Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-12 / 292. szám
1986. deoember 12. Kelet-Magyarország 3 * ———> Megismerni és alkalmazni Hz új oktatási törvéav alapozó 6ve BEV ÁLLOM, amikor a művelődési miniszter sajtótájékoztatójára szóló meghívót megkaptam, óhatatlanul megszólalt bennem egy belső hang: vajon uni újat lehet mondani a már több alkalommal ismertetett kerettörvényről. Közismert, hogy a törvény megalkotását és elfogadását széles körű szakmai vita, vélemény- csere előzte meg. Egy évvel ezelőtt már j „élni” kezdett az átfogó oktatási törvény. Mégis, tökéletesen igaza van Köpeczi Béla művelődési miniszternek, amikor az említett sajtótájékoztatón többék között azt mondta: az 1986— 87-es tanév a törvény folyamatos bevezetésének, megalapozásának időszaka, és szükséges időszakonként áttekinteni a tapasztalatokat. A közelmúltban készültek el a részletes jogszabályok, végrehajtási utasítások. Az iskolák nevelői ezekben a hetekben, hónapokban kezdenek komolyabban megismerkedni a törvény gyakorlati megvalósításának sokirányú tennivalóival, készítik el az iskolák belső szabályzatait, folyamatosan hozzák létre a törvény szellemében gyökerező iskolai önkormányzati közösségeket, a nevelőtestület, a tanulóifjúság demokratizmusát erősítő, kibontakoztató szervezeteket. Mindez — maga a felsorolás is érzékelteti — nem lehet egy év feladata, hanem egy folyamatos munka eredményeként lehet megalapozni az iskolai életet, a nevelő-oktató munka korszerűsítését, amelynek célja az általános műveltség jobb megalapozása, majd erre építve a szakmai, speciális képzés magasabb szintre emelése minden iskolában. Való igaz, más volt ezekről az igen fontos — ám napi — kérdésekről az iskolák nevelődnek vitázni, beszélgetni, és más minőségű dolog hozzálátni fokozatosan a törvényben megfogalmazott feladatok megoldásához. Ráadásul az adott körülmények között, hiszen az is eléggé ismert, hogy az új oktatási törvény életbeléptetésével egy időben a kormánynak nem állt módjában jelentős összegeket átcsoportosítani a különböző fejlesztésekre. Ezek feltételeit fokozatosan, több év alatt szükséges előteremteni, nem kis mértékben alapozva a tanácsok anyagi forrásaira is. MINDENKINEK MEGVANNAK AZONBAN az erre az évre — hónapokra — eső feladatai. A törvény bevezetésének fokozatossága nem azt jelenti, hogy várni kell, amíg a kérdések önmagukban megoldódnak. A Művelődési Minisztérium ezekben a hetekben, hónapokban folytatja az általános iskolák egyes tantárgyaiban szükséges tantervi, tankönyvi korrekciókat, tovább szorgalmazza és segíti az iskolák irányításának korszerűsítését, valamint a pedagógusok komplex továbbképzését. Továbbra is napirendben tartják a technikusképzés fejlesztéséit, az idegen nyelvi oktatás modernizálását — a kétnyelvű gimnáziumok tapasztalatainak elterjesztését, mélyben megyénk is érdekelt. Foglalkoznak az iskolai adminisztráció csökkentésével, ennek technikai, személyi feltételeinek kialakításával, később úgynevezett pedagógus asszisztensek alkalmazásának lehetővé tételével és még több feladattal. De az iskolákban is elérkezett a tettek időszaka. Ezekben a hónapokban kell alapos, kollektív munkával kialakítani az intézmény sajátos belső szabályzatát, tisztázni kell mindenütt a szakmai munkaközösségnek szánt szerepköröket, jobban kell ösztönözni a komplex továbbképzésre való jelentkezéseket, s ahol a feltételek erre megfelelőek, sort keríthetnek a ma még nem mindenütt egységesen értelmezett iskolai tanácsok megalakítására is. Az iskolák nem is kevés része — megyénkben is — húzódozik az iskolatanácsok megalakításától. VALÓJÁBAN AZ ISKOLATANÁCSOK nem valamilyen iskola feletti „külső felügyelő” szervként hivatottak dolgozni, hanem a demokratizmus és az egészséges társadalmi kontroll szellemében kellene segíteniük az iskola munkáját,' társadalmi -kapcsolatait, nyitottságát. Ettől egy jó légkörben dolgozó, igényes tantestületi közösségnek, korszerűen vezető igazgatónak aligha kell félni, sőt örülniök kell minden használható javaslatnak, észrevételnek, kritikának. Nem kerülgette a művelődési miniszter, az említett legutóbbi sajtótájékoztatóján, az érzékeny, a pedagógustársadalmat közvetlenül érintő, anyagi kérdéseket sem. Nem titok, arról volt szó korábban: amennyiben a népgazdaság teherbíróképessége megengedd, ebben az évben került volna sorra a pedagógusbéremelés második üteme. Amint ezt az érdekeltek észrevették, erre nem került sor, mert az ország gazdasági helyzete nem teszi lehetővé. De nem került le a napirendről. P. G. A DEBRECENI RUHAGYÁR megrendelésére használt farmernadrágokból készítenek dzsekiket a tyukodi Kossuth Termelőszövetkezet varrodájában. Ebben az évben 1500 felnőtt dzsekire kapott megrendelést a varroda. Jövőre megkezdik a gyerek méretű dzsekik varrását is. Képünkön: a nadrágdarabokból kiszabott anyagból állítják össze a dzsekiket. (császár) S ószóró-szószóló nem leszek, azt előre kell bocsátanom. Márpedig élek a gyanúpörrel, hogy már kikerült az utakra, csomópontokra a fagylágyító só. Ellensége vagyok a nátriumkloridnaik, s éppen ezért emelek szót, megpróbálván oszlatni a takarékosságról majdan megjelenő mítoszokat. Mert lesznek, hiszen a só olcsósága és más fagyolvaszstók drágasága között lehet elméleti összehasonlítást tenni. De nézzük a tényeket. Adva van az olcsó NaCl. Ezt kiszórják. Olcsón. Aztán jön a közlekedés, panaszkodik, romlanak a kocsik, marja a só az alvázat, rothadnak a fémlemezek. Jön a környezetvédő, s bebizonyítja, milyen kár keletkezik fűben és fában, menynyire vissza nem fordíthatók a só okozta kárfolyamatok. De jönnek a közművek tulajdonosai. A távhős, aki bizonyítja, a talajba kerülő sóié marja Só-szólás a csövet. De szólhat erről szatócsa vos, postás, áramos. Mindenki tényeket sorol, megcáfolhatatlanokat, s ha kell, még összeget is tudnak mondani. Ilyenkor jut az eszembe. Végtére is egy országban él az olcsó sóval sózó és az is, aki a kárt szenvedi. De mások a zsebek. Ez a szemlélet viszont teljesen elfogadhatatlan, ésszerűtlen, mi több, bűnös. Mert igaz, hogy közút és város spórol néhány tízezret, mások viszont ráfizetnek milliókat. Hogy az ő bajuk? Aligha. A mi bajunk! Tudunk arról, hogy szocialista országokban a locsolókocsikról olyan folyadékot locsolnak a síkos felületre, ami jobb mint a só, olcsóbb, és ami a fő, környezetbarát. Tudunk arról is, hogy sokféle szer létezik, ami ha drágább is a kiszórónak, de olcsóbb a népgazdaságnak. Olyan ez, mint a nadnágvásárlás, mindig az olcsó a drága, a drága olcsóvá lesz, hiszen sokkal jobb. S ószóró-szószóló tehát nem leszek, mi több, ha kell, az unalomig fogom mondogatni: ne tegyék! Gondolkodjunk végre összár - deket is látva magunk előtt, s próbáljuk meg félretenni a szűk helyi, vállalati, települési érdeket. Érdeket? ötlettelenséget, szűkkeblűséget, fantáziátlanságot. Kartágó helyét egykoron pusztulása után sóval hintették be, hogy sose születhessék újra. Én szívesen hintenék sót a sószórásra, hogy soha, senkinek ne jusson többé az eszébe. <burget) Lelkiismeret mellé anyagi érdek A fától az erdőt A megyei és három, városi népi ellenőrzési bizottság ellenőreiről van szó, ők vizsgálták meg ugyanis 187 erdőrészletben: hogyan gazdálkodnak az erdővagyonnal; gazdálkodásuk összhangban áll-e hosszú távon is a népgazdaság érdekeivel; jövedelmező-e tevékenységük, sőt arra is kíváncsiak voltak: hogyan használják fel az építőipari vállalatok az érdetekből kitermelt faanyagot. Irtás yagy telepítés Tartalmas, alapos vizsgálat volt, már csak azért is, mert Szabolcs-Szatmár megyében sok a rossz földön gazdálkodó közös gazdaság, azt pedig már régen igazolták a tapasztalatok, hogy ilyen helyen a leggazdaságosabb fákat telepíteni. De legalább ilyen súllyal esett latba a vizsgálat megtervezésénél, hogy a közvéleményben úgy él: hazánkban, de különösen Szabolcs-Szatmár- ban állandóan csökken a fákkal borított terület nagysága. Fairtást láttunk és látunk főútvonalaink mentén, fák helyét látjuk, ha lenézünk egy magaslatról a sóstói erdőre, s egyre erősödik bennünk, hogy kevesebb a fa, miközben pontos adatok állnak rendelkezésre arról, hogy az elmúlt 15 év alatt 13,2 százalékról 16,6 százalékra nőtt a megye erdőterülete, az erdővagyon pedig 4,2 millió köbméterről 7,9 millió köbméterre emelkedett. Természetesen a vizsgálat az erdőtelepítéseknél és -felújításoknál kezdődött, amiről megállapíthatták, hogy aFE- FAG évi 28—30 millió csemete megtermelésével jelentős bázisa az erdőtelepítésnek. Jut belőle természetesen a nagyüzemek igényelnek kielégítésére, sőt a fásítási mozgalom, a társadalmi aktivisták akcióira is, és hogy eredményesen állítják elő a csemetéket, mi sem jelzi jobban, minthogy a csemeték 80—85 százaléka meg is fcf- gan. Találkoztak kedvezőtlen jelenségekkel is, konkrétan azzal, hogy a termelőszövetkezetekben nem halad a kívánt ütemben az erdősítés. Többnyire pénzhiány ennek az oka, saját erőből pedig azért nem tudják pótolni a kitermelt fákat, mert nincs, illetve alig van megfelelően képzett szakemberük. Tenni is kell Elfogadhatónak tartották az erdőik ápolását, a tisztításokat, a gyérítést is, bár a kisebb erdőterülettel rendelkező tsz-eknél olykor az ilyen munkák is elmaradnak, a hasznosításnál azonban már több olyan észrevételt tettek, amelyet nemcsak megszívlelni volna érdemes, hanem Most meglátták a fától az erdőt. Igaz, nem mindet, hiszen ma több mint százezer hektár erdő van Szabolcs-Szat- márban, de annyit igen, amennyi a Felső-tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, valamint* négy olyan termelőszövetkezet tulajdonában van, akiknek ezer hektárnál nagyobb erdőterületük van. tenni is valamit azért, hogy változzon a helyzet. A fakitermelésnél még nincs különösebb gond, sőt a választékolásnál sem, megvan a maga helye a kitermelt ipari fának is, ám az ágak, a tüskök egy jelentős része veszendőbe megy. A tűzifa iránti igény növekedése hozzájárult ahhoz, hogy kevesebb vékony anyag található az utóbbi időben az erdőirtások helyén, de a FEFAG hiába próbálkozott már többször is a gallyak, a tüskök fel aprításával, ezekre nincs vevő, mert általában a közelben nincs nagyfogyasztó, más térségbe szállítani pedig nem . gazdaságos. Az akác népszerűsége Mintha vesztett volna népszerűségéből az akác is. Az utóbbi időben kisebb meny- nyiséget dolgoznák fel belőle, de a fafeldolgozás igazi gondjait mégsem itt tapasztalták, hanem azokban a ter- melőszö v etkezetekb en, ahol fafeldolgozó üzem található. Kétségtelen, ezek az üzemek nagy jelentőségűek a tagság téli foglalkoztatásában, sőt kisebb szolgáltatásokat is végeznek a lakosságnak, ám műszaki-technikai színvonaluk alig elfogadható, az értékesebb fából is ládát készítenek, s nem is csak azért, mert erre nagy szükség van, hanem mert értékesebb termék előállítására ezek nem is alkalmasak. Alapanyag tehát van, igényesebb termék azonban csak a FEFAG üzemeiben készül. Sokat tettek például az akác hasznosításáért, azért, hogy az abból készült termékeket is elfogadják, ám az akác mégsem futott be nagyobb karriert. Nem a FEFAG ennek az oka. hanem az ipari akác jelenlegi ára, ez gátolja a nagyobb mértékű ipari felhasználást. Mintegy igazolásául ennek, vizsgálatot végeztek a KE- MÉV-nél is. mert kíváncsiak voltak rá: mennyi hazai és mennyi import faanyagot használnak fel az éoítőipari vállalatok. A KEMÉV minden bizonnyal se nem többet, se-nem kevesebbet, mint a többi építőipari vállalat. így aztán megdöbbentő következtetéseket vonhattak le: az építőiparban az import fenyő- fűrészáru a meghatározó, még állványozási célokra is fenyőrönköt használnak. Mit jelent ez számokban? A KEMÉV-nél a felhasznált faanyagoknak csupán 3,5 százaléka hazai. Az összes felhasznált fának 87,7 százaléka import fenyő, és az állványozásra használt fa 91 százaléka fenyőrönk. Nem a vállalat lezsersége vagy pazarló gazdálkodása okozza ezt, hanem a szabványok szigorú előírásai. Csak tölgyből Hogy példával illusztráljuk: egy szabvány kimondja, hogy a küszöb csak tölgyből lehet, az ajtó többi része pedig fenyőfából készülhet. Hiába van így nekünk akácunk, a nyílászárókhoz import anyagot kell használni. A népi ellenőrök megállapításai szerint fát már tudunk termelni, sőt, ha valósággá válhat, amit a megye mező- gazdasági nagyüzemei szeretnének, akkor az ezredfordulóra 30 ezer hektárral több erdőnk lenne. A felhasználását azonban még tanulni kell. Éppen ezért nem ártana, ha nemcsak a feldolgozók és felhasználók lelkiismeretére bíznák ezt, hanem anyagi érdekeik is erre ösztönöznék őket. Balogh József A semmi 4 semmi az mindig jobb, mint a valami. Stoha- nek szerint. Ilyen csavaros a fickó filozófiája. És még meg is magyarázza: — Kimentem az erkélyre. utánamszólt az asszony: mi van? Mondtam: köd. Az orromig sem látok. Kijött a lányom megnézni. Nézi a lányom a ködöt és azt mondja: ez se semmi mán. Kérdem a csitrit, ezt meg hogy érti. Azt mondja, úgy, ahogyan én. Sűrű a köd, de ha ő ezt így mondaná, a Jocó kinevetné. Meg az egész suli. Ebben maradtunk. Mert az se semmi, ha mi a lányommal elviekben egyetértünk. Nézem ezt a Stohaneket és nem értem. Hova akar ez kilyukadni és egyáltalán. Mi baja van a köddel? Csak mániája, hogy a rémlátomásait rám tukmálja? Néha azért vannak józan pillanatai. Mint most is: — Egy egyetemet végzett embernek — mondja —, kell legyen annyi műszaki érzéke, hogy becsavarjon egy villanykörtét. Sőt, javítsa meg az ajtózárat. Ha elromlik. — A vízcsapot is, ha csepeg. — Meg a vasalót is, ha kiég a cekász. Nem tromfotok tovább. A DREZDAI TRANSZFORMÁTORGYÁR részére közel 100 ezer négyzetméter ipari hűtőradiátort készítenek a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezetben. Képünkön : Márton István a radiátorokat nyomáspróbázza. (Farkas Zoltán felv.) ÚJ LAKÁSOK A lalkáiséiptffcés a következő évben is kiteméLt programként szerepéi Fehérgyarmat fejlesztési tervében. Jövőre hainminc tanácsi bérlakást építenék a szatmári váíhasban, ezenkívül kilencvenhat OTP-® és huszotníkét szövetkezeti lakás kivitelezése is szerepel a profinamban. S hogy minél kevesebb legyen a sáros utca, j/áirdJaiépítésre, -felújításra négy, útépítésre, illetve korszerűsítésire csaknem tízmiaiiő forintot szán 1987-ben a tanács. Ez mindjárt blamálni kezd. És honnan veszi az értesüléseit. Jó, beismerem, elromlott az a nyamvadt ajtózár, hívtam egy lakatost. Pepecselt fél órát és fizettem százhúszat. Órabér, anyagköltség, rezsi és az anyámtyúkja. Ide adó, oda adó, összeadó no és a borravaló. De mit célozgat nekem ez a vizes nyolcas? Merően nézem és zavarba hozom. Hebegve közli: — Felszállt. — Mi szállt fel, ki szállt fel? — Hát a köd. Na látja. Nincs semmi. Semmi köd, semmi ónos szitálás, ami zavarná a kilátást. Ezért is mondom én, a semmi mindig jobb, mint a valami... £ kkora butaságot. Ó egek! Megy fel a vérnyomásom, a cukrom, vibrálnak az idegeim. Érzem, elsápadok, megszédülök. — Mi a baj? — aggódik ez az átok. — Semmi — sóhajtom el a szokványos banalitást, de már meg is bántam. Stoha- nek ráharap a szóra: — Az a jó. Bárcsak én mondhatnám, hogy semmi bajom... És van neki. Nyíregyházától a Nyugatiig. Erre mondom én, az semmi, ha valaki Stohanekkel Pestig utazik. Seres Ernő
