Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-17 / 296. szám

4 Kelet-Magyarország 1986. december 17. A Nyíregyházi és Nyírbátori Városi Tanács VB ülése Kötélhúzás a SALT-II körül Nincs egyetértés az ameri­kai hatalmi struktúrán belül a kormányzat fegyvérkezési politikájáról. Legalábbis erre utal az a legfrissebb hír, amely szerint 57 szenátor, az amerikai szenátus tagjainak többsége levélben szólította Reagan elnököt, hogy hala­déktalanul tegyen intézkedé­seket a SALT—II szerződés­ben . megszabott mennyiségi korlátozások megtartására. Az említett levél azért is figyelemre méltó, mert alá­írói között nemcsak ellenzéki demokrata szenátorok szere­peltek, hanem a kormányzó republikánusak 10 honatyája is. Az ügy ennyiben túlmutat a két év múlva esedékes el­nökválasztás lassan beinduló előcsatározásain, tehát nem propagiandafogás, hanem na­gyon is fontos stratégiai kér­dés. Ne gondoljuk persze, hogy az amerikai politikusok mindegyikére jellemző a fegyverkezési verseny fel­erősödése miatti félelem. Kenneth Adelman, az ameri­kai felgyverzetellenőrzési és leszerelési hivatal igazgatója szerint például „ostoba öt­let" lenne, ha az amerikai törvényhozás következő ülés­szakán felújítanák a vitát a hadászati fegyvereket korlá­tozó SALT—II szerződésről. A fent említett levél tanú­sága szerint a szenátorok jó részét nem befojósolják Adelman már-már becsület­sértő kijelentései. Sokatmon­dó tény, hogy a levelet Sam Nunn, az újjáalakuló szená­tus hadügyi bizottságának következő elnöike fogalmaz­ta meg. Kollégája, Pat­rick Leahy szenátor pe­dig azt tartotta fontos­nak hangsúlyozni, hogy Rea­gan elnöknek nem a fegyve­rek számának növelésére, hartem megbízható és ellen­őrizhető leszerelési megálla­podás megkötésére kellene összpontosítania figyelmét. Az eddigiekből világosan ki­tűnik, hogy az új összetételű szenátus hajlandó lenne tá­mogatni egy ilyen szerződést. A kérdések kérdése persze az, hogy a törvényhozás meddig merészel elmenni a fegyverkezési kötélhúzásban. Megvonná-e például az anya­gi fedezetet egy olyan fegy­verkezési programtól, amely a SALT—II megsértését je­lentené. A kérdésre néhány héten belül választ kapha­tunk, minthogy a képviselő­ház újólag tárgyalni fogja a hadászati támadó fegyvereket korlátozó megállapodást. (Folytatás az 1. oldalról) nőképzés, ahol évek óta igen magas a túljelentkezés. A megye területét figyelembe véve nem sikerült a terüle­tileg arányos, a helyi mun­kaerőigényekhez jobban iga­zodó beiskolázást megvaló­sítani. A csengeti képzéssel arányosabbá tehető a tanu­lók felvétele. Az óvónőkép­zésre épített fakultáció (nap­közis nevelő, gyermekfel­ügyelő, gyermek- és ifjúság­védelmi felelős, gyógypedagó­gus) lényeges előrelépést je­lent az általános iskolai pe­dagógiai segéderő terén je­lentkező igények kielégítésé­ben. A feltételek Csengerben e képzéshez . adottak, kollégi­umi elhelyezésre is lehetőség van, mivel a képzésre az egész megyéből lehet jelent­kezni. A továbbiakban a végre­hajtó bizottság a tanácsülés előkészítésével foglalkozott. ★ A Nyíregyházi Városi Ta­nács V. B. keddi ülésén a következő tanácsülés elé ter­jesztendő • témákat is tár­gyalt. Szó esett a jövő évi pénzügyi és társadalmimun­ka-tervről, egyes középfokú iskolák tevékenységi köré­nek módosításáról, a magán­erős út- és közmű épít kézé- sek szervezési és támogatási rendszeréről is. A városi ta­nácsot január 12-re hív.ták össze. A végrehajtó bizottság -emellett javaslatokat foga­dott el a városban működő kisiparosok és magánkeres­kedők adóalap-csökkentésére, valamint az erről szóló ren­delkezés módosítására. (En­nek egyik fontos pontja, hogy magasabbra emelték a kedvezmény mértékét.) Első­sorban olyan kereskedők és iparosok kapnak adócsök­kentést, akik a szolgáltatás­ban nélkülözhetetlenek, illet­ve kevéssé ellátott területe­ken dolgoznak. ★ Az építőipari költségvetési üzem jövő évi tervéről tár­gyalt egyebek között legutób­bi ülésén a nyírbátori tanács végrehajtó bizottsága. Amint a vállalat feladattervéből ki­derül, a következő évben a köztisztasági és parkfenntar­tási munkára fordítanak ki­Aranyrög Kínában Több mint hétkilós arany­rögöt talált három kínai pa­raszt a múl-t héten Csinghaj tartomány nyugati részén. A hírt kedden írta meg egy pe­kingi napilap. A 7,74 kilo­grammos aranyat 280 ezer jüanért (75 700 dollárnak megfelelő összegért) vásárol­ta meg az állami bank. emelt figyelmet, s az eddigi­nél több pénzt. Építőipari te­vékenységük közel hatvan százalékát versenytárgyaláson nyert feladatok jelentik 1987- ben. A szemétszállítás nem kis munkát ad a vállalatnak. Bár szükséges lenne, bővíte­ni azonban mégsem tudják eme tevékenységüket, örven­detes, hogy a következő' év­ben megkezdi munkáját a város új szemétégetője, amely korszerűbb munkafel­tételeket tesz lehetővé. Igaz, közben a távolság miatt meg­nő majd a szállítás költsége is. Felújítják a Szabadság téri parkot, s a város új (Folytatás az 1. oldalról) kenykedik, de rendkívüli hó­munkásokat is alkalmaznak. A megyében több, mint kétezer kilométeres úthálóza­tot kezel a közúti igazgatóság — ebből mintegy 370 kilo­méter a főútvonal, illetve a kiemelten ápolt, nagyobb forgalmú út. Az igazgatóság gépei — napközben homokot, sót szór­tak az úttestre, hogy a síkos­ságot megszüntessék. A for­galom hatására természete­sen latyakká vált a hó, csú­szóssá az út. Hétfőn este öt­hat óra tájban kezdett esni a hó, s amint csökkent a for­galom, egyre vastagabbá vált az úttesten a fehér pap­lan. Éjszaka munkához lát­tak a gépek és az emberek, letolták a havat, sóztak az utakon. A főutak után követ­kezhettek kedden a mellék­utak, itt a forgalmasabb cso­mópontok kivételével • csak szórják az utat. Mintegy har­minc munkagép dolgozott kedden egész nap a megyé­ben, s járták a területüket az ügyeleti kocsik, melyek rá­diókapcsolatban állnak köz­pontjukkal, jelzik, hová keli segítség. Emellett a napkori radar- meteorológiai állomással is kontaktusban áll a közúti igazgatóság, előrejelzéseket kapnak tőlük — s a legutób­bi szerint még várható hava­zás, további készenlétre van tehát szükség az úthálózat gazdáinál. ★ Áldást kérő fohászra alig­ha fakadt az autós megyénk országútjain hétfőn délután és este. A hó dsak hullott, hullott, de a hókotró sehol. Csupán este háromnegyed ki­lenc után öt perccel tűnt fel az első járat — két hótoló — a baktai úton. Akkor, ami­kor már vastag volt a hóta­karó, csöndben-szépen fa­gyott. A Nyíregyházára érke­ző se talált sok örömet a hó­ban. Még az olyan frekven­tált szakasz, mint „a négyes út városon átvezető szakasza” középülete előtti területet. Az ingatlankezelési feladatokra a jövőben csak saját anyagi le­hetőségeit használhatja fel a vállalat. Ez sajnos azt is je­lenti, hogy az eddiginél ke­vesebb pénz jut a házakra, középületekre. A tervek sze­rint a Krúdy úti lakóépület északi homlokzatát, valamint a Károlyi utca és a Rózsa Ferenc utca 5. számú ház szennyvízrendszerének fel­újítását végzik el a követke­ző évben. Az előkészületi munkák so­rán a következő tanácsülés napirendjének tervét, s a jö­vő évi programot határozzák meg a vb tagjai. is tisztítatlan volt. Hiába, már mi szégyelljük leírni, váratlanul jött a tél. Hej, gondolhatja a közút, csak tennénk mediterrán ország, de megmutatnánk! Igazi nagy sikert a közte­rület-fenntartó sem aratott kedden reggel. Igaz, gépeik munkában voltak, tisztogat­ták a buszmegállókat is, de volt valami kőmíveskelemeni abban, hogy amit a hótoló feltolt a járdára, gyalogmun­kás visszatúrta az úttestre. Aztán újra megjelentek a senkiföldjei, melyeket se házmester, se közterület nem takarít, így aztán a járókelő csak bosszankodott, mert hol a hóban, hol a lében gázolt. Szerencsére az időjárás megkegyelmezett a hóban ér­dekelt cégeknek. A hó elállt. Talán olvadni is fog. Ezt kö­vetően aztán jöhet a győzel­mi jelentés: megbirkóztunk az első hóval. Ha esne? Az ö baja! (bürget) Banguiban-hétfőn folytató­dott Jean-Bédel Bokassa volt/ közép-afrikai császár pere, amelyben tömeggyilkosság­tól kezdve közpénzek elsik- kasztásáig számos bűn elkö­vetésével vádolják. A bírósági tárgyalásit no­vember 26-án elnapolták, az ügyész és a rendőrség a nyomozás folytatását kérte. Hétfőn a bíróság Bokassán kívül több tanút meghallga­tott, akik azt vallották, hogy az ex-császár 14 éves uralma idején sok embert megöltek, megkínoztak, s önkényesen bebörtönöztek. A rádión' is közvetített tárgyalás első napján csak a Bokassa 1965- ös hatalomra jutásától 1974- ig tartó időszak eseményeiről volt szó. s várható, hogy a per tavaszig is eltart. Az ügyész ezúttal 14 féle bűn­cselekmény. így tömeggyil­kosság, kannibalizmus, sik­kasztás elkövetésével vádol­" t‘ i : " ■ # Hópaplan a megyén 1986*. december 17., szerda KOSSUTH RADIO 8,20: Eco-mix. — 8,55: Ro­mantikus kamarazene. — y,4y: Muzsika régi hangszereken. — 10,05: Íróvá avatnak. — 10,47: Kenessey: Az arany meg az asszony. — 13,00: Nagy meste­rek — világhírű előadóművé­szeik. — 14,12: A magyar szép­próza századai. — 14,25: Ope­raslágerek. — 15,00: A Népze­nei Hangos Üjság melléklete. — 16,05: MR 10—14. — 17,00: Fo­gas válaszok. — 17,25: Wies­law Ochmann operettdalokat énekel. — 18,02: Kritikusok fó­ruma. — 19,15: A Maud király­né-föld. — 20,19: Évfordulók nyomában. — 21,30: Szintézis. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Népdalok. — 22,51:,,A negyedik termelési tényező”. — 23,06: A rádió lemezalbuma. PETŐFI RADIO 8,05: Idősebbek hullámhosz- szán. — 12,10: Könnyű fúvós­muzsika. — 12,25: Néhány szó zene közben. — 12,30: A Ma­gyar Rádió népi zenekara ját­szik. — 13,10: A tegnap slágere­iből. — 14,00: Tényleg szeretsz? — 15,05: A szovjiet Argó együt­tes lemeze. — 15,45: Rise Ste­vens énekel. — 16,00: Sláger­filmek — filmslágerek. —16,48: Diákfoci. — 17,08: Rég varok valakire. — 17,30: Ötödik sebes­ség. — 18,30: Ritmus. — 19,05: Nóták. — 19,33: Könnyűzene Görögországból. — 20,05: Rock­földről érkezett. — 20,50: A magyar ..Larousse”. — 21,05: Húszas stúdió. — 22,05: Cserháti Zsuzsa énekel. — 22,30: Moszk­vából érkezett. — 23,20: Rock­panoráma. NYÍREGYHÁZI rádió 17,00: Hírek. — 17,05: Neoton- dialők. — 17,20: Miíkroobjektív. fA tantaflomiból: Veress József kritikája a Végtelen történet cí­mű NSZK filmről — Sportasar- noiki (KoHláth Adrienne) — Könyv a faluban (Antal; Ist7 ván) — Téli idegenforgalom (Horváth Péiter)]. — 18,30: Éisaaik-tiszántúli krónika. Lap­szemle. Műsorelőzetes. (A n/ap szerkesztője: Vécsey Ágnes.) MAGYAR TV 8,55: Tévétorna. — 9,00: Delta. — 9,25: Minden jót, kedvesem! Szovjet film. — 16,10: Hírek. — 16,15: Egészségünkért! — 16,30: A Közönségszolgálat tájékozta­tója. — 16,35: A rövidfilmstú­diók műhelyéből: 1. Virágok szerelme. — 2. Hasonmások és más hasonlók. — 3. Méhészét, méztermelés. — 17,30: Kapcso­latok. — 18,15: Mesterdallamok. — 20,05: Kórody Ildikó: Társke­resés. No. 1463. Tévéjáték. — 21,40: Vendégek. Francia film. 2. MŰSOR 18,35: Bakancsosok. — iy,l0: Nas ekran. Szerbhorvát nem­zetiségi műsor. — 19,30: A Len­gyel Kamarazenekar koncert­je. — 19,40: Adalékok a dolgo­zó nő arcképéhez. Szovjet kis- film. — 20,00: Képmagnosok. figyelem! — 20,30: Kockázat.— 21,00: Híradó 2. — 21,25: A Tv galériája. SZOVJET TV 12,3p: Nemzetközi jégkorong-' toriyá az Izvesztyija díjáért: Svédorsázg—Kanada. A szünet­ben : Hírek. — 14,45: A Kobzari folklóregyüttes műsora. — 14,55: Dokumentumfilm Grena- dáról. — 16,15: Heti posta. — 16,45: Világhíradó. — 17,00: Harc a minőségért. — 17.30: Hírek. — 17,35: Hangverseny. — 17,55: Két nézet egy irodából (tévéjá­ték) — 19,00: Híradó. — 19,40: Az utolsó riport (film, l. rész) — 20,45: Világhíradó. — 21,00: A világ és az ifjúság. — 21,45:‘ Szindikátus—2 (2. rész) — 22,50: Híradó. — 22,55: Igor Iljinszkij szerepel. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: MARY POP­PINS I—II. Ea. kezd.: 16 és 18,30 óra. Béke mozi de.: A SMARAGD ROMÁNCA. Du.: ZELIG Móric/ mozi: SZÉní^LCS. 17. szerda, 15.3u: Az ATYAI HAz. Széehenyi-bérlet. 19,00: AZ ATYAI HAZ. Bes- senyei-bérlet. Vietnami pártkongresszus Hámori Csaba felszólalása A Központi Bizottság po­litikai beszámolójának meg­vitatásával, újabb külföldi vendégek felszólalásainak meghallgatásával folytatta munkáját a Vietnami Kom­munista Párt hatodik kong­resszusa. Kedden reggel kapott szót Hámori Csaba, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titká­ra. Az MSZMP küldöttségé­nek vezetője tolmácsolta a Központi Bizottság és Kádár János üdvözletét, jókívánsá­gait, méltatta Vietnamnak a szocialista építőmunkában a nehéz körülmények ellenére elért sikereit, és kiemelte a VKP Központi Bizottsága be­számolójának nyílt, kritikus és önkritikus jellegét. — Meggyőződésünk — mon­dotta —. hogy á politikai be­számolóban a gazdasági épí­tőimunka súlypontjaként meg­jelölt stratégiai irányvonal megvalósul. A végrehajtás so­rán a vietnami nép odaadó munkájával és legendás szor­galmával képes lesz legyűr­ni a mostani megpróbáltatá­sokat, s úrrá lesz a nehézsé­geken. Dolgozó népünk és a magyar kommunisták nevé­ben kívánjuk, hogy áldozatos munkájukat — amelyet to­vábbra is nagy érdeklődéssel, megbecsüléssel kísérünk — koronázzák újabb sikerek. A békés építőmunka jelenlegi szakaszában is bizton szá­míthatnak a magyar kommu­nisták, a szocializmust építő magyar nép internacionalis­ta szolidaritására. Vállvetve haladunk a szo­cializmus építésének útján, együtt harcolunk a békéért és a—társadaLmi haladásért. A Magyar Szocialista Mun­káspárt a jövőben is annak érdekében fog tevékenykedni, hogy a kölcsönös tisztelet és megbecsülés szellemében, a marxizmus—leninizmus és az internacionalista szolidari­tás elvei alapján még tovább erősödjön pártjaink és or­szágaink kapcsolata, népeink barátsága — mondotta Há­mori Csaba, végezetül ered­ményes munkát kívánva a vietnami kommunisták ta­nácskozásának. ja Bokassát. akit távollétében hasonló vádak alapján 1980- ban már halálra ítéltek. A francia gyarmati időkből fennmaradt jogrendnek meg­felelően azonban a pert újra kell tárgyalni, mivel Bokassa az idén október 23-án haza­tért. A hétfői napon Bukassa ta­gadta, hogy emberek meg- kínzására. meggyilkolására adott volna parancsot, s az­zal védekezett, államfőként nem tudhatott mindenről, ami az országban történik. Az államügyész szerint azon­ban Bokassa bűnösségéhez nem fér kétség. Egyértelmű­en felelős például azért, hogy 1979 januárjában meggyilkol­tak 17 iskölásgyereket, akik nem akarták viselni a Bo­kassa feleségének gyárában készült drága egyenruhákat. Ez a csoportgyiikosság veze­tett végül 1979-ben Bokassa hatalmának megdöntéséhez. A császár elmenekült: előbb Elefántcsontparton. majd Franciaországban kért me­nedékjogon:. Tovább folytatódik a francia AFP hírügynökség dolgozói­nak sztrájkja a tervezett lét­számcsökkentés miatt. A ké­pen: a tiltakozók az AFP székháza előtt Párizsban. •fííi . • Lapzárta A pilóta volt a hibás A hetven halálos áldozatot követelő pénteki berlini re­pülőgép-szerencsétlenséget az okozta, hogy a repülőgép ve­zetője megsértette a leszállás szabályait — közölte kedden a katasztrófa körülményei­nek kivizsgálására alakult NDK kormánybizottság ve­zetője. Az Eeroflot szovjet légitár­saság Minszkből érkező TU— 134 típusú repülőgépe leszál­lás közben a Berlin-schöne- feldi repülőtér leszállópályá­jától három kilométerre er­dős területre zuhant és azon­nal kigyulladt. A gépen tar­tózkodó 82 személy közül 12- en élték túl a katasztrófái. IPARI TEPERTŐ, IPARI TEPERTŐ Takarmányozási gondján SEGÍT AZ ipari tepertő ÉRTÉKESÍTÉS DECEMBER 15-TŐL 15 kg-os csomagolásban: 120,— forintért a húsipari vállalat ^j-ABOLCS személyzeti elosztójában, nyíregyháza Bővebb felvilágosítás a vállalat pénztáránál: Nyíregyháza, Bethlen G. u. 86. IPARI TEPERTŐ, IPARI TEPERTŐ Bokassa pere

Next

/
Oldalképek
Tartalom