Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-10 / 109. szám
2 Kelet-Magyarország 1986. május 10. Az OTP szervezésében megyénkben Lakásmenetrend, árakkal Ha minden jól sikerül, ha nem csökken a megye lakóinak építési kedve, körülbelül 4000—4200 lakás épül fel ebben az évben Szabolcs-Szatmárban. Sajnos — ahogy azt az utóbbi néhány évben meg kellett szoknunk — egyre kevesebb az állami pénzből épített lakások száma, ám hogy a telepszerű többszintes épületek mennyisége alig-alig lesz kevesebb, ez az OTP-nek köszönhető. Lánc-lánc almalánc... Kockán forogtak milliók Hazafelé tartott január 20-án este csányi lakására Jenes Sándorné 51 éves dinnyekertész, s meglepődve látta, hogy otthon nem csak a férje várja, a lakás sem éppen úgy áll. ahogy otthon hagyta. Amint ránézett az idegenekre, rögtön tudta, hogy lebukott, volt már ugyanis tapasztalata abban, hogy milyen dolog az, ha a rendőrség házkutatást tart. Most a Hajdú-Bihar megyei székhellyel működő gazdasági rendészet rendőrei végeztek házkutatást, s amikor befejezték, Jenesnét őrizetbe vették. Két nap múlva pecsét került a letartóztatás! parancsra is, s azóta a fogdában várja elkövetkező éveinek programját. Ebben az évben 734 lakás építését fejezik be, s 507-hez kezdenek hozzá. A legtöbb lakást természetesen Nyíregyházán építik, az pedig szintén természetes, hogy Örökösföld lakóinak száma gyarapszik leginkább ebben az évben is, hiszen ez a lakótelep lesz még néhány évig Nyíregyháza legnagyobb építési területe. Befejeződik egy négyemeletes, 120 lakásos épület, elkezdődik újabb 260 családnak otthont adó ugyancsak négyemeletes épület kivitelezése. Folytatódik a Vasvári Pál utcán a garzonházépítési program, ebben az évben 96 lakást adnak át egy négy- emeletes épületben. Sokakat érdekel, milyen lakások épülnek a város központjában folytatódó rekonstrukció során. A Dohány utcán, az Erdősoron, a Kiskörúton, a Korányi Frigyes utcán láthatók nagyobb kivitelezési munkák ezekben a A hivatalos és a magánvélemények szerint egyaránt az ország egyik legrangosabb művésztelepe a sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep. Ezt igazolja az egyik oldalról a Képző- és Iparművészek Szövetségének szakmai értékelése, a másikról pedig az a tény^ hogy az itt járt művészek, ha lehetőségük nyílt rá, szívesen jöttek vissza újra. Eddig tíz országból érkeztek vendégek, és összesen több mint nyolcva- nan fordultak meg a Sóstón a hazai művészekkel együtt. Dolgoztak itt az elmúlt évek során Anglia, Bulgária, Csehszlovákia, Finnország, Lengyelország, az NDK, Norvégia, Románia, a Szovjetunió és Vietnam művészeti életének képviselői, kisplasztikával, éremművészettel is foglalkozó szobrászok. Jelentős beruházási munkák színhelye volt az elmúlt időszakban a Blaha Lujza sétányon lévő művésztelep, ahol korszerű öntőműhely készült el. így most a házigazda, a Nyíregyházi Városi Tanács a korábbinál lényegesen jobb feltételekkel fogadhatja a hamarosan munkához látó vendégeket. Tizedik alkalommal tárja most ki kapuit az alkotótábor. Más, nagy hagyományú művésztelepekhez viszonyítva szerény még ez a „jubileum”, mégis, a rendezők és a résztvevők is ünnepélyes találkozásra készülnek. Az előzetes tájékozódás szerint a művészek már hónapok óta úgy igyekeztek munkájuk és hetekben, de dolgoznak a Ságvári-telepen is a korábban elkezdett KISZ-akoió folytatásán. A Dohány utcán négy- emeletes ház épül, amelyikben 2, 1+2, valamint 2 és fél szobás lakások lesznek. Ugyanilyen, 1+2, illetve 2 és fél szobás lakások lesznek Nyíregyháza egyik legszebb házában, amelyik az Erdősor és a Kossuth utca sarkán épül, ez az épület is négy- emeletes lesz. Az átadás jövőre várható, ebbe az épületbe 86 család költözhet. Az örökösföldi házakban is 1+2, 2 és fél, illetve 2 szobás lakások lesznek, s nagyjából ilyen otthonok közül válogathatnak azok, akik a Kelet Áruházzal szembeni dombházban laknak majd. Kisvárdán négyemeletes házak épülnek a Fő téren, a Lenin utcán, valamint a Mártírok útján, ilyen lesz Mátészalkán az Alkotmány úti 60 lakás, de épül a Korvin Ottó téren és a Jármi magánéletük eseményeit előre egyeztetni, . hogy a táborban a teljes időt alkotó tevékenységgel tölthessék. Idén először a korábbiaktól eltérően alakult a részvétel lehetősége, ugyanis a rendezők ezúttal nem pályázat meghirdetésével verbuválták a tábor tagságát, hanem a 10. évforduló alkalmából meghívták azokat a művészeket, akik az elmúlt évtizedben kiemelkedően segítették az alkotótelep munkáját, hozzájárultak a nemzetközi elismertetéséhez, és itt készült alkotásaikat a zsűri valamilyen díjjal jutalmazta. így most három külföldi és nyolc magyar szobrász dolgozik egy hónapon át a tó melletti idilli környezetben. A tábor művészeti vezetője Győrfi Sándor szobrászművész, akinek alkotásaiból május 12-én délután 3-kor nyílik kiállítás a Váci Mihály művelődési ház nyíregyházi Lenin téri kiállító- termében. Ez az esemény lesz egyben a művésztelep „kapunyitása” is. Az egy hónapos alkotó munka eredményét pedig a tábor zárásakor ismerheti meg a közönség: a Sóstói Kulturpark kiállítási csarnokában mutatják be a most formálódó munkákaTaz elmúlt évtizedben készült kisplasztikákkal, A .művészvendégeknek a munka szüneteiben lehetőségük lesz visszatérni azokra a kedves ’'helyekre, melyeket a korábbi években rendezett megyejáró kirándulások alkalmával megkedveltek. A terv kész, már a kivitelezők is dolgoznak; ilyen lesz Nyíregyházán az Erdősor— Kossuth utca sarok. (Bán Ferenc tervező rajza a Kelet-Magyarországnak) úton is néhány lakás. Az idén Tiszalök is féliratkozik az OTP listájára: itt 3 emeletes épületben 20 család vásárolhat otthont magának. Tisza vas váriban a Krúdy— Bocskai utca sarkán, jövőre pedig a Krúdy Gyula utcán és Kossuth utcán adnak át OTP-lakásokat. Vásárosnamény az idén 27, jövőre 29 OTP-lakással lesz gazdagabb, Balkányban 6, Csengőiben 8 lakás épül, Záhonyban negyvenkettőt adnak át az idén, s 78-hoz kezdenek hozzá. Lesz Nyírbátorban is 10 OTP-lakás, Fehérgyarmaton pedig 17-et fejeznek be, s ugyanennyihez kezdenek hozzá. Akik OTP-lakást szeretnének venni, nyilván azt is tudni szeretnék: milyenek lesznek az árak. Nos, az örökösföldi lakások négyzetmétere körülbelül 13 ezer 500- ba, a Dohány utcai lakások négyzetmétere kb 14 ezer 800 ba, a dombházban 15 ezer 200 forintba kerülnek. Ezek természetesen irányárak, mint ahogy irányár a megye talán legszebb lakóépületében készülő lakások ára is, ez Fehérgyarmaton van, s az ára körülbelül 13 ezer forint lesz négyzetméterenként. A környék egyik legszebb magánháza volt az az emeletes épület Sóstón, a Szivárvány utcában, melyet a közelmúltban üdülő céljára vásárolt meg a nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezet. Csupán kisebb átalakításra, festésre van szükség. Az emeleten hálószobákat rendeznek be, a földszinten pedig tanácskozóterem és konyha kap helyet. Június 21-tői fogadja vendégeit az üdülő. Ebben a szezonban a termelőszövetkezet tagjai pihennek itt családtagjaikkal Jenes Sándorné 1983-ban 3 hajdúböszörményi Zója Tsz dinnyekertésze volt. összeveszett a családdal és eljött Szabolcs megyébe egyik állami gazdasághoz dinnyézni. Végezte is a dolgát, ám felfigyelt rá, hogy itt mindenki lót-fut, hogy almáját eladja. Jenesné „megszánta” őket, s azt mondta, eladja majd ő az almát. Az eredmény fantasztikus volt: 1983 őszén 2 millió 600 ezer kiló almát adott el (260 vagon), mintegy tízmillió forint értékben. A megnyerő modorú, jó fellépésű asszony ekkor nem csak az állami gazdaságnak „dolgozott” már, így aztán társat is keresett maga mellé, hogy ketten jobban boldogulnak majd. Bővült az üzlet Nagy Györgyöt választotta, aki szép antikarriert futott be. A valamikori áfész-elnök most épp a rendőrség fogdájában van, de közben volt szakcsoportelnök, majd felvásárló, mielőtt pedig Jenes- néhez szegődött, a Zöldért nyírlugosi boltját vezette. Nyilván jó üzletet remélt, mert tudomásul vette, hogy személyazonosságija, munkakönyvé hosszú ideig Jenesné zsebében volt, mondván most írják be új munkahelyét. Ö hagyta magát orránál fogva vezetni, igaz közben keresett is. Az volt Jenesné taktikája, ha egyedül adta el a tsz-ek — közben hét tsz-szel és a" már említett állami gazdasággal volt kaocsolata — almáját, akkor tíz, ha Naggyal közösen, akkor húsz fillért kért kilónként. Hogy nem jártak rosszul, bizonyítja a végeredmény: 3 millió 650 ezer kiló (365 vagon) almát együtt, heti váltásban, ked-^ vezményesen. A szállás mellett étkeztetésükről is gondoskodnak. A tsz tervezi, hogy a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa segítségével bekapcsolják az országos csereüdültetési hálózatba is a Szivárvány utcai épületet, így leghamarabb a jövő nyáron megyén kívülről. is fogad vendégeket az üdülő. Cserében hasonló létszámban utaznak majd hazánk szép tájaira egy-két hetes vakációzásra a Ságvári tagjai köadtak el 17,6 millióért, s nekik ebből 550 ezer forint „lebonyolítási díj” jutott. A legnagyobb üzletet Jenesné az állami gazdasággal kötötte, tőlük 240 ezer forint „járt” neki, de ezt is családtagjai nevére fizettette ki, hogy 14 ezer forinttal kevesebb jövedelemadót vonjanak le. Peches lépések Előfordult a nagy üzletek közben, hogy Jenesné rosz- szul járt. Az egyik tsz-t ösz- szehozta azzal a budapesti zöldség telep-vezető vei, akinek szánta az almát, aztán a tsz kihagyta őt az üzletből, sőt még azt sem fizette ki, amit Jenesné korábban almájukból eladott. Sajnos akadt olyan termelőszövetkezet is, amelyik megengedte, hogy almáját készpénzért adja el Jenesné, ezzel lehetőséget teremtettek a visszaélésre. mert így nem lehetett nyomon követni: kinek és mennyiért adja a gyümölcsöt. Volt tsz, amelyik már megállapodást sem kötött Je- nesnével. az asszony diktálta a feltételeket, a tsz meg megkapta kilónként az 5 forintot. s nem érdekelte, mi lesz a sorsa az almának. Voltak Jenesnének magán- ügyfelei is, bár múltja miatt óvakodott attól, hogy tőlük vásároljon almát. Bőréből azonban nem tudott kibújni, s nem engedett ki kezéből egyetlen vasat sem, ezért „segített” annak, aki erre kérte őt. Fix összegért megvette az almát, aztán továbbadta, s volt akinek kifizette az árát, ám van olyan csegöldi lakos, aki ma is fut több mint százezer forint után, s alig-alig van reménye rá, hogy ebből bármilyen kis összeget is visszaszerezzen. Magánosokkal 900 ezer forintos üzletet bonyolított, tartozása nekik most 219 ezer, de tartozik 120 ezer forint értékű göngyöleggel is. Jenesné, Nagy György, valamiint idős Kovács György és fia budapesti lakosok előzetes letartóztatásban vannak (a két Kovács ügyét a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja, mert más is van a rovásukon), és minden bizonnyal akad most olyan olvasó, aki megkérdezi: mit vétettek ők a nagyüzemeknek, amikor a legnagyobb almadömping idején eladták almájukat, s .nemcsak piacot szereztek az itt olykor még lének sem kellő gyümölcsnek, hanem magasabb árat is kaptak, mintha itt adták volna el almájukat? Nos a válasz: ártottak nekik is, mert ha ez a 365 vagon álma piacra talált, akkor az nemcsak Jenesné közvetítésével juthatott voLna el a fogyasztókhoz, hanem a közös gazdaságok jobb kereskedői munkája nyomán is, s akkor övék lett volna a lebonyolítói díj. De még többet ártott a vásárlóknak, mert a Jenesné hasznával, az őt követő újabb lánckereskedő vagy akár kiskereskedő hasznával drágább lett a gyümölcs, s ezért fordult elő, hogy amikor itt 1983-ban és 84-ben jószerint semmit sem ért az alma, Pesten 20 forintot is elkértek kilójáért. A kapzsiság nem jó tanácsadó Jenesné mindenesetre nagy-nagy bátorságról tett tanúságot, hiszen korábban ötször büntették már, s legutóbb 7 évet ült szigorított börtönben almaüzérkedés és más bűncselekmények miatt, amit szintén Szabolcs-Szatmárban követett el. Tudta, hogy mint dinnyekertész nem vállalhat ennyi helyen bonyolítói munkát, de kapzsisága legyőzte félelmét. És előrelátó is Volt? mert bár nagy összegeket tett zsebre, el is költötte pénzét, így a rendőrségnek tulajdonképpen nem volt mit zárolnia, így nem nagyon reménykedhetnek azok, akiket megkárosított, hogy láthatnak valaha valamit is a pénzükből. aul. '------------------------------------------------------------------------------------^ Lángok az erdőben A mikor e sorokat írom, még csak felhős az ég, nem esik az eső, bár kilátásba helyezte a mete- ! orológiai intézet. Lehet hát, hogy mire a Tisztelt Olvasó kezébe jut az írás, már talán nem is aktuális. Amiről szólnék ugyanis az: a száraz időjárás miatt nagyon megnőtt a tűzveszély a szabadban. Nem múlik el nap, hogy ne riasztanák a tűzoltókat egy-egy erdőszél vagy árokpart kigyulladása miatt — kirándulók hagynak parazsat, könnyelmű autósok dobják ki az égő cigarettát menet közben ... Fokozott óvatosságra van tehát szükség, mert nagy értékeket veszélyeztethetnek a lángok! Szárazság van, kellene már az eső. Éppen ezért nagyon remélem: nemcsak az Olvasó figyelmét kelti föl ez a kis írás, hanem az „időjárásfelelős” is reagál rá ... " (tarnavölgyi) V ______________________—/ Balogh József M edvebocsokkal gyarapodott a sóstói vadaspark. A tavalyi szezon óta közel ötven állattal szaporodott az állomány; a közelmúltban két medvebocs is született. Egy hiúz és két farkas is újdonság. A gímszarvasok évről évre szaporodnak, a képen látható kis pöttyös a legfiatalabb. A vadasparkot az érdeklődők szombaton és vasárnap tíz és tizennyolc óra között látogathatják, lehetőség van arra is, hogy iskolák és csoportok más napokon is bejussanak. (Jávor László felvételei) Tíz esztendő — tíz ország Kapunyitás a művésztelepen (b. j.) * Szivárvány utca Tsz-üdülő Sóstón