Kelet-Magyarország, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-01 / 153. szám

1986. július 1. Kelet-Magyarország 7 Zöldmunka és lombtrágyázás a gyümölcsösben Kötelező a védekezés Amerikai fehér szövőlepke- invázió Az utóbbi időben nemcsak az eper- és a juharfákat lep­ték el az amerikai szövőlep­ke hernyói, hanem a szilva-, a dió- és almafákat is. Meg­figyelők szerint a párás me­leg (melyből az elmúlt na­pokban bőségesen részesed­tünk) és a napfényes időjárás hallatlan mértékben segítette a felszaporodást. A szövőlepke az éjszakai órákban repül. A rajzás­biológiai megfigyelések iga­zolják, hogy a lepkék megje­lenése után 10—14 nap múl­va már várható az első her­nyók illetve hernyófészkek megjelenése! Az ellene való védekezés mindenki számára kötelező. A fiatal hernyókat mecha­nikai úton is gyéríthetjük a néhány levélből álló hernyó­fészek lemetszésével és meg­semmisítésével. Vegyi véde­kezés szempontjából rendele­tileg az országot két nagy övezetre osztották. Az „A” övezetben a mechanikai vé­dekezésen kívül a vegysze­res védekezés is kötelező ér­vényű. így Szabolcs-Szatmár- nak az országhatártól számí­tott 25 kilométer mélységű sávjában a védekezést a ter­melők költségére hajtják végre, ha azok nem védekez­tek. Közterületeken, 'az utak mentén, a megyei növényvé­delmi és agrokémiai állomás permetez. A „B” övezetben, az ország más részén csak akkor kötelező a vegyszeres védekezés, ha a mechanikai (kézi) védekezés nem bizo­nyul elég hatékonynak! — Ha nem védekezünk idő­ben, úgy a fiatal hernyók megkezdik a levelek hámoz- gatását. Később átrágják a levéllemezt úgy, hogy csak a vastagabb ereket és a levél­lemezt hagyják meg! Köny- nyen fel lehet ismerni a her­nyók kártételét, mert a fer­tőzött leveleket dúsan szö­vik be, a hernyófészket egy­re nagyobbítják, szövedékü­ket ürülékszemcséikkel és le­vedlett lárvabőreikkel is szennyezik. Kifejlődve a hernyók szétmásznak, s leve­leket karéjozzák, sőt a gyü­mölcsök felületét is megrág­ják, meghámozzák! A bábalakban telelő kár­tevőnek évente két nemzedé­ke fejlődik. Először április végén jelennek meg, s rajzá­suk június közepéig tart. Má­sodszor július végétől augusz­tus közepéig repülnek a lep­kék. Párzás, tojásrakás után a tojásokból kikelő lárvák eleinte csak annak a levél­nek a fonákján hámozgat- nak, amelyen a tojáscsomó volt. Ahogy a lárvák növe­kednek, úgy nő kártételük is. A magányosan károsító ki­fejlett hernyók bábozódása szeptember végén kezdődik, de gyakran október végéig is elhúzódhat. A védekezéshez hatékony vegyszerek állnak rendelke­zésünkre. Ködszerűen kiszór- ra, filmszerű permetlébevo- natot biztosít a jó hatású növényvédő szer a Ditrifon 50 WP 0,2 százalékban, a Ne- xion 40 EC 0,15 százalékban, valamint a Chinetrin 25 EC 0,05 százalékos töménység­ben. Az utóbbi készítménynek nagy előnye, hogy emberre, melegvérűekre nézve nem mérgező. Gyenge méreg, élelmezés-egészségügyi vára­kozási ideje mindössze négy nap. A permetezések során magunk és környezetünk vé­delme érdekében, a munka- és balesetvédelmi óvó rend­szabályokat szigorúan tart­suk be! Dr. Széles Csaba Gombagyűjtök figyelmébe A gyilkos galóca áldozatai Nyári gombák, mérges gombák Bejárta az országot a rémisztő hír, hogy egy férfi különböző helyeken gyilkos galócát árusí­tott, többen vásároltak belőle és sokan — közöttük gyerekek — életveszélyes állapotban kórház­ba kerültek. A figyelmeztetés, a felvilágosító munka állandó jel­legű és mégis ismételten előfor­dul, hogy emberek tudatlanul, hozzá nem értéssel gombát szed­nek, gombát fogyasztanak, a gombát eladják, másokat meg­ajándékoznak vele. Megyénk tájain kedvező időjá­rási feltételek mellett ebben az időszakban bőséggel teremnek jóízű, ehető gombák, de alak­ban, színben ezeken a termés-, helyeken sok a mérges gomba is. Ezért is szükséges, hogy a gom­bát — legyen az bármilyen faj­ta — körültekintéssel, válogatot- tan szedjük, s a leszedett gom­bát fogyasztás vagy eladás előtt gombaszakértővel vizsgáltassuk meg. A következőkben a megyé­ben fellelhető gombafajokról közlünk ismertetőt. CSIPERKEGOMBA-FAJOK Ezek a gombák általában köze­pes, nagy termetű, galléros tön- kűek, lemezeik rózsaszínű, majd sötét feketésbarnák lesznek. Kalapjuk domború, vastag húsú, többnyire fehéres, sárgásbarna színűek. A kalap bőre szálkás, de lehet teljesen sima is. Leme­zeik sűrűn állók, de nem lefu­tók. A tönk zömök, tömör, vas­tag. Húsuk egészen merev. Ha­zánkban a legismertebb fajok ebben a nemzetségben találha­tók csiperke, csipike, vagy sam­pinyon névvel. E nemzetségben már nagy mennyiségben ter­mesztett gombák árusításával is találkozhattunk, gyakran a me­gye nagyobb élelmiszerboltjai­ban. Itt szeretném megemlíteni az egyik legismertebb fajtát, a kerti csiperkét (Agaricus cam- pester). Kalapja fehér vagy bar­násfehér, húsa vastag, lehúzha­tó vastag bőre van. Lemezei ró­zsaszínen át sötét csokoládébarna színűvé válnak, tönkje galléros, kalapjuk többnyire félgömbben alakuló, kiterülő lesz. Nyomás­helyeken barnul, esetleg vörös foltos, a kalap széle kezdetben aláhajló, lemezei nem lefutók, sűrűn állók, a tönk körül sza­badon állnak. A gallér soká bo­rítja őket, csak az igen fiatal példányokon halvány rózsaszí­nes, ami szép rózsaszín, majd húsvörösön át csokoládé, illetve fekete színűvé válnak. Kellemes, közismert fűszeres csiperkegomba illatú, jellegze­tes illata szárítva is felismerhe­tő, más gombáktól ez is meg­különbözteti őket. Előfordulnak füves réteken, erdőszéleken, le­gelőkön, kertekben, utak men­tén, ritka akácosokban. A mi megyénkben igen gyakori gom­ba. Már áprilistól, esők után gyorsan megjelenik és december elejéig is hozhat termést, ked­vező időjárás esetén. Felhaszná­lása igen változatos és kiadós. Levesnek, salátának, rántva, húshoz, ételízesítőnek, gombapor- keverékként és konzervként is­mert. Több mérges gombával össze­téveszthető, külön vigyázni kell a gyilkos galócákkal való össze- cserélésére. (2. pontban részle­tesebben tárgyalva.) Erdei csiperke (Agaricus silva- ticus). Kalapjuk fiatalon kissé szögletes, majd harang alakú, ki­terülő. Az egészen fiatal gomba kalapbőre fehér színű, amelyet sűrűn borítanak barna, vörös­barna, szálkás pikkelyek. Ké­sőbb a kalapszín barnára válto­zik, a szálkás pikkelyek még sö- tétebb árnyalatúak lesznek. Le­mezeik felkapaszkodók, aprók, szürkés színből sötétbarnák, fe­héresbarnák lesznek. A fiatal lemezek fogáskor, vágáskor fel­tétlenül vörösödnek. Tönkjük hengeres alakú, alul kissé gu­mós. Gallérjuk magasan álló, le­lógó. Húsuk fehér, a friss pél­dányoké vágáskor intenzíven vö­rösödig, ize jó, szaga kellemes. Megtalálhatók fenyőerdőkben, fő­leg lúcosokban. A mérgező gom­bák közül a párducgalócával té­veszthető össze. (2. sz. pontban részletesebben.) A csiperkefajok között előfordul nagyobb pél­dányban még ízletes, óriás, me­zei és erdőszéli csiperke. A csi­perkék között is találhatók mér­gező, nem ehető fajok. Ilyen például: Sárguló csiperke (Agaricus xanthodermus). Közepes terme­tű, fiatalon kissé szögletesen gömbölyded, fehér, fehéres ka­lapbőrű egyedek tartoznak ide, melyek nyomásra élénk citrom­sárgára foltosodnak. Ha kalap­bőrüket vagy tönkjük felületét megsértjük, szemlátomásra sár­ga szinű elváltozást észlelünk. Lemezei élénk rózsaszínűre sö­tétednek, majd feketésbarnára változnak. Tönkjük fehéres, hú­suk gumós. Kalapjuk hártyás, szakadozó, alsó oldala lehet vi­lágos krémszínnel díszített. Sza­ga kellemetlen, karbolra, jodo- formra emlékeztető, azonban nem mindig érezhető erősen. Fü­ves helyen, akácosokban, legelő­kön tavasztól gyakori. Nem ehe­tő, enyhe mérgezést okozhat. A felső képen a gyilkos galóca (Ammanita phalloides) tojás for­mában és a bimbós pöfeteg (Lycoperdon perbatum) látható. Lent a gombametszeteket látjuk. A gyilkos galóca zárt burkában, a kalap- és lemezkezdemények, valamint a tönk jól megállapítható. A pöfeteggomba belseje laza, egyszínű, szivacsos állományú, fe­hér. A GALÖCAK Az ide tartozó fiatal gombát teljes burok zárja körül, amely később vagy a tönk alján fel­tűnő bocskor alakjában, vagy szétszakadozva a gomba kalap­ján fehéres, letörülhető pöttyök, foltok formájában marad meg. A tönkön fejlett gallér van, a lemezek fehérek (egy fajon sár­gák), sűrűn állók, nem lefutók, a kalap széle felé szélesebbek. Kalapjuk többnyire domború, félkör alakú. A tönk többnyire fehér, karcsú, nyúlánk, alul gu­mósán megvastagodott. Húsa pu­ha, közepes vagy nagy termetű, gyökérkarcolt gombák. Erdők ta­laján, egyenként vagy seregesen teremnek. Jelenleg a nemzetség­be tartozó gombák közül csak két fajtával szeretnék foglalkoz­ni: Gyilkos galóca, ami a kerti csiperkével összetéveszthető és a párducgalóca, amely az erdei csiperkével téveszthető össze. Gyilkos galóca (Ammanita phal­loides). Az elmúlt évben az egész országban, de sajnos me­gyénkben is nyár elején nagyon sok mérgezést, halálesetet is okozó gomba. Közepesen nagy termetű, félgömb alakú, vagy harang alakúból domború, vé­gül kiterülő, 5—10 centiméter nagyságú kalapja van. A kalap -színe fehéres, sárgászöld, olaj­zöld, zöldesbarna, szélén sokszor világosabb, selymes szálas, több­nyire kissé sötétebb, sugaras rajzolata van. A kalap bőre le­húzható, általában csupasz. Le­mezei fehérek, sűrűn állók, nem lefutók, a tönkre felkanyarodók. Tönkjük karcsú, lefelé vastago­dó, alul sugarasan megvastago­dott, bocskora fejlett, nagy, többnyire eláll a tönktől. Gallér­ja jól fejlett. A fiatal gombán a lemezeket takarja, később lelóg. Húsa fehér, színét nem változ­tatja. Szaga jellegzetes, kissé nyers burgonyára emlékeztető különös szag, amely lehet éde­sen émelygős is. Nyersen és főzve ízletes és ezért megté­veszthető. A fiatal gomba telje­sen burokban van, ezért alakra tojáshoz hasonló, kettévágva benne a fejlődő kalap és tönk felismerhető. Ilyenkor a kalap még fehér, a tönk bunkós része vastagabb, mint a kalap. Fiatal, burokba zárt gomba, könnyen összetéveszthető az ehető bimbós pöfeteggel. Párducgalóca (Ammanita pant- herina). Kalapja 5—10 centimé­ter, félgömb alakúból kiterülö lesz. Tetején a burok sok ki­csi, kezdetben fehér színű, ké­sőbb szürkés pettyekben marad meg, amelyek a kalapon jól megtapadhatnak, de az eső tel­jesen le is moshatja róla. A kalap színe barna, fehéresbar­na, de lehet majdnem fehér is. Lemezei sűrűn állóak, a tönköt érintik, fehér színűek. Tönkjük karcsú, fejlett gumóvá rendezet­tek. A gumó párkányszerűen peremes, gallérja kezdetben el­álló, később lelógó. Gyakran ferdén álló vagy hiányzik. Sza­ga nyers burgonyára emlékezte­tő, íze gyengén édeskés. Erősen mérgező, mérgezése hallucinogén típus, ezért hívják bolond gom­bának. PÖFETEGFÉLÉK Kis, közepes és igen nagy ter­metű gombák tartoznak ide. Tes­tük gömbölyded, vagy körte ala­kú. A gomba belseje fiatalon fehér, puha állományú, megér­ve sárgásbarna, olajbarna, bíbor- barna spóratömeggé esik szét. Erdő talaján vagy füves terüle­ten termő gomba. Ebből a csa­ládból csak a bimbós pöfeteggel szeretnék részletesen foglalkozni, amely nagyon hasonlít a gyilkos galóca tojásformában megjelenő kis példányaihoz. Bimbós pöfeteg (Lycoperdon perbatum). Közepes termetű, 3—6 centiméter magas, többnyire körte alakú, fehéres, okkeres barnás színű. Fiatalon letörül­hető formában, durvább szem­csék, tüskék borítják. Ha ezek lehullanak, helyükön hálózatos rács látható. Fiatalon — amíg a belseje fehér — jóízű, ehető. Nem gyakorlott, magukat gom­baismerőnek valló egyének ösz- szetéveszthetik a halálosan mér­gező gyilkos galóca még zárt burokban levő fiatal példányai­val. Jól megkülönböztethetők, hi­szen a galócák burka sima felü­letű. Ha a galócatojást hosszá­ban átvágjuk, jól látható benne a fejlődésben lévő kalapos gom­ba. A pöfeteg belseje laza, szi­vacsos állományú, színe fehér. A nem gombaismerő a szedett vagy kapott gombát felhasználás előtt hivatásos gombaszakértővel vizsgáltassa meg. Mandula Tamásné A nyugalmi időszakban az ala­kító metszéssel meghatároztuk fiatal fáinkon a korona formá­ját, a sudár és az oldalvesszők helyzetét. Előfordulhat azonban, hogy az a végálló rügy, amely­re alapoztunk, nem hajt ki. Ilyen esetben az alatta előtörő hajtások közül kell válogatnunk. Közülük a legkedvezőbb helyze­tűt hagyjuk meg, a többit tőből távolítsuk el. Abban az esetben, ha a végálló rügy rendesen kihajt, a belőle képződött vezérhajtásnak az alatta fejlődő versenytársai el­nyomhatják ezt, ezért tőből tá­volítsuk el. így a fa továbbnö- vekedését biztosító hajtás zavar­talanul fejlődhet, és jó alapja lesz majd a teherbíró vázágnak. Előfordul az is, hogy a korona továbbnövekedését lehetővé tevő vezérhajtások (sudárvezér és ol­dalvezérek) közül valamelyik túlságosan erőteljesen növekszik. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a korona aránytalanná válik. A növekedő hajtásokat úgy tart­hatjuk egyensúlyban, hogy a ki­ugróan fejlett hajtásnak a vitor­láját visszacsípjük. (A vitorla a növekedő hajtás csúcsi része, amelyet kisebb és az alsóbb lomblevelektől elütő színű levél­kék fognak közre. A vitorla kis­sé be is kunkorodik.) A vitorla visszacsípése során annak kis leveleit a levéllemezük felére kurtítjuk. Ennek hatására a hajtáscsúcs növekedésében két hétre leáll, azután ismét töretle­nül folytatódik. E beavatkozással tehát a hajtáscsúcsot nem sért­jük meg. A hajtás visszacsípésére akkor kerül sor, ha a korona szélén vagy belsejében lévő hajtásra szükségünk van, de erőteljes növekedése nem kívánatos. Ek­kor a hajtáscsúcs visszacsípésé- vel eltávolítjuk a továbbnöveke- dést szolgáló tenyészőcsúcsot is és a hajtás további növekedése megszűnik. A fiatal, alakítás alatt álló koronából a bizonyosan kedve­zőtlen helyzetű, egymást keresz­tező és sűrűsítő hajtásokat tő­ből is eltávolíthatjuk. Nagyon fontos, hogy zöldmet­szési beavatkozásunk mértéktar­tó legyen. Ne feledjük, hogy ek­kor a növény tényleges asszimi­lációs erejével gazdálkodunk, ezt az erőt irányítjuk, csoporto­sítjuk át. Ez azonban minden­képpen az asszimiliációs felület csökkentését jelenti. Amit a zöldmetszéssel netán elmulasz­tunk, azt a következő évi tava­szi fás metszéssel még nyugod­tan pótolhatjuk. A törzsön előtörő hajtásokat — kivált, ha a törzs láthatóan gyenge — inkább csípjük vissza 4—6 levélre, mert ez a törzs erő­sítését szolgálja. Ugyanígy hagy­juk meg a nagyobb sebek körül fejlődő hajtásokat is, amelyek a gyógyulásban működnek közre. A seb beforradása után fás álla­potban távolítsuk el ezeket. Gyümölcsfáinkat táplálhatjuk lombjukon keresztül is. Elsősor­ban átmeneti hiányok megszün­tetésére alkalmas a lombtrágya, amely hatását gyorsan fejti ki. Az őszi vagy tavaszi talaj trágyá­zást (alaptrágyázást) azonban nem pótolhatja. A lombtrágyáknak nagy válasz­téka áll rendelkezésünkre. Közü­lük a nitrogéntartalmúakat vá­lasszuk, illetve olyanokat, ame­lyek nagyobb arányban tartal­mazzák azokat az elemeket, amelyre fáinknak szüksége van, illetve talajunkból hiányzik. Má­jus végétől június végéig két- három alkalommal lombtrágyáz­hatunk. Fontos, hogy hajnalban vagy kora este permetezzünk, mert a lombra került permetlé a tűző napsütésben perzselést okozhat. A lombtrágyák a gomba- és rovarölő szerek többségével ke-» verhetők. Dús fújó takarmány? Szinagyfíjttk a Kraszna partján Több ezer kilométer Sza- bolcs-Szatmárban a szénater­mő terület. A kilométer­mérték nem véletlen, hiszen az utakat szegélyező sávok­ról, a csatornák partjairól és az árvízvédelmi töltésekről van szó. Ezek jó termés ese­tén tíz—tizenötezer kérődző állat téli szálas takarmányát biztosíthatnák. Az árokpar­ti széna olcsó takarmány, sokan élnek azzal a lehető­séggel, hogy a füvet leka­szálják, a szénát betakarít­ják. Sajnos az utóbbi évek­ben csökkent azoknak a szá­ma, akik hajlandóak kaszát fogni. A megye útjain járva ta­pasztalható, hogy a dús fű Húsz tonna meggy... A szatmári tájékon egyre sike­resebben termesztik a meggyet. A Fehérgyarmat és Vidéke ÁFÉSZ felvásárlói a városköz­pontban hetente kétszer veszik át a kistermelőktől az értékes gyümölcsöt. Június végéig, a vá­ros és környéke kiskertjeiből több, mint 20 tonna meggy gyűlt össze, ennek egy részét az ÁFÉSZ üzleteiben értékesítették, a maradékot a tyukodi, illetve a fehérgyarmati konzervüzembe szállították. Molnár Károly (Baján Erzsébet felvétele) nemcsak az utak mentén, de ott is, ahol jobb a minőség, vízfolyások peremén, elöreg­szik, felmagzik, hasznavehe­tetlenné válik. Még nem ké­ső, még le lehetne kaszálni, még hasznosítható lenne minden fű takarmánynak. Más szempontból is jó lenne, ha lekaszálnák az említett területeket. Hasznos lenne környezetvédelmi szempont­ból, de azért is, hogy meg­óvják az útszegélyek, a csa­tornák partjait a romlástól, hiszen az ápolatlan, elhanya­golt területekre előszeretet­tel befészkelik magukat a rágcsálók, olyan kártevők, amelyek nemcsak a föld fel­színén, hanem a föld alatt is rombolnak. Esztétikailag sem szép látvány, hogy me­gyénk útjait elvadult gaz szegélyezi. Van jó példa is, vannak emberek, akik, mert állatot tartanak fizetnek is azért, hogy vízfolyásoknál, töltések partjain füvet kaszálhassa­nak. Ilyen munkában lepte meg a fényképész Ganyú Elek és Dobronyi Lajos ti- borszállási lakosokat, akik a Kraszna töltésoldalában egy kétszáz méteres szakaszon gyűjtik be a szénát. A terü­letet a vízügytől bérlik, és elmondásuk szerint negyven mázsa az a széna, amit az el­ső kaszálásból betakaríthat­tak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom