Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-07 / 82. szám
1987. április 7. Kelet-Magyarország 3 Hőbb minőség, bővebb választék Amikor az ember belép a Tüzép-telepre, hogy cementet, téglát, ajtót, ablakot vásároljon, nem is gondol arra, menynyi körülménynek kell szerencsésen összejátszani ahhoz, hogy útja sikeres és eredményes legyen, ne dolga végezetlenül távozzék újabb kutató utakra. Mire ügyel Magyarország? N éha már úgy véltem, valamiféle monománia nálam az az óhaj, hogy a televízió A HÉT című műsorában sok-sok magyar vonatkozású tudósítást, riportot, elemzést várok. Kiderült, nem vagyok egyedül. Vasárnap este az új Hét-stáb körkérdést intézet húsz emberhez, akik szinte mind ezt a kívánságot fogalmazták meg. A külkereskedelmi minisztertől az utcai járókelőig egyaránt azt sürgették: saját valós életünket szeretnék látni a képernyőn. Más szóval: a mi sikereinket, kudarcainkat, munkásainkat, parasztjainkat, falvainkat, valódi szorító gondjainkat és a bajból kivezető utakat. Nem csodálom ezt a kívánságot, hiszen a könyökünkön jön már ki a Fü- löp-szigetek megannyi, általunk nem is sejtett belső viszálya; szép-szép, de miért érdekes nekem e műsorban most Tajvan, unalmas a sok utazgató riporter bölcsessége arról, amihez végképp semmi közünk. És elég abból a külpolitikai dömpingből, mely gyakorta marginális kérdésekből álló hosszú blokkokkal untatta a nézőt. Végre jólesne látni, hogy igazi belpolitikai újságíró fogja össze ezt a rangos műsort, mely ha izgalmas, s életünkről szól, valóban a székhez tudja szögezni a nézőt. Nem akarom én, dehogy akarom kiszorítani a nagyvilágot a Hétből. Szeretném, ha megszűnne az olyan szemlélet, amelyet a híradóban fogalmaz meg rendszeresen az egyik műsorvezető, aki minden ösz- szevissza hírt így vezet be: „Erre figyelt ma a világ és Magyarország.” Ma Magyarország, a magyar néző nem akármire figyel. Elsősorban a saját élete érdekli, a ma, a holnap, a jobb holnaphoz vezető lehetséges út. Ha a Hét ezt követi hétről hétre, akkor valami olyan történik, ami eddig még nem: a néző fog meghajolni A Hét előtt. Bürget Lajos Tavasz és építőanyagok Természetes is, hogy nem töpreng el a vásárló a nyersanyagok földben rejlő tartalékain, az energiaigényes gyártási fázisokon, amelyek pontosságától függ a termék minősége, sem a szállítás megannyi buktatóján, a tárolás rossz körülményein. Mindez nem az ő dolga, aki a pénzéért jó minőségű építőanyagot akar, de amikor a termelők, az értékesítők és a vásárlók közös érdekéről, a kiegyensúlyozott piaci ellátásról beszélünk, abba óhatatlanul bele kell értenünk a lánc minden elemét. Keres máshol Mert ha egy valaki nem jól teszi a dolgát, abból az is következhet, hogy az építkező bosszúsan keres máshol egy olyan boltot, szaküzletet, ahol igényének megfelelő építőanyagot talál. Ezt az állapotot ismerik jól a korábban építkezők, és természetesen tudják a gyártók és a forgalmazók is, hiszen éppen elég sokáig álltak a kritika össztüzében ahhoz, hogy ne felejtsék el egykönnyen a hiánypszichózist. Most jónak ígérkezik a tavaszi és a nyári építőanyagellátás, a termelők adatai alapján arra lehet számítani, hogy az alapvető termékekből lesz elegendő minőségű és választékú. A közös érdek, a vevők igényeinek kielégítése azonban nem egyformán értendő a gyárakban és a kereskedésekben. Nem azért, mert más nyelvet beszélnék, hanem mert más a jól felfogott gazdasági érdekűik. A termelők szempontjából az volna az ideális, ha olcsón gyárthatnának és raktáraikból azonnal elszállítanák a termékeket. A kereskedőknek viszont az lenne az eszményi állapot, ha kizárólag ők forgalmaznák az építőanyagokat, nem „zavarná” (köreiket a többcsatornás értékesítési rendszer: a művi kiszolgálás, az áfész-üzlethá- lózat, a maszek boltok egyre terebélyesedő rendszere. S amikor valamelyiknek a nyakán marad ősz végére néhány tucat téglarakomány, úgy gondolja, az ő hátán csattan az ostor, a szigorú ikószletnormákból 'következő anyagi terheket egyedül ő viseli. Szezonáron Ennek az állapotnak az enyhítésére történt már intézkedés, az április elsejétől alkalmazható szezonárnak éppen az a lényege, hogy a készletterhek se sújtsák indokolatlanul a gyártókat és a kereskedőket, azt osszák meg az építkezőkkel. Az ő érdekeltségük ebben az elgondolásban az, hogy míg nyáron drágábban juthatnak az építőanyagokhoz, a szezon előtt 'és után olcsóbban vásárolhatnak. A piacfelügyelet tehát már nem olyan módon avatkozik be a piaci helyzetbe, hogy utasítja az érintett feleket az ellátás javítására, hanem őrködik az egyensúly megtartásán, igyekszik megakadályozni a hiány kialakulását és a túltermelést is, de elsősorban piaci eszközökkel, szabályozókkal. Mert az már kiderült azokban az években, amikor sok panasz hangzott el a hiányra, hogy mindenki számára az a legjobb, ha kiegyensúlyozott az ellátás. Mert csak ezzel lehet elejét venni az indokolatlan felvásárlásoknak, arrti mesterségesen teremt hiányt a piacon, s ez nemcsak a termelőkapacitások túlfeszí- tését indítja el, hanem az árak emelését is indukálja. Ha viszont országos szinten minden építkező számíthat arra, hogy időben megvásárolhatja a szükséges anyagokat, akkor — leszámítva a szezonális ingadozást — folyamatosan töltődnek fel és ürülnék ki a kereskedők raktárai. Nem varázsütésre bekövetkező változásokról van szó, és most, hogy nyugalom van az építőanyagok piacán, leginkább olyan nehéz feladat lesz ezt fenntartani, mint amilyen volt megteremteni a kínálatot'. A gyártók előtt álló legfontosabb feladat most a minőség javítása, a választék bővítése, mégpedig úgy, hogy a korszerűbb termékek kínálatát javítsák. Az ipar termékstruktúrájának átalakítása érinti a téglagyárakat, a több mint százból két év alatt huszonegyben leállították a nem gazdaságos, vagy nem korszerű termelést, ahol pedig rekonstrukciókat hajtottak végre, a minőségjavítás jegyében tették. Ugyanez játszódott- játszódik le a cserépgyártásban is, a békéscsabai és a tatai gyár felújítása nyomán nem több, hanem jobb terméket küldenek a piacra. Szigorúbban A kereskedők pedig úgy illeszkednek ebbe az új szereposztásba, hogy megszigorítják az átvételi normákat, és nem lesznek „elnézőek” az ágazati szabványok sem, amelyek még akkor készültek, amikor nem az volt a fontos, hogy jó legyen a cement, hanem hogy legyen valamilyen. A Tüzép-telepek is nagy rekonstrukciók előtt állnak, hogy a korszerű termékeket a tulajdonságaikhoz méltó módon tárolják. A kereskedők komplex szolgáltatásokon törik a fejüket, azt szem előtt tartva, hogy az építkezők válláról minél több terhet levegyenek. így ér körbe a feladatok lánca a fogyasztókhoz, akiknek érdeke elindította a termelői, kereskedői magatartás gyökeres megváltozását. Sz. K. Kölcsey-plakett Olgának Újsághír: Horváth Zoltánná baktalórántházi hírlapárust a cigánycsaládok segítéséért végzett kiemelkedő társadalmi munkájáért a Hazafias Népfront Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága a nemzetközi nőnap alkalmával Kölcsey-emlékplakettel tüntette ki. — Nekem a cigányokért kell küzdenem. Ezt kilenc esztendeje teszem, és nem fáradhatok bele. Azt akarom, hogy felszámoljuk az előítéleteket, hogy hasznos emberekké váljanak a cigányok — mondja Horváth Zoltánná, az alig 35 éves cigányasz- szony, akit minden cigány, s csaknem az egész Baktaló- rántháza ismer és tisztel. Olga, Olgica, a „mi Olgánk” küzdeni képes. S ha kudarcok is érik — mert érik! — mégis kijárja, hogy egy-egy tehetséges cigány- gyerek továbbtanuljon. Ha nem engedik — újrakezdi. — Az iskolásgyerekek ide jönnek a pavilonhoz tanítás után. Velük szoktam megbeszélni, mikor megyek a telepre. Ilyenkor várnak a telep bejáratánál. Féltenek, nehogy a kutyák megharapjanak. Olga hetenként rendszeresen járja a cigánycsaládokat. Ilyenkor a „fogadóórája” végtelen. Kérvényt ír, lakásvásárlási támogatásért talpal, olykor magára vállalja a tv- előfizetési díjak beszedését. Az óvónőktől megtudja, melyik gyerek hiányzott. Beszél a szülőkkel. Okos szóval tisztaságra nevel. — Hála istennek, most csak három olyan gyerekünk van, akik nem járnak óvodába — örvendezik. Legalább 25—30 gyerek óvodai elhelyezésének ügyében intézkedett, s csaknem három tucatnyi cigánygyerek útját egyengette az iskolában is. Fiatal, életerős és idősebb cigány férfiakat és lányokat segített munkához az ipari szövetkezet galvánüze- mében. — Első a munka és a tanulás. Ezen az úton emelkedhetnek ki a cigányok is, szerezhetnek maguknak be^ csületet. Csonkáék, egy egész família, építeni akarnak. Sok pénzbe kerül. Dolgozniuk kell — mondja. Mint a baktalórántházi nagyközségi népfrontbizottság nő- és rétegpolitikai bizottságának tagja, a megyei bizottság alelnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa mellett működő cigánytanács tagja. Ott van, ahol szólni és tenni kell a cigányok felemelkedéséért, befogadásáért. — Nem mindig járok sikerrel. Volt eset, amikor egészségügyi előadást szerveztünk. Csődöt mondtunk, akkora volt a hangzavar a cigányok viselkedése miatt — mondja. — Elkeseredtem, de újra kell kezdeni. S addig próbálkozni, amíg rá nem döbbennek: ez az ő érdekük. Nekünk meg kell tanítani a cigányokat viselkedni is, mert nem tudnak. És ezért elítélik őket. Olga nem érez megaláztatást, s megkülönböztetést. Szívós, kitartó és fáradhatatlan. Vannak dolgok, amelyek bosszantják. Ezt sem hagyja szó nélkül. — Havonta csaknem 250 ezer forint szociális segélyt kapnak a cigánycsaládok. Tudom, mert itt nálunk a postán „megy” keresztül. Azt szégyellem, hogy a gyerekekért sokan egyforintos ebédhozzájárulást sem képesek fizetni — panaszolja. örül, hogy csaknem minden cigánycsalád lakásában van tv. De bizony a díjfizetéssel annál több a gond. Hiányzik a kötelességérzet sokukból, amire saját életével, példájával igyekszik rádöbbenteni a cigánycsaládokat. A postahivatal vezetője, Jakab Mihályné irodájában beszélgetünk. — Levelet kaptál — nyújtja át Olgának a Hazafias Népfront Országos Tanácsától érkezett borítékot. Tanácskozásra hívják. Olga engedélyt kér arra a napra. És természetes, hogy megkapja. Munkájával elégedettek. Szeretik. S olykor azt is elnézik neki, hogy itt ír kérvényt, itt fogadja valamelyik cigánymamát, itt intézkedik, telefonál. Elnézik? Segítik, mert tudják: Olgi egyedül képtelen lenne annyi gondot a nyakába venni, elintézni. A postahivatal és a Tanács- köztársaság -téri hírlappavilon (ez a munkahelye Olgának) között alig 300 méternyi a távolság. Amikor hírül vették, hogy Olgát kitüntették, dísztáviratot adtak fel neki — helyben! — Ágika, a távírászunk személyesen hozta el. Megható volt. Az egész hivatal gratulált. Jólesett, éreztem, szeretnek — mondja Olga. Levelező úton, munka mellett végezte a gimnáziumot. Csak az érettségije hiányzik. Kár. — Közvetlen előtte egyik barátnőm rosszul lett. Én meg nem mertem bemenni vizsgázni — mondja, s azóta is bánja. Talán ez a megtorpanás is arra ösztönzi, hogy másokon, az övéin segítsen. Küzdelemre, kitartásra nevelje őket. Azért, hogy megbecsült cigányokká váljanak. Farkas Kálmán Bár a három szövetkezet gazdálkodásában az alaptevékenység jut főszerephez, nem hiányoznak a melléküzemágak sem. Felvételünk a Vasvári téesz tekercselő üzemében készült. ahol főleg asszonyok dolgoznak az ikladi Ipari Műszergyár megrendelésére. Hói gazdálkodtak a téeszek Negyvenmilliós nyereség Tiszavasváriban Zsúfolódnak a tavaszi munkák, késésben van a mezőgazdaság. Biztonságosan láthatjuk viszont, hogy mire alapozhatnak, mit hozott az előző esztendő. Az mindenképpen jó hír, hogy eredményes évet zártak a tiszavas- vári termelőszövetkezetek. Hiszen nem csupán a tsz-ta- goknak jó az, ha nyereséget hoz a szövetkezetek gazdálkodása. hanem a nagyobb közösségnek, a városnak is. Ha gazdag á téesz, több jut közösségi célokra is. Talán ezért sem érdektelen megismerkednünk a Zöldmező, a Vasvári Pál és a Munka Mgtsz, tavalyi gazdálkodásával. Névsor szerint haladunk, de ha a szövetkezetek területének nagyságát követnénk, akkor is a Munka Mgtsz, kerülne előre a maga 3600 hektáros területével, hatszáz tagjával (akik közül kétszázötven az aktív dolgozó). Tavaly 171 milliós termelési érték mellett 23 millió forintos nyereséggel gazdálkodott a Munka téesz, s ez jelentősen meghaladja az előre tervezett értéket — hallottuk Márton János főkönyvelőtől. A növénytermesztés — az aszály ellenére — szép eredményeket hozott, különösen a cukorrépa 53 tonnás hektáronkénti átlagtermése, 17 százalékot meghaladó cukorfoka jelentett kimagasló értéket. Különösebb beruházásokra azonban még így sem volt mód. de pótolták az elhasználódott gépeket, s tavaly elkezdték egy állati hulladékot takarmánnyá feldolgozó üzem építését, amely, várhatóan már az első félévben elkezdi működését. A szövetkezetben egyébként hagyományos mezei gyalogmunkát már csak kevesen végeznek, azonban azok sem jönnek ki a gyakorlatból, akik géppel dolgoznak. Az otthoni kert bőven ad elfoglaltságot a Munka téesz tagjainak is, s a háztájiban is marad még tennivaló, még ha a talaj munkát, vetést, növényvédelmet el is végzi a szövetkezet. Sokatmondó adat, hogy tavaly 27 millió forint értékű terményt adtak el a tagságnak, s 21,5 millió értékű terméket vásároltak feL Közel hatszáz a Vasvári Pál Mgtsz, taglétszáma is, s közülük 256 aktív dolgozóra vár 3212 hektár terület megművelése, az állattenyésztés, az adminisztráció, más feladatok. Bagdi Lajos főkönyvelő 86 milliós árbevételről és 10,2 millió forintos nyereségről adhatott számot — itt is sikerült lényegesen túlteljesíteni az 1986-os terveket. A Vasváriban is a szántóföldi növénytermesztés a döntő tényező, de a halgazdálkodás tavalyi tanulóéve is kiválóan sikerült: szállítottak a Halért boltjaiba és ivadéktenyésztéssel is foglalkoztak, így ez az ágazat egymagában mintegy nyolcmillió forintos nyereséget hozott! Sajnos az aszály és a belvíz alaposan megtizedelte a búzát, csak ebből az egy terményből mintegy hétmilliós veszteség adódott 1986-ban; még szerencse, hogy volt más terület, ami helyrehozhatta a gazdálkodás mérlegét. Bár a Vasvári téeszre is az alaptevékenység a jellemző, a tekercselő üzem (képünkön) és a benzinkút együtt vagy másfélmillió forint nyereséget termelt. A beruházások sorában itt is elsősorban az amortizálódott gépek kicserélése kapott elsőbbséget (vásároltak két új John-Deer traktort is), de jutott kisebb fejlesztésre is. Egészen pontosan 2659 hektáros területe van a Zöldmező téesznek, a 315 nyugdíjas, járadékos tagra viszont csak 165 aktív dolgozó jut. Termelési értékük meghaladta 1986-ban a 77 millió, a nyereség pedig a hétmillió forintot — hallottuk Köblös András főkönyvelőtől. A másik két szövetkezethez hasonló itt is a termelési szerkezet, döntő szerephez a növénytermesztés jut. Ezért is különösen örvendetes, hogy Jó átlagtermést takarítottak általában be, a zöldborsó hozama pedig egészen kitűnő. A hektáronkénti 6,4 tonnás eredménnyel az országos listán is dobogóra kerültek! Tavaly egyébként összességében a kukorica hozta a legtöbbet a termelőszövetkezet számlájára. A beruházásokra szánt pénzből elsősorban gépvásárlásra fordítottak, több mint kétmillió forintot. Két korszerű berendezés pedig próbaképpen dolgozott a Zöldmezőben. Hozzákezdtek egy hatszáz férőhelyes juhhodály építéséhez, ha pedig az készen lesz — még az idén — akkor kezdődik egy másik hasonlónak az alapozása. Nem igazán jelentős tétel a Zöldmező téesz gazdálkodásában, de ellátási hiányt pótol, ezért érdemes megemlíteni, hogy szikvízüzemük látja el védőitallal például az Alkaloida dolgozóit is. P. D.
