Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-12 / 215. szám

1986. szeptember 12. Kelet-Mif]raionié| S Tegnap délután nyílt meg a Képcsarnok nyíregyházi Benczúr-termében Bozsó János festőművész kiállítása, amelyen Halász (Sztrapák) Ferenc ismertette a művész munkásságát. Bozsó János a nagy alföldi mesterek út­ját folytatja, képein az Alföld jelenik meg, a táj és a művész találkozásának tolmácsolása. A zsűri által igen magasra értékelt alkotások bemutatója szeptember 20- ig tart. A képen: a kiállítás ünnepélyes megnyitása. (Császár Csaba felvétele) A falu rendőre B ensőséges ünnepsé­gen búcsúztatták Maux János rend­őr törzszászlóst vezetői, munkatársai, Nábrád köz­ség párt és tanácsi veze­tői szeptember elején. A falu rendőre volt, har­minckét évi szolgálat után vonult nyugállo­mányba. Szálfa egyenes termete, közel kétméteres magassága tekintélyt pa­rancsolt puszta látásra is. Amikor az árvízi esemé­nyeket követően a Tísza- hátról idekerült, bizony nem nagy jövőt jósoltak neki a verekedésekről is­mert területen. A lakos­sággal, a település veze­tőivel kialakított jó mun­kakapcsolata azonban eredményt hozott. Az el­ső helytállást az Elnöki Tanács a Kiváló Szolgá­latért Érdemérem kitün­tetéssel ismerte el. Min­denki együtt örült vele akkor is, amikor Pásztor István őrnagy — városi kapitány — a belügymi­niszter megbízásából át­adta a Haza Szolgálatáért érdemérem arany fokoza­tát. Nyugdíjas évei is munkával telnek — vár­hatóan — ugyanis a náb- rádi tsz vagyonvédelmi feladatait látja majd el, mindemellett s remélve, hogy utódjának segíthet, vele együtt dolgozhat. (m. k) Bölcsőde, környezetvédelem A bölcsődében folyó mun­kát értékelte az újfehértói tanács végrehajtó bizottsága, s megái lapította: a bölcsőde^ kihasználtsága csökkent, en­nek egyik oka a „gyed” be­vezetése. Így az itt dolgozó szakképzett gondozónők szá­ma elegendő a gyerekek el­látására. Azt a tapasztalatot is megbeszélték, miszerint a bölcsödébe kerülő gyerekek jó része helytelenül táplálko­zik, a gyű mölcsöt - f ő ze 1 éket sokan szinte nem is isme­rik . . Ez a szülők felvilá­gosításával változtatható meg, s nagy szerepe van a bölcsődei étkezés helyes ki­alakításának is. A csengeti tanács vb be­számolót hallgatott meg teg­nap a költségvetési üzem munkájáról, és a nagyközsé­gi közös tanács elé kerülő témákat tárgyalt meg: töb­bek között a környezetvéde­lemről, e terület feladatairól tanácskoztak. Ma: rádiós fórum Az élelmiszerkereskedelem­ről és a bútorforgalmazásról lesz ma fórum a nyíregyházi rádióban. A 17 óra 20 perc­kor kezdődő egyenes adás vendégeitől ma egész nap le­het kérdezni a 11-141-es te­lefonszámon. mmmtmt ■■■■ Vége a férfiak uralmának — a pilótafülkében A férfiuralom a Lufthansa pilótafülkéjében belát­ható időn belül véget ér — írja a Süddeutsche Zeitung. — Heinz Ruhnau, a légiforgalmi társa­ság vezetője maga mutatta be az első két nőt, akiket a vállalat a pilótaiskolában kiképezhet. Nem a Lufthansa az első légiforgalmi társaság, amely női pilótákat ké­pez ki. A Szovjetunióban, az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a női pilóta már régóta mindennapi jelenség. Ha a szolgálati beosztás úgy hozza, még a nagy távolságú légi járatokon is teljes egészében női személyzet vezeti a repülőgépet. Már az NSZK-ban is ülnek nők a repülőgép kormánya mellett. Olyan hiva­tásos pilótanő, akit még nem osztanak be légijárat- szolgálatba, több mint egy tucat van. Még a meggon­dolt Swissairnél is eleget tett két évvel ezelőtt a 24 éves Gabriella Lüthi a Jelvételi vizsga követelményei­nek és azóta megszerezte igazolványát. Néhány konzer- i:Vatív légiforgalmi társaság nem engedi, hogy belátható ,idqn belül nők vezessék repülőgépeit. Ezek közé tar­tozik az osztrák AU A, az izraeli El Al, az NDK-beli Interflug. Ezek valamennyien elsősorban volt katonai pilóták közül toborozzák pilótáikat. Belga vendégek Nyíregyházán TEllO-fizetés december 31-ig S zabol cs -Sza tmá rban is sokan felszegték ia fejüket csütörtök reggel ia rádió kró­nikáját hailigatvia. Arról volt szó az egyik riportban, hogy Budapesten az év végéig le­het befizetni ta településfej­lesztési hozzájárulást. Mi a helyzet nálunk? — kérdeztük Kenéz Sándort, a megyei ta­nács vb. pénzügyi osztályá­nak vezetőjét. — Akárcsak országszerte, sajnos a mi megyénkben is elhúzódott a településfejlesz­tési hozzájárulás megállapí­tása és erről az állampolgá­rok értesítése. A rendelet egyébként március 15-1 illet­ve szeptember 15-i határidőt rögzít a két félévi befizeté­sekre. Mivel a 'településfejlesztési hozzájárulás Sziabolcs-Szat- márban a lakosság széles kö­rét érinti, így annak pótlék­mentes megfizetése — az említett ok miatt — nagyon sok családnál okozna problé­mát. Ezért — a Pénzügymi­nisztérium felhatalmazása alapján — az 1986. évre járó településfejleszitési hozzájá­rulást Szaboios-Sza tanárban is december 31-ig lehelt adó- pátlékmenitesen befizetni. Ugyanakkor szeretném hoz­zátenni: ez a haUasztás csak erre az évre vonatkozik, 1987-ben a teho-t már az ál­talános szabályok szerint március 15-dg, illetve a má­sodik féléviit szeptember 15- ig lehet pótlékmentesen befi­zetni: Hallotta? A jánlás az autós szülők számára: ne álljanak meg az iskola előtt a második sorban, a me- netiránnyal szemben, a jár- j dán vagy gyalogátkelőhelyen! Ne engedjék a gyereket az úttest felé kiszállni, győződ- ; jenek meg az ajtó kinyitásá­nak veszélytelenségéről! Nem szükséges a gyermeket az is­kola kapujában kitenni, jobb, ha egy kicsit távolabb, de az iskola oldalán, viszonylag nyugodt helyen száll ki a gyermek, ahol nincs szükség a siettetésre. BEZÁR a KERTMOZI. Hű­vösek már az esték, vége a szezonnák, az érdeklődés is jócskán megcsappant, így elérkezett a záróra: szeptem­ber 12-n lesz az idei utolsó előadás a nyíregyházi Kert moziban. Jövőre május 1-én lesz az első vetítés. A Belga Vasutas Szakszer­vezet elnöke, Jósé Damilot és tiitlkára, Marcell Depoitier Nyíregyházán megbeszélést folytatott Tóth Gézával, a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa vezető itiitikárával. Tár­gyalásuk során a megyében élő nyolc és fél ezer vasutas életéről, gondjairól, érdek- védelméről mondták el te- pasztatataikat a vendéglá­tók. A belga vasutasszakszer­vezet vezetői magyarországi látogiaitásuk során országjáró körútra indultak és így töl- tötttek egy fél napot Nyír­egyházán. TANULMÁNYI VERSENYEK: Tizenegyen a legjobbak között Már második hete folyik a ta­nítás a középiskolákban, a leg­jobb tanulók hamarosan elkez­dik a felkészülést — tanáraik se­gítségével — az Idei tanév ta- nulmányi versenyeire. Remélhe­tőleg most is sok diák veszi si­kerrel az akadályokat, s közülük a legkiválóbbak (akik az ország tíz legjobbja közé kerülnek) fel­vételi nélkül juthatnak be felső­oktatási intézményekbe. Eddig minden esztendőben jól szerepel­tek megyénk diákjai a tanulmá­nyi versenyeken; az elmúlt tan­évben is sok értékes helyezést szereztek. A Művelődési Közlöny egyik legutóbbi számában összegyűj­tötték a versenyek eredményeit, s ebből az derül ki, hogy tizen­egy megyénkbeli középiskolás jutott a legjobb tíz közé. Bizta­tásul az utódoknak álljon itt a nevük: Az Országos Szakmai Tanul­mányi Versenyben két második helyezést értek el. Jámbor Pál (Szamuely szakközépiskola, Nyír­egyháza — felkészítő tanára: Barna Jánosné) a kertészeti ver­senyben. iskolatársa, Nemes Edit pedig (felk. tan.: Keresztes I. és Földesi I.) a növényvédel­mi ismeretekből szerezte meg ezt a helyezést. Harmadikak lettek: Lóczy Csaba (közlekedési szak- középiskola, Záhony — tan.: Pálfalvi Sándor) a vasútforgal- mi, Komjáthy Attila (Széchenyi szakközépiskola, Nyíregyháza — tan.: Kissné Magyar Katalin) pe­dig a pénzügyi ismeretek verse­nyében. Három negyedik helye­zettje lett a megyének: a vízügyi versenyben Palumbi Edit (ÉVISZ), az óvónők versengésé­ben Szórád Anna (Budai Nagy szakközépiskola, Nagykálló), közlekedésgépészetből pedig Je­les József (Bánki szakközépis­kola, Nyíregyháza) érte el ezt a helyezést. Barabás Imre (Szé­chenyi szakközépiskola) hatodik lett pénzügyi ismeretekből, Tóth Judit (Kölcsey szakközépiskola, Nyíregyháza) pedig hetedik az egészségügyi versenyben. Az Országos Középiskolai Ta­nulmányi Verseny országos ké­miadöntőjéről negyedik helye­zéssel tért haza Melegh Mónika (Krúdy gimnázium, Nyíregyhá­za) és Tóth Tamás (Zrínyi gim­názium, Nyíregyháza). Gépbemutató a felüljárónál A sóstói felüljárónál kí­sérleti gépbemutatót tartot­tak az elmúlt napokban a Szovjetunió Kárpátontúli Te­rületéről érkezett útépítő szakemberek. A technológia bemutatása miatt keddtől péntekig lezárták a forgalom elől az út egy szakaszát. Mint azt Hegedűs Csaba, a KM Közúti Igazgatóság megyei üzemeltetési főmérnöke csü­törtök délután elmondta! az utat pénteken, szeptember 12-én, délután öttől ismét átadják a közúti forgalom számára. BETEGELLÁTÁS: Nyíregy­házán munkanapokon 19 órá­tól másnap reggel 7 óráig a megyei rendelőintézetben — Bocskai utca 73., telefon: 11-000 és 12-222 — tartanak ügyele­tet. Az éjszakai ügyelet mun­kanapokon csak a nyíregyhá­zi, nyirszőlősi, orosl és nagy- cserkeszi betegeket fogadja, mert a városkörnyéki többi községben a helyi körzeti or­vosok tartanak készenléti ügye­letért. Hétvégén, szombaton reggel 7 órától, hétfő reggel 7 óráig van állandó orvosi szolgálat a központi ügyeletén. Ott látják el ez Idő alatt a Nagycser- keszról, Nyírtelekről, Kótajból, Sényőről, Nylrturáról, Kál­GYOGYSZERTArak: Nyír­egyházán az állandó éjjel-nap­palos ügyeletes a Szabadság téri (Korona épületében lévő) gyógyszertár, mely szombaton és vasárnap folyamatosan nyit­va tart. A nappaU nyitvatartás rendje reggel 7 óra 30 perctől este 20 óra 30 percig. Az éjsza­kai ügyelet csak sürgős ese­tekben ad ki gyógyszert. Min­den szombaton nyitva tart a BocsAja-jö. sz. alatti gyógy- WgL* 7 óra 30 perctől J f. i , - / ' ‘ ;ftcremtart ^ orarxg. Al LATORvjjoSI ÜGYELET: "TSBrTTiet végén szombaton reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig az I-es körzetben (Nyír­egyháza-Nyírszőlős. Kálmánhá- za, Butyka, Vadas) dr. ifj. löitWegifiáljiliaffyíregyháza, ív u. 1., telefon: 19-538, a Il-es «körzetben... (Nyíregyháea-Oros, Nyírpazony, Napkor) dr. Maj- tényi György, Nyíregyháza, Bocskai ü! 1 »..'lé léfon: 11-265 SZAKÁCS- ÉS CUKRASZVA- LOGATOTT. Csütörtökön délután hirdették ki a Rakamazon ren­dezett szakács- és cukrászver­seny eredményeit. Ezek alapján az országos szövetkezeti szakács- és cukrászválogatott tagjai let­tek: Káposztásl Albert, a nyír­bátori, Volom Zoltán a rakama- zi, Tulgyán Miklós a nyírbátori áfész-től (szakácsok), valamint Slnka Gyula a nyíregyházi, Ta­kács Emília a klsvárdai és Va­dász László a rakamazl áfész-től (cukrászok). FÖRUM. Kül- és belpoliti­kai témájú fórumot rendez a városmajori művelődési ház szeptember 12-én délután öt­kor, amelyen az érdeklődők kér­déseire Baló György a Magyar Televízió főmunkatársa vála­szol, illetve tájékoztatót tart aktuális eseményekről. Nem mindennapi eseményre készülnek a hét végén a S2A- VICSAV nyírbátori üzemmér­nökségén: a vezetékes vízháló­zat fertőtlenítésére és mosatásá­ra, amelyről Choma Csabai az üzemmérnökség vezetője adott tájékoztatást. Eszerint a rend­szeres karbantartási munkálatok egyik szükséges és fontos ré­szére kerül sor — és ez H ezer embert érint. Szeptember 13-án, szombaton este tíz órától szeptember 14-én délután 4-ig, e munkák idején olyan fertőtlenítő anyag kerül a hálózatba, ami miatt a víz mi­nősége megváltozik és felhasz­nálásra alkalmatlanná válik, kivéve a W. C-tartályok öblí­KRÓNIKA MARIA NAPJA A Nap kél 6 óra 17 perc­kor, nyugszik 19 óra »5 perc­kor. A Hold .kél 16 óra 13 perc­kor, nyugszik 23 óra 43 perckor. Kilencven éve született El­sa Triolet (1896—1970) orosz származású francia regény- írónő. Eredeti neve Elza Kogan : . volt, s Moszkváiban szüle­tet*. Fiatalon építészetet ta­nult, s első .könyvei, a Ta­hiti. illetve a Szamóca cí­mű oroszul jelentek meg szülőhazájában. Majakov­szkij, Hlebnyikov és mások társaságában részt vett az orosz futuristák irodalmi mozgalmában. Az 1920-as éveik elején Berlinben élt. 1928-ban Párizsban ismer­kedett meg Aragonnal, aki­nek élettársa lett. Franciául később kezdett írni, s iga­zán francia íróvá az etlen- , állás élményéből merítve l vált. Egyetemi előadáson: — Az az ember, aki akkor enged, amikor nincs igaza — bölcs. Az az ember pedig, aki ak­kor enged, amikor iga­za van ... — Nős! — súgta oda az egyik hallgató. Olvasószolgálat Hírek, információk kö­zölhetők, délelőtt a bel­politikai rovatnál I Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: BARAKSÓ ERZSÉBET Esti ügyelet: 15-124 12., péntek Előrejelzés az ország te­rületére ma estig: tovább csökken a felhőzet, számot­tevő csapadék már nem va­lószínű, túlnyomóan napos, száraz idő várható. A szél napközben időnként élénk lesz. A legmagasabb nappa­li hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul. mánház#ról és Nyírpazonyból érkező gyermek és felnőtt be­tegeket is. AZ INJEKCIÓKAT íeln$tt<% nek és gyermekeknek a V& Ml körút 3. szám — közisinerr- nevén piros: ház —, a JM^|1 rosban, a korányi köz alatti orvosi rendelőben adják be szombaton és vasárnap reg­gel 8 órától 12 óráig. FOGÁSZÁT: Ezen a szombaton és vasárnap a Bocs­kai u. 73. sz. földszint rendelőjében vám ügyelet, ahol csak sürgős esetekben fogad­ják a betegeket reggel 8 órá­tól 14 óráig. ■ ‘ i>!,rí — .«ÍS jióitr.íacr Víz fertőtlenítés Nyírbátorban — — .ErnoföváT :0I.íI V&riUjm fogyasztha- ttt.fiSfflM nem' Szabadvele, mo- sá^raAein éjánlmj T; lakosság emiatt íglhábörűdfiá, az lenne a jölhá méfeértéSSeU türelemmel fogadnák, ezért is .választottuk nagyrészt az éjszakái órákat. Egy éjszaka azonban nem ele­gendő a több !ihinf 50 kilométer áttisztításához. Kérjük, hogy mindenki gondoskodjon előre a szükséges mennyiségről és tartalékoljanak vizet. Ha mun­ka közben bármilyen problé­mát tapasztalnának, az éjjel-nap­palt ügyelethez fordulhatnak, vagy bejelentést tehetnek a I Nyírbátor 199-aS telefonszámon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom