Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-21 / 68. szám

LÁTOGATÓBAK

Megél-e ma egy művész Szabolcsban? Fejlődhet-e, milyen támogatást kaphat, egyáltalán hogyan alakul a megyeszékhely művészeti élete? Ezt a kérdést boncolgatta az a kerekasztal-bcszélgetés, amelyet a Művész Pódium idei szezonnyitó estjén tartottak. Résztvevői: dr. Baja Ferenc, a Nyíregyházi

Városi Tanács V. B. művelődési osztáfyvezc- tő-heiyettese: dr. Kiss Gábor, az MSZMP megyei oktatási igazgatóságának igazgatója; Kovács Tibor, a megyei tanács vb művelődési osztályvezető-helyettese és dr. Tóth László, a megyei pártbizottság munkatársa.

Erdőmérnök vagy néprajzkutató? A két

szakma bizony távol esik egymástól, de amint az lenni szokott, a kérdés eldöntéséhez néha kevés is elegendő. Ez esetben a Váradi nagyapától ajándékba kapott könyv, amely nem kevesebbről, mint a magyarság néprajzának történetéről szólt, s egy olyan gimnáziumi tanár, amilyen a ladányi Rettegi Istvánné volt, akinek nevéhez több hely- történeti gyűjtemény is kapcsolódik. Dr. Dám László, a nyírbátori Báthory István Múzeum igazgatója másodikos gimnazista korában, a fentiek hatására döntött véglegesen arról, mi lesz az a munka, amit felnőtt életében majd végezni fog. Azóta persze rég kiderült: a néprajzkutatás és a természet nem is állnak olyan távol egymástól.

A debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem magyar—néprajz szakán 1968-ban kapott diploma után egy évig ösztöndíjas gyakornok a néprajzi tanszéken, doktorátust szerez, majd tanársegédként dolgozik. Kezdettől a tárgyi néprajz, az etnográfia szerelmese.

— A választást Gunda Bélának, egykori tanáromnak köszönhetem, aki az egyetemi éviek alatt szerettette meg velem a néprajznak ezit az ágát — mondja a kezdetről. A közös kirándulásokon, gyűjtőutakon tőle igen sokait tanulhattunk. Néha többet, mint az előadásokon. Nemcsak tárgyi tudást, hanem pontosságot, állhatatosságot is. Ö volt az, aki az alkotás gyönyörével megismertetett. Legnagyobb pedagógiai erényének ma is ezt tartom, hiszen számomra a katarzis a legszebb érzés a világon. Már az egyetemi évek alatt rájöttem, hogy a tudomány és a művészet között ebből a szempontból gyakorlatilag semmi különbség nincs. Mindkettőt meg kell szenvedni, s mindkettőnek sikere katarzissal ér fel.

Az általg oly fontosnak tartott alkotás örömét már harmadikos egyetemistaként megismerhette Dám László, hiszen egy országos diákköri konferencián a néprajzi szekcióban kiemelt díjjal jutalmazták a sárréti népi építészetről szóló dolgozatát. A témaválasztást ily módon indokolja:

— Biharban nőttem fel. Apám orvosként végigjárta ezeket a falvakat. így lett a Sárrét gyermekkorom színhelye, s első kutatásaim témája.

A Sárrét aztán sokáig fogva tartotta kutatóját. Mint mondja, az első dolgozat volt a karácsonyfa ága, s rá a díszeket a doktori disszertáció megírásának idején rakta. Akkor végezte el ugyanis a téma részletes elemzését is.

A Sárrétet az Alföld, majd a Nyírség követte. Sokat foglalkozott Zemplénnel, majd később a történeti Gömör megye néprajzának kutatása kötötte le napjait.

— Az engem érdeklő alföldi házkultúra sok kisebb építészeti tájra bomlik. Ezeknek története, a közép-kelet-európai kultúrában élfoglalt helye érdekel — foglalja össze jelenlegi kutatásait.

Az egyetem kiváló műhély volt a tudományos felkészülésre. Nemcsak tanult, maga is hosszú időn át oktatott. Nem is akármit. A teljes magyar etnográfiát, az építészettől az állattartásig. Az etnográfia tanítása pedig olyan tájékozottságot, komplex látásmódot követelt, amilyet csak az egyetem tud megadni. Jó néhány társtudomány alapos megismerése is hozzátartozott az oktatáshoz, amelyről az évek távlatából is szenvedéllyel, lelkesedéssel beszél. Nem is titkolja okát.

— Annak örültem, ha a hallgatók arcán láttam, élvezik az előadásomat. Ez azért is volt fontos számomra, mert az egyetemén végül is tudamáinyos kutatókat kellett nevelnünk. Órán persze sok mindent meg lehet tanulni, kell azonban valami más is. Problémiatátás, fegyelem, kitartás, örömöt az jelentett számomra, hogy minden évfolyamon akadt néhány hallgató, akik ostromoltak problémáikkal, megkerestek gondjaikkal.

Közülük jó néhányan országos pályázatok díjazottjai lettek. Tanárukról ma sem feledkeznek meg. Tudományos dolgozataikat, megjelent könyveiket dedikálva küldik egykori tanítómesterüknek. Dám László ma is

Or. Dám László

múzeumigazgalónál

szívesen emlékszik vissza arra az évfolyamra, amely teljes létszámban vonult ki Nyír- lúgosra, hogy összegyűjtse annak néprajzi tudnivalóit. Az egész évfolyam a témából írta szakdolgozatát. Munkájuk színvonalát mi sem jellemzi jobban, minthogy a nyíregyházi múzeum Gunda professzor javaslatára és biztatására Tanulmányok Nyírlu- gos néprajzához címmel két kötetben adta ki a hallgatók dolgozatait.

Az egyetemtől docensként búcsúzott. 1984-ben a nyírbátori múzeum igazgatója lett. S hogy miért éppen itt vállalta a számára ismeretlen feladatot? Nem töpreng soká a válasszal.

— Szalontai Barnabás ebben a városban egy olyan országos, sót, bizonyos tekintetben közép-európai hírű gyűjteményt hozott létre, amilyen kevés van az országban, s főleg kevés vidéken. Nemcsak az épület, maga a gyűjtemény is gyönyörű. Besorolásban, rangban ez a múzeum azonos a debreceni Déry, vagy a nyíregyházi Jósa András múzeummal.

Persze a váltás, az egyetemi oktatástól a múzeumigazgatásig vezető út nem! volt könnyű Dám László számára sem.

— Amikor idejöttem, kiderült: más elméletben oktatni a múzeológiát és megint más művelni azt. Akkor zajlott az építkezés is, amelynek befejezése után minden konkrét ismeret nélkül kellett megcsinálnom az új állandó kiállítást. Elmerültem hát a város történetében, olvasnom, kutatnom kellett, hogy megismerjem a települést és környékét, s természetesen miagát a múzeumot.

Minden rosszban van valami jó — tartja a mondás, amelynek igazát ezúttal sem vitathatjuk. Az állandó kiállítás szervezése ugyanis megkövetelte, hogy minden tárgyat egyenként a kezébe vegyen, s darabonként megismerje szinte az egész gyűjteményt. S ha már ezt kellett tennie, nem tagadta meg kutató völtát, s nem hagyta kihasználatlanul a helyzetet. Űjabb tudományos munkába fogott. Célul nem kevesebbet tűzött maga elé, mint a múzeum gyűjteményének számítógépes feldolgozását. A munka persze nem lesz egyszerű. Lassan, fokozatosan, egy általános revízió keretében valósulhat meg. Másképp nem is lehet. Minden tárgyat, a legapróbbakait is kézbe fogni, nyilvántartásba venni, bizony nem ígérkezik könnyű feladatnak. Mindenekelőtt a tárgyakat kell előkészíteni a számítógépes feldolgozásra. Magyarán: olyan állapotba hozni őket, hogy alkalmasak legyenek a . további munkára. Ezt a feladatot pedig csak etnográfus végezheti. Talán érthető: elsőként a néprajzi gyűjtemény kerül sorra. A megyei tanács, felismerve annak fontosságát, támogatja a nyírbátori kezdeményezést. Megvásárolta a számítógépeket, s biztosítja az anyagi hátteret is. A Báthory István múzeum eredményeit és tapasztalatait a megye más múzeumaiban is hasznosítják majd.

A honismereti munka megindításával, szervezésével is komoly szándékai vannak az igazgatóinak.

— Egyik legfontosabb feladatomnak tartom a honismereti mozgalomra támaszkodva a Nyírség történelmi és kulturális múltjának megismerését, kutatását. Szeretném azt is, hogy az itt születő tudományos munkák publicitást kapjanak. A honismereti kutatásban két dolgot tartok fontosnak. Egyik a nyírségi táj hagyományos népi műveltségének feldolgozása, megmentése, másik pedig az újkortörténeti és munkásmozgalom történeti kutatások elindítása. Utóbbi azért is fontos, mert ezen a téren eddig semmiféle írásos munkáról nincs tudomásunk.

A Báthory István múzeum az utóbbi években o közművelődés bázisává vált. A jövőre szóló .tervek is ezt a folyamatot kívánják erősíteni. Első lépésként a múzeum rangos könyvtárát a kutatók, érdeklődők rendelkezésére bocsátják. A két példányban elkészült katalógusok a helyi könyvtárban is megtalálhatók, s a könyveket bárki igénybe veheti és hasznosíthatja.

Egy múzeum életét, rangját kiadványainak színvonala is fémjelzi. Dám László szeretné megtartani a Báthory István múzeum füzetei című sorozatot, ugyanakkor olyan évkönyv megjelentetését is tervezi, amely egy-egy gyűjtemény, tanulmány kapcsán látna napvilágot. Már nyomdában van és rövidesen megjelenik a nyírbátori járás földrajzi neveit tartalmazó kiadvány, amely két debreceni nyelvész munkája, s amely a város, valamint 24 környező településének földrajzi anyagát tartalmazza. A jelenlegi legnagyobb öröm a baráti kör napokbán megjelent kiadványa. A tanulmánykötet Nyírbátor és a Báthory család történetéről szól. A tervek szerint ezentúl minden évben megszületik majd egy-egy kötet, amelyeket részben hivatásos kutatók, részben a honismerettel foglalkozó amatőrök írnak majd. Remélhetőleg .tovább gyarapszik majd a múzeum igazgatója által írt kötetek száma is, s az elmúlt évben kiadott D. Rácz Magdolnával közösen írt Lakóházak Dél- Gömörben címűt újabbak követik.

Kovács T.: Alaptétel, hogy művész közönség nélkül nincs. Inspiráló tényező, mennyit ad az állam, hogy bizonyos minőségeket kiemeljen. Feladatunk megőrizni a szűkös kereteket. A köztéri alkotásokra szóló megbízatásoknál markánsan jelentkezik az új közelítés: nemcsak a megyeszékhely, a városok, hanem a nagyobb települések is igénylik ezeket, s hajlandók érte áldozni. Végül is a művészet támogatása közös vállalkozás: szükség van a helyi erőforrásokra, a megyei és központi támogatásra.

Baja F.: Gondunk, hogy

felhalmozott problémák sokaságával nem néztünk szembe. Nem határoztuk meg a mecénások körét, sok forrást figyelmen kívül hagytunk, pedig az állam nem tud minden feladatot átvállalni. A mecenatúrába nemcsak a vásárlás tartozik, hanem a feltételek biztosítása is.

Kiss G.: Az egyik ellentmondás, hogy az állam nevében ugyan, de végső soron magánemberek — eltérő ízlésű, véleményű emberek — gyakorolják a mecenatúrát. Ezért jó, hogy a művészet- pártolás nem kizárólag állami ügy, hanem az intézmények is részt vehetnek ben- ne! Például ott, ahol mondjuk négymilliós költségvetéssel dolgoznak, tízezer forintért igazán vehetnek egy festményt.

BajaF.: Az arányok eltolódtak, s .ami jó, hogy megjelent a magánlakásokban is a képzőművészet. A Zichy Galéria egyik legnagyobb felvevő piaca a megye több milliós vásárlással.

— Ha arról panaszkodunk, hogy a művészetekre kevés jut, akkor még inkább igaz ez az amatőr mozgalmakra. Egyesek már a haldoklást fogalmazzák meg.

Tóth L.: Erős kifejezés haldoklásról beszélni. Annyi biztos, hogy jelentősen csökkent az amatőr csoportok száma, de a meglévők minőségileg erősödtek. Magas szinten jegyzett egy-egy énekkar, a 4-es iskola kórusa, a Szabolcsi szimfonikusok — hogy csak néhány példát említsek.

Kiss G.: Az a jelenlegi baj, hogy az amatőrök közül nagyon sokan profikká szeretnének válni, miközben ehhez a belső feltételek hiányoznak. Pedig az amatőr mozgalom lényege, hogy saját maguk és szűkebb környezetük gyönyörködtetésére működnek, ezért áldoznak.

Kovács T.: Abban az értelemben valóban tetten érhető az amatőr mozgalom haldoklása, hogy az együttesek egy része az önszórakoztatáson túllépett. A 25 évvel ezelőtti 650 helyett csak 350 működik a megyében, közülük 30—40 az igazán pódiumképes. Etekre számítanak a megye kulturális műsorkínálatában. A jónevű néptánc- együtteseink például olyan értékek közvetítésére vállalkoznak, amit más nem tudna felvállalni. Ezért rendelkezésre állnak anyagiak, hogy eljussanak a határon túlra is. Ebben az évben az amatőr együtteseknek harminc körüli a külföldi meghívása.

Baja F.: Nyíregyházáin sok olyan amatőr együttes van, melyek jóval ismertebbek, mint a helybeli profik. Ennek ellenére azt mondom, vissza kellene állítani azt a célrendszert, amely az amatőrmozgalomban az önművelést, az ember kiteljesedését hozza. A különféle minősítésekkel. kategóriák megállapításával ez ellen tettünk.

— Adhatnak-e művészeti ösztöndíjat fiataloknak?

Kovács T.: Ilyen címen

még nincs megyei ösztöndíj, de a fejlesztési elképzelésekbe beilleszthető.

Baja F.: Volt törekvés, de rossz tapasztalatot szereztünk. Egyébként a Mezőgép Vállalatnak most is van ösztöndíjasa.

— Egyáltalán milyen a beleszólás. az intézményi irányítás a művészeti életben?

Kovács T.: Példát mondok: olyan gyakorlat alakult ki a szubjektív megítélés ellen, hogy a megyében nem nyílhat olyan kiállítás, amit szakmai zsűri nem véleményez. Vonatkozik ez a módszer az irodalmi művekre, a köztéri alkotásokra is. Amire

megyei döntést készítenek elő, azt második éve egy művészeti kollégium véleményezi.

Tóth L.: Látni kell a nagyarányú decentralizálást a művészet irányításában. A megyei pártbizottság határozata is az intézmények, műhelyek önállóságát, felelősségét hangsúlyozza.

Kiss G.: Van egy bizottság, amiben évente megvitatjuk a színház műsortervét. Hiába véleményezzük, mert nem biztos, hogy betartja. A baj akikor van, ha ez szubjektív szempontok miatt történik.

— A megye művészeti életét úgy is jellemezhetjük, hogy nagyjaink közül c tájon sokan születtek, akik másutt haltak meg.

Tóth L.: Ebben vari némi természetes folyamat. Az irodalom a nagyobb városokhoz kötődik, de például távozása után is innen merített Váci Mihály költészete, Móricz prózája.

Kiss G.: A megye relativ társadalmi elmaradottságából adódik, hogy nem jönnek vissza az alkotók. Kialakult bennünk egy hátrányos komplexus, kényszert érzünk bizonygatni, hogy nem vagyunk olyan elmaradottak. Közben azokról is lehetne szólni, akik itt maraditok, s alkotnak.

— Végezetül milyennek ítélik meg ma a megye művészeti életét, lehetőségeit?

Tóth L.: Több tekintetben figyelemre méltónak. Példa erre a határainkon túlnőtt nemzetközi éremművészeti telep hírneve.

Kovács T.: Több csatornán csatlakozunk az ország szellemi vérkeringéséhez. Ezt hangsúlyozza a színház, a képzőművészet is. Ének- és zenekultúránk magasan a legjobbak között áll. Különösen tudatos a művészeti élet szervezése, kiépültek azok a műhelyek, amelyekre alapozva lehet tovább fejlődni.

Baja F.: Szeretném viszontlátni a szabolcsi, szatmári igazi népi kultúrát mind iaz amatőr, mind a profi művészetben.

L. B.

Baracsiné Molnár Ibolya: Öreg ház

Nyíregyháza művészeti életéről

Támogatás, alkotóműhelyek

HM * ^LET

. ,'B' március 21,