Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-22 / 223. szám
1986. szeptember 22. Kelet-Magyarország 3 Az olvasó kérdez A Divatruházati Vállalatnál kaptam azt a kérdést: hogyan lesz valaki újságíró? Nos, hogy másnál mi játsz- sza a főszerepet, nem tudom. Biztos van, aki fiatalkorában könnyű pályát, sok utazást, szabad időt sejt az újságírói munka mögött. Biztos akad, aki azt hiszi: nagy anyagi távlatok nyílnak meg e pályán, majd hamar rájön, ez nem így van. Nálam a fő szerepet az játszotta, hogy közléskényszerem volt. És van. Nem tagadom, hiszek abban, hogy az újságíró is képes jobbítani a világon, tud használni a gazdaságnak, a társadalomnak. Kicsit úgy vagyok vele, mint Karinthy, aki azt írta: nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Elismerem azt , is, hogy türelmetlen vagyok, a balgaságok, a rossz dolgok bosszantanak. Hadd folytassam itt Gamier Istvánná kérdésével, aki éppen azután tudakolódik: vajon kemény bíráló cikkeimnek van-e hatásuk. Nos, címzettje válogatja, hogy milyen a hatás. Van, aki olyan hosszan magyarázkodik, hogy az már gyanús. Akad bőven korrekt partner, aki intézkedik, megköszöni a bírálatot. Persze kiderül az is, hogy több helyen nem is olvassák az újságot. A kisebb dolgokban aztán látványos lehet a cikk hatása, máskor csak hosszú idő után történik valami. Általában az ember nem hagyja, hogy visszhang nélkül múljanak el dolgok, néha azonban nem titkolom, kapitulálok. Tudom, mert mondják, sokan haragszanak rám, de ezt vállalom, s akkor lennék igazán nyugtalan, ha mindenki szeretne. Egy kedves nyugdíjas olvasónk személyesen, sokan mások telefonon és levélben kerestek meg napi gondokkal. Olyanokkal, amelyek megoldására vannak hivatott szervek. Szinte mindany- nvian feltették azt a kérdést is: mi rejlik a sok mulasztás, gondatlanság mögött? Elmondhatom, hogy elsősorban a felelőtlenség, majd mind fő ok a más ember vagy közösség iránti közömbösség. Sajnos ez a magatartás — megítélésem szerint — abból fakad, hogy ki-ki a maga munkahelyén nem érzi annak a súlyát, hogy a sok egyéni, vállalati, hivatali magatartás összessége része egy nagyobb közösség iránti elkötelezettségnek, hogy talán nagy szót mondjak, része a haza szeretetének. Aki ma rossz munkájával, mulasztásával bosszúságot okoz, netán kárt tesz. nem egyszerűen mulasztó. Ront egy társadalmi közérzetet, rontja azt az érzést, hogy valahol otthon, itthon vagyunk. Ezért se tudok úgy rangsorolni, hogy kis és nagy ügy. Minden, ami jogos érdeket sért: nagy ügy, áttételesen rontja a hazában való otthoniét szükséges érzését. V. T.-né kedves olvasónk teljesen a lényeget firtatta akkor, amikor azt tudakolta, hogyan ítélem meg ma a hazaszeretetei. Bódog Lajos továbbfűzte a kérdést azzal: kíváncsian várja, miként vé- lekedek a hazafias nevelésről. Ügy vélem, az előzményekből érthető: hitem szeBurget Lajos főmunkatárs válaszol rint a haza szeretete sok-sok tényezőből tevődik össze. Az ember sose 93 ezer 30 négyzetkilométert szeret — általában. A család, a szűkebb és tágabb közösségek, a környezet, a munkahely megismerése, szeretete, a táj szeretete, amelyben élünk, egy sor kis emlék, sok-sok napi benyomás együttese alakítja ki bennünk azt, hogy valahová elszakíthatatlanul tartozunk. Nem kétséges, ennek a tanítása, nevelése korántsem olyan szintű, amilyennek lennie kell. Sajnos a családban sincs minden rendben, iskolai történelemtanításunkban sem. A televízió sokszor kozmopolita hangolású műsora tovább rontja a nevelés apró, elért eredményeit. Néhai Unger Mátyás professzor úgy mondta: nem elég a történelem eseményeit és dátumait tanítani, kell mellé az érzelem, a nemzettel való azonosulás megtanítása is. Ezért érzem mindennapi kötelességemnek. hogy az újság szerény eszközeit kihasználva ébresztgesse a hazához való ragaszkodást, azt a munkaszellemet és magatartást, amely valóban otthonná teszi a hazát. Ma úgy vagyunk ezzel, mint ahogy Kosztolányi írta: gyémánthe- gyen állunk, de a zsebünkben kavicsok vannak. Ügy érzem itt kell válaszolni több olvasónak — H. M. tanár úrnak, Miklósi Lászlónak, egy magát meg nem nevező fehérgyarmati levélírónak — akik azt kérdezik, vajon szatmári, vagy beregi vagyok-é, hogy olyan sok írásban foglalkozom a tájjal, s hogy éppen Szatmár- ról forgattam filmet a városi televíziónak. Mondhatom tatán úgy is: sajnos nem. Ezzel nem akarom megtagadni szülővárosomat, Miskolcot, de az biztos, e két táj az, amely megfogott, s nem ereszt. Egy darabja a hazának, mely komoly leckét adott magyar nyelvből, tisztességből, emberi tartásból, irodalomból, művészetből, barátságból. Nem szégyellem: elfogult vagyok, legyen szó akár Szat- márról. akár Beregről. Sosem más ellenében. Ügy gondolom, másnak is van olyan helye, ahová különösképp kötődik. Végtére is Tamási Áronnak van igaza: avégett vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Befejezésül hadd mondjak köszönetét a sok érdeklődőnek, azoknak, akik bizalmukkal megtiszteltek, panaszaikat általam közvetítették a szerkesztőségnek. Minden ügyben megkeressük az illetékest, s vagy a megszülető intézkedés, vagy a Fórum rovat válasza remélhetően megnyugtatja azokat, akik ap- röbb-nagyobb bosszúságok miatt nem mindig érzik jól magukat. Ejha! — hordom körül tekintetem a néhai Kolumbián. — Nemigen ismerne rá egy hajdani törzsvendég. Formaruhás személyzet, vadonatúj berendezés, frissen mázolt falak. Az asztaloknál meg csupa fiatal. Előttük ilyen-olyan gyümöleslevek, turmixok. — Helyeslitek, hogy itt nem lehet alkoholos italt kapni? — telepszem le három gimnazista lány mellé. — Igen — kortyol bele kólájába Éva. — Szerintem legfőbb ideje volt létrehozni Nyíregyházán egy szeszmentes szórakozóhelyet, ahová annak veszélye nélkül beszélgethet, ismerkedhet az ember, hogy részegekbe bot- ük. — Sajnos, sokan vannak olyanok — vélekedik barátnője, Kati —, akik a szóraMunkatársunk t©i©fon|©l®nté*e Szabolcsiak között a BNV-n Bár a szakmai napokkal igazából csak a héten indul a „nagyüzem” az őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron, azonban a gyors vasárnapi tájékozódás szerint is a szokottnak megfelelő a látogatók száma, igen sokan érdeklődnek a termékek iránt. Munkatársunk körképében a szabolcsi termékek egy részét villantja fel. Több, mint százéves a Kender-, Juta és Politextil Vállalat, amely szinte mindig' újdonsággal jelentkezik a piacon. A szintetikus csomagolóanyagok sorában a nagyhalászi zsákgyárban a lágy falú konténerek gyártásának előkészítése a napokban fejeződik be. Farkas Tivadar vezérigazgató-helyettes a vásáron már külföldi partnereket fogadhatott. Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak angol, osztrák és svéd cégekkel, akik az idén termelendő mennyiséget teljes egészében megveszik. A különböző mezőgazdasági szemes termények, porok, műanyag granulátumok szállítására egyaránt alkalmas 500 és 1000 kilogrammos konténerek sikerét várják, s ezzel újabb nagyarányú exportbővítést valósíthatnak meg. A Szabolcs Cipőgyár férfi és gyermekcipőit látva az egyszerű vásárlók is érdeklődnek, hol és mikor lehet azokat megkapni a hazai boltokban — tudtuk meg a vásári ügy eletet tartó L eviczki- né Bokor Ibolyától. A bemutatott 110 modellt a hazai és szovjet megrendelőknek szállítják, így valamennyi kapható lesz a jövő év első felében. Éppen a szegényes hazai választék javítására kezdték el a közelmúltban a gyermekcipők gyártását a 31- es mérettől, ahöl sok volt a hiánycikk. így érthető, ha a BNV standján sok magánkereskedő is érdeklődött, szeretne ezekből a modellekből üzletében árusítani. Várnak egy csehszlovák küldöttséget is, akik gyártási tapasztalatA nagyhalászi zsákgyár legújabb termékei láthatók a kender-juta kiállításán. (Elek Emil felvételei) cserére jönnek. Üzleti tárgyalásokra a héten számítanak. A szokásnak megfelelően hatalmas területen állítja ki termékeit a Szatmár Bútorgyár az A pavilonban. A vásár első napján írták alá azt az exportnövelő pályázatot, amelynek értelmében 100 millió forint fejlesztéshez jut a gyár. Tőkés exportra — NSZK-beli, svájci és osztrák cégeknek — német paraszt jellegű ebédlőgarnitúrákat, illetve konyhákat szállítanak az előzetes tárgyalások szerint. A korszerű formák jellemzik a kiállítást, az elemes bútorgyártásban szeretnének jobban a közönség ízlésének is megfelelni. Több olyan országos nagy- vállalat szerepel . a BNV-n, amelynek termékei szabolcsi gyáregységekben készülnek. A Papíripari Vállalat nyíregyházi gyára például felvonultatja azokat a csomagolóanyagokat, amelyeket védőréteggel vonnak be, így kényes élelmiszerek csomagolására is alkalmasak. A Vörös Október Férfiruhagyár a vásáron 10—15 öltözéket mutat be, a modellek egy része a Cent- ■ rum áruházak forgalmazásában már kapható. Nyíregyházán és Vásárosnaményban is készítenek az exportra kerülő öltönyökből és nadrágokból, de szovjet megrendelésre női kosztümöket is gyártanak. A Minőségi Cipőgyár az igényes export bővítése egyik alkalmának tartja a BNV-t. Ennek alapján jelentkezett —■ immár önállóan — a nyírbátori Aurora Leányvállalata, aki szeretné tőkés exportját bővíteni. Kollekciója az A pavilon 103-as standján található. Az élelmiszeripar 24-es csarnokbeli kiállításán többen reklamálták, hogy a Nyírség Konzervipari Vállalat díjnyertes zsúrpudingjából nem lehet mindig kapni. A vállalat a sikertermék gyártásának bővítését tervezi az új szezonban, ahogy a Szabolcs megyei Tejipari Vállalat is felkészült a BNV-díj megnyerése után a presszó és turista tejporcsalád nagyobb arányú gyártására. {lányi) SZERKESZTŐI Állás A történet mosolyfakasztó felhangjai mellett inkább ke- serédes. Hazatért Mátészalkára egy brigád, amelynek tagjai távolinak tartották szombathelyi munkahelyüket, s helyben kértek állást. Bár tudták, hogy képzettségüknek, igényeiknek megfelelő munka itthon nincs számukra (talán még ebben is bíztak), de ráverték az asztalt a tanácsi ügyintézőre. Szerintük kutyakötelessége munka híján a fizetéssel egyenértékű elhelyezkedési támogatást adni. Akár egy frissen életbe lépett rendelet félreértéséről is lehet szó. Hiszen szeptember elsejétől valóban létezik az elhelyezkedési támogatás, amikor az átlagfizetését kapja az a dolgozó, akinek és legalább kilenc társának felmondanak egy vállalatnál, szövetkezetnél, mert változik a feladat, nincs rájuk szükség, miközben nem akad számukra új állás másutt. Az említett brigádot a legnagyobb méltatlankodásuk ellenére elküldték. Ám szűkebb hazánkban is megeshet, hogy vállalati átszervezés miatt valóban elküldenek embereket, s a szabolcsi foglalkoztatási nehézségek ismeretében nem biztos, hogy képzettségüknek megfelelően új helyet kapnak. A rendelet mégis üdvözlendő, mert végre megteremtette a feltételeit a hatékonyabb üzemi munkavégzésnek azzal, hogy nem kötelezi őket a felesleges emberek tartására. Egyre inkább természetes követelmény lesz, hogy jövedelemtermelő, hatékony munkavégzésre van egyedül szükség üzemeinkben, s nem állásra, egy munkahely betöltésére. Ám ezzel együtt erősödik az igény, hogy ugyanúgy fizessék meg a jól végzett munkát az Ország ezen tájékán, mint másutt. Mert a megyét évente elhagyó ezer végzett fiatal azzal is számol, hogy másutt százasokkal többet kap. Ezért kopogtatnak kevesebben a tanácsi munkaerőszolgálat ajtaján. Nem hinném, hogy egy- csapásra változik a szemlélet a munkáltatóknál, de bízom abban, hogy ha más nem, a gazdasági kényszer kierőszakolja a kedvező változásokat, állás helyett munkát fizet meg nálunk és másutt. Lányi Botond A Szabolcs Cipőgyár az itthon is megvásárolható modelljeit állította ki. Születésnapi pillanatképek kozást csak sörrel, borral vagy pálinkával tudják elképzelni. Pedig szerintem, akik csak ilyen „rásegítéssel” képesek magukat jól érezni, azoknak már régen rossz ... B. Kálmánt és H. Jánost — mindketten jócskán túl lévén a harmincon — már csak nagyon-nagyon jó indulattal lehetne „ifinek” becézni. Nem állom meg, hogy megkérdezzem: ők mit szólnak az Ifi-tanyához? — A kíváncsiság hozott be bennünket. Itt mentünk el és láttuk a nagy sürgés-forgást. Gondoltuk, megnézzük, mi lett a jó öreg Kolumbiából. — Bár, ahogy látjuk, nem a mi korosztályunkbeliek fognak ide járni, éppen most beszéltük meg, hogy máskor is betérünk. Az üzletvezető, Rácz Tibor arcán fáradság árnyai játszanak. — Azt sem tudom, hol áll a fejem — mondta délelőtt, mikor megkértem: mondja el, mit nyújt tizenegyed magával leendő vendégeinek. — Gyere vissza este, akkor majd leülünk beszélgetni. — Nemcsak vendéglátó- hely, hanem szórakoztató, kulturális centrum is szeretnénk lenni — kezdi, emlékezve még kérdésemre. — Az enni- és innivalón kívül „felszolgálunk” rockegyütteseket, előadóművészeket, videofilmeket, de lesz még itt szombatonként diszkó és vasárnaponként gyermektáncház is ... — Maradjunk az előbbieknél. Mi és mennyiért van az árlapon? — Most is sok minden, de úgy tervezzük, hogy az igényeknek megfelelően alakítjuk, bővítjük majd kínálatunkat. Különösen gazdag a választék gyümölcslevekből és turmixitalokból, ami pedig az árakat illeti, a fiatalok zsebéhez vannak szabva. — Ügy hallottam, a pince- helyiség még nem készültei. — Igen, a pincében található helyiség — amely a programok nagy részének színhelye lesz, előreláthatóan október elsején fogad először vendégeket. Akkor válik teljessé az Ifi-tanya. Kilenc múlt. A kijárati ajtó előtt féltucatnyi rosszul öltözött siheder fiú ődöng. — Nem mentek be? — kérdezem tőlük. — Hát... — vonja meg a vállát egyikük. — Érdemes? — Érdemes... — vágom rá. — Igaz, hogy nem árulnak sört? — Semmilyen szeszes italt nem árulnak — vallom be. — Na, akkor majd holnap eljövünk — jelenti ki és elindul. A többiek követik. Czine Gáspár
