Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-14 / 139. szám

1986. június 14. Fülöp László: Fiilöp Lászlót eddigi könyvei alapján főként a mai magyar irodalom, ezen belül is a mai magyar líra szakértőjeként tartottuk szá­mon. Néhány évvel ezelőtt „Élő költészet” címmel je­lent meg, amely mai ma­gyar költők pályaképét tar­talmazza, egy másik köny­vet pedig Pilinszky János­nak, az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb magyar költőjének szenteli. De na­gyon sokszor írt más köl­tőkről, írókról pályaképeket, recenziókat és esszét is. Akik azonban nemcsak könyveit kísérték figyelem­mel, hanem folyóiratokban és a debreceni Kossuth La­jos Tudomány Egyetem év­könyveiben megjelent tanul­mányait is, azok régóta tud­ták, hogy Fülöp László Krú­dy művészetének is egyik legavatottabb kutatója, ér­telmezője. Több mint egy évtizede jelennek meg Krú- dy-tanulmáhyai,. és szinte biztosak lehettünk, hogy Für •íöp László .ölőbb-utóbb ‘ ’ Ön­álló Krúdy-monográfiáival rukkol elő. Ez a monográfia ugyan még' nem készült el, most mégis önálló kötetben Közelítések Kródylisz vehetjük kezünkbe, a szerző' eddigi Krúdy-tanumányait. Közelítések Krúdyhoz cím­mel. S most együtt olvasva ezeket az írásokat, még in­kább megerősödhet az a vé­leményünk, hogy kevés olyan értő, kutatója van Krúdy sa­játos művészetének, mint éppen Fülöp Lajos. A kötet néhány nagy átfo­gó tanulmánnyal kezdődik. (Az epikus mélyvilága, Áb­rándok, idillek, nosztalgiák. Az anekdotától a szatíráig, Változatok a gasztronomóiai témára, „A monarchia leg­jobb magyar ismerője stb.), 'majd három remek regény- elemzés következik, a „Nap­raforgó”, a „Hét bagoly” és a „Boldogult úrfikoromban” című művekről. Nehéz kü­lönbséget tenni az egyes írá­sok értéke között, de talán mégsem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy ezek a regény- elemzések jelentik a kötet igazi csúcsteljesítményét, ezekben mutatkozik meg leg­inkább Fülöp László kivéte­les beleélő-elemző képessége. A kötet végén a Krúdy- irodalom három jelentős al­kotását veszi számba Fülöp László; Bori Imre kismonog­ráfiájáról, Fábri Anna „Cip­rus és jegenye” címen meg­jeleni 4 tanulmánykötetéről, és Katona Béla „Krúdy Gyu­la pályakezdése” című köny­véről mondja el véleményét. Sok elismeréssel szól mind a három kötetről, ami annál is inkább érthető, mivel a könyvek összegző kutatási eredményeit maga a szerző is sok helyen hasznosította. Számunkra különösen érde­kes a Katona Béla könyvéről szóló rész, mert éppen ez a könyv az, amely megállapít­ja, hogy a szülőföldnek mi­lyen szerepe van Krúdy éle­tében és művészetében. „A legmaradandóbb élményeket, a kisvároskép színeit, az emlékek sokaságát a szülő­városból vitte magával, az itt szerzett benyomások soha nem halványodtak el emlé­kezetében, s az erős hatások később a visszagondolás és a visszavágyakozás érzelmeit is felébresztik az íróban. ... Eleven képet kapunk a szá­zadvégi Nyíregyházáról, a gyerekkori évek környezeté­ről. Érzékeltetni tudják a város atmoszféráját, a kisvá­rosi szellemiség jellegzetes­ségeit ...” Fülöp László is nagy sze­retettel szól Krúdy Nyírség­gel való különleges kapcso­latáról/­Tartalmas, vaskos kötet a Közelítések Krúdyhoz című könyv. Fülöp László „A meg­gyökeresedett Krúdy-közhe- Ixek” helyett u nagy író tel­jesebb képét vázolja fel (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1986). Bodnár István Oscar-díj —1986 Egy magyar a díjazottak között Otthagyottan. Tarr János tóllrajza A nyugdíjas portás csinált. A munka öröme mellett az öntudata is nőtt a fiatal embernek. Miért keressen rajta a mester, amikor önállóan neki jutna a nagyobb haszon. Így gondolkodott Herpai Gábor, s egy év után már saját műhelye volt Nyíregyházán. Nem sokáig örült az ön­állóságnak. Egy piaci nap a kosarak között megszólította egy börtönőr. Lenne kedve a börtön műhelyében dolgozni? — kérdezte. Herpai Gábor kötélnek állt. — Hát hogyne. Nagy szó volt akkoriban egy állami állás. Fix fizetés, munkaidő, nyugdíj. Nem így az iparosnak. Mi hangos szóval, udvariasan kínáltuk a portékánkat. Ebből parancsoljon nagyságos asszonyom, a legfinomabb fűzből való kosár ez. Manapság az ilyen kiment a divatból. Nincsennek iga­zi kereskedők, csak eladók. Szóval a börtön kosárfonó műhelyének lettem a főnöke. A szakmára oktatta a rabokat, s egyszer­smind a foglalkoztatást is ezzel oldották meg. Nem sokkal később beöltözött hivatá­sosnak, leginkább a nagyobb fizetés miatt. Főtörzsőrmesterként ment nyugdíjba 1961- ben. Igen, ennyi a nyugdíjazásig, de attól kezdve új időszámításban él. — A nyugdíjazás után nem tudtam ma­gammal mit kezdeni, szerencsére a kosárfo­nás, az örök szerelem, mindig kéznél volt. Bedolgoztam a nyíregyházi szövetkezetnek, jólesett a munka. S hogy miért, azt már meg nem mondom, de tizennyolc évvel ez­„előtt elszegődtem portásnak ide, a klubba. Ma már honos nyíregyházinak vallja ma­gát. Itt nősült meg, itt van kertje, minden szál ideköti. Szabad idejében még mindig fon, s most, hogy június elején a születés­napját ünnepelték, saját fonatú demizson- ban vitt bort. Mindenki megcsodálta. — Azt hiszem, szokványos utat jártam be. Nagyon sok hozzám hasonló ember él még ebben az országban, s úgy érzem egy vagyok közülük. De amíg érzem, szükség van rám, dolgozom. Ehhez hozzá kell tenni: Gábor bácsi évei­ből nyugodtan letagadhatna akár tíz eszten­dőt is. Sipos Béla Hallhattuk a tévében, hogy Robert Red- ford megsértő­dött, mert őt nem, csak partnereit, Meryl Streepet és Klaus-Maria Brandauert jelölték Oscar- díjra az El Afrikából (más fordítás szerint Afrikán kí­vül) című filmben. Nos — egyikük sem kapta meg az aranyozott szobrocskát a hét közül, amelyeket a film és alkotói nyertek el. Az elmúlt év legjobb filmjének járó Oscarral az El Afrikábólt ju­talmazták, rendezője Sydney Pollack a legjobb rendező­ként részesült a kitüntetés­ben, és díjazták a film ope­ratőrét, zeneszerzőjét, forga­tókönyv íróját, díszlettervező­jét és a hanghatások megal­kotóját. Mint a Film Illustrierte cí­mű nyugatnémet lapban ol­vasható, Isak Dinesens — írói nevén Tania Blixen — Out of Africa című regényét már többször meg akarták filmesíteni, de csak Sydney Pollack váltotta valóra a ter­vet, 1985-ben, az író 100. szü­letésnapjának évében. Filmre vitte a dán írónő feljegyzé-- seit afrikai életéről. „Nem volt könnyű filmet csinálni belőle — nyilatkozta Pollack. — A könyvnek nincs sodró cselekménye. Sokkal inkább lehet pastorale-nak nevezni, vagy íróilag túlkomponált ta­nulmánynak, amelynek fő ereje Blixen nyelvi stílusá­ban, költőiségében és abban a képességében van, hogy nagy igazságokat kis, specifi­kus részletekben fedezzen fel. Nem könnyű mindezt a meg­felelő képi nyelvre átültetni. „Nos, a hét Oscar-díj azt bi­zonyítja, hogy a nehéz vállal­kozás meghozta eredményét. Az első világháború előtti és alatti Kenyában játszódó cse­lekmény középpontjában egy asszony és két férfi áll, őket Maryl Streep, Klaus-Maria Brandauer és Robert Red- ford alakítja. Sydney Pollack a véletlen akaratából most kétszer is „szerepel” Magyarországon. A Filmglóbusz keretében mutatták- be a Gyengéd sza­vak című filmjét, a televízió pedig sugározta a Bobby Deerfieldet. Az argentin filmnapokon játszották nálunk a legjobb külföldi film Oscarjával dí­jazott Hivatalos változat cí­mű argentin filmet, amelyet dicséretes gyorsasággal a ren­des moziprogramba iktattak. A legjobb férfialakítás dí­ját az idén William Hurt nyerte el A pókasszony csók­ja című produkcióban nyúj­tott alakításával. A legjobb színésznőnek járó Oscar ki­tüntetettje a 62 esztendős Geraldine Page az Utazás Bountifulba című filmbeni alakításáért. A kitűnő szí­nésznőt most is láthatja a magyar mozikban, aki meg­nézi a Te már nagy kisfiú vagy című amerikai filmet. Egyik legemlékezetesebb ala­kítását Az ifjúság édes ma­dara filmváltozatában nyúj­totta, ahol Paul Newman volt a partnere. A kitűnő színész-rendező-producert most életművéért tüntették ki külön Oscar-díjjal. Film­jeit felesleges itt felsorolni, hisz sokat játszottak közülük nálunk is nagy sikerrel. Azt már kevesen tudják, hogy Newmannek magyar vonat­kozása is van: szülei máso­dik generációs amerikaiak, apja német, anyja magyar családból származott. Egy magyar névvel .is ta­lálkozunk a díjazottak kö- Elek Zoltán Oscart kapott A maszk című film maszkjai­ért. A közelmúlt, a felszabadulás utáni lengyel történelem iz­galmas történetét dolgozza fel Henryk Bielski színes len­gyel filmalkotása, a Pastorale Heroica. A sértődéstől az aranyszobrocskáig Ami elsőként megkapott, az a határozott­sága. Udvariasan eligazít, intézkedik, s ha szükség van rá. erélyesen fellép. Magabiz­tosságát talán sokan elfogadnák, de Herpai Gábornak volt ideje csiszolni, magába szív­ni ezt a tulajdonságot. Ha életútja mellett — Békés és Nyíregyháza — életkorát is megemlítjük, mindjárt érthetővé válik. A helyőrségi művelődési otthon nyugdíjas por­tása éppen most töltötte be nyolcvanadik évét. Nyolc évtized akár három generáció is le­het. Emberek születnek, halnak meg, törté­nelmi korok tűnnek el, s újak jönnek. Her­pai Gábor — igaz gyerekfejjel — végigélte az első világháborút, kamaszodó fiú volt a Tanácsköztársaság idején, részt vett a má­sodik világháborúban, s tevékeny részese volt — mint 1945-ös párttag — a felszaba­dulás utáni évtizedeknek. Még felsorolni sem könnyű, nemhogy megélni, átélni. Tizennyolc éve a művelődési otthon por­tása. Rendszerint este dolgozik, de beszélge­tésünkkor délre osztották be. Ahogyan ő mondja, mindig előveszik az öreget, ha ren­det akarnak. — Hiába, a nyolcvan esztendő már meg­látszik — mondja, s kicsit restellkedve néz maga elé. Pedig csüggedésre semmi oka. Bámulatos a memóriája, ahogyan a legkisebb, a be nem avatottnak egyáltalán nem fontos részle­tekre is visszaemlékezik. Azért, saját beval­lása szerint már nem emlékszik „milliméter­re” minden évszámra, ám nem téved sokat. — Az biztos, hogy nyolcéves koromtól dolgozom. Nem is lehetett másként, jött a háború, nagy volt a család, minden fillérre szükség volt. Én voltam az ötödik gyerek. Libapásztornak szegődtem, majdnem béres­munkát végeztem. A férfiakat a frontra vit­ték, s akkor mindennapos volt, hogy a ti­zenöt éves fiúk arattak. Én ugyan fiatalabb voltam, de nekem is ott volt a helyem. Per­sze ahogy cseperedtem, rájöttem, szakma nélkül nem igen lehet megélni. Békésen, ahol Herpai Gábor élt, hagyomá­nya volt a kosárfonásnak. Így lett kosárfonó inas. Jól dolgozott, jó pénzt kapott a mun­kájáért. Akkor szigorúan teljesítményben dolgoztak, s valóban csak a jó minőségű munkát fizették meg. Lazsálni nem lehetett, hétfő reggeltől szombat délig meg sem állt a kezük. Kosarak, kerti székek kerültek ki a keze alól, s a békési kosárfonó szövetkezet­ből, ahol dolgozott még exportáltak is. A mai fiatal érdeklődéssel hallgatja az akkori beszámolót, s önkéntelenül történel­mi tanulmányaira gondol. Szinte végigvonul egy ilyen életpályán a magyar történelem. A beszélgetés során már a nagy világválság éveinél tartunk, amikor azt mondja Gábor bácsi: — Begyűrűzött hozzánk is az átkosság, en­gem sem került el. Ki vesz olyankor fonott széket, legfeljebb a demizsonra készíttet fo­natot, de abból nem lehetett megélni. Apám ács volt, mentem én is hozzá dolgozni. Ki­tanultam egy másik szakmát is. így tavasz­tól őszig a tetőn dolgoztam, amikor az idő­járás fedél alá kergetett, fontam tovább a kosarakat. Persze az eredeti szakma jobban izgatott, az volt a kedvesebb. Békésen pedig minden utcasarkon volt egy mester. Nehéz volt a megélhetés, amikor hallottam, Nyír­egyházán kevés' van belőlük. Több se kel­lett nekem, felkerekedtem. 1934-et írtak akkor. Cziegler János kosár­fonó műhelye az Ószőlő utcán volt, tárt ka­rokkal várták. Az első feladat ötven kosár fonása volt. Egy hónap helyett két hét alatt készült el vele. Boldog volt, hogy jól mutat­kozott be, de örült a mester is, jó vásárt HM HÉTVÉGI MELLÉKÚT ÍÍMÍMé —■ AiiiiiiiAiiAiMiijdiiiiifeiiiiiiiiiiiiiAiAiiiAiiiiiiiiiiiiii A KM VENDÉGE •mm —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom