Kelet-Magyarország, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-11 / 265. szám

4 Kelet-Magyarország 1986. november 11. Kitüntetések november 7. alkalmából Zárt ülésekei, Bécsbl« Értékelik a helsinki aiánlások végrehajtását Hétfőtől zárt üléseken foly­tatódott az európai biztonsá­gi és együttműködés kérdé­seivel foglalkozó utótalálko­zó. Miután a múlt heti nyil­vános megnyitó üléseken a 35 ország külügyminisztere ki­fejtette kormánya álláspont­ját, ezen a héten — naponta két ülésen — az állandó kül­döttségvezetők értékelik a helsinki folyamat ajánlásai­nak végrehajtását. November 17-től a Földkö­zi-tenger térségében való együttműködés kérdéseit vi­tatják meg, ezt követően pe­dig a legutóbbi, a madridi utótalálkozó óta tartott szak­értői konferenciákat értéke­lik. Ezek sorában napirend­re kerül a budapesti kulturá­lis fórum is, amely általános vélemény szerint sok, meg­valósításra érdemes javaslat­tal szolgált A jövő héten megalakulnak és munkához látnak a találkozó állandó munkabizottságai, amelyek többek között a Helsinki-fo­lyamat három „kosarával” foglalkoznak: az európai biz­tonság, a gazdasági-kereske­delmi együttműködés ügyé­vel, valamint a humanitári­us kérdésekkel. A bécsi találkozó első sza­kaszában (január végéig) kell befejezni a vitát a hel­sinki folyamat ajánlásainak végrehajtásáról — de a vita utolsó két hetében már az együttműködés fejlesztésére vonatkozó új javaslatok is előterjeszthetők. Az ülések egyébként december 19. és január 26. között szünetelnek majd. A szünet utáni tanács­kozásokon a munkabizottsá­gok feladata a zárónyilatko­zat szerkesztése lesz. A közö­sen kidolgozott munkaterv szerint az okmányt 1987. jú­lius 31-ig el kell fogadni. Ez mindenesetre nem jelenti, hogy a tanácskozás, amely tavasztól a Hofburg helyett az új konferenciaközpontba költözik át, nem húzódhat to­vább. KOSSUTH RADIO 8,20: Társalgó. — 9,44: Ének­lő ifjúság. — 10,05: Dallal üzen Ázsia. — 10,22: Kürthy Éva és Bojtor Imre népdalokat éne­kel, Sára Ferenc furulyázik. — 10,55: Magyar művészek ope­rafelvételeiből. — 11,35: Kun Béla. Szemelvények Kun Bé- láné visszaemlékezéseiből. 8. rész. — 12,45: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galériát. — Kb. 13,45: Hangszerszólók. — 14,10: Magyarán szólva ... — 14,25: Orvosi tanácsok — az övsömörről. — 14,30: Dzsessz­melódiák. — 15,00: Élő világ- irodalom. Hollandia. 4. rész. — 15,20: Találkozás a népzené­vel. — 16,05: Versforgó. — 16,31: Képek és jelképek. — 17,00: Tér — idő. Tudományos figyelő. — 17,30: Beszélni ne­héz... — 17,45: A Szabó csa­lád. — 19,15: Gondolat. A rá­dió irodalmi lapja. — 20,00: Évfordulók nyomában. Száz éve született Basilides Mária. — 21,20: Népzene Angolából. — 21,30: Hitelcsomag. Feladó: Vi­lágbank. — 22,20: Tíz pere külpolitika. — 22,30: Kapcsol­juk a Magyar Rádió márvány- termét. — Kb. 23,30: Szimfoni­kus táncok. PETŐFI RADIO 8,08: Slágermúzeum. — 12,10: Az Óbudai polka-party ját­szik. — 12,28: Szőnyi Gitta nó­tákat énekel. Oláh Viktor né­pi zenekara játszik. — 13,05: Popzene sztereóban. — 14,00: Az én rádióm. — 15,05: Kap­csoljuk a 22-es stúdiót. —15,20: Könyvről könyvért. — 15,30: Csúcsforgalom. — 18,30: Talp- alávaló. — 19,05: Tudósítás a súlyemelő VB-ről. — 19,15: Csak fiataloknak! — 20,00: Slágerbarátság. Szovjet dalok. II/l. rész. — 21,05: Pesti nő­rabló. Krúdy Gyula regénye rádióra alkalmazva. 8. (befe­jező) rész. — 21,38: Szerdahe­lyi János nótáiból. — 22,05— 0,14: Zeneközeiben a hallgató. A nagy októberi szocialista forradalom 69. évfordulója al­kalmából a minisztériumoknál, az országos főhatóságoknál, a vállalatoknál, szövetkezeteknél és intézményeknél megtartott Ün­nepségeken kitüntetéseket adtak át. A pénzügyminiszter Ktváló Munkáért kitüntetést adományo­zott Szilvás! Juditnak, a Nyírbá­tori Városi Tanács osztályveze­tőjének, Füredlné Kocsis Anikó­nak, a megyei tanács főmunka­társának, Nádasdi Jánosnénak, a Nyíregyházi Városi Tanács fő­előadójának, Tomasovszkl And- rásnénak, a nyírteleki tanács előadójának, dr. Kokas Attiláné- nak, az OTP megyei igazgatósága osztályvezetőjének, Kádár Gyulá­nak, az OTP mátészalkai fiókve­zetőjének, Kovács Sándornenak, az Állami Biztosító kisvárdai pénzügyi vezetőjének, Tóth And­rásnak és Kuncsik Andrásnénak, az MNB megyei igazgatósága dolgozóinak. A közlekedési miniszter Kiváló Munkáért kitüntetést adott Ba­logh Gáspár megyei útfelügyelő­nek és Tóth Ferencnek, a me­gyei tanács főelőadójának. A vasutas dolgozók közül Kiváló Munkáért kitüntetést kapott Kul­csár Zoltán, a záhonyi biztosító­berendezési fenntartási főnökség műszerésze, Riba Gyula záhonyi vezető váltókezelő. Rózsás István, a záhonyi üzemigazgatóság sze­mélyzeti csoportvezetője és Sza- niszló András, a mátészalkai kör­zeti üzemfőhökség lakatosa. Mi­niszteri dicséretben részesült Mé­száros László, a nyíregyházi pá­lyafenntartási főnökség előmun- kása és Révész p. Imre, a záho­nyi pályafenntartási főnökség pályamunkása. Vezérigazgatói di­cséretet kapott Balogh István mátészalkai váltókezelő. Barabás Sándor záhonyi teljesítményki- értékelő, Csuha Lajos záhonyi műszerész. Farkas István záho­nyi kocsivizsgáló, Gaál László záhonyi raktárvezető. Lakatos János mátészalkai váltókezelő, Lukács Andrásné eperjeskei se- gédraktárnok, Magyar Lajos nyíregyházi szertárfőnök, Mártha Imre fényeslitkei térfőnök és Tóth János mátészalkai vonal- gondozó. Az Országos Vízügyi Hivatal el­nöke által adományozott Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetés­ben részesült idős Félegyházi Gá­bor műszaki ügyintéző (Nyírká­rász), Bartos Tibor osztályveze­tő-helyettes (Nyíregyházi Városi Tanács), Pethő Sándor irányító tervező (Szavicsav), Veres Pál müszakvezető gépész (Szavicsav), Nyikos Ferenc villanyszerelő (Szavicsav), Leveleki András művezető (Szavicsav). Elnöki elismerést kapott Kiss Imréné műszaki főmunkatárs (Kölese), zajácz Miklós tűzren­dészet! főelőadó (Szavicsav), Szilágyiné Puskás Erzsébet labo­ráns (Szavicsav). A mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniszter Kiváló Munkáért kitüntetést adományozott Kán­tor Józsefnek, a záhonyi áfész felvásárlási osztályvezetőjének, Bánkövi Lászlónak, a Zöldért osztályvezetőjének. Hegedűs Miklósnak, a Zöldért nyugalma­zott kirendeltségvezetőjének, Ko­vács Lászlónak, a konzervgyár tmk-lakatosának, Szakács Miklós igazgatási osztályvezetőnek, Sza­bó Pál üzemvezetőnek, Vastag János üzemvezetőnek és Magos Józsefnénak, a tyukodi gyár dol­3. MŰSOR 9,08: Zenekari muzsika. — 10,25: Klasszikus kamarazene. — 10,55: Fúvószene. — 11,19: Régi magyar táncmuzsika. — 11,35: Barokk zene. — 12,42: Zenés játékokból. — 13,05: Vi­lághírlap. — 13,20: Zenei tü­kör. — 13,55: Pelléas és Méli- sande. — 15,00: Népdalkóru­sok. — 15,20: Schumann: Dal­esetkor. Op. 39. - 15,47: Dmit­rij Sosztakovies műveiből. XV/ 8. rész. — 17,30: Opera-művész- lemezek. — 18,30: Na matern- jem jeziku. A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetisé­gi műsora Pécsről. — 19,05: In der Muttersprache. A Magyar Rádió német nyelvű nemzeti­ségi műsora Pécsről. — 19,35: Szimfonikus zene. — 22,06: Fi­atalok stúdiója. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. — 17,05: Debre­ceni és bihari népdalok. — 17,20: Tiszántúli kaleidoszkóp. (A tartalomból: Egészségünk. Dr. Kovács Lajos előadása az antibiotikumokról. — Hajdúsá­gi aimahelyzet (Bálint István). — Bábolnai módszer Eperjesen. (Antal István)----A viz: pénz (Kolláth Adrienne). — 18,00— 18,30: Észak-tisztántúli króni­ka. Lapszemle. — Műsorelőze­tes. (A nap szerkesztője: An­tall István.) MAGYAR TV 8,55: Tévétorna. — ' latévé. — 9,50: Lé*' vonal. A Koré gozőjának, Petrusák Jánosnak, az Agrober nyíregyházi főköny­velőjének. A belkereskedelmi miniszter Kiváló Munkáért kitüntetésben részesítette Sitku Józsefet, a baktalórántházi áfész boltvezető­jét, Juhász Józsefnét, a balkányi áfész boltvezető-helyettesét, Ka- ponyás Józsefet, a nagyhalászt áfész osztályvezetőjét és Szatmá­ri Erzsébetet, a Zöldért boltve­zető-helyettesét. Az ipari miniszter által ado­mányozott Kiváló Munkáért ki­tüntetést vette át Angyaláti Fe­renc, a Nyíregyházi Bútoripari Szövetkezet műszaki vezetője, Szűcs János, a Nyíregyházi Vil- lamosgépjavitó Kisszövetkezet műszaki vezetője. Az egészségügyi miniszter Ki­váló Munkáért kitüntetéssel is­merte el Bíró Istvánnak, a ho- dászi szociális otthon igazgatójá­nak munkáját. Ugyanezt a kitün­tetést kapta Nagy Gáborné ápo­lónő és Papp Lajos műhelyveze­tő. Miniszteri dicséretben része­sült Filep Gyuláné főkönyvelő és Molnár László gépkocsivezető. Megyei főorvosi dicséretet kapott Kiss József fűtő. Szotkú László- né ápolónő, valamint Krasznai Béla, a Mátészalkai Építő- és Szakipari Szövetkezet elnöke. Az építésügyi és városfejlesz­tési miniszter Bede Antal fehér- gyarmati kőműves kisiparost tüntette ki Kiváló Munkáért címmel. Szirmay Lászlóné, a KIOSZ megyei titkárságának dol­gozója ,,A KIOSZ Kiváló Dolgo­zója” kitüntetést kapta. A szakszervezeti mozgalomban végzett eredményes munkája el­ismeréséül Kiszely János, az ÉPSZER Vállalat szb-titkára a Munka Érdemrend ezüst fokoza­tát kapta. Kiváló Munkáért mi­niszteri kitüntetést kapott Ha­lász István, a MOM mátészalkai gyárának szb-tagja, Homoki Jo­lán, a KPVDSZ megyei bizottsá­gának tagja, Gazdag Istvánná, a tiszavasvári költségvetési üzem szakszervezeti bizottságának gaz­dasági felelőse, Kalcsó Sándor, a Közúti Igazgatóság művezetője, Kerekes Mihályné, a Diruváll társadalmi szb-titkára. Leányvá­ri Lászlóné, a vendéglátó válla­lat szb-titkára, Orosz Miklós, a SZAÉV gépkezelője, Reviczki Jó- zsefdé, a Baktalórántházi Me­zőgép szakszervezeti bizottságá­nak gazdasági felelőse, Szilágyi Bertalan, a Fehérgyarmati Me­zőgép vszb-tagja. Ugyanezt a ki­tüntetést kapta Halinda Tibor, az SZMT titkára. A Szakszervezeti Munkáért ki­tüntetés arany fokozatával ismer­ték el Laskodi Zsuzsannának, a demecseri áfész gazdasági felelő­sének munkáját. Szakszervezeti Munkáért oklevelet kapott Már- tháné Tácsik Edit, a szabolesve- resmarti általános iskola szak- szervezeti bizalmija. Kiváló Társadalmi Munkáért érmet Boros Gábor, a nyírbátori szakmaközi bizottság sportfelelö- se, az AlSH dicsérő oklevelét Veres Károly, a nagyecsedi szak­maközi bizottság sportfelelőse, a SZOT sportosztályának emlék- plakettjét pedig Listván Lajos, a Nyíregyházi Városi Tanács sport- osztályának vezetője, Ónodi Mi­hály, a nagyhalászi kendergyár sportfelelőse és Oláh Péter, a MOM mátészalkai gyárának sportfelelőse kapta. A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa Kiváló Szövet­kezeti Munkáért kitüntetést ado­tikus Köztársaság filmje. — 11,05: Idézés. Dokumentumfilm. (Ism.) — 16,10: Hírek. — 16,15: Hároim nap (tévéműsora. — 16,20: Súlyemelő világbajnok­ság (67,5 kg). — 16,50: Sorstár­sak. — 17,10: Miriam Maikéba műsora. Intervíziós átvétel az NDK-ból. (Ism.) — 17,40: Mi le­gyek? Pályaválasztási tanács­adó műsora IV/1. rész. — 18,30: Agrárvilág. A Belpolitikai Fő- szerkeszitőség műsora. — 18,50: Mini-Stúdió ’86. — 19,05: Tévé- torna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,05: Rato­jzolgasors. Brazil tévéfilmsoro­zat XV/Ll. rész. — 21,15: Stúdió ’86. — 22,15: Felkínálom ­népgazdaságii hasznosításra. — 23,05: Híradó. — 23,15: Him­nusz. 2. MŰSOR 17,40: Mi és a számítógép. — 18,10: Sakk-matt. — 18,30: Kör­zeti adások. Budapest, Pécs, Szeged. — 19,35: Bazsa László trófeái. Csehszlovák kisfilm. (Ism.) — 20,00: Gondolkodó. — 20,40: Romantika. Az Éder vo­nósnégyes játszik, Tarjánd Fe­renc kürt, Maros Éva hárfa, Kovács Béla klarinét. — 21,00: Híradó. — 21,25: Súlyemelő vd- lágbai^^'-ág (75 kg). — 21,55: Ir Hvál ’86. — Sió­mányozott Szabó Józsefnek, a tiszavasvári áfész főkönyvelőjé­nek, Paizs Mihálynénak, a Ke- let-Szövker Vállalat csoportveze­tőjének, Vareha Tamásnénak, a MÉSZÖV főelőadójának, Pólyák Istvánnak, a nagykállói áfész osztályvezetőjének, Papp György­nek, a nyíregyházi áfész étte­remvezetőjének, Szabó Béláné- nak, a csengeri áfész bolti eladó­jának, Németh Pálnak, a raka- mazi áfész elnökének, Erdős Jó­zsefnénak, a nagyecsedi áfész boltvezetőjének, Torda László­nak, a rakámazi takarékszövet­kezet tagjának, Mitró Antalné- nak, a porcsalmai takarékszövet­kezet könyvelőjének, Seregi Já­nosnénak, az újfehértói takarék- szövetkezet főkönyvelőjének, Né­meth Ferencnének, a nyírbélteki takarékszövetkezet elnökének, Szaniszló Ágnesnek, a nagyhalá­szi takarékszövetkezet főkönyve­lőjének, Bétérl Jánosnénak, a győrteleki áfész főkönyvelőjé­nek, Máté Ottónénak, a fehér- gyarmati áfész osztályvezetőjé­nek, Kádár Ferencnek, a jánk- majtisi áfész boltvezetőjének, Lipők Andrásnak, a kisvárdai áfész osztályvezetőjének, Nagy Lászlónénak, a mátészalkai áfész osztályvezető-helyettesének, Mol­nár Sándornénak, a nyírbátori áfész személyzeti vezetőjének és Balogh Zsigmondnak, a fehér- gyarmati áfész főosztályvezető­helyettesének. Ugyanezt a kitün­tetést kapta a Zöldért dolgozói közül Bájnál Zsigmond igazgató- helyettes, Gajdos Gábor csoport- vezető, Zajácz Lászlóné csoport- vezető, Munkácsy István gépko­csivezető. Tomasovszki András gépkezelő, Majoros István főrak­táros, Havasi Béláné csoportve­zető, Juhász Ferenc rakodó. Len­gyel László főraktáros, Imre Zoltánné csomagoló, Varga Sán- dorné raktáros. A Zöldért gépkocsivezetői kö­zül a 250 ezer kilométer baleset- mentes közlekedésért járó emlék­jelvényt kapta Buzsik Sándor, Kulcsár László és Rebák Peter, míg az 500 ezer kilométerért já­rót Kerezsi János. A Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta Ben- gyel Gyula, a KISZÖV műszaki osztályvezetője, Bogár Béla, a Nyíregyházi Festő Kisszövetke­zet brigádvezetője, Gégény János, a 110-es szakmunkásképző inté­zet igazgatója. Földi Béláné, a Nyíregyházi Fodrász Szövetkezet tagja. Nagy Lajosné, a Tempó Szövetkezet tagja, Németh Lász­ló, a Nagykállói Textilruházati Szövetkezet elnöke. Spisák Ist­ván, a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet elnöke és Terdik Já­nos, a Nagykállói Cipőipari Szö­vetkezet minőségi ellenőre. Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáért kitüntetésben része­sült Bakó István tuzséri gépsze­relő, Tóth László, a nyíregyházi Vörös Csillag Tsz egységvezető­je, Gergely József, a barabási tsz tehenésze, Gyarmati László, a TESZÖV főmunkatársa, Heuer Sándor, a vásárosnaményi Vö­rös Csillag Tsz személyzeti veze­tője, Csonka János, a nyírmadai Béke Tsz brigádvezetője, Siska András, a nyíregyházi Ságvári Tsz elnökhelyettese és Pásztor Miklósné, a szatmárcsekei tsz főkönyvelő-helyettese. Az igazságügy miniszter di­cséretben részesítette Fülöpné dr. Karácsony Ibolya, mátészalkai városi bírósági bírót, Szilágyi jánosné megyei bírósági előadót és Hudák Lászlóné bírósági gaz­dasági hivatali előadót. verseny. — 14,10: Hírek. — 14,15: A vallás és a politika. — 14,45: Fidan Kaszimova énekel. — 14,55: Tévéfilm Angoláról. — 15,45: Gyorsítás. — 16,45: Vi­lághíradó. — 17,00: A mi ker­tünk. — 17,30: Hírek. — 17,35: Mihail Lomonoszov (film, 1. rész). — 19,00: Híradó. — 19,40: Dolgozat felnőtteknek (1. rész). — 20,50: Világhíradó. — 21,05: Vendégségben K. Beldi érde­mes művésznél. — 21,40: Súly­emelő világbajnokság. — 22,10: Minden tizedik (film). — 23,18: Hírek. — 23,23: Sportműsor. — 23,53: Vlagyimir Vinokur. SZLOVÁK TV 16,30: Felfedezések nyomában — 8. rész. — 17,00: Sportrevü magazin. — 17,30: A szocializ­mus világa — magazin. — 17,55: Kelet-szlovákiai maga­zin. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Távlatok — tudományos és műszaki magazin. — 19,10: Gaz­dasági jegyzetek. — 19,30: Tv- híradó. — 20,00: Rózsák a ház­ban — angol tévéfilm 1—2. rész. — 22,00: Kamarahangver­seny. — 22,45: Hírek. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: INDIANA JO­NES ÉS A VÉGZET TEMPLO­MA. Béke mozi: de.: AZ ELVA­RÁZSOLT DOLLÁR. Du.: AZ ELVARÁZSOLT DOLLÁR. Móricz mozi: SZENVEDÉLY VÉGSZÓRA. A népi ellenőrzés terén kifej­tett tevékenységéért Kiváló Mun­káért kitüntetést kapott Takács György, a Kisvárdai Városi NEB elnöke. Kiváló Társadalmi Mun­káért kitüntetést vett át Hunya­di János megyei NEB-tag, nyug­díjas, Nyíregyházi István, a Má­tészalkai Városi NEB tagja, a mátészalkai tejüzem szállítási irányítója, Katona József, a Ti­szavasvári Városi NEB népi el­lenőre, az Alkaloida Vegyészeti Gyár üzemgazdasági osztályve­zetői e. Emlékplakettet kapott Bélay Ernő, a Tiszavasvári Városi NEB népi ellenőre, nyugdíjas, Boros Gyula, Kisvárdai Városi NEB népi ellenőre, a MÁV Záhonyi Üzemigazgatóság anyaggazdálko­dója, Csesznák Pál, a Nyíregy­házi Városi NEB népi ellenőre, a Kálmánházi Rákóczi Tsz fő­könyvelője, Király Lajosné, a Fe­hérgyarmati Városi NEB népi el­lenőre, a fehérgyarmati Zalka Máté Tsz főkönyvelője, Popovics Istvánná, a Nyírbátori NEB né­pi ellenőre, a nyírbátori Üj Ba­rázda Tsz személyzeti vezetője, Szabó Miklós, a Mátészalkai NEB elnökhelyettese, nyugdíjas, Vin- cze Jenő, a Vásárosnaményi vá­rosi NEB népi ellenőre, a be- regdaróci általános iskola igaz­gatója. A fogyasztói érdekvédelem te­rén kifejtett ellenőri tevékeny­ségükért a megyei tanács keres­kedelmi osztálya jutalomban ré­szesítette Nagy Lászlóné záho­nyi, Szabó Zoltánné demecseri, Márföldi György nyíregyházi. Nagy Béla fehérgyarmati, Gu­lyás Jánosné tiszavasvári, Ara­nyos Sándor mátészalkai, Faze­kas László mátészalkai, Csobolya Tibor vásárosnaményi, Nagy Jó- zsefné nyírbátori, Szász András­né kisvárdai, Boga Péter, Mat- vej Andrásné, Tomasovszky Ta­más és Repha József nyíregyhá­zi társadalmi ellenőröket. Az Állami Biztosító Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta Szi­lágyi Jánosné, a kisvárdai fiók manipulánsa, Kalydi Gézáné, a mátészalkai fiók gépírója, Fejes Gusztávné, a vásárosnaményi fi­ók személykárrendezője és Sán­dor László, a megyei igazgató­ság kárrendezője. A Tanács Kiváló Dolgozója ki­tüntetést kapta dr. Konrád Mar­git, Szilágyi Imre és Széles End­re a Földhivatal, Fekete András­né és Korponai Ferenc, a Fehér­gyarmati Városi Tanács, Vass Dánielné és Takács István a Kisvárdai Városi Tanács, Viz­ier Emil a Mátészalkai Városi Tanács, Ürge Lászlóné dr., a Nyírbátori Városi Tanács, Kind- rusz Lászlóné, Kiss Lajos Gusz­távné, Konczos Pál és Lippai Imréné a Nyíregyházi Városi Ta­nács, Csobolya Imréné és Toldi István, a Vásárosnaményi Városi Tanács, Erdélyi Attila és Badics Károlyné, a Tiszavasvári Városi Tanács, Borbály Pálné a domb- rádi, Szűcs Endre, a jánkmajtisi, Türk Andrásné, a gávavencsel- lői, Smajda Katalin, a kölesei, Kalu Béláné, a szabolcsveres- marti, Boros Béláné, a tuzséri, Nagy Sándorné, a nagykállói, Balogh Mihályné, az ibrányi. Varjú Jolán, a tomyospálcai, Ká­dár Tiborné, a nyírmadai, Föld­vári József, a tiszadobi, Sarkadi László, a tiszaeszlári, Balogh Andrásné, a tiszalöki, Seres Sán­dorné, a tiszadadai, Tóth Arpád- né, a tarpai, Orbán Ferencné, az ófehértói, Tószegi József, a nyír- bogáti. Hunyadi Jánosné, a pi- ricsei tanács dolgozója. A belügyminiszter soron kívül rendőr őrnaggyá léptette elő Raska István főhadnagyot. Kivá­ló Szolgálatért érdemrenddel tün­tette ki Hollósi János alezredest. A Haza Szolgálatáért érdem­érem arany fokozatát Tóth Jó­zsef alezredes, Kiss Bálint szá­zados, a Haza Szolgálatáért Ér­demérem bronz fokozatát Tárká- nyi Lajos főtörzsőrmester kapta. A Közbiztonsági Érem arany fokozatát Petró Magdolna őr­nagy, ezüst fokozatát Szabó Mi­hály főhadnagy. Villás István fő­hadnagy, Baráth Zoltán had­nagy, Bónizs József hadnagy, Hajzer Károly hadnagy, Kovács Sándor főtörzsőrmester, Tomó- csik András főtörzsőrmester, Gárdos Péter törzsőrmester, Kiss Ferenc őrmester, a kitüntetés bronz fokozatát Bőgős Gábor, Huri László, Rist János, Bereczki István törzsőrmester, Kinyik Zol­tán és Szabari Gyula őrmester kapta. Kiváló Rendőr jelvénnyel is­merték el Fülöp János alezredes munkáját. A szocializmus megvédésében tanúsított helytállásukért, aktív közéleti tevékenységük elismeré­seként a belügyiminiszter a Köz- biztonsági Érem arany fokozatá­val tüntette ki a már nyugállo­mányba vonult Horányi László ezredest, Bakó István alezredest, Baraksó László alezredest, Gere Lajos alezredest, Gyurján János alezredest, Kindrusz Pál alezre­dest, Pálóczi Gyula alezredest, Serfőző Ernő alezredest, Szép Imre alezredest, Bíró Bertalan őrnagyot, Jáger István őrnagyot, Juhász Imre őrnagyot, Kruspier György őrnagyot, Lovas Mi­hály őrnagyot, Cs. Nagy Ferenc őrnagyot, Préda József őrna­gyot, Németh József őrnagyot, Rácz András őrnagyot, Szabó Mi­hály őrnagyot, Teszlai Tibor őr­nagyot, Bodrogi Imre századost, Mester Sándor főhadnagyot, Kiss Sándor zászlóst, Ónodi Pé­ter zászlóst, Vágányik József zászlóst. Kiváló Társadalmi Munkáért érmet kapott a nyugdíjasok kö­zül Mikula János alezredes, Bu­dai Béla őrnagy, Gaál Mihály őrnagy, Banka. Gábor százados, ler János főhadnagy, Szórád Sándor hadnagy. A katonák ünnepségén a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát vette át Szabó Zoltán alezredes, Vincziszki Imre száza­dos, Radics István törzszászlós, Székelyhídi Zoltán törzszászlós; ezüst fokozatát Tóth Béla száza­dos, Révész János zászlós. Maka­ra András főtörzsőrmester; bronz fokozat át Halász András főhad­nagy, Benke László főtörzsőr­mester. Soron kívül előlépett alezredessé Obiián Tivadar őrnagy, őmagy- gyá Himics Mihály százados, fő­hadnaggyá Búzás István had­nagy. A munkásőrök ünnepén a Har za Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát vehette át Nótin János» a Nyírbátori Fúrógéipgyár párt- vezetőségének titkára, Száz Bá­lint mátészalkai munkásőr és Molnár Sándor, a kJisrvárdai mun- kásőr egység any agi-tech n 1 kai szolgálatvezetője. A kitüntetési bronz fokozatát Éva Tibor, a nyírbátori munkásőr egység sza­kaszparancsnoka kapta. Munkásőr emléikj elvén yt vetít át a megyei rendőrfőkapitány­ság híradó alosztályának Kandó Kálmán aranykoszorús szocialis­ta brigádja, Balogh Károly, a Volán fehérgyarmati kirendelt­ség-vezetője, Csuhanics Sándor, a Nyírségi Nyomda mátészaTIkai üzemvezetője, Hudák Miklós rendőr alhadnagy, Kovács Gyu­la, a Vulkán üzemvezetője, Le- hoczky Péter, a Nyírbátori Me­zőgép igazgatója és Tóth Béla, a nábrádi Szikra Tsz pártveze­tőségének titkára. Országos pa­rancsnoki dicséretben részesült Végvári József, a nyírbátori mumkásőr egység század parancs­noka. A tűzoltóságnál tartott ünnep­ségen Kiváló Szolgálatért Érdem­éremmel tüntették ki Humicskó István alezredest, Nyíregyháza tűzoltóparancsnokát. A Tűzbiz­tonsági Érem ezüst fokozatát Orosz Sándor főtörzsőrmester, bronz fokozatát Pernyák Sándor főhadnagy kapta.. 10 éves balesetmentes közleke­désért kapott jelvényt a közle­kedési főfelügyelettől Dankó Já­nos kisvárdai, Czirják Gergely nyíregyházi, Czirják Péter nyír­egyházi és Daskó János nyíregy­házi tűzoltó törzsőrmester, vala­mennyien gépkocsivezetők. Az önkéntes tűzoltók közül a Tűzbiztonsági Érem arany foko­zatával tüntették ki Albert Ist­ván nyírbogdányi, Balogh Berta­lan nyírcsászári, Bégány Béla nagyecsedi, Demjén László kis­várdai, Juhász Imre nábrádi, Kó- sa László nyírturai, és Torda László önikén/tes tűzoltókat. Ugyanezt a kitüntetést kapta Czirják Gábor, a megyei tűzoltó- parancsnokság nyugdíjasa, Mán Gyula, a Balkányi Állami Gazda­ság tűzvédelmi bizottságának el­nöke, dr. Németh Péter, a Jósa András Múzeum igazgatója é9 Szabó Lajos, a MÁV záhonyi át­rakókörzet főelektronikusa. A Tűzbiztonsági Érem ezüst fo­kozatét Biró Albert tiszakerecse- nyi. Borbély János mátészalkai. Csatári János tiszaszalkai, Ficze János vásárosnaményi, Fodor László nyíregyházi, Gégény Ru­dolf ibrányi, Hugyina Zoltán kis­várdai, Kerezsi Sándor számos- szegi, Kiss István nyírbátori, Kulcsár Imre kemecsed. Kun Im­re csengeri, Matécsa Albert jánk- majtisi, Pul József kálmánházi és Seregi Miklós újfehértói ön­kéntes tűzoltókat. Ugyanezt a kitüntetést kapta Szabó József, a FEFAG tűzvédelmi bizottságá­nak tagja, Balogh Béla, az ÉRDÉRT 15-ös gyáregysége tűz­védelmi bizottságának tagja, De- mendi András, a Nyírl'ugosi Ál­lami Gazdaság tűzvédelmi bi­zottságának tagjia, Hegedűs Béla, a Kiisvárdaii városi Pártbizottság politikai munkatársa. A Tűzbiztonsági Érem bronz fokozatát kapta Bóna Istvánné vásárolnaményi, Bónh László ra- kamazi, Juszku Lajos kisvárdai. Katona Zsigmond fehérgyarma­ti. Kosa László nábrádi. Makiári János kisvárdai, Marjai József nyíregyházi, Pintye János nyír­bátori, Pokol Miklós záhonyi. Rédai Ferenc nyírbátori, Szakács Sándor csarodai, Szén János má­tészalkai, Szoboszlai G. László nyírlugosi, Vida István haktaló- rántházi, Vinczellér Gábor nyír­egyházi önkéntes, illetve válla­lati tűzoltókat. Ugyanezt a ki­tüntetést kapta Ertsey Géza, a nyírmeggyest Petőfi Tsz ágazat­vezetője, Hidasi László, a Nyír­egyházi Ingatlankezelő Vállalat tűzvédelmi előadója, Kéki Zoltán, a kisvárdai Vulkán tűzvédelmi bizottságának elnöke, Móricz István, a SZAVICSAV üzemegy­ség-vezetője és Papp Sándor, a tyukodi konzervgyár csoportve­zetője. A Megyei Honvédelmi Szövet­ségnél tartott ünnepségen a Hon­védelmi Érdemérem 30 év utáni fokozatát kapta Zajácz Ferenc városi titkár és Elek István, a városi vezetőség főelőadója, húsz év utáni fokozatát Pur Mihály gépkocsivezető. Az MHSZ Kiváló Munkáért Érem arany fokozatával Németh Lajost, Tóth Gábort, Vach Er­vint, Orosz Lászlót, az MHSZ tánsadalmi munkatársait, ezüst fokozatával Szilágyi Tamást, a vás áros mamié n y i városi vezetőség titkárát, bronz fokozatával Arany Lászlót, Balogh Istvánt, Galam­bos Andrást, Hadházi Istvánnét, Kincs Istvánt, Kovács Miklósnét, Palluska Ferencnét, Szalai Sán­dort, Végh Lászlót és Czeglédi Istvánt. Az MHSZ főtitkára elis­merő oklevéllel tüntette ki Dol- hai Istvánt és Varsányi Lászlót. Főtitkárhielvettesd oklevelet ka­pott Balogh Antal, Fábián Pál, Nyitrai Lászlóné, Takács József, 1986. november 11., kedd edr ?: BOMBATÖL­_ 2h-bérlet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom