Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-25 / 97. szám

1987. ápri 25. O N égy évvel ezelőtt végigstopöltam Nyugat-Európát, de az NDK-beli Magdeburg megyei Wemigerodéhoz fogható települést sehol sem láttam. Ez az a város, ame­lyikben az embernek nincs az az érzése, hogy járt itt már egyszer. Csodaszép me­seváros, jellegzetes favázas, fagerendás házak ejtik ámu­latba az idegent. Szinte az egész helység műemlék. Va­lószínűleg különös gonddal ügyelnek a városatyák, hogy lakótelep, hivalkodó irodaház ne csúfítsa el a városképet. Wernigerodénak szeren­cséje volt. Megmenekült a háborús esztelenségektől, a barbár pusztítástól. Olyany- nyira ép maradt, olyany- nyira megőrizte évszázados remekeit, hogyha mondjuk egy kétszáz évvel ezelőtti polgára feltámadna, nem vol­na különösebb oka az ijede­lemre. Pillanatok alatt felis­merné, hol jár. rítobták. Ez olyan, mint egy különös reneszánsz (vagy in­kább barokk?) oltár. Már itthon Magyarorszá­gon megkérdeztem az egyik idegenforgalmi szakembert, miért nem szerveznek cso­portokat a tündéri Wemige­hatatlan módon, vissza nem fardíthatóan a civilizációs szennyeződések. Nagyobb­részt pompás egészségnek ör­vendő erdőkben jártam, olyanfajta fenyők között, amelyek növekedésük, vasta­godásuk során alulról felko­érdekeltség hiányára követ­keztettem. Más felfogásban dolgoznak viszont a maszek (többnyire családi) vendéglőkben. Ked­vesek, gyorsak, tapintato­sak. A maszek kávézók különösen megnyerték a tető hatalmas szállodája kü­lönösen a téli hónapokban tele van turistával. Nagyon sokan látogatnak ide a szoci­alista országokból is. De nemcsak külföldiekkel, ha­zaiakkal is zsúfoltak a szo­bák. Az NDK-ban rendkí­Thüringia és a Harz Csak azon a délelőttön leg­alább négy-ötszáz csöppséget láttam kipirult arccal, bukó­sisakkal a bobpálya körül. Mi az, amit irigylek a né­metektől? A miénknél mesz- sze fegyelmezettebb (hogy'ne mondjam kulturáltabb) ma­gatartásukat. A rendszerete- tet. Nem láttam egyetlen gyárudvart, vagy mezőgazda- sági nagyüzemi telephelyet, ahol rendetlenség lett volna. Szinte sehol sincs elhanya­golt magánporta. A tavaszi nagytakarítás idején az em­berek nem égették a szeme­tet, a gallyakat, hanem szé­pen összegyűjtve kirakták a házuk elé, ahonnan majd az erre berendezett cég elszál­lította. A városokban már a A tündéri Wernigerode, háttérben a kastéllyal. rodéba, amely a Harz hegy­ség lábánál fekszik.” Azért, mert ha kiírjuk, hogy az NDK-ban van, be se jönnek rá az emberek. Nem üzlet.” Nagy kár. Barangoltam a Thüringiai erdőkben, amelyekben ápri­paszodnak, és csak magas­ban, az erdők tetején terjesz­tik ki tűlevelű lombjaikat. Némely helyen, ha az ember nem látna csak 15—20 méter magasba, azt hihetne, cölöp­erdőben jár. Wartburg vára két dologról tetszésemet. Egészen ki­csi városokban is olyan fagylalt- és italkülönlegessé­geket kínálnak, amihez ha­sonlókat mifelénk mutatóban sem látni. (Pedig tejszínhab, gyümölcs és likőr nálunk is van.) ízlés, elegancia és mér­sékelt árak jellemzik ezeket a helyeket, amelyekre utóbb már vadásztam. Nemcsak az „aranyifjak” ülnek be a ká­véházba, de — amennyire meg tudtam ítélni — a társa­dalom minden rétegéből és korosztályából betérnek ide az emberek egy kis „szür- csölésre”, sütemény melletti csevegésre, lazításra. Szerin­tem a kávézók hiányoznak nálunk. Weimar. Belvárosa megle­hetősen takaros.- Ügy hírlik, a 18—19. században minden magára adó német értelmisé­gi eljutott (vagy szeretett volna eljutni) Weimarba, amelynek szellemisége egész Európában egyedülálló volt. Elegendő három itt (is) élt óriás nevét megemlítenem: Goethe, Schiller, Liszt Fe­renc. Hogy milyen a város szellemisége ma, arról egy rövid kirándulás során nem lehet tapasztalatokat gyűjte­ni. Az a két német diáklány Barangolás Itt a turistának, fotósnak szinte külön-külön minden épületre érdemes rákattinta- ni. Mint egy meseváros. Ilyen utcákat, épületeket képzel el az ember a Grimm- mesék díszletéül. És a ma­gasban, mindefölött a koro­na: a sok csúcsú kastély. Kóborolni a centrumban önmagában is idegnyugtató. Innen kitiltották az autókat. De nem is emiatt érezni az idegcsillapító hatást, hanem az épületek emberléptéke miatt. A kétszintes házak va­lami megmagyarázhatatlan természetességet árasztanak. Érintésközeiben a hajdan volt mesterek munkája. Az egyik házon a teljes homlok­zatot fekete fafaragással bo­Irigylem a gyűrni i'ortái- kat, a sörüket, a r kénél könnyebb konyh igaz ezt csak egészség om­pon bál). Irigylen áros történelem ellent. pen maradt műemlék zai­kal. kastélyaikat. 'em, ami . :-a vehemeu eze­ket nemzeti éket, épít eket restau .k, óv­ják <i/. utóbbi ide Wartburg vára, szent Erzsébet és Luther lakhelye. vül népszerűek a téli sportok. Amikor megnéztem a bob­pályát (ami tulajdonképpen egy hosszában félbevágott kanyargós jégalagút), megle­pődtem. Egész kicsi gyerekek gyakorolták a versenyszán­kón a technikás lesiklást. viszont, akikkel véletlenül együtt ebédeltem, és akik a helyi Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola hallgatói voltak — enyhén szólva — nem beszéltek felső fokon a mostani szellemiségről. Wei­mar külvárosa csúnya, ko­szos. Oberhof a síparadicsom. Sísáncna, hegyekre emlékez­lis elején még hó volt. Pisz­kos hó. Olyan, amilyenbe az ember nem szívesen mosná bele az arcát. Láttam beteg fenyőket, találtam gyanús tarvágásokat. Minden bizony­nyal a savas esőik, a levegő­ben lévő ártalmas anyagok kínozzák a fákat, okoznak bajokat, pusztulást a fenyő- rengietegben. Egy ilyen él­mény után az emlber az addi­giaknál is rokonszenvesebb­nek találja a világ minden táján erősödő környezetvédő törekvéseket. Persze nem kell dramati­zálni a helyzetet, hiszen Thü­ringia természeti bájait nem kezdték még ki megbocsát­híres. Az egyik minket ma­gyarokat is érint. Hétszáz évvel ezelőtt itt élt az Árpád­házból való magyarországi szent Erzsébet. Jóval később itfraboskodott (más felfogás szerint, itt talált menedéket) Luther Márton, a nagy egy­házi reformer. A vár egyéb­ként csodálatos épségben vé­szelte át a történelem viha­rait. Termeiben eredeti Lucas Cranach-portrék lógnak. El­képedve láttáim Luther mi­lyen puritán szobában dolgo­zott, írta műveit. A wartbur- gi erődből E isenachra, a Wartburg autók gyártásáról ismert városra látni. Ezek után fölösleges mondani: Eisenach nagy ipari központ. Igen olcsó az élelmiszer, az étkezés az NDK-ban. Egy-egy kiadós ebéd 4—8 márkába kerül, ami körülbelül 20—50 forintnak felel meg. Másfe­lől viszont az étkezési csúcs­időkben nem könnyű bejutni az éttermekbe, pontosabban szólva az állami vendéglátó- helyekre. Még akkor sem, ha van üres asztal. Tapasztala­tom szerint a pincérek szív- fájdalom nélkül toporgásra, várakozásra Ítélik a vendége­ket. Kényelmességükből az Egy, a hagyományos, favázas, fagerendás stílusban épült há­zakból. legtöbb helyen külön kuká­kat állítottak fel az eldoban­dó üvegnek, papírnak és egyéb szemétnek. Irigylem továbbá a gondo­zott autópályákat, amikből sok van e tájon. (Igaz ezek­nek nagy része még az úgy­nevezett harmadik birodalom idején épült.) A sztrádákon viszont nincs száguldozás. Nem csak azért, mert a kel­leténél több a kátyú (illetve a javítás) ezeken az útteste­ken, hanem azért, mert meg­éri, hasznos betartani a 100 kilométer/órában maximált sebességet. Rendkívüli ugyanis a rendőri ellenőrzés. (Névértékben ugyanannyi márka büntetést fi;. : a ha­zai szabálysértő, mint a nyu­gati. de az utóbbi nyugati márkában.) Szían Jellemző, német belvárosi utcarészlet. Weimari főtér János KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom