Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-06 / 4. szám

3 Kelet-Magyarország 1987. január 6. Finnország a junior világbajnok Nagy meglepetéssel zárult a 20 éven aluli junior jégko- rongozók Csehszlovákiában megrendezett 11. világbajnok­sága. A végső sorrendet el­döntő vasárnap esti Kana­da—Szovjetunió találkozón a tengerentúliak a második harmadban 4:2-re vezettek, amikor két kanadai játékos kiállítása után a két csapat korongozói összeverekedtek, s emiatt a játékvezetők fél­beszakították a játékot. Nem sikerült rendet teremteni, az ellenfelek az öltözőbe vonul­tak. A bíróbizottság Günther Sabetzkinek, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elnökének jelenlétében hosz- szasan tanácskozott, majd úgy döntöttek, hogy mindkét együttest kizárják. A ver­senyben maradó hat csapat ugyanakkor megőrizte azokat a pontokat, amelyeket a Szovjetunió és Kanada elle­ni találkozóin szerzett. Hatá­rozat született arról is, hogy az esettel az IIHF végrehajtó bizottsági ülésén, a bécsi fel­nőtt „A” világbajnokság alatt ismét foglalkoznak. A junior világbajnokság végeredménye: 1. Finnország 7 5 1 1 45:23 11 2. Csehszlovákia 7 5 — 2 36:23 10 3. Svédország 7 4 1 2 45:11 9 4. Egyesült All. 7 4 — 3 42:30 8 5. Lengyelorsz. 7 1 — 6 21:80 2 6. Svájc 7------7 15:62 0 EGY SZEMTANÚ VÉLEMÉNYE Az MTI munkatársa tele­foninterjút készített prágai kollégájával, Michal Stepa- novskyval, a CTK munkatár­sával, aki szemtanúja volt a vasárnapi Szovjetunió—Ka­nada nem mindennapi „bu­nyós” jégkorongmérkőzésnek a junior VB-n, amelynek kettős kizárás lett a vége. A csehszlovák sportújság- író elmondta: — A mérkőzés első felé­ben semmi jel nem mutatott arra, hogy így végződhet a találkozó. A második harmad vége felé egy kanadai játé­kossal szemben elkövetett nem súlyos és „lefújt” sza­bálytalanság után a palánk­nál megszokott kis szúrkáló- dás kezdődött, amely később annyira elfajult, hogy a kis- pad is bekapcsolódott a már ökölvívómeccsnek is beillő nem kívánatos látványosság­ba. Ekkor a játékvezető Gün­ther Sabetzkinek, az IIHF elnökének jelére félbeszakí­totta a mérkőzést. — Talán csak a fiatal spor­tolók forrófejűségével .indo­kolható az esemény, hiszen nem volt „igazi” kiváltó oka, a játék normális medrében folyt, bírói tévedés nem tör­tént — tette hozzá Michal Stepanovsky. Elutazott az NYVSSC Vasárnap a késő délutáni órákban elutazott Eger-Tar- dosra, az alapozás színhelyé­re a Nyíregyházi VSSC NB Il-es labdarúgócsapata. A pi­ros-kék, együttes egy hetet tölt a hevesi sportközpont­ban, ahol az erőgyűjtés a legfontosabb feladat. Hét ve­zető kíséretében a követke­zők keltek útra: Ács Gusz­táv, Boda Mihály, Buzsik László, Csehi Tibor, Cséke György, Gere László, Hidegh Lajos, Honfi Gyula, Húszak Géza, Kovács Attila, Kovács István, Rabcsák János, Sár­közi István, Szalontai Zsolt, Szarka László, Szikszai Mi­hály, Szóbonya József, Szpod- nyi István, Tóth Ernő. Tóth Péter, Váczi Béla, Váczi Zol­tán. A kapus Varga Attila egyhetes orvosi megfigyelés miatt maradt itthon. Drobni Miklós — aki szerdán vizs­gázik — a hét közepén kap­csolódik a többiekhez. A csa­pat szombaton este érkezik vissza Nyíregyházára, a jövő héten itthon folytatódik az alapozás, (kgy. felv.) A brazilok legyőzték Olaszországot Vasárnap Sao Paulóban is­mét Pelé volt a sztár. A 46 esztendős „fekete gyöngy­szem” tiszteletére félszázez­ren gyűltek össze a Pacaem- bu-stadionban, hogy újra lát­hassák a hatvanas évek vé­gének, a hetvenes évek elejé-* nek kivételes képességű sztárját a róla elnevezett, ne­ki tisztelgő nemzetközi öreg­fiúk tornán. A nézőtéren többnyire 20 éven aluli fiatalok foglaltak helyet, tehát olyanok, akik fénykorában nem láthatták Pelét, aki 1974-ben búcsúzott a brazil pályáktól, azután a New York-i Cosmos csapatá­hoz szerződött, véglegesen pedig 1977-ben akasztotta szegre a „stoplis cipőt”. (Ez­után már csak jótékony célú találkozókon szerepelt.) A nyitónap slágerének az elmúlt idők számos sztárját felvonultató brazil—olasz „rangadó” számított, amelyen meglepetésre az olaszok kezdtek jobban, számos gól­szerzési lehetőséget szalasz­tottak el. Aztán a brazilok rákapcsoltak, s egy szeren­csés góllal — Rivelino sza­badrúgása az olasz hátvéd Lelli lábáról került Albertosi kapujába — megszerezték a vezetést. A második játék­részben a dél-amerikaiak legszebb napjaikra emlékez­tető trükkökkel — megoldá­sokkal szórakoztatták a kö­zönséget és két remekbe sza­bott fejesgóllal — Rivelino és Dario révén — növelték elő­nyüket. Sokan ezt a találkozót az 1970. évi világbajnoki döntő visszavágójának kiáltották ki, amikor a brazilok 4:l-re ver­ték az itáliaiakat. Az egyko­ri finálé szereplői közül most Rivelino és Pelé, illetve Al­bertosi, Facchetti és Bonin- segna lépett pályára. A nyitónap második mér­kőzésén a tavalyi mexikói Mundial döntője isméltődött meg, persze, csak az „elődök” szereplésével. Most egyik csa­pat sem tudott felülkereked­ni, Argentína l:l-re végzett az NSZK-val. A nyitónap eredményei: Brazília—Olaszország 3:0 (1:0). Gólszerzők: Lelli (ön­gól, 29. p.), Rivelino (69.), Dario (81.). Argentína—NSZK 1:1 (1:0). Gólszerzők: Gonzalez (12. p.)1, illetve Kremers (80.). Uruguay szabadnapos volt. Egy mondat... A A kisvárdai Kormos w Bertalan légsúlyban az előkelő negyedik helyet fog­lalja el- az országos felnőtt ökölvívó ranglistán. A Tizenhat csapat vesz részt a január második felében kezdődő Labdarúgó dunántúli Napló Kupán. A Az Admira és az Aust­ria Wien mögött a Bp. Honvéd csapata harmadik lett a Bécsben rendezett nem­zetközi labdarúgó teremtor­nán. 1 A Magyarország női kosár­labda-válogatottja 93:59 arányban kikapott a cseh­szlovákoktól, így csak harma­dik lett a finnországi tornán. A Á Békéscsabai Előre Spartacus elnökségi ülé­sén született döntés alapján a vízilabda-szakosztály mű­ködését egyévi időtartamra szüneteltetik. A Nyíregyházán január 9- én. pénteken nyílik az országos turista fotópályázat kiállítása az MVMK Lenin téri termében. Sakkozók rangsora Az elmúlt évi eredmények alapján elkészült megyénk sakkozóinak erősorrendje és az 1987. évre érvényes ér­tékszámok. Szabolcs-Szatmár megye minősített versenyzői között 4 mesterjelölt, 10 első osztályú, 19 másod-, vala­mint 45 harmadosztályú sak­kozó található. A negyedosz­tályú minősítéssel rendelke­zők száma 56. A rangsoroltak között összesen 6 női ver­senyző található. Mesterjelöltek: 1. Mihal'kó József (értékszáma: 2230 pont), 2. dr. Radics László (2160), 3. Mile József (2150), 4. Karsai István (2140). Va­lamennyien a SZÁÉV ver­senyzői. I. osztályúak: 1—2. Hagy- mási János Tiszavasvári és Trembácz László SZÁÉV (2095—2095), 3. Kocsis György SZÁÉV (2020), 4. Mlinárcsik Mihály SZÁÉV (1985), 5. Bánfalvi András Nyh. Víz­ügy (1970), 6. Szilágyi Sán­dor SZÁÉV (1960), 7. Orosz János SZÁÉV (1935), 8. Tóth László SZÁÉV (1925), 9. Ré­vész István Záhonyi VSC (1910), 10. Huszti Barnabás SZÁÉV (1900). A II. osztályú versenyzők között négyen elérték, illetve túlszárnyalták az 1800-as ér­tékszámot. Az élcsoport állá­sa: 1. Baranyai Sándor Zá­honyi VSC (1820), 2—3. Lud­vig István SZÁÉV és Molnár Mihály. Nyh. Vízügy (1805— 1805), 4. Sigér Imre SZÁÉV (1800)/ Milyen évet zártak a szomszédok? (1.) Á Szovjetunió sportja — '86 1986 az olimpiász félideje volt. Még erejük teljében versenyeztek azok a világ­nagyságok, akik az 1984-es olimpián értek a csúcsra, de már jelentkeztek azok az új tehetségek is, akik kö­zül kikerülnek a következő ötkarikás játékok győzte­sei. Az MTI sportrovata az öt szomszédos ország, Ausztria, Csehszlovákia, Ju­goszlávia, Románia és a Szovjetunió 1986. évi sport­sikereiről, s esetenként gondjairól készített körké­pet az egyes országok fő­városaiba akkreditált tudó­sítók tollából. Az „év sportolója” vá­lasztás eredménye rendre fogódzót nyújt azzal kap­csolatban, hogy egy ország sportjában az adott évben mely sportágak játsszák a vezető szerepet. Szinte hagyomány már — harmadik éve „zsinórban” diadalmaskodik — a rúd­ugró Szergej Bubka elsősé­ge. A 23 éves donyecki fő­iskolai hallgató, az 1983-as helsinki világbajnokság aranyérmese fényes győzel­mi sorozatot mondhat ma­gáénak. Megnyerte a stutt­garti Európa-bajnokságot és a moszkvai Jóakarat Ver­senyeken káprázatos új vi­lágrekordot állított fel 601 centiméterrel. Csaknem pontosan egy évvel azután, hogy 1985 júliusában átju­tott a kerek 6 méteres álomhatáron. A „tizek” között jutott hely Igor Belanovnak, a Dinamo Kijev 26 éves vá­logatott labdarúgójának. Hogy nem véletlen az elő­kelő helyezése, azt az euró­pai szakírók szavazatai is igazolják, mert Belanov nyerte el az aranylabdát is. Igor Zselezovszkij 23 éves minszki gyorskorcsolyázó, a kétszeres világ- és sokszo­ros szovjet bajnok lett a harmadik. Megnyerte a Szovjetunió népei téli szpar- takiádját 1500 méteren, s ő a Szovjet Kupa birtokosa. A legjobbak között van Jurij Zaharewics, a dimít- rovgrádi „Dinamó” 23 éves súlyemelője. Világrekorder, sokszoros világ- és Európa- bajnok. Garri Kaszparovot, a 23 esztendős bakui sakk­zsenit nem kell külön be­mutatni. A három legutób­bi sakkolimpián tagja volt a győztes szovjet váloga­tottnak, háromszor nyerte el az Osoar-díjat. A világon neki a legmagasabb az élő­pontszáma: 2735. Tavaly drámai küzdelemben védte meg világelsőségét honfitár­sával, Anatolij KarpoVval szemben. Igor Poljanszkij a 100 és 200 méteres hátúszás világ- és Európa-bajnoka, előbbi távon Európa-, utóbbin vi­lágcsúcstartó. A 20 éves no­A szovjet labdarúgás sikereit a képen látható Blohin is öregbítette. voszibirszki sportoló, az omszki testnevelési főiskola hallgatója, a madridi VB-n egyik hátúszó számban sem talált legyőzőre. Arvidasz Szabonisz a Zalgirisz Kau- nasz 22 esztendős kosárlab­dázója idén a világ talán legjobb amatőr játékosává nőtte ki magát. A budapes­ti BEK-döntőn és a spa­nyolországi világbajnoksá­gon is remekelt, balszeren­cséjére mindkét eseményen az ezüstéremmel kellett megelégednie. így számára az idei év legemlékezete­sebb tornája a Buenos Aires-i Interkontinentális Kupa volt, amelyet a Zal­girisz nyert. Természetesen nem hiá­nyozhat a „tizek” közül Ju- rij Szedih kétszeres olim­piai és háromszoros Euró- pa-hajnok, világrekorder kalapácsvető. A 31 éves no- vocserkasszki katonatisztet 1986-ban a világ legjobb at­létájává választották. Mari­na Sztyepanova a 400 mé­teres, gátfutás Európa-baj- noka volt az idén, a stutt­garti EB-t új világcsúccsal nyerte. Végül a tizedik, Andrej Csesznokov, 20 esz­tendős moszkvai teniszező, a Szovjetunió kétszeres baj­noka, a Jóakarat Versenyek győztese. Óriási elismerés számára, hogy teniszező lé­tére be tudott kérülni ebbe az elitmezőnybe. Nemzétkö- zi eredményei — a 37. hely­re tört előre a világranglis­tán — azonban indokolják a választást. A szovjet sportújságírók szövetségének körkérdésére egyébként több mint 70 sportolóra érkezett nevezés. A bőség zavarával küzdöt­tek a válogatáskor, így olyan kiválóságok maradtak le a listáról — kénytelen- kelletlen —, mint a Besz- tyemjanova, Bukin és a Gorgyejeva, Grinykov ket­tősök (műkorcsolya), Korol- jov és Susunova (torná­szok), vagy Maja Csiburda- nidze sakkvilágbajnoknő. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér l. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,- Ft, félévre 258,- Ft, egy évre 516,- Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem orzunk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyhaza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133-2058 Jégkorong sen 6 962 488 forint; 12 talá­latos szelvény 164 da­rab, nyereményük egyenként 21 227 forint; 11 találatos szelvény 2845 darab, nyere­ményük egyenként 1224 fo- • rint; a 10 találatos szelvé­nyek száma 24 580 darab, nyereményük egyenként 212 forint. A közölt adatok tájékozta­tó jellegűek. TOTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az első heti totónyeremények az illeték levonása után a kö­vetkezők: 13 találatos szel­vény 1 darab, amely egyben 13 plusz 1 találatos is. A nye­remény és a jutalom együtte­Jégpálya nyílik! A Taurus gumigyár — a hagyományokhoz híven — az idén is készített jégpályát a nyíregyházi 9-es számú általános iskolában. Az átadásra január 6-án, kedden 16 órakor kerül sor, ezt követően az érdeklődök birtok­ba vehetik a jégfelületet. Nyitvatartás hétköznapokon 16—19 óráig, szombaton és vasárnap pedig két részben — 9—12 és 15—19 óra között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom