Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-26 / 227. szám
MA Kulturális körkép (2. oldal) Ezer diák sorsa (3. oldal) Az RTV jövő heti műsora (7. oldal) A kormány ülése Tanácsüléseken tárgyalták A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén az Országos Tervhivatal elnökének jelentése alapján megvitatta az idei nép- gazdasági terv végrehajtásának eddigi tapasztalatait, egyidejűleg áttekintette az 1987. évi népgazdasági terv kidolgozásának helyzetét. A kormány ugyancsak megvitatta az 1987. évi állami költségvetés kidolgozásával összefüggő tennivalókat. A Minisztertanács határozatot hozott az agrár- és élelmiszertermelő ágazatok 1987-re érvényes ár- és pénzügyi szabályozóiról. A Minisztertanács ülését követő kormányszóvivői sajtótájékoztatóján Bányász Rezső államtitkár, a Miniszter- tanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke külön kitért az ülés napirendjén szereplő egyik témára, az idei nép- gazdasági terv eddigi végrehajtásának áttekintésére. A tapasztalatokat összegezve rámutatott: — Mindannyiunk közös érdeke, hogy mielőbb megszűnjenek a gazdasági fejlődés már hosszabb ideje tartó kedvezőtlen tendenciái, és új dinamikus pályára álljon egész népgazdaságunk. Ennek érdekében nem mondhatunk le az idei terv főbb céljainak eléréséről, a gazdaság külső és belső egyensúlyának megőrzéséről. — Kétségtelenül sok a gond, s megoldásukhoz egyetlen kézenfekvő tartalék van: a jobb munka, a munkaidő hatékonyabb kihasználása. Ez nem igényel befektetést. ezért nem kell hiteleket felvennünk. Jelenleg még — egyes számítások szerint — a munkahelyen eltöltött idő egyharmad-egynegyed része elvész. A kormányzati szervek, a tanácsok, intézmények folyamatosan biztosítják, hogy a dolgozók munkaidő után is elintézhessék ügyes-bajos dolgaikat. A vállalatok feladata a folyamatos, hatékony termelés teltételeinek megteremtése. A munkahelyi vezetőknek pedig kötelességük, hogy fegyelmezett munkára bírják azokat, akik akkor sem dolgoznak, ha a munkavégzésnek egyébként nincs akadálya. Beatrix holland királynő látogatása Környezetvédelem, lakásügyek Csütörtök a tanácsok napja volt Szabolcs-Szat- már megyében, ugyanis öt településen tartott ülést a tanács. Esztendőnként .milliókat, költenek parkfenntartásra -A például virágok kiüdfetésépf fásításra — Kisvárdán. A® elköltött pénznek sajnos sok láttatja van. mert min-)> dennapo® a rongálás a közte- rületeken. Nagy gond, hogy nem könnyű fülön csípni a szabálysértőket, mert a lakosság rendszerint közömbösen szemléli a károkozásokat — hangzott el a kisvárdai tanácsülésen. Az ülésen előterjesztés hangzott el a város rendezési tervéről és a lakásügyekről, A város rendezési tervének jóváhagyása volt az egyik legfontosabb feladata a fehérgyarmati tanácsülésnek. Tájékoztató hangzott el a végrehajtó bizottság munkájáról, mely a közelmúltban foglalkozott a városi önkéntes tűzoltóegyesület helyzetével. Tervbe vették a tűzoltó- szertár fűtésének korszerűsítését, valamint a meglévő locsolókocsi átalakítását tűzoltó autóvá. Már az elmúlt tervidőszakban is nagy segítséget jelentett Kölese és társközségei életében, hogy a tanács a népfrontbizottságokkal, a termelőszövetkezetekkel vala- "Thint a nagyközségi KISZ-bi- zottsgg'gal együttműködve oldotta meg feladatait. A ta- ríápsülésen újiabb együttmű- Kodési/megállapodást kötöttek az említett szervekkel. A lakásigénylések elbírálásánál, a tanács rendelkezése alatt álló lakások elosztásáról illetve az anyagi támogatás lehetőségeiről alkottak rendeletet Balkányban. Eszerint legfeljebb 80 ezer forint kamatmentes kölcsönt, illetve maximum 100 ezer forint vissza nem térítendő támogatást adhat a végrehajtó bizottság a rászorulóknak. Csengerben a környezetvédelemmel foglalkozó beszámolóban tárgyalták, hogy a szennyvízelvezetés ugyan megoldott a községben, de az ivóvízhálózat bővülése miatt hamarosan szükség lesz egy nagyobb kapacitású telep építésére. A szakemberek vizsgálják, hogyan tárolják, kezelik a keletkező szennyvizet a fürdőszobás portákon. Társadalmi céljaink valóra váltásához békére van szükség Ünnepség a fegyveres erők napja alkalmából A közelgő fegyveres erők napja alkalmából ünnepi ülést tartottak a Móricz Zsigmond Színházban Nyíregyházán szeptember 25-én. Az eseményen megjelent Szórádi Zoltán vezérőrnagy/honvédelmi miniszter- helyettes, Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke, valamint Szabolcs-Szatmár párt-, állami és társadalmi életének több vezető személyisége. Ott volt az ideiglenesen hazánkban állomásozó Szovjet Déli Hadseregcsoport több tisztje. Pénzes József ezredes köszöntötte a megjelenteket, s utalt arra: a fegyveres erők napján honvédelmi hagyományainkra, a munkásmozgalom történetére emlékezünk. Felidézte a történelmi múlt dicső tetteit, majd a győztes pákozdi csata tanulságát is levonva kiemelte: igazi harci sikereket csak az a hadsereg ér el, amelynek katonáit a társadalmi haladás eszméi vezérlik. Ezt kővetően Havasi Tibor alezredes felolvasta a honvédelmi, a belügyminiszter, valamint a Munkásőrség Országos Parancsnoka által aláírt ünnepi parancsot. Diczkó László, a megyei pártbizottság titkára méltatta ezután a fegyveres erők és testületek személyi állománya, a sorkatonák, a közbiztonság megteremtésén fáradozó rendőrök helytállását. — Fejlett szocialista társadalmunk építése során mindig számíthatunk a Magyar Néphadsereg tisztjeire, sorkatonáira — mondta —. Társadalmi céljaink valóra váltásához szükséges külső feltételek között ma is a béke megőrzése, a fegyverkezési verseny megfékezése, a leszerelés, a politikai és katonai enyhülés, a mainál biztonságosabb világ megteremtése a legfontosabb. A szemben álló felek között érdemi tárgyalások folytatásáért a Szovjetunió és a szocialista országok közössége tesz folyamatosan nagy erőfeszítéseket. Pártunk és kormányunk honvédelmi politikájában nagy figyelmet fordít arra, hogy hazánk, mint a Varsói Szerződés elkötelezett tagja, hozzájáruljon az erő- egyensúly megtartásához. A fegyveres erők napját azzal ünnepelhetjük méltóképpen, ha forradalmi elődeink történelmi példáit követve, országunk gondjain osztozva, legjobb tudásunk szerint szolgáljuk népünk érdekeit, egyesítjük a haza védelméből, a közrend és közbiztonság oltalmazásából, a szocialista társadalom építéséből és az ifjúság neveléséből reánk háruló feladatokat. Ezután Gőcze István vezérőrnagy, helyőrségparancsnok beszélt a katonaélet sajátosságairól, szépségeiről és nehézségeiről, majd elmondta azt is: a kiképzés mellett a tisztek és sorkatonák rendszeresen kiveszik a részüket a népgazdasági munkákból, az elemi csapások, károk helyreállításából. — A korszerű harceljárás egész embert próbáló, férfias feladat. A Magyar Néphadsereg az ifjúság nagy nevelőiskolája. A sorkatonákban a szolgálat 18 hónapja alatt erősödik a szocializmus és a nép iránti hit, a békevágy és az ehhez szükséges tenniaka- rás. Ezután a csapatzászlót adományozó MEZŐGÉP Vállalat igazgatója, Nagy Sándor szólt a gyümölcsöző együttműködésről a szocialista brigádok és az alakulat között, majd a dolgozók által készített ajándékot nyújtotta át Gőcze Istvánnak. Az ünnepség második részében a nyíregyházi 4-es iskola tanulói és a Móricz Zsigmond Színház művészei adtak ünnepi műsort. (t. k.) A fegyveres erők napi Unneps ég résztvevőinek egy csoportja. Ülést tartott a megyei pártbizottság Szeptember 25-én Varga Gyula első titkár elnökletével ülést tartott az MSZMP Szabolcs- Szatmár megyei Bizottsága. Az ülésen a párt- bizottság tagjain kívül részt vettek a megyei pártbizottság osztályvezetői, a városi pártbizottságok első titkárai. A testület Diczkó László megyei titkár előterjesztésében megvitatta a Központi Bizottság' 1973. november 28-i és a megyei párt- bizottság 1974. április 27-i káderpolitikai határozata végrehajtásának tapasztalatait, s a Központi Bizottság 1986. március 18-i határozata alapján meghatározta a kádermunka megyei feladatait. A napirend vitájában részt vett Sze- merszki Miklós, a nyíregyházi városi pártbizottság első titkára, Alexa László, az SZMT elnöke, Nagy Miklós, a MÉSZÖV elnöke, Tóth Géza, az SZMT vezető titkára, Petruska Sára, a nyíregyházi egészség- ügyi pártbizottság titkára, Tóthné Kiss Mária, a nyírbátori cipőgyár személyzeti vezetője, Csabai Lászlóné, a Nyíregyházi Városi Tanács elnöke, Alexa Miklós megyei főügyész, Bencs Tibor, a tiszakerecsenyi Dózsa Tsz elnöke, Kanda Pál nyugdíjas, Jókay László, a KISZ mb első titkára, Forgács András, a mátészalkai városi pártbizottság első titkára. Ezt követően Stark Antal, a Központi Bizottság osztályvezetőhelyettese és Ekler György, a megyei párt- bizottság titkára adott tájékoztatót időszerű ideológiai és kulturális kérdésekről. A pártbizottság végül elfogadta a legutóbbi ülése óta végzett munkáról szóló beszámolót. Alekszander Csulej nyilatkozata a kárpátontúli delegáció tapasztalataiból Megyénk gazdaságával, ipari és kereskedelmi tevékenységével ismerkedik az a szovjet delegáció, amelyik szerdán érkezett a kárpátontúli területről. Az első tapasztalatokról, a megbeszélésekről kérdeztük Alekszander Csulejt, Ukrajna Kommunista Pártja Kárpátontúli Területi Bizottságának titkárát. — Azzal a céllal jöttünk a szomszédos Szabolcs-Szal- márba, hogy azoknak az üzemeknek -a termelésével ismerkedjünk, amelyek nem tartoznak közvetlenül az iparhoz, azonban ipari munkát is végeznek. így jutottunk el a nyíregyházi Ságvá- ri Termelőszövetkezetbe, ahol a hús- és tojásfeldolgozást, a sörpalackozást tekintettük meg, a nagykáilói fogyasztási szövetkezetnél a paplan- és bőrdíszműüzemmel ismerkedtünk, Nyírmeggyesen, a Petőfi Termelőszövetkezetben a konzervüzemet néztük meg. Ennek alapján is elmondhatom, hogy látogatásunk igen hasznos. Mindenütt komplex munkát végeznek, az alaptevékenység mellett nagy figyelmet fordítanak az ipari üzemekre. A vezetők figyelme is fele-fele arányban megoszlik a tevékenységek között és ezt jónak tartjuk. Meggyőződtünk arról, hogy a tagság és a vezetőség egyaránt érdekelt az ipari munkában, annak jövedelmét -a mezőgazdaság fejlesztésére is A vendégek a Ságvári Termelőszövetkezet húsfeldolgozójában. fordítják. Külön érdekesség, hogy ezekben az üzemekben az ipari termelés produktuma részben exportra kerül. Ügy láttuk, hogy hasonló minőségi követelményeket támasztanak a belföldi és az exporttermékek iránt. Megnéztünk Nagykállóban egy szerződéses üzemeltetésű boltot is. Számunkra ez új forma a lakosság kiszolgálásában, ezért figyelmet szentelünk ezek magyarországi működésére. — A határ menti áruforgalom fejlődésének a mainál jóval nagyobb lehetőségeit látjuk. Nyilván részletes elemzés kell, milyen árucsere valósuljon meg, ez az illetékes szakemberek feladata. Ám feltétlenül ki kell hangsúlyoznom egy fontos momentumot: jó lenne valamelyik területen egy közös iparvállalatot is létrehozni. Csak a látottak alapján említem, hogy nálunk is jó az almatermés, azonban az ipari feldolgozása nem megoldott, például ebben lehetne lépni. De ez csak egy példa, mert lehetne találni közös feladatot az ipar más területein is. Ügy tűnik, itt* is, és nálunk is az ipari vezetők hajlandók az együttműködésre, ezt kívánjuk elősegíteni a magunk eszközeivel — fejezte be Alekszander Csulej, az UKP Kárpátontúli Bizottságának titkára. XLIII. évfolyam, 227. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1986. szeptember 26., péntek €1 fflQ7iifac4fflÍ biywiKwiii bi ||fSfcüüwwpi • tiSFií, *3'0 *k fk 'jm t* r'/>\ a*S áf® 9*1 WB Vs Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Beatrix holland királynő.