Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-25 / 252. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. október 25. Egy ismeretlen arc a szabolcsi múltból Rimaszombat és Losonc között Osgyánon csak ke­resztülhajt a magyar turista, az északkeleti domboldalon a háztetők fölé magasodó várkastély tornyos tömbjére legfeljebb ha rápillant. Kü­lönös gondolat fordul meg fejemben, itt járva idegen­ben, de másutt is, össze le­hetne állítani egy szabolcsi ­ak számára készült útiköny­vet. íme, ezt a középkori ere­detű várkastélyt is a kitűnő Szombathy Viktor-féle úti­könyv Luzsénszky-kastély ■ ként ismeri, megemlítve, hogy a lőcsei fehérasszony egy ide­ig lakott benne. De a XVI—XVII. század­ban az osgyáni Bakos-csa­ládé volt a falu s a várkas­tély, s közülük Bakos Gábor nevét (nagyon jóli -ismer,i min­den Rákóczy György korá­val foglalkozó írás. Viszont el lehet azon gondolkozni, hogy senki, semmilyen em­lékirat nem említi, hogy Ba­kos Gábor a káliói vár kapi­tánya is volt. Á füleki alkapitány 1607-ben született, Füle­ken alkapitány volt, másod­szor 24 éves korában nősült, feleségül vette a kassai vice­kapitány, Bornemissza János lányát, Annát. Élete legje­lentősebb eseménye mégis az volt, hogy I. Rákóczy György feleségül vette Lórántffy Zsu­zsannát. Bakos Gábor nagy­anyja ugyanis Lórántffy Or­solya lévén, másodunokatest­vére lett a fejedelemasszony, és tulajdonképpen Rákóczy György 1644—45-ös hadjára­ta jelentette neki a történe­lem által kínált nagy lehető­séget s ez vette fel szárnyá­ra a nevét. A megelőző időkből fenn­maradt azonban, hogy mi­kor Kemény János 1630-ban követségben Bécsben, illetve Esterházy Miklós nádornál és Pázmány Péternél járt, s Vay Péter is vele utazott, — akkor még nem bővítette ki a vajai várkastélyt, — út­közben Osgyánban nála ven­dégeskedtek. Kemény egy pa­ripáját neki is ajándékozta. Elkérte tőle? Amit a későb­bi fejedelem az önéletírás egy mondatával bosszúit meg: „tudom Bakos Gábor uramot csak egy hertelen és kapzsi embernek lenni . ..” Mikor 1644-ben a 30 éves háborúban Rákóczy György is „megindult” az első „fel­menetelkor”, Bornemissza Pállal a székelyek s fizetett gyalogok generálisa volt. Je­len lehetett a káliói vár át­adásánál, majd Tokaj után ez a hadtest a „végekre" ment: Rimaszombat, — ek­kor nyilván Osgyánban is szétnézett, — majd Fülek alatt elhaladva Szécsény, majd a bányavárosok követ­keztek. Rákóczy csapatai azonban Götz, Puchheim és Esterházy Miklós nádor se­regei elől — kisebb veresé­gek után megfordultak. Ba­kos Gábor ekkor utóvédként biztosította a visszavonulást. Következtek a Kassáért folyt harcok: a szerencsi és a regé­éi vár el- és visszafoglalása — ez utóbbi Esterházy birto­ka volt,— Jeszenyő esete. Rákóczy György második „megindulásakor", — közben történt Murány közismert el­foglalása. — Bakos Gábor a Kemény által vezetett főse­reg hátvédjeként a Tátra át­járóit vigyázta. Homonnai János országbíró, Csáky és Barkóczy László a minapi káliói főkapitány által foga­dott könnyű lengyel lovasok betörése ellen. Ez a hadjárat Bajmóc körül akadt el. Visz- szavonulás után esett, hogy Tiszalucnál Ibrányi Mihály váradi vicekapitány hadát Puchheim, Zrínyi Miklós, Wesselényi, Barkóczy László csúfosan megverte. A har­madik, már 1645-ös hadjá­ratban sikerült a svédekkel csatlakozni, s Brnót a két se­reg együtt, ostromolta. Ekkor a szinte gyermek Rákóczy Zsigmond volt ugyan a főve­zér, de fiát Kemény és Ba­kos gondjaira bízta a fejede­lem. A Bakos-ügy Kemény János meggyanú­sította Bakost, mint ahogy Lónyay Zsigmondot is, hogy árulásra készül. Volt-e a vád­nak valami alapja, vagy csak a sértett hiúság beszélt belő­le? — nem tudni. Tény azon­ban, hogy az „öreg fejedel­met" kállói kapitányként is szolgálta. Kállói tartózkodásáról csak a nyíregyházi levéltár adatai tudósítanak. A legko­rábbi az 1653-as évre vönat- kozik, egy dadai birtokügy­ben tiltják el a birtok meg­vételétől. 1655-ben már egy nehezebb ügye akad, Wesse­lényi Ferenc, Fülek várának a főkapitánya a szemben ál­ló fél. Szendrőből még egy előző évben keltezett levél­ben kéri Szabolcs vármegyét, utasítsa követeit, hogy Bakos Gábor elleni igaz ügyében támogassa. Különös a dolog­ban, hogy kevéssel utóbb egy másik hasonló levél is befu­tott a vármegyéhez, csak el­lenkező előjellel. Most Bakos Gábor kérte, hogy a megyei követek támogassák ügyét. Ez az irat azonban konkrét dolgokat is tartalmaz. Ha­talmaskodással vádolja Wes­selényit, erőszakkal elfoglal­ta atyai, anyai javait, töb­bek között kassai házát, és okiratait is elégette. A por kimenetele nem ismeretes, tudjuk azonban, hogy ez az országgyűlés választotta Wesselényit nádorrá. Bakos Gábor nem hagyta el Rákóczy Györgyöt, még a fiát is (elkísérte szerencsétlen és végzetes lengyel hadjára­tába. Vele együtt is jött visz- sza. Még a következő 1658-as évben, első lemondását köve­tő visszatértekor a lippai szorosban történt csatával a történelem egy utolsó nagy lehetőségei nyújtott II. Rá­kóczy Györgynek. Az exfeje- delern serege jórészt a parti- umból toborozódott, s a ve­zérek között is három káL lói kapitány jeleskedett, és a három ember élete az akkori magyar életnek akár jelké­pei is lehetnének. A megye élén A múltat, a Rákóczy-kor letűnt fényét Bakos Gábor jelentette. Ebben az ütközet­ben Szokott helyén a fizetett hadakkal az utóvédet vezet­te. Az adott pillanatban már Szuhay Mátyás viselte Kálló végvárának a kapitányi tisz­tét s most a balszárnyat ve­zetve ő érte el az első sike­reket, mikor a törököket a Marosnak szorította. Később interesszátus, majd bujdosó­ként a kismagyar gondola­tért harcolt tiszteletre méltó következetességgel s bátor­sággal a tragikus végig. Bar­kóczy István a jobb szárny élvonalát vezette. Később részt vett a Wesseiényi-ösz- szeesküvésben, de pozsonyi tárgyalás után átállt a „ró­mai császár” pártjára, s mint 'kállói főkapitány s Szabolcs főispánja a kuruc-labanc vi­lág legvéresebb időszakában állt a megye élén. Jolsva és Rozsnyó közt Csetneken a szebbnél-szebb rokokó palotácskákkal ékes főtér szélén áll egy kevéssé ismert műemlék-templom, a középkor művészetének rit­ka gazdag tárháza. Tudjuk, hogy itt temették el Bakos Gábor egyik feleségét és fiát és alighanem őt magát is, akkor már Szendrő „véghá­zának” főkapitányát. Nem tu­dom sírkövp megvan-e még? Ottjártamkor nem figyeltem. Akkor még nem tudtam, hogy az ő neve is be van írva Sza­bolcs megíratlan történeté­nek lapjaira. Koroknay Gyula Tanácskozás a barátságról Kimondhatatlanul jó érzés, ha azt mon­dom, hogy magyar vagyok és szeretnek. Hargitai Árpád, hazánk helsinki nagyköve­te mondta néhány napja ezeket a szavakat a Magyar—Finn Baráti Körök Miskolcon rendezett II. országos találkozóján. A sza­vait követő taps nemcsak az ország minden részéből összesereglett több mint kétszáz résztvevő hasonló véleményét tolmácsolta a jelenlévő finn vendégeknek, hanem mind­azoknak az élményeit is kifejezte, akik már jártak Finnországban. Már-már legendás az a . vendégszeretet, amely az ezer tó országába érkező honfi­társainkat fogadja. Ha egy finn meghallja, ölen unkarilainen, vagyis magyar vagyok, sehol másutt nem tapasztalható barátság­gal és vendégszeretettel tünteti ki az ille­tőt. A távoli közös őshaza e rokonságérzet táplálója? Meglehet. A két kis nemzet szí­vesen vállalja és ápolja ezt az őst rokonsá­got. Évszázadok teltek el, amíg tif iba jöt­tünk közös eredetünkkel, amelyet elmúlt évtizedekben az eltérő társadalv u ndsze- rű nemzetek között példátlan és ; imuta- tó barátsággá fejlesztettük. S ez t , csupán a diplomácia, az országok vezi közötti élő kapcsolatokon mérhető. Talán ' ás nél­kül mondható, hogy még ennél i: mtosabl — ahogy a találkozón is megfogalmazták — a két egymásnak kezet nyújtó kis ország állampolgárai között kibontakozó egyre szí­nesebb és sokoldalúbb kapcsolatok sokasá­ga. Ezt hivatottak segíteni a testvérvárosi kapcsolatok (amelyből már 21 van), és a ba­ráti körök. A nyíregyháziak is ott voltak a találkozón, és egykettőre népszerűvé vált az itt végzett munka illusztrálására elvitt né­hány finn—magyar Kyelvű antológia. A baráti körök találkozóján nemcsak az fogalmazódott meg, hogy a baráti érzelmek frissen tartása mennyire fontos. (Bár már ez is nagy dolog ebben a didergő világban.) A jelenlévők azt is elmondták, hogy a baráti körök szolgálni szeretnének. Szolgálni, hogy mi is megkeressük a Kalevala csodamalmá­nak, a Sampónak minél több szilánkját, amely oly eredményesen termékenyítette meg Suomi szépséges földjét. Tanulni soha nem, szégyen. Északi rokonaink olyan gaz­dasági és kultúrális eredményekkel is büsz­kélkedhetnek — mint az építészet, iparmű­vészet, formatervezés, munkaszervezettség — amelyből mi is tanulhatnánk. Persze ne­künk sem kell szégyenkeznünk, hiszen ők is elvihettek tőlünk olyan tapasztalatokat, amelyek náluk is hasznosíthatók. (bodnár) LÁTOGATÓBAN HlR: Az idén a fegyveres erők napja alkalmából adományozták első ízben a Mi­nisztertanács által alapított Stromfeld Aurél-díjat, a „honvédelemben, valamint az állam- és közbiztonság erősítésében végzett kiemelkedő tudományos, műszaki­fejlesztési, illetve szervezőtevékenység elismeréseként." A kitüntetettek között van Kalina Béla mérnök ezredes. Kalina Bélát régen ismerem, de munkájá­ról aligha váltottunk eddig tíz mondatnál többet. Azt mindenesetre tudtam, hogy él-hal a technikáért, a rádiózásért, lelkes híve a legkorszerűbb elektronikának. Ha a városért, a megyéért kell tenni, a jó célok­nak mindig meg lehetett nyerni. S ha talál­koztunk, abban is biztos wltam, perceken belül hallok egy humoros történetet. Most — a magas kitüntetés alkalmából — szokatlan volt a helyzet, hiszen éppen arról kérdeztem, amiről szerényen mindig hall­gat — személyes dolgairól^ életéről. — Ha valaki 45-ben azt mondja nekem, hogy katona leszek, jót mosolyogtam volna rajta — fejtegeti derűsen, ezredesi egyenru­hában, ízlésesen berendezett parancsnoki dolgozószobájában. — A Standardban (a ké­sőbbi Beloiannisz Híradástechnikai Gyár BHG) dolgoztam ifjonti hévvel betanított munkásként, s közben a gyár ösztöndíjasa­ként munka mellett tanultam a műszaki egyetemen. És persze, szerveztük az ifjúsági mozgalmat, a MADISZ-ban titkárhelyettesi posztig vittem — gyönyörű évek voltak . . . Természetesen abban az időben nemcsak az újjáépítés zajlott és nemcsak az ifjúsági mozgalmait szervezték, hanem — a Magyar Néphadsereget is. Kire is alapozott volna a vezetés, ha 'nem a feltörekvő szervezett ifjú­munkásokra? így aztán jónéhány tehetséges ifjú társával együtt Kalina Bélát is megbe­szélésre hívták — diplomáját 1950-ben már a Haditechnikai Intézet mérnökeként vette át. Szakdolgozatának témája a korsze­rű elektronika volt. Érdemes még egy pil­lantást vetni a dátumra: 1950(!)-ben . . . — így utólag belegondolva több szem­pontból 'is nagy szerencsém volt — emléke­zik. „Tojáshéjas" mérnökiként olyan nagy tudású egyéniségek munkacsapatába, diva­tos szóval team-be kerültem, ami igazán keveseknek adatik meg. A fejlesztői mun­kának éppen azokat a mesterfogásait tanul­hattam meg a szakma legjobb egyéniségei­től, ami a legnagyobb érték. Mert mi most a gond' a fiatal műszaki értelmiség egy részével? Belép első munkahelyére azzal a szándékkal, hogy nagy dolgokat főig ter­vezni. Aztán jön a mindennapok aprómun­kája, a sorozatgyártás, a nem látványos, bár fontos szakértői tevékenység — a nagy for­mátumú munka azonban csak kevés helyen jut a pályakezdők számára. Nos, nekem jutott, és éppen a hadsereg sajátosságaiból fakadóan . . . Kalina Béla magávalragadóan, meggyőző­en beszélt saját pályakezdéséről, mégis meg kellett kérdeznem, vajon mai ifjú tiszttársai is lehetnék ilyen sajátosan jó helyzetben? A válasz tényszerű: az ő keze alatt most is dolgozik több fiatal mérnök, akik nemrégi­ben védték meg a doktori disszertációjukat, igazam szín vonalas önálló munkával. De büszke arra is, hogy mindegyik helyettese mérnök és közgazdász is egyiben, s utóbbi végzettségüket is a hadsereg kötelékében szerezték. Időben kissé előre is szaladtunk. De arról még nem esett szó, hogyan is lett szabolcs- szatmári... — A hadseregben nem ritka az otthon- váltás, kevés az olyan katona, aki egy he­lyen szolgál avatástól nyugállományig — mondja. Én is dolgoztam a miniszté­riumban, a tudományos osztályon, szolgál­tam csapatnál, s az irányítás más területén, de — szerencsére — soha 'nem 'távolodtam el nagyon a műszaki élettől, ami katona­ként is nagy szerelmem. Amikor lehetőség nyílt, hoigy a néphadsereg egyik üzemének irányítását átvegyem, örömmel vállalkoztam. S ez az elektronikai javítóüzem történetesen Szabolcs-Szaítmár megyében működik. A többi már ment magától... De a dolog mégsem ilyen egyszerű, mert ez a vidék nekem több lett, mint egyszerű szolgálati hely, hiszen időközben többször lett volna lehetőségem más feladat vállalására is, de maradtam, sőt, 55 éves koromban eszembe Á mérnök ezredesnél sem jutott a nyugállomány, mert — renge­teg tervünk van itt a munkatársaimmal . . Figyelem a fogalmazást, így mondja, munkatársaimmal. Rá is kérdezek, hiszen a hadseregben inkább parancsnok-beosztott viszony dukál. — Ugyanazt a célt többféleképpen lehel elérni. Lehet parancsba adni, ellenőrizni a végrehajtást és nem foglalkozni azzal, hogy közben mi történik. De — és ez is nagy szerencsém — én előbb voltam csapattiszt, és aztán kerültem önálló parancsnoki be­osztásba. tehát álltam azon az oldalon is, attól többnyire én kaptam a parancsot. Ezért aztán a gyakorlatból tudom, hogy azt nem csak kiadni, hanem megértetni, emberi szóval elfogadtatni is tudni kell. Mi több, a kiemelkedő munkát meg is köszönni. A három nagyobb csillag birtokában kár volna elfelejteni, hogy olyanokkal dolgozunk, akikkel együtt húztunk csizmát, egyre vállalkoztunk. A sorkatona helytállása meg­határozó abban, hogy sikerüljön a gyakorlat. — Éppen ezért mondom, egy vezető munkájának fokmérője, hogy munkaidejé­nek hány .százalékában foglalkozik beosz­tottjainak személyes ügyeivel. Vallom, hogy ez nem holtidő. A vezető számára megtisz­telő, ha fontos személyes ügyben munkatár­sai hozzá fordulnak. Tudom, a beosztottnak mindig elhatározás kell, hogy „bemenjen” az igazgatóhoz, a katonának, hogy meghall­gatást kérjen a politikai ‘helyettestől, a pa­rancsnoktól. Az a vezető, aki ezt nem méltá­nyolja, sokat veszít. Mert többet, pluszt kérni csak annak van erkölcsi joga, aki maga is ad ... Pálya, hivatás, tanulás. Kalina Béla mű­szerésznek készült, mérnök ezredes, katona­tiszt lett. Ellentmondások? — Azt hiszem, nem. Pályát nagyon hamar' kell választani az ifjú emberéknek és nagyon sóik minden befolyásolja azt. Egy pálya lehet vonzó, de hivatássá csak akkor válik, ami­kor már műveljük, megismerjük, tudjuk szépségeit, hátrányait, amikor hatással vagyunk rá. Én ennyi év után most öröm­mel mondhatom, nekem megadatott, hogy a munkám a hobbim, vagy fordítva: a hob­bim a munkám. — De .túl egyszerű tenne ez így. Amikor az ember elvállal egy feladatot, még csak a közvetlen célokat látja. A horizont viszont egyre tágulj az újabb célokhoz újabb isme­retek kellenek. Az elektronika viharos gyorsasággal fejlődik — ebben lemaradni egyenlő a véggel. De a vezetés sem ugyanaz már, mint régen, külön szakma, speciális ismeretekkel — magam is ezért végeztem e! az Országos Vezetőképző Központ kétéves kurzusát. És vallom azt is, hogy minden hivatásos tisztnek a rendfokozatához meg­felelő katonai műveltséggel is illik rendel­kezni — magam éppen ezért az összfegyver- nemi tagozaton jártam a katonai akadémi­ára, Téved az, aki úgy gondolja: a hadsereg számára mindig korlátlanul van pénz. A gazdaságosság, a közgazdasági szemlélet egyre erősebb, minden fillérre vigyázni keli. Nem véletlen és nem csupán formai dolog, hogy a korszerűsítések folyamatában az ón beosztásom neve is változott. Koráb­ban parancsnok voltam, ma a hivatalos megnevezés: A Magyar Néphadsereg Elekt­rotechnikai Javító Üzemének igazgatója. Nemrégiben elköltözött a megyéből — in­gázik. Most pestinek, vagy szabolcsinak vallja magát? — Idős szülők mellett, akiknek nincs más támaszuk, nagyon nehéz az embernek távoliban álomra hajtani a fejét. így voltunk mi is a feleségemmel, mikor a költözés mellett döntöttünk. Én azonban még szeret­nék néhány tervet megvalósítani itt, ahol két évtized munkájának gyümölcsei ezekben az években érnek be. Jó itt dolgozni, egy kiváló kollektívában, amely kiemelkedő teljesítményekre képes. Van állami-díjas brigádunk, a Népköztársaság Kiváló Bri­gádja, Szocialista iMunka Hőse címmel kitüntetett dolgozónk, az üzem többszörös (élenjáró, megkaptuk a KISZ KB Vörös Vándor zászlaját is, több alkalommal. Tréfá­san azt is szoktam mondani: ez a törzs gár­da szerezte nekem azokat az elismeréseket, amelyeket itt húsz év alatt kaptam. (A Szocialista Magyarországért, a Vörös Csillag, a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet, a Nyíregyháza Városért kitüntetést. A szerk.) — Jó itt végigmenni a város útjain, s rá­pillantani például a sétálóutca órájára, a csillagvizsgáló (kupolájára, a főiskola napórájára, a stadion eredményjelzőjére — mind-mind a kollektívánk egy-egy név­jegye, amelyet csendben tettünk le „a város asztalára”. És folytatódnak a gondolatok — munka után jólesik az ezredesnek bemenni az MHSZ-be, ahol társadalmi munkában a rádióklub elnöke, vagy elővenni a horgász- engedélyt, amely a Nagy Vadasra szól. Bár Kalina Bélától az idén oitt nyugodtan úsz­kálhattak a halak — rájuk nem maradt idő. Ami más oldalról közelítve azt is jelenti a személyes mérlegben: kemény esztendő ez az idei. Marik Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom