Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-09 / 212. szám

Lázár György a nagyüzemek rendelkezésé­re. Amit a szakemberek hetek­kel korábban csak óvatosan fogalmaztak meg, az ma már tényleges dolog, burgonyából minden idők legkisebb ter­mésére számíthatunk. A ter­mő terület 5600 hektár, en­nek közel 20 százalékáról már felszedték a gumót. Sok az apró, az étkezési szab­ványméreten aluli szem. Az őszi kalászosok vetés­Tanévnyitó az Oktatási Igazgatóságon Tegnap nyitották meg az 1986—87-es tanévet az MSZMP Oktatási Igazga­tóságán Nyíregyházán. Ez­zel az egyéves bentlaká­sos pártiskola hallgatói megkezdték tanulmányai­kat. A tanévnyitón Halász András, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője vá­zolta az idei tanév főbb elképzeléseit, a marxizmus —leninizmus tudománya elsajátításának fontossá­gát. Mint Kiss Gábor igaz­gatótól megtudtuk, az es­ti egyetemen, az általános szakosítón és a különböző speciális tanfolyamokon, szeptember közepén kez­dődnek a foglalkozások. az NDK-ba látogat Egészségvédelmi tanács alakul Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke Willi Stoph- rnak, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertar. •' elnökéinek meghívására .1- den hivatalos, baráti LiOgs- tásra a Német Demakratókus Köztársaságba utazik. Szabolcs-Szatmárra is ki­terjesztette tevékenységét az Agroskála. A budapesti Zöl­dért utóda, elsősorban a fő­város jobb ellátására, az egész országban fejleszti felvásárlási hálózatát. Nyír­egyházán május elsején nyílt meg képviseletük, ve­zetője Baki Miklós. Ot kér­deztük az eltelt időszak tapasztalatairól. — Legfontosabb feladatunk a megyében leszerződött ter­mékek figyelemmel kíséré­se, hogy a megállapodások úgy valósuljanak meg, ahogy azokat eredetileg elképzel­tük. Közvetlenül a termelők­kel vagyunk ugyanis kap­csolatban, kiiktatva az árfel­hajtó közbeseső láncolatot. Egy példa: régebben a bur­gonyát felvásárolta a helyi Áfész, az eladta a megyei Zöldértnek, és az adta to­vább Budapestre. A közvet­len kapcsolat eredményeként olcsóbb Pesten a krumpli, és a termelőknek több jut leg­alább harminc fillérrel. Az Agroskála megyei ki- rendeltsége fő profiljának a termőtáj adottságainak megfelelően a burgonyát, az almát és a zöldségféléket vá­lasztotta. Káposztát, karalá­bét, paprikát, paradicsomot, nyári burgonyát és nyári al­mát folyamatosan szállított Budapesetre május óta. Je­lenleg az alma indulása okoz­A lakosság egészségi álla­potáról, az egészségvédelem átfogó társadalmi program­jának kidolgozásáról tár­za a legnagyobb gondot. A fővárosi magas árak letöré­se céljából a sényői termelő- szövetkezetből küldik fel az almát napi 20 tonnát, amelyet 6,50 forintért vesznek és 8,50- ért tesznek ki a pultra Bu­dapesten. összehasonlításhoz jó tudni, hogy húsz forint fö­lött is adják ugyanott a sza­bolcsi jonatánt. A téli zökkenőmentes ellá­tás céljából az Agroskála hű­tőtárolókat bérelt. A rakama- zi Győzelem Tsz tárolójában 3000 tonna alma, mégpedig válogatott extra minősé­gű, betárolása kezdődött meg hétfőn. Tisztaberek, Nagykál- ló és a nyíregyházi Ságvá- ri Termelőszövetkezet kert­jeinek legszebb almája kerül majd a hűtőbe. Burgonyát Kisvárdán és Gávavencsel- lőn tárolnak majd, ugyan­csak 3000 tonnát. Az Agroskála kirendeltség­hez hasonló működik, vagy kezdi meg működését vala­mennyi megyeszékhelyen. Ezek kapcsolata garancia a gyors és hatékony üzletme­netre. Tervezik a főváros­ban már sikert aratott új üzletek nyitását az ország más részein is. Legutóbb Miskolcon nyitottak meg né­hányat, és az ottani tapasz­talatok alapján szó lehet Nyíregyházán is hasonló bol­tok nyitásáról, sőt a megye más városaiban is. gyalt az országgyűlés szoci­ális és egészségügyi bizott­sága hétfői ülésén a Parla­mentben. Medve László egészségügyi miniszter az előteítjesztiéshez fűzött szóbeli kiegészítőjé­ben rámutatott. hogy az egészség védelme érdekében tett erőfeszítések és az ellá­tás fejlesztése ellenére a la­kosság egészségi állapotában több területen kedvezőtlen tendenciák mutatkoznak. Különösen magas néhány be­tegségcsoport — így a szív­ás érrendszeri, valamint a daganatos betegségek — ará­nya. Hazánkba/n az utóbbi két évtizedben a harminc év fe­letti népesség körében rom­lottak a halandósági muta­tók. A betegségek jellege, a megbetegedettek társadalmi rétegződése és életkor szerin­ti összetétele egyértelműen arra utal, hogy az egészségi állapot rosszabbodása döntő­en az életmód következmé­nye. (Folytatás a 4. oldalon) Kevesebb embert, de an­nál nagyobb gépi erőket fog­lalkoztatott és foglalkoztat az őszi érésű szántóföldi nö­vények betakarítása, az őszi kalászosok talajának előké­szítése, sőt már maga a vetés is. Megyénkben a napraforgó- termőterület 7000 hektár. E legfőbb olajos növény kom­bájnolása bő egy héttel ez­előtt kezdődött, de van ahol még csak nagyon az elején járnak a cséplésnek, másutt, mint Bujon is, már megtör­tént a betakarítás. Napraforgóból a termés jobb, mint a korábbi években volt. A bújlak hektáronként 2 tonnán felüli átlaggal zár­tak. Átlagban megyeszertc meglesz a másfél tonna, de vannak olyan szélsőségek is. mint 2,5—3 tonna és másutt csak néhány mázsa. A nagy eltérések oka az időjárás. Az aszály főleg Szabolcsban, a homokon károsított. Az elmúlt hét végén a ku­korica törése is megkezdő­dött. Fővetésű kukorica 83 ezer hektáron terem, és az előzetes becslés 5 tonna kö­rüli terméssel számolt. Van­nak a megyének olyan térsé­gei. mint az Ecsedi-láp kör­nyéke, Pzaitmár és Bereg ahol a kukorica átlagon felü­li jó termést ígér. Sajnos az aszálykár sem ritka. A ku­korica betakarításához gép és szállítójármű elegendő áll területe számottevően nem változik. Most is 70 ezer hek­tár körül lesz a búza. 28 ezer hektár a rozs és néhány ezer hektár az őszi árpa. A területelőkészítés a 60 száza­lékot már meghaladja. A rozs, sőt néhány helyen a búza vetése is elkezdődött. A vetőmagkínálat jó, búzából a vetőmagtermeltető 24 fajtát ajánl, 9—10 ezer tonna meny- nyiségben. Ezzel szemben el­gondolkodtató, hogy a meg­rendelés most a szokásostól jóval kevesebb. 19 olyan gaz­daság van a megyében, ame­lyek vetőmagot nem igényel­tek. A búzatermesztés és álta­lában az intenzív gabona- termesztés — sikerének alap­ja a jó magágy, a jó vetőmag, a megfelelő talajerő-vissz-' - pótlás, és az ehhez járuló korszerű technika, technoló­gia. Ilyen alapon a vetőmag­kínálaton túl az is hasznára lehet az üzemeknek, hogy a karbamid műtrágyát szep­tember 1-től 30 száza­lékos kedvezménnyel vásárol­hatják. Az őszi csúcs betakarítás­ban, szállításban és minden vonatkozásban elkezdődött. A munka egyelőre jó ütemben és zavartalanul halad, és re­mélhető, hogy mezőgazdasá­gi üzemeink mindvégig győ­zik erővel. (seres) A jobb lakossági közérzetért rok részére tízhónapos — ha­vonkénti foglalkozásokat je­lentő — továbbképzést is szerveznek retorikai alapis­meretekből. Foglalkozott az elnökség a népfront politikai vitafóru­mok tapasztalataival is, me­lyeket minden év őszétől ta­vaszig rendeznek elsősor­ban azok számára, akik rend­szeres politikai képzésben, tájékoztatásban nem vesznek részt. Egyes rétegeknek — értelmiség, ifjúság, nők — külön is szerveznek az őket érintő kérdésekről vitafóru­mokat. Eddig a közvéleményt leg­inkább foglalkoztató kérdé­sek kerültek napirendre a megyében megtartott több mint kétszáz vitafórumon, a negyvenéves jubileumról, a gazdasági és társadalmi helyzetről, a XIII. pártkong­resszus célkitűzéseinek meg­valósulásáról, az oktatási törvényről, a településfej­lesztésről, a társadalmi együttélés és a magatartás­kultúra kérdéseiről, a kör­nyezetvédelemről, a hazafi- ságról, nemzettudatról, vala­mint az iskolák társadalmi erősítéséről cseréltek véle­ményt a részvevők. Ebben az évben október és november hónapban kez­dődnek a vitafórumok, me­lyekre már megkezdték a vitavezetők felkészítését. A témakörök az előző évhez hasonlóak, de számos helyi­leg fontos téma megvitatását kezdeményezhetik a részve­vők. Szeptember 8-án kibővített ülést tartott Nyíregyházán a Hazafias 'Népfront megyei elnöksége. Elsőként beszá­molót vitattak meg és fogad­tak el, amelynek témája a népfront Vili. kongresszusa állásfoglalásának érvényesí­tése Szabolcs-Szatmár me­gyében. A jelentés a közel­jövőben a népfront országos elnöksége elé kerül, s tartal­mazza a legfontosabb ered­ményeket, törekvéseket, ame­lyek a népfront politikai munkáját jellemzik me­gyénkben. Az elnökség által elfoga­dott beszámolóban hangoz­tatják, felelős párt- és álla­mi vezetők is megerősítették, hogy a megyében a népfront­bizottságok partnerek a po­litizálásban, jelentős részt vállalnak a politikai meg­győzésben, a vitaszellem alakításában, a közvélemény formálásában. A mozgalom világosan felismerte a lakos­sági párbeszéd igényét, s megteremtette azokat a de­mokratikus fórumokat is, amelyek színterei lehetnek a szocialista demokratizmus gyakorlatának, a politika alakításának, a szűkebb és tágabb környezet formálásá­nak, a tárgyi és szellemi ér­tékek megteremtésének, a la­kossági közérzet meghatáro­zásának. Az elnökség javaslatot hallgatott meg a népfront- tisztségviselők továbbképzé­séről és a politikai vitafóru­mok tapasztalatairól, illetve azok továbbfejlesztéséről. Külön nagy gondot fordíta­nak a jövőben is az új bi­zottsági, elnökségi tagok to­vábbképzésére, tájékoztatá­sára. A függetlenített nép­frontmunkatársak számára széles skálán kívánnak ta­nulási lehetőségeket terem­teni a marxizmus—leniniz­mus esti egyetem speciális tagozatain, a politikai főis­kolán, illetve az államigaz­gatási főiskolán. A függetle­nített és tiszteletdíjas titká­A népfront megyoi elnökségi ülése A VALTOZÖ NYÍREGYHÁZA: átadás előtti lakóházak a Dohány utcán. (Császár Csaba felvétele) Több figyelmet a megelőzésre AGROSKÁLA: Javában tart az őszi csúcs ' ' Nincs pihenőnap a mezőgazdaságban Nincs pihenőnap a me­zőgazdaságban. Ahogy ha­ladunk előbbre az őszben, úgy sokasodnak a halaszt­hatatlan feladatok. A hét végén tömegmunkának számított az almaszedés. A háztáji és a háziker­tekben valójában nagy mértékben most kezdődött a szüret. Rokonok, ismerő­sök szedték az almát. gxblll. évfolyam, 212. szám ÁRA: l.St FORINT 1986. szeptember 9., kedd ill ' * | ' Prizmába rakják a gülbaba fajtájú burgonyát a timári Béke Termelőszövetkezet központi telepén. (Császár Csaba felvétele.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom