Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-09 / 187. szám
1986. augusztus 9. Kelet-Magyarország 3-------------------------------------------------------------------------------------------------S Vendégmarasztaló V ajon az asztalra került csizma esetéhez hasonló-e, hogy a Hortobágyi fogadó falait ezekben a hetekben festmények, grafikák és művészi fotók ékesítik? Nos, igaz, hogy a csikósokat, a pásztorokat, a gépkezelőkéit és más pusztai embereket eredendően nem a ikultúrszomj hozza be ezen létesítménybe dologidő után. Jó ideje mégsem — hortobágyi kifejezéssel élve — tájidegen a képzőművészet itteni jelenléte. A fogadó ugyanis immár ötödik alkalommal volt házigazdája a téli hortobágyi alkotótábornak, amelynek produktumaiból nyaranta aztán nemcsak helyben, hanem megyeszerte is összejön egy-egy tárlatra való anyag. Vendéglátás a kultúrában — kultúra a vendéglátásban: tömöríthetnők a hasonló kezdeményezések lényegét. A hortobágyi alkotótáborokat a hetvenes évek közepén útjára indító Hajdú-Bili ar megyei Vendéglátó Vállalat vezetői is abból indultak ki, hogy a két tevékenység nincs is olyan távol egymástól. A kettő egyazon fedél alá hozhatósága iránt táplált hitüket még az éttermi árak későbbi drasztikus emelkedése sem rendítette meg; eszük ágában sem volt kihúzni e művelődéspolitikai tételt a költségvetésből azzal, hogy az nem közvetlenül bevételnövelő tényező. Inkább ráfizettek? — kérdezhetne közbe bárki. S jogosan tenné. Az ilyen összegek előteremtését nem volna ildomos egy alapvetően más hi- vatású, ráadásul erőteljesen nyereségérdekeit cégtől elvárni. Csakhogy nem is kell, ugyanis nem fizetnek rá. Arra, hogy megvan a tisztes haszon, mi sem jobb bizonyság, mint az, hogy bár a fogadó néhány esztendeje szerződéses üzlet: vezetője továbbra is készséggel vállalta a téli pusztát megörökítő harminc hivatásos, illetve amatőr művész „háziasszonyának” szerepét. A titok nyitja egyszerűbb, mint gondolnánk. A művészek alkotásai ugyanis vevőre találnak, s a képek ára fedezi a táborozás fogadóbeli szállásdíját és egyéb költségeit. Az értékesítés egyik fóruma éppen az említett nyári tárlat, de vevő például a vendéglátó vállalat — amely eddig csak a debreceni Arany Bikát 300 képpel szépítette — és a Hortobágyi Állami Gazdaság is. A hírverésben, illetve a művészeknek a téli puszta vendégmarasztaló talaján látványközeibe való eljuttatásában ugyancsak ez a két cég segít. L átható tehát: jó ötletek és megfelelő készség esetén még az egyéni, a csoportérdekeltség, illetve a kultúra is összeegyeztethető. Hátha a pusztai tárlat sem marad pusztába kiáltott példa . . . R. T. J. ________________________________________________) r s Uj bérlakások Nyíregyházán Az idén 154 tanácsi bérlakással gazdagodik Nyíregyháza. Az Örökösföldön május 30-án tartották meg 60 új lakás műszaki átadását, melyeket a SZÁÉV épített. Itt már befejeződött a hiánypótlás is. A Malomkertben az ÉPSZER 74 bérlakás építésén dolgozik. Egy 38 lakásos tömb — melynek földszintjén postahivatalt rendeznek be — terv szerint november végére készül el. Ennél tovább tartanak a másik, 36 lakásos ház munkálatai, ahol a földszinten fodrászatot alakítanak ki. Ezt az épületet szintén még az idén szeretnék átadni. Ugyancsak bérlők költöznek abba a 20 lakásba, melyeket az IKSZV szervezésében tetőtér-beépítéssel hoznak létre a megyeszékhelyen. Ezek műszaki átadása szeptemberre várható. Szovjet exportmegrendelésre ötliteres uborkabefőttet gyártanak a Nyírség Konzervipari Vállalat tyukodi gyárában. (Elek Emil felvétele) Mátészalka új színfoltja, a Hild-park egy új tömbbelsőben található. Itt helyezték el a Magyar Urbanisztikai Társaság által adományozott Hild János-emlékérmet is. (Farkas Zoltán felvétele) Egymásra mutogatás helyett Partner-e a gyáregység? Könnyű kollektív kórust kialakítani: bizony sanyarú helyzetben vannak a megyében a gyáregységek, náluk, illetve vállalati központjaik kapujában megállt a gazdasági irányítás, s egy vidéki üzem nem több, puszta végrehajtó szervezetnél. így nem csoda, ha még az a kevés, jó képességű szakember sem marad meg a rossz körülmények között. Az előbbi általánosítás több szempontból hibás, bár a múlt örökségeként még tartalmaz jó néhány valós elemet. A számok ismeretében le kell szögezni, hogy Sza- bolcs-Szatmár iparára a gyáregységi forma a jellemző, hiszen a 98 termelőegységből 47-nek nem a megyében van a székhelye. Ám van köztük jó néhány, amely az anyavállalat szempontjából is meghatározó. Arányok Említhetjük példaként a nagyhalászi zsákgyárat, amely létszámban is, termelésben is a Kender-, Juta- és Politextil Vállalat felét adja. Ugyanilyen meghatározó az újfehértói gyapjúszövőgyár, de még az igen sok egységgel rendelkező Papíripari Vállalatnál is az egyik legfontosabb termelőegység a nyíregyházi, de hasonlóképpen beszélnek a gumigyárról is. Akkor, amikor országosan és a megyében is előtérbe került az intenzív gazdálkodás arra is oda kell figyelni, üzemi környezetben milyen tényezők segítik, s melyek gátolják kibontakozását. Mindenfajta különösebb vizsgálódás nélkül kitűnik, hogy egy adott egységben csak akkor látnak tisztán, akkor tudják pontosan számba venni tennivalóikat, ha túljutnak a puszta végrehajtó szerepen, helyben megkeresik de sajnos sok helyütt jellemző a direkt központi irányítás. Ám az eredmények ismeretében azt is el kell mondani, hogy közvetlen kapcsolatot nem lehet kimutatni az önelszámolás és az eredmények alakulása között. Ugyanakkor vannak olyan jelek, amelyek mutatják, milyen elmaradt haszon, termelés adódik abból, ha a legkisebb változtatáshoz is központi utasításra ' kell várni. (Elég az egyik gépipari nagy- vállalat példájára utalni, ahol az év elején alig volt munka, mert „nem szokás”, hogy lent, is azon legyenek; elegendő megrendelés legyen egész évre.) Belső önállóság A gyáregységekben ezekben a hetekben programtervezeteket készítettek a párt- szervezetek —a megyei párt- bizottság határozata alapján — amelyben felülvizsgálták a belső önállóság helyzetét, igyekeztek meghatározni a változtatás irányát. Sajnos sokszor nem jutottak túl az általános megfogalmazásokon, pedig éppen itt lehetett volna rögzíteni, miben kérnek nagyobb mozgásteret, s ennek milyen feltételei hiálegyenek, jól képzett mérnökök szükségesek. A termelés szintjének megítéléséhez, a gazdálkodás megannyi körülményéhez elengedhetetlen lenne a közgazdasági elemző munka. Ehhez viszont — mindenféle számítás szerint — legalább száz mérnök, közgazdász hiányzik a gyáregységekből. Ezért tesznek erőfeszítéseket a letelepítésre, próbálják megteremteni a mielőbbi lakáshoz jutás feltételeit. Közös érdek Gyáregységnek és vállalati központnak, illetve vezetőiknek egyre inkább rá kell jönniük, hogy közös érdekről van szó, mind népgazdaságnak, mind a vállalatnak egyaránt hasznos, ha eredményesebben dolgoznak a vidéki üzemek. Az a párbeszéd, amit ebből a célból indítottak, az a figyelem, ahogy kezelik a belső irányítás . korszerűsítését mind azt irányozza elő, hogy átalakítsák a beidegzett mechanizmusokat, a döntések ott szülessenek, ahol leginkább hatni tudnak az eredményekre. Lányi Botond. Igemódok — Mama! Vegyél fagyit! — így az imperatívusz. A parancsoló mód. A mama engedelmesen válaszol: — Jó, veszek. — Nekem csoki kell! — folytatja a kis legény, változatlanul felszólító módban. — Jó, legyen csoki — így a mama. — De ribizlit is akarok! — jelenti be újabb igényét a gyerkőc. — Ha van, akkor azt is kapsz — nyugtatja a fiatalasszony. — De legyen rajta hab is! — fejezi be a kívánságlistát a fiúcska. Hallgatom a párbeszédet a sorban állva. Odaérünk a pulthoz. A mama így szól: — Egy csokit, egy ribizlit! Fura — gondolkodom magamban. Vajon mi az oka, hogy lassan kihal a kérek, szeretnék. Már nincsen óhajtó mondat, csak követelő, parancsoló. Se gyermek, se szülő nem használja az emberi kapcsolatot is oly szépen szabályozó szavakat, melyek nélkülözik a parancs hidegségét, a követelés erőszakát, a felszólítás hidegségét. Azóta is figyelem, hol hallom, hogy valaki szépen fogalmazva mondja el, mit is szeretne. Köszönöm, ha e pár sort elolvasták. Kérem, segítsenek, hogy helyreálljon a szép kérés gyakorlata. Higgyék el, jobban értjük majd egymást. (b) HULLADÉKHASZNOSÍTÁS. A Kender-Juta és Polipropilén nagyhalászi gyárában üzembe helyeztek egy regenerálóberendezést, mellyel a gyártás során elkerülhetetlenül képződő hulladékot visz- szaadagolják és ismét granulátumot állítanak elő. (jávor) és megtalálják a jó ötleteket, kialakítják a gazdaságos termeléshez szükséges szemléletet. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy ismerjék a piaci viszonyokat, tisztában legyenek a műszaki fejlesztés követelményeivel, mi több, legyen eszközük is a változtatáshoz. Egyszerű lenne annyit kérni, hogy adjanak nagyobb önállóságot a gyáregységeknek, teremtsék meg mindenütt az önelszámolást, s egy csapásra megoldódik minden gond. Vannak ugyan igen jó példák — ide tartozik a Villamosszigetelő- és Műanyaggyár kisvárdai egysége, a Csepeli Szerszámgépgyár nyírbátori fúrógépgyára, a nyíregyházi papírgyár — ahol tényleg átfogó ismereteik vannak a műszaki fejlesztésről, a kereskedelem alakításáról, a pénzügyi helyzetről, nyoznak. Meglehet, hogy ebben a félsz is munkálkodott, ami gyáregység és központ viszonyában az utóbbi időben megnyilvánul. Ugyanis a decentralizációs hullám folytán sok nagyvállalat attól fél, hogy a nagy anyagi áldozatokkal létrehozott vidéki egység teljesen önálló szeretne lenni, így az anyavállalat ereje, rangja csökkenne. Pedig erről — legalábbis a megyében — szó sincs, számta- laszor hangsúlyozták, hogy a szükséges belső önállóságra kell törekedni, a belső irányítási rendszert érdemes továbbfejleszteni. A feltételek között mindenképpen az emberi tényező kerül első helyre. Ahhoz, hogy a műszaki fejlesztés követelményeivel tisztában r SZTANISZLAV SZTRATYEV Én is ember yagyok 4 villamoson az utóbbi időben egyre gyakrabban beszélgetek a vezetővel. Haladunk, mellettünk sorra elmaradnak a házak, az autók egymás után haladnak előre, ér, pedig beszélgetek a vezetővel az időjárásról, a parti gesztenyefákról és a művészetről. A vezető gyakran nem is hallja, amit mondok neki, de én beszélek hozzá. Nem tudom megkárosítani az államot 5 millióval. Nem tudom kinevezni az unokaöcsémet vezérigazgatónak. Még igazgatónak sem. Nem tudok a feleségem testvéréből érdemes művészt csinálni. Nem jutok ingyentelekhez és nem építek rá nyaralót kincstári anyagból. Nincsenek lehetőségeim. De én is ember vagyok. Es azonkívül, hogy ezt tudom, megpróbáltam én is csinálni valamit, ami tilos — átmentem a piroson. Azóta beszélgetek a vezetővel. Pontosan a felirat alatt, ami ezt hirdeti: „A vezetővel beszélgetni tilos!’’ Ez is tilos, és egyúttal az én lehetőségemnek is megfelel. Jobb híján tehát ezzel élek. Elvégre én is ember vagyok.
