Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-29 / 100. szám

1987. április 29. Kelet-Magyarciiiág 3 .......... Hátrány yagy vívmány Általános-e az „általános”? Bizony messze már az az idő, amikor Európa-szerte híres volt az Eötvös-féle népoktatási törvény! Az ál­talános iskola színvonala azóta alaposan megválto­zott, s tegyük hozzá rögtön, nem éppen előnyére. Ezeket a gondolatokat erősítette meg Kelemen Elemér, a Művelődésügyi Minisztéri­um főosztályvezetője is, akit a nyírbátori pedagógiai napok rendezvénysorozatá­nak résztvevőjeként hall­hattak az érdeklődők. Szenvedélyes hangú elő­adásából kiderült: sajnálja, hogy az általános iskolai oktatás jelenlegi rendszere legkevésbé a gyermekek ér­dekeit tartja szem előtt. Az oktatás színvonalát legfőképpen az befolyásolja, hogy milyen mértékben ré­szesedik a nemzeti jövede­lemből. Az európai ranglis­tán az előkelőnek közel sem nevezhető, hátulról számítoitt harmadik helyet foglaljuk el. Nehezíti a dolgot, hogy országon belül is alapos el­térések tapasztalhatók. — Altalános-e ezek szerint az általános iskola? — Nem. Éppen az ön ál­tal említett eltérések miatt nem az, hiszen az egyes is­kolák. így az oktatás szín­vonala megyénként eltérő. Az általános iskola zavara­inak legfőbb oka elsősorban a hosszú távon meglévő, már-már krónikussá váló tanteremhiány. Ma Magyar- országon ötezerrel kevesebb a tanterem, mint a tanuló- csoport. Ennek is köszönhe­tő, hogy a közoktatásban tízszázalékos a váltott taní­tás, amely az iskolához ta­padó egyéb feladatok mel­lett igen rossz arány. A hi­ányzó tantermek kétharma­da az elmaradott területek­re. elsősorban Borsod, Haj­dú, Komárom, Szabolcs- Szatmár megyére és Buda­pest egyes kerületeire esik. A magyar általános iskolák tizenöt százaléka a műkö­dési feltételek normális szintjét sem éri el. — A helyzet annál inkább el­gondolkodtató, mert másutt már a számítógép a korszerű pedagógia nélkülözhetetlen esz­közévé vált. Hogyan remélhető ilyen körülmények között a meghirdetett esélyegyenlőség? Csökkenthetők-e a hátrányok? — Csak abban az eset­ben, ha megszabadítjuk magunkat attól az illúzió­tól, hogy az általános isko­la egyedül is képes a hátrá­nyok csökkentésére. A tár­sadalmi elmaradottság a hátrányos helyzet szinkron­ja, megoldása sem várható pusztán egy oktatási intéz­ménytől. — Elsősorban tehát pénzkér­dés. Várható-e javulás e téren az elkövetkező években? — Szerencsére igen. Az elkövetkező években példá­ul Szabolcs-Szatmár ötven­ötmilliót kap tanterembő­vítésre. Ennyi jut, döntsék el Önök, sok-e vagy kevés. — ön szerint? — Szerintem kevés. Jel­képes összeg, bár az ezért felépíthető tantermek sem lebecsülendők. E téma körül járva az előadásban azt is hangsú­lyozta: a továbblépés szük­séges, de kényelmes szem­pont mindenért a hátrányos helyzetet, az örökölt sze­génységet okolni. A lema­radásért nemcsak a múlt fe­lelős. Időnként nem ártana kutatni, megtettek-e min­dent a helyi vezetők, a te­lepülés és a feladat gazdái? — Az ellentmondásoktól a pedagógusképzés sem mentes. Gyakran halljuk, kevés a ta­nító, tanár. — Sajnos, a célok és le­hetőségek között mind mé­lyebb a szakadék. A pénz­hiány mellett időnként nagy pazarlással is találkozha­tunk. Magyarországon ma kilencevenezer pedagógus dolgozik, mégis sok helyen ünes a katedra. Pedig időn­ként sok esetben a diffe­renciált munkaerő-gazdál­kodás is megoldást hozhat­na. — A tantervi korrekciót sok pedagógus sürgeti, de mint elő­adásából kiderült, mégsem (űz­hetünk hozzá túl sok illúziót. Miért? — Az adott tantervi ke­retek között korlátozottak a lehetőségek. A konk­rét cél az, hogy tanítható anyagot szabjunk a diákok­ra, és a jelenleginél több idő maradjon a készség, ké­pesség fejlesztésére. Fontos, hogy az általános iskola kezdő szakaszára fordítsunk kiemelkedő figyelmet, mert itt dől el, mi lesz a gyer­mek sorsa. — Az egész napos iskolákat néhol komoly vívmánynak te­kintik. Ugyanakkor a közel­múltban az Országos Közegész­ségtani Intézet vizsgálata elég riasztó tényeket tapasztalt e téren. Mi erről az ön vélemé­nye? — A felmérés valóban azt igazolta, hogy a gyermekek az egyoldalú, helyhezkötött iskolai tevékenységet nehe­zen viselik, kifáradnak. így aztán hiába vannak szép elképzelések, ha nincs rájuk energia. A másik fontos megfigyelés a körülmények­kel kapcsolatos: a bezárt­ság, a mozgáshiány negatív hatása. Véleményem szerint a kötelező tanítást kiegé­szítő és sokszor kényszerű oktatási formákat minden irányban oldani kellene. Azt hiszem, legfonto­sabb, hogy a gyermek a jelenleginél oldottabban, szabadabban éljen. És erről végre nemcsak beszélnünk kellene, hanem mielőbb tennünk is érte ... Kovács Éva V-------------------------------------------------------------------------------------y MUNKARUHA TISZADOBRÚL. Az országban ötödiknek Tiszadobon létesített részleget a Budapesti Munka- és Védőruházati Ipari Szövetkezet. A helyi tsz egy régi épületét vet­ték meg, ott alakították ki hatvan dolgozónak az üzemet. Speciális munkaruhákat, kö­penyeket, kötényeket varrnak. A lépcsőzetes begyakorlás után az első munkacsoport várhatóan májusban éri el a 100 százalékos teljesítményt. Képünkön: saválló kétrészes munkaruhát varrnak az asszonyok, (elek) Csatornatársulások kellenek A késlekedés sokba kerül Akár az élet minőségének alakulását, akár a közegész­ségügyi kérdéseket, akár a környezetvédelmi szemponto­kat nézzük, megyénk egyik legizgalmasabb területe a közműellátottság. Magyarul: hogyan alakul a jó ivóvíz és a szennyvízelvezetés helyze­te. A rendelkezésre álló ada­tok egészen 1960-tól lehetővé teszik a fejlődés mérését. Közműves víznél: meredek Az 1960-as esztendőben legalább tizenhatszor jobb volt a jó ivóvízzel ellátottság országos átlaga, mint a me­gyei helyzet. Lényegében akkor a lakosság 2 százaléka kapott vezetékes vizet, míg az országos átlag megközelí­tette a 40 százalékot. Monda­ni sem kell, hogy ez a kü­lönbség roppant nagy volt, s az inneni indulás komoly erő­feszítéseket követelt a fel­zárkózás idején. Az 1965-től 85-ig terjedő időszakban a fejlődés trendje meredek volt. Sokkal intenzívebb volt a fejlődés, mint másutt, ami azon is mérhető, hogy míg az országos átlag addigra 83 százalékra nőtt, addig a me­gyei ellátottság színvonala elérte a 73 százalékot. Hallat­lan jó eredmény ez, jelzi, hogy a jó vízzel történő ellá­tás programja töretlennek bi­zonyult. Természetes, hogy innen a fejlődés üteme lassulóbb lett, jóllehet rendületlenül épül­nek a helyi kisebb-nagyobb vízművek az egész megyé­ben. Az előrejelzések is biz­tatóak. A mostani tempó mel­lett 1995-re 89 százalékos lesz az arány, ami már közelíti az akkori országost, majd a 2000. évben a két mutatót jelző görbe összeér. Azaz 2000-ben a szabolcs-szatmári közműves vízellátottság meg­felel az akkori országos szint­nek, s a lakosságnak már 95 százaléka ilyen formában kapja a jó, egészséges ivó­vizet. A csatornázás: lassú Megyénkben azonban úgy volna eszményi a helyzet, ha a vízellátással együtt fejlőd­ne a csatornahálózat is, ma­gyarul a szennyvízelvezetés és -tárolás gondja is megol­dódnék. Ez azonban már ke­ményebb dió. Itt is induljunk el 1960-tól, amikor lényegé­ben a nulláról indultunk, s az országos átlag se volt több. mint 20 százalék. Országosan se volt túl gyors a tempó, há­rom-négy százalékkal nőtt csupán, s talán csak 70 és 75 között ugrott ki hét százalék­kal. A megyében a gondok hasonló lassúsággal oldódnak azóta is. 1965 és 70 között egy(!), 80 és 85 között két százalékkal nőtt a csatorna- hálózat. A mai helyzet en­nek megfelelően: országosan a lakosság 41, a megyében 20 százaléka van csatornás szennyvízre rákötve. Talán nem kell külön ecsetelni en­nek kis voltát. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a településeken egyre több ipari üzem is létezik, s ezek közül nem egy nagy szennyező, akikor nem is kell tovább magyarázni, milyen aggasztó a közműolló nyílása. A közműolló Nyitott és nyíló közműolló­ról akkor beszélünk, amikor a vízvezeték és a szennyvíz­elvezetés rendszere között a különbség nő. Ez a megyében nagyon jól tettenérhető. Lát­juk, hogy az ezredfordulóra a lakosság szinte egésze jó, közműves ivóvizet kap, ugyaniakkor az előrejelzések szerint ebben az időben a csatornázás szintje országo­san 54, Szabolcs-Szatmárban 34 százalékos lesz, vagyis a lakosságnak ilyen része kap­csolódik ezekre a rendszerek­re. Világos, hogy ez nem jó állapot, hiszen a növekvő mennyiségű és romló minősé­gű szennyvíz komoly bajokat okozhat a talajban, vissza­fordíthatatlan romlást idéz­het elő. Van-e megoldás? — vetőd­het fel a kérdés. Jelenleg a közpénzekből folyó csatorná­zás olyan mértékben folyik, ahogyan ahhoz sikerül innen- omraan pénzt kihasítani. Jó lenne, ha ehhez társulna né­hány községi kezdeményezés, amely olcsóbb, de hasznos megoldásra törekedne. El­képzelhető, hogy a víztársu­lások mintájára időszerű lesz csatornázási társulásokat is létrehozni. Meg kellene néz­ni, hogy a konténeres szenny­víztisztítókban van-e fantá­zia, elérhetők ezek viagy sem. Okos kezdeményezés lenne, ha a felkínált és is­mert biológiai tisztítók rend­szereit is tanulmányoznák. Ebben a vízügy partner, de szükséges ehhez a községek, üzemek kezdeményezése is. Mert amit a táblázatok, grafikonok mutatnak, az fi­gyelmeztet. Még nehezebb gazdasági körülmények kö­zött is szükség van erre, hi­szen a késlekedés egyre töb­be kerül. Mert ahogy az idő múlik, már nemcsak a csa­torna ára lesz a tét, hanem annak a kárnak a korrigálá­sa is, ami a nyitott olló miatt fenyeget. Bürget Lajos ÚT-SZÉGYEN M intha az építéskor is gödrösre, hullámvasút- szerü huplikkal tarkí- tottra, de mindenkép­pen elfogadható közlekedésre alkalmatlanra készítették vol­na Nyíregyházán a Sulyán- bokorba vezető bekötőutat. Az óvatos haladás minden­képpen indokolt a gyenge makadám kinézetű úton, mert ha jótékony emberek nem szúrtak volna egy karót a félméteres mélységű vízmosás mellé, akkor könnyen ott lan­dolhatnának az autósok. Az út megszületését dicsé­ret illeti. A tanyabokor lakói 400 ezer forintot vállaltak, a többit a tanács pótolta ki, hogy végre rendes útjuk le­gyen. A munkának tavaly ősszel örvendeztünk. Most ezt nem tehetjük. Egyébként az út kivitelezője a Nyíregyházi Tanácsi Építőipari Vállalat volt. (lb) a ó barátom derűsen kél ki az ágyból, jóleső mozdulatokkal felöl­tözik, hatalmas falatokkal csillapítja farkasétvágyái, és elindul dolgozni. Léptei ruganyosak, szinte érzi erei­ben buzogni a tavasz ere­jét. Még egy nótára is rá­gyújt nagy jókedvében, s csak azért hagyja abba, mert egy ismerős jön vele szembe, akinek köszönni kell. Köszön is széles mo­sollyal, s az. viszonozza is annak rendje s módja sze­rint, de a szeme sarkában valami különös fény villan, mintha azt akarná monda­ni: ejnye, ejnye, te kis ha­mis! ... Az ember gondolkodóba esik: miért nézett ez rá ilyen furcsán? Kedélyének felhőtlen egére máris feke­te fellegek úsznak. Próbálná túltenni magát a dolgon, és talán sikerülne is, ha nem futna össze újabb ismerős­sel. Ez is ugyanúgy néz, mint a másik, de ez még megereszt mellé egy cinkos mondatot is: hallottam, öregem a nagy eseményről. Hát, gratulálok! Az ember erre szíve szerint megkér­dezné, hogy ugyan már mi­hez gratulál, csakhogy egy árva hang nem jön ki a tor­kán a meglepetéstől, csupán kínos mosoly telik tőle. És ez így megy egész nap. Mindenki gratulál, jópofás- kodik, és neki halvány se­gédfogalma nincs arról, mit is akarnak tulajdonképpen. Estére már kezdi azt hinni, mindenki megbolondult kö­rülötte, mikor valaki kibö­ki, miről is van szó. Állító­lag eljegyzett egy lányt. Már tudja az egész város, csak ő nem, így hát megérdeklő­di azt is, ki a mátkája. Meg­mondják. Vagy úgy... — esik le végre nála a tan- tusz. Igaz, hogy ismeri a höl­gyet, az is igaz, az nem egy tanújelét adta vonzalmának, ö azonban — legjobb em­lékezete szerint — soha nem viszonozta ezeket. S most... Nem nehéz kitalálni, hon­nan fúj a szél — a vissza­utasított nő terjeszti a „hírt”. De miért? Ügy gon­dolja, ami nem ment neki, az majd sikerül a közvéle­mény nyomásának? Igen, csak ez lehet a magyarázat' Ügy okoskodott a kis ra­vasz, hogy ha már minden­ki jegyesnek könyveli el kettejüket, elítélik őt, ha nem veszi el. Jól kifundál- ta... D e mégsem világos min­den. Hogy hihetik el az ismerősei, hogy igaz a hír, amikor soha nem is látták azzal a... azzal az álhírterjesztő bestiával? Hát mindent elhisznek, ami szó­beszéd tárgya lehet? És az emberbe belehasít a szörnyű felismerés: nem ismeri az embereket. A nő, aki neki nem kellett, ezer- szerte jobban ismeri... És elhatározza, felkeresi, mert lehet ugyan, hogy nem szép — de bizonyosan okos... Czine Gáspár Olvasóm k írja Valóban határ A KELET-MAGYAROR­SZÁG „Tűréshatár” c. glosszája (ápr. 24.): telita­lálat. Ugyanis „az érték nem magától torzul, azt torzítják ... keményebb, tisztességesebb szűrők, fé­kek kellenének". Azért teszem ezt szóvá, mert a Hazafias Népfront Nyíregyháza Városi Bizott­ságának április 22-i ülésén is elemi erővel tört fel a sok hasonló panasz és ké­rés: fékezzék meg a köztu­lajdon, a parkok, szobrok, autóbuszok, vasúti kocsik rongálásait; a trágárságO’- kat. huligánokat. Az előadó dr. Toronicza Gyula városi vezetöügyész a fiatalkorúak bűnözésének családi és társadalmi vo­natkozásairól beszélt, azon­ban a hozzászólásokból ki­rajzolódott az igény: a bűn­üldöző szervek, a rendőrha­tóság erélyes fellépése is szükséges, mert különben szép életünk minősége to­vább romlik, egyre silá­nyul! Kiderült a vitából, hogy a késői vonattal hazaérkező bankigazgató már félve megy keresztül a Petőfi té­ren a sok randalírozó „úri ember” miatt; az ügyészt is „öreg kopasznak" titulál­ták a vonaton rendet szor­galmazó megjegyzése miatt; városunk egyik 'díszpolgára kissé szégyenkezve tárta elénk: „hallgasson öreg!” — így torkolták le. amikor az autóbuszon tiltakozott né­hány hangoskodó fiatal trá­gár beszéde ellen, s kiok­tatták e suhancok: mi köze hozzá, mit ártja bele ma­gát a mások dolgába. Magam orvosként el­mondtam, hogy az elmúlt télen az országban több száz ember eltörte kezét vagy lábát, mert „kiment a di­vatból” a járdáknak a hó­tól való kötelező megtisztí­tása, ililetve a síkosság elle­ni felszórása. Ha még ilyen egyszerűen megelőzhető baleseteket sem tudunk fel­számolni, akkor csak hiú vágyálom lehet a szenve­délybetegségek, illetve lelki bajok elleni küzdelem meg­hirdetése. A napokban Debrecenben a Nagyerdőn fényképeztem: Szabó Lőrinc és Ady Endre szobrát. Elszomorító tény, hogy az előbbi remek szo­borról hiányzik már a jel­legzetes szemüveg és az Ady-emlékmű bronz boros­tyánleveleit egyre leszede­getik. Azzal vigasztalódom azonban, hogy a jelenség már általános, csupán a dol­gok szépítése! ÜGY VÉLEM, semmi esetre sem lehet demokrá­ciának nevezni, hogy ilyen cselekmények felett rendre szemet hunyunk. Ellenkező­leg: észre kell venni, fel kell kutatni a tetteseket és méltóképpen megbüntetni. Ne hagyjuk ebek harmin- cadjára kerülni értékeinket. Cselekedni kell. Mert a vé­gén még igaza lesz a beve­zetőben idézett írásuknak: elkésünk. Dr. Fazekas Árpád Tanácstagi választások Május 16-án időközi ta­nácstagválasztásra kerül sor Tiszavasvári kettes számú választókerületében (a budi részen). A lemondás folytán megüresedett tanácstagi hely­re az április 22-én megtartott jelölőgyűlésen Nagy Sándort, a gamesz asztalos karbantar­tóját és Papp Gézát, a váro­si tanács főmunkatársát je­lölték a választópolgárok. Két és fél hét múlva a sza­vazatok döntik majd el, hogy közülük ki képviseli ezentúl a kettes számú választókerü­letben élőket a városi tanács testületében. TAKTIKA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom