Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-11 / 240. szám

1986. október 11. Kelet-Magyarország 15 VERSENYÉRTÉKELÉS A tisztább gazdaságokért Mi a gond a nátrium­lámpákkal? Többen jelezték szerkesz­tőségünknek, hogy Nyíregy­háza számos pontján nem ég­nek a nátriumlámpák. Mi az oka? — kérdeztük Deák Zol­tántól, a TITÁSZ nyíregyhá­zi kirendeltségének vezetőjé­től. — Alkatrészhiánnyal küz­dünk — kaptuk a választ. — Ugyanis az alkatrészgyártók a nátriumlámpák esetében típusmódosítást vezetnek be, melynek nyomán a meglévő lámpák alkatrész-utánpótlá­sa akadozik. Amint a javítá­sokhoz megfelelő mennyisé­gű kelléket kapunk, a lám­pákat azonnal megjavítjuk. Elsőként a gyalogátkelőhe­lyeknél, majd másutt is. Egyébként a megyeszékhe­lyen összesen 300 nátrium- lámpa van, de jelenleg azok­nak mintegy 20 százaléka rossz. (csgy) Negyedik alkalommal iiirdette meg a Hazafias Népfront megyei bizottsága, a Vöröskereszt me­gyei titkársága és a TESZÖV a „Tiszta mezőgazdasági szövetke­zet. társulás” elnevezésű ver­senyt, melyhez az idén harminc­négy szabolcs-szatmári gazdaság csatlakozott. Az eredményhirdetésre pénte­ken Kállósemjénben került sor Soltészné Pádár Ilona, a HNF megyei titkárának megnyitójával. Egyebek mellett emlékeztetett rá, hogy a környezevédeiem napjaink egyik fontos kérdése, ezért is jelentős az a mozgalom mely lassan fél évtizede szélese­dett ki megyénkben. A verseny­ben részt vevő 'termelőszövetkeze­tek példája bizonyltja, a szebb, kulturált környezet kialakítása nem csak pénzkérdés: jó szán- dékkal. igényesebb szemlélet- móddal is lehet eredményeket felmutatni. S a tisztaság, a kör­nyezet rendje az adott eRység- ben folyó gazdasági munka fe­gyelmezettségére is utal. A versenynek annak idején — mely ma is érvényes — az volt a célja, hogy a szövetkezetekben a rend, a tisztaság megteremté­sével elősegítse a jó közérzetet nyújtó harmonikus munkahelyi környezet, a biztonságosabb munkafeltételek kialakítását. Természetesen a tisztaság és a rend iránti igényesség gazdasá­gaink többségében már koráb­ban kialakult. A központi irodán túlmenően azonban, tovább szé­píthető a környezet az egyes telepek, üzemegységek parkosí­tásával. a mainika- és műszaki rend fokozáséival. A versenyben részt vevő mező- gazdaságii nagyüzem ek ellen őrzé­sére két alkalommal került sor a szövetkezetek. valamint a népfront és a Vöröiskereszt ve­zetőinek résztvéteiével, ennek alapján alakult ki a végső sor- rend. Az első hellyel járó okle­velet és pénzjutalmat a k átló­séin j-énd Új illet Termelőszövet­kezet érdemelte ki. a további sorrend: máriapócsi Rákóczi, tiszavasvári Munka, nyírtassi Dózisa, nyírbogát! Rákóczi Ter­melőszövetkezet. A Vöröskereszt megyei vezető­ségének ,,Környezetvédelemért” kitüntetését kapta Katona Gábor kállósemjéni, Lazók János má- riapócsi. Erdei Sándor tiszavas­vári, Papp Ferenc nyírtassi és Dankó Sándor nyírbogát! szövet­kezeti dolgozó.- A Hazaifiais Nép­front ..Kiváló Társadalmi Mun­kás” kitüntetésben részesítette a lkállósemjéná Oláh Istvánt, a má- riapócsi Bokor Sándort, a tisza­vasvári Kiss Istvánt, a nyírtassi Ma.jocz.ki Borbálát és a nyírbo­gát! Harcsa Józsefet. Lottóhúzás Balkányban Nem dől el a pisai ferde torony! /^fiuseppe Togniollo olasz professzor sok évet szen- \Jf telt a pisai ferde torony megmentésének. Nem­rég arra a következtetésre jutott, hogy a torony dőlt helyzetében stabilizálódott. Togniollo már régen megfigyelte, hogy a pisai toronynak a függőlegestől való eltérése fokozatosan csökken. Miután kielemezte az 1985-ös év adatait, a professzor azt állítja, hogy a dőlés gyakorlatilag befejeződött. „Meggyőződésem — mondotta —, hogy ez az egyedülálló építészeti alkotás fennmarad a jövendő nemzedékek számára." Őszi hangulat a balsai határban (Bodnár István felvétele) FOGADÓÓRÁK. Lakatos And­rás, a megyei tanács elnökhelyet- tese október 13-án, hétfőn dél­előtt 8 órától 10 óráig; a Sza- bolcs-Szatmár megyei hadkiegé­szítési és területvédelmi parancs­nok október 14-én, kedden 9 órá­tól 12 óráig tart fogadóórát hi- yatali helyiségében. Csabai Lászlóné, a Nyíregyhá­zi Városi Tanács elnöke október 13-án, hétfőn 8 órától 11 óráig fo­gadja az ügyfeleket hivatali he­lyiségében. Petrus István, a Nyíregyházi Városi Tanács álta­lános elnökhelyettese október 13- án, hétfőn 7,30-tól 8,30 óráig Sós­tóhegyen a kihelyezett ügyfél- szolgálati irodában tart fogadó­órát. Bárány János, a Nyíregy­házi Városi Tanács elnökhelyet­tese október 15-én, szerdán 16 órától 18 óráig; Mátészalkán pe­dig Kárpáti Tibor, a Mátészalkai Városi Tanács elnökhelyettese október 13-án, hétfőn délelőtt 8 órától 11 óráig, délután pedig 16 órától 17 óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. Autósorszámok Balkányban forgattak meg a szerencsekereket pénteken délelőtt, hogy a lottó 41. heti nyerőszámait kihúzhassák. A műsoros lottóhúzáson a nagyközség apraja-nagyja jelen volt. (Az e heti lottószámok a kép bal felső sarkában.) Trabant Lim. Hyc. (Bp.) V13 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 243 Trabant Limousin (Debr.) 4252 Trabant Combi (Debrecen) 364 Wartburg Standard (Debr.) 279 Wartburg Speciál (Debr.) 410 Wartburg Spec, tolót. (Bp.) 6939 Wartburg Tourist (Debrecen) 537 Skoda 105 S (Debrecen) 8563 Skoda 120 L (Debrecen) 12128 Skoda 120 GLS (Budapest) 1468 Lada 1200 (Debrecen) 31040 Lada 1300 S (Debrecen) 13891 Lada 1500 (Debrecen) 10997 Lada Combi (Debrecen) 4393 Moszkvics (Budapest) 14363 Polski Fiat 126 P (Bp.) 30000 FSO (Polski Fiat) 1500 5767 Dacia Limousin (Debrecen) 609 Dacia combi (Debrecen) 367 Zastava (Budapest) 13780 Hangsúly A Hangsúly harmadik év­folyama első számának ven­dége Fekete Gyula író, az írószövetség alelnöke, Mako- vecz Imre építész (a világ tíz legjobb építésze közé vá­lasztották tavaly Kairóban) és a budapesti Téka népze­nei együttes, a nagykálló-ha- rangodi Téka-tábor szerve­zői. A műsorban Ratkó Jó­zsef, Antigoné drámájának befejező részeit is bemutat­ják a nyíregyházi Móricz Zsigmond és a debreceni Csokonai Színház művészei. A rádiófelvétel vasárnap es­te 19 órakor kezdődik'a mű­velődési központ kamarater­mében. Forgalom­korlátozások Október 12. és 18. között foly­tatódik a csatornázás Nyíregyhá­zán, a Vasgyár utcának a Szín­ház utca és a Bethlen Gábor ut­ca közé eső szakaszán. Ezért itt a kétirányú forgalom a közút- szelvényezés szerinti jobb olda­lán halad. Felújítási munkák miatt a 3612. számú úton a Tiszalök ha­tárában lévő Keleti-főcsatorna- híd fél pályáját lezárják. A for­galmat jelzőlámpa irányítja. A Tiszán Tiszadobnál és Dombrádnál egy-egy 10 tonna te­herbírású pontonhíd üzemel. Burkolathiba miatt a 4922. szá­mú, Győrtelek—Nagyecsed közöt­ti 'út mintegy 5 kilométeres sza­kaszát lezárják. Megjelent a Pedagógiai Műhely Megjelent a Pedagógiai Műhely idei harmadik szá­ma. A megye pedagógiai, közművelődési folyóirata szá­mos fontos témát ad közre. Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyettese a társadalmi beilleszkedés gondjait elemzi cikkében, dr. Varga Károly az életvitel és a trágárság összefüggéseit bogozza. „Én így tapasztaltam” címmel összeállítást közöl a folyóirat időszerű oktatási, nevelési problémákról. ZÖLDÉRT-árak szombaton A paradicsom kilóját 10 fo­rintért, a tölteni való paprikát 5.50— 16 forintért, a pritamint 16 forintért vásárolhatjuk. A bur­gonya kilójáért 6 forintot, a hagymáért 12 forintot, a sárgaré­páért 5,50-et, a gyökérért 24 fo­rintot kéfnek. A káposzta kilóját 4.50- ért, a vöröskáposztát 5-ért, a karalábét 4,50-ért, a céklát 5,50- ért, a fokhagyma kilóját 130 fo­rintért, a kalkáposztát 11-ért, a karfiolt 16 forintért vehetjük. A száraz bab kilónként 50—80 fo­rintos áron kapható. A mákot 90- ért, a savanyúkáposztát 12-ért árusítják. A szőlő kilójáért 30 forintot, az almáért 5—9, a kör­téért 16 forintot kérnek. A tojás darabonként 2,80 forint. A százéves kupola Pontosan száz évvel ez­előtt, 1886 októberében feje­ződött be az esztergomi vár­hegyen emelkedő Bazilika kupolájának építése. Az esz­tergomi Bazilikát ugyan 1856- ban Liszt Ferenc Esztergomi miséjének hangjaival felszen­telték. de a főszékesegyház építése ekkor még korántsem fejeződött be. A kupola mel­lett hiányzott a főhomlokzat oszlopos előcsarnoka és a dé­li oldaltorony. A zárókő ün­nepélyes elhelyezésére 1869 novemberében kerülhetett, sor. Az épület legfőbb ékes­sége, a 100 méter magas ku­pola azonban csak 1886 ok­tóberében készült el. A kora­beli sajtó híradása szerint a kupola belső díszítése kerek egy évig tartott, és hetven ember munkálkodott rajta. Csak gipszből háromezer má­zsát használtak fel hozzá. ★ Marokpapiban újjávará­zsolták a művelődési házat. Ez alkalomból október 12-én, vasárnap egész napos kultu­rális műsort rendeznek, mely­nek keretében játszóházat, ügyességi vetélkedőket szer­veznek, továbbá Nagy Sán­dor dalénekes ad gyermek- műsort. A TITASZ VÁLLALAT NYÍR­BÁTORI KIRENDELTSEGE érte­síti a Nyírbátor, Debreceni út, Sóhordó út, Erzsébet út, Móricz Zs. út területén lakó fogyasztóit, hogy 1986. október 15—16—17-én 08,00 h-tól 15,00 h-ig áramszünet lesz. Kérjük fogyasztóink megér­tését és türelmét. TITASZ Nyír­bátori Kirendeltsége. (3031) Már hagyománya van annak, hogy minden év október el­ső felében megrendezik a nyírteleki napokat. A mostanira 9—II. között kerül sor, amit az ‘.esz aktuálissá, hogy hét végén tartják a szövetkezeti kongresszust. A községi nagy­teremben és az iparcikküzletben a nyíregyházi áfész köz­reműködésével tíz kereskedelmi egység tart árubemutatót és vásárt. Van könyv, írószer, felső- és alsóruházati cik­kek, lakástextil, bútorbemutató és -vásár. Egyes árucikke­ket 20—40 százalékos árengedménnyel hoznak forgalomba. (Elek Emil felvétele) Időszakos megállási tilalom Nyíregyháza egyes útjain A Nyíregyházi Közúti Igazga­tóság a megyeszékhelyen az Északi körúton a Marx tér és a MAV-állomás, illetve a 4. számú fő közlekedési úton a Váci utcai és a Vöröshadsereg úti csomó­pont között a járművekkel köz­lekedők számára október Il-töl időszakos megállási tilalmat ve­zet be, méghozzá a következők szerint: a járművekkel az emlí­tett úton a Marx tér és a MAV- állomás között naponta 8 órától 10 óráig; a 4-es számú főúton a Váci, illetve Vöröshadsereg utcai csomópont között pedig naponta 10 és 12 óra között tilos megáll­ni. A megállási tilalom a kijelölt autóbusz-megállóhelyeken meg­álló autóbuszokra nem vonatko­zik. A megállási tilalmat a közterü­let-fenntartó vállalat kérésére vezették be (az illetékes szervek bevonásával), mert az utat csak így tudják tisztítani! DUNAÚJVÁROSBAN: Népi iparművészeti kiállítás Szakszervezeti népi iparművé­szeti kiállítás nyílik meg október 11-én, szombaton Dunaújváros­ban, ahol a szabolcs-szatmári szakszervezeti alkotók munkáit is bemutatják. A zsűri az egyé­ni alkotások közül fazekaskate­góriában Dorogi József és fele­sége népi iparművészek, szőttes- kategóriában Varga Zoltánné né­pi iparművész, hímzéskategóriá­ban pedig Pénzes Ilona munká­ját díjazta. A szakköri alkotások közül hímzéskategóriában a megyei művelődési központ népművésze­ti stúdiójának hímzése is szép elismerést kapott. Az alkotást dr. Puskásné Oláh Júlia tervez­te és Berta Lászlóné. Balmaz Bé- láné és Mazák Györgyné készí­tették. A fazekaskategóriában az MVMK felnőtt- és gyermekszak­köre Is sikert aratott. A dunaújvárosi országos kiál­lításon Kakuk Pálné, Pálmai Fe­renc, dr. Szabó József. Diósi Jó­zsef, Horváth József munkái is szerepeinek. A MŰSZAKI ES KOZGAZDA- SAGI HÓNAP RENDEZVÉNYEI­BŐL. Október 13-án 15 órakor az őszi fizikusnapok rendezvényso­rozat keretében a második helye­zett középiskolai pályamüveket mutatják be a tanárképző főis­kola 309. számú termében, 15,30 órától középiskolai kísérleti dél­utánnal folytatódik a program, majd Számítógép alkalmazása fi­zikai laboratóriumi mérések ki­értékelése címmel hangzik el elő­adás. CIGÁNYDAL- ÉS MA­MI AGYNÓT AESTET rendez­nek október 12-én, vasárnap 18 órától Nyíregyházán, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének Művelő­dési Házában, 19 órától pe­dig a felsősimái művelődést házban. 11., szombat KRÓNIKA BRIGITTA NAPJA A Nap kél 5 óra 56 perc­kor, -nyugszik 17 óra 06 perckor. A Hold kél 17 óra 47 perckor, nyugszik 23 óra 07 perckor. Tizenöt éve halt meg Sár- közy György (1913—1971) Kossuth-díjas mérnök. 1986. október 12., vasárnap REZSŐ. MIKSA NAPJA A Nap kél 5 óra 58 perc­kor — nyugszik 17 óra 04 perckor. A Hold kél 15 óra 17 perc­kor. Kilencven éve született Eugenio Montale (1896— 1981) Nöbel-díjas olasz köl­tő. Várható időjárás ma es­tig : túlnyomóan napos idő lesz. Átmeneti felhősödéi, szórványosan előforduló köd inkább csak a hajnali, reggel órákban valószínű. A szél nóhia kissé megélén­kül. A várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között aLakul, helyenként gyenge talaj-menti fagy lesz. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet 17 és 22 fok között alakul. — De jó lenne, ha a könyvek olyanok lenné­nek, mint a kutyák — mondja a feleségének Jaroszlav úr, amikor lel­tárt csinál a könyvekről. — Hogy érted ezt? — Akkor mindig ha­zatalálnának. Olvasószolgálat Hírek, információk kö­zölhetők délelőtt a bel­politikai rovatinál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: CSELÉNYI GYÖRGY Esti ügyelet: 15-124

Next

/
Oldalképek
Tartalom