Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-29 / 203. szám
8 Kelet-Magyarország 1986. augusztus 29. n LOYAS IHDUU!" PIROS A z NB-s labdarúgó bajnokság szerdai. harmadik fordulójában számos kiállítás, sárga lapos figyelmeztetés történt. Bár még a bajnokság 270. percében tartunk, a mérkőzéseken igen sok dolguk akadt a síp mestereinek. Az NB I-ben 6 játékos ke-, rült a kiállítás sorsára. Zalaegerszegen, a vendég Rába ETO nehezen tudta elviselni a négy zalai gólt. játékosai indokolatlanul sokat ..keménykedtek”. Szándékos durvaságért kapott piros kártyát Csonka és Hajszán, ezzel nehéz helyzetbe hozták csapatukat. Egerben, a siófoki Jancsika hátulról bele rúgott Csepregibe, ezért ő is idő előtt távozott az öltözőbe. Szombathelyen a Mundialt megjárt Kardos olyan szavakkal kísérte a bíró döntését. amiért egyértelmű a piros lappal való fegyelmezés. Egy másik újpesti — Kovács E. — a befejezést követő hármas sípszó után sértette meg Drigán játékvezetőt, így neki is kijárt a piros kártya. A Vasas—Dunaújváros találkozón Kalmár, a vendégek labdarúgója sorozatos durvaságért volt kénytelen előbb zuhanyozni. S ha figyelembe vesszük, hogy ekkor csak 1:0 volt az eredmény, köny- nyen rájövünk, hogy Kalmár hiányzása nagyban hozzásegítette az angyalföldieket kiütéses (5:0) győzelmük elérésében. Az NB II-ben összesen 20 sárga illetve 4 piros kártyát osztottak ki a játékvezetők. A Veszprém—Nyíregyháza összecsapáson a csereként beállt — és gólt szerzett — Marth, végeredményben saját magát állította ki, mivel a piros kártya előtt már sárga lapos büntetést kapott. Hódmezővásárhelyen a komlói Gallai, a hazaiak játékosát. Pásztort terítette le, természetes, hogy itt sem maradhatott el a „jutalom”. Vácott a keszthelyi csapat szegényedett idő előtt 2 játékossal. Előbb Sebestyén, majd Kocsis szeme előtt villant a piros lap! S hogy jogos volt-e a két kiállítás? Szőcs János, a keszthelyiek edzője eképpen vélekedett a 90 perc végén: „Ezen a mérkőzésen csak vereséget szenvedhettünk, mert a Vác tizennégy emberrel játszott.” |lcsó kifogás! Jobb lenne — minden pályán — a labdarúgók idege fölött őrködni, erre hét közben adott a lehetőség. K. Gy. 0 Bajioksáo Cserkeszen Öt győztest avattak ai első napon Sokan látogattak Nagy- cserkeszre csütörtökön, a területi lovásbajnokság első napján. Szép paripákat, sok ügyes lovast, jó versenyt láthattak az érdeklődök. Az ötletesen berendezett pályán, számos akadály nehezítette a versenyzők dolgát. — Nyolc egyesület színeiben, 40 lovas és 90 ló indul a versenyeken — tájékoztatott a házigazdák nevében dr. Lingné dr. Barabás Ilona föállattenyésztö, a verseny egyik vezetője. — Az esemény rendezői — a nagy- cserkeszi Kossuth Termelőszövetkezet — igyekszik mindent megtenni a sikeres lebonyolítás érdekében. Délelőtt díjlovaglásban, délután pedig díjugratásban szálltak nyeregbe a versenyzők. Egymás után szólította rajthoz őket a hangosanbeszélő, s „Lovas indulj!” után igyekeztek hibapont nélkül teljesíteni a pályát. Mire az utolsónak indult versenyző is befejezte a feladatot, a versenybíróság kiszámolta az eredményeket. Csütörtökön történt: Felnőttek. Egyéni díjugratás (könnyű): 1. Hegyes Lajos (Nyh. Tangazdaság) Követ n. 1. 0 hibapont (76.1). 2. Herbert Rathgeber (Hortobágyi ÁG) 0 hp. (60,6), 3. Kug- ler László (Hortobágyi ÁG). Ifjúságiak. Kezdő egyéni díjugratás: 1. Révész Sándor (Nyírtass) Czinege n. 1. 0 hp., 2. Kunkli Ferenc (Balmazújváros) 3, 3. Losonczki Judit (Dag) 3, 4. Hanyicska Csaba (Nyth. Tangazdaság) 4. Bajnok, egyéni díjugratás: 1. Nádházi Árpád (Dag) Fáraó n. 1. 0 hp. (78,5)^2. Pető Szabolcs (Nyírtass) 0 (84,6) 3 Nagy József (Balmazújváros), 4. Szakos József (Nagy- cserkesz). Kezdő lovak díjugratása (könnyű): I. Hegyes Lajos (Nyh Tangazdaság) Kontra n. 1., 2. Sutyák János (Balmazújváros), 3„ Bodnár Zoltán (Dag) Díjlovaglás: 1. Nagy Sándor (Debr. Fefag) Poéta n. 1., 2. Sutyák János (Balmazújváros), 3. Ling Attila (Nyh. Tangazdaság). (kovács) Atlétikai EB Csütörtökön 'a oöa gerelyhají- tás selejtezőjében 62 .méter volt a szint, ezt azonban csak nyolcán dobták meg. igy a következő négy sportoló is döntőbe jutott, hogy meglegyen a 12-es létszám. Nem volt köztülk az országos csúcstartó Malovecz Zsuzsa, aki mindössze 56,44 métert hajított. Jobban szerepelt Bakos György, aki a 110 méteres gátfutás 3 előfutamában lépett pályára. A győztes szovjet Kazanov (13,89 mp) mögött 13,96 mip-ces idővel második lett; s biztosan [került a pénteki középdöntőbe. A magyar válogatottat érintő kellemetlen meglepetések sorozata a férfi távoliigró'k selejtezőjében folytatódott. Fedetitpályás Euirópa-bajnoki cimimél büszkélkedő Pálóczi Gyula úgy „vérzett el”, hogy meg sem közelítette a 8 métert, 7,19-e még [közepesnek sem mondható ... , Bakos! Béla pénteken a tvár- masuigrás selejtezőjében szerepel. Bakos György pedig a 110 m .középfutaméiban a döntőbe jutásért küzd. MAI MŰSOR Labdarúgás. NB-s utánpótlás- bajnokság: NYVSSC—Csepel seri dűlő és ifjúsági mérkőzés, a Ti- szavasvári úti pályákon, egyidö- ben 11,30. Lovassport. Kelet-Magyarország területi lovasbajnoksága, Nagycserkesz, lovaspálya. Díjlovaglás: 8, díjugratás: 14 óra. TORNA. Forma, szépség, ügyesség. Sport! (Fotó: Elek Emil) KÉZIMUNKÁZOK, KÖTŐDÉSEK FIGYELEM! A nyírbátori Ruházati Áruháiz 1986. szeptember 1-től megkezdi a kézi és ipari fonalak forgalmazását. 10 féle színben választhat a Kitty 14/2-es bolyhozott 1 kg-os kiszerelésű csévézett fonalakból. Az ipari fonal ária: 460,— Ft,kg Kézikötésű sima, ára: 516,— Ft/fcg. • Udvarias, előzékeny kiszolgálással várjuk Kedves Vásárlóinkat. Röviden KRIZÁN SÁNDOR ES BÚZÁS LAJOS is magára húzta az angyalbőrt. Az NYVSSC NB Il-es csapatában már lehetőséget kapott fiatal labdarúgók valamelyik honvédegyüttest erősítik majd a tizennyolc hónap alatt. FÉRFI KOSARLABDATORNÁT rendeznek Nyíregyházán a hét végén. A Szabolcs-Szatmár megyei Kosárlabda Szakszövetség rendelkezésében a tanárképző főiskola csarnokában kerül sor a Sóstó Kupa mérkőzéseire, amelyet férficsapatok részére írtak ki. A torna programja: Szombat, 9 óra: Nyh. Vízügy— Kritikus értékelés Mexikóról ÁiSH-állésfoglalás a magyar labdarúgóválogatott VB-szereplósóről TESTNEVELŐ TANÁROK ÉRTEKEZLETE. A fiatalok testi nevelése, az iskolai sportórák színvonalának emelése, az ébredező diáksport hogyanjának továbbvitele, a testnevelés tanítása volt a témája csütörtökön Nyíregyházán a 19-es számú általános iskolában tartott értekezletnek, amelyen a megyeszékhelyi általános iskolai testnevelő tanárok vettek részt. Tanárképző II. 10,30: Mg. Főiskola-Tanárképző L. 15: Nyh. Vízügy—Mg. Főiskola. 16,30: Tanárképző I.—Tanárképző II. Vasárnap, 8,30: Mg. Főiskola- Tanárképző II. 10.00: Tanárképző I—Nyh. Vízügy., SZÉP MAGYAR SIKERT hozott Szalonikiben, a hallatlanul nehéz, négyes szorzóju európa-bajnoki futam, a Halkidikis Rallye. Fer- jáncz Attila és Tandari János okos taktikával végül a második helyen végzett az erős mezőnyben a Lancia Delta S9-el autózó olasz Tabaton. Tedesehini kettős mögött. A magyar páros nerd sok pihenőt kapott, hiszen a hét végén átköltöznek Plovdivba ahol a kettes szorzóju Hebros Rali yen vesznek részt A magyar labdarúgó-válogatott mexikói világbajnoki kudarca után az MLSZ jelentése több fontos kérdésre nem adott választ, 'Wni az Állami Ifjúsági és Sporthivatalt arra késztette, hogy részletesebb, kritikusabb és a jövőbe mutató értékelést készítsen. Az ÁISH állásfoglalását csütörtökön a hivatal tanácstermében Tibor Tamás elnökhelyettes sajtótájékoztatón ismertette. Az értekezleten jelen volt Szepesi György, az MLSZ elnöke és Páncsics Miklós főtitkár is. Az állásfoglalás kiemeli a vezetési hibákat, amelyek közül néhányra az MLSZ jelentése is felhívta a figyelmet. A szövetség vezető munkatársainak idejét, energiáját aránytalanul lekötötte a válogatottal való foglalkozás, így a sportág más fontos kérdései háttérbe szorultak. A szövetségi kapitány és segítőtársai a szakmai koncepciókat és programokat nem tárták az elnökség elé, nem tartottak rendszeres kapcsolatot a válogatottakat adó szakosztályokkal. Az MLSZ veze- i tése és a labdarúgással köz- ; vétlenül foglalkozó OTSH- : vezetők elmarasztalhatok azért, hogy a szövetségi kapitány nem tett eleget be- i számolási kötelezettségei- ■ nek, a mexikói kudarc után sem készült átfogó értékelés a felkészülésről és a szereplésről, az MLSZ veil zetői nem irányítottak, hanem a kapitány kiszolgálóivá váltak. A válogatott keret játékosai túlzott védelmet kaptak, fegyelmezetlenségeik megítélésénél indokolatlanul megkülönböztetett bánásmódban részesültek. A szövetségi kapitány a kelleténél jobban ragaszkodott a selejtezőkön sikerrel szerepelt játékosokhoz, ez morális problémák forrásává ! vált. A játékosok edzésmunkájukban, életmódjukban sokat engedtek meg maguknak, a felelősségre- vonás veszélye nélkül. A keret tagjai és a szakvezetők aránytalan anyagi elismerésben részesültek, a | jutalmak nagyságát nem befolyásolta számottevően, hogy felkészülési, vagy tétmérkőzésen szerepeltek. Melléfogás volt az ausztriai edzőtáborozás, az ott végzett edzésmunka kedvezőtlenül befolyásolta a kellő forma kialakítását. Célravezetőbb lett volna a VB-re utazás -előtt hazai körülmények közötti edzésekkel az erőnléti elmara- ! dások pótlása. Ausztriában ^vezették be a szénhidrát - dúsabb étrendet is, amelyről az MLSZ orvosi bizottsága nem tudott és utólag sem ért egyet vele. További jelentős hibaforrás volt az ellenőrző, mérkőzések hiánya. A bajnokság lezárásától az első VB- mérkőzésig eltelt csaknem 40 nap alatt a válogatott kizárólag gyenge ellenfelekkel találkozott. A válogatott játékosain a három VB-mérkőzésen a túledzett- ség tipikus szimptómái mutatkoztak. Mozgásuk lelas- s’/it, nem tudták taktikai feladataikat ellátni, későn II Keletligyarorszíg Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopfca János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona ú. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. reagáltak az ellenfél akcióira, igyekeztek kivonni magukat a játékból. így a VB-döntőben a magyar válogatott meg sem közelítette a selejtezőkben nyújtott átlagos teljesítményét a szakvezetők nyilatkozataikban helytelenül ítélték meg az ok-okozati viszonyt. Nem a gyorsan kapott gólok okozták a csapat széthullását, hanem az, hogy egy eleve letörten pályára lépő, rossz erőállapotban lévő csapat képtelen volt az ellenfél döntő fölényét megakadályozni. A rajt után a további két mérkőzésen sem tükröződött a játékosok teljesítményében a kudarc feledteté- sének szándéka, a továbbjutáshoz szükséges akarat. A bajnokság utolsó fordulóinak tétnélkülisége, az edzésmunka nem támasztott megfelelő követelményt. A játékosokat a korábbi sikerek megtévesztették, né- hányan a sportszerű életmód alapvető követelményeit sem tartották be. A szövetségi kapitány észlelte a hiányosságokat, de az azok kijavítására választott módszere nem volt eredményes. Az állásfoglalás szerint szükséges azt is leszögezni, hogy az elmúlt három esztendőben pozitív vonások és elismerésreméltó eredmények is jellemezték a válogatottat. Egy-egy mérkőzésre sikerült nemzetközi színvonalú teljesítményt i nyújtó csapatot felkészíteni, ezért is váltott ki széles körben csalódást a magyar csapat VB-szereplése. A mexikói fiaskó igazolta, hogy a magyar labdarúgás színvonala továbbra is közepes, ahogy a válogatott is csak a nemzetközi középmezőnybe tartozik. Ami pedig a jövőt illeti: a válogatott keret felkészítésének folyamatát nem szabad kiszakítani a labdarúgás egészéből. A játékosok anyagi élismerésének mindenkor összhangban kell lennie a követelmények teljesítésével, az eredményekkel. Az ÁISH megkülönböztetett figyelemmel kíséri, támogatja és ellenőrzi a labdarúgás fejlesztésiével kapcsolatos feladatok teljesítését. Széles körű összefogás megteremtésével mindent megtesz a sportág morális tisztulásáért. Olyan légkör megteremtésére törekszik, amely elítéli és megakadályozza a fegyelemsértést, a szabálytalanságot, az érdemtelen támogatást, a jogtalan igények kielégítését. Az AISH következetesen támogatja az MLSZ-t e jelenségek elleni fellépésében. Végül az állásfoglalás leszögezi: a megjelölt feladatok szükségessé teszik az MLSZ szervezetének korszerűsítését, személyi ösz- szetételének megújítását, erre már októberben sor kerül. Tibor Tamás befejezésül hangoztatta: az ÁISH állásfoglalása nem az MLSZ elnöksége, vagy annak vezetői ellen irányul, a most nyilvánosságra hozott jelentés a szövetség közreműködésével készült. Hasonló szellemben nyilatkozott Szepesi, György, az MLSZ elnöke is. (MTI)