Kelet-Magyarország, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-05 / 157. szám
1986. július 5. Pattantyús Miklós a magnetométerrel méréseket yégez az ásatás megkezdése előtt. ...végre fölnyitjuk a ládát (balról jobbra: Bene János. Pattantyús Miklós. Szikora István). Ferenc, az első parancsnok vezetésével U!84 augusztusától már rendszeres tűz- őrséget, adtak, aztán alig telt el egy esztendő, s immáron telefonösszeköttetés működött a figyelőhely (az evangélikus templom tornya) és az őrtanva között. A tízesztendős jubileumi ünnepségükön szentelték föl tűzpiros zászlajukat, amely attól kezdve az önkéntesek becses értékének számított, s voltaképp ezzel a lobogóval indult meg azoknak a relikviáknak a gyűjtése, amelyeket majd a háború forgatagában ládába zárva rejtenek el 1945- ben. De addig még bőven van idő, hiszen 1945-ig még sok oldal telik meg a tűzoltók történetét megörökítő könyv lapjain. Itt van mindjárt a millennium éve. 1896-ban vesznek részt a nyíregyházi tűzoltók az első versenyen, s nem is akármilyen eredménnyel. Harminckilenc csapat verseng a fővárosbán az elsőségért, amelyet a négykerekű mozdonygyan változott létszáma, vezetése, hogyan korszerűsödött fokról fokra fölszerelésük, és persze nem utolsósorban: hol. s mikor jeleskedtek egy-egy versenyen a nyíregyháziak. A legfényesebb sikert — ez vitathatatlan — az 1906- os milánói nemzetközi viadal hozta. A tűzoltókongresszus mellett az ide érkezett csapatok tagjai összemérhették a fecskendő mellett is a tudásukat, s a legkiválóbbnak a nyíregyháziak bizonyultak. A dicsőség mellé pedig aranyérem is járt. Gondolhatná az olvasó, az aranyérem is természetesen ládába került, de nem igv van. Az aranyérem más úton-módon járta a világot, hogy aztán 1972-ben — vagyis a ládába zárt kincseket majd' másfél évtizeddel megelőzve — térjen meg arra az egyetlen helyre. amely törvényes és jogos heb<e: Nyíregyháza városai) És ez az a pont, ahol a régmúlba nyúló történet szálai a máéval összefonódnak. 1972-be;' ugyanis levél számításokra sincs szükség, hogy rájöjjünk, mind a hatnak a kilapátolására bizony aligha lesz elég az időnk. Márpedig pár nap alatt végeznünk kell a munkával, ennyi időre szól a kiküldetés. Az estéket vitával töltjük, hol, merre kellene folytatni a megkezdett munkát, s igen erősen akarhatjuk a sikert, mert az tényleg mellénk szegődik. Egyik reggel — alig pár percnyi munka után — három kitűnő állapotban lévő patkót kaparunk elő a föld alól. De hiába dobjuk ki őket a szelvényből, szinte szünet nélkül jelez a fémkereső detektor. Igaz, ez akkor is sípol, amikor Schmoll- pasztás doboz lapul a föld alatt és akkor is, ha Csepel Weiss Manfréd feliratú zománcozott lábos. Ám a negyedik nap délbe; i — sípolás helyett, minthogy a műszer a gödör szélén pihen — miután elzökürt, aztán újabb serleg, tetején Hungária-szoborral, majd Szent Flórián ötkilós szobra, szintén színezüst az egész, aztán egy dupla tetejű. négylábú ezüst asztal, aztán egy hatalmas babér- koszorú, szintén a fehér fémből, aztán ... De soroljam tovább? A teljes leltár, melynek készítésével az éjszaka nagy része telik, végül is harmincegy darabot mutat. Másnap a tárgyak Bécsbe ufaznak. A magyar külképviseleten várakoznak, még valószínűleg o nyár folyamán sor kerül ünnepélyes hazaszállításukra. Akkor még egy kis időre a restaurátorok veszik majd birtokba, s remélhetően néhány hónapon belül immáron teljes, eredeti pompájukban díszeleghetnek majd a százkét éves nyíregyházi tűzoltóság becses relikviái a megye, majd az ország nagy- közönsége előtt is. Csendes í aba _ i nem álmodott fi j volna róla, hogy [SÁ ásót ragad, göd'9m rőt ás, a gödör jfl mélyén ásójá• B- BL nak hegye koppan valamiben, aztán, rajkor remegő kézzel eltúrja a homokot, kiderül, a föld ládát rejt. Természetesen kincsekkel teli ládát. Nyíregyházáról három embernek megadatott, hogy ne csak álmában leljen egy kincsekkel dugig megrakott ládát. A nyíregyházi „Jósa András" Múzeum munkatársai, cir. Németh Péter régész, múzeumigazgató, Bene János történész és Szikora István gépkocsivezető június utolsó napjaiban az ausztriai Linz melletti Berg falucska erdejében egy kincsekkel megrakott ládára bukkantak. No, de a történetnek eleje is van! Igaz, ehhez messze kell nyúlnunk az időben. Jó száz esztendőt, hogy egészen pontosak legyünk, százkettőt. Ekkor, 1884-ben alakult meg ugyanis Nyíregyházán az önkéntes Tűzoltóegyesület. Évek óta fontolgatták már a testület fölállítását, s mikor 1881-ben az egyik tűzvész, mely a városban pusztított, még emberéletet is követelt, a városi tanács tagjai elhatározták, tűzoltóságot szerveznek. Sztárek érjük a gödör alján a sárga homokot, az egyik sarkában gyönyörű barna foltra bukkanunk- Cáfolhatatlan bizonyítéka ez annak, hogy itt valamikor már megforgatták a földet. S egy szemetesgödör aljában mi másért tették volna, ha nem azért, hogy a kincsekkel telt ládát a földbe süllyesz- szék? Már nagyon meg sem lepődünk, hogy a nagy gonddal lekapart, arasznyi föld alól egy láda deszkái merednek ránk. Határtalan az öröm, legszívesebben azonnal fölbontanánk a ládát, de az engedély szerint ezt csak a terület régészeti felügyelője, Sedlák úr jelenlétében tehetjük meg. Dr. Németh Péter kocsival megy el érte, fertályórán belül már kettesben térnek vissza. Végre megbonthatjuk a deszkákat! Egymásnak adogatjuk a serlegeket, óvatosan szedegetjük elő az összehajtogatott zászlót, amelyben sajnos elég nagy kárt tett a talajvíz. És ott az első versenydíj, a bőségszaru, aztán Sztárek Ferenc, az első parancsnok — sajnos összeroppant — lószőrforgós ezüst sisakja következik, majd a kéthangú ezüst jelszerzésük történetét, hiszen mind-mind külön riport témájául is szolgálhatna. De erre itt most se időnk, se helyünk. Lapozzák föl inkább azt a tűzoltótörténetet, amelyet a testület megalakulásának 100. évfordulójára készített lapunk munkatársa, Reszler Gábor, valamint Bene János. A könyvecske lépésről lépésre követi a testület életét, hoAz ausztriai Berg község erdejében elásott tűzoltó- trófeák felkutatásának szép feladatát ne engedje a Parancsnok Ür elaludni!..." Nem engedték. A hasonlatnál maradva ekkor már javában „szította" a tüzet a már említett tűzoltótörténet két szerzője. Munkájukat siker koronázta. Három embert is sikerült föllélni- ük, akik 1945 szeptemberében, a kincsek elásásánál jelen voltak Ausztriában. Egyikük, Sztankó István tűzoltó gépkocsivezetőként került ki a második világháború utolsó hónapjaiban Linz mellé. 1944 őszén ugyanis a városi közigazgatás elrendelte Nyíregyháza kiürítését. A polgármester intézkedett a tűzoltóság felszerelésének elszállításáról is. A több hónapos út közben a nyíregyházi tűzoltók természetesen végig készenlétben voltak, nem egy tűz oltásában vettek részt. 1945 márciusában érkeztek- meg Linz mellé, a Berg falú környékén fölállított táborba. Itt állomásoztak, egészen szeptember végéig. Ekkor került földbe az a sokat emlegetett láda. melynek kiásására biztatta a nyíregyháziakat abban az 1972-ben keltezett levelében a hajdani polgármester. Persze, egy negyvenegy éve — jeltelenül! — földben pihenő láda előásása az embernek még a saját kertjében sem gyerekjáték. Hát Sztankó István kályhásmestert, Ószőlő utcai szomszédai mellett szinte a fél város ismeri. Remek kályhái közül jó pár még ma is prímán üzemel, s a kályha tulajdonosai a mai napig a mestert hívják az apróbb reparálások vagy mondjuk a cserépkályha-kormolás elvégzéséhez. Nos, Sztankó István, a három élő szemtanú közül vállalkozott az utazásra. Elmegy Berg mellé, s megpróbálja megkeresni, hol is terülhetett el 1945-ben az a tábor, melynek egyik szemetesgödrébe aztán elásták a tűzoltórelikviákkal töltött ládát. A mester — hajdani tűzoltó gépkocsivezető — Jci- tűnő memóriájának nem kis része van abban, hogy sikerült azonosítani a tábor helyét. Az egykori irtás helyén ma fenyőerdő áll, de azért a barakkok, latrinák, szemetesek egvnémelyiké- nek helyén megsüppedt a föld. Nagyjából ezeknek a jeleknek a segítségével készült el az a térképvázlat. amely munkánk egyik segítőjének bizonyult. A térkép mellett segített a modern technika is, és persze szükség volt némi szerencsére is. Igaz, ezt nem lehet elcsomagolni, de hát. amikor útban Linz felé, Budapesten csatlakozott hozzánk Pattantyús Miklós, az „Eötvös Loránd" Geofizikai Intézet munkatársa, reméltük, vele együtt mellénk erdőbe, munkához Iát. Mág- nesességi méréseket végez, közben jegyezget is, ennek köszönhetően aztán úgyszólván egyetlen kapavágás nélkül sikerül kitűznünk a hajdani barakkok, latrinák, szemetesek sorát. De szemetesgödörből is van mindjárt vagy hat. egyszerre, lehetnek egyenként úgy tizennyolc-húsz köbméteresek. így aztán ahhoz még fecskendők iskolaszerelési versenyében a nyíregyháziak nyernek meg. Sztárek Ferenc parancsnok augusztus 17-én veszi át azt az ezüst bőségszarut, amelyet — talán már mondanunk sem kell — 1945-ben a már említett zászló mellett abba c bizonyos ládába zárnak majd. De hát ez még csak az első serleg, számos követi még. Követhetnénk megérkezett Kanadából a nyíregyházi tűzoltó laktanyába. A levél feladója a város hajdani polgármestere volt. „ ... idős ember vagyok — írta egyebek mellett —, s nagyon örülök, hogy ezeket az emlékeket (tudniillik a Milánóban szerzett aranyérmet, meg egy bronzplakettet) most hazaküldhetem szülővárosomnak. Ki tudja, halálom után mi lenne a sorsuk ... még ha az a láda egy másik állam területén pihen, úgy, hogy azóta az egykori tábor eltűnt, így a környék arculata jelentősen megváltozott. • Még az ásatási engedély megszerzése ment a legkönnyebben. De aztán szemtanúra volt szükség, akinek sikerül az egykori tábor helyét — legalább hellyel-közzel pontosan — azonosítania. szegődik a szerencse is. Hiszen a szerencse is azok mellé áll, akik mindent megtesznek a siker érdekében, márpedig elektromérnökünk, aki mellesleg egy szokatlan tudományág, az archeogeofizika művelésével is foglalkozik, műszerekkel megrakodva száll be a kocsiba. Szükség is lesz rá hamarosan, hiszen mihelyt megérkezünk a Béfg melletti NEGYVENEGY ÉV UTÁN AUSZTRIÁBÓL Egy láda ezüst hazatér KM HÉTVÉGI MELLÉKLET A kép bal oldalán az czüs! asztal, me! Ue serlegek, a jobb sarokban a jókora babérkoszorú, igaz}, itt .’ég feketén a rájuk ragadt f" Itől, (A szer. felvételei)
