Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-19 / 15. szám

1987. január 19. Kelel-Magyarország 7 „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell..." Klári és a hegyek — Aktívan sohasem sportoltam, ám a természetet mindig is ked­veltem. Ezért is léptem be a Zöldért természet járó szakosztá­lyába, és már negyedik eszten­deje vagyak tag. Azóta havonta legalább két hétvégét töltök a szabadban — mutatkozott be Racskó Klára, a nyíregyházi al- matároLó 26 éves laboránsa. Legutóbb egy bükkj csillagtú- rán vett részit. Este kilenckor in­dultak Bánkúiról és éjfélre tet­ték meg Nagymezőig a negyven kilométert. Nyáron tíz nap alatt teljesítette a Kék túna Velem és Badacsony közötti 220 kilométe­res távját. A honi túrázók álma: a hazánkat átszelő 1083 km-es Kék túra útvonalának bejárása. Klárinak'még 850 kilométer v.an hátra. Az idei program fő fel­adata a túra újabb szakaszának teljesítése. Néha bizony fárasztó a sok hegyre fel, völgybe le, ám az igazi túrázók ezzel nem törőd­nek. — Csodálatos élményeket ad­nak ezek a túrák, nehéz erről röviden beszélni. Védjük egész­ségünket, megismerjük a termé­szetet, hazáinkat, az embreket. Kellemeset a hasznossal — summázhatnánk. Testet edző, i^meretbővítő, kikapcsolódást nyújtó időtöltés. Kitűnő alkálom megismerni a bennünket körül­vevő világot és önmagunkat. Molnár a vízben Kevesen mondhatják maguk­ról. hogy annyit lubickolnak a vízben, mint a 63 esztendős nyug­díjas molnár, Hudák Sándor. Ilyenkor télen a Malom utcai fürdő nyújtja számára az igazi otthont, jobb időben pedig a sós­tói strand a törzshelye. Fiatalabb korában Piola né­ven ismerték, s minden túlzás nélkül, a Bujtos „koronázatlan királya” volt, aki minden sza­bad idejét az akkori tiszta vizű tó közelében töltötte. Március­ban alighogy elolvadt a jég, ö tartotta az idémynyitó tisztelet- kört a vízben, ősz utóján ő úszott utolsóként. — Sohasem voltam beteg — mondja —, életet, az egészséget az örökös mozgás, a víz jelen­tette számomra. Amióta nyugdíjas, hetente két­szer látni őt az uszodában, ahogy a hosszakat rója, a maga jelleg­zetes hát- és mellúszó stílusá­ban. — Egy, másfél kilométer a na­pi adag — magyarázza, s hozzá­teszi, egy-egy ilyen próbatétel alig fárasztja el. Gondot az utazás jelent szá­mára. mivel a kórház mellett la­kik. az uszodák pedig a város túlsó részén vannak. Előfordul, hogy gyalog, kocogva teszi meg az utat Sóstóig, ilyenkor „kettőt üt” egy csapásra. Meddig csinálja? Miért csinál­ja? Az ismert szöveg a válasza: „Egy kicsi mozgás mindenki­nek kell...” m Óvónő nyúlcipöben Elnök labdával Régi focistákból verbuválódott az EPSZOV kispályás labdarúgó- csapata, amelynek meccsein Zsí­ros János, az Cjfehértói Epító- és Faipari Szövetkezet elnöke is játszik. — Baráti társaság a miénk — kezdte —, két éve heti 3—4 al­kalommal edzflnk. A tréning szá­munkra egyet jelent az egymás elleni mérkőzésekkel. Ha esik, ha fúj, mi mindig összejövünk, 35 éven felül szórakozás, kikap­csolódás a játék. A felszerelést a nyíregyházi és az .újfehértói szövetkezet vásárolja, s ők finan­szírozzák a kispályás bajnoki mérkőzéseinket. — Állandóan edzésben va­gyunk, s ezért szinte sérülések nélkül Játsszuk végig az évet. Csak a szép játékra törekszünk, néha még az eredményesség ro­vására is. Egy-egy csel, kötény minden pénzt megér. — Ha hívnak, valamennyi buli- meccsre, dljmérközésre, tornák­ra elmegyünk. De nemcsak Nyír­egyházára, hanem például Du­naújvárosba is. A 12 fős csapa­tunknak egyetlen célja van, mi­nél többet játszani. — Indulunk a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban, ezenkí­vül minden évben benevezünk a szövetkezeti versenybe. Utóbbi küzdelmeiben egyszer az orszá­gos döntő ezüstérmesei lettünk. — Meccsek után sem széled szét az együttes. Még egy fél óráig beszélgetünk, ultizunk a stadion büféjében. Ütni a rakettet Sízik a szakoktató Játszmáról, játszmára... A te­niszezők általában korán ébred­nek, így tudnak pályát szerezni egy-egy hétvégi reggelen. Nyír­egyházán kedvenc szabadidő- sport a tenisz. A sportban — így a salakon is — történnek ér­dekességek. Például, amikor a két Németh csatázik egymással. Mármint apa és fia a háló két oldalán ... Németh Lajos, a megyei ta­nács csoportvezetője rendszeres látogatója a SZÉSE tenisztelep­nek. Ha tehetné, minden sza­bad idejét itt töltené el. A 12 esztendős Ákos már Igazolt te­niszező, de a családi partik so­hasem maradnak el. A meccse­ket rendszerint Ákos nyeri, de apu is „megtáncoltatja” olykor a gyereket. — Mosonmagyaróváron csöp­pentem a sport világába — mondja a csoportvezető —, moz­gékony gyerek voltam, úsztam, futkároztam. A rendszeres moz­gás érdekében végül is a tenisz mellett döntöttem, egy márkás ütőt is vásároltam magamnak. Tavaly néhány amatőrversenyen is rajthoz álltam. Ilyenkor télen gondot jelent a teniszezés. A Németh-kettős megtalálja a módját, hogy leg­alább heti egyszer teremben üs­se a rakettet, átmentse „formá­ját” az idei családi mérkőzések­re. Es talán az apu „magán­úton” edz, szeretné legyőzni fiát a tavasszal... — A Bujtos jegén kezdő­dött az egész, igaz, akkor még csak a korizással. Aztán egyik általános iskolai osz­tálytársam megmutatta silé- cét, és éreztem, ez lesz az én szerelmem — emlékezett vissza jó néhány esztendőt Szölösi László. A Nyíregyházi Mezőgazda- sági Főiskola 48 éves szak­oktatója a főiskolán jegyez­te el magát végleg a sízés­sel. Tíz esztendeje rendszere­sen ö szervezi a dolgozói sí­táborokat, és természetesen aktív résztvevője is ezeknek a Tátra-beli kirándulásoknak. Ezért szabadságából lega­lább egy hetet mindig a téli időszakban vesz ki. A havas hétvégeken pedig kocsiba ül a család, és irány a Zemplén vagy a Bükk valamely ked­velt síparadicsoma. — Feleségemmel hajdanf motorral jártuk az orszá igy a sízés egyben a tei szetjárás téli változatát i lenti. A gyerekek — 18 é. éves leányok — is hav< megkedvelték a rendszeres mozgást, és nagy örömmel jönnek velünk. Nem a legolcsóbb módját választották a sportolásnak, a mozgásnak. Egy négytagú család tömegsport szintű fel­szerelése közel harmincezer forint.'Ez egyszeri kiadásként hatalmas érvágás a családi költségvetésben. Szölősiék nem egyszerre, hanem aprán­ként szerezték be a felszere­léseket. Így nem volt olyan megterhelő. Akik a kora reggeli órákban a fehérgyarmati sportpálya kör­nyékén munkába igyekeznek, rendszeresen találkozhatnak a városi könyvtár dolgozójával. Ember Gyulával, aki sportöltö­zékben éppen fut. kocog ... — Mióta csinálja? — Közei húsz évig edző vol­tam, megszoktam, igényeltem a mozgást. Az otthoni gimnasztika nem jelentett tökéletes felüdülést, így hát a futással próbálkoztam. Másfél évtizede csinálom, jól ér­zem magam. — Leállsz sétálni, amikor vala­kivel találkozol? — Igen, valóban ezt teszem. Tudom, nálunk nem elfogadott még a futás, társadalmi mére­tekben. Gyakran látom, hogy az egyik tanárnő ugyancsak hajtja magát a város szélén. Nyílt ti­tok: hallunk a hátunk mögött megjegyzéseket. Különösen én, aki 58 éves vagyok. — Ml hajtja reggelente az ut­cára? * — Bármennyire hihetetlen, nagy dohányos vagyok. Irodá­ban éltem le az életem, de val­lom, „megtisztulást” jelent a reggeli fél óra. A tüdőm is tel­jesen felfrissül. Képzelje, negy­venéves szolgálattal a hátam mö­gött még alig voltam táppénzen. Nem híztam el, jól bírom ma­gam, ebben a mozgásnak van szerepe. Az egészségemért fu­tok .. Hz egészség útján A technikai forradalom ko­rát éljük, ami a kényelme­sebb és kulturáltabb életmód­hoz vezet. A civilizáció vív­mányai azonban veszélyt is rejtenek magukban: könnyen késztetnek tétlenségre, pasz- szív szórakozásra. Kialakul­hat az ember egyik legna­gyobb ellensége: a mozgás­szegénység. Mozgás nélkül pedig nincs élet, mert a moz­gás életjelenség. Éppen az elmondottakból adódik, hogy napjainkban egyre többen felismerik: ma sokkal nagyobb szükség van az aktív pihenésre, a tested­zésre, mint valaha volt. Az egészségesebb életmódra való törekvés, a szabad idő hasz­nos és célszerű eltöltése az ember létszükséglete. Az udvariasság szabályai tiltanak minden tapintatlan kérdést. Pedig szívesen kér­deznénk : „mondd, te hány kiló vagy?” ... Pedig erre aztán a legöszintébben kiván­csiak vagyunk! Érdekel a má­sik testsúlya, mert érdekel a sajátunk is, jólesik összeha­sonlítani magunkat a velünk egyivásúakkal. Szó, ami szó, a testsúly, a pocak központi kérdés lett. Egyszóval, fogyni akarunk! A kilók ellen harcolni — di­vat, a kilókkal hadakozni — sport. Es ha ez a divat ösz- szekapcsolódik a valódi sport­tal, a rendszeres testedzéssel, kettős célt érhetünk el: egy­részt könnyebben és tartó- sabban megszabadulhatunk a fölösleges kilóktól, másrészt pedig talán le sem szokunk később sem a rendszeres moz­gásról! Összeállításunkban gyakran felmerül a kérdés: ön miért csinálja? A válasz ismerős: „egy kicsi mozgás mindenkinek kell!...” — Korábban sohasem spor­toltam — kezdte vallomását Bozsik Tamásné óvónő — egy külföldi országban járva kaptam kedvet a tiltáshoz. — Láttam a kocogó embereket, akik a parkban rótták a kö­röket a maguk módján. Be­álltam közéjük, így történt. Bozsikné a nyíregyházi 12. számú óvodában dolgozik. Ahogy mondja: „munkaidő után valóságos felüdülés a futás az embernek". Tíz évvel ezelőtt kezdte a kocogást, először 2 körre tel­lett erejéből a városi stadi­onban. Később fokozatosan emelkedett a teljesítmény, ma már 4—5 ezer métert hagy maga mögött egy-egy délutáni edzés után. Olykor vele fut férje és kisebbik lá­nya is, ők azonban hama­rabb befejezik a napi koco­gást. A pályán már ismerik a környékbeliek. Mondják: itt fut a fiatalasszony. Aki már nem is „fiatal”, 42 éves, két unokája van! A szomszéd- asszony unszolására korcso­lyázni is megtanult. Futás? Egészséges kocogás? Előfordul, hogy az ebédfőzés is abbamarad 25—30 percre, ennyi ideig tart a stadioni „kiruccanás". Munkatársnőit is szerette volna beszervezni, de nem álltak kötélnek, any- nyit azonban elért, hogy aerobic-tanfolyamot szerve­zett számukra. — Senki se gondolja, hogy a kövérségem miatt futok, mindössze 52 kiló vagyok. Az egészség megóvásáért teszem! Az oldalt írta: MÁN LÁSZLÓ, MÁTHÉ CSABA, MOLNÁR KÁ­ROLY. Összeállította: KO­VÁCS GYÖRGY Kocog a könyvtáros

Next

/
Oldalképek
Tartalom