Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-06 / 132. szám
Baj csy-Zsilinszky Endrére emlékeztek tegnap Tarpán népet, a-demokratikus kibontakozást szolgálta. A tarpaiak és Bajcsy-Zsi- linszky Endre egymásra találásáról beszélt az emlékülésen Faggyas Jenő, a Hazafias Népfront megyei bizottságának munkatársa. Elmondta: szerették, tisztelték választói, mert gyakran járta a falvakat, ismerte a földműves nép nyomorúságát, és állandóan a bajok orvoslásán fáradozott. Szorgalmazta a gyümölcstermesztés felkarolása érdekében a termelő és értékesítő szövetkezetek alapítását, a közútépítést, a tiszai hajózás fellendítését. Cikkeiben, parlamenti beszédeiben gyakran idézte a tiszaháti nép életét, és utolsó kívánsága szerint Tarpán temették el. A tarpaiak megtisztelő küldetése emlékének ápolása. Délben szemerkélő esőben az országos megemlékezés pillanatai következtek a tar- pai temetőben. Megszólaltak a harangok, és az- úttörők sorfala között az esemény résztvevői Bajcsy-Zsilinszky Endre sírjához vonultak. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Kállai Gyula, a KB Koszorúzás a tarpai temetőben. tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke és Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára koszorúzott. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében Garamvölgyi József, a HNF titkára helyezte el a kegyelet virágait, majd az országgyűlés és a megyei tanács képviselői következtek. Elhelyezték' a megemlékezés és a kegyelet virágait a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a szülőváros, Szarvas, valamint Derecske, Sopronkőhida és Tarpa képviselői. Koszorúzott a pár éve alakult Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság, melynek egyik tagja, Futó Dezső emlékbeszédben felidézte a már- tíromságot vállaló politikus egész országot 1 megmozgató temetését. A kbszorúzás végén a tarpai általános iskolások tettek virágot a sírra. Az emléknapra jelent meg a Beregi találkozások című kötet és a művelődési házban a Vásárosnaményi könyvtár Bajcsy-Zsilinszky munkásságát értékelő könyvekből valamint történeti bélyegekből .kiállítást rendezett. A helyszínen emlékbélyegzés volt. Délután az ifjúsági házban a helyi KlSZ-alapszer- vezetek a nagy politikus életútjából vetélkedtek. A centenáriumi ünnepségek ma Budapesten folytatódnak, ahol felavatják Bajcsy-Zsilinszky Endre köztéri szobrát. ★ Kállai Gyula a nap folyamán Nyíregyházán megbeszélést folytatott Varga Gyulával, a megyei pántbizottság első titkárával. Vezetékes gázt kap Csenger Csütörtökön délután a/megye energiagazdálkodásának helyzetét tekintette át Czip- per Gyula ipari miniszter- helyettes a megye vezetőivel. A miniszterhelyettes elhozta azt az engedélyt, amely alapján a Csenger és Lenin- város között húzódó gázvezetéket a lakossági és ipari fogyasztók ellátására hasznosítják. Ennek alapján engedélyezik, hogy Csengert is bekapcsolják az országos vezetékes hálózatba. (A gáz bevezetéséhez a helyi üzemek és lakosság összefogására van szükség.) A miniszterhelyettes és a gázipari szakemberek Mátészalkán és Csengerben tájékozódtak az energiaellátás feladatairól. Fejlesztik a hírközlést megyénk városaiban A Szabolcs-Szatmár megyei képviselőcsoport csütörtökön Sóstón tartotta ülését Bíró Miklós elnökletével. Az eseményen részt vett Be- recz János, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Bánóczi Gyula, megyei tanácselnök és Ekler György, a megyei pártbizottság titkára. A megye költségvetésének végrehajtásáról László András, a megyei tanács általános elnökhelyettese tájékoztatta a képviselőket. Elmondta, hogy mind 1985- ben, mind a hatodik ötéves tervben sikerült megteremteni az intézmények működésének feltételeit, néhol az alapfeltételek javítása is lehetővé vált. Fejlesztésekre 7,1 milliárdot költöttek a tanácsok, sikerült teljesíteni a lakásépítési tervet, felépültek az általános és középiskolai tantermek, s 57 község kapott ivóvizet. Szólt arról is, hogy a hetedik ötéves terv első öt hónapjában több településnek voltak anyagi gondjai. A hírközlés helyzetéről, a hetedik ötéves terv fejlesztési lehetőségeiről Tóth Illés, a Magyar Posta elnöke és Szilágyi Gábor, debreceni postaigazgató tájékoztatta a képviselőket. Elmondták, hogy az elkövetkező 8—10 év alatt jelentős fejlesztéseket tudnak végrehajtani a tanácsok és a vállalatok anyagi segítségével, valamint a lakosság anyagi áldozatvállalásával. Ilyen összefogással bővíthető a nyíregyházi főközpont, megépülhet Mátészalka helyi központja és gócpontja, a fehérgyarmati góckörzet, Vá- sárosnaményban és Nyírbátorban konténerközponttal enyhítenek a telefongondokon, Kisvárdán pedig tanulmányterv készül a fejlesztésre. Postahivatal épül Mátészalkán, Fehérgyarmaton, Székelyben, Nyíregyházán, Nyírbélteken, Nagyecseden, Beregdarócon, Nagyarban és Nyírcsaholyon, több helyen pedig felújítják, korszerűsítik a meglévő épületeket. Javulás várható a televízió vételi lehetőségében is. A honvédelemről szóló törvény végrehajtásáról Molnár Sándor ezredes, megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnok tartott játékoz- tatót. Elmondta többek között, hogy tíz évvel ezelőtt alkotott törvény lehetővé tette a sorkatonai szolgálat idejének csökkentését, így a pályakezdők rövidebb ideig esnek ki a munkából. Szólt arról, hogy a tartalékos hadkötelesek fegyelmezetten vesznek részt a kiképzéseken, s hogy az elmúlt években nagyobb figyelmet fordítanak a sorkatonák érdek- védelmére. A képviselőcsoport ülésének vitájában részt vett Be- recz János, Szűcs Gyula, Mezei Károly, László Béla, No- vák Lajos és Kovács András- né. A képviselők ezután az országgyűlés soron következő ülésének előkészítésével foglalkoztak. Megelőzni a társadalmi beilleszkedés zavarait A tanácskozáson részt vett és felszólalt Berncz János, a KözpontI Blzottaág titkára Ülést tartott csütörtökön a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács. A testület tagjait és a meghívottakat, — köztük Berecz Jánost, a Központi Bizottság titkárát, megyénk országgyűlési képviselőjét — Bánóczi Gyula tanácselnök köszöntötte, majd a Hazafias Népfront megyei bizottsága javaslatára — a megyei tanács a végrehajtó bizottság tagjává választotta Csabai Lászlónét, a Nyíregyházi Városi Tanács elnökét. A továbbiakban megtárgyalták a társadalmi beilleszkedés zavarait elemző előterjesztést, majd elfogadták a múlt évi tanácsi gazdálkodásról szóló jelentést és megyei adómegállapító hivatal létesítéséről határoztak. Végül személyi kérdésben döntött a tanács. Dr. Hagymási Józsefet, a vb kereskedelmi osztályának vezetőjét — érdemei elismerése mellett, a Kelet-magyarországi TÜZÉP Vállalat igazgatójává történő kinevezése miatt — felmentette munkaköréből. Az osztály vezetőjévé Takács Józsefet, a me(Folytatás a 4. oldalon) Nagy tévedések és nagy csalódások útvesztőiben formálódott Bajcsy-Zsilinszky politikai arculata — mondta előadásában dr. Tidrenczel Sándor, a debreceni Ybl Miklós Műszaki Főiskola adjunktusa. A magyar sorskér- désekről vallott nézeteit mindig szigorú önkontroll alá vonta, és ezek a szembesítések segítették tévedései kijavításában, a demokratikus ellenzékiség elfogadásában. Ebben segítette a parasztság természetes közelsége, a beregi táj kurucivadékaival vállalt sorsközössége is. Gyémántjellemű becsületessége juttatta el a Magyar Front táborába, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága élére. Olyan férfiút gyászoltak a kortársak, aki a ülésezik a megyei tanács. A GYAKORLATI OKTATÁS, A TŰZVÉDELEM a kormány napirendjén A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén megerősítette az Állami Tervbizottságnak a vaskohászati vállalatokra vonatkozó, s két ötéves tervidőszakra szóló határozatát. A kormány megerősítette az Állami Tervbizottság határozatát biotechnológiai ipari laboratórium létesítéséről. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központjában ebben az évben kezdődő beruházás a kutatási eredményekre alapozva elősegíti a biotechnológia ipari alkalmazását. A Minisztertanács rendeletet hozott a vállalatoknál folyó gyakorlati oktatásról, az iskola és a vállalat együttműködésének szabályozásáról. A jogi rendezés célja: a gazdálkodó egységek jelenleginél eredményesebb együttműködése a szakmai ismeretek átadásában, az oktatás feltételeinek megteremtésében, a szakember-utánpótlás biztosításában. A Minisztertanács az ipari miniszter tájékoztatója alapján tudomásul vette, hogy az illetékes szervek vizsgálatot folytatnak a Mikroelektronikai Vállalatnál történt tűzeset körülményeinek és felelőseinek a felderítésére, s annak eredményeiről külön jelentésben adnak számot. A Minisztertanács egyidejűleg elrendelte a tűzvédelem helyzetének általános felülvizsgálatát, és a hatásosabb védekezéshez szükséges intézkedések kidolgozását. ^4! A Kulturális körkép (2. oldal) Áru helyett telexköteg (3. oldal) Jövő heti rádió-televízió műsor (7. oldal) Zászlódíszbe öltözve fogadta Tarpa a Bajcsy-Zsi- linszky-emlékünnepségre érkező vendégeket. A kivételes pályaívű politikust méltató centenáriumi események kedden kezdődtek Budapesten egész napos tudományos ülésszakkal és június 5-én Tarpán folytatódtak. Bajcsy- Zsilinszky Endre egykori országgyűlési választókerületének mai lakói először a mártírhalált halt nemzeti hős szobrát koszorúzták meg, emlékülésen elevenítették fel életútját, majd sírjánál rótták le kegyeletüket. A tarpai művelődési ház udvarán álló mellszobrot a Himnusz elhangzása után a megyei, városi, nagyközségi párt-, állami és társadalmi szervek képviselői koszorúzták meg. A Szózat hangjait követően az ünnepségre egybegyűltek elfoglalták helyeiket a művelődési házban. Az emlékülés résztvevőit Kantár Béla, a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságának elnöke köszöntötte. Az ülés első előadója, dr. Sallai József, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola docense Bajcsy-Zsilinszky Endre koráról szólt. Az ellentmondásokkal terhelt ellenforradalmi korszakban a jeles politikus túllépett osz- tálykorlátain, nagy emberi tisztességgel képviselte a magyar parasztság érdekeit, majd a fasizmus veszélyét felismerve eljutott a kommunistákkal való szövetségig, a fegyveres ellenállás vállalásáig. XLIH. évfolyam, 132. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1986. június 6., péntek A képviselőcsoport napirendjén Ülést tartott a megyei tanács Születésének 100. évfordulóján