Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-23 / 45. szám

1987. február 23. Kelet-Mafjrarorazág 7 Svédország, Korzika, Szevasztopol, lapén Egy orvos portréiéhoz Félve merem megszólí­tani becenevén, pedig ős­idők óta így hívja minden­ki. 1957 őszén — első atlé­tikai bajnokságán — az idősek fel akarták avatni, de ő nem engedte. Felka­pott magára egy lepedőt, s azzal elrohant. Így ragadt rá: Halál. Meglepő, hogy éppen őt hívják így. aki 47 évesen is napi 25^30 kilométert fut, s egyáltalárf nem fenyegeti az elhízás, a szívinfarktus ve­szélye. Kiss József a nyíregyházi atlétika élő legendája. Reg­gelente, amikor az utolsó falatokat bekapva sietünk munkahelyünkre, ő már a Sóstóról fut visszafelé. Késő délután, amikor a teli bevá­sárlószatyrokkal igyekszünk haza, ő már a napi adagjá­nak másik felét hagyta ma­ga mögött. Az Ószőlő utcai nádfede- les házhoz 200 méterre kel­lett gyalogolnia, hogy a kör­nyékbeli srácokkal az erdő­ben rohangáljon. A vékony, alacsony, izmos fiút Váradi László testnevelő fogta mun­kára a régi diákpályán. A bemutatkozó versenyén a hosszú távon diadalmasko­dott. Manapság szenzáció­ként emlegetjük, hogy Zola Budd mezítláb fut. Akkori­ban ez teljesen szokványos­nak számított, hogy tornaci­pő nélkül álltak rajthoz a futók Bujtoson 10 ezer méte­ren, amelyet Kiss József nyert meg. Azután áttért a leghosszabb futószámra, a maratonira. 1963 őszén futot­ta le versenyen először a 42 195 métert 3 órán belüli idővel. „A maratonifutónak egy­szerű az edzésterve. Mindig többet és többet kell edzeni. Napi 3—4 órát futottam kü­lönböző intenzitással, he­tente egyszer egyfolytában.” Azóta évente 4—5 marato­nin indul. Besztercebányán 2 óra 20 percre javította leg­jobbját, Szegeden 35 fokos melegben 4 kg-ot leadva ért elsőként célba, Kassán eddig 17-szer állt rajthoz. Közben a mezei és pályabajnokságok sorát nyerte, '10 ezer méte­ren pedig 4. lett. Legszebb külföldi emlékei között Phenjant és Malmot említi. A svéd városban megrende­zett veterán EB-n 4. helye­zést ért el. Általában, ha egy repülő­gépet nyugdíjaznak, összeír­ják, hányszor repülhette vol­na körhe a földet. Kiss Jó­zsef nem gondol még a nyug­díjra, de azért közösen ki­számoltuk : legalább tízszer körülfuthatta volna bolygón­kat. Nem akármilyen telje­sítmény 30 éves versenyzői pályafutása alatt. S ezalatt évente négy tornacipő sza­kadt le a lábáról. „A feleségemnek 1967 óta minden évben megígérem, hogy idén abbahagyom, de soha nincs szívem hozzá. A futás teljes mértékben ki­kapcsol, a napi munka fára­dalmát az aszfalton vagy az erdőben pihenem ki. Nézem rajta a változást, de hiába. Ugyanaz a vékony testalkat, csontos arc, hátra- fésült dús haj, amelyben a kort egy-két ezüstszál jelzi. Néha magányosan, néha két fiával, akik szintén atletizál- nak, rója a köröket. Fárad­hatatlan. S mintha az élet­ben is követné edzéstempó­ját, mindig siet, rohan. Most a veterán mezei bajnokságot szervezi, gyűjti a támogató­kat. S közben szeretné meg­nyerni a viadal 12 km-es táv­ját hazai környezetben. Amióta Malmőben látta a 80 éves bácsikát lefutni a 10 ezer métert, azóta ő a példa­képe. 33 év a korkülönbség közöttük, de ahogy Kisjós- kát ismerjük, ő még akkor is fog futni. Hétvégeken mindenki más­képp csinálja. Én kosara­zom, te kirándulsz, ő masze­kok mi takarítunk, ti lustál­kodtok, ők jégfalat másznak. Utóbbi már csak azért is ki­lóg a sorból, mert ahhoz, hogy a megfagyott vízesés* megmássza valaki, legköze­lebb Csehszlovákiában van rá lehetősége. Erre a szokatlan hétvégi programra vállalkozott Ko­vács Tamás, a nyíregyházi Salewa hegymászó techniká­val szolgáltató gmk 19 éves fiatalja miskolci barátaival. A Tátrától 30 km-re elterü­lő nemzeti park 1000 méte­res meredek hegyoldalát sze­melték ki, ahol a „húzós” hideg (—10 fok) lépcsőzete­sen dermesztette jéggé a bő vizű patakot. Ök öten, valamennyien sziklamászók, felszerelésüket jégcsákánnyal, jégbaltával, s a műanyag, fűzős cipőn há­góvassal egészítették ki. (Mindez nem olcsó mulatság, hiszen az előbb felsoroltakat csak a nyugati országokban lehet megvásárolni, természe­tesen valutáért egy-egy turis­taút alkalmával.) Vonattal utaztak Poprádig, majd gya­log nekivágtak az 500 méter szintkülönbségű, kb. 6 km hosszú jégpataknak, amely fentről lefelé egyre jobban ellaposodott. — A jégmászó számára a legideálisabb a 0 fok alatti hőmérséklet — mondta Ta­más —, a szikrázó napsütés, s a világoskék, száraz jég. Utóbbi azt jelenti, hogy a jégfal elég idős, régóta meg­fagyott. Most egyik sem „jött össze”. Esett az eső, a jég üveges volt, s felső része megolvadt. Mikor nekidőltem a falnak, térdtől befolyt a víz a bakancsomba. Ennek ellenére megmásztak az tégy méter vastag jégfalat. — Az egyik kezemben a jégcsákány — mutatta. — Ezzel kapaszkodom, a másik­Nyíregyháza, megyei kór­ház szűrőszolgálata. Fehér köpenyes orvosok jönnek- mennek, betegek várakoznak a sorukra. A sürgés-forgás­ban egy magas férfi tör utat magának. Járásának ritmusa van. mindenki észreveszi. Fe­léje fordulnak, köszöntik: „Hallgasson meg doktor úr!” Az asztalon fénykép, kö­rülbelül öt évtizede készült. Középen egy vitorlázógép, körülötte fiatal sportrepülők. A gép ülésében Székely Imre növendék látható. — Emlék vagy varázslat? — kérdezem az egykori piló­ban a jégbalta, amivel a jég- csavarokat beütöm, s a spe­ciális kötéllel rögzítem ma­gam. A sziklamászásnál az ujjaknak, a has- és hátizom­nak, a jégmászásnál a két kéznek és a vádiinak, hiszen végig spiccen állok, van óriá­si szerepe. — Nem siettünk, nyugod­tan haladtunk felfelé. Több szakaszon 80 fokos rövid, 4 —5 méteres emelkedőkön kapaszkodtunk fel, de egy- egy függőleges sima fallal már megküszködtünk. A fennsíkra 6 óra alatt értünk fel, de arra, hogy ugyanazon az úton ereszkedjünk le, nem vállalkoztunk. Egy má­sik, biztonságosabb falon ereszkedtünk le. tát, aki ma 67 éves orvos, de bejár dolgozni. — Sem emlék, sem varázs­lat — válaszol a pontos köl­tői sorral —, múlt, jelen és a jövő. Az én életem elvá­laszthatatlan volt a sporttól, hiszen már 1933-ban repülni tanultam, az akkori idők korszerűnek mondott Zöd- ling-gépével. Mintegy há­romszáz óra vitorlázó repü­lés után váltottam át moto­ros repülőnek, annak vala­mennyi válfaját kipróbál­tam. Kopognak. Az asszisztens- nő kérdéseket tesz fel, vála­szokat vár. Nem állhat meg az élet. — Ezzel a hétvégével szá­momra véget ért a jégfal­mászó idény, s nemcsak az enyhe időjárás miatt, ha­nem azért is, mert a város­ban nincs társ, akivel ter­vezhetnénk hasonló túrát. Ugyanis a többiek mind ta­nulnak. Márciustól már a nyári hegymászásra készü­lök, de addig még szeretném pótolni az elhasználódott fel­szerelésemet. Tamás próbálna hívni part­nereket ehhez a különleges sportághoz, de az a gyanúm, hogy azután is marad min­den változatlan. Én kosara­zom, te... Máthé Csaba Lakásába jön szinte az egész világ... — Az orvosnak is nagyon kell tudnia kérdezni? — Igen! Aki jól kérdez, az már a kérdésével is gyógyít. Kérdések és válaszok talál­kozásából alakul ki a biza­lom. Vargabetű a repüléshez: — Már befutott orvos vol­tam, amikor 1967-ben, — mint C-vizsgás pilóta — ab­bahagytam a repülést, ame­lyet annyira szerettem, s ahol megtaláltam a kikap­csolódást, az egészséget. A fenti síri csend, a tiszta le­vegő azóta is hiánycikk az életemben. Újra jönnek: Csak egy aláírás, főorvos úr ... Dr. Székely Imrét 1972-ben beválasztották a magyar rá­dió-ellenőrző szolgálat (éter­felügyelet) tagjai közé. Re­pülés és rádiózás .. . Talán tévedés történt? — Nem történt tévedés — válaszolja —, gyermekkorom óta hűséges rádióamatőr is vagyok. Szentesi srác korom­ban annyira megtetszett az ottani telefonhírmorjdó — Schertz bácsi — hangja, hogy nyomban eljegyeztem magam a rádiózással. Először én is detektoros készülékkel kezd­tem, sok idő telt el, amíg el­jutottam a legkorszerűbb be­rendezésig. Saját készüléke van, s a Fazekas téri lakásába estéről estére belopódzik szinte az egész világ. Hívójele: HA— HG 0 VA, adóengedélye 1959-től megszakítás nélkül érvényes. Az MHSZ helyi rá­dióklub tagjaként tapaszta­latával sokat segít a klub munkájában. Ha elfárad, es­te leül a készülék elé, egy kapcsolás a kézelőgombon és sorra „jönnek” az állomá­sok: Svédország, Korzika, Szevasztopol, Japán ... ­Székely doktor portréjához még annyit kell tudni, hogy sok elfoglaltsága mellett, mindennapos vendége a rá­dióklubnak, kísérletez, ügyes kézzel fúr-farag, tanácsot ad. Számos kitüntetéssel rendel­kezik, ezeket társadalmi te­vékenységéért kapta. — A sport végigkísérte ed­digi életemet, s erre büszke vagyok — mondja. — Nem sajnáltam időt és fáradtsá­got, a sport jól kiegészítette az orvosi munkát. Orvosi hitvallás és sport. Hűség a gyógyításhoz és a gyermekkori álmok, szenve­délyek kielégítéséhez. Az • életkor kitolódhat, s bizo­nyíték, hogy lehetnek hasz­nosan, szépen eltöltött nyug­díjas évek. Ha úgy tudjuk kitolni a kort, hogy az em­ber fiatal maradhasson, na­gyobb ismeretanyag birtoká­ba kerüljön. Erre jó a sport! Kovács György Röplabda Lelkesebb volt a Csepel Százhúsz perces csata Az idei év legszínvonala­sabb férfi röplabdamérkőzé­sét látták szombaton a váro­si stadionban a szurkolók. Egyetlen szépséghibája volt a találkozónak: a vendég Cse­pel, ha nagy küzdelemben is, 3:1 arányban győzött az NYVSSC ellen. Nem sikerült tehát a nyíregyháziaknak győzelmi sorozatukat folytat­ni. NYVSSC—Csepel 1:3 (—11, 13, —12, —9). Nyíregyháza, városi stadion, 300 néző, v.: Szabó, Korim. NYVSSC: Varga, Strezeneczki, Batai, Prékopa, Kánya, Drotár. Cse­re: Barbócz, Szikszai. Edző: Járosi János. A két lengyel vendégjáté­kossal felálló fővárosiak óriási ütőpárbaj után nyer­ték az első játszmát. A má­sodikban 7:2-re, majd 12:5- re is elhúztak, de a hazaiak a cserék révén előbb ki­egyenlítettek, majd 13:12-re átvették a vezetést. Ekkor a csepeliektől Huszákot rekla­málásért egy játszmára kiál­lították, s míg a vendégek rendezték volna soraikat, a házigazdák kiegyenlítették a játszmaarányt. A harmadik játszmában mintha az lett volna a tét, ki tud több nyi­tást rontani. Ezt a mieink nyerték, a játszmát az ellen­fél. A befejező játszmában a csepeliek — ha nem nemt a játék — hozzáfogtak vitat­kozni a bíróval, s ezek a kényszerszünetek a vendég­látókat zökkentették ki job­ban. Végül a lelkes Csepel megérdemelten nyerte a 120 perces csatát. Jók: Kánya, Batai, ill. Urbanski, Nagy A., Pawlik. Asztalitenisz VB A nők már érmesek India ismét sikert hozott a magyar asztalitenisz-sportnak. Az 1975-ös calcuttai világbajnok­ság után most először nyert új­ból a női válogatott világbajnoki érmet. Vasárnap délután a Szovjetunió elleni negyeddöntő­ben Bátorfi és Urbán szenzációs játékkal 3:0 arányú győzelmet harcolt ki, s függetlenül attól, hogy az elődöntőben a címvédő Kína ellen mi lesz az eredmény, már érmesek, mert mindkét elő­döntős bronzot kap. Még egy fi­gyelemre méltó esemény volt e napon: Klampár Tibort köszön­tötték 300. válogatottsága alkal­mából. Magyarország— Szovjetunió 3:0. Urbán—Bulatova 2:0 (16, 15), Bá­torfi—Popova 2:0 (17, 16), Bá­torfi, Urbán—Popova, Timofeje- va 2:0 (18, 16). A férfiak a 9—16. helyért ját­szottak. Nem tartott sokáig az osztrákok eUeni találkozó. Magyarország—Ausztria 5:0. Harczi—Bár 2:1 (18, —17, 16), Klampár—Palmi 2:0 (9, 16), Kris- ton—Fraczyk 2:0 (16, 9), Klam­pár—Bar 2:0 (10. 17), Harczi— Fraczyk 2:0 (19, 11). (m. cs.) Bátrak kerestetnek,,. Küzdelem a jégfallal Tízszer futhatta volna körül a földgolyót Nem kell félnie az infarktustól

Next

/
Oldalképek
Tartalom