Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-21 / 68. szám

16 K«let-Magyarország 1987. március 21. Vízcseppek A megyei úszóváloga­tottak csapatbajnoksá­gán, Miskolcon Szabolcs- Szatmár csapatából a legjob­ban Csabai Judit és Kovács Rita szerepelt. Csabiai győ­zött 200 és 400 m gyorson, valamint 200 m háton, és má­sodik lett 400 m vegyesen, va­lamint Szabó Tünde, Szoko.1 Diana és Kovács Rita társa­ságában aranyérmet szerzett a 4X100 méteres női gyors- váltóban. Kovács 100 m pil­langón és 400 m vegyesen nyert, míg 200 és 400 gyorson a dobogó második fokára áll­hatott. Szabó Tünde 200 há­ton, míg Nagy Gábor 100 pil­langón és 200 gyorson har­madik lett. Szakács Roland megnyerte a 100 m pillangó döntőjét, emellett 50 m gyor­son harmadikként ért célba. A 4X50 méteres úttörő fiú vegyes váltóban a Tóth, Áros, Szakács, Kertész négyes a harmadik helyet szerezte meg. • Március 25-én a ma­gyar válogatottal az olaszországi Trentóba utazik az NYVSSC három úszója, Kovács Rita, Szakács Csaba és Szabó Tünde. A A Magyar Úszó Szö- ™ vétség közli, hogy Nyíregyháza elvállalta a 11— 12 évesek úszóbajnokságának megrendezését. Az úttörő- bajnokságnak így július 31. és augusztus 2. között a sza­bolcsi főváros ad otthont. Nyírtelektől — Salgótarjánig Labdarúgás minden mennyiségiéi Nehéz mérkőzés előtt az NYVSSC A labdarúgó NB I-ben kettős mérkőzést játszanak szombaton. Előbb a Vasas— Ü. Dózsa, majd az FTC— Bp. Honvéd találkozóra ke­rül sor a Népstadionban. Az MTK-VM Egerbe, a Deb­recen Zalaegerszegre láto­gat. Szombat: Pécs—Siófok, ZTE—Debrecen, Békéscsa­ba—Rába ETO, Haladás— Videoton, Eger—MTK-VM, Vasas—Ú. Dózsa, FTC—Bp. Honvéd. Vasárnap: Tatabá­nya—Dunaújváros. Az NB II-ben teljes for­dulót játszanak a hét vé­gén. Valamennyi összecsa­pásra vasárnap kerül sor. Parázs 90 percnek ígérke­zik a Szarvas—Bp. Volán, a Budafok—Kaposvár, a Vác—Veszprém mérkőzés. A Nyíregyháza a 10. helyezett Salgótarján otthonába lá­togat, nehéz mérkőzés előtt állnak a szabolcsiak. Salgótarjáni BTC—Nyír­egyházi VSSC (15 óra), v.: Halmosi (Mester I., Stam- ler). A nyírségiek ózdi vere­ségükkel alaposan fejbekó- lintották szurkolóikat. Va­sárnap valamelyest törlesz­tettek adósságukon. Ezúttal újabb erőpróba előtt áll az NYVSSC, az otthon mindig veszélyes SBTC ellen kell helytállnia. Össze! l:l-re A Nyíregyházi Volán két tá­madója — Kosztyu és Gall (fe­hérben) — sokat tehet csapa­táért a Püspökladány ellen. (Fotó: E. E.) végzett egymással a kétcsa- pat, ilyen eredménnyel most is elégedett lenne Tóth Já­nos vezető edző. A Tarján legutóbb Keszthelyen veszí­tett 1:0-ra, most otthoná­ban győzelemre pályázik. Egy esetleges nyíregyházi pontszerzés sikert jelentene Salgótarjánban. A találko­zót ezúttal is közvetítik, a telefonvonal vége a nyír­egyházi Ifitanyán lesz, test­közelbe kerülhetnek a tar­jám pályával a szurkolók. Autóbusz is indul a nyír­egyházi Kossuth térről, va­sárnap reggel 9 órakon További mérkőzések: (kez­dés 15 óra). Szekszárd— Metripond, Szolnok—Baja, Szarvas—Bp. Volán, Sze­ged—DVTK, Ganz-Mávag— Keszthely, Nagykanizsa— Csepel, Ózd—Komló, Bu­dafok—Kaposvár, Vác— Veszprém. A területi bajnokság Ti- sza-csoportjában a Honvéd Asztalos J. SE és a Nyíregy­házi Volán otthonában ját­szik, Mátészalka és a Raka- maz idegenbe látogat. Nyír­teleken a Hajdúböszörmény, Nyíregyházán a Püspökla­dány gárdája. szerepel. A mérkőzéseket vasárnap játsszák. H. Asztalos J. SE—Hajdú- böszörmény Nyírtelek, (15 óra), v.: Tóth II. S. A hon­védcsapat egyre jobban for­mába lendül, legutóbb Rá- kóczifalván értékes pontot szerzett. Ha folytatódik az ASE lelkesedése, otthon tarthatják a két bajnoki pontot. Nyh. Volán DSC—Püs­pökladány stadion salakpá­lya, (15 óra), v.: Balogh S. Egy pont választja el egy­mástól a két csapatot, a Vo­lán a 8., ellenfele a 9. he­lyen tanyázik. Ha sikerül a helyzetkihasználás, meg­nyerheti mérkőzését a Sza- bolcs-Volán. A forduló további mérkő­zései: Kaba—Mátészalka, H. Szabó L. SE—Rakamaz, Debreceni Kinizsi—Hajdú­szoboszló, Balmazújváros— DUSE, Karcag—Rákóczifal- -va, Martfű—Jászberény. Kézilabda-bemutató volt szombat délután Mátészalkán, a gimnázium játékcsarnoká­Labdarúgó-toborzó A Nyíregyháza városi és városkörzeti labdarúgó-szö­vetség ifjúsági bizottsága március 22-én, vasárnap 9 órától a Volán-Dózsa Zalka Máté úti pályáján — a vá­rosi tehetségkutató akció keretében — várja az 1972. augusztus 1. és 1975. már­cius 31. között született nyíregyházi fiúkat. Jelent­kezni lehet Dobránszky La­josnál, a helyszínen. Felsze­relést hozzon mindenki ma­gával. Ha praktikus, kényelmes, modem kivitelezésű, vagy olcsóbb árfekvésű bútort szeretne — NÉZZE MEG A KELET SZÖV. KÉR VÄLLALAT és az ÜJFEhERtÓI ÁFÉSZ közös rendezésében március 23-án nyíló bútorkiállítást és -vásárt ÜJFEHÉRTÖN az Ady Endre MŰVELŐDÉSI HÁZBAN A kiállítás és vásár 1987, március 23-tól 27-ig tart. Nyitva: hétfőtől péntekig 9—18 óráig, szombaton 9—13 óráig. Egyes bútorok enegedményes áron kaphatók, amíg a készlet tart. JÖJJÖN — VARJUK — NÉZZE MEG, MINDEN LAKBERENDEZÉSI IGÉNYT KIELÉGÍTHET! (657) ban. Ez egyben verseny­rendezvények nyitánya is volt. A két NB Il-es szálkái együttes egy-egy első osztá­lyú csapatot látott vendégül. Az először Mátészalkára lá­togató Eger SE ellen léptek pályára a lányok, mintegy hétszáz főnyi közönség előtt. Az igen változatos, jó iramú mérkőzésen az első vonalbe­li egriek 14:ll-es félidő után 27:22-re nyertek. A hazaiak góljait a következők szerez­ték: Papp 11, Lackó 7, Rácz 3 és Valu 1. A Debreceni Dó­zsa régi ismerősként érkezett, legutóbb MNK-mérkőzésen látták vendégül őket a szal- kaiak. A bemutatón az el­múlt bajnoki forduló — az Elektromos ellen — győztes együttes lépett pályára. Az eredmény — a lila-fe­hérek félideji hatgólos előnyt növelve — 35:26-ra nyertek. A szálkái csapat legeredmé­nyesebb dobója Fekete volt, 10-szer talált az ellenfél há­lójába. A mérkőzés szünetében az Erdória modern tánccsoport szórakoztatta a közönséget, akik egyébként is fordulatok­ban gazdag bemutatót láttak kézilabdából. (zsoldos) Búcsú F ájdalommal búcsúzott tegnap a szabolcsi fut­balltársadalom Tassy Józseftől, a kiváló sportembertől, a Ny. KISE labdarúgó-csapatának egyko­ri kapusától, aki évtizedeken keresztül ismert egyénisége volt a nyíregyházi sportélet­nek, akit oly sokan ismer­tek, tiszteltek. örökre el­ment közülünk, maga után hagyva az iránta érzett sze- retetet, megbecsülést. Szá­mos sportdicsőség, diadal ré­szese volt, pályafutása során csakúgy, mint az azt követő években. A labdarúgás köré­ben talált hasznos elfoglalt­ságot a maga számára, itt al­kotott, tevékenykedett. Het- vetöt éves volt, amikor szí­vének dobogása örökre meg­állt. Indul a pont- és foltvadászat Gazdag Barna a „darálóban11 a beállást ketten ráncigálják, fogják a mezét, könyökkel próbálják passzivi­tásra bírni. Hiába. Egyetlen lazítás, ap­ró figyelmetlenség a védők részéről és a játékos máris befor- gatta őket. Egy csel, majd a labda elsüvít a kapus füle mel­lett. A góllövő na­gyot nyekken a bi­tumenen, majd feltá- pászkodik, felhúzza lecsúszott térdvé­dőjét és fut vissza védekezni. A koreográfia va­lamennyi meccsen hasonló. Szinte elő­re betervezett moz­dulatok után így lö­vi góljait az NYV­SSC NB I B-s férfi kézilabdacsapatának beállósa, Gazdag Barna. Ha pedig a védő végveszélyben nem tehet mást, sza­bálytalankodik, az ítélet mindig hétmé­teres. A sértett azt is bevarrja. — Vagy iszonyatos erővel lö­vi meg a labdát, vagy lágyan ejt. Egy éve igazolt a nyíregyházi csapat­hoz, ahol „tisztel­ték korát”, sok éves rutinját és rögtön megválasztották csa­patkapitánynak. Erre a tisztre általában kapust, vagy irányító játékost szavaznak, ő kivétel. A feladata a meccseken leírva egy­szerű. Ha „görcsöl” a csapat, és már a bíró emeli a sípját, hogy passzív játék miatt elvegye tő­lük a labdát, gyorsan ki kell harcolnia egy szabaddobást, hogy a labda náluk maradjon. Ha gólt kell lőni, hogy felzárkóz­zon, egyenlítsen az együttes, a beállós dolga, hogy labdával a kezében rá játszón egy kicsit ar­ra, hogy a védő visszahúzta, durván akarta szerelni. Ilyenkor emberelőnyhöz jut a csapat, és könnyebb a góllövés. Ugye mi­lyen egyszerű a képlet, a meg­valósításhoz viszont el kell vi­selni fájó kék foltokat. — Kemény játék a kézilabda, de szerintem nem durva sport­ág — magyarázza Gazdag Bar­na. — Meg 15 évi játék után megtanul az ember esni. Talán ezért is szenvedtem kevés sérü­lést eddig. Egy éve, amikor hívták Nyír­egyházára, már szülővárosában Tiszavasváriban és az NB I-ben szerepelt, az Ózdi Kohászban ru­tinos beállósként tartották szá­mon. 1975-ben az NB H-t nyert Tiszavasvári csapatában csak egy meccsen jutott szóhoz, vi­szont az NB I B-ben már jobb­szélsőként valamennyi meccsen játszott. Mérkőzésenként lőtt 5— 6 gólja is kevés volt. az együt­tes visszazuhant a másodosztály­ba. Két év katonáskodása alatt lőtte a „szabadságot hozó gólo­kat”. Ennek arányában enged­ték haza néha csak 1—2 napra, máskor egy hétre. 1982-ben újra megnyerte az NB Il-t a Tisza­vasvári Lombik csapata Takács Mihály irányításával, de hason­lóan az előző NB I B-s szerep­léshez, egy év után búcsúzniuk kellett. 1985-ben az első osztályú Ózd tett kedvező ajánlatot, amit Barna elfogadott. Főleg idegen­ben játszott az ózdiaknál, otthon kevés játéklehetőséget kapott. Megint nem volt szerencséje a magasabb osztállyal, hiszen ki­esett a csapat, ő pedig átigazolt az NYVSSC-hez. — Egyszer minden rossz soro­zat megszakad — mondta a gyé­rülő hajú, középmagas, izmos játékos. — Hiszen a múlt évben az őszi szereplésünknek köszön­hetően nem voltak kiesési gond­jaink. Ehhez a bentmaradáshoz a he­tesekből lőtt találatokkal együtt a legtöbb góllal járult hozzá Gazdag Barna. — Ä kapus mozdulata dönti el, hova lövöm a labdát. Előtte állandóan figyelni, követni kell az akciót, hiszen bármelyik pil­lanatban passzolhatnak a társak. Azért annyival könnyebb a hely­zetem az NYVSSC-nél, mint Ti­szavasváriban, hogy nem ötlet, hanem különböző variációkat játszunk. A 29 éves játékos szerint vala­mennyi hazai meccset meg kell nyerni az egy hét múlva kezdő­dő bajnokságban, ahhoz, hogy 7—8. helyen végezzen a csapat. Addigra az ősszel szerzett kék foltok is elhalványulnak, és nem­csak a pontok, hanem a foltok gyűjtése is kezdődhet. Máthé Csaba Az MLSZ ifjúsági bizottsá­ga elkészítette a labdarúgók országos ifjúsági és serdülő kupája középdöntőjének sor­solását. Az NYVSSC a még versenyben lévő két csapata itthon fogadja ellenfelét. A következő fordulót március 25-én játsszák. Ifjúságiak: Nyh. VSSC— DMVSC városi stadion, 15 óra. Serdülők: NYVSSC— DVTK Vasutas pálya, 14 óra. SZOMBAT Kosárlabda. Nyh. Vízügy- Szarvas, NB II férfi rájátszás, a Vasvári Gimnázium tornater­mében, 15. Mezei futás. Tanácsköztársa­ság! emlékverseny (úttörők és középiskolások) Nyíregyháza- Kabalás, 11. Röplabda. NB Il-es női mér­kőzések: Nyh. Tanárképző—Ti­szavasvári, Nyíregyháza, Ung- vár sétány 22. sz., 10. NYVSSC— Békéscsaba, a Vasvári Gimná­ziumban, 11. Sakk. Megyei ifjúsági csb. Nyíregyháza, 110-es számú SZMK, 9. Tömegsport. Falusi dolgozók spartakiádja, városkörzeti ver­seny. Nyíregyháza: sakk (Szé­chenyi u. 45. sz.) 9, asztalitenisz (Búza u. 1. sz.) 9. A KISZ és a VISO 30 órás teremlabdarúgó­mérkőzése az örökösföldi isko­lában. Kezdés: 13 órakor. Üszás. Olimpiai reménységek versenye, I. forduló, a sóstói uszodában, 9. vasárnap Sakk. Megyei felnőtt csb. (kezdés: 9 óra): Fehérgyarmat —Záhony, Nagy kálló—Tisza­vasvári, Ojfehértó—Nyírbátor, Nyh. Vízügy—SZÁFV II. Úszás. Megyei középiskolai verseny a sóstói uszodában 9. Utána: Felszabadulás Kupa úttörők részére, 11. Labdarúgás: Megyei I. osztály (kezdés: 15 óra): Tiszavasvári— Máriapócs v.: Franyó (Nagy L. II, Bíró), Nagykálló—Nyírbátor v.: Szakács (Szlomonóczki, Lo- sonczi), Varsánygyüre—Tukod v.: Ajler (Fehér Z., Bodnár), Kisvárda—Ibrány v.: Kelemen (Varga F. Szegedi), Záhony— Tuzsér v.: Tassy (Dávid. Amb­rus), Nagyhalász—Ajak v.: Kerezsi (Adorján, Nagy S.), Nagyecsed—Levelek v.: Fodor S. (Kosztyu, Mónus), Fehér- gyarmat—Tiszalök v.: Maróthy (Kozsla, Tamaskovics). Megyei II. osztály (kezdés: 15 óra): Tarpa—Balkány v.: Pata­ki, Vaja—Sényő v. Erdélyi, Ho- dász—Dombrád v.: Tóth A„ Baktalórántháza—Kemecse v.: Nagy J.. Mándok—Fényeslitke v.: Stevanyik, Kótaj—Nyírká­rász v.: Héri, Csenger—Nyírtass v.: Gái Z., Encsencs—Kocsord v.: Bellus. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 18-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 812. Telex: 73495, Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalássá! a HELIR 215—96182 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem örzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírség; Nyomdában, Nyír­egyháza, Árok ü. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2Q58. A védő már csak visszahúzni tudja a zic­cerhelyzetben levő Gazdag Barnát, az el­múlt évi bajnokságban lejátszott NYVSSC— Újpesti Dózsa mérkőzésen, amelyen a haza­iak nyertek. (Császár Cs. felv.) SORSOLTAK Csarnokavaté Mátészalkán Hét végi műsor

Next

/
Oldalképek
Tartalom