Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

KM ÜNNEPI MELLÉKLET Emlékidéző körkérdés lapunk munkatársai között Kollégánk a középső babakocsiban. 3 ó négy éviized máju­sait — majálisokat, elsejei felvonuláso­kat — fűznek tavaszi cso­korba nemzedékek emlék­képei. Szerkesztőségünk kollektívája, több nemzedék együtt dolgozó közössége nyújtja át ezt a csokrot a Kedves Olvasónak. Gyer­mekkori élményre, első sze­relemre, sportsikerre, egy az újságíró-gyakornoki időből való riportalanyra, a hír­lapíró anya gyermekének jelmezére, egy tréfás falu­si május éjszakára, a leg­lassúbb biciklire és a pepi­ta hőlégballonra, no meg a „mikafrontra” emlékeztek kollégáink, akiktől egyetlen kérdésre vártunk választ: — Melyik volt a legem­lékezetesebb május elsejéd? Az első riport szereplője ANGYAL SÁNDOR főszer­kesztő-helyettes : — Falun éltem gyermek­éveimet, munkáscsaládban. Apám nagyecsedi villanysze­relő volt. Ilyenkor, május el­sején — s ez még 1945 és 48 között volt — összegyűltek a családok a villanytelepen: a családapák hazajöttek a Be- regből, ahol részesei voltak a faluvillamosításnak. Hogy is ne lenne emlékezetes ez a né­hány majális: akkor még élt apám ... Akkoriban még melegeb­bek voltak a májusok, mezít­láb szaladgáltunk, csodáltuk a pántlikás májusfát. Az ötvenes években azután már ünnepi beszéd is, meg fagylalt is volt a futballpá- lyán ... És jött a diákkor, amikor az ember májusban kötelességszerűen szerelmes volt... És 57 után a pálya­kezdés. a legénykor élményei. — Éppen 18 éve annak, hogy egy sóstói munkásmajá- lison ifjú újságíróként meg­ismertem Vancsisin István kőművest, a SZÁÉV akkori brigádvezetőjét. Írtam róla: arról faggattam, megéri-e ne­ki az. hogy mások gondját veszi a nyakába, amikor neki magának is van elég. Lelkes ember volt, miközben a Hi­ntésben maga eszkábálta kis lakásban szorongott a család­jával. Most ennyi év után új­ra találkoztunk: riportom sze­replője azóta művezető lett. sok milliós értékű építmé­nyek gazdája. És ott maradt a Hímesben, csakhogy laká­sát összkomfortossá varázsol­ta. felnevelte gyermekeit (egyik gyermeke sajnos meg­halt). és most nyugdíjba ké­szülődik. Most újra összefu­tottunk. s megtudtam, két ta­lálkozásunk közben felépített egy várost, egy megyét, köz­ben megőrizte jó egészségét, emberi tisztességét. Számom­ra az eesedi villanytelep em- ?e-fcvcä»ei és Varx-sisín István szaiv-üi jietemíülk: a május else­eít. -- ­Májusfa és szekérrúd BALOGH JÓZSEF főmun­katárs : — Talán pontosan emlék­szem a dátumra: 58-ban tör­ténhetett ... Falumban, De- mecserben a KISZ-énekkar tagja voltam. Micsoda jó kis baráti közösség volt ez a kó­rus! Hetenként kétszer össze­jártunk, próbáltunk, s köz­ben szinte észrevétlenül for­málódott baráti társasággá az együttes. Így azután többet is megengedtünk magunknak, egymásnak, mint amit a szi­gorú illem megkövetelt. Szó­val ezen a számomra emlé­kezetes májusi ünnepen, még­pedig május éjszakáján (tud­niillik, amikor „szeretnénk lélopni minden orgonát") má­jusfát vittünk a kórus leány­tagjainak, köztük Manyinak is. Csakhogy ennek a kislány­nak volt egy Kálmán nevű bátyja, s mi, tréfás kedvű fiúk azt akartuk, hogy szere- tetünkből ő is érezzen vala­mit. Miután Manyi ablaka alá felállítottuk a májusfát, belopakodtunk a ház udvará­ba, s az ott álló szekér rúd- jával szép csendesen kitá­masztottuk a lakás bejárati ajtaját... Reggel azután az ablakon át távozhatott a csa­lád ... „Az én kis indiánom...“ BARAKSÖ ERZSÉBET, a kulturális rovat munkatársa: — Voltaképpen egy iskolai farsangi bállal kezdődött... A 9-es iskola másodikosainak azt javasolta a tanárnő, hogy a jelmezbálon öltözzenek a népek gyermekeinek viseleté­be. Kislányom, Franciska az indián leány szerepét válasz­totta, készült hát sok estén át a kosztüm. Otthonunk in­dián szabászattá alakult, mi­ként az osztálytársak szülei is felcsaptak kínai, néger, esz­kimó és ki tudja még hány­féle nép szabójának. Csak­hogy kiderült: a tanárnő elő­relátó volt, mert a báli jel­mezeket eltetette gyermeke­inkkel, s az 19 .. .-ös május elsején így vonulhattak fel az iskola menetében a „népek gyermekei". És micsoda él­mény volt számomra, amikor a szerkesztőség ablakán ót megláttam a felvonulók kö­zött az én kis indiánomat. Oxigén­kamrában KOVÁCS GYÖRGY sportrovat­vezető: — 1962-ben, május elsején öt órán át oxigénkamrában ültem. Ekkor készültem a magyar ejtő­ernyős magassági csúcs megdön­tésére. A magassági barokamra- ban a budapesti sport-kórházban nyolcadmagammal estünk át ezen a vizsgálaton. Mi voltunk a ma­gyar válogatott tagjai. — Négyszemélyes, hermetiku­san zárt. acélfalú kamra ez. amelyből fokozatosan szívják ki a levegőt és a megfelelő magas­ságbeli állapotokat hozzák itt lét­re. A vizsgálat egyik feltétele volt. hogy 5600 méteres magas­ság alatt nem volt célszerű fel­kapni a műszerfal oldalán fel­függesztett oxigénkészüléket. Aki ezt tette, nem kaphatott ..alkal­mas’* minősítést. Tovább emel­kedve. amikor már 14 ezer mé­terre csavarták a magasságmérő műszert, a klíma is ennek meg­felelő lett. öt óra elteltével meg­kezdték a süllyesztést: a dobhár­tya majdnem beszakadt, pattog­tak a fogtömések. A ,,földre érés'* igazi megkönnyebbülés volt. Va>- lamennyien ,.megfelelő” minősí­tést kaptunk, s ezen a délutá­non úgy fél 2-re kiértünk a Hő­sök terére, s még élvezhettük a május elseje hangulatát. Néhány nappal később született meg en­nek a napnak a végeredménye: május 5-én 17 óra 05 perckor fel­állíthattam a 8070 méteres egyé­ni magyar csúcsot, mínusz 46 fo­kos hidegben történt a kiugrás, s a földön ekkor plusz 26 fokot mértek. Három perc alatt 71 fo­kos hőmérséklet-különbség . . . Lassúsági biciklizés LÁNYI BOTOND, gazda­ságpolitikai rovatvezető: — A gyermekkori május elsejékre emlékszem, a negy­venes évek végére. A helyszín Nyírbátor, ahol az ipart, a munkásságot a Bóni jelentet­te. A felvonulók a vasútállo­más környékéről indultak. szekéren, teherautókon és gyalogosan jöttek a főtérre, s ott ünnepeltek. Közöttük én, a kisiskolás fiú nagy érdek­lődéssel nézelődtem. — Szép időre, jókedvű em­berekre emlékszem. Hogy ki mondott beszédet? Azt nem tudom, de azt sohasem felej­tem el, hogy a kor járműve, a kerékpár milyen fontos sze­replője volt ennek a majális­nak: lassúsági versenyt ren­deztek, tehát aki a legjobban egyensúlyozott, a leglassab­ban ért a célba, az volt az el­ső helyezett. Micsoda élmény volt... A ballon házhoz jött MARIK SÁNDOR olvasó- szerkesztő: — Évekkel ezelőtt honvé­delmi tudósítóként sokszor írtam az MHSZ hőlégballo- nosairól. Szerettem volna egyszer felszállni velük, de ez valahogyan sohasem jött ösz- sze ... Egyszer azután 'úgy hozta a sors, hogy eljött hoz­zám, szinte a lakásom erké­lyére az a kockás ballon, s benne Végh Sándor, akiről nem is egy alkalommal ír­tam. Ez május elsején történt, 1983-ban. A felvonulás végén a Lenin térről szálltak fel az MHSZ sportolói, s mivel én akkoriban költöztem a tér egyik házába, erkélyem előtt, tőlem a szó szoros értelmé­ben véve karnyújtásnyira szállt fel a kockás ballon. Er­re mondják, hogy a téma ház­hoz jön ... Babakocsiban SIPOS BÉLA tervező-szerkesz­tő: — Mire emlékezhet élete első májusából az az alig emberke, akit édesanyja gyerekkocsiban tolt 1954-ben? Kilenc hónapot él­tem addig, s talán végigailudtam a felvonulást, az is lehet, sír­tam. Habár a derűs képet figyel­ve inkább az előbbi feltételezé­sem érvényes. Nem dicsérve ön­magamat, de bizonyára akkor én lehettem az egyik legjobb kisfiú. Nem sírtam fagylaltért, még lufi után sem kívánkoztam: a vatta­cukor is hidegen hagyott. A legutóbbi nyíregyházi felvo­nuláson már én is családapa­ként vettem részt. Nagyobbik lá­nyom épp hogy csak totyogott mellettem, kezében a nyuszi lég­gömbbel. Ö választotta, mert ez volt a jele a bölcsődében. A ki­csit — ugyanúgy, mint engem három évtizeddel ezelőtj. — gye­rekkocsiban toltuk. Vajon mire fognak emlékezni? A felvonulók­ra? A kellemes tavaszi időre? Ha semmire, az sem baj. Csak érez­zék, tudják, hogy békében nő­nék fel. Mindenesetre az akkor készült fénykép a családi fotó­album egyik dísze. Juli néni traktája SZABÓ GYÖRGY tervező- szerkesztő : — Abba a községbe, ahol Juli néni lakott, a közeli ta­nyán, sok tiszt érkezett az akkortájt frissen megalakult néphadseregből, hogy részt vegyenek a május elsejei fel­vonuláson, díszítsék a mene­tet, hirdessék: már a hadse­regben is a nép parancsol. Juliska néni ezen a regge­len is bejött a tanyáról, hogy tejet, túrót, tojást vigyen a „kész helyekre". Űj birtokos volt ő is, azaz földhöz jutta­tott. Szó ami szó, Juliska né­ni nem nagyon politizált, nem is értett hozzá, illetve az ő politizálása abból állt, hogy — mint mondta — „amikor megszólal a főtéren a mika- front, én már minden reggel ott vagyok"! Ez annyit jelen­tett, hogy reggelente meg­hallgatta a tanácsház előtti téren a hangosbeszélő híreit. Ezen a május elsején is ott állt a főtér sarkán, megille- tődve nézelődött, olvasta a jelszavakat: „Minden hata­lom a dolgozó népé ..." Min­dig tanyán élt, ő még soha­sem látott ilyesmit. Hát még ami ezután következett! Az egj’ik utcából, az iskola felöl befordult a menet: elől a fia­tal tisztek, utánuk a gépállo­másiak, a szövetkezetiek meg a diákok. . . Juliska néni megkérdezte a mellette álló asszonyságtól: kik azok ott elöl? Megtudta, hogy ők az új hadsereg katonái... a nép katonái... „És mikor kelhet­tek azok, hogy már itt van­nak?" — érdeklődött aggo­dalmasan, s hozzátette: „Biz­tosan nem is reggeliztek sze­génykék!" Amikor azután a felvonulók odaérkeztek hozzá, gondolt egy nagyot, s levette a kannáról a fedőket, megön- tötte azokat tejjel, kiporcióz- ta a friss túrót, s úgy kínál- gatta a felvonuló tiszteket: „Egy kis ennivalót hoztam maguknak ..." — El is fogyott az elemó­zsia az utolsó cseppig, mor­zsáig ... És így maradtunk azon a május elsején tej és túró nélkül. Hogy mindez így történt, azt másnap védeke­zésül, de nem kis büszkeség­gel maga Juliska néni mond­ta el nekünk. Sajtó-majális RESZLER GÁBOR, a kulturális rovat munkatársa: — A nyíregyházi tanárképző fő­iskolások idei majálisának híre juttatta eszembe azt a pár évvel ezelőtti május elsejét, mely a megyei sajtó sajátos hangulatú a téma házhoz jön.” ünnepévé formálódott. Fiatal rá­diósok. újságírók közül többen elevenen kötődtünk a főisík olás laphoz, a Tanítaniihoz, hallgató­ként magunk is írtuk, szerkesz­tettük. ötletünk — hogy 1981. május elsejét tegyük a Kelet- Magyarország. a rádió nyíregy­házi stúdiója és a Tanítani kö­zös ünnepévé — az újságírásban előttünk járó kollégáinknak is megtetszett. — A Magyar Távirati Irodától modern szövegszerkesztő mikro- elektronikus gépeket kértünk kölcsön rögtönzött bemutatóra. Bürget Lajos vállalta, hogy az MTI-nél dolgozó fotóriporterek kiállítását megnyitja. Akkor tért vissza franciaországi útjáról, frissek voltak tapasztalatai a vá­lasztási küzdelmekről. Beszámo­lóiból ösztönösen ráéreztünk, mi­lyen lehet például a L’Humanité majálisa. Kicsiben hasonlóan fá­radoztunk magunk is. — A jó csapatmunka hangu­lata maradt meg bennem. An­nak az élménye, hogy rádiós, MTI-s tudósító, diákújságíró és a Kelet-Magyarországnál dolgozó ugyanazért lót-fut, izg'ul. Jelké­pesen erre a majálisra letettük * tollat és a szokásostól eltérő szerepben álltunk ki az olvasók elé. akik szép számban felkeres­ték a főiskolán otthonra talált rendezvényt. ........a dobhártya majdnem beszakadt.. A söröspult mögül... TÓTH KORNÉLIA, a bel­politikai rovat munkatársa: — Az én májusi élményem az ötvenes évek végéhez kö­tődik. Ügy ötéves lehettem. Május elseje számomra AZ ESEMÉNY volt, hiszen színes, tarkán forgó világot láttam magam körül a sóstói majá­lison egy söröspult mögül. Apukám ugyanis sörfejtő munkás volt a Borsodi Sör­gyár nyíregyházi lerakatá- nál, s ilyenkor a sóstói ma­jálison is akadt munkája bő­ven. Mások szomját oltotta sörével, noha ő maga sör- nemissza ember volt. — Szóval a söröspult mö­gött bámészkodhattam, s kap­tam én is a 20 filléres lég­gömbből, amit cigarettából nyert dohányfüsttel fújtak fel, néztem a hatalmas kör­hintát, kaptam nyalókát meg bambit is ... ★ Talán úgy illene, hogy ma­gam is, aki kollégáimat fag­gattam, s szavaikat lejegyez­tem, elmondjam egyik emlé­kezetes májusom élményét. Melyiket is? Mert szép volt valamennyi, amikre emlék­szem, úgy 47-től, 48-tól ... Maradjunk annyiban, hogy szép ez a mai is, amikor de­rűs kedvvel emlegetjük a ré­gebbi majálisokat. Talán ha jövőre megkérnek, mondjam el egyik emlékezetes május elsejém történetét, akkor er­ről az ideiről fogok beszélni: — Élmény volt hallgatni és leírni a régebbi májusok ked­ves epizódjait... Lejegyezte: Szilágyi Szabolcs 1986. május 1.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom