Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-01 / 102. szám

Éljen a munka ünnepe! MÁJUSI PÁNTLIKÁK B oldog szenvedés! Talán ez il­lik legjobban annak érzékel­tetésére, miként találkoztam életemben először az igazi -munkával. Akkor forró nyár volt, konok hőség és az óriás feketebogár — egy hatalmas szénporra­kás a viilanytelep udvarán — füstölni kezdett Begyulladt legbelül és azt mond­ták a felnőtték, ezt csak át kell lapátol­ni, „kiszellőztetni”, és nem parázslik el a halom, lesz mivel áramot fejleszteni. Suhanc srácokra — a villanytelepi dol­gozók gyermekeire — bízták ezt a mun­kát, mondhatnám, akkoriban igen tisz­tes fizetésért. Nekigyűrköztünik, s estén­ként úgy. néztünk ki, mint a koromba hempergett kis ördögök. Jót zuhanyoz­tunk az erőmű fürdőjében, otthon tejet ittunk, és hétalvóikként pihentük át az éjszakákat, erőt gyűjtve az újabb szén­porcsatára ... Rettenetesen elfáradtunk mindennap, szakadt rólunk a verejték, sajgott a karunk, a combunk, kiszáradt a torkunk, és mindig alig vártuk, hogy vége legyen a nyújtott műszaknak... Meglehet, ünneprontásnak tűnik mind­ezekkel előhozakodni éppen a munka ünnepén, de hát mi ott nem hősi tett­nek. hanem megszenvedett valóságnak éreztük a munkát, aminek persze így is örültünk, mert kellett a pénz odahaza, ; s reméltük, nekünk is kijár majd utána ! egy szép ihg, egy új nadrág, amiben fe- \ szíthetünk a lányok előtt. így volt, s amikor ez a remény is valóra vált, mi már régen túl voltunk a nehéz órák okozta keserűségen. Valami boldog zsib­badás, könnyű öröm körített hatalmába valamennyiünket: ez azért mégiscsak férfias dolog volt! Aztán más nyáron vasbetongerendá­kat öntöttünk télefonpóznának, majd tömött zsákok alá álltunk cséplőgép-el­lenőr korunkban, amikor „a banda” zsá­kosai a porig leitták magukat. Ugyan­csak diákként pakoltunk vagonokat, vol­tunk mérnökök mellett figuránsok, és a Kr aszna-töltésen öntöttük az ürgéket, nehogy átrágják az egyébként is gyen­ge gátat... Nosztalgia? Az. Miként az egykorvolt szép sörillatú majáldsok rúdmászással, lepényevéssel, a ringl'ispil boldogságkö­reivel. Messziről nézvést talán már meg is mosolyognánk azt a szegényes forga­tagot a vásártereken, a falusi futballpá- lyákon, de akik ott voltunk, a nap felé kitárt szívvel örültünk a nyárson sült szalonna illatának, a fehérbetétes félci­pőnek, az orgona illatnak, s a szépszavú szónoknak a kidekorált faemelvónyen. Szegényebben is boldogok voltunk, hogy megúszták a háború borzalmát, hogy sorba állhattunk kenyérért vagy hogy kockacukrot rejthettünk kará­csonykor a sztaniolpapírba, s úgy ülhet­tük körül a fenyőfát. Volt, elmúlt, más idők, új szokások jöttek. A májusfát — vagy ahogy mife­lénk gyakorta mondták: a hajnalfát — is mind ritkábban tűzik a lányos ház kapujába. Már az, orgona helyett is új divat a celofánba csomagolt szegfű, a ká'ia, meg a gerbera. (Sebaj! A lényeg, hogy boldog, aki adja és örül, aki kap­ja.) Most már másfajta munkát tiszte­lünk meg május elsején' a jobban szer­vezett. a piacképes, a kifogástalanabb minőségű munkát szeretnénk szépen fel- pántlikázni. És ez így van rendjén! Új idők, másféle követelmények szorítanák bonyolultabb munkám valamennyiün­ket. S bár meglehet, hogy mostanság ke­vesebb a verejték, megkíméltebb az izomcsomó is, de a végeredmény nem változott. Úgy dolgozni többet és job­ban, hogy utána emelt fővel, kellemes bizsergéssel mehessünk ki a főútra, s lépteinket a névtelenek megtisztelő pil­lantása kövesse. Más időket élünk, másfajta a kor pa­rancsa is. Már tudjuk, hogy a munka — a magasabb szintű munka — nem csupán becsület és dicsőség, hanem el­sősorban hozzáértés dolga. Azt is tud­juk, hogy sem látszatmunká va 1, sem puszta ügyeskedéssel nem lehet többet tenni az asztalra. Alamképkergető évek után mindinkább kénytelenék vagyunk felismerni: nem lehet több ünnepünk, mint amennyi a győzelmünk, s hogy a vulgáris értelemben megénekelt munka manapság rettenetesen kevés a nemze­ti üdvösséghez. Értelmes, túlfűtött ér­zelmektől mentes munkálkodásra van szükség. Meg arra, hogy ha kell, május elsején is rontsuk el annak az ünnepét, aki nem a keze erejével, gondolatai mérhető gazdaságával, hanem megté­vesztő ügyeskedéssel, munka nélkül ösz- szeharáesolt vagyonnal kérkedik, aki kihasználva a nehéz időket, átgázol a tisztesség felgereblyézett vonalain. Arra is szükségünk van, hogy éppen a mun­ka, a munkásnemzetköziség ünnepén nyújtsunk reményt a kishitűeknek, a gondok láttán pánikba esőknek: raj­tunk, csákis magunkon múlik, meddig uralkodnak felettünk a gazdasági viha­rok. Mert, ha rendet teszünk az igazi és az álértékek között, ha a munka min­denütt az egyedüli mércévé magasul, akkor kéficsfk léceink leküzdeni az új körülmények okozta bajokat, megsze­lídíteni új feszültségeinket. Két év híján száz esztendeje, hogy Párizsban a II. Internacionálé alakuló kongresszusán a munkásszolidaritás erősítése sarkallta arra a jelenlévőket; május első napját a munka és a munkás ünnepévé avassák a nyolcórás munka­nap jelszavával. Ma más célokért küz­dünk: kivívott tisztes életszínvonalunk megőrzéséért egy új gondolkodásmódot igénylő, bonyolultabb gazdasági pályán. Itt már a verejtéknek is más az íze. Angyal Sándor Megindult a termelés az áj nyíregyházi húsüzemben Már az üzemszerű terme- * lést indították a Szabolcs- Szatmár megyei Állatforgal­mi és Húsipari Vállalat új, nyíregyházi húsüzemében, amelyet ünnepélyes 'körül­mények között csütörtökön délelőtt avattak fel. Az ese­ményen részt vett Diczkó László, a megyei pártbizott­ság titkára, Lakatos András, a megyei tanács elnökhelyet­tese, valamint a 'beruházás­ban részes és azt támogató szervek vezetői. A munka ünnepével kap­csolatos megemlékezéssel együtt Tamás Imre igazgató vázolta azt az új .helyzetet, amely a húsüzem termelésbe vonásával bekövetkezett. A mintegy 350 millió forintos beruházással bíztató lehető­ségek nyíltak meg a vállalat előtt a hatékony, exportnö­velő termeléshez, mivel olyan gépeket, berendezéseket sze­reltek be, melyekkel magas higiéniai követelményeket kielégítve minőségi gyártást 'folytathatnak. A megye számára kedvező, hogy az egy műszakban évi hatezer tonna kapacitású húsüzemmel mind mennyi­ségben, mind minőségben és választékban ki tudják elégí­teni az igényeket, a kistele­pülésekre is eljutnak a hús- készítmények. Új, eddig hi­ánycikknek számító száraz- és füstöltáruk gyártására térhetnek át. A húsüzemben ebben az évben nyújtott mű­szakokkal hétezer tonna fel­dolgozásra készülnek, ebbő'l ezer tonnát a fővárosban ér­tékesítenek. A különböző hű­tőberendezések, automata töltőgépek és mérlegek lehe­tővé teszik a hibamentes munkát. Az ünnepségen vette ét a Kiváló munkáért miniszteri kitüntetést Zilahi László igazgatóhelyettes. A vállalat mátészalkai kirendeltségének Petőfi szocialista brigádja elnyerte a Szakma kiváló brigádja címet. Az új üzem hideg géptermében világszínvonalon működő gépekkel készítik a töltelék­árut. (E. E. felv.) XUV. évfolyam, 102. szám ÁRA: 2,20 FORINT 1987. május 1., péntek (Elek Emil felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom