Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-18 / 297. szám
4 Kelet-Blagyarország—Nyíregyházi Élet 1986. december 18. iWHjií—mí ‘lÉSnr1 ümurr^iir t ——— v' . Tanya a városban? A Kisteleki szőlő Különös, ám a helyzetet nagyon is világosan tükröző felszólalást emlegetnek még ma, jóval az eset után is a Kisteleki szőlőben. Egy tanácskozáson, ahol ott volt a körzet képviselője, a tanácstagok, a városi tanács egyik vezetője is, felállt valaki, és azt mondta: „Kisteleki szőlőben lakunk jelenleg, a Debreceni út keleti oldalán, de mindenképpen szerettünk volna saját házat építeni. Mivel itt nem lehet, telket vettünk Rozsrétszőlőben. Így aztán, ha felépül a házunk, a tanyáról beköltözünk a városba ... ” Ezt csak úgy értheti a helyzetet nem ismerő, ha gyorsan vázoljuk a körülményeket. Ha ránézünk a megyeszékhely térképére, mindjárt látni, hogy a Nyíregyháza—Vásá- rosnamény vasútvonal szinte leválasztja a város központjától a déli részeket a Debrecen felé vezető úttól keletre. Itt található Borbánya is, mely ma már virágzó kertváros — és itt vannak a Kisteleki szőlők. A vasúttól lejjebb húzódik a Tünde utca, mely átszeli e területet — s itt található Nyíregyháza déli iparnegyede, sok üzem sorakozik itt, szinte felfűzve a Tünde utcára. Nos, az a fura helyzet alakult ki, hogy a Tünde utcától délre eső rész, a valahai „Kis- teleki-szőllők” nagyobbik fele még a mai nap is külterületnek számít (ha akarjuk: tanyának . . .). Ugyanakkor belterület öleli körül, hiszen Borbánya is, a Debreceni út túloldalán található Rozsrét is azzá lett nyilvánítva — míg Kisteleki szőlő maradt. Ezért mondhatta hát az említett ember, hogy elég, ha átköltözik a Debreceni úton, és máris a városba került... Az ok, ami miatt ez a fura helyzet kialakult: a hatvanas évek lendületes ipartelepítési láza, a nagy elképzelések lángja azt eredményezte a városrendezési tervben, hogy a kiépülő iparnegyed körül tekintélyes sávban tartaléknak számító területeket rajzoljanak a távolabbi tervek térképeire — a terjeszkedésre számítva. Így aztán a vasútvonaltól a Tünde utcáig, valamint az ettől délre fekvő részek tiltott zónának számítanak az építkezni vágyók részére. A sávon túl pedig, dél felé, ahol a Kisteleki szőlő tekintélyes része fekszik, egyszerűen nem nyilvánították belterületté a város vezetői, mert... Mert nem. (Bizonyára találtak elegendő indokot.) Úgyhogy most a megyeszékhely területébe ékelődve lényegében ott egy „tanya”. A terület egyébként már régóta Nyíregyháza határának része. Ma ugyan „Kisteleki Üjkert'' néven szerepel a térképeken, de mint olvashatták, eddig nem emlegettük másképp, mint „szőlő”. Történt pedig ez azért: az itt élők nyelvére csak így jön a név, ha sietősen mondják, csak így hallani: „a szőlőben”. Egy kiadványban, mely Nyíregyháza utcaneveit dolgozta fel (Urbán Teréz munkája) ez áll: „...régi szőlőtelep, neve azonban csak az 1975-ös térképen szerepel így (mármint az Üjkert utótaggal — TGY). Ma már Borbányához hasonlóan beépített városrész...” Hát ez utóbbiban van némi túlzás! Mindenesetre annyi biztos: a városban élő gazdák alapította tanyabokrok egyike volt Kisteleki-bokor. Erről kaphatták aztán nevüket a bokortanya és a város Jcözött betelepített szőlőskertek is. (Kisteleki-bokor egyébként a tanyabokrok között újnak számít, hiszen mintegy 1931-es monográfia írja, egy 1784-ből származó katonai térkép szerint Kisteleki-bokor kivételével már valamennyi ma meglévő tanya létezett, ez tehát később alakult ki.) A szőlőtelepítés után a kertek felé vezető1 utak a mai Ady Endre és Váci Mihály utcák voltak, régi nevüket is innen kapták — Kistelek utca, illetve Kisteleki, utca. Két részből állt e terület: Ókisteleki és Űjkiste- leki szőlők néven emlegették, nyilván utalva ezzel a szőlőskertek korára. Ami a szőlőt illeti, erről bizony nem a legfényesebb híradások szólnak. 1858-ban igen lesújtó véleményt írt egy bizonyos Jeszenszky László: „A nyíregyházi szőlősgazda egyébiránt nagyon hitvány bort termeszt, mert polyhos fajú a szőlője, melynek sok a leve, de csakis lé az; pedig ha jobb fajtát ültetne, ő is e homokföldben oly jó bort termeszthetne, mint a csongrádi vagy halasi ember, kinek szőlője szintén homok...” A szőlőskertekben egyébként gyorsan megindult az építkezés is. 1930-ban Ókisteleki szőlőben már hetvenkét házat és 253 lelket számláltak, Üjkisteleki szőlőben pedig jóval többet: 184 ház 589 lakóval. Ma nem könnyű számba venni, hogy hányán élhetnek e területen, de kétezernél bizonyára többen. Mintegy félezerre tehető a lakóházak száma. Hivatalosan. Ez utóbbi kitétel azért került ide, mert a már emlegetett építési tilalom nem gátolta meg, hogy új házak épüljenek. Végigsétálva a mai Kisteleki szőlő (pardon: Újkert...) zegzugos utcáin, itt is, ott is frissen vakolt, láthatólag nemrég épült ki- sebb-nagyobb házakat lát az erre járó. A kisebbek vannak többségben: szoba-konyhás lakások tágas udvarral, nagy kerttel, melyben gyümölcsfák és a hagyományokhoz híven szőlősorok találhatók. Ezeket engedély nélkül építették gazdáik. Olyanok, akik feltehetően többnyire örökölték vagy a családtól kapták, netán (éppen az építési tilalom miatt) vásárolták a területet, s lakásgondjaik enyhítésére nem láttak más kiutat, mint suba alatt egy kis házat felhúzni, „majd csak lesz valahogyan!” jelszóval. Ha már az előbb sétát emlegettünk, hát hozzá kell tenni: sáros-latyakos időben ajánlatos nekiöltözni e sétának. Az utcák közül ugyanis (a Tünde utcát kivéve) csak a terület kellős közepén húzódó hosszú Palánta utca kapott eddig aszfaltburkolatot, másutt csak földutak vannak. Ez már eleve jelzi a „külterület” minősítést. Ugyancsak ennek jele, hogy közművekkel sem ellátott a Kisteleki szőlő: vízvezeték, szennyvízelvezető stb. nincs egyelőre. Nagyjából a Szeder utca határolja kelet felől é részt, azon túl már Borbánya található, mely belterületi státusa révén lényegesen kiépültebb. A Szeder utca éppen e hetekben kapott vízvezetéket (bár a házaknál még nem élvezhetik ennek áldásait a lakók, mert a bekötés várat magára az elhúzódó munkák, s beköszöntő fagyok miatt). Utcaneveket emlegettünk, s hadd folytassuk egy kis listával. Tarka, változatos a Kisteleki szőlő utcanévadása. íme egy csokor: Tábor, Szerén, Mohács, Hegedű, Lapály, Gömb, Koszorú, Folyóka, Lomb, Vércse utca. Aztán a szőlöskerti hangulathoz igazodó nevek: Szüret, Bor, Vincellér utca. De van itt Gyík, Tégla, Vaskapu, Kisdiófa és Lejtő utca, sőt, honnan, honnan nem, erre keveredett egy Matróz is... ’ A településrészen iskola, óvoda is található, bár az iskolások közül a felső tagozatosok bejárnak a 14. számú iskolába. (A 3A jelzésű busz egyébként külön az iskolába járók kedvéért indult, csak -reggel és délután közlekedik.) A Koszorú utcán létesítették az óvodát is, a volt szolgálati pedagóguslakást alakították át. A kereskedelmi ellátással se dicsekedhet a városrész (illetve: még nem igazi városrész .. .) Négy kis üzlet található itt, egy az áfész kezelésében, három magánkézben van. Alapvető cikkekből megfelelő az ellátás, de minden másért be kell menni a városba! A jövő eddig még nem került szóba. A Kisteleki szőlő lakóinak régi és nagy bánata ez a sajátos helyzet, a tilalom, az „elha- gyottság”, A városi tanácson érdeklődésünkre elmondták: készül Nyíregyháza új rendezési terve, s ennek alapján 1987-ben belterületté nyilvánítják a Kisteleki szőlőket! Megmarad persze egy sáv az ipartelepnél, oda nem lehet építeni, de másutt rendezik a területet, utcákat mérnek ki, amely ház ennek akadálya (főképp az engedély nélküliek), annak sorsa megpecsételődött. Az viszont már biztos: ezzel a változással újra „termőre fordulnak” a Kisteleki szőlők . . . Tarnavölgyi György Üj házsor & Kisteleki szőlőben. öt évvel ezelőtt szinte mindannyian úgy éreztük, kötelességünk tenni valamit a mozgássérültekért — 1981 a rokkantak nemzetközi éve volt. Az esztendő elmúltával azonban alábbhagyott az érdeklődés, miközben egészségükben megrokkant embertársaink száma egyre nőtt, hiszen szedik áldozataikat a balesetek, a különféle, tartós elváltozást okozó betegségek, sok a születési rendellenesség. Hazánkban kb. 350 ezerre tehető a mozgásukban kisebb-nagyobb mértékben korlátozottak száma. Gondjaikat tehát távolról sem lehet pusztán az ő „magánügyükének tekinteni. Annál kevésbé, mert hiszen legtöbbjüket szülő, testvér, házastárs, gyermek vagy más hozzátartozó segíti, s velük együtt már a lakosságnak szinte egyötödét érinti, fog- lálkoztatja a rokkantak számos problémája. A többség sajnos kívül ősik Ezek a gondok egyébként jórészt hasonlatosak azokhoz, amelyekkel az egészségeseknek is meg kell küzdeniük. Hasonlatosak, mert számukra is létkérdés, hogy megfelelő munkájuk, otthonuk legyen — ám nem azonosak, mert sokkal nehezebben megoldhatók. A legtöbbet talán a néhány éves múltra visszatekintő megyei egyesületek (s azok helyi csoportjai) teszik ezekért az emberekért. Annál sajnálatosabb, hogy az érintetteknek még egytizede sem tag, azaz a túlnyomó többség kívül esik az egyesületek figyelmének körén. Itt, Szabolcs-Szatmárban az országos átlagnál sokkal jobb az arány, a tagok száma meghaladja a 30 százalékot. A mozgássérültek életéről, körülményeiről is elsősorban a megyei egyesület tapasztalatainak, felméréseinek segítségével tájékozódhatunk. Az adatok szerint a tagság egyharmada aktív kereső, a másik harmad rokkantsági nyugdíjat kap (emellett esetleg dolgozik is), míg a többiek segélyből, járadékból élnek, vagy eltartottak. A mintegy 250 nyíregyházi mozgássérült egyesületi tag helyzete nem különbözik lényegesen a megye más településein élőkétől. Vagyis az egyik legnagyobb gond a megyeszékhelyen is a megfelelő és folyamatos munka hiánya. Nemcsak azok szeretnének dolgozni, akik jelenleg semmittevésre vannak kárhoztatva — azoknak is szükségük lenne a jövedelemre, akik kapnak ugyan nyugdíjat, segélyt vagy járadékot, de az nem olyan jelentős összeg, amihez ne jönne jól egy kis kiegészítés, hiszen sokan családosak, és olyan is van, aki egyedül neveli gyermekét. Hajdani lehetőség... Különösen a bedolgozói munkának lenne nagy keletje, mert egészségi állapota miatt (vagy mert például beteg gyermekét gondozza) nem mindenki járhat el a munkahelyre. Sajnos, éppen az ilyen munkából van a legkevesebb, ebben nagyon elkelne az üzemek segítsége. Nem jótékonykodásra számítanak. Azt szeretnék, ha a vállalatok felmérnék, van-e olyan munka, ami ott, az üzemben gazdaságtalan, de bedolgozókkal érdemes és lehetséges volna elvégeztetni. Az utóbbi időben azért sikerült gyarapítani a munkahelyek számát: a debreceni Pi- remon Kisvállalat, amely kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztat, a mi megyénkben is bábáskodott két munkahely létrejötténél. Kölesén a tanács által rendelkezésre bocsátott épületben, Nyíregyházán pedig a mozgássérültek megyei egyesületének klubjában helyezték el a szükséges gépeket, szerszámokat. A munkát a megyeszékhelyen a Gelka adta — akkumulátor- töltők összeszerelésével bízta meg a jelentkező 25 embert, akik fizetésüket a Pire- montól kapják. A tanárképző főiskola fölöslegessé vált munkaasztalokat, székeket adott át az egyesületnek, a honvédség elektrojavító üzeme műszereket, gépeket ajánlott fel. Egyelőre inkább csak majdani — viszont rendkívül komoly — lehetőség bontakozik a mezőgazdasági főiskola jóvoltából: az őszszel tíz embert hozzásegítettek ahhoz, hogy megismerkedjenek a számítógépekkel. Ezt követően a főiskola, valamint a Neumann János Számítógéptudományi Társaság három Primót kölcsön is adott az egyesületnek, amelynek tehát három tagja így otthon gyakorolhat. Fontolgatják, hogy aki kedvet kgp ehhez a munkához, és érzéke is van hozzá, Minden segítség Rokkantak közelről Akiknél elkel a segítség. Már 250 egyesületi tag van Nyíregyházán. azoknak számítógépes tanfolyamot szerveznek. Minden kínálkozó alkalmat szeretnének megragadni, leginkább azok érdekében, akik — mivel még nem dolgozhattak — nem jogosultak nyugdíjra, és csak segélyre, illetve hozzátartozóik támogatására számíthatnak. Nyugodtabban nézhetnének a jövő elé (amikor esetleg támasz nélkül maradnak), ha munkájukkal megszerezhetnék ezt a jogosultságot. Ugyancsak létkérdés a lakás. Az előírások, rendelkezések sajnos nemigen mérlegelnek: mindössze öt plusz pont „előnnyel” indul az, aki mozgássérült. Ez rendkívül kevés, hiszen egyéb körülményeik folytán nagyon lassan, nehezen szaporíthatják pontjaikat. A tanács, ha teheti, még ezzel az alacsony pontszámmal is megpróbál lakásmegoldást keresni. Sajnos, ez gyakran csak félmegoldás, mert másnak nemigen tekinthető az az eleve ideiglenesnek szánt, komfort nélküli lakás, ahol a víz, a vécé az udvaron van, és onnan kell behordani a tüzelőt, hogy befűthessen a cserépkályhába. Képzelhető, mit jelent ez az egyébként hétköznapi tevékenység egy tolókocsival élő, közlekedő embernek... Hikorra jön az ideális megoldás? Pedig lenne rá mód, hogy az egyesület vissza nem térítendő kölcsönt adjon a szükséges átalakítások elvégzéséhez. A komfortosításon kívül a mozgássérültek speciális igényeit is ki lehetne elégíteni, pl. eltüntetni a lakásból a tolókocsi mozgását akadályozó küszöböket, alacsony konyhaszekrényt beépíteni, a szokásosnál nagyobb méretű fürdőszobát kialakítani. A jelenlegi, komfort nélküli lakásokban mindez szóba sem jöhet, nem is engedélyeznék, no meg kár is lenne ilyesmire költeni, mert ezeket a házakat le fogják bontani. Az ideális megoldás — ami egyelőre csak vágyálom— az lenne, ha felépülhetne egy, a már említett speciális követelményeknek megfelelő lakótömb, közelében a közös helyiségekkel, munkarehabilitációs központtal. Bár ennek egy része több is vágyálomnál, hiszen a jelenlegi, szanálásra kerülő épületből a jövő év tavaszán tágasabb otthonba, a Körte utcára költözik az egyesület, és ott lesz (külön épületben) a rehabilitációs munkahely is. Nagyon sok mindenről lehetne még szólni, így az alacsony rokkantsági nyugdíjakról, amit, ha lehetséges, a társadalombiztosítási igazgatóság segítségével meg-megtolda- nak 2—300 forinttal. Vagy a telefonról, a Hycomat1 gépkocsikról, amelyekből a szükségesnél kevesebb van ugyan (különösen érvényes ez a telefonra), de az elosztásnál szava van a mozgássérültek egyesületének is. Aztán megemlíthetnénk a szakszervezeti beutalókat — ezeket a vállalatok bocsátják az egyesület tagjainak rendelkezésére. Viszont az sem hallgatható el, hogy az együttérzés, a segítőkészség mellett a közöny, az érdektelenség jeleit is tapasztalniuk kell. Hol vagyunk még attól, hogy — mint külföldön több helyen — a mozgássérültekre is gondoljanak, amikor lépcsőket, járda- szegélyeket építenek, művelődési és egyéb intézményeket terveznek ... Egyelőre azzal is megelégednének, ha például a Nyíregyházán számukra kijelölt parkolóhelyeket szabadon hagynák azok a gépkocsivezetők, akik nem szorulnak rá a társadalom figyelmességére, jóindulatára. De jelenleg még a rendelőintézet előtt sem tartják tiszteletben a mozgássérültek jogait. Szép gesztus lenne az illetékesektől, ha a Malom utcai fürdőben lehetővé tennék — ezt bizonyára meg lehetne oldani —, hogy legalább heti egy-két órára a mozgássérülteké legyen a medence, sokuk számára az úszás lévén az egyetlen ajánlott vagy lehetséges testmozgás. Gönczi Mária
