Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-26 / 227. szám
8 Kelet-Magyarország 1986. szeptember 26. Tegnap délután a Nyíregyházi Kossuth Gimnázium könyvtárában tartotta aktívaülését a Sza- bolcs-Szatmár Megyei Diák Sport Tanács, amelyen az elmúlt tanévben jó munkát végzett iskolákat, testnevelőket és tanulókat jutalmazták. v A „Jó tanuló — jó sportoló” mozgalom Szabolcs-Szatmár megyei győztese a lányoknál ismét Oláh Katalin, a Vasvári Pál Gimnázium volt tanulója, tájfutó, válogatott sportoló. Második Tóth Ildikó, a Kisvárdai Bessenyei Gimnázium tanulója, kézilabdázó, harmadik Szokol Diana, a Kossuth Gimnázium tanulója, úszó. A fiúknál a győztes Illyés Árpád, a Bessenyei Gimnázium volt tanulója, orvostanhallgató, atléta. Második Kató András, a Vásárhelyi szakközépiskola tanulója, kosárlabdázó, harmadik Kurczina Zsolt, a Zrínyi Gimnázium tanulója, kézilabdázó. A megyei diáksport tanács el- nöksége dicséretben részesítette RÖPLABDA Tegnap délelőtt Csabai Lászlóné, a városi tanács elnöke köszöntötte a szarajevói világbajnokságon sikerrel szerepelt rádiósiránymérő válogatott nyíregyházi tagjait. A bensőséges hangulatú beszélgetést követően az erkölcsi elismerés mellett tárgyi jutalomban részesültek a város hírnevét öregbítő sportolók: Venczel Miklós szövetségi kapitány, Ven- czelné Bartha Ildikó, Orosi János, Rudi Péter és Üjvári Ferenc. (Elek Emil felvétele) Délután a városi stadionban a Csepel elleni rangadóval kezdi az idei bajnoki évet az NYVSSC férfi NB I-es röplabdacsapata. Az együttes a mérkőzéssorozatra az új szakvezető, Járosi rános irányításával készült. Lengyelországban három edzőmér- '.őzést játszottak jó képességű sapatok ellen. A román túra is ;ól sikerült volna, de a játékosok a szálláshelyen nem tudták kipihenni magukat. A találkozók sorában a Csapó Kupa következett, de a románok miatt (telefonon jelezték, hogy nem jönnek) nem sikerült megrendezni a tornát. Az edző szerint is kevés mérkőzést játszott a bajnokság előtt az együttes. A csapat játékáról a szakvezető elmondta, hogy teljesen új nyitásfogadási alakzatot gyakoroltak be. A többi játékelemen nem változtatott, hiszen egyszerre túl sok lett volna. Az edző ezen a héten már kijelölte a páLabdarúgó-bajnokságok Vásárosnamény városkörzeti: Szamosbecs—Porcsalma 0 Tiszaszalka—Aranyosapáti 8:0. Nyírcsaholy—Nagydobos 1 Vásárosnamény—TMSE 1:0, Nyírmada—Beregdaróc 5:0, Lónya— 1. Porcsalma 5 5 -------- 23-3 Kisvarsány 9:0, Barabás—Jánd 2. öpályi 4 3 1-12-1 2:4, Pusztadobos—Vitka 1:0. A 3. Mérk 5 2 2 1 13- 6 bajnokság állása: 4. Ny.-parasz. 5 3—2 15-11 5. K.-jánosi 5 2 2 1 9-7 1. Tiszaszalka fi fi------- 33- 1 12 6. Szamosszeg 5 2 1 2 6-9 2. Nyírmada 7 6 — 1 30- 9 12 7. Nyírmeggy. 5 2—3 10-12 3. V.-namény 7 5 2 — 26- 7 12 8. Nyírcsaholy 5 2—3 11-15 4. TMSE 7 6 — 1 21- 4 12 9. Fábiánháza 5 2 — 3 9-14 5. Lónya 7 5 1 1 23- 2 11 10. Rohod 5 2 — 3 7-21 6. Jánd 6 3 1 2 8- 8 7 11. Nagydobos 51—4 3-11 7. Barabás 7 2 2 3 22-19 6 12. Szamosbecs 4-----------4 3-13 8. Tiszaadony 6 2 2 2 12-20 6 9. A.-apáti 7 2 2 3 9-22 6 II. osztály: ököritófülpöí 10. Kisvarsány 6 2 1 3 13-17 5 Nyírkáta 1:0, Tiborszáilás—Cse 11. Pusztadobos 6 2 1 3 4-16 5 . 12. Vitka 7—16 5-16 1 gersima 2:2, Pátyod—Jármi 4 13. Beregdaróc 6 — 1 5 4-25 1 A bajnokság állása: 14. Csaroda 7 — 1 6 2-24 1 15. Ilk 6 — 1 5 5-27 1 1. Pátyod I 44 14-2 2. Jármi 4 3 — 1 13- 5 Mátészalkai városkörzeti I. ősz- 3. ö.-fülpös 4 3 — 1 3-6 ír tály: Kántorjánosi—Öpályi 1:1. 4. Nyírkáta 4 1—3 3-11 Rohod—Fábiánháza 3:2, Nyír- 5. Tiborszáilás 4 — 1 3 3-6 meggyes—Nyírparasznya 1:3, 6. Csergersima 4—13 4-10 Szamosbecs—Porcsalma 0:3, Nyírcsaholy—Nagydobos 1:0, 1, Porcsalma 5 5 ------- 23- 3 10 í. Öpályi 4 3 1-12-1 7 3. Mérk 5 2 2 1 13- 6 6 4. Ny.-parasz^ 5 3—2 15-11 6 5. K.-jánosi 5 2 2 1 9- 7 6 6. Szamosszeg 5 2 1 2 6- 9 5 7. Nyírmeggy. 5 2 — 3 10-12 4 8. Nyírcsaholy 5 2 — 3 11-15 4 9. Fábiánháza 5 2 — 3 9-14 4 10. Rohod 5 2 — 3 7-21 4 11. Nagydobos 5 1—4 3-11 2 12. Szamosbecs 4-------4 3-13 — II. osztály: ököritófülpös— Nyírkáta 1:0, Tiborszáilás—Csen- gersima 2:2, Pátyod—Jármi 4:1. A bajnokság állása: 1. Pátyod I 4 4-------14- 2 8 2. Jármi 4 3 — 1 13- 5 6 3. ö.-fülpös 4 3—13-66 4. Nyírkáta 4 1—3 3-11 2 5. Tiborszáilás 4—133-61 6. Csergersima 4—13 4-10 1 Határ menti találkozó Szeptember 25 és 29 között megyénkben tartózkodik a román szakszervezetek sport- delegációja. A velük érkezett, Unió Szatmárnémeti 12 ^kajak-kenu sportdió közös 'versenyen vesz részt a nyírségiekkel. a következő tanulókat, akik az okleveleket intézményükben vették át: Balázs Gyöngyi (Vasvári G.). Tilki Ágnes (Kossuth G.), Békési László, Ács Zoltán, (Pol- lúk Csaba (mindhárman Krúdy G.), Kücsön Tibor (Bessenyei G.) és Ádám József (Vasvári G.). A tömegsport-tevékenység értékelésénél a következő általános iskolák kaptak jutalmat: a nyír- madai, a nagykállói 2. sz., a fehérgyarmati 2. sz., a papi, a csen- geri, az ófehértói, a tiszadobi, és a nyíregyházi 6. sz. általános iskola. A középiskolák közül kiemelkedő töfhegsport-tevékenységért jutalmat kapott: az Üjfehértói Bajcsy-Sz., a Nyíregyházi Bánki Donát Sz., a Nyírbátori Báthori Sz., a Nyíregyházi Krúdy G., a Tiszaberceli Mg. Szakm. Int., a Fehérgyarmati Petőfi Sz., a Nyíregyházi Széchenyi Sz., a Tisza- löki Teleki G., a Nyíregyházi 110. sz. Intézet. Az általános iskolák között kiírt pontversenyben elért eredmények alapján a II. kategóriában: 1. Geszterédi ált. isk., 2. az ajaki, 3. a mándoki, 4. a nyírlugosi ált. isk., a III. kát.: 1. a mátészalkai 5. sz., 2. a tiszavasvári 1. sz., 3. a tiszalöki, 4. a nyíregyházi 2. sz. gyak., 5. a tiszadobi, 6. az újfehértói 1. sz. A testnevelési osztályokat külön kategóriában értékelte az elnökség. Első lett a nyíregyházi 9. sz., második a nyíregyházi 2. sz., harmadik a nyírbátori 1. sz. általános iskola lett. A MUSZ sportágakban eredményesen szereplő nyíregyházi 12. sz. általános iskola tiszteletdíjat kapott. A megyei diáksport tanács sportfelszerelési támogatásban részesítette a Balkány- Béke-telepi általános iskolát. A középiskolák „legeredményesebb diáksportkör” elnevezésű díját az ,,A” kategóriában a következők kapták: Vasvári gimnázium, Bessenyei gimnázium, Kossuth gimnázium, a „B” kát.: Krúdy gimnázium, Zrínyi gimnázium, II. Rákóczi gimnázium, a ,.C” kát.: Teleki gimnázium, Közlekedési szakközépiskola, Mg. szakm. Baktalórántháza. A kollégiumi sportélet fejlesztéséért végzett munkájáért elismerésben részesült a Nyíregyházi Bessenyei Gimnázium. Az „Iskolaközösségek a diáksportért” címmel azok a közösségek részesültek elismerő oklevélben, ákik a tanév során sokat tettek a tanulóifjúság testneveléséért és sportjáért. Az általános iskolák közül: a vásárosnaményi 1. sz.. a nagyhalászi, a nyírbél- teki, a nyírlugosi, a nyíregyházi 2. sz., a nyíregyházi 5. sz., a mátészalkai GAMESZ. A középiskolák közül: a Mátészalkai Esze Tamás ,G„ a Vasvári G„ a Széchenyi Sz„ a Fehérgyarmati Petőfi Sz„ a Tiszaberceli Mg. Szakm. Intézet. A megye tanulóifjúságának testnevelési sportjáért kiemelkedő tevékenységet végző társadalmi aktívák, vezetők, testnevelők közül a következők részesültek elismerésben: Takács Mihály (megyei AlSB volt elnöke), Hegyeshalmi Csaba (Mátészalka Területi ÁISB titkára), Kovács Zoltán (Nyh. városi műv. oszt. csop. vez.), Sebestyén Gusztáv (vásárosnaményi sportfelügyelő), Bötykös Zoltán (dombrádi testnevelő. ÁISB-titkár), Babos Csorna (Balkány-Béke-telepi isk. igazgatója), Zakor Ernő (Petőfi szakközépisk. testnevelője), Vin- nai Péter (110. szmk. testnevelője), Hargitai Ágnes (ODF£-veze- tő), Bene Kálmán (Móricz g. testnevelője), Sáfár Sándor (Vári g. testnevelője), Balogh Tibor (vásárosnaményi 1. sz. isk. testnevelője), Bertalan Éva (tiszadobi ált. isk. testnevelője), Pod- lovicS Imre (buji ált. isk. testnevelője), Szedlák Richard (Kossuth G. igazgatója). Négyesfogathajtó OB Ma kezdődik a sportág legnagyobb hazai eseménye, a négyesfogathajtó OB Mária- póoson. A háromnapos bajnoki viadal során bemutatásban, díj-, maratoni és akadályhajtásban vetélkednek a résztvevők. A teljes magyar mezőny rajthoz áll, Bárdos, Juhász, Bozsik, Muity és a többiek versenye igazi csemegét ígér. Máriapócs felé irányul tehát a figyelem, bizonyosan sokan keresik fel a pécsi lovaspályát az elkövetkező napokban. Legjobb fogathajtóink nemrég az ascoti 8. világbajnokságon versenyeztek, >a Bozsik, Juhász, Bárdos ösz- szetételű csapat ezüst-, egyéniben Juhász László bronzérmet szerzett. — Hatalmas küzdelemre van kilátás, annál is inkább, mivel a versenyzők véleménye szerint is, igen nehéz vonalvezetésű a maratoni pálya — mondta a házigazdák nevében Paszternák József, a helyi -Rákóczi Mgtsz elnöke. A pénteki program egész napos látványt ígér. Tíz órától a fogatok bemutatását, majd a díjihajtást láthatják az érdeklődők. Az ünnepélyes megnyitó 17 óra 30 perctől lesz Máriapócs központjában, a templom előtti téren. Visszaszámlálás . .. Délceg paripák — nyerges, rudas, gyeplős és ostorhegyes — valamint gazdáik számára kezdetét veszi a küzdelem, a győztesnek járó dicsőségért. Röviden • A spanyolországi férfi felnőtt kosárlabda-világbajnokságról tart élménybeszámolót szeptember 29-én, hétfőn 17,30 órától Gáli András, az MTI munkatársa a nyíregyházi tanárképző főiskola kö,r- elöadőjában. A beszámoló után az érdeklődők képmagnóról részleteket láthatnak a VB izgalmas pillanatairól. • A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola SC férfi kézilabda-szakosztálya ifjúsági korü.(18 évig) sportolók részére játékos toborzót szerSamaranch Budapesten Az olimpiai eszme része a közgondolkodásnak Csütörtökön délelőtt a Duna Intercontinental Szállóban megkezdődött az Európai Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezete, az AENOC 16. közgyűlése. Deák Gábor államtitkár, az AISH és a MOB elnöke köszöntötte Juan Antonio Samaranch-ot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, aki meghívottként vesz részt a tanácskozásokon; üdvözölte a jelenlévő 32 európai olimpiai bizottság képviselőjét, Franco Carrarót, az AENOC elnökét, Arien Vanden Bedét, a szervezet főtitkárát, s az AENOC Végrehajtó Bizottsága tagjait. Deák Gábor megnyitó beszédében először azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon az olimpiai eszme mindig szerves része volt a közgondolkodásnak. Emlékeztetett arra, hogy az 1895- ben alakult Magyar Olimpiai Bizottság kezdettől jó kapcsolatot alakított ki a NOB-bal, s ez a jó együttműködés napjainkra is jellemző. Magyarországon az olimpiai bajnokokat széles körű társadalmi megbecsülés, szeretet veszi körül, ügy tekintik őket, mint az ország diplomatáit, akik tevékenységükkel elősegítik a népek közötti barátságot, közeledést és jobb megértést. Az AENOC elnöke után a NOB elnöke emelkedett szólásra. J. A. Samaranch felhívta a figyelmet a NOB és az AENOC közötti együttműködés fontosságára. Kiemelte, hogy a két szervezet ereje éppen egységében van. Samaranch elnök azt Is hangsúlyozta, hogy a sport az egyik legszélesebb társadalmi mozgalom az emberek életében, s ezen belül az olimpia jelentősége egyre növekvő. A sport azonban egyre nehezebben követhető tempóban, gyorsan változik. A problémák megoldásához együttműködésre, közös gondolkodásra és cselekvésre van szükség. Samaranch arra kérte a közgyűlés résztvevőit, hogy építsenek ki jó kapcsolatot kormányukkal, országuk vezetőivel, mert azok támogatása és megértése nélkül szinte megoldhatatlan a sport fejlesztése. Ezúttal is szólt arról, hogy a kormányoknak tiszteletben kell tartaniuk a nemzeti olimpiai bizottságok függetlenségét. Beszédét a NOB elnöke azzal zárta, hogy Európa továbbra is a legfontosabb kontinens az olimpiai mozgalomban, itt tevékenykednek a legerősebb nemzeti olimpiai bizottságok. Éppen ez indokolja, hogy az öreg kontinensnek minden más földrésznél nagyobb aktivitást kell mutatni az olimpiai szolidaritásban, főleg a harmadik világ országainak támogatásában. Kézilabda: Mátészalkai MTK —Tiszavasvári Lombik, NB lies férfimérkőzés, 16 óra. Kosárlabda: Mg. Főiskola— Egri Tanép, NB Il-es férfimérkőzés, Nyíregyháza, Rákóczi út 69. sz., 17. Lovassport: négyesfogathajtó OB. Máriapócs. Nyílt kategória: bemutatás 10, díjhajtás 10,45. Bajnoki kategória: bemutatás 14, díjhajtás 14,45. Ünnepélyes megnyitó: 17,30. Röplabda: NYVSSC-Csepel, NB I-es férfimérkőzés a városi stadionban, 17 óra. Tömegsport: BM országos kispályás labdarúgótorna, Nyíregyháza, városi stadion, 8,30. Közeleg a hajrá Kézilabda Megkezdődik a bajnoki hajrá a férfi kézilabda NB I/B-ben. A fel- jutásat jelenítő első két Jiellyre a PBMÜ és az Öz-d m ©Illett még talán a Dózsának van esélye. Csökkent a kiesési zónában /tanyázó együttesek száma. A második vonalból két csaipat búcsúzik, az NYVSSC legutóbbi két bajnokim szierzett három pontjával nagy lépést tett a bennmaradás kiharcolásáért. Amennyiben a piros-kékek hátralévő mérkőzései hozzák formájukat, nem leltet gond. Szombaton az NB I-be kacsingató ózdhoz utaznak, majd a Szondi SE-t fogadják. Ezt követően újból idegenben, a Bp. Spartacus ellen rhérkőzmek, az utolsó előtti fordulóban, október 18-án, a jelenlegi listavezető ellen lesz az utolsó hazai mérkőzés. A bajnokság záréfordulóján Tapolcára látogatnak. A bajnokság állása 1. PEMÜ 20 16 1 3 449-365 33 2. Ózd 21 13 2 5 521-454 30 3. Ü. Dózsa 21 12 3 6 520-448 27 4. Bp. Spart. 21 10 6 5 486-473 26 5. Szondi SE 21 11 3 7 493-479 25 6. Tapolca 22 10 3 9 564-542 23 7. Komló 21 11 1 9 505-488 23 8. Cegléd 21 9 2 10 572-596 20 9. Fót 20 7 3 10 402-409 17 10. NYVSSC 22 6 5 11 511-536 17 11. Szolnok 21 6 3 12 492-559 15 12. Üjkígyós 20 6 1 12 399-477 13 13. TFSE 21 4 4' 13 473-508 12 14. BHG SE 20 5 — 15 435-477 10 Halló, Kiss Miklós? vez. Jelentkezni lehet hétfőn, szerdán és pénteken 15 és 17 óra között az SC kézilabdapályáján (Rákóczi út 69.). Tizennégy csapat részvé- g telével Nyíregyházán zajlik a Belügyminisztérium országos kispályás labdarúgóbajnoksága. A torna döntője — melyen a Rendőrtiszti Főiskola, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola, a Határőrség Országos Parancsnoksága, valamint a Heves megyei Rendőr-főkapitányság és a Szabolcs-Szatmár megyei Rendőr-főkapitányság együttese méri össze tudását — ma 8 óra 30 perckor kezdődik a Városi Stadionban. Kiss Miklós, a Tatabányai Bányász (korábban a Nyíregyháza) 33 éves csatára, szerdán csapatában — edzőmérkőzésen — 3 gólt lőtt a magyar olimpiai válogatott hálójába. Három gól Ulbertnek — nem kis teljesítmény! — Halló, Eocén Szálló? — Igen, itt Kiss Miklós beszél. — Hogyan sikerült? — így jött össze — válaszolta. — Bár csak egy félidőt játszottam, éreztem a kaput. — Ezzel bejátszotta magát a kezdő csapatba? — Nem tudom, ezt Temesvári Miklós dönti el. — Legtöbbször csereként szerepel? — Pedig érzem, megy a játék, a társak tömnek labdával, sokszor hajszál választ el a góllövéstől. — Negyvenöt perc — három gól. Nem rossz! — Két csapat szerepelt az olimpiások ellen, én a második félidőben játszottam. — Ki volt az őrzője? — A szombathelyi Görög. — Meddig gyengélkedik a Bányász? — Rosszul kezdtünk, s a bal- szerencse Is kísért bennünket. A bírók sem fogadnak kegyeikbe . . „ Mérgelődik is emiatt a Mester. Az előző mérkőzéseken legalább hatszor vágtak fel, mégsem kaptunk tizenegyest, ellenünk viszont rendre megítélik. — Hogyan fogadta a közönség a nyírségieket? — Ügy érzem, szeretnek bennünket. — A Kiss család tagjai is Tatabányán vannak? — Igen, a bányászváros lakói vagyunk. — És Moldván Miki? — ö jól kezdett, most kissé halványabb . . . — Kikkel játszanak a hét végén? — Vasárnap délelőtt a Hungária körúton mérkőzünk. — Mit vár? — Nagyon feljavult a Verebes-csapat. Ennek ellenére reménykedem, egyszer minden sorozat megszakad. — Bírja az NB I-es munkát? — Igen, jól bírom az edzéseket,* jó erőben érzem magam. A szerdai mérkőzésen hosszú labdákkal Indítottak, rendre lefutottam a védőket. — Meddig szól a szerződés? — 1987. június 30-ig vagyok a Bányász játékoga. — Utána? — Költözünk haza! — Lesz-e második búcsú? — Nem tudom, engem — akaratom ellenére — egyszer már ,,el”-búcsúztattak. — Nem bánta meg a dunántúli kiruccanást? — Egyáltalán nem bántam meg! (k. gy.) Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Teléfon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél; a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V.. József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058.-V.;. ■ * A Diáksport Tanács aktfvatilés* ‘: • , ' 1 ... ‘ ' _~ & A \ 4 ‘ i A * i ’ • ! V Jutalom a legjobbaknak SS ▼ 91 TüWS EB iSi sáfcTft ywí tel Mi».*..3 te. . Szezonkezdes rangadóval lyára lépő kezdő hatost, amelynek érdekessége, hogy Szikszai, ■aki eddig általában csereember volt, most tagja a kezdő csapatnak. Továbbra is gondot okoz az együttes háza táján, hogy Kovács távozása után nincs igazi irányító játékos. Ezt a szerepkört az együttesnél Varga látja el. Ha alá tudja rendelni a csapatnak minden gondolatát, akkor lesz belőle jó feladó, mondta róla Járosi János. — Nincs semmi hír a- válogatott Pál Lászlóról. Nem értjük, egy fegyelmi alatt álló játékos hogyan lehet a válogatott tagja. Vagy ha minden áron szeretnék játszatni legjobbjaink között, a szövetség miért nem zárja le ügyét. A szakvezető az első kör után a 3—4. helyre várja a csapatot. Az első két helyet a Tungsram- tól és a Honvédtől nem lehet elvenni. Az utánuk következői két helyért az NYVSSC, a Vasas és a Csepel pályázik közel azonos eséllyel. Ezért is lenne fontos legyőzni a gárdának délután a csepelieket, mert a megszerzett két pont további önbizalmat adhat a fiatal együttesnek. (m. cs.)