Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-23 / 120. szám

1987. május 23. Kelet-Magyarország 15 NAGY HATÁSÚ FERTŐT­LENÍTŐ ÉS MOSÓSZERE­KET mutattak be május 20- án a DR WEIGERT hamburgi cég szakemberei Kisvárdán a HUNNIACOOP-nál és Roho- don, a kacsakeltető üzemben. A Neomoskan savas és lúgos készítményekkel az élelmi­szeriparban, az élelmiszer­alapanyagokat előállító üze­mekben a magasabb szintű higiéniai előírásoknak megfe­lelő fertőtlenítést és tisztasá­got lehet elérni. A gyakorlat­ban is bemutatott szerek jó hatása a szakemberek szerint is mérhető és érzékelhető volt. A cég képviselői a szom­szédos megyékben és itt Sza- bolcs-Szatmárban, a Debre­ceni Állattenyésztési Válla­lat szervezésében több be­mutatót tartottak, tartanak. GYERMEKEKNEK. ..Kris­tály tiszta cirkusz" címmel a Kristály együttes mutatja be műsorát május 23-án. szom­baton délután fél háromtól Nyíregyházán, az úttörőház­ban. Vasárnap 10 órától pe­dig Kaszner Irén, az Állami Bábszínház művésze lép fel. GYÖGYSZEBTÁRr ÜGYELET. Nyíregyházán az állandó éjjel­nappalos ügyeletes a Szabadság téri (Korona épületében lévő) gyógyszertár, mely szombaton és vasárnap folyamatosan nyit­va tart. A nappali nyitvatartás rendje: reggel 7 óra 30 perctől este 20 óra 30 percig. Az éjszakai ügyelet csak sürgős esetekben ad ki gyógyszert. Minden szom­baton nyitva tart a Bocskai u. 61. szám alatti gyógyszertár reg­gel 7 óra 30 perctől délután 4 óráig. LAKÓTELEPI HÉTVÉGE. Vasárnap Nyíregyházán a Tompa Mihály úti lakótele­pen reggel 8 órától este 9-ig egész napos program várja az érdeklődőket. Á Nyíregy­házi Helyőrségi Klub zenés ébresztőt szervezett, a gyere­keknek játszóházat, vidám műsorokat. De lesz könyv-, virág- és cipővásár, kozmeti­kumokat is fognak kínálni, és végül nosztalgiadiszkó zárja a napot. GYERMEKNÉPTÁNC. — Nagykállóban, a művelődési központban ma délelőtt 10 órától 18 kisdobosokból, il­letve úttörőkből álló —„nép­tánccsoport mutatkozik be. KÉPCSERE. Tegnapi számunk o. oldalán sajnálatos képcsere történt. Elnézést kérünk olva­sóinktól. A'GAZDASÁGI MEGÚJU­LÁS ÚTJÁN címmel tart elő­adást hétfőn délután három órakor Nyíregyházán, a tu­domány és technika házának III. emeleti termében Barta Imre kandidátus. Az újszerű megközelítéseiről ismert szak­ember a közgazdasági társa­ság meghívásának tesz ele­get, napjaink vitatott kérdé­seiről fejti ki véleményét. FOGADÓÓRÁK. Lakatos And- rás megyei tanácselnök-helyettes május 25-én hétfőn délelőtt 8 órától 10 óráig hivatali helyisé­gében fogadja az ügyfeleket. Ugyanezen a napon dr. Koncz Imre, a Nyíregyházi Városi Ta­nács általános tanácselnök-he­lyettese délelőtt 8 órától 9 órá­ig fogadja az ügyfeleit hivatali helyiségében. Ugyancsak hétfőn dr. Onder János, a Kisvárdai Városi Tanács vb-titkára dél­előtt 10-től 12-ig várja az ügyes­bajos gondjaikkal hozzá forduló­kat hivatali helyiségében. Má­jus 27-én szerdán dr. Koncz Im­re, a Nyíregyházi Városi Tanács általános elnökhelyettese dél­után 3-tól fél 7-ig tart fogadó­órát, hivatali helyiségében. Dr. Onder János a Kisvárdai Városi Tanács vb-titkára szerdán dél­után 4 órától 5 óráig tart foga­dóórát. ZÁHONYI SIKER. Jól sze­repeltek a Záhonyi Közleke­dési Szakközépiskola vas- útforgalmi ágazatának tanu­lói az idei országos szakmai tanulmányi versenyen. A Veszprémben megrendezett vetélkedőn Buda Mária har­madik helyezést ért el. így a Budapesti Műszaki Egye­tem közlekedésmérnöki ka­rára nem kell felvételi vizs­gát tennie. Gazdag István ne­gyedik lett. A versenyre mindkettejüket Pálfalvi Sán­dor és Kovács István taná­rok készítették fel. FIATAL MÉRNÖKÖKNEK és közgazdászoknak rendez­nek fórumot hétfőn délután 2 órától Nyíregyházán, a KISZ megyei bizottságán. A téma: Szabolcs-Szatmár mű­szeriparának helyzete, illet­ve a szakágazat VII. ötéves terve. Az összejövetelt a KISZ megyei bizottsága, a megyei tanács ipari osztályá­val közösen szervezi. A SZAVICSAV NYÍREGYHÁZI ÜZEMMÉRNÖKSÉGE tájékoztat­ja a sóstói parkfürdőbe látoga­tó vendégeit, hogy az úszóme­dence 4 úszópályája egésznapos edzések miatt május 29-ig a für­dővendégek elől el van zárva. Kérjük vendégeinket, hogy ezen időszak alatt csak a medence szabad úszópályáit vegyék igénybe. Megértésüket és türel­müket köszönjük. (1208) Könyvtári napok Nyíregyházán Az ünnepi könyvhét ese­ményeihez kapcsolódva szá­mos más „könyves” rendez­vény lesz <a megyében a kö­vetkező napokban-hetekben. A könyvtári napok nyitó­programjaként május 25-én hétfőn délután 4 órakor em­lékkiállítás nyildik Nyíregy­házán a Móricz Zsigmond könyvtárban Ámos Imre al­kotásaiból. A nagykállói szü­letésű festőt a festészetben a kivételes képességű egyéni­ségek között tartják számon, aki a költészettel is foglalko­zott. Ennek a kiállítási meg­nyitónak éppen az lesz az egyik érdekessége, hogy a közönség a festőként jól is­mert művész költői tehetsé­gével is megismerkedhet. Ámos Imre verseit Zubor Ágnes színművész adja elő. Átalakítás után új neve lett az egykori, nyíregyházi Ha­lász csárdának: Nyírségi Halász Étterem. A renoválás négy­millió forintjába került a KEMÉVTOURS-nak. A 800 adagos konyha főleg halételeket kínál. (J. L.) Lesz-e fűtés? Az utóbbi napokban igen­csak hűvösnek érezzük az időjárást. Mit mutatnak az adatok? — kérdeztük a me­teorológiai szolgálat ügyelete­sétől. — A május 20-i közel húsz Celsius-fokos csúcshőmér­sékletnél a tegnapi maximum mintegy 8 fokkal kisebb. — A távhőellátásba be­kapcsolt lakásokban megin­dítják-e a fűtést? — érdek­lődtünk a Szabolcshő Válla­lat illetékesénél. — Felkészültünk — kaptuk a választ. — Ha a hidegfront hosszabb ideig tart, megin­dítjuk a fűtést. Van azonban néhány hőközpont, ahol a szokásos nyári karbantartási munkák olyan stádiumba ju­tottak, hogy ott a rendszer egy-két nap alatt nem tehe­tő fűtésre alkalmassá. így egyes körzetekben nem tu­dunk fűteni. Lottó­nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 21. játéktieti lottónyeremé­nyek — a nyereményilleték levonása után'— a követke­zők: 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvények nyereménye — egyenként — 136 443 forint. A 3 találatos szelvények nyereménye — egyenként — 874 forint. A 2 találatos szelvények nyere­ménye — egyenként — 36 fo­rint. A közölt adatok nem véglegesek. Az Útinform jelenti FORGALOM­KORLÁTOZÁSOK 1987. MÁJUS 23—29-IG Kemecse és Nyírbogdány között hídépítés miatt a tel­jes útlezárás tovább tart. A terelőutat jelzőtáblák jelzik. A 36. sz. főúton Nyíregyházán sebességkorlátozással és út­szűkülettel kell számolni a Bethlen utcán és a Mező ut­cán. Az előbbi helyen gázve- zetóképítés, az utóbbinál távhővezeték rekonstrukció folyik. A 38. sz. főúton Ra- kamaz belterületén csatorna­építés miatt félpályás lezárás van. A Tiszán Dombrádon és Tiszadobnál pontonhíd jár. ZÖLDÉRT-árak szombaton A tavaszias időjárás kedvez a primőrök fejlődésének, egyre több a felhozatal, bőséges a kí­nálat, és az árak is egyre ked­vezőbben alakulnak. Mit kínál a ZÖLDÉRT szombaton, és mennyiért? Az újkáposzta kiló­ját 49—40 forintért vehetjük, a kínai kelt 16 forintos áron, a karfiolt 80—50 forintért. A salá­táit fejenként 6—3-ért, a retek csomóját 8—6 forint között, a zöldhagymát 3—5-ért, a tölteni- való paprikát darabonként 10— 7—4 forintért, a hegyes erős pap­rikát darabonként 6—4—2 forin­tért, a paradicsom kilóját 160— 100 forintért, az uborkát 38-30- ért, az új karalábé darabját 9— 7—6-ért, az újsárgarépát cso­mónként 16—14—10-ért, új gyöke­ret 20—14-ért, és a petruska cso­móját 6 forintért vásárolhatjuk. Téli tárolt áruk: A burgonyát 8 forintért, a vöröshagymát 18 forintért kínálják. A karalábé­ért 22—26 forintot, a sárgarépá­ért 35 forintot, a száraz bab ki­lójáért 50—80 forintot kémek. Import mák kilója 160-ért kap­ható. A savanyúkáposztát 16 forintért, az alma kilóját 8—12- ért, és a kubai narancs kilóját 17 forintért adják. A tojás da­rabját 2,20—2,50-ért árulják. ÉGIG ÉRŐ FA FÉNYES- LITKÉN. Különös műalko­tással kedveskednek a ,,1-it- kei” gyerekeknek a falu fel­nőttjei. Olajos György kép­zőművész tervei alapján- egy olyan — az égig érő fa mesé­jének hangulatát visszaadó — domborművet állítanak fel, amelyhez napórát kap­csolnak. Budapesten számí­tógéppel tervezték meg az alkotás árnyjátékait. Jön a magazin ! Minden híreszteléssel el­lentétben örömmel jelenthet­jük: a Kelet-magyarországi Magazin jó ütemben KÉ­SZÜL, s egy héten belül az olvasó kezébe kerül! A magazin nem kevesebb, mint nyoilc Kelet-Magyaror­szágnak megfelelő mennyisé­gű anyagöt rejt magában. Az információk szerint 65 írás ad bőséges olvasnivalót a 132 oldalas magazin vásárlóinak, akik innen tudhatják meg. miként szülnek a férfiak, ho­gyan vélekedik korunk pesti­séről, az AIDS-ről Béres Jó­zsef, mire 'költötte három és fél millióját a tolónyertes. S olvashatunk a magazinban a szerelem szépségeiről, neves szabolcsi prímásokról, a for­ró nyomon induló nyomozók izgalmas munkájáról. Szót kap az építésvezető Tengiz- böl, a francia hont is meg­járt nyíregyházi labdarúgó és Temesvári meg Dalnoki. A praktikus tanácsokat ke­resők is bizton számíthatnak olvasnivalóra a bútorokról, a konyhákról, a takarításról, a receptúrákról, s a szépség- ápolásról. A fiatalok kltölt- hetik a szextesztet, a koro­sabbak egy önismereti teszt­tel próbálkozhatnak, a babo­nások pedig arra is választ kaphatnak, mi volt, ha vala­kinek felszedték a lába nyo­mát ... És mi történt akkor, ha va­lakinek a szoknyája kvarc­órákat rejtett? Kik azok a férfiak, akik szoknyában járnak? És miért éppen BR 52-nék nevezik Zsuzsi anyu­káját? Hogy ki a szabolcsi PetrocelLi. És kik a disc jockey-'k slágerlistájának él­lovasai. Van a magazinnak szépségversenye, humora is. De beszéljen ehelyett maga a Kelet-magyarországi Ma­gazin. (kz) Havonta egymillió-kétszázezer forint értékű könyvet és hanglemezt forgalmaznak a nyíregyházi Bessenyei köny­vesboltban. Képünkön: délelőtti könyvböngészde. (Császár) Disputa Erdély történetéről A KRITIKÁBAN OLVASHATJUK Megjelent a Kritika című fo­lyóirat májusi száma, számos érdekes és gondolkodtató írás­sal. BizQnyára sok olvasó kísé­ri figyelemmel a vitát az érték­rendről és érdekrendről. Kiss Dezső akadémikus februári vita­cikkére ezúttal a Kapitány Ág­nes—Kapitány Gábor szerzőpár és Nádasdi József reagál. Hazai nemzettudatunk jelenlegi álla­potáról ad elemzést a lap Bőhm Antal tollából, a 80-as évek má­sodik felének jelenségeit vizs­gálva. Izgalmas olvasmány a Párbeszéd a vallásról, ameLyből ..pro és kontra”, Jevtusenko il­letve KaLtahcsjan szovjet akadé­mikus véleményét vetik össze a vallásról. A májusi számban valószínű­leg a Disputa Erdély történetéről című beszélgetés Lesz a legolva­sottabb, amely a közelmúltban megjelent Erdély története című három kötetes, nagysikerű könyvhöz kapcsolódik. A szer­ző, Köpeczi Béla és beszélgető- társai a Magyar Rádió egyik februári adásában a „Változatok a történelemre” című műsorban fejtették ki véleményüket erről a „történelemkönyvről” — ennek a disputának az írott változatát adja közre a Kritika. Katonafíatalok országos fesztiválja Egerben pénteken megkez­dődött a katonafiatalök or­szágos fesztiválja. Az ünnepi köszöntőt követően a Hámán Kató megyei úttörőhá2Íban a Magyar Néphadsereg mű­vészegyüttesének amatőr stúdiója adott műsort, majd megkezdődtek a katonaegyüt­tesek bemÜtátói. A háromna­pos találkozón á katonafia- talok'Il’irodalmi színpadai, pantomimcsoiJo'rtjai, illetve • ISJJíV.: vers- és prózamondói mérik össze tudásukat. A fesztivál szombaton az együttesek és szólisták bemu­tatkozásával folytatódik, majd a legjobbak a város központjában, a Dobó téren adnak műsort. Az eredmény- hirdetésre és a díjak átadásá­ra vasárnap délután kerül sor Egerben, a Gárdonyi Gé­za Színházban. (MTI) Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 253 Trabant Lim. Combi (Bp.) 58 Trabant Limousin (Debr.) 6831 Trabant Combi (Debr.) 1654 Wartburg Standard (Debr.) 1075 Wartburg Special (Debr.) 2022 Wartburg Spec, tolót. (Bp.) 10416 Wartburg Tourist (Debr.) 1161 Skoda 105 S (Debr.) 8706 Skoda 120 L (Debr.) 13932 Skoda 120 GLS (Bp.) 2202 Lada 1200 (Debrecen) 31546 Lada 1300 S (Debrecen) 15077 Lada 1500 (Debrecen) 11770 Lada Combi (Debrecen) 5048 Moszkvics (Budapest) 16581 Polski Fiat 126 P (Debr.) 669 FSO (P. Fiat) 1500 (Debr.) 6349 Dacia Limousin (Debr.) 2885 Dacia Combi (Debrecen) 1832 Dacia TLX (Debrecen) 1668 Zastava (Budapest) 16313 Volga Limousin (Budapest) 1270 Volga Combi (Budapest) 1089 ELMARAD A SZÚR. Leg­frissebb értesülésünk szerint — a rossz idő miatt — el­marad a SZÚR, a színészek, újságírók rangadója. A ter­vek szerint május 31-én ren­dezik a Népstadionban. ÉRTESÍTJÜK T. FOGYASZ­TÓINKAT, hogy hálózatkiváltás miatt a vízszolgáltatást szünetel­tetjük 1987. május 23-án 22,00 órától 1987. május 24-én 6,00 óráig az alább felsorolt utcákon: Árpád u., Vécsey úttól a Szé­chenyi útig, Toldi u., az Arany János úttól a Széchenyi útig, to­vábbá a Madách u. Kiss E. u. Népkert u. Kérjük T. Fogyasz­tóink szives türelmét és megér­tését. SZAVICSAV nyíregy­házi üzemmérnöksége. (1210) M Kelet agyarország | KÉPEK i 23-, szombat KRÓNIKA DEZSŐ NAPJA A Nap kél 4 óra 59 perc­kor — nyugszik 20 óra 23 perckor. A Hold kél 3 óra 00 perc­kor — nyugszik 16 óra Ot perckor. Harminc évvel ezelőtt ezen a napon jelent meg az a művelődési miniszteri utasítás, amely — a kor­mány határozatának meg - felelően — elrendelte a nemzeti képtár felállítását. 1987. május 24., vasárnap ESZTER NAPJA A Nap kél 4 óra 58 perc­kor — nyugszik 20 óra 24 perckor. A Hold kél 3 óra 16 perc­kor — nyugszik 17 óra 14 perckor. Hetvenöt éve született Mihajlo Sztelmah szovjet­ukrán regényíró és dráma­író. Várható időjárás az or­szág területén ma estig: a folyamatos eső az ország nagy részén megszűnik, számottevő napsütés azon­ban még nem várható. Sok­felé valószínű záporeső. zi­vatar, néhol felhőszakadás is lehet. A szél csak kissé mérséklődik. A legalacso­nyabb nappali hőmérséklet szombaton 14 és 19 fok kö­zött várható. AZ ÜJFEHÉRTÖI „LENIN” Mg. Tsz Cipőfelsörész-készitő Üzeme új munkaszalag beindításához női dolgozókat vesz fel. Jelent­kezés munkanapokon a központi telepen, az ipari ágazatvezető­nél. (57518) Egy autós fekszik se­besülten kocsija mellett. Amikor az orvos konya­kot önt a szájába, ki­nyitja a szemét és eről­ködve mondja: Kérem teletankolni'. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: SZTANCS JÁNOS Esti ügyelet: IS-124

Next

/
Oldalképek
Tartalom