Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-18 / 297. szám
4 Kelet-Magyarország 1986. december 18. Kádár János és Kreisky találkozója Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, az Elnöki Tanács tagja szerdán délelőtt a Parlamentben fogadta a hazánkban tartózkodó Bruno Kreisky osztrák politikust, az Osztrák Köztársaság korábbi szövetségi kancellárját, az Osztrák Szocialista Párt tiszteletbeli elnökét. Bruno Kreisky, mint a bécsi világkiállítást előkészítő bizottság elnöke szerdán megbeszélést folytatott Marjai József miniszterelnök-helyettessel, a nemzetközi kiállítások és bemutatók területén való magyar—osztrák együttműködés kérdéseiről. Bruno Kreisky délután elutazott hazánkból. Ma fejezi be munkáját a VHP kongresszusa A Vietnami Kommunista Párt VI. kongresszusának harmadik munkanapján Pham, Hung, a Politikai Bizottság tagja a kongresszus elnöksége nevében bejelentette: Truong Chinh, a KB főtitkára, Pham Van Dong és Le Due Tho, a Politikai Bizottság tagjai kérték, hogy magas koruk és megromlott egészségi állapotuk miatt ne jelöljék őket az új Központi Bizottságba. A kongresszus eleget tett a kéréseknek. Hálás köszönetét mondva a vietnami párt e kiemelkedő vezetőinek több évtizedes munkájukért. felkéri őket: a jövőben az új Központi Bizottság tanácsadóiként segítsék a munkáit. A kongresszusi anyagok fölötti vitában újabb felszólalók szálltak síkra a megújulás programja mellett. Szerda délután a kongresszus zárt ülést tartott. Hámori Csabát fogadta Truong Chinh, akinek a KISZ KB első titkára átadta Kádár János üdvözletét és jó kívánságait. Truong Chinh, viszonozva az üdvözletei, köszönetét mondott a magyar nép Vietnam iránti baráti érzéseiért. Hanoi tartózkodásukat felhasználva találkozott Jegor Ligacsov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára és Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt főtitkára. Nagy érdeklődéssel kísért nemzetközi sajtóértekezletet tartott szerda este Jegor Li- gacsov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. A szovjet küldöttség vezetője megerősítette: az SZKP nagyra értékeli a vietnami kommunisták történelmi vívmányait, a jelenlegi helyzet őszinte, kritikus elemzését. Leszögezte: Vietnam a jövőben is számíthat a Szovjetunió cselekvő támogatására. Csütörtökön befejezi munkáját a VKP kongresszusa. NÁTO-válosz a budapesti felhívásra Lehetséges a teljes visszavonás? A NATO előreláthatólag januárban a bécsi utótalálkozón adja át hivatalosan a Varsói Szerződésnek brüsz- szeli nyilatkozatát. A dokumentumot az Észák-Atlanti Tanács múlt heti ülésén fogadták el a NATO-külügymi- niszterek, válaszként a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének budapesti felhívására — közölte szerdán a brüsszeli Nouvelles Atlantiques. A NATO-ügyekben jól értesült lap részletes elemzéssel tér vissza az Észak-Atlanti Tanács ülésére. Megállapítja: ellentétben a hadügyminiszterekkel, akik előző heti tanácskozásukon a hadászati és az európai közepes hatótávolságú rakéták 50 százalékos csökkentését tartották elfogadható tárgyalási alapnak, a külügyminiszterek a hadászati rakéták 50 százalékos csökkentése mellett lehetségesnek tartják a közepes hatótávolságú rakéták teljes visszavonását Európából. Az utóbbiakból csak az Egyesült Államokban, illetve a Szovjetunió ázsiai részében maradna hadrendben 100—100 robbanótöltet. „Ezzel a NATO politikai tényezője (az egyedüli, amelynek felhatalmazása van tárgyalni a fegyverzetcsökkentésről) felülbírálta a katonai tényező álláspontját” — írja a lap. Megírja a lap, hogy a külügyminiszterek tanácskozásán sok szó esett az Európában hadrendben levő rövid hatótávolságú rakétákról, amelyekben a NATO — saját adatai szerint — 7:1 vagy 8:1 arányú hátrányban van a Varsói Szerződéssel szemben. Ügy vélték azonban, hogy tárgyalások útján elérhető az egyensúly kialakítása. Űj légkör a Komszomolban A Komszomol alapszervezeteinek jelenlegi helyzete ázt mutatja, hogy a jövő tavasszal tartandó XX. kongresszust nyílt és tárgyszerű légkör, éles viták jellemzik majd — jelentette ki Viktor Mironyenko, a Komszomol Központi Bizottságának első titkára a TASZSZ-nak adott interjúban. Munkáját az ifjúsági szervezet nem a vívmányokra, hanem arra összpontosítja, amit nem sikerült megoldani és amit a jövőben meg kell oldani. Berecz János Csehszlovákiában Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának titkára Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására szerdán Csehszlovákiába utazott. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Ondrej Durej, Csehszlovákia magyarországi nagykövete. Új tanácselnök Szerdán ülést tartott a Fővárosi Tanács, amelyen december 31 -i hatállyal a nyugdíjba vonuló Szépvölgyi Zoltánt felmentette elnöki funkciójából. A testület — a Hazafias Népfront budapesti bizottsága javaslatára Ivá- nyi Pál személyében új elnököt választott, aki ezt megelőzően az MSZMP Központi Bizottsága gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetőjeként'dolgozott. Műtét Reaganon Kisebb műtétet kell végrehajtani Reagan amerikai elnökön január elején, de ez várhatóan nem befolyásolja majd teendői ellátásában. A Fehér Ház szóvivője szerdán bejelentette, hogy Reagan a karácsonyi és újévi szünetet követően, január 4- én kivizsgálásra vonul be a haditengerészet bethesdai kórházába, s ott január 5- én műtétet hajtanak végre rajta, hogy elhárítsák azokat a „kisebb kellemetlenségeket”, amelyeket prosztataduzzadása okoz. Diákmegmozdulások Szerdán Spanyolországszer- te több száz ezer középiskolás és egyetemista tüntetett jogainak védelmében. A diákok megmozdulását támogatásáról biztosította a két legnagyobb szakszervezet is. A tüntetések résztvevői elsősorban az egyetemi felvételi vizsgarendszer megreformálását, a tandíjak csökkentését és az oktatásra fordított összegek növelését követelték. Madridban a délben megkezdett tüntetésen legalább kétszázezren vettek részt. A többi spanyol nagyvárosban is aktív részvételt jeleztek. Osztrák parlament Szerdán megtartotta alakuló ülését a november 23-án megválasztott új osztrák nemzetgyűlés. Az új parlamentben az Osztrák Szocialista Pártnak 80, az Osztrák Néppártnak 77, az Osztrák Szabadságpártnak 18, a zöld- alternatívoknak 8 képviselője van. Az 1983—86-os ciklusban 90 szocialista, 81 néppárti és 12 szabadságpárti képviselő foglalt helyet a 183 tagú nemzetgyűlésben. A nemzetgyűlés elnökévé — 159 szavazattal — a szocialista Leopold Gratzot vá- választották, aki korábban Bécs _polgármestere, majd külügyminiszter volt. A törvényhozás távozó elnöke, Anton Benya (jobbról) kezet fog utódával, Leopold Gratzzal, volt bécsi polgármesterrel. (Kelet-Magyarország telefotó) Megalakulta Mezőbank RT. A mezőgazdasági szövetkezetek szakosított pénzintézete, a Mezőbank Rt., szerdán a szövetkezetek házában megtartotta alakuló ülését. A pénzintézetet 1405 gazdaság, vállalat, intézmény, társaság, szövetség hozta létre. Az alapítók csaknem 1,2 milliárd forint értékű részvényt jegyeztek, amely a nyereségérdekeltségű szervezetként működő bank alaptőkéje lett. A részvény- társaság 22 tagú igazgatóságot választott, ennek elnöke Gubicza Ferenc, a CsopaktáKOSSUTH RADIO 8,20: Koszorúk az országúton. — 8,30: Versenyművek. — 3,19: A Drezdai Filharmónia gyermekkórusának hangversenye. — 9,44: Muzsika gyerekeknek. — 10,05: Diákfélóra. — 10,35: Labirintus. — 10,50: Verbunkosok, nóták. — 11,35: Valami történt. — 12,45': Helyzetjelentés. — 13,00: Kodály: Énekszó. — 13,40: Hild-érmes város: Pécs. — 14,10: A magyar széppróza századai. — 14,25: Zenei tükör. — 15,00: Olvasókör. — 15,30: Félóra népzene. — 16,05: Révkalauz. — 17,00: Svéd iskolapélda. — 17,25: Szép ez is! —17,36: Örökzöld dallamok. — 19,15: Ismerkedő. — 19,41: Hamarosan halljuk őket. — 20,00: Muzeális nótafelvételekböl. — 20,20: Hangfotó. — 21,05: Loewe zenés játékaiból. — 21,30: változatok a történelemre. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Gounod operáiból. PETŐFI RADIO 8,05: Bundschuh István stá- jerciterán játszik. — 8.20: A Szabó család. — 12,10: Táncok fúvósokra. — 12,30: „Énekeltem én: Tóth Gáborné”. — 12,45: Dunántúli népdalkörök énekelnek. — 13,05: Nosztalgia- hullám. — 14,00: Betűtenger. — 15,05: Tudományos könyvespolc. — 15,10: Operaslágerek. — 15,45: Törvénykönyv. — ie.00: Sting koncertfelvételeiből. — 16,41: Takács Béla nótákat énekel. — 17,08: A Makám együttes hangversenye. — 17,30: 1986. december 18., csütörtök Kézfogások. — 18,30: Slágerlista. — 19,05: Operettkedvelöknek. — 20,05: A Poptarlsznya dalaiból. — 21,05: Az emlékmű. — 21,51: Az élő népdal. — 22,01: Böngészde a zenei antikváriumban. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. — 17,05: Adriano Gelentano felvételeiből. — 17,20: Hanigraforgó. [A tartatamból: Bánlsaki István könyvkTitilkáía —' Karácsonyi koncert (Maityai- soviszíki Edit) — Vizsgázni tudni kdll (Vócseey Ágnes) — Táplátkozáskultúra (Antall István)]. — 18,00—18,30: ÉHza'k-ti- szánitiúli krónika. Lapszemle. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Ágoston Istváin.) MAGYAR TV 9,30: Tévétorna. — 9,35: Meghökkentő mesék. Angol tevefilmsorozat. A fiú, aki beszélni tudott az állatokkal. — 10,00: Uraim, beszéljenek! Tévéjáték. — 15,40: Hírek. — 15,45: Tévébörze. — 15,55: Perpetuum mobile. — 16,30: Toronyóra. Türelem, tolerancia. — 17,00: Irökö- zelben. Beszélgetés Kalász Mártonnal. — 17,35: Popzenei magazin. — 18,25: Telesport. — 20,05: ön: jelölt! — 21,10: Hír- háttér. — 22,00: Zene, zene, zene. — 22,55: Híradó 2. — 23,05: Himnusz. 2. MCSOR 17,35: Kerek világ. 12. — 17,50: Hópelyhecske. NDK bábfilm. — 18,05: Srácok a tengerparton. — 18,30: „Tájkép”. — 19,10: Ujzéland madártávlatból. Ismeretterjesztő film. — 20,00: Arcok és városok. Magyar építészek Amerikában. v/2. — 20,40: Utón, útfélen. Az Állami Népi Együttessel a Szovjetunióban. — 21,25: Híradó 2. — 21.45: Megszállottak *86. SZOVJET TV 12,30: Hírek. — 12,50: Dokumentumfilmek. — 13,25: Tudósítóink jelentik. — 13,55: Hírek. — 14,00: Ravel: Kvartett. — 14,30: A jelenkor és a munkás- mozgalom. — 15,00: Tizenhat évig és azon túl. — 15,45: A szavak mögött tettek. — 16,45: Világhíradó. — 17,00: A Szuvenír orosz népi hangszerek együttese. — 17,25: Hirek. — 17,30: Találkozás J. Vlaszovval. — 19,00: Híradó. — 19,40: Az utolsó riport (2. rész) — 20,45: Világhíradó. — 21,00: Zenés műsor — 21,30: Szindikátus—2 (3. rész) — 22,35: Hírek. — 22,40: Színházi szemle. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: zártkörű filmvetítés. LONDONI RANDEVÚ. Ea. kezd.. 18 és 20 óra. Béke mozi: de.: AZ ISTENEK A FEJÜKRE ESTEK. Du.: MOSZKVAI CSATA 1—II. A HOLTAK TANÍTJÁK AZ ELÜKET. Móricz mozi: POPEYE. 18. csütörtök 15,30: ÚRHATNÁM POLGAR. Bérletszünet. 19,00: ÚRHATNÁM POLGAR. Jászai—Illyés-bérlet. ja Tsz elnöke. A bank ügyvezető igazgatója. Kábái Gyula a pénzintézet tevékenységével kapcsolatban elmondta, mindenek előtt a mezőgazdasági szövetkezetek fejlesztéseit segítik. A tevékenységi kört tekintve azonban a bank nyitott lesz, amennyiben jó üzlet kínálkozik más területen, ott is vállalkozik befektetésre. A téeszek, amelyek eddig is rendelkeztek pénzalapokkal — a kölcsönös támogatási alapok keretében — ezt a rendszert továbbra is fenntartják. A bank és a támogatási alapok között a jövőben pénzügyi kapcsolatokat létesítenek. A managuai nemzetvédelmi minisztérium hivatalosan bejelentette: megkezdődött a sandinista kormánycsapatok háromnapos hadgyakorlata az ország északnyugati részén, mintegy hatezerötszáz katona és milicista részvételével. Máris befutott a már megszokott — legalábbis az utóbbi időben megszokott — jelentés a hivatalos hondurasi tiltakozásról is. Mindez — sajnos — arra utal, hogy a térségben érzékelhető feszültség a béke ünnepének közeledtével sem csökken. Vajon miért nem? ősi logikai szabály, hogy csaknem minden oknyomozás hasznos alapkérdése így hangzik: cui prodest? Kinek használ? Már a régi rómaiak is ezt a kérdést tették fel elsőként és — kiváló történetíróik életműve a bizonyság — nem bánták meg. Kinek használ a közép-amerikai feszültség? A Somoza-rendszer nehéz örökségét átvevő, forradalmi útra lépett Nicaraguának, vagy annak a hatalomnak, amely nem is titkolja, hogy Közép-Amerikát a saját „hátsó udvarának” tekinti? „Ha a Rio Grandetól délre kigyullad a villany vagy beindítanak egy gépkocsit — írta valaha a nagy francia filozófus. Jean-Paul Sartre — mindig átgördül néhány cent profit a Wall Street valamelyik páncélszekrényébe.” Somoza megdöntésével ezt az állapotot szüntette meg Nicaragua és ezért kell azóta is igen magas árat fizetnie. Az Egyesült Államok nemcsak azzal vágott vissza, hogy a különböző szankciókkal gyakorlatilag megbénítja a nica- raguai gazdaságot, de azzal is, hogy az őserdők mélyén életben tartja a fegyveres ellenforradalmat, amely északi támogatás híján már régen kihunyt volna. Olyan seb ez Nicaragua testén, amelyen át elfolyik a kis ország energiájának, pénzének — és vérének — jelentős része. És a helyzet csak súlyosabb lett, mióta Washington a Nicaragua szomszédjára gyakorolt nyomással (és persze pénzzel is) megnyitotta „a hondurasi frontot”. Mint tudjuk, -néhány napja hondurasi reguláris egységek amerikai csapatszállító helikopterek fedélzetén érkeztek az egyik „forró" határszakaszra. Kell-e mondani, hogy a most bejelentett hadgyakorlat a vérző Nicaragua részéről nem „agresszív lépés”, hanem — önvédelmi reflex? Régi igazság, hogy a béke oszthatatlan. A karácsony békéje másutt sem lehet felhőtlen, amíg Amerika állítólagos „hátsó udvarában” dörögnek a fegyverek. A Hungária Biztosító megyei Igazgatósága és a nyíregy házi fiókja értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy új telefonközpont-szerelés miatt a telefonszámai megváltoztak. Központi telefonszám (Lenin tér 3—I.) Igazgató Osztályvezetők Kérjük kedves mokon kére kapcsolati is készsj 3-144. 13-742. 19-619. az új telefonszá- Hungária Biztosítóval tűzésében, ahol továbbra ezésükre. Szabolcs-Szatmár megyei Igazgatósága és nyíregyházi fiókja