Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-18 / 92. szám

1987. április 18. Q

Bereczky Károly Cégénydányádon születeti 1935-ben, Mátészalkán érettségizett 1953-ban. Egy évig segédmunkás volt, ezt követően élete összekötődött a pénzügyi munkával. Dolgozott szülőfaluja községi tanácsán, majd a fehérgyarmati járási tanácson, később a megyei tanács pénzügyi osztályán, legutóbb pedig a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főosztályán. Munka közben szerzett különböző pénzügyi szakképesítéseket, majd a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán üzemgazdász képesítést. Az adórendszer korszerűsítése során létrejött megyei Adómegállapító Hivatal vezetője lett. A pénzügyi munkának e területe sem ismeretlen előtte, korábban két évig a hivatal jogelődjének, a KIOSZ Adóközösségnek volt titkára.

Eleget tesznek-e a magánvállalkozók adóbevallási kötelezettségüknek?

— Általában igen, de mint minden évben, most is voltak olyanok, akik hiányosan, késedelmesen, vagy egyáltalán nem adtak adóbevallást. Az erre kötelezett mintegy 8 ezer magánvállalkozó — kisiparos, magánkereskedő, szerződéses és átalányelszámolásos üzemeltető — 10 százaléka hiányos, az adóalap megállapítására alkalmatlan bevallást adott, 11 százaléka határidő után, csak külön felszólításunkra, míg 4 százaléka egyáltalán nem adott adóbevallást.

Az adóbevallás elmulasztása, vagy késedelmes teljesítése is az adómorál helyzetét mutatja. Milyen eszközök állnak a hivatal rendelkezésére az adómorál javítására?

— Az adómorál fogalomkörébe — a köztudattal ellentétben — nemcsak az tartozik, hogy valaki fizet vagy nem, esetleg nem pontosan tesz eleget könyvvezetési és bevallási kötelezettségének, de az is, ha, a bevallásban a tevékenységre, jövedelmére vonatkozóan valótlan adatokat közöl. A kérdésre válaszolva: azok, akik pontatlan bevallást adtak, de a hiánypótlásra visszaküldött bevallásokat időben és megfelelően kijavítva visszaküldték, nem kapnak büntetést. Azok adóját, akik határidő után adtak bevallást, 10, 20 vagy 30 százalékkal megemeljük. A bevallási kötelezettségüket elmulasztóknak pedig a becsült jövedelmük után megállapítottnál 30 százalékkal magasabb adót kell kivetnünk.

Arányban állnak-e a vállalkozók tevékenységével, forgalmával, egyéni körülményeikkel a bevallott jövedelmek?

— Erre már nem lehet egyértelműen igennel, vagy nemmel felelni. Több éves tapasztalat, hogy a vállalkozók egyre inkább reális bevallásokat adnak, de 40 százalékuk bevallása még nem a valós adatokat tartalmazza. Sokan nem vezetnek pontos nyilvántartást, így a bevallott bevételeik, kiadásaik és jövedelmük sem lehet valós.

Furfangosak ezek az „eltüntetések”, vagy átlátszóak a trükkök?

— Alapvető gond nem is a bevallások tartalmi és számszerű összefüggéseinél van, mert azt manipulációkkal egyezővé lehet tenni. Az a baj, hogy sokan úgy gondolják: a hivatal és a társadalom is elhiszi, hogy a magánvállalkozók havi jövedelme lényegesen alacsonyabb, mint a szocialista szektorban dolgozóké. A bevallások döntő része azt mutatja, hogy a magánvállalkozók jövedelme az országos átlagbérnek csak 40—60 százaléka. Emelkedett a számuk azoknak, akik a „ráfizetésből” élnek. A jövedelemeltitkolásra való törekvést mutatják az illetékhivatal által tartott adóvizsgálatok és egyéb ellenőrzések is.

— A múlt évben például az adóvizsgálatok 45 százaléka adóhiányt mutatott ki, míg az egyéb ellenőrzések 59 százaléka zárult valamilyen szankció (szabálysértési bírság, felemelt adó stb.) alkalmazásával. Azt, hogy egyesek milyen komolytalanul veszik az adóbevallást, bizonyítja a javításra visszaadott bevallások nagy száma és aránya is, de az is, hogy a bevallást személyesen behozok

Hétvégi interjú Bereczky Károllyal,

AZ ADÓ MEGÁLLAPÍTÓ HIVATAL VEZETŐJÉVEL

a magánvállalkozók adóztatásáról

közül nem egy volt, aki munkatársaim néhány kérdése után — minden bizonylat és pénztárkönyv nélkül —, itt előttünk írta át a bevallását, úgy, hogy 60, 80, sőt 100 ezer forinttal több jövedelmet hozott ki. És ez még a jobbik eset volt, mert sajnos voltak olyanok is, akik a jó szándékú tájékoztatás ellenére kitartottak kétes bevallásuk mellett, sőt az itt dolgozókat sértő, valamint munkánkat lebecsülő megjegyzéseket téve távoztak. Ügy érzem, nem kell magyarázni, hogy az ilyen bevallások irreálisak és jogosan háborítaná fel a közvéleményt, ha ezek alapján állapítanánk meg az adót.

Mondana az ilyen esetekre néhány példát?

— Természetesen, nevek nélkül. Bizonyos szakmákban és területeken az is elfogadható, hogy az átlagos, vagy annál alacsonyabb jövedelem képződött (például kisebb községekben dolgozó szolgáltató iparosok, vagy kereskedők). De az elképzelhetetlen, hogy valaki azért fektessen be egy üzletbe, műhelybe több száz ezer, esetenként több millió forintot, hogy abból még a második vagy a harmadik évben se legyen meg az átlagos, sokszor annál nagyobb jövedelme. Az ilyeneknek inkább kötvényt kellene vásárolnánk, de még ha az OTP-be kamatra teszik is be a pénzüket, akkor is — kockázat és munka nélkül — tisztes havi jövedelmet tehetnének zsebre. Példaként mindjárt itt vannak a személy- és teherfuvarozók. A taxisok — bevallásuk szerint — átlagosan havi

3—5000 ezer forint között keresnek. A teherfuvarozók még ennél is kevesebbet. Közben tudjuk, hagy közülük nem is egy, lényegesen magasabb keresetet biztosító állást otthagyva váltotta ki az engedélyét. A nyíregyházi zöldség-gyümölcs kereskedők közül 25— 30-nak az egy hónapra jutó jövedelme 3— 4000 forint között mozog. Hasonló a helyzet a virágkereskedőknél is. Feltűnően sok a ráfizetéses, vagy csak havi 2—3000 forint jövedelmet hozó vendéglő, bisztró, eszpresszó és fagylaltkészítő és -árusító üzlet. Olyan is van, hogy egy család (férj, feleség, szülő) három — egyenként is több milliós forgalmat lebonyolító — vendéglátóegységet üzemeltet úgy, hogy évek óta együttesen sem volt jövedelmük.

— Gyakori az is, hogy a tulajdonos, a vállalkozó az alkalmazottjánál is kevesebbet keres és ebből tartja el 3—4 tagú családját, üzemelteti egy vagy két gépjárművét, építi vagy tartja fenn lakását, üdülőjét. Hasonlóan alacsony jövedelmet vallott be néhány olyan orvos és fogorvos is, akikről köztudomású, hogy állandóan zsúfolt a rendelőjük. Sajnos a példákat oldalakon át lehetne sorolni, de úgy érzem, ennyi is megvilágítja, hogy az ilyen magánvállalkozók által szívesen hangoztatott tétel, miszerint az adóhatóság és az adó lehetetlenné teszi őket, nem egészen igaz.

Mindezek ellenére több magánvállalkozónak az a véleménye, hogy nem érdemes becsületesen bevallani a jövedelmet, mert az adóhatóság úgyis felemeli.

— Ebben a formában ez nem felel meg a valóságnak. Aki tevékenységéről pontos nyilvántartásokat vezet és becsületes adóbevallást ad, az nem kerül szembe az adóhatósággal. Mi minden esetben alapelvként vesszük, hogy a beadott adóbevallások a valós helyzetet tükrözik. Mivel azonban feladatunk ennek vizsgálata is, gyakran előadódik, hogy meg kell változtatnunk azt. Több csatornán is érkeznek és a kivetés időszakában rendelkezésünkre állnak — az egyébként jogszabályban előírt — adatszolgáltatások, információk a magánvállalkozók bevételeiről, anyagbeszerzéseiről, munkavállalásairól stb. Ezeket „ütköztetjük” a bevallással és ha nincs egyezőség, az adatoknak megfelelően korrigáljuk a bevallást. Előfordul, hogy az adózó a költségek között olyan tételt vagy tételeket számolt el, amelyek elszámolását a jogszabályok nem teszik lehetővé. (Például a háztartásra kivett összeg, a befizetett adó, a megállapított adóhiány, szabálysértési bírság, nyilvántartás hiányában elszámolt amortizáció, vagy gépkocsihasználattal kapcsolatos költség stb.) Ezekkel az ösz- szegekkel meg kell emelnünk a jövedelmet. Lehetőség van például arra, hogy a teherfuvarozók — bizonylatolás nélkül — kilométerenként egy meghatározott összeget a tevékenység (fuvar) ráfordításaként elszámoljanak. Ezt rendre meg is teszik. A megrendelőnek ugyanakkor a teihergépjármű- díjszabásban meghatározottnál kevesebb szállítási díjat számolnak fel. Ha ezt 200 kilométeren felüli fuvar esetén teszik, akkor „papíron” ráfizethetnek az üzletre. Nyilvánvaló, hogy a maximális ráfordítást számolják el, akkor a fuvardíjat is maximálisan, de legalábbis részükre jövedelmet hozóan kellene megállapítaniuk. Ha pedig a szállítási díjból engednek, akkor a ráfordításaikat is legalább olyan arányban a maximálisnál alacsonyabban illene elszámolniuk. Ellenkező esetben az állam, a közösség zsebére tesznek engedményt, ami ugye nem megengedhető.

— Ügy érzem, az a természetes, ha az emberek évről évre magasabb jövedelmet érnek el. Előfordulhat azonban az is, hogy a vállalkozás különböző okok (betegség, családi és egyéb problémák) miatt valamelyik évben az előre számított és elvárható nyereséget nem éri el. Ilyenkor célszerű az okot adó tényt, körülményt az adóbevallásban, vagy mellékleteként közölni és csatolni a tényeket igazoló okmányokat. Sajnos ez általában elmarad, így kénytelenek vagyunk valószínűsíteni, hogy a korábbinál több, legalább a szakmai átlagnak megfelelő jövedelem képződött. Ehhez még csak annyit, ' hogy a magánvállalkozó „kötelessége” számot adni tevékenységéről, bevételeiről, kiadásairól és jövedelméről, az azt befolyásoló körülményekről, s nem az adóhatóság feladata ez utóbbiak kiderítése.

A Mit tehetnek a nyilvánvalóan valótlan adatokat tartalmazó bevallások esetén?

— Csak egyet. Becsléssel vagyunk kénytelenek megállapítani a jövedelmet. Erre és a becslés során figyelembe vehető szempontokra és körülményekre jogszabály kötelez bennünket. A megközelítően valós jövedelmek megállapításához — a jogszabályi előíráson túl —, igen nagy segítséget adnak a magánvállalkozók érdekképviseleti szervei, illetve az e célra létrehozott bizottságok. Ezeknek a bizottságoknak a tagjai gyakorló iparosok és kereskedők, nagy szakmai tapasztalatokkal, helyi ismeretekkel és ember- ismerettel rendelkeznek.

Mi történik, ha az adózó sokallja a megbecsült jövedelmét?

— A becsléssel megállapított adóalap ellen fellebbezéssel lehet élni. Minden ilyen esetben megvizsgáljuk az adózó pénzügyi és egyéb nyilvántartásait, bevételi és kiadási bizonylatait azért, hogy számára is megnyugtató döntés születhessen. Természetesen ha a könyvvezetési kötelezettségének, a számla-, illetve a bizonylatmegőrzési, leltározási stb. kötelezettségének nem, vagy hiányosan tett eleget a magánvállalkozó, akkor a felügyeleti szervünknek nem javasoljuk a változtatást.

A csak szolgáltatást végző, s főként a megye ellátatlan területein működő egyéni vállalkozók általában sokallják az adót. Mi a véleménye: a jelenlegi adóztatási rendszer valóban gátolja az ellátatlan területek szolgáltatási igényeinek jobb kielégítését?

— Tudjuk, hogy a köztudatban van egy olyan szemlélet, ami a szolgáltatások hiányát — legalábbis az egyéni vállalkozások terén —, a magas adókkal hozza összefüggésbe. Ez téves szemlélet. Nincs az a javító cipész, fodrász, kozmetikus, szabó, akinek a magas adó miatt kellene az iparjogosítványát visszaadnia. A tévedés onnan ered, hogy a magánvállalkozók minden egyéb fizetési kötelezettségét (például társadalom- biztosítási járulék, gyermekintézményi térítési díj, gyermektartásdíj, tagdíjak stb.) az adómegállapításhoz bevallott, illetve ennek során megbecsült jövedelmük arányában állapítják meg. Nagyon gyakran az adózók az egyéb fizetési kötelezettségük megállapítása esetén is nálunk adják elő sérelmeiket. Ilyen esetekben egyértelműen kiderül, hogy nem a fizetendő adót sokallják, hanem az egyéb fizetési kötelezettséget. Ázt, hogy nem az adó sok, bizonyítja az is, hogy az ellátatlan területeken működő szolgáltató iparosok közül például többnek az éves KlOSZ-tagdíja magasabb, mint a fizetendő évi adója. Sajnos gyakran hivatalos fórumon is az adóhatóságot, illetve az adót okolják a szolgáltatási hiányokért.

A jövőre nézve milyen változások várhatók az egyéni vállalkozók adóztatásában?

— Az adórendszer korszerűsítési folyamata még nem fejeződött be, azonban a várható változásokról jelenleg nagyon kevés információval rendelkezünk. Reméljük, hogy az új adójogszabályok — amellett, hogy egyértelműbbek lesznek és egyszerűsítik az eljárási folyamatot — hozzájárulnak az adózási morál javításához, az adózás terén az állampolgári fegyelem megszilárdulásához, mert a jövedelemeltitkolás, az adócsalás nem lesz majd „bocsánatos bűn”. Emellett — reméljük — erősíti majd a becsületesen dolgozó magánvállalkozók biztonságérzetét, a befektetett tőkéjükkel és végzett munkájukkal arányban álló jövedelemképződést. Tudni kell azonban, hogy egy-egy jogszabály önmagában nem elég. Ehhez párosulnia kell egy alapos szemléletváltozásnak is.

Köszönöm a válaszait!

Balogh József

... ha egy másik bolygóról valami csoda folytán a Földünkre csöppenne egy értelmes lény, és csupán a felszínes társadalmi jelenségekből, az emberek közötti viszonyból ítélne, nem éppen hízelgő képet alkotna az emberi nemről. Mert mit is látna? Rohanó, egymás szavára nem figyelő lényeket, akik benzinbűzös csör- tetésben futkároznak az utcákon, lökdösve tapossák egymást. Pénzt hajszoló ideges embereket látna, akik közül egyeseknek a

V-----------------------megélhetésért kell egyre többet dolgozniuk, mások viszont azért teszik mindezt, mert annál is nagyobbat szeretnének markolni, mint amennyire szükség van. Sok veszekedő, irigy szomszédot, kollégát látna, akik annak örülnek legjobban, ha a másiknak kára van.

Ha ez a távoli idegen kinyitná az újságot, meglehet, elszörnyedne: a világ sok Útjáról gyilkosságok, terrorcselekmények sokaságát olvashatná. Az egyik nap egy éjjeliőrt ölnek meg valahol bestiális módon, másnap egy tízéves kislányt erőszakolnak meg.

Semmivel sem magyarázható terrorcselekményekről olvashatna a világ minden részéről. Táborok lakóit úgy kiéheztetik, hogy

már a halottak húsát lennének kénytelenek megenni, hogy éhen ne pusztuljanak. Máshol néhány terrorista iskolára hajít bombát, csakhogy zavaros indítékaira terelje a világ figyelmét; de az sem ritka, hogy ártatlan járókelőket mészárolnak le fényes nappal.

Ilyen lenne a huszadik század utolsó harmadának embere? Ilyen lenne csupán a jelenkori világunk? A késő századok utódai a fennmaradt újságokból, filmekből vajon milyennek tartanak majd minket?

Hiszek benne, hogy az emberek többsége mégis csak tiszteli a másikat, tud szeretni és tud cselekedni is, hogy segítsen a másikon. Hogy van még, aki megcsodálja Mona Lisa mosolyát, aki meghallgatja Beethoven

felzaklató és mégis nyugalmat hozó szimfóniáit és elolvassa olykor József Attila Ódáját.

A társadalomnak a jelenleginél többet kellene tennie, hogy szaporodjon azok száma, akik meg tudják látni a szépet, a jót, s akik szükség esetén megpróbálják orvosolni bajainkat. De nem is kell olyan messzire menni. Nézzünk csak szét először a környezetünkben, vajon mi ma-% gunk tehetnénk-e valamit.

Olvasom a megyei tanács egyik cselekvésre késztető, statisztikailag is alátámasztott jelentésében, hogy az emberek alkalmazkodóképessége csökken. Nőnek viszont a társadalomba való beilleszkedés zavarai. Megyénkben az alkoholbetegek száma 25 ezerre becsülhető (egy kisebb város lakossága). Az országos átlagot meghaladóan nő a bűnözés — és ezen belül is a fiatalkori bűnözök száma —, közvetlen környezetünkben. Elszomorító tény, hogy fokozódik a brutalitás, szaporodik a testi sértés, a betöréses lopás, a garázdaság és a szándékos emberölés, akárcsak az öngyilkosok száma is. Tudjuk, hogy egyre több a válás, látjuk, mind több a magányos, egyedül maradt idős ember.

Megteezünk-e minden tőlünk telhetőt, hogy ez ne így legyen? .Csak úgy eszembe jut: a közelmúltban fejeződtek be a falugyűlések. Nem is egy jegyzőkönyvet olvastam arról, hogy tavaly húsz vagy ötven méter járdát építettek egy-egy faluban. Tudom, a falu életében fontos dolog ez is. De vajon hány falugyűlésen tárgyalták meg, hogyan lehetne megszüntetni a brutalitást, mit lehetne tenni házunk táján az alkoholizmus visszaszorítására? Hogyan lehetne az elhagyottakon, a magukra maradottakon segíteni? Mert a társadalom mi magunk vagyunk.

Húsvét van. Vajon meglátogatjuk-e azokat, akik esetleg várnak minket, akik számítanak biztató szavunkra, segítő kezünkre?

KM Húsvéti melléklet