők. Hogy indokolt volt a megyében megszervezni ezt az egyéves tanfolyamot, mutatja az is, hogy jelenleg százhatvanan tanulnak és tesznek hama­rosan záróvizsgát az élelmi­szerkereskedelemben foglal­koztatott pénztárosok közül. A tárgyalóteremből Ne bántsd a mezőőrt! Nemcsak súlyos testi sér­tés, hanem közfeladatot el­látó személy elleni erőszak miatt is felelősségre vonta a mátészalkai bíróság Far­kas Dezső kubikost. Farkas Dezső november 15-én a méhteleki kocsmá­ban iszogatott. Ott tartózko­dott U. Gyula, a helyi ter­melőszövetkezet mezőőre is. Farkasnak egyszercsak eszé­be jutott, hogy a mezőőr már kétszer feljelentette az ő egyik rokonát kukorica­lopás miatt. Nekitámadt ezért U. Gyulának, de a je­lenlévők gyorsan lecsillapí­tották. Később az italboltban ve­rekedés tört ki. Farkas De­zső kihasználta a felfordu­lást, a mezőőr mögé lépett és kétszer állón vágta. U. Gyula az ütések következté­ben 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Mivel Farkas Dezső a sér­tettet korábbi mezőőri hiva­talos eljárása miatt bántal­mazta, kézenfekvő, hogy cse­lekménye nemcsak súlyos testi sértést valósított meg, hanem közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot is. Farkas Dezsőt a bíróság hal­mazati büntetésül 1 évi sza­badságvesztésre ítélte. Az ítélet jogerős. B. A. ráncigálni. Hogy azt sikerrel tehessék, a BÁV az önkiszol­gáló árueladási módszernek mind nagyobb teret ad. Az áruháznak nagy a bú­torforgalma is. Juhász Ist­vánná boltigazgató elmond­ta, hogy sok értékcsökkentett bútort kapnak a hazai lak­berendezés-gyártóktól is. A műszaki, főként híradástech­nikai cikkek kínálata-keres- lete a nagy konkurrencia mi­att erősen lecsökkent. Vi­szont a budapesti központi BÁV-raktórtól érkezett szov­jet, kínai és indiai rézáruk­ból az idei 68 millió forintos bevételüknek tekintélyes ré­sze származik. A Nyíregyházi BÁV-áru- ház alkalmazottai azt tapasz­talják, hogy az utóbbi évék­ben a lakosság a korábbinál több, erősen hordott ruhát szeretne nekik eladni. A megyeszékhelyi BÁV- áruház meglehetősen zsúfolt. Remény van rá, hogy 1—2 éven belül (nem a meglevők szomszédságában) 300 négy­zetméterrel növelhetik üzle­teik alapterületét. (csgy) A MENTŐK MÚLTJA A lófogattól a Mercedesig „Sajnos, mentőink kezdet­leges, nehéz mentőkocsijuk­kal és néha a lovak hiánya miatt nem jelenhetnek meg gyorsan a tetthelyen és így gyakran megesik, hogy a se­gélyre szoruló elvérzik." Az idézett jelentést 1921-ben tet­ték Nyíregyháza elöljáróságá- nák. Most százéves az orszá­gos mentőszolgálat és dr. Vraukó Tamás, a szervezet megyei vezető főorvosa fel­dolgozta, megírta megyénk mentés történetét. A főorvos a múlt héten részt vett és előadást tartott a budapesti nemzetközi men­téstudományi kongresszuson. Érdeklődéssel kísért előadá­sának témája mentéstörténe­ti ritkaság volt: az 1910-es ököritói tűzvész mentési, egészégügyi következményeit mondta el a kongresszus hallgatósága előtt. A téma azért is érdekes, mert az ököritói volt a világ egyik legnagyobb, több mint há­romszáz áldozatot követelő tűzkatasztrófája. A következőkben ízelítőt adunk a főorvos mentéstörté­neti gyűjteményéből. Ebből kiderül, hogy a mentés meg­szervezése is késett hazánk keleti részén, megyénk szer­vezete még nincs százéves. Csak 1912-ben, a nyíregyházi tűzoltók közreműködésével kezdtek nálunk szervezkedni. Idézet a gyűjteményből: „Az 1913. szeptember 27-én tar­tott választmányi ülésen dr. Konthy Gyula bejelentette, hogy a tagok kiképzése, a mentő és betegszállító kocsi és a kötszerek beszerzése megtörtént, a mentőegyesület október 1-én megkezdheti működését." Meg is kezdte. Kezdetben a betegszállítás a város területén tíz koronába került! 1927-ben egy gépko­csival Mátészalkán is meg­kezdte működését a szolgálat. Két évvel később Nyíregyhá­za 2, Kisvárda egy mentő- gépkocsit kapott. Ebben az időben a gépkocsik üzemel­tetését főleg adakozásból és a betegszállításból származó bevételből fedezték. A felszabadulás után csak az előbb említett három tele­pülésen voltak mentők. Még 1951-ben is csak öt futó men­tőautó működött megyénk­ben. 1955-ben aztán Vásáros- naményban, 1957-ben Tisza- lökön, 1960-ban Nyírbátor­ban, 1962-ben Baktalóránthá- zán, 1969-ben Kemecsén nyílt mentőállomás. Ma hazánkban a harmadik legnagyobb megyei mentő­szervezet a szabolcs-szatmári. Az adminisztratív dolgozók­kal együtt csaknem négyszáz a megyei szervezet létszáma, 72 mentőautó, köztük két Mercedes áll a mentés és a gyógyítás szolgálatában. (nábrádi)-------\ Miért pont mozi? M em tagadom, kicsit gon­dolkodóba estem, ami­kor azt hallottam a vá­rosi tévében, hogy a ré­gi, Jókai téri buszmegállóból művészmozit akarnak csinálni. Igaz, a kör alakú mozi tetsze­tős, van ilyen Varsóban, Ber­linben és másutt is. Ez azon­ban nem indok. A müvészmo- zitól meg egyenesen tartok, hiszen az, hogy egy maroknyi szakembernek (?) egy ilyen központi épületet tartsanak fenn, aligha indokolható. Hogy mi lehetne más? Nos, nagyon kellene már Nyíregy­házán egy olyan idegenforgal­mi centrum, ahol a bel- és külföldi látogató mindent meg­tudhat, ami érdekli. Lehetne itt számítógépes szállásinformá­ció, menetrendi felvilágosítás, pontos és mértékadó tájékoz­tatás a megye látnivalóiról, kempingéiről, a tájakról, a köz­lekedési viszonyokról. Ide le­hetne kialakítani egy nép- és ipárművészeti árusítóhelyet, ahol megbízható minőségű árut vehetne a vendég. De még egy pénzváltó is helyet kaphatna. Kellene néhány csinos és több nyelvet beszélő hölgy és férfiú, az összes utazási A*oda egy központba összefutó infor­mációja, ami nem sérti ezek önállóságát. így a tébláboló idegen megszokná: egy' helyen mindent! Az egész csak szerve­zés kérdése. Az előtér ugyan­akkor adhatna helyet kiállítá­soknak, fotóknak, képeknek. Elférne itt egy presszó, s ami szintén fontos: az épület előtt van megfelelő parkolási lehető­ség is. Kulturált környezet, jó információ, mindez ma az ide­genforgalmi üzletág fontos kel­léke. Érdemes ütköztetni az érdekeket. Én az idegenforga­lomra szávazok. (bürget) Kamion EB a Hungaroringen Dübörgő monstrumok viadala A sötétzöld Volvo motorja fel­dübörög és Balárdi Gyula, a Hungarocamion válogatott pilóta- versenyzője irányításával neki­lendül a Hungaroring betonsza­lagjának. -Az ülésbe préselődve élvezzük a nem mindennapi gyorsulást, majd a rajt- és cél­egyenes végén előrebillenve érez­zük a motorféket, s a jobb ka­nyarban oldalt lendülve bámul­juk a be- és kigyorsítást. A dif­ferenciálzár sírva zúg, miközben a traktor ' jobbra és balra áto- kat csinál a Forma—1-es pilóták által is tisztelt kanyarokban. Igen, nem tévedés, a traktor. Így nevezik ugyanis egymás kö­zött a kamionosok a szerelvényt vontató gépet: ezek számára írt ki Európa-bajnokságot az ETRO (European Truck Racing Orga­nization) először 1985-ben. A har­madik esztendőben, idén, már hazánk is bekapcsolódik a pont­gyűjtő versenysorozatba. A nyolefutamos EB második idei versenye május 16—17-én lesz a Hungaroringen, a magyar autó- és motorsport büszkeségén. Közben a pályán még három másik kamion is köröz. A kor­mányoknál a Hungarocamion többi kiválasztottja, a jobb ol­dali üléseken pedig újságírók és fotósok váltogatják egymást. Ezt a rendkívüli lehetőséget eszelték ki a szervezők a sajtótájékozta­tóra, hogy megmutassák, miről is van szó. A versenyszezon egyébként már megkezdődött. Angliában, Brands Hatch-ben. futották az el­ső futamokat április ll-én és 12- én. S nem várt magyar siker született, Krasznai János a Hun­garocamion JVIercedesével kilen­cedik lett, s ezért .két EB-pontot kapott. Nemcsak a gyorsan nép­szerűvé vált pilótának, de a traktorát felkészítő vállalatának is ez volt az első versenye. Nem akármilyen bemutatkozás! Krasz­nai végigcsinálja az egész ver­senysorozatot, akárcsak az az öt­vennyolc kamionos-volánművész, akikkel együtt benevezett az Eu- rópa-baj nokságra. Társai, Balárdi Gyula, Goike György (Renault) és Dinnyés László (Rába) csak a magyar futamra készülnek, akárcsak a Volán-Tefu pilótái, Csernai Jó­zsef (Rába), Tóth Ferenc (Liaz) és Nagy Zoltán (Kamaz). Am nemcsak ők lesznek magyarok a mezőnyben, több vállalat is je­lentkezett és egy maszekkamio­nos is. S mint Andrew Franki, az ETRO magyar származású al- elnöke mondta, az a legszebb az egészben, hogy szinte mindenki azonos eséllyel indulhat, mert ebben a szakágban még nem uralkodott -el annyira a profesz- szionalizmus, mint például a Forma—l-ben. A versenyeket egyébként há­rom kategóriában bonyolítják le, lóerők szerint állapították meg a csoportokat. A felső határok: 300, 360 és 500. A verseny mindkét napon sza­badedzéssel kezdődik, ahol a rajtsorrendért küzdenek a piló­ták, aztán a futamokra kerül sor. A három kategória első hét­hét helyezettje indul a Hungaro­camion Nagydíjáért kiirt viada­lon. Érdekesség, hogy fordított lesz a rajtsorrend, a leggyorsabb indul hátulról, biztosítva a lát­ványos versenyt, mert sok elő­zés és közeli csatározás várha­tó ezáltal. S az is. hogy közönségsiker lesz a kamion EB-futam, hiszen eddig elővételben 25 ezernél több jegy kelt el a dübörgő monstru­mok viadalára. Roóz Péter A Hungarocamion csapata, élen a Brands Hatch-ben pontot szerző Krasznai János Mercedese. (Hauer Lajos felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom