Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-30 / 75. szám

4 Kelet-Magyarorasát 1987. március 30. Ki mit veszthet a főiskolán? Á táncos élete Igazgatót választanak - egy napra Megyénk több településén lát­hatta a lakosság a Budapest Táncegyüttest. Zséli Mihály — az együttes művészeti titkára — két szereplés között válaszolt kérdéseinkre. — Mondd, te Gyagyás vagy? — Nem. NÜSZ-ös. — És te? — Mit képzelsz, Sze- kás. Méltatlankodnak, győzkö­dik, heccelik egymást a nyír­egyházi Bessenyei György ta­nárképző főiskola hallgatói a folyosókon, koliszobákban. autóbuszon, és mindenütt, ahol két TK-s találkozik. Megmozdult a főiskola. Az ablakokban feliratok, plaká­tok, röpcédulák .százai, prog­ramok az ajtókon, a lépcső­kön és a plafonon. Április el­sejére diák főigazgatót vá­lasztanak a főiskolások hete (FÖHE) keretén belül. A választásokra négy párt indul, Baranyi Ferenc a NÜSZ — Nagy Ügy Szövet­sége —, Kiss István a Gyagya párt, Tóth Csaba SZEKA — Szenzáció Kreáció — és File Bertalan Péter az Apáczay jelöltje. Mind a négyen ön­álló programmal indultak a választási harcban. — Szeretnénk kimozdítani a főiskolásokat albérleteik­ből, koliszobáikból — mond­ja Baranyi Ferenc, az egyik jelölt. Akkora felhajtást csi­náltunk, hogy ezt nem lehet figyelmen kívül hagyniuk. — Az egész önkormányzati napnak az lenne a lényege — veszi át a szót Tóth Csaba —, hogy összekovácsoljuk a tár­saságot. Közelebb szeretnénk kerülni a tanárainkhoz is. akik nagy része partner eb­ben az ügyben. De azért van, aki elzárkózik. Ügy érzik, te­kintélyük forog veszélyben, ha valamilyen jelmezt fel­vesznek. Pedig ha az előadá­saik színvonalával nem sike­rült tekintélyt szerezniük, akkor itt már nincs mit el­veszteniük. Akiknek pedig rangjuk van a, diákok előtt, azok csak megerősíthetik ezt, ha egy ilyenben is részt vesz­nek. — Ha én nem csak egy napra lennék főigazgató, lel­kesedik Kiss István —, ak­kor egy sor fiatal pedagógust állítanék be tanítani. De őket — Milyen előképzettséggel ren­delkeznek a táncosok? — Az együttes háromnegyed része az Állami Balettintézet néptánc szakát végezte. A többi­ek tehetséges amatőrként kerül­tek hozzánk. A felkészülés idő­szakában 9—14 óra között napon­ta próbálunk. Ahhoz, hogy vala­ki ezt végigtudja táncolni, meg­felelő felkészültség kell. A Mű­velődésügyi Minisztérium együt­tese vagyunk. Éves fellépési kö­telezettségünk száz előadás. Ami a táncosok havi fizetését illeti, ez 3500—6500 forint között válto­zik. Huszonöt — munkában, tán­cosként — eltöltött év után 45 éves korban mehetünk el nyug­díjba. A Népművelési Intézet se­gítségével kategóriavizsgát tehe­tünk, s nyugalomba vonulásun­kat követően táncoktatással fog­lalkozhatunk. • Most túl a 45-ön színpadmes­ter, étkezésfelelős, szállásmester, Kortesszöveg az ablakban t aztán megválogatnám. Szó van arról, hogy felsőbb éve­sek is taníthatnak, de olyan követelményeket állítanak velük szembe, hogy alig van. aki ennek megfelelne. — A tanároknak is többet kellene tenni azért — veti közbe Fiié Bertalan —, hogy jobban együtt legyenek a csoportok. Hiába sokan va­gyunk, az ember néha mégis egyedül érzi magát. Pedig mindenki igényli az együtt- létet, csak meg kell találni a lehetőségeket. A főiskolások hete is egy lehetőség. A vá­lasztásra pedig azokat is meg kell nyernünk, akik semmi­lyen választási csoportba nem tartoznak. Április elsejétől itt minden lesz. És kezdik sorolni. Az el­múlt napokban bevonták az egész várost programjaikba. Kivonultak a tűzoltók, a rendőrök, és felvonultak a majorettek is. A vetélkedők, versenyek mellett fellép majd Benkő László, az Omega együttes billentyűse, Múzsái András humorista, a V'Moto Rock együttes és egy nap a megválasztott főigazgatótól függően alakulnak az esemé­nyek. (kertész) szóval mindenes lettem, (molnár) Egy keréken a sétálóutcában Elakadt a járókelők lélegzete március 28-án, szombaton dél­után Nyíregyházán, a Zrínyi Ilona utcán. Ott ugyanis do­bók, ugrók, zsonglőrök és akrobaták szemkápráztató mutat­ványokat adtak elő — a nyíregyházi művészeti hetek kere­tében. Képünkön: a rendhagyó felvonulás egy pillanata. (Farkas Zoltán felvétele) 1987. március 30., hétfő A csillagos ég áprilisban Az áprilisi hónap is gazdag lesz érdekes csillagászati esemé­nyekben. A bolygók közül a Merkur 11-ig a Vízöntő, majd a Halak csillagképben mozog, ezért a Nap közelében nem lesz alkalmas megfigyelésre. A Vé­nusz 17-éig szintén a Vízöntő, utána a Halak csillagképpel mo­zog. de távolabb a Naptól mint a Merkúr. így „hajnalcsillag­ként” a délkeleti égbolton egy órával napkelte előtt még meg­figyelhető. A Mars a Bika csil­lagképben tartózkodik, a kora esti órákban alkalmat ad a nyu­gati égbolton felkeresésére. A Nap közelében jár a Jupiter és csak a hónap végén látható együtt kelni a Halak csillagkép­pel. A gyűrűjéről nevezetes Sza­turnusz és a következő bolygó az Uránusz éjfél körül kelnek a Kigyótartó, illetve a Nyilas csil­lagképpel és a hajnali keleti ég­bolt érdekességei. A Neptunusz szintén a Nyilas csillagképben van, d-e a Nap közelsége miatt nem alkalmas felkeresésre. Ugyanekkor'részleges holdfo­gyatkozás is lesz félárnyék,ban. Hazánk “területéről ez részben látható, mert közben lényugszik a Hold. Fázisai belépés félár- nyékba 2 óra 20 perckor, legna­gyobb fázis 4 óra 19 perckor 0,8 hóidat mérő; a fogyatkozás vége 6 óra 18 perc, közben a Hold 5 óra 38 perckor lenyugszik. A je­lenség csak gyakorlott megfigye­lő számára látványos, mert a félárnyék csak alig észrevehető színváltozást okoz. M. Takács Ferenc KOSSUTH RÁDIÓ 8,20: Mit üzen a '“ódió? — 9,00: Durkó Zsolt: Halotti be­széd. — 9,30: Juhász Gyula ver­sei. — 9,44: Ki kopog? — 10,05; Nyitnikék. — 10.35: Szimfoni­kus könnyűzene. — 11,00: A magyar ipar múltjából. — 11,20: Eisler-kórusok. — 11,30: A százszázalékos nő. — 12,45: Házunk tája. — 13,00: Magyar előadóművészek. — 14,10: Ver­bunkosok. — 14,38: Birkózó mészárosok. — 14,55: Édes anyanyelvűnk. — 15,00: Ve­szélyben. — 15,30: Kóruspódi­um. — 16,05: Játék-teremtő. — 16,40: Illik? — Nem illik? 17,00: Eco-mix. — 17,30: Találkozás Ferencsik Jánossal. — 18,03: Verdi: A trubadúr. — 19,15: Hétfő este mindenkinek. — 20,35: Annak ellenére... — 21,05: Aranylemezek. — 22,30: Vincze Péter. — 23,28: Weiner: Csongor és Tünde. * PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Népdalcsokor. — 8,50: Délelőtti torna. — 12,10: Fúvós- keringők. — 12,25*: Kis magyar néprajz. — 12,30: Népzene. — 13,05: Slágermúzeum. — 14,00: Kettőtől ötig. — 17,08: Újdon­ságainkból. — 17,30: ötödik sebesség. — 18,30: Zeneközei­ben. — 20,05: Záray—Vámosi­slágerek. — 20,30: Nóták. — 21,05: Túl a nyersanyagok ko­rán. — 21,35: Helló, Mr. Mulli- ner! — 22,30: Operettfelvételek. — 23,20: Könnyűzene. 3. MŰSOR 8,10: Új lemezeinkből. — 9,08: Régi táncmuzsika. — 9.30: Gounod: Rómeó és Júlia. — 12,17: Zenekari muzsika. — 13,05: Kassák Lajos. — 13,48: Új felvételeink. — 14,16: Ma­gyar zeneszerzők. — 14,46: Ro­mantikus operákból. — 15,31: Beethoven-hangverseny. — 17,00: Mesterségünk címere. — 17,30: Dzsessz. —- 18,12: Kél zongoraverseny. — 19,05: Ba­rokk muzsika. — 20,05: Ver­seghy, a nyelvtudós. — 20.35: A Svájci Fesztiválzenekar. — 22,00: Shirley Verrett énekel. — 22,25: Durkó Zsolt: Halotti beszéd. — 22,55: Widor: V. or­gonaszimfónia. NYÍREGYHÁZI rádió 6,20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tiszántúlról. (A reggeli adás szerkesztője: Horvát Péter.) — 17,30: Hírek. — Programajánlat — Sportösz- szefoglaló — Mini fórum az építőanyag-ellátásról. — 18,00— 18,30: Észak-tiszántúli krónika. — Lapszemle — Műsorelőzetes. (Az esti adás szerkesztője: Ágoston István.) SZOVJET TV 14,00: Hírek. — 14,15: Az orosz beszéd. — 14,45: Jegorka. Gye­rekfilm. — 15,50: Hírek. — 16,00: Gyorsítás. — 16.30: Rajz­film. — 16,35: PLakátművészet. — 17,05: Világhíradó. — 17,15: Az ismeretlen. Tévéjáték. — 19,00: Híradó. — 19,40: A tavasz 17 pillanata. 8. rész. — 20,45 Világhíradó. — 21,00: R. Gadzsi- jev dalai. — 21,30: Az elrablás. Film. — 22,56: Hírek. — 23,01: Hangverseny. SZLOVÁK TV 16,20: Egy a hatszáz. közül. — 16,40: Művelődési műsor. — 17,00: Katonák műsora. — 17,50: Bizalmas levelek. — 18,20—18,30: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Tavasz, 1918. Tévéfilm, bef. rész. — 21,05: Az erősebb jogán. Fiatalokról. — 22,15: Delegáció. Finn tévé­film. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: MAD MAX. GÉ­SA I—II. Béke mozi: de.: NINCS KET­TŐ NÉGY NÉLKÜL. Du.: NINCS KETTŐ NÉGY NÉL­KÜL. Móricz mozi: HAIR. 30., hétfő, 19,00: Szókimondó asszonyság. Jászai—Illyés-bér- let. Krúdy Színpad: 30., hétfő, 19,00: Egy pincér vallomásai. Molnár F.-bérlet. 30-án, hétfőn, 17 órakor a hangversenyteremben: Huszá­rik Zoltán Filmklub — Vizsga­művek. A Filmművészeti Fő­iskola végzős hallgatóinak film- és videomunkái. Ifjüságtörténeti vetélkedő (III.) 1. Ki lett a Demokratikus If­júsági Szövetség (DISZ) fő­titkára az alakuló kongresszu­son? 1. Gosztonyi János, 2. Várhegyi György, x. Szűcs La­jos. 2. Mikor alapította a Demok­ratikus Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Vezetősége a Vörös Ván­dorzászlót? 1. 1952. december 6-án, 2. 1953. március 30-án, x. 1954. április 4-én. 3. Milyen gyár felépítése mellett vállalt a DISZ KV véd­nökséget az 1956. május 21—23- án tartott ülésén? 1. Tiszamenti Vegyiművek, 2. Diósgyőri Ko­hászati Művek, x. Dunai Vas­mű. 4. Melyik gyár fiataljai szor­galmazták a- munkaverseny- mozgalom kiszélesítését 1950. február 9-én? 1. KISTEXT, 2. Ganz-Villany, x. Csepel Művek. 5. Hány küldött vett részt a DISZ alakuló kongresszusán? 1. 614 fő, 2. 559 fő, x. 487 fő. 6. Hol tartották az alakuló kongresszus megnyitóját? 1. Erkel Színházban. 2. Magyar Állami Operában, x. Nemzeti Színházban. 7. Mikor volt a DISZ II. kongresszusa? 1. 1954. decem­ber 6—7-én, 2. 1955. január 25— 27-én. x. 1955. június 15—18-án. 8. Hol és mikor hozták létre a Magyar Egyetemi és Főisko­lai Egyesületek Szövetségét? 1. 1956. október 8-án Debrecenben, 2. 1956. október 16-án Szegeden, x. 1956. o.któber 20-án Miskol­con. 9. Milyen szervezet készítette elő és vezette az október 23-i tüntetést? 1. Magyar Egyete­misták és Főiskolások Ifjúsági Forradalmi Tanács. 2. Magyar Fiatalok Szabad Szervezete, x. Fiatalok Tanácsa. 10. Mikor hozott határozatot az MSZMP Ideiglenes Közpon­ti Bizottsága a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség lét­rehozásáról? 1. 1957. február 24-én, 2. 1957. március 4-én, x. 1957. március 11-én. 11. Mikor volt a Kommunista Ifjúmunkások Szövetségének I. kongresszusa? 1. 1960. decem­ber' 16—18-án, 2. 1959. december 12—14-én, x. 1959. június 15— 18-án. 12. Demokratikus Ifjúsági Szövetség előkészítő munkájá­nak koordinálására milyen bi­zottságot hozott létre a Magyar Ifjúság Népi Szövetségének el­nöksége? 1. Operatív bizottsá­got, 2. szervező bizottságot, x. DISZ titkárságát. 13. A DISZ taglétszáma 1950— 56. között? 1. Mintegy 300 ezer­rel nőtt a taglétszám, 2. kb. 100—150 ezerrel nőtt a taglét­szám, x. nem nőtt, stagnált a létszám. 13+1. Az MT^R (Magyar Dol­gozók Pártja) II. kongresszu­sára készülve a DISZ jelszava: 1. „Százezer új, ifjú békehar­cost a DISZ-be!” 2. „Egymilli­ós szervezetünk legyen!”, x. „Mi már nem leszünk kizsák­mányolt proletárok!” A második forduló helyes megfejtései: 2, l, x, 2, l, x, x, 2, 1, 2, x, 2, x, 1. A helyes megfejtést beküldők közül a következők nyertek: Lengyel Judit Nyíregyháza, Sarkadi Edit Nagyecsed, Lu­kács Sándor Tiszavasvári, Szé­kely József Nyíregyháza, Szi­lágyi László Mátészalka. »A nyéreményüket postán kapják meg. Figyelem! A héten rádi­ófeladat is következik. Hallgas­sátok április 3-án, pénteken a rádió Reggeli csúcs műsorát és a Nyíregyházi Rádió adásait. Szabolcs-szatmári napok Ungváron (Folytatás az 1. oldalról) barátságát újólag demonst­rálják. Vaszil Jarosovec szavaira Ekler György, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bi­zottsága titkára válaszolt. Tolmácsolta a résztvevő sza­bolcs-szatmári párt- és taná­csi delegáció, valamint a résztvevők és az itthoniak szíves köszöntését, s örömét fejezte ki azért a lehetősé­gért, hogy éppen most, a ha­zánk felszabadulásának elő­estéjén nyílott alkalom ar­ra, hogy megyénk bemutat­kozzék a Kárpátok alján. Vá­zolta az elmúlt négy évtized eredményeit, majd így foly­tatta: — Elért eredménveinkben jelentős szerepe van annak, hogy a Magyar Népköztársa­ság minden időszakban tá­maszkodhatott a Szovjetunió baráti szövetségére, a sokol­dalúan fejlődő magyar—szov­jet kapcsolatokra. Úgy gon­dolom — folytatta Ekler György —, hogy ez itt, a Szovjetunió Kárpátontúli Te­rületén és Szabolcs-Szatmár megyében, amely területek­nek különösen nagy történel­mi hátrányokkal kell meg­küzdeniük, kézzelfoghatóan érzékelhetők a mindennapok során. A két terület törté­nelmi tapasztalatai egyértel­műen bizonyítják, hogy az itt élő dolgozó emberek köré­ben mindig is elevenen élt a történelmi egymásra utaltság érzése és tudata. Ez az egy­másrautaltság a szocializmust építő munka időszakában to­vább bővült és gazdagodott a baráti, testvéri szolidaritás és együttműködés új vonásaival. Bizonyítva — emelte ki a szónak —, hogy a különböző népcsoportok és nemzetisé­gek történelme, kultúrája nemcsak megfér egymással, hanem napjainkban is gaz­dagabbá tesz bennünket, elő­segíti a népeink közötti bará­ti szálak és kapcsolatok to­vábbi elmélyítését. A beszéd további részében Ekler György elemezte a pórt XIII. kongresszusa által megszabott programot, a gaz­daságunk korszerűsítésére tett erőfeszítéseket, a kor­szerűen működő társadalom érdekében tett lépéseket. Itt szólt arról, hogy miiven je­lentőséget kap ennek tükré­ben a két párt, valamint a Kádár János és Mihail Gor­bacsov kapcsolata, alkotó együttműködése. A Szovjet­unióban végbemenő változá­sokkal kapcsolatban kiemel­te; — Meggyőződésünk, hogy a szocializmus építésének szovjetunióbeli tapasztalatai a magyar fejlődés sajátossá­gainak talaján számos vonat­kozásban a mi számunkra is hasznosithatóak. Ekler György ezután szólt arról, milyen célokat tartottunk szem előtt a mostani kiállítások, bemu­tatkozások során, majd kü­lön kiemelte: — Örömmel szólhatok ar­ról is. hogy kormányaink kö­zötti megállapodásnak meg­felelően azon dolgozunk, hogy minél előbb megvalósulhas­son a határ mentén élő la­kosság egyszerűsített határ- átlépése. Meggyőződésünk, hogy a két területi pártbi­zottságainak, tanácsainak, tö­meg- és társadalmi szerveze­teinek segítségével“ további lehetőségeink nyílnak Sza­bolcs-Szatmár megye és a Kárpátontúli Terület együtt­működésének további fejlesz­tésére, kapcsolataink kiszéle­sítésére. Ä beszédet azzal fe­jezte be, hogy a nagy októ­ber szettemének megfelelően készülünk a kor kihívásaira adandó válaszokra, a szocia­lista, alkotó társadalom ér­dekében. A meleg hangulatú nagy­gyűlés után műsor követke­zett. Felléptek a Szabolcsi szimfonikusok, a Volán tán­cosai, valamint a helyi ön­tevékeny művészeti együtte­sek. A mai napon író-újság­író, kedden előadói csoport utazik a rendezvényekre, szombaton barátságbusz uta­sai vettek részt az esemé­nyeken. A megyei pártdelegáció, melyet Ekler György veze­tett, s a tanácsi küldöttség Gyúró Imre vezetésével ha­zatért Nyíregyházára. KISZ-alapszervezet neve : ____________ ____________________________ Értesítési címe: ________________i_______________________________ Beküldési határidő: 1987. április 3. Cim: KISZ MB Politikai Képzési Központ Sóstófürdő 4431

Next

/
Oldalképek
Tartalom