Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-07 / 236. szám

8 Kelet-Mag jraroraxág 1986. október 7. Honvédelmi kupa lövószverseny Kállainé és Garai országos bajnok Nagyszerű szabolcsi siker­rel zárult Kaposvárott a hon­védelmi kupa lövészverseny országos döntője. Szabolcs­Megkérdeztük: Hogy van az elnök? Szerkesztőségünktől kér­dezték, hogy van Cselószki György, a megyei úszószö­vetség elnöke, aki a hét végi Szabolcs Kupa nem­zetközi úszóviadal máso­dik napján, vasárnap rosz- szul lett. Lakásán kerestük fel Cselószki Györgyöt, aki a fájdalomcsillapítóktól kis­sé bágyadtan fogadott. — Még beszélgettem Tóth István szakfelügye­lővel — emlékszik vissza —, majd elfordultam, s akkor elájultam, s ráes­tem a vállamra. A men­tők szállítottak a kórház­ba, ahol helyretették a vállamat — mutatott a be- pólyált sérült részre. — Idegi fáradtság, mondták az orvosok, s három hét pihenőre írtak ki. Még egy kicsit zsibbadt a vállam, de már nem fáj annyira. Mielőbbi gyógyulást kí­vánunk mi is! Kállai Sándorné 195 körrel országos bajnok. Szatmár csapatából Kállai Sándorné a kispuska 20 lö- véses számában 195 köregy­séggel országos bajnoki cí­met szerzett. Ugyanebben a számban, a férfiak küzdel­mében a nyírségiek verseny­zője, Garai Bertalan 199 kör­egységgel szintén országos bajnok lett. Eredménye egy­ben új országos csúcs! A kis­puskaszámban az ifjúsági fi­úk versenyében a szabolcsi Varga Zoltán 189 köregység­gel bronzérmet szerzett. A légpuska 20 lövéses szá­mában a szabolcsiak a kö­vetkező eredményeket érték el. Üttörő leányoknál Gyar­mati Lívia 157 körrel, 8., a serdülő fiúknál Magyar Sán­dor 157 körrel 10., az ifjúsá­giaknál Minya László 164 körrel 8., a felnőtteknél Nagy Árpád 170 körrel 6., míg De­res Erzsébet 160 körrel 11. helyen végzett. A csapatversenyt Heves megye nyerte 1408 körrel, X Garai Bertalan országos baj­noki címe mellé az országos csúcsot is elkönyvelhette. míg Szabolcs-Szatmár együt­tese 1391 körrel a negyedik helyen végzett. Atlétikai Európa-bajnokság után Kik a felelősek? A magyar atlétika történeté­iben újabb mélypontot jelentett *az augusztus 26—31. között Stutt­gartban megrendezett Európa- bajnoksáig. amely után már öt hét Ls eltelt, de még mindig nem látott napvilágot a szövet­ség értékelő-elemző jelentése. A késlekedés okáról Bakai Jó­zsef szövetségi kapitány nyilat­kozót t. — Napokon belül nyilvános­ságra hozhatjuk azokat a doku­mentumokat, amelyek a stuttgar­ti csőd okait felfedik,. s tisztáz­zák — legalábbis remélhetőleg —, hogy .kik a felelősök a tör­téntekért — mondta a szövetsé­gi kapitány, ,aki alaptalannak minősítette azokat a híresztelé­seket. miszerint távozni készül­ne. (Szerződése 1988-ig szól.) Nyilvánvaló, hogy az érintett szakemberek mellett még sokan kíváncsiak a hivatalos magyará­zatra, az őszinte szavakra, ezért helyes volna, ha a vizsgálat Kovács Attila visszatérésérái Kovács Attila, a 30 eszten­dős, hétszeres labdarúgó-vá­logatott hosszú idő után va­sárnap ismét bajnoki mérkő­zésen szerepelt. A kapust a „totóügyben” való részvétel miatt 1984-ben tíz évre eltil­tották, aztán hat, majd két esztendőre mérsékelték bün­tetését, s végül augusztus 1- től visszakapta játékjogát. Kovács a Vasashoz igazolt, de rögtön nem állhatott a háló elé, mert az alapozó időszakban vállszalagszaka­dást szenvedett, s emiatt másfél hónapos kihagyásra kényszerült. — Milyen állomáshelyek után jutott Angyalföldre? — A PMSC-ben kezdtem, aztán játszottam a Pécsi Uni- versitasban, a PVSK-ban és a Csepelben. Igaz, mielőtt a piros-kékekhez kerültem, ed­zettem Tatabányán és a Vo­lánnál is. A Vasas mindig rokonszenves együttes volt számomra, s vonzott az is, hogy a fiatal Kisteleki István lett az edző. — Mikor védett először a Vasas színeiben? — Szeptember közepén a Haladás ellen a juniorcsapat­ban kaptam először lehetősé­get. A fiataloknál jól ment a védés, három mérkőzésen mindössze két gólt kaptam. Kisteleki edző pénteken kö­zölte, hogy az MTK elleni hét végi bajnokin én kezdek. Nagyon örültem a játéklehe­tőségnek. — De bizonyára jobb pre­mierre gondolt, mint négy bekapott gólra? — Hát igen . . . Amikor 1979-ben először védtem NB I-es meccsen, nem kaptam gólt; Székesfehérvárott 0:0-ra végződött a Videoton és a Csepel találkozója. Bíztam benne, hogy a vasárnapi, ne­kem jubileumi, 150. élvonal­beli mérkőzésemen nem ka­pok sok gólt. — Elégedett a teljesítmé­nyével? — Úgy érzem, nem okoz­tam csalódást. Szerintem csak egy gól, a második lett vol­na hárítható. Igaz, ideges voltam az első félidőben, jó­val idegesebb a kelleténél, ez rám korábban nem volt jel­lemző, s remélem, a jövőben sem lesz így. Egyébként a pályán is nagyon lehetett él­vezni a játékot, két taktikai­lag jól felkészített együttes ragyogó iramú összecsapását láthatta a közönség. Nyerési reményekkel léptünk pályá­ra, de meglepett bennünket az MTK. — Tervei? — Remélem, a bizalom hosszabb időre szól. Igyek­szem jól védeni, s még leg­alább hat-hét évig szeretnék szerepelni. Egyelőre semmi más nem foglalkoztat, min­den másnak magától kell jön­nie, ha huzamosabb időn ke­resztül jól megy a védés — említette befejezésül a volt válogatott kapus. (MTI) eredményeivel mindemki megis­merkedhetne. Ebből még nem derül ki. hogy mi is történt az elmúlt öt hét le­forgása alatt. . . — Utasítást kaptam, hogy azonnal a stuttgarti versenyek után lássak munkához, és érté­keljem a szereplést — folytatta a szövetségi kapitány. — Negy­vennyolc óra állt a rendelkezé­semre. Ez csak arra volt elég, hogy kizárólag .a versenyzők E u ró pa- baj n óik i tel j esit mén y e i t elemezzem, amit viszont a szö­vetség elnöike kevesellt. Mi több, előterjesztésemet alkalmatlan­nak minősítette arra, hogy abból objektív következtetéseket le­hessen levonni. Azt is a szemem­re vetette, hogy elhárítom a fe­lelősséget magamról, s hogy el­kendőzöm a valódi problémákat. Ezután semmi mással nem véde­keztem, csak azzal, hogy első jelentésem célja csupán az EB- csapat értékelése volt. öt hét már bizonyára elég volt ehhez ... — Természetesen, s már el is készült a részemről véglegesnek tekintett értékelés, amelyhez ki­kértem miniden, az EB-felkészí- tésben érdekeit, számszerint 16 edző véleményét. Kérdőívet jut­tattam el a kollégáikhoz, akik­nek össze kellett vetniük célki­tűzéseiket a Stuttgartban elér­tekkel, s imég számoe olyan kér­désre keLlebt választ adniuk, amely nélkül a ,,mozaik” sem­miképpen sem állhat össze. A válaszokból megtudtam: a fel­készülés közben több EB-jelöltet ért olyan sérülés, amelyről nem, vagy csak részben hallottam, az ideiglenesen harcképtelenné vált atléták edzéstervét pedig úgy felforgatták, hogy az már al'ig hasonlított az eredetire. A csapat több tagja az EB előtt és azután is jó eredménye­ket ért él, csak éppen a kellő időpontban képtelen legjobbját megközelíteni. Ennek okát lesz a legnehezebb feltárni. Sajnos nem Stuttgartban fordult elő először, hogy alapjában véve jól felké­szült sportolók csúcsformájukat nem az év csúosponti eseményén érik el. A rossz időzítés azonban csak egy lehetett a csődhöz ve­zető okok között. * * * Eddig a szövetségi kapitány nyilatkozata. Csak remélni le­het. hogy a várt jelentés ennél is többet mond, s nemcsak a hi­bákat tárja fel, hanem azok or­voslásának módjait is. Igen ne­héz feladat vár a Magyar Atlé­tikai Szövetségre, amelynek Ba­kai József -Stuttgart után szüle­tett kijelentéséből kell kiindul­nia: „Az EB-n nem a kant sze­repelt 24 atléta vizsgázott elég­telenre, hanem az egész magyar atlétika, az összes érintett fórum és személy.” A világ sportja Leningrádban a 32. lépésben döntetlennel ért véget a Kasz- parov—Karpov sakkvilágbajnoki döntő 23. játszmája. A címvédő Garri Kaszparov ezzel elérte a számára győzelmet jelentő 12 pontot, s így megőrizte világ­bajnoki címét. * * * Párizsban befejeződött a férfi röplabda-világbajnokság, ame- lyen az aranyéremért az egyfor­mán esélyes Szovjetunió és az Egyesült Államok mérkőzött. A vasárnap éjszakába nyúló talál­kozón az amerikaiak 3:1 (—12, 11, 8, 12) arányban győztek, és ezzel elhódították a világbajno­ki címet a Szovjetuniótól. Vi­lágbajnok : Egyesült Államok, 2. Szovjetunió, 3. Bulgária. * * * Brisbane-ben, az Ausztrália— Egyesült Államok Davis Kupa­elődöntőben Cash 3:6, 6:2, 6:3, 6:4 arányban győzött Gilbert el­len, s ezzel az ausztrálok 3:l-re növelték előnyüket, s már beju­tottak a döntőbe. * * * A „Barcelonai Olimpiai Előké­születeket Szervező Bizottság” két kamionban összesen 12 ton­na propagandaanyagot indított útnak Lausanne-ba, a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság székhe­lyére. A küldemény azt szeret­né bizonyítani, hogy a katalán főváros igen komolyan számít az 1992. évi nyári olimpiai játékok megrendezésének kiérdemlésé- re. * * * Bizakodnak az osztrákok, hogy az európai labdarúgó „mesterlö­vészek” listáján Polster, az Aust­ria Wien játékosa a továbbiak­ban is megtartja vezető pozíció­ját. A bécsi csatár 14 mérkőzés­ből elért 20 góllal vezeti a sort, mögötte Alekszandrov (Szlavia Szófia) 12 8, Mihajlovics (Zsel- jeznicsar 12/9, van Basten (Ajax) 1.1/10 és Kranjcar (Rapid Wien) 11 14 következik. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a totó 40. játékhetén 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 2 701 669 forint. 12 ta­lálatos szelvény 30 darab, nye­reményük egyenként 120 074 fo­rint. 11 találatos szelvény 547 darab, nyereményük egyenként 6585 forint, 10 találatos szelvény 5469 darab, nyereményük egyen­ként 988 forint. Hétvége labdajátékokban Röplabda Folytatta győzelmi sorozatát az NYVSSC férfi NB I-es röplabda­csapata. A nyíregyháziak pénte­ki győzelmük után vasárnap Szolnokon is diadalmaskodtak a Vegyiművek ellen. Szolnoki Vegyiművek—Nyír­egyházi VSSC 1:3 (—9. 14, —11, —7). Szolnok, 200 néző, v.: Ri­bizsár, Papp. NYVSSC: Szikszai, Varga, Drotár, Kánya, Prékopa, Dorogi. Csere: Barbócz, Stre­zeneczki. Edző: Járosi János. Az első játszma elején Ribizsár négyszer lefújta Szikszai sánco­lását hálóérintés miatt. Ezután sorozatban a vendég nyírségiek szerezték a pontokat. A második játszmában előbb ll:7-re a házi­gazdák vezettek, majd 14-11-re fordítottak a szabolcsiak, s játsz­malabdájuk volt. Onnan tudott nyerni a lelkes hazai gárda, amely a harmadik játékban is lendületesen kezdett. 6:0, 7:2 volt az eredmény a javukra. Ekkor Járosi János időt kért, játékosai megnyugodtak. 15:ll-re nyerték a harmadik, majd 15:7-re a ne­gyedik játszmát. Végeredmény­ben a lelkes, de gyengébb ké­pességű szolnokiak küzdelemre késztették a vendég nyíregyhá­ziakat. Jó: Dorogi. Győzelmével az NYVSSC a táblázat élén áll a szintén veret­len Tungsram SC-vel együtt. A Vasas sem vesztett még, de a piros-kékek egy mérkőzéssel ke­vesebbet játszottak. A nyíregy­háziak számára a hét végen kez­dődik a „nagy menetelés”, hi­szen előbb a Vasassal, majd a Budapesti Honvéddal, valamint a Tungsram SC-vel játszanak. Az NB II-ben két mérkőzést játszott a hét végén a Nyíregy­házi Tanárképző női együttese; mindkettőt otthonában veszítette el. A másik két női mérkőzésen szabolcsi csapatok találkoztak, idegenbe nyert Nyírbátor, pálya- választóként az NYVSSC. A fér­fiak közül Debrecenben győzött a Mezőgazdasági Főiskola, Ka­zincbarcikán veszített Nyírbátor. NB H-ES NŐI MÉRKŐZÉSEK: Nyh. Tanárképző—Debreceni Sí 1:3 (13, -13, —9, -10). A pénteki találkozón mélyen tudása alatt játszott a főiskolás csapat. Nyh. Tanárképző—Békéscsaba 0:3 (—7 —12, —10). Megérdemelt ven­déggyőzelem. Nyíregyházi VSSC —Jánkmajtis 3:0 (4, 14, 8). Egy jól játszó Jánkmajtist győzött le a taktikusabban játszó nyíregy­házi együttes. Tiszavasvári Lom- bik—Nyírbátori BSC 2:3 (10, 4, —4, —8, —11). Az első két szett­ben a hazaiak, a harmadikban és a negyedikben a vendégek voltak jobbak. A döntő játszma- ban a szerencsésebb együttes nyert. NB II-ES FÉRFIMÉRKÖZÉSEK: D. Kinizsi—Mezőgazdasági Főis­kola 1:3 (—6, —10, 12, —5). Az erősen megfiatalított hazai csa­pat nem okozott különösebb gon­dot a nyíregyházi fiúknak. Ka­zincbarcika—Nyírbátor 3:0 (4, 7, 6). Az esélyesebb hazaiak bizto­san nyertek. Kézilabda A kézilabda NB II női mező­nyében két szabolcsi gárda ide­genben lépett pályára. A Nyír­egyházi Volán-Dózsa mindkét pontot megszerezte Debrecenben, nem volt sikeres viszont a Kis- várda szarvasi vendégszereplése. A Mátészalka hazai pályán nyert. A férfiak közül ugyancsak pá­lyaválasztóként győzött a szálkát gárda, a Nyírbátor otthonában, a Tiszavasvári idegenben szenve­dett vereséget. NŐI MÉRKŐZÉSEK: D. Kinizsi —Nyh. Volán-Dózsa 17:18 (10:7). Gól: Győrffy 9, Gálik, Buzásy, Baloghné, Nagylaki 2—2 és Var­ga A. A lelkesedésből jelesre vizsgázó Volán nagy küzdelem­ben nyert. A hazaiak már 13:8- ra vezettek, innen tudott fordí­tani a szabolcsi gárda. Mátészal­kai MTK—Hajdúböszörmény 16:14 (6:9). Gól: Papp 6, Puskás 4, Rácz 3, Laczkó 2 és Szabó. Jó második félidei teljesítményével megérdemelten nyert a hazai együttes. Szarvas—Kisvárdai SE 17:12 (6:4). Gól: Dankóné 5, He­gedűs 4, Tóth Á. 2, és Kató. Csak ennyire volt képes a több sérültjét nélkülöző várdai csa­pat. FÉRFIT ALALKOZÖK: Máté­szalka—Balmazújváros 32:23 (15:10). Gól: Tamás 11, Fekete 8, Hornyák 5, Talabos E. 4, Tala- bos B. 2, Király és Tóth 1—1. A keményen védekező és ötletesen támadó szálkái fiúk akár na­gyobb arányban is nyerhettek volna. Nyírbátori BSC—D. Medi­cor 23:33 (13:23). Gól: Bodó 11, Dublinszki, Kovács 3—3, Kiss, Illés, Pataki 2—2. A bátoriak egy jó, megyei bajnokságban sze­replő csapat teljesítményét nyúj­tották. Balassagyarmat—Tisza­vasvári Lombik 25:19 (12:9). Gól: Fedor, Nagy 5—5, Vámosi 3, Vi­rág, Sepsi 2—2, Erdélyi, Onódi 1—1. A sorsdöntő mérkőzésen a hazai pálya és a jobb idegálla- pót döntött a nógrádiak javára. Asztalltanisz A férfi asztalitenisz NB II-ben hazai pályán győzött a Nyíregy­házi Vízügy SE együttese. Nyíregyházi Vízügy—Borsodi Kinizsi 13-12. Saját maga szá­mára tette nehézzé a mérkőzést a Vízügy SE csapata, hiszen 5-1- re, majd 8-5-re is vezettek a ha­zaiak, de a vendégek egyenlí­tettek. Az utolsó győzelmet vé­gül az ifjúsági korú Iván Csaba érte el Kriston (a válogatott uno­kaöccse) ellen. Rajta kívül a győzelmeket a következők sze­rezték : Király 4, Sallai és Sütő 3—3, valamint Halász 2. Jók: Ki­rály és Sallai. A Nyíregyházi Vízügy győztes asztalitenisz-csapata. Labdarúgás A megyei másodosztály 8. for­dulójában a rangadót Kocsord nyerte 3-1-re Baktalórántháza el­len. Gólszüretet láthattak a né­zők Nyírtasson, ahol a hazaiak fél tucat gólt lőttek Hodásznak, igáz, hármat kaptak. Ebben a fordulóban gyengén szerepeltek a vendégcsapatok, közülük egyik sem tudott nyerni. Eredmények: Balkány—Dombrád 4-0, Kemecse —Sényő 2-1, Fényeslitke—Tarpa 1-0, Nyírkárász—Vaja 2-0, Nyír­tass—Hodász 6-3, Kocsord—Bak­talórántháza 3-1, Encsencs— Mándok 1-0, Csenger—Kótaj 2-1. a bajnokság Állasa 1. Kocsord 8 7 — 2 18- 6 14 2. Kemecse 8 6 1 1 17- 6 13 3. Bl.-háza 8 4 2 2 19- 8 10 4. Vaja 8 4 2 2 19-10 10 5. Mándok 8 4 2 2 14- 9 10 6. Csenger 8 4 13 11- 9 9 7. Nyírkárász 8 3 3 2 12-11 9 8. Balkány 8 4—4 18-12 8 9. Kótaj 8 3 2 3 13-11 8 10. Encsencs 8 4 - 4 8- 9 8 11. Sényő 8 3 1 4 9-11 7 12. Dombrád 8 2 3 3 12-17 7 13. Nyírtass 8 3 — 5 15-20 6 14. F.-litke 8 2 1 5 5-20 5 15. Tarpa 8 1 1 6 5-20 3 16. Hodász 8—17 6-21 1 Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadb Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V.. nador tér 1’ ” 19(>0 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft ne- gyedévre 129,- Ft, félévre 258,- Ft, egy évre 516,- Ft. Kérés nélkül küldött kézira- tokát nem orzunk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058.

Next

/
Oldalképek
Tartalom