Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-16 / 295. szám
8 Kelet-Magyarország 1986. december 16. A magyar női csapat most csak nyolcadik lett A meglepetések világbajnoksága Kézilabda A meglepetések világbajnoksága ért véget a vasárnap délutáni döntővel. A 9. női kézilabda VB-n Hollandiában a világ élmezőnyébe tartozó együttesek közül Jugoszlávia, Magyarország és az NDK válogatottjai nem kerültek az olimpiai részvételt jelentő dobogóra. Egyedül a bajnoki címét megvédő szovjet gárda hozta formáját. Várakozáson felül szerepelt az ezüstérmes Csehszlovákia és a harmadik helyért NDK-t verő NorvéFirár országos bajnok Súlyemelés Az országos úttörő és serdülő súlyemelő-bajnokság után, amelyen megyénkből Váry és Németh szerzett aranyérmet, a juniorok között is felállha- tott szabolcsi a dobogó tetejére. Az év utolsó jelentős versenyén, amely egyben a Vegyész—Tisza Kupáért is zajlott, az NYVSSC sportolója, Furár István, a 67,5 kg- osok között 275 kg-os összteljesítménnyel (122,5 és 152,5) magyar bajnok lett. A 75 kg-osok mezőnyében az ugyancsak nyíregyházi Haj- zer András 275 kg-mal ötödik helyezést ért el. Porondon a megyei labdarúgás Hol vannak az ifik, serdülők? A megyei labdarúgó szövetség értékelte a megyei bajnokság őszi idényét. A bajnoki mérkő- zéseken — mint elhangzott — csökkent a botrányok száma, idén „csak” egy volt, míg az elmúlt év azonos időszakában öt. Ami viszont elgondolkodtató, hogy a rendzavarásokat elkövetők köre egyre jobban az egyesületek elnökei, vagy vezetői fe- lé bővülnek. Emiatt több vezető kapott a fegyelmi bizottságtól figyelmeztetést. Jogosulatlan ifjúsági és serdülő játékost nem szerepeltettek a csapatok, de a mérkőzések késése illetve elmaradása miatt a felnőtt csapatok — Ajak, Mándok, Fényeslitke — bűnhődtek. Az idény utolsó fordulójában . 13 játékos mehetett hamarabb zuhanyozni, két felnőttmérkőzés pedig félbeszakadt. Egyiken a kocsondi csapat levonult a pályáról. a 'máisodikion egy hodá^zi játékos tett) leg bántalmazta a partjelzőt. A. megyei labdarúgó szövetség véleménye továbbra is az. hogy több egyesület n,em fordít kellő gondot a mérkőzés rendjére, <a szurkoló tábor egy részének viselkedésére, s nem állítanak fel megfelelő rendezői gárdát. Több egyesüliet csak a felnőtt- csapattal törődik, a serdülő és ifjiúsáigiaik szerepeltetése és tegyük hozzá nevelése, elsikkad. Ezt a hanyag, nemtörődömséget hozza magával a fiatal, s később ez meglátszik a pályán való viselkedésén. Ezen változtatni csak úgy lehet, ha több szakember foglalkozik a fiatalok nevelésével. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a megyei Labdarúgó szövetség értékelte a sportszerűség! verseny jelenlegi állását. A megyei I. osztályban a múlt év 'azonos időszakához viszonyítva némi javulás mutatkozott. Kevesebb volt a pályabotrány és a kisebb rendzavarás. A kiállított játékosok száma viszont 51-ről 59-re nőtt. A legtöbb kiállítás (8) Kisvárdán történt, ez azért szomorú, mert a listavezetőről van szó. Egyediül Nagyecseden nem kellett — kiállítás miatt — hamarabb játékosnak elhagyni a pályát. A játékvezető bántalmar- zása miatt 24 esetben mutatták fél a piros kártyát. Ezek közül a legsúlyosabb egy záhonyi játékos ■tette vdlit, akit másfél évre tiltott el a fegyelmi bizottság mindennemű sporttevékenységtől. A versenyben jNagyeosed hiba- ’poinit nélkül áill az élen, amiért dicséret illeti a szakosztályt. Ez «annál is feültűnöbb, mert az ecsiediek a múlt évben utolsó hely*' zárták a sportszerű- - versenyt. Jelenleg a rangsorban Ajak, Kisvárda, Varsány- gyüre és Tiszavasvári vezeti a táblázatot hátulról, nekik van még mit javítaniuk a helyzetükön. A másodosztályban jelentősen csökkenitek a hibapontok, sportszerűbben küzdöttek a csapatok. Csökkent a kiállított játékosok száma 55->ről 51-re, az ifjúságiaknál 34-ről 22-re. A legtöbb játékost — nyolcat — Hodásiz csapatából állítottak ki a bírók. Egyedül az élen álló Baktalórántháizia együtteséből nem küldtek idő előtt zuhanyozná senkit. A játékvezető bántalmazása miatt 17 játékost állítottak ki, a negatív listát egy hodíászi játékos vezeti, akit tettéért másfél évre tiltottak el. A másodosztály sport- szerűség! versenyért BaflctalLórájvt- háza vezeti, amely aiz elmúlt évben az eliső osztályban a 14. lett. Jól' szerepel a versenyben Csen- gier, Sényő és Balkány. A lista végén Kocsord, Hodász, Mán- dok és Fényesükké kullog. gia. A mieinknek a nyolcadik hely jutott. Horváth László, a Magyar Kézilabda Szövetség titkára, küldöttségvezető gyorsértékelését azzal kezdte, hogy a csapat a legutóbbi, négy évvel ezelőtti budapesti VB- hez képest jelentősen megváltozott. Csak hatan maradtak, kilencen először szerepeltek A-világbajnokságon. A nagy vetélytársaknál nem volt ilyen mértékű a cserélődés. Az idei eredmények már sejttették, hogy az alakulóban levő magyar válogatott még nem érett be. Bizonyíték erre, hogy az idei különböző tornákon a Szovjetuniót, az NDK-t, sőt Jugoszláviát sem sikerült legyőzni. Még arra is gondolni lehetett, hogy nagyarányú vereségek tépázzák meg a magyar női kézilabdázás évtizedes hírnevét. Az egygólos vereségek sohasem tudásbeli különbséget takarnak. Ezúttal szerencséje sem volt a gárdának — kezdve már a kedvezőtlen csoport- beosztással. A szövetség titkára szerint mindez nem mentség. Ha csak a hétmétereseket értékesítik, már lényegesen kedvezőbb a mérleg, akár döntősök is lehettek volna. Különösen a Szovjetunió ellen 18:18-as állásnál a Gódorné által kihagyott hétméteres- nek volt jelentősége. Egyébként ez a 60 perc jelentette a fordulópontot. Az addig nagyon elszánt magyar válogatott előtt nyilvánvalóvá vált, hogy csak a 7. vagy a 8. helyet tudja megszerezni. A csalódottság már pénteken, az Ausztria elleni utolsó középdöntő-csoportmérkőzésen is éreztette hatását, de a lényegesen gyengébb képességű osztrákok megadásra késztetése még sikerült. Az NSZK elleni helyosztón viszont a sorozat leggyengébb teljesítményét mutatták. A szakvezető kiemelte, hogy a két kapus,' Rácz és Ácsbog végig megbízhatóan, jó formában védett, a vereségekért nem okolhatók. Érdemük, hogy a csapat húsznál mindig kevesebb gólt kapott. Sokáig Szilágyi tűnt a legjobb formában levő játékosnak, de az utolsó két találkozóra ő is nagyon elfáradt. György szerezte a legtöbb gólt, 39-et, azonban ö is nagy hibaszázalékkal játszott, Jugoszlávia ellen különösen gyengén védekezett. A legnagyobb csalódást Gódorné játéka jelentette: nemcsak a gólokkal maradt adós, hanem a mezőnymunkából sem vette ki kellően a részét. A fiatalok közül Elekes volt a legnagyobb ígéret, de elmaradt a várakozástól — különösen a védekezésben. Tagadhatatlan az is, hogy az átlövők gyengébb formája befolyásolta a többi poszton szereplők teljesítményét. Nagyon hiányzott egy igazi irányító. Barabás Zsolt vezető edző nem véletlenül kísérletezett ezen a poszton öt-hat játékossal. A közeljövő feladata több rangos nemzetközi tornán részt venni, tapasztalatot szerezni. Lelki- ismeretesen kell készülni a következő nagy erőpróbára, a jövő decemberi B-csoportos világbajnokságra, ahol 16 válogatott küzd majd az olimpiai részvételért. Horváth László azzal zárta az értékelést, hogy bármenynyire is furcsán hangzik, de a magyar válogatott közelebb volt a világbajnoki győzelemhez, mint legutóbb. A szerencse akkor kedvezett, s végül ezüstéremnek örülhettek. Most Fortuna elpártolt, s maradt a 8. hely. A tapasztalatokból okulni kell. A szakmai munka színvonala a klubokban és a válogatottban egyaránt emelésre szorul. Labdarúpés Bajnok a Bánki A Bánki együttese, állnak (balról): Halász Lajos, Kiss Lajos, Harcsa Zoltán edző, Deregi Zsolt, Román Tibor, Birtalan Tibor, Bíró Attila, Tarpai Gábor, Verdes Miklós. Guggolnak: Lipcsei Miklós, Papp Viktor, Danes István, Magyar Zsolt, Juhász Barnabás, Jakab Szilárd, Kiss Csaba, Maroda Zsolt. Előttük: Barna Péter és Pásztor Gábor. Tizennégy csapat nevezett a II. korcsoportú (1—2. osztályosok) megyei középiskolás labdarúgó-bajnokságra. Az elődöntőkbe jutott együttesek közül a nyíregyházi Bánki Szakközépiskola a Már tészalkai 138. sz. Szakmunkásképző ellen nyert (2:0 és 2:1), a Kisvárdai Bessenyei Gimn. pedig a Nyíregyházi Kereskedelmi Szakközépiskola legyőzésével (1:0 és 0:0) jutott a fináléba. Ahol szintén oda-visszavágós alapon mérkőztek, az első meccset Nyíregyházán 3:l-re nyerte a Bánki. A visszavágón otthonukban is legyőzték a vár- daiakat, így biztosan nyerték a döntőt. A győztes gárda képviseli megyénket az országos selejtezőn. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 50. játékhetén 13 plusz 1 találatos szelvény 13 darab, nyereményük egyenként 442 800 forint. 13 találatos szelvény 11 darab, nyereményük egyenként 274 114 forint. 12 találatos szelvény 851 darab, nyereményük egyenként 5154 forint. 11 találatos szelvény 10 146 darab, nyereményük egyenként 432 forint. 10 találatos szelvény 68 595 darab, nyereményük egyenként 96 forint. A kifizetés időpontja: 20 000 forint alatt december 20-tól, 20 000 forint felett december 25-től. Mai műsor Labdarúgás: szakmunkásképző intézetek megyei spartakiádjá- nak teremlabdarúgó-döntője a Bánki szakközépiskolában 15 órától. Disszertáció E sztergom testnevelés- és sporttörténete a felszabadulástól a tanácsrendszer kialakulásáig a címe dr. Magyar György kandidátusi értekezésének, amelynek nyilvános vitája december 22-én délután két órakor lesz a Magyar Tudományos Akadémia kistermében. Magyar György az Esztergomi Tanítóképző Főiskola docense, korábban a Nyíregyházi NYVSSC NB I-es labdarúgó-csapatának vezető edzője volt két bajnoki évben, most a tavaly éppen csak megkapaszkodott Nyergesújfalu csapatából próbál jó játékerőt képviselő csapatot formálni a területi bajnokság Duna csoportjában. Hétvége labdajátékokban Asztalitenisz Az őszi utolsó fordulóban az NB II-ben szereplő Nyíregyházi Vízügy csapatai itthon tartották a két pontot á Hadháztéglás, illetve a Nógrádi Volán ellen. Nyíregyházi Vízügy—Hadháztéglás 19-6. A könnyel- műsködés ellenére biztos hazai győzelem született a férfi találkozón. Győztesek: Sütő 5, Sallai és Halász 4—4, Iván és Király 3—3. Nyíregyházi Vízügy—Nógrádi Volán 9-7. A női mérkőzésen 9-5 után szépítettek a vendégek. Győztesek: Folkmayer 4, Sárközi 3, Tóth és Árkos 1—1. Kosárlabda NB Il-es női mérkőzések: Monor—Nyíregyházi Tanárképző 27-95 (17-52). A másodosztályhoz méltatlan körülmények között zajlott a mérkőzés, amelyen nagyarányú vendéggyőzelem született. Ld.: Csermely 21, Homoki 17, Gesztelyi 13. Egri Tanárképző—Nyíregyházi Mezőgazdasági 93-38 (46-26). Sérülés és betegség miatt ennyit tudott az „emgé” nyújtani. Ld.: Barczi 10. Férfitalálkozók: Nyíregyházi Tanárképző—Nyíregyházi Vízügy 90-62 (40-24). Simán nyert a Tanárképző. Ld.: Zomborszky 28, Sándor- fi 19, Szűcs 17, ill. Pál 18, Bajzák 16. Jók: Sándorfi, Szűcs, Zomborszky, ill. Pál, Bajzák. Egri Tanép—Nyíregyházi Mezőgazdasági 71-60 [40-36). Közel állt a győzelemhez a vendégcsapat. A hajrában viszont az „emgé- sek” távoli dobásai kimaradtak, így nem született meglepetés. Ld.: Jávorszki 24, Kiss és Szerdahelyi 12—12. Jók: Szerdahelyi, Jávorszki, Varga. Nagykállói KSE-ME- AFC 58-91 (32-48). A máso- dik félidőben fokozatosan elhúztak a vendég egyetemisták. Ld.: Kovács 22, Bölcskei 13. Jók: Kovács. Bölcskei. Röplabda Az előre beharangozott futás elmaradt, helyette „vesz- szőfutás” volt. Ugyanis, mint már írtuk, az NYVSSC NB I-es röplabdacsapatának edzője, Járosi János, fogadott a játékosokkal a Szeol-Délép SE elleni kettős mérkőzés előtt. Ha nyer a csapat itthon, s idegenben is, ő fut öt kilométert, ha egyszer veszít, akkor a játékosok. Nyíregy-' házán, pénteken nyert az együttes, viszont Szegeden 3-0-ra kikapott. Hogy miért nem futott senki? Vita támadt a fogadás megfogalmazásával. A két fél másként .yértelmezte" az elhangzottakat, így elmaradt a futás, de a két pont is. Szeol-Délép SE—NYVSSC 3:0 (5, 12, 13). Szeged, 200 néző, v.: Szabó, Tirpák. A nagy lendülettel kezdő szegediek 14:1-ig állva hagyták a vendégeket. Ezután szépítettek a nyírségiek, de a játszmagyőzelem a hazaiaké lett. A folytatásban kiegyenlített küzdelemben elsősorban ütőerőben múlta felül ellenfelét a házigazda és biztosan nyerte az 58 percig tartó találkozót. Már a pénteki mérkőzés délelőttjén Dorogi László, a csapat játékosa bejelentette, hogy visszavonul az aktív játéktól a hétvégi kettős mérkőzés után. — Dorogi ^pénteken kérte az egyesületet, hogy járuljon hozzá munkahelyváltozásához — mondta Kosztik József szakosztályelnök —, s egy- úttal bejelentette, hogy január elsejétől a Magyar Nemzeti Banknál kíván dolgozni programozóként, nem tudja összeegyeztetni munkáját a sporttal. Kicsit furcsálljuk az eljárását, mert a klubtól kapott segítséget lakásvásárláshoz, s olyan munkahelyen dolgozott, amely biztosította számára a röplabdázást. Ráadásul arra a tanfolyamra hivatkozik, amelyet az edzések rovására végzett az elmúlt két évben. Azzal, hogy „bedobta a törülközőt”, nehéz helyzetbe hozta a csapatot. Mi kértük, hogy gondolkodjon el ezen, legalább ezt a bajnokságot játssza végig. Ennyit megérdemelne az együttes ezek után. Ha igent mondana, s vállalná a tavaszi mérkőzéssorozatot, megpróbálnánk a délelőtti edzésekre kikérni. Szombaton délelőtt Fehér- gyarmaton Szaniszló Ferenc, a városi tanács osztályvezetője köszöntötte a női röplabda Szatmár Kupa résztvevőit. A Petőfi Sándor Köz- gazdasági Szakiközépiskola tornatermében négy NB lies csapat — Nyh. Tanárképző, Nyírbátori BSC, Tisza- vasvári Lombik és Jánkmaj- tisi Dózsa — mellett a megyei I. osztályban szereplő Rakamazi Spartacus küzdött a helyezésekért. Végeredmény: 1. Nyh. Tanárképző, 2. Rakamaz, 3. Nyírbátor, 4. Tiszavasvári, 5. Jánkmajtis. Felvételünk a megnyitón készült. (Fotó: Molnár Károly) || Keletmagyarország I Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u.'*3—5. Telefonszémok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó VáUalat, Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058.