Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-17 / 296. szám

386. december 17. Kelet-Magyarország 7 Kiszolgáltatva A házaspár (nevezzük őket mondjuk Kisséknek) néhány évvel ezelőtt köl­tözött a faluba, a férj szü­leihez. Mivel elég nagy volt a telek, a felét meg­kapták a fiatalok, építse­nek rajta. Ez meg is tör­tént. Ügy látszott, végre rendes kerékvágásba zök­kent a háromgyermekes család élete. A férjnek is, a feleségnek is jó munka­helye van, a fiatalasszony emellett még rengeteg tár­sadalmi munkát is végez. Pedig egy ideje — me­sélik Kissék — valósággal pokol az életük a szom­széd miatt. A lavina két évvel ezelőtt indult el, amikor Nagy (ez is kita­lált név) ittasan kitörte Kissék két barackfáját. A tanács emiatt 1300 forint pénzbírsággal sújtotta Na­gyot, aki az összeget szó nélkül kifizette. Annál nagyobb volt a megdöbbenés, amikor egy év múlva (!) idősebb Kiss kapott a bíróságtól egy fi­zetési meghagyást, misze­rint tartozik Nagynak a fenti összeggel. Tanúként a fiatal házaspárt nevez­te meg a szomszéd ... De a bírósági tárgyaláson Nagy már mintha semmi­ről sem tudott volna — az ügyet megszüntették. Egy hónap után újabb fizetési meghagyás, ezút­tal a fiatalasszonynak cí­mezve ... Végül persze bebizonyosodott Nagy ál­lításának valótlansága. Csakhogy ő ebbe nem nyugodott bele, legalább­is a fejleményekből ítélve. De most mással próbál­kozott. Pert indított Kis­sék ellen azzal, hogy az ő telkére építkeztek. Még tartott az ügy, amikor újabb váddal hozakodott elő, azt állítva, hogy a szomszéd megverte őt. Vagyis Kiss ezúttal már nem alperesként, hanem egyenesen vádlottként áll a bíróság előtt. A házaspárt kezdi el­hagyni a béketűrés, hiszen a jelentgetések mellett azt is hallgatni kell, amit Nagy a kerítésen kiabál át vagy a faluban terjeszt róluk. Már arra gondol­tak, figyelmen kívül hagy­ják az újabb idézéseket — elegük van az utazgatás­ból, a hercehurcából, és a munkahelyen sem nézik jó szemmel, hogy nekik szinte kéthetenként tár­gyalásra kell nfenniük. „Hát létezik, hogy az em­ber így ki legyen szolgál­tatva egy notórius jelent- getőnek?” — fakad ki ke­serűen Kissné. Nem tudok mit válaszolni. A tanácson azt mondják, az okosabb­nak kellene engednie, az­az Kissék mindent hagy­janak szó nélkül. Tűrje­nek ... Beszélek Nagyékkal is, akik természetesen azt állítják, ők az igazi áldo­zatok, nekik a faluban senkivel sincs bajuk, csak „ezekkel”. A falubeliek óva inte­nek attól, hogy valami el­marasztalót írjak Nagyék- ról, mert biztos, hogy nem hagyják annyiban. Ehhez tartom magam. Gönczi Mária VIHAR A BOLT KÖRÜL Vásárolni szerettem volna Nyíregyházán, a Búza té­ren lévő vetőmagboltban, de sajnos zárva találtam. Többen álldogáltunk ott, bosszankodva a 11 órai nyi­tás miatt. A vidéki vonatok reggeltájt érkeznek Nyír­egyházára, és ha a bolt nyitva lenne, délelőtt még haza is tudnánk menni, mivel a vonatok többsége 10 —-12 óra között indul. A Piaccsarnok közelében min­den bolt kora reggel vagy 8 óra tájban kinyit. A régi nyitvatartás, reggel 7-től — fél négyig, nagyon jó volt. Érthetetlen, hogy miért változtatták meg, mert eddig egy úttal mindent meg tudtunk venni. Most meg vissza kell menni 11 órára, ha vetőmagot akarunk vá­sárolni. Szeretnénk tudni, hogy a bolt van-e a lako­sokért vagy pedig fordítva? Tóth Barnabás Nyíregyháza, Kossuth u. 65. és további 14 aláírás (Szerkesztőségünk is kíváncsian várta az illetékes vála­szát. A Vetőmag Vállalat Nyírségi Területi Központ­jának igazgatója, Kiss László egyetért panaszosaink­kal. A mintabolt nyitvatartásának megváltoztatása azon­ban a felettes szervek határozata alapján történt. A zavartalan áruellátás érdekében arra kötelezték a vállalatot, hogy hetente hat napot tartson nyitva a bolt. A határozatok és fellebbezések egymást követik. A tanács állásfoglalása mindenesetre megfelel az elő­írásoknak, de magunknak is kétségeink vannak, ezút­tal a vásárlók érdekeivel is egyeznek-e?) számlálást. Várhatóan jövőre — ha indokolt —, az utca korszerűsítésével egyidőben zebrát is felfestenek az is­kola elé.) ÜJRA ÁLL A Kö Még novemberben írtam egy levelet, amiben elmesél­tem, milyen kellemetlen meg­lepetésben volt részem a nyíregyházi temetőben — el­lopták budapesti ismerőseim néhai hozzátartozójának sír­kövét. Mindez megjelent az újságban is. A cikk közlése után megkeresett engem Csa­bai Mihály sírköves, és fel­ajánlotta, hogy abból a kő­ből, amit a temető gondnok­ságától kap, ő megcsinálja a síremléket. így is történt. Amikor kimentem a sírhoz, jóleső érzéssel tapasztaltam, hogy ott a sírkő, névvel el­látva. A hozzátartozók ne­vében is köszönöm a segítő­készséget. Sz. I.-né Nyíregyháza, Galamb u. 6. Szerkeszti! üzenetek Kurtyánné M. Zsuzsa, Nyíregyháza: A hibás, de garanciális ébresztőórát a KERMI-hez kell vizsgálat­ra elküldenie az ajándék­bolt vezetőjének. Kérjük, juttassa el hozzá az órát, a szakvélemény eldönti, hogy jogosult-e a kártalanításra. Andrikó Mihályné, Apagy: Az ön által sérelmezett ha­tározat ellen fellebbeznie kellett volna. Az ítélet így jogerős. Szabolcsi Mihály, Kálló- semjén: A termelőszövet­kezet elnökének tájékozta­tása szerint jogos volt az átvétel megtagadása, mert a paprika rossz minősége veszélyeztette volna a szál­lítmány értékesítését. Pa­naszával rögtön az illetékes vezetőkhöz kellett volna fordulnia. Föczén Jánosné, Üjdomb- rád: Sajnáljuk, hogy új ka­bátját táskával együtt a kisvonaton felejtette. Azt tanácsoljuk, hogy keresse meg a szolgálatos kalauzt, és érdeklődjön a MÁV-ál- lomáson. Reméljük, a be­csületes megtaláló leadta a gazdátlan poggyászt. Varjast Józsefné, Csen­gerújfalu: Miután örökré­sze a termelőszövetkezet tu­lajdonában van, ha ön nem tsz-tag, akkor örökrészét megváltja a tsz. Vélemé­nyünk szerint fellebbezésre nincs szükség. Gerbár Sándorné, Nyír­egyháza: A TITÁSZ közlé­se szerint a lámpa felsze­relését elvégzik, ha erre megbízást kapnak a helyi tanácstól. Az új közvilágí­tási lámpák létesítése ta­nácsi feladat. Tanácsoljuk, panaszukkal forduljanak a városi tanács műszaki osz­tályához. Petróné Pintér Veronika, Ibrány: A lakás használat­ba vételi engedélyének ki­adásától csak 5 év múlva vehetnek föl építési köl­csönt. Javasoljuk, hogy ér­deklődjenek az Ibrányi Ta­karékszövetkezetnél, van-e lehetőség problémájuk meg­oldására. HOL AZ ELMEX FOGKRÉM? Szeptember óta hirdetik a hetilapok az Elmex fogkré­met. örültem, amikor né­hány hete rátaláltam két tu­busra az egyik üzletben. Mi­után gyermekeimet nem tu­dom leszoktatni >a csokolá­déevésről, azt gondoltam, az Elmex (nagy fluortartalma miatt) legalább késlelteti fo­gaik romlását. Nyakamba vettem a várost, de az ABC-k, kis boltok eladói saj­nálkozva tárták szét a ke­züket. Nem tudom, a reklám megalapozatlan, vagy a ke­reskedők nem keresik az El- mexet? Tóthné I. Katalin Nyíregyháza, Szamuely- lakótelep PALACKCSERE Nagy meglepetés ért, ami­kor a pébégáz palackját cse­réltem. Ahogy a hollander- csavart meglazítottam, s gáz sziszegni kezdett. Rögtön el­zártam, és levettem a csa­vart, de nem láttam rajta a tömítőkarikát. Az csak vé­letlen volt, hogy jól zárt tö­mítés nélkül is, de könnyen lehetett volna belőle tragé­dia. Bagaméri László Nyíregyháza, Váci Mihály u. 31. (Levélírónk panaszát meg­vizsgálta a TIGÁZ töltőüze­mének vezetője. A cseretele­peken a kiadás előtt ellen­őrzik a szelep tömörségét. A szelep kinyitása véletlenül is előfordulhat, amikor a gáz­palackról lecsavarják a sap­kát. Ezért meg kell győződni arról, hogy zárva van-e a szelep a sapka levétele után. Az Országos Kőolaj és Gáz­ipari Tröszt és a TIGÁZ al­kalmanként a televízió, a rá­dió és az újságok segítségé­vel tájékoztatja a fogyasztó­kat a palackcsere helyes végrehajtásáról. Ha azonban a készüléknél, a nyomáscsök­kentőnél vagy a palacknál rendellenes működést ész­lelnek, Nyíregyházán, a Hí- REX szerviznél kell azt be­jelenteni. Egyébként az amúgy is szigorú gyártási folyamatot olvasónk levele után még jobban megszigo­rították.) MIKOR LESZ ZEBRA? A nyíregyházi 17-es számú — Árok utcai — Általános Iskolába járó gyermekek szü­leinek nevében kérem se­gítségüket. Tanítás után a gyerekek körültekintés nél­kül szaladnak át az úttest másik oldalára. Bár van kor­lát az iskola előtt, és az út egyik oldalán sebességkorlá­tozó tábla, némelyik autós rodeósokat is megszégyenítő tempóban száguldozik az amúgy is szűk, sötét utcá­dban. Félünk, hogy egyszer baleset fog történni. Nagy Miklós Nyíregyháza (A tanács műszaki osztályá­nak tájékoztatása szerint csak a forgalmi adatok alap­ján tudnak dönteni a gyalo­gos-átkelőhely létesítéséről. Ezért az illetékeseknél már megrendelték a forgalom­Áz illetékes válaszol ki Ásta a gödröt? A nyíregyházi Városmajor és Bocskai úti lakosok pana­szolták lapunk hasábjain, hogy a TITÁSZ a kábelsze­relési munkák után az utca burkolatát nem hozta rendbe, továbbra is gödröt, törmelé­ket kell kerülgetniük. Az áramszolgáltató vállalat illetékesei arról értesítették szerkesztőségünket, hogy az út- és járdaburkolatok hely­reállítása nem a vállalat hi­bájából húzódik el. Azt min­den esetben időben megren­delik, a munka elvégzését sürgetik a tanácsi építőipari vállalatnál. A Városmajor úton a TI­TÁSZ nem dolgozott olyan kábelszerelési munkán, ami­hez gödröt kellett volna ás­ni, mint ahogy az „Aki egy­szer gödröt ás. .. ” címmel megjelent olvasólevélben kö­zöltük. A Városmajor úton egy helyien van a TITÁSZ-t érintő útbunkolat-helyreálilí- tási munka, mégpedig a 11. számú épület bejáratánál. Az út rendbehozatalát augusz­tus végén, -a Bocskai utca 19. és 23-as számú ház közötti jár­daszakaszát pedig szeptember első napjaiban kérték a ta­nácsi építőipari Vállalattól. Ugyanígy a TAÉV illetékes a 6. számú általános iskola melletti, a színház épülete előtti és a Széchenyi utca— Makarenko utca keresztező­désében a járdafelület hely­reállításában. MÉG MINDIG HIÁNYCIKK Egyik fehérgyarmati olva­sónk kispénzű emberek gond­járól írt lapunkban. Fekete­fehér televíziót szeretett vol­na venni, de egyik üzletben sem bukkant rá. Hairminc- negyvenezer forintot pedig érthetően nem tud kiadni a színesért. A fehérgyarmati áfész ke­reskedelmi főosztályvezetője. Szegedi Zisgmond olvasónk számára örömhírt közölt le­velében. A szövetkezet mű­szaki boltjába nemrég 2 fe­kete-fehér televízió érkezett, ebből egyet olvasónk már át is vett. Intézkedésük azonban nem oldhatta meg a többi vásárló problémáját, mert az ilyen televízió továbbra is hiánycikk. A kereskedelem ezúttal — úgy látszik —, hiá­ba rendel . . . D mezőgazdasági haszonbérletről H. L.-né nyíregyházi lakos férje — az idén tavasszal bekövetkezett haláláig — az egyik termelőszövetkezet rok­kantsági nyugdíjasa volt. Az özvegy a férjének járó ház­táji juttatásnak csak a felét kapta meg, holott az adót is az egész háztáji után fizették. Jogosan járt-e el a terme­lőszövetkezet? — kérdi olvasónk. A tsz-tag halála esetén családja, örököse jogosult — kérelme esetén — a kijelölt háztáji földet betakarításig használni, vagy a vezetőség engedélyezheti a tagot meg­illető évi termény juttatás kiadását. Mindez azt jelenti, hogy a vezetőség mérlegelési jog­körébe tartozik annak eldöntése, hogy háztáji termény­juttatás esetében az egész évi terményt, vagy pedig annak időarányos részét biztosítja-e. Ennek értelmében a ter­melőszövetkezet eljárása nem kifogásolható. Z. M. csengeri levélírónk édesanyjuk halála után test­véreivel együtt örökölt öt hold földet. Az örökösök közül hárman termelőszövetkezeti tagok, igy az ő tulajdoni ré­szük termelőszövetkezeti használatba került, ami után földjáradékot kapnak. A fennmaradó részt már korábbi szerződés alapján magánszemély bérlő használja. Levél­írónk arra kér választ, hogy — miután a bérlő nem haj­landó a használatról lemondani — miként rendelkezhetne tulajdonával. Határozatlan időre kötött mezőgazdasági haszonbér­letet a gazdasági év végére, hat hónappal korábban fel le­het mondani. Mivel a mezőgazdasági földterület haszon­bérbeadásához írásbeli Szerződés szükséges, a felmondást is írásban kell közölni. Ha a szerződést határozott időre kötötték, akkor csak annak az időnek az elteltével szűnhet meg a haszonbérlet. Amennyiben a felek a szerződést esetleg nem írásban kö­tötték meg, az érvénytelen, és felmondás nélkül megszün­tethető. N. I.-né ököritófülpösi olvasónk tsz-tagként 1983-ban mezőgazdasági haszonbérleti szerződést kötött a termelő- szövetkezettel, meghatározott időre. Olvasónk a közel­múltban értesítést kapott, hogy a szerződésben rögzített haszonbérleti díjat a termelőszövetkezet a háromszorosá­ra emelte, amit ő igen sérelmesnek tart. A szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékarányosságá­nak a haszonbérleti szerződéseknél is érvényesülni kell. Általában azt kell alapul venni, hogy a szerződés meg­kötésének idején a hasonló ingatlanok haszonbérbe adá­sakor mi a szokásos haszonbér, milyen volt a kereslet és a kínálat az adott helyen és időben. Ha feltűnően nagy az értékkülönbség — vagyis túl alacsonyan állapították meg az összeget —, akkor a sérelmet szenvedő fél megtámad­hatja a szerződést a bíróság előtt. Ahhoz viszont egyik félnek sincs joga, hogy egyoldalúan megváltoztassa a szerződést. Mivel levélírónk tagsági viszonya tavaly megszűnt, az is lehetséges, hogy a termelőszövetkezet emiatt emelte fel a haszonbér összegét, amennyiben a kedvezményes díjat csak tagoknál alkalmazza. A. I. nagyszekeresi termelőszövetkezeti tag a munka­időről érdeklődik. Mint írja, havonta 240 órát dolgozik, 12—24 óra beosztással. Az is előfordul, hogy pihenőidőben más munkát kell végeznie, amit éjszakai műszak követ. A munkaidő tartamát a tsz-ekben a jogszabályok ke­retei között, minden dolgozóra kötelező jelleggel a veze­tőség állapítja meg. A dolgozónak napi munkájának be­fejezése és a másnapi munkakezdés között egybefüggő, legalább 11 óra pihenőidőt kell biztosítani (kivételes ese­tekben is legalább 8 órát). Az állandó beosztásban dolgozó tagnak hetenként egy pihenőnap jár. Ha lehetséges, a munkaidőt úgy kell megállapítani, hogy az ötnapos mun­kahét, illetve az évi 52 szabadnap meglegyen. A heti pi­henőnapon végzett munkáért másik pihenőnap, illetve' pót­lékkal emelt munkabér jár. Amennyiben a tsz gyakorlata nem felelne meg a mun­kaügyi szabályzatban foglaltaknak, olvasónk a szövetke­zeti döntőbizottsághoz fordulhat jogorvoslatért. Dr. Nyitrai Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom