Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-13 / 216. szám

IM HÉTVÉGI MKU.CMLET „Közkatonák nélkül nincsen hadsereg...“"' Molnár István — a névadó Levélváltás kárpátontúli testvérlapunk és a dombrádi MHSZ-klub között A közelmúltban szer­kesztőségünk levelet kapott a Szabolcs- Szatmár megyei Dombrád- ból. Feladója, Gábor Jenő, a többi között ezeket írja: „A Kelet-Magyarország 1986. áp­rilis 3-i száma egy oldalt kö­zölt azokból az írásokból, amelyeket a Kárpáti Igaz Szó munkatársai állítottak össze hazánk felszabadulásá­nak 41. évfordulója alkalmá­ból. Az írások között szerepel Lusztig Károly az „Utolsó le­heletig” c. munkája, amely a neves internacionalista, Mol­nár István életét és hősi ha­lálát mutatja be. Az írást elhelyeztük a Magyar Honvédelmi Szövet­ség Molnár István Dombrádi területi Klubja gyűjteményei közé. MHSZ-klubunk, mely­nek elnöke vagyok, .1986. március 21-én, a Magyar Ta­nácsköztársaság kikiáltásá­nak évfordulóján tartotta közgyűlését, ahol az MHSZ megyei titkára átnyújtotta azt az okmányt, amelyben a főtitkár elvtárs jóváhagyja kérésünket és a továbbiak­ban Molnár István nevét vi­selhetjük. A Magyar Ellenállók, Anti­fasiszták Országos Szövetsége Molnár Istvánról szóló írásos anyaggal és fényképekkel lá­tott el bennünket, amelyek­nek felhasználásával díszes tablót készítettünk. Az össze­gyűjtött anyagok bemutatá­sával kívánjuk Molnár Ist­vánt szélesebb körben meg­ismertetni, akire büszke le­het a magyar, a csehszlovák, a szovjet, a spanyol és a bel­ga társadalom, tehát aki iga­zi internacionalista volt. Lusztig Károly azt is írja, hogy Molnár Istvánnak há­rom fivére volt. A IV. Ukrán Front 18. hadseregének köte­lékébe tartoztam, amikor 1944. október 26-án Muka- csevo felszabadult. Weisz László, akiről akkor még nem tudtam, hogy Molnár István testvérbátyja (hisz akkor még Molnár Istvánról nem hallot­tam semmit), a városházán a polgári igazgatásban vett részt. Nagy ambícióval, ki­váló szervezőképességgel fog­lalkozott a város talpra állí­tásával. Munkájának ered­ményeként rövid idő alatt megkezdte működését a ma­lom, amely lisztet adott a hadseregnek és a polgári la­kosságnak. Napok alatt meg­szervezett egy fürdőt és egy fertőtlenítő állomást az át­vonuló katonaság számára. Közvetítésemmel nagy se­gítséget nyújtott a Magyar Újság című frontlap előállí­tásához. Találkoztam 1945- ben Illés Bélával Budapesten, aki Munkácson a lapot szer­kesztette és elmondotta, nagy jelentősége volt annak a technikai segítségnek, amit az újság előállításához ka­pott. Háromhónapi munkácsi tartózkodásom alatt meggyő­ződhettem arról, hogy Weisz László nagy tehetséggel, iga­zi kommunista példamuta­tással dolgozott azon, hogy a város mielőbb bekapcsolód­hasson a hadsereg hátorszá­gának vérkeringésébe. Bebizonyosodott, hogy a családi háttér szilárd alapot teremtett olyan bátor harcos kiemelkedéséhez, mint ami­lyen Molnár István volt. Nem lebecsülendő az a magatar­tás sem, amit testvérbátyja, László a felszabadulás után tanúsított. Tudomásom sze­rint Weisz László SZKP-tag- sági viszonyát 1924-től . is­merték el. Ez — feltételezé­sem szerint — még egy olyárT forradalmi múlttal rendelke­ző jországrészben, mint jmni- lyejn Karpát-ukrajna isj rit­kaság. Érdemes lenne tehát Mcflnár Istvánról való rftég­i------------------------------­emlékezés kapcsán, testvér­bátyjáról, Lászlóról is szót ejteni.” A z idő kérlelhetetlen. Weisz László néhány évvel ezelőtt elhalálo­zott. Egykori harcostársai kö­zül is sokan kihullottak már a csatasorból. Munkásságá­nak részletei lassan feledés­be merülnek. Nem így azon­ban alakja. Mukacsevón so­kan, ,i nemcsak az idősebbek közül, ma is élénken és sze­retettel emlékeznek rá visz- sza. Ha felőle érdeklődik az ember, a város lakosainak arca mosolyra derül és elis­merően megjegyzik: „Laci? Hát igen lelkes, fáradhatat­lan ember volt.” Volt. Saj­nos, egyre gyakrabban va­gyunk kénytelenek használni e szót a korosztályához tar­tozó önfeláldozó osztályhar­cosokról. Mint testvéröccséről, Mol­nár Istvánról (eredeti nevén Weisz Sándorról) lapunk ez év március 13-án megjelent visszaemlékezésünkben meg­írtuk, a család a Szabolcs- Szatmár megyei Mándokról került Mukacsevóra, ahová a családfő, a Magyar Tanács- köztársaság idején kifejtett aktív tevékenysége miatt volt kénytelen emigrálni az el­lenforradalmi Horthy-rend- szer üldözése elől. A család szűkös körülmé­nyei miatt az 1906-ban szü­letett Laci szinte gyermekfej­jel volt kénytelen csatlakoz­ni apjához, megragadva a festékes vedreket és létrákat. A kora reggeltől késő estig tartó robot következtében nem sok szabad ideje ma­radt. De amennyivel rendel­kezett, azt szinte maradékta­lanul a munkásmozgalom­nak, kiváltképpen a proletár­sport szervezésének szentel­te. Maga is aktíván sportolt, a munkás labdarúgócsapat színeiben játszott. 1924-ben, amikor még mindössze 18 éves volt, felvették a párt so­raiba. A csehszlovák polgári ha­tóságok nem jó szemmel néz­ték az emigráns család kom­munista tagjainak aktív te­vékenységét a város munkás­ságának politikai és gazdasá­gi megmozdulásaiban, a tün­tetések, sztrájkok szervezésé­ben. László is érezte az ál­landó zaklatások, üldözések nyomását. Nehezen boldo­gult, gyakran kellett munkát változtatnia, 1938-ban pedig a város elhagyására kénysze­rült. A horthysta nyomozó- szervek azonban nyomára bukkantak. 1940-től kezdve szinte megszakítás nélkül büntető munkatáborokban sínylődött. Hogy hol? Az 1940-ben született Antal fia, aki ma a Mukacsevói Laboratóriumi Berendezések Gyárának ve­zető mestere, csupán arra emlékszik vissza, hogy 1943- ban (vagy 1944-ben) valahol Debrecen környékén látogat­ták meg. A város felszabadí­tását megelőző napokban ér­kezett titokban haza. A ké­sőbbi elbeszélésekből fia tud­ja, hogy rejtőzve, éjszakán­ként gyalogolva tette meg az otthonáig vezető utat. S mint Gábor Jenő leveléből is tud­juk, közvetlenül a szovjet csapatok érkezése után be­kapcsolódott a város életének újjászervezésével kapcsolatos munkába. A területi pártlevéltárban őrzött életrajzában erről csu­pán így emlékszik meg: „1945 októberétől a városi népi bizottság tagja voltam." Az idézett levél érzékelte­ti, .' hogy; mjt ;jelentett ez . —- olyan szerepkör vállalását, amely távol volt addigi életé- , tól^rpunkásságá£ói, ,+apas.ztáú * Jataftpl. ytV.lmj^upisjtákV l.a-, &rradaióíáÉ ‘Tífg^fSók’ "azopj- „ J vo:«/! /%rö .mén jn-óU — ban bátran vállalták ezt a nehéz, szokatlan feladatot, amellyel a történelem ruház­ta fel őkét: szervezték az új közigazgatást, beindították a vezetés nélkül maradt, ki­fosztott üzemekben a terme­lést, bizonyítva rátermettsé­güket, az új, tőkések nélküli rendszer életképességét. Weisz Lászlónak nem volt a népbizottságban vezető funkciója. Akárcsak azelőtt a pártban, és a szakszerve­zetben, afféle mindenes volt, aki bármilyen rábízott fela­datot kész volt teljesíteni.' Jó néhány évvel ezelőtt lapunkban már írtunk arról, ! hogy 1944 végén Mukacse­vón jelent meg a IV. Ukrán Front politikai osztálya által kiadott magyar nyelvű lap néhány száma. Az Illés Béla által szerkesztett újság Mu­kacsevón látott napvilágot, számai fényképmásolatait annak idején meg is kaptuk a szerkesztőség munkatársá­nak, Lévai Béla magyaror­szági újságírónak a jóvoltá­ból. Ennek a figyelemremél­tó politikai és kultúrtörténeti ténynek külön érdekessége számunkra, hogy az említett lapokban helyi jellegű híre­ket is közöltek. Nincs kizár­va, hogy ezekhez Weisz László is szolgáltatott anya­gokat, úgy mellékesen, a sok más — kisebb és nagyobb — akkori teendője mellett. Az. átmeneti időszak után Weisz László még egy ideig a városi tanács testnevelési bizottságának az elnöke volt. Később azonban lemondott erről az állásáról. Mint mondta, az ő eleme az embe­rek szervezése, a hivatali ügyvitelhez nincs sem hajla­ma, sem adottsága. Függet­lenül ettől, a továbbiakban is lelkes sportbarát maradt, amíg csak egészsége engedte, ott lehetett őt látni minden jelentősebb sportrendezvé­nyen és természetesen fut­ballmérkőzésen. Életének további részét, egészen nyugdíjazásáig, szak­májában töltötte. Festőként dolgozott különböző szervek­nél, vállalatoknál, a legutóbb a városi és kerületi posta­ügyi igazgatóságnál végzett ilyen jellegű munkát. Köz­ben erejéhez és képzettségé­hez mérten, tevékenyen részt vett a város közéletében, a pártszervezet munkájában. öccsének, Sándornak a sor­sáról hosszú ideig nem tu­dott, eltűntnek tekintette őt. Emlékszem, milyen lelkesen beszélt róla, miután magyar- országi kutatók és közírók, öccsének családi kapcsolatai iránt érdeklődve felkeresték őt levéllel. Majd Magyaror­szágra is meghívták az öccse tiszteletére állított emléktáb­la leleplezésére. Tudomást szerzett Sándornak a belgiu­mi náciellenes mozgalomban tanúsított hősi helytállásáról, amire nagyon büszke volt. Eljött szerkesztőségünkbe is, hogy megmutassa az öccsé- ről megjelent publikációkat. Most is előttem áll magas, nyurga alakja, szinte látom a meghatottságtól és büszke­ségtől csillogó szemét. Magáról sohasem beszélt. Egy szóval sem célzott arra, hogy öccse életútját a kom­munista mozgalomban a ma­ga módján ő is egyengette. Megszokta ezt a szerepet — szerényen meghúzódni a hát­térben, de ott lenni minde­nütt, ahová a párt szólítja. Ezért nem lehet találkozni a nevével azokban a jelenté­sekben, amelyeket a burzsoá rendszer idején,úfitak a rend­őri hatóságok ,ft,;í>árt által szervezett megmozdulásokról, s azokban a későbbi . írások­ban sem, amélyejjbgp;;.ezek-, ről szó van. Közkatórva,. volt/., De nélkülük,,. nincs hadsereg}.)p. . I . ' : .'.!•• ú :-Uon , Lusztig Károly í . LÁTOGATÓBAN Az iskolafogásznál Fogmosás közben hallgattam a híradást: egészségvédelmi tanács alakult hazánkban — célja az egészséges életmód propagálása, a megelőzés kiterjesztése. Ekkor már ismer­tem azokat a tényeket, melyekről a nyíregy­házi iskolafogászaton dr. Moskovits Károly tájékoztatott, s amit magam láttam ott. Va­lami olyasféle motoszkált bennem: fenn az ernyő, nincsen kas ... Adott egy jól kialakított külön épület, két váróval, három iskolafogászati rendelővel. És jó ideig egy, ma két orvossal; megszám­lálhatatlan gyerekkel, akiknek nyolcvan­nyolcvanöt százaléka fogbeteg — kezelésre szorul. Eltöprengtem. Vajh, mi lenne, ha az isko­lafogászat betöltené hivatását, minden gye­reknek időben rendbe tennék a fogait, s a helyes életmód részeként a fogmosás nép­szerűvé válna? Az a vízióm támadt, hogy ‘ sok fogorvos munka nélkül maradna. De kezdjük egészen elölről. — Régebben a felnőtt kori fogszuvasodás jóval elterjedtebb volt, mint a gyerekkori — most már ott tartunk, hogy megközelíti egy­mást a két korosztály — mondja Moskovits doktor. — Lényegében már a csecsemőkor­ban megkezdődik a folyamat, amely ide ve­zet. A szopás az állkapocs helyes fejlődésé­ben is lényeges. Később, a fogak kialaku­lása után a rágásnak rendkívül fontos sze­repe van, többek között ez a legjobb fog­tisztítás ! (Sajátos töprengése a laikusnak: hogyan mostak fogat a régiek? Hiszen se fogkefe, se ezernyi fogkrém, szájápoló nem létezett... A válasz egyszerű: nem mostak fogat — rág­tak. S ez elegendő volt az öntisztuláshoz. Civilizációnk eredménye, hogy a szájápolás­nak külön fegyvertára alakult ki — ám sokan vannak, akik a „leszerelés hívei”, vagyis nem használják ezeket...) Nyíregyházán a Bocskai utca 71. szám alatt található az iskolafogászat. Egy átlagos hét­köznapon jártam itt, néma szemlélőként ül­tem az íróasztal mellé, figyeltem egy ideig Moskovits Károly munkáját. Közben bele­pillantottam a kinyitott nyilvántartókönyv­be. A székben ülő kislány neve melletti sor­szám jelezte: aznap ő a hatvanharmadik be­teg. — Gyökérkezelés — mondta halkan az or­vos a gyerek fölé hajolva. — Már erre is szükség van, s ez nagyon szomorú tünet e korban. Sőt: egyre gyakoribb a fogpótlás is! Főképp esztétikai okokból pótlunk, — de maga a tény is ijesztő, hogy a fogpótlás be­került a gyerekfogászatba ... A megyeszékhelyen 23 általános iskola gye­rekei és újabban nyolc közeli falu tanulói tartoznak hivatalosan az iskolafogászathoz, no és az óvodások, összesen jóval több, mint húszezer gyerekről van szó, akiknek foga­zatát rendszeresen ellenőrizni kellene, a romlást megállítani — sőt, egészségnevelési funkciókat, is betölteni azzal, hogy felvilá­gosítással, tanáccsal segítsék a helyes fog­ápolást. De miképp van minderre idő és alkalom? A válasz sajnos, rövid: sehogyan. Amikor hatvan, nyolcvan, kilencven gyerek fordul meg nap.mint nap a rendelőben, akkor,az : iskoláfogás'z tevékenységé, futószalag mellett végzett. i munkához válik hasonlatossá. An­nak mjp'den következm'ériyéyel együtt: mo- nőtónía^llí'iásultság.veszélyéi ■ • ,‘V : -Ma ktetten. vagyunk‘.-iskolafogászok­- mondja dr; :Mt>skx»v*ts.— Nyérom-jhiásfélen’' : véltünk, mert kolléganőm'íkkkerbmég bsak félállásban dolgozott. Most már ő is mindig itt van a másik rendelőben. A harmadik egyelőre üres — igaz, október elsejétől ott is lesz rendelés. A sürgető gondok láttán úgy döntött az egészségügyi vezetés, hogy a felnőtt fogászatról mindennap egy-egy orvos itt rendel. — Hány gyerekfogász kellene ahhoz, hogy valóban rendszeres és alapos ellátást kapja­nak a város gyerekei? — Legalább hót. Mert számoljunk csak. Egy tanévben mintegy másfél száz hétköz­nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy berendel­jünk osztályokat az iskolákból. Egy-egy is­kolában 25—30 osztály van, mind nagy lét­számú. Napi egy osztályt számolva (30—40 gyerek) könnyű kiszámolni, hogy egy tanév­ben legfeljebb öt iskola tanulói jutnak el szervezetten egy fogorvoshoz. S még nem számoltuk ide a fogfájós gyereket — nagyon sok van belőlük —, akiket a szülő hoz sür­gős ellátásra. :-ir- Ha már a szülőket említette: azt hi­szem, az ö felelősségük a legnagyobb ... it,— Így igaz. Sajnos, a kisgyerekes szülők jelentős része maga sem rendszeresen ápol­ja a fogait. így aztán nem tanítja meg a gyerekének se. A másik: alapvető lenne, hogy a kicsik ne úgy ismerkedjenek meg a fogorvossal, hogy már fájdalom kíséri őket. ' Jönnek és mennek a gyerekek a rendelő­ben. Ki egyedül, ki a szülővel érkezik — s itt is jól látni, hogy mennyire más minden ember viselkedése az orvosnál. Az egyik anyuka készséggel segít, nyugtatja a gyere­ket — a másik riadtan a rendelő sarkába húzódik. Azon töprengek közben: beszélünk itt a helyes útról, az időben történő keze­lésről, a felelősségről — miközben tudjuk, hogy ha mindenki tényleg komolyan venné az említetteket, akkor olyan zsúfoltság len­ne a rendelők előtt, hogy emiatt lenne kép­telenség minden gyereket sorra venni. A helyzet erősen csapdaszagú ... — A fogorvosi pályát köztudottan a „me­nők” közé sorolják.... — Az iskolafogászatról ezt nemigen le­hetne elmondani. .. Tudja, olyan ez, mint a röntgenorvosi laboros, köjálos vagy a többi tizennégy szakterület. Azzal a különbséggel, hogy az ilyen szakmák képviselői munkahe­lyi pótlékot kapnak. Mi nem. Tudom, a kö­vetkező kérdés: a magánpraxis. Nekem is van, mint a legtöbb fogorvosnak. Nekem nemcsak anyagilag jelent segítséget, hanem szakmailag is — ott nem csak ugyanezekkel a problémákkal találkozom nap mint nap. De hadd tegyem hozzá: nagyon egyetértek az idézettel, amit most olvastam „Az orvosi hálapénz Magyarországon” című könyv ele­jén. Németh László írta: „ ... a pénz azért kell a gyógyítónak, hogy ne kelljen pénzért gyógyítania." Persze, azt is tudom, hogy ma sok olyan gondot kell megoldani az egész­ségügyben, melyek maguk mögé utasítják a gyerekfogászatot. Mégis érthetetlen számom­ra, hogy ENNYIRE elhanyagolt ez a terü­let...! (Megelőzés. Mennyi szó esik erről — és milyen kevés valósul meg. Itt van például a nevezetesen fluorozás. Meghirdették a prog­ramot, fluortablettákat fognak kapni az is­kolások. Egyelőre nem kapják. Arról már kevesebb szó esik, hogy a fluorról megosz­lanak a vélemények, hogy az se csodaszer, hogy mi lesz a szünidő idején, kitől kap a gyerek tablettát... S hogy továbbra is a fogápolás a leghatékonyabb megelőzés, tab­letta ide vagy oda.) — Sziszifuszi munka ez, kevés látható eredménnyel. Miért csinálja mégis? Kollégái sietve otthagyják a gyerekfogászatot, amint csak tehetik... — Néha én is megkérdezem magamtól. Az­tán mégis maradok. Szeretem a gyerekeket, felelősséget érzek irántuk... De, hogy már nem a régi lelkesedés ég bennem, azt érzem. Annak idején színessé, hangulatossá tettük az iskolafogászatot, akvárium, képek, játé­kok sorakoztak itt. Ma szürkébb a kép — fáradtabb vagyok. Most itt egy újabb válto­zás: idén már csak elsőtől negyedikig hív­juk be az osztályokat, a felsősöket a szülők­re kell bíznunk. Nem lesz kevesebb a mun­ka — de talán egy korosztályra több idő jut. A kérdések a beszélgetés után is bennem motoszkálnak. Miért nem hirdettek időtlen idők óta állást az iskolafogászatra? Miért nincs pótlék? Holott ez talán segítene a fia­talok idevonzásában. Miért van csak 180 is­kolafogász az országban, s ezek fele Buda­pesten? Miért nem hiszik el a tanácsokat osztogatok, hogy sokszor kevesebb pénzt, időt, energiát jelent, ha a gyerek fogát is­kolás korban rendben tartják, és nem ké­rőbb kényszerül kezeltetni, pótoltatni az el- • hanyagolt fogakat? : : ■A válaszok még váratnak magukra. » f - Tarnayöigyi György 1986. szeptember 13.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom