Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-29 / 203. szám
1986. augusztus 29 Kelet-Magyarország 5 Évnyitó a tanárképző' főiskolán Tanévnyitó ünnepi tanácsülést tartanak augusztus 30-án, szombaton délelőtt 10 órától Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola atlétikai pályáján. Ekkor kerül sor az első éves hallgatók eskütételére, valamint a jubileumi oklevelek átadására is. ŰJFEHÉRTÓ, MŰVELŐDÉSI HÁZ: Tanfolyamok, szakkörök Az újfehértói Ady Endre Művelődési Ház gazdag programmal várja a művelődni, szórakozni vágyókat. Szeptembertől többek között gyermeknéptánccsoportot, szabó-varró, illetve kezdőknek és haladóknak német nyelvtanfolyamot indít. Beindul, valamint tovább működik a kertbarátklub, a gyermekklub, a Rozmaring cite- razenekar, a munkásszínját- szókör, továbbá a családi és társadalmi rendezvényeken közreműködő csoport. HELYÜKRE KERÜLTEK A SZABADSÁGOD RÉGI címerei. A budapesti Szabadság-hi- dat díszítő régi címerek és a stilizált koronák beemelésével gyakorlatilag befejeződött a Szabad- ság-híd felújítása. Dísztőr VISSZAVÁLTJÁK A TAN- TUSZOKAT. A nyilvános telefonok használatának egyszerűsítése és egységesítése érdekében a távbeszélőérmével (tantusszal) működő nyilvános készülékeket a Magyar Posta az ország egész területén kicserélte pénzérmékkel működő készülékekre. A távbeszélőérmék árusítása megszűnt, a lakosság készletében levő érméket Budapesten valamennyi postahivatal, vidéken pedig a városi 1-es számú postahivatalok 1986. december 31-ig névértékben (2 forintért) visszaváltják. A lio sz. Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet értesíti tanulóifjúságát, hogy az 1986/87. tanév tanévnyitó ünnepélyét 1986. augusztus 31-én 15,30 órakor tartja. (1738) Csónakázók Sóstón — napozók Mátészalkán, (jávor) Indiai hölgy válasz ijietn a női egyenjogúság élharcosai ők, még csak lm nem is a nagyvárosi szabados életmód hatott rájuk, de tény: az indiai Radzsasztán államban sok törzsben és kasztrétegben a nők nem csinálnak tabut a kötetlen párválasztásból, jobban mondva a partnercseréből. Az újraházasodásnak külön rítusa van, a nata. Akkor esik meg, ha a házastársak valamelyike meghal, vagy a pár kölcsönösen megállapodik: nem jó már együtt. De igencsak gyakori, hogy az egyik fél egyszerűen otthagyja a másikat; ebben általában a gyengébb nem képviselői a kezdeményezők. A nata ceremóniája törzstől és kaszttól függően változik. Legelterjedtebb formája, hogy a nő vízzel teli edénnyel a fején beállít a „kiszemelt" új férjhez, aki a csöbröt háza elé helyezi: megköttetett a házasság. Nem ritka eset, hogy az újdonsült partner vigasz- díjat fizet az elhagyott férjnek, sőt, időnként a lányos apának is csurran-cseppen valami. A nyitott partnercsere hagyománya azonban csak a társadalmi ranglétra alsó fokain álló kasztoknál dívik. Szociológusok szerint a nata arra vezethető visz- sza, hogy a szóban forgó rétegeknél több a férfi, mint a nő: az utóbbiaknak tehát nem kell attól tartaniuk, hogy hűtlenkedésük következtében partner nélkül maradnának. „Rajongók” a színpad szélén, (cs) Pótolják a hiányzó mellékletet Csütörtökön kora reggel jogos - panasszal kereste szerkesztőségünket a sóstóhegyi lakosság — lapunk ottani olvasói — nevében Lábossá Gusztáv, a Hazafias Népfront körzeti titkára: a Kelet-Magyarország „Nyíregyházi Élet” című, havonta egyszer megjelenő városi mellékletét az ottani előfizetők ezúttal (szerdán) nem találták meg az újságban, holott a város belterületén ezzel a négyoldalas melléklettel olvashatták az emberek a lapot. Számukra ez már csupán azért is érzékeny veszteség, mert róluk, illetve a sóstóhegyiek gondjairól-bajairól szólt a melléklet egyik cikke. Szerkesztőségünk e panasz nyomán megtudta, hogy nem csupán Sóstóhegy-. hanem a város vonzáskörzetéhez (közigazgatásilag) tartózó többi külterület előfizetőihez sem érkezett meg a Nyíregyházi Élet. Ezt követően az illetékesek intézkedtek: az adminisztrációs hiba folytán kimaradt közel ötezer mellékletet az olvasók a mai lapszám mellett kapják kézhez — tőlük egyben elnézést is kérünk a későbbi kézbesítésért. NYfRBÉLTEK: Fejlesztik a telefonhálózatot Eredményesen zárultak a Nyírbélteki Nagyközségi Közös Tanácsnak, valamint a Debreceni Postaigazgatóságnak a Nyírbéltek és térsége VII. ötéves tervi postai hálózatfejlesztése ügyében folytatott megbeszélései. A közeljövőben Nyírbéltek térségében jelentősen fejlesztik a távbeszélő-hálózatot. EGY HÉTTEL KÉSŐBB. A Jósa András Múzeumban a Szabolcs-Szatmár megye céhes emlékeit bemutató kiállítás technikai okok miatt csak szeptember 5-én, pénteken délután 3 órakor nyílik. A MAGYAR KOMMUNISTA IFJÜSAGI SZÖVETSÉG első ízben rendezi meg a szolgáltatásban dolgozó fiatalok országos találkozóját. A találkozóra augusztus 29. és 31. között három városban, Miskolcon, Szombathelyen és Szegeden kerül sor, éjszakad utazással, 400 fiatal részvételével. A találkozó alapvető célja a szolgáltatásban dolgozó fiatalok körében az ifjúsági szövetség befolyásának növelése, a kongresszus határozatainak széles körű megismertetése, az ifjúság mozgósítása a népgazdaság előtt álló feladatok megvalósítására. A három nap alatt politikai fórumra, szakmai találkozókra és szakmai-politikai tapasztalatcserére. valamint szabadidős programokra is sor kerül. MACSKABARÁTOK NYÍREGYHÁZÁN. A Herman Ottó Országos Állat- és Természetvédő Egyesület berkeiben megalakult Nyíregyházán a macskabarátok kelet-magyarországi csoportja. A szervezet pillanatnyilag 35 tagot számlál. A céljuk: az érdekelteknek a macskatenyésztésihez, valamint a kiállításokon való részvételhez segítséget adni, valamint a tagoknak érdekvédelmet nyújtani. A csoport elnöke Cseppentő József, Nyíregyháza, Legyező utca 68. szám alatti lakos. A tevékenységük Szabolcs- Szatmáron kívül Hajdú és Borsod megyére is kiterjed. Újdonságok a tárgynyereménysorsoláson A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a szeptember havi (lottószelvények között szeptember 30-án sorra kerülő tárgynyeremény-soroolá- son egy Volkswagen. Golf, egy Polski Fiat 126-os és egy Trabant Limousin Special típusú személygépkocsit, valamint tíz darab kétszemélyes Dubrovniki iluxusüdülést is kisorsolnak. Újdonság továbbá a ..Tíz forintért plusz 10 lehetőség” akció, melynek lényege, hogy szeptembertől kezdődően a tárgynyeremény- sorsoiáson nyertes szelvények között ,,ráadásként” 10 darab 30 ezer forint értékű vásárlási utalványt is kisorsolnak. így a szeptemberi lottószelvények tárgy- nyeremény-sorsolásán összesen 1290 plusz 10, azaz 1300 nyeremény talál gazdára. AZ ORSZÁGOS ANYAG- ÉS ARHIVATAL közleményt adott ki egyes energiahordozók termelői árának változtatásáról. Ebben rámutat, hogy hazánkban 1986. május l-i hatállyal csökkentek a kőolaj és egyes kőolaj-feldolgozási termékek termelői árai 11- tői 26 százalékig terjedő mértékben. A világpiacon bekövetkezett újabb árcsökkenésekhez igazodva szeptember 1-től ebben a termékkörben — árképzési elveinket változatlanul alkalmazva — újabb termelői árleszállításra kerül sor. Egyidejűleg szükségessé válik a szén, a tűzifa és a villamos- energia termelői árának — a fogyasztói ár változatlan hagyása melletti — emelése. Az ipari felhasználású fűtőolaj és a gudron termelői ára 25,9 százalékkal, a RT petróleumé (kerozin) 25 százalékkal, a vegyipari benziné 16,8 százalékkal, a vegyesipari földgázé pedig 7,0 százalékkal csökken. A szóban forgó termékek lakossági (kereskedelmi) forgalomba nem kerülnek. A kőolajtermékek termelői árának csökkentésével egyidejűleg átlagosan 18 százalékkal emelkedik az energetikai szenek termelői ára, míg a kokszolható szeneké nem változik. A szénárak emelésével egyidejűleg — a fütőértékkel arányosan — 20,8 százalékkal emelkedik a tűzifa termelői ára is. A villamos energia termelői ára kisebb mértékben változik, átlagosan 3,5 százalékkal emelkedik. A közeljövőben sor kerül a vízkészlethasználati díj, valamint az árufuvarozási dijak emelésére is. * Munkavédelmi, társadalombiztosítási és szociálpolitikai kérdésekben való jártasságukat bizonyították a résztvevők azon a vetélkedőn, amelyet a Kelet-Szöv- ker. Vállalatnál .tartottak Nyíregyházán. A 7 csapat első három helyezettje jutalomban részesült; a legjobbak pedig (a Kelet Áruház ajándék- és illatszer osztályának csapata) részt vesznek majd a megyei vetélkedőn, amit szeptember 6-án tartanak Nyíregyházán. Hétvégi orrosi ügyeletek BETEGELLÁTÁS: Nyíregyházán munkanapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a megyei rendelőintézetben — Bocskai utca 73., telefon: 11-000 és 12-222 — tartanak ügyeletet. Az éjszakai ügyedet munkanapokon csak a nyíregyházi, nyirszőlősi, orosi és nagycserkesz! betegeket fogadja, mert a városkörnyéki többi községben a helyi körzeti orvosok tartanak készenléti ügyeletet. Hétvégén, szombaton reggel 7 órától, hétfő reggel 7 óráig van állandó orvosi szolgálat a központi ügyeletén. Ott látják el ez idő alatt a Nagycserkeszről, Nyírtelekről, Kótajból, j Sényőről, Nyírturáról, Kálmánházáról és Nyírpazonyból érkező gyermek es felnőtt betegeket is. AZ INJEKCIÓKAT felnőtteknek és gyermekeknek a Vay A. körüt 3. szám — közismert nevén piros ház —, a Jósavá- rosban, a Korányi köz 2. sz. alatti orvosi rendelőben adják be szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig. FOGÁSZÁT: Ezen a héten szombaton és vasárnap a Bocskai u. 73. sz. földszint 407-es rendelőjében van ügyelet, ahol csak sürgős esetekben fogadják a betegeket reggel 8 órától 14 óráig. GYÓGYSZERTÁRÁK: Nyíregyházán az állandó éjjel-nappalos ügyeletes a Szabadság téri (Korona épületében lévő) gyógyszertár, mely szombaton és vasárnap folyamatosan nyitva tart. A nappali nyitvatartás rendje reggel 7 óra 30 perctől este 20 óra 30 percig. Az éjszakai ügyelet csak sürgős esetekben ad ki gyógyszert. Minden szombaton nyitva tart a Bocskai u. 61. sz. alatti gyógyszertár reggel 7 óra 30 perctől délután 4 óráig. Állatorvosi ügyelet: Ezen a hét végén szombaton reggel 6 órától, hétfő reggel 6 óráig az I-es körzetben (Nyíregyháza-Nyírszőlős, Kálmán- háza. Butyka. Vadas) dr. ifj. Guibicz Pál, Nyíregyháza. ív u. t., telefon: 19-538, a Il-es körzetben (Nyíregyháza-Oros. Nyírpazony, Napkor) dr. Maj- lényi György. Nyíregyháza, Bocskai u. 19., telefon: 11-265. — tart ügyeletet. Halálos végű verekedés az Estikében * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy szerkesztőségünk vasárnapi ügyelete augusztus 31-én reggel 8 és este 8 óra között a 15-124 telefonszámon hívható. TŰZ ROZSRETBOKORBAN. Kigyulladt egy magánhasználatban lévő dohányszárító berendezés és a benne lévő dohány augusztus 28-án, csütörtökön Nyíregyházán, Rozsrétbokorban. A tüzet a nyíregyházi állami tűzoltók oltották el. A tűz keletkezési okát és az anyagi kár nagyságát vizsgálják. A nyíregyházi Estike presz- szóban (sokan 4-es kocsmaként ismerik) tegnap délelőtt snóblizás közben Király József 31 éves nyíregyházi esztergályos összeveszett Bíró János 58 éves nyíregyházi lakossal. Bírót kiküldte a presszó vezetője, Király utánament, és dulakodni kezdtek. Király pofon vágta Bírót, majd az őt figyelmeztető Kádár Istvánra támadt, őt is többször megütötte. Bíró olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a tett helyén meghalt. A helyszínről menekülő Királyt a rendőrjárőr elfogta, és őrizetbe vették. A halállal végződött esemény körülményeinek tisztázására a nyomozás folyik. II Kelet füagyarország I KÉPEK I ‘ 29., péntek KRÓNIKA BEATRIX. ERNA NAPJA A Nap kél 5 óra 58 perckor — nyugszik IS óra 33 perckor. A Hold kél 0 óra 09 perckor — nyugszik 16 óra 39 perckor. Kilencven éve született G oszt óla István (1896—1939) földmunkás, kommunista mozgalmi harcos. Várható időjárás ma es- t tig: Délutántól nyugat felől lassan növekvő fedhőaetre számít hatunk esővel, ziva- tarral, gyakran élénk déli széllel. A hőmérséklet hajnaliban Dl, 16 fok között, délután 26 fok körül lesz. * BUSZJÁRATOK KASSÁRA. A Szabolcs Volán Vállalat a Nyíregyháza és Kassa között közlekedő nemzetközi autóbuszjáratát augusztus 30. után is (szombati napokon) közlekedteti — az utasforgalomtól függően. A SZAVIC&AV értesíti vendégeit, hogy a megyei strandfürdők szezon végi zárási időpontjai az alábbiak szerint alakulnak: a baktalórántházi, csengeri, nagy- kallói strandfürdő és a nyíregy- házi tavi strand augusztus 3l-én van nyitva utoljára. Kisvárda, Tisza vas vári. Fehérgyarmat, Mátészalka, Nyírbátor strandfürdői augusztus 31-én vannak nyitva utoljára, azonban jó idő esetén szeptember 15-ig, a hétvégeken, tehát 6—7-én, illetőleg 13—14-én nyitva tartanak. Folyamatosan szeptember 15-ig üzemeltetjük a nyíregyházi parkfürdőt és a vá- sárosnaményi strandfürdőt. A nyíregyházi parkfürdő szeptember 15 után a péntek és szombati napokon áll az úszni, fürdeni kívánó vendégek rendelkezésére. (1719) Megér egy mosolyt __j._________ — Mond, szivem, hány férfit szerettél előttem ? A lány hallgat. — Miért nem válaszolsz? — Még mindig számolok. VE 11-277 Hírügy etetőt: CSELÉNYI GYÖRGY P 4 Bensőséges ünnepség : volt augusztus 27-én, szer- ; dán Budapesten a Belügy- : minisztérium Határőrség ; országos parancsnokságán. j 55. születésnapja alkal- * * mából Heizer György ez- ' ■ redesnek, a nyírbátori . határörkerület parancs- $ nokának Földesi Jenő al- J ’ tábornagy, belügyminisz- * tériumi államtitkár dísz- J ; tőrt adományozott. A kitüntetést Tóth Imre ve- * zérőrnagy, a BM Határőrség országos parancsnoka adta át, aki méltat■ ta a kitüntetett munkás- i ságát, majd további svke- J ! reket kívánt neki. * #