Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-31 / 127. szám

KM HÉTVÉ«I MELLÉKLET

1986. május 31.

O

Zöld koszorúban felirat: „A Magyar Nép- köztársaság Kiváló Brigádja." Ennek a vezetője Ferenczi György.

— Jött anyácskám és apácskám — így becézi szüleit! — György napot köszönteni. Megmutattam apácskámnak a kitüntetést. Kezébe vette, nézegette, átölelt és a boldogságtól könnyezett.

— Büszke vagyok rád fiam, hogy idáig jutottál mondta el-elcsukló hangon a 81 esztendő terhét cipelő vasutas, aki 43 évi szolgálat után búcsúzott el kenyéradójától. Gyula bácsi utolsó szolgálati helye Mátészalka volt, ahol tartalékos állomáskezelőként tevékenykedett.

Vasutas dinasztika gyerekeként cseperedett kötelességtudó, fegyelmezett, pontos emberré Ferenczi György.

— Nyírbátorból már iskolás gyerekként vittem apácskám után az ételt, a váltás fehérneműt vonaton, oda ahol éppen szolgált. Ezek voltak az én kirándulásaim. Nagyon élveztem. Reggel hatra anyácskám mindig megfőzött, s aztán felültettek a vonatra. Élveztem a robogást, a határt, a vonatot, a mozdonyt, mindent. így jártam már gyerekemberként Szálkára, Tornyospálcára, Tu- nyogmatolcsra, Gacsályba . .. Amikor nem tudtam menni, akkor meg a bárcára ráírták a nevét az állomás helyét, s feladtuk. Egyetlen egyszer sem tévedt el. Nekem akkor tetszett meg ez a cég — sorolja soha nem felejthető gyermeki élményeit a híres ember.

így beszélnek róla. Harmincöt éves. Az egyik legmagasabb, munkával kivívott, megküzdőit zöld koszorús országos rangú kitüntetéssel dicsekedhet. Nem teszi, mert nem ilyen fából faragták. Nem hivalkodó típus.

— Kemény kitüntetés — minősíti a 17 éve vasutas Ferenczi György, két gyermek édesapja. — Ügy érzi az ember, hogy május óta •még a lélegzetét is figyelik. A máskor szóra •nem érdemes hibák is óriásnak tűnnek.

Tíz ember, tizennyolc év óta csiszolódik, formálódik, alakul szocialista közösséggé, olyanná, akik olvasnak egymás gondolatából, minden rezzenését ismerik a másiknak, mozdulataikból értik egymást. Baranyai Imre, a térfőnök, Hangácsi János és Széles László vezénylőtisztek, Oszlánszki István, Molnár János, I. Driszku János és II. Drisz- ku János, apa és fia, a váltókezelők Banka József, vezető váltókezelő és a most katonai szolgálatot teljesítő Vágner László. Sors és a szükség, a vasút és a kemény helytállás verbuválta őket. Szinte együtt élnek tizennyolc éve. Forduló műszakban, hajnalokon és reggeleken, éjszakákon, télben a fagyban és a forró napsütésben.

A MÁV Nyíregyházi Körzeti Üzemfőnökség 106 brigádja közül kerültek az országos

„szorítóba", s miután megmérettek, így vívták ki a Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja kitüntető címet.

— Milyen érzés egy ilyen híres brigád vezetőjének lenni? — szegezem a kérdést Ferenczi Györgynek.

— Igazán felemelő. Óriási felelősség egy ilyen kollektívát vezetni-irányítani. És veszélyekkel is jár. Valóban megküzdöttünk a sikerért.

Egy huszonnégy órás időszakban a gurí- tón 1200 tehervagont gurítanak le. összeszokottságot, koncentrálást nagyfokú felelősséget igénylő feladat baleset nélkül, kármentesen, időben megoldani. Ezernyi tehervonat pontos összeállítása, percre pontos menetrendszerinti indítás, vagonrendezések, kocsitartózkodások csökkentésének sora minősítette a Ferenczi által vezetett Baross Gábor nevét viselő forgalmi brigádot, a siker kovácsait Kelet-Magyarországon.

— Ha nem ismernénk egymásnak még a gondolatait is, hogyan lehetne „megfogni" a 30—40 kilométeres sebességgel guruló vagont a pályán? Olykor a pillanatnyi helyzetfelismerés és döntés segít csak, hogy elkerüljük a balesetet, az árukárt — meséli a brigád vezetője.

És eddig baj nélkül megúszták. Igen, mert a tudás a fegyelem, az elkötelezettség mellé szerencse is szükségeltetik olykor.

— Sokan gratuláltak, amikor kitüntettek. Akadtak akik megkérdőjelezték, mások irigykednek. Ilyenek az emberek. Ezért vallom: kemény kitüntetés állandó felkészültségre kötelez. Itt mindig teljesen pihenten kell szolgálatba állni.

öntudatos ember. Felkészült brigádvezető. Élete a vasút, itt született a vágányok között, itt van igazán otthon. Tizennyolc évesen szegődött hűséges szolgálatába. Szegeden végezte el a vasútforgalmi technikumot. Kocsifelíróként járta a vágányokat, s mint mondja „végig sporoltam” a ranglistát. Forgalmiból vizsgázott, dolgozott a nyíregyházi Északi kitérő hosszú végén vonatmenesztő térf elvigyázó jaként, viselt rangot jelentő vörös sapkát, s amikor a (KÖFI) Központi Forgalmi Irányító létrejött bekerült az állomásra menesztőnek. Később az V-ös és a VIII-as szolgálati helyeken térfelvigyázó. Rövid ideig segédkocsi-intéző, majd külső forgalmi szolgálattevő.

Ferenczi György 1976-ban elvégezte a tisztképzőt. Szolgált Rajkán, s később oktatótisztként Nyíregyházán. Űjabban állomási tartalékos. Ez aztán a rang, mert olyan fre- goliféle szerepe, aki éppen hiányzik oda ugrik be. Ahol a legnagyobb szükség van rá. Ha valaki egyik-másik beosztásban betegség , szabadság vagy más egyéb miatt hiányzik, ő helyettesíti. S ez bizony elég gyakran előfordul. Szerencséjének vallja, hogy felesége megértő, ha olykor joggal bosszankodik is miatta. Beszélgetésünkkor külsős forgalmi szolgálattevőként dolgozott.

— És ilyenkor ki irányítja a brigádot?

— Bármilyen munkakörben szolgálok, én. Ez nem zavaró körülmény. Személyre szabott a munka, a feladat mindenkinek. Ennek elvégzése elemi kötelesség. Amigrt a kitüntetést kiérdemeltük, azt ezen felül teljesítettük.

Ez a brigád szinte együtt lélegzik, ha állomást kell takarítani, ha almái kell szedni, ha az őrhelyeken parkosítanak, ha a vasutas nyugdíjasok támogatásáról van szó, ha egymásnak segítségre van szükségük. Ferenczi György jó „apaként" tartja össze ezt a kollektívát kirándulásokkal, olykor még családi egvüttlétekkel is.

— Pedig eléggé feszes a munkarendünk. Nálunk ritka a piros betűs ünnep. Sokszor arról vesszük észre, hogy duplán kaptuk a fizetést! — mondja a híres brigád, híressé lett vezetője, akinek ezt a kitüntetést évtizedekkel ezelőtt egy öreg vasutas az „apácska" Ferenczi Gyula bácsi alapozta meg.

Farkas Kálmán

Szépen magyarul szépen emberül

ÁLLATI JÓ

A mindennapi nyelvhasználatunkban azokat a dolgokat, jelenségeket, tárgyakat, amik meglepnek bennünket, igyekszünk nyomatékosabban, hatásosabban kifejezni, ezért felnagyítjuk, eltúlozzuk őket. Nem érezzük ilyenkor már eléggé kifejezőnek az egyszerű nyomósító szókat a tulajdonság mértékének a kifejezésére, helyettük túlzó jelzőket és határozókat használunk. Így lesz a nagyon szép ruha állati szép, az igen finom étel pokolian finom, a valóban kedves ismerős rémítöen kedves. Ha azonban egy-egy ilyen túlzó jelző vagy határozó divatszóvá válik, elveszti meghökkentő és sajátos stílusha'tását, eredeti kifejezőerejét, modorossá teszi a beszédünket. Ráadásul sok odaillőbb és pontosabb jelzőt vagy határozót kiszorít a nyelvhasználatunkból.

Az ifjúság nyelvhasználatában különösen gyakoriak e hatáskereső eszközök. Az ere- detieskedés hajszolása, valaminek szokatlan és meghökkentő elnevezése rendkívül jellemző a fiatalok nyelvére. Ennek egyik eszköze az új meg új fokozó jelzők és határozók használata. Az íróink fiatal hőseik beszédmódjára, szóhasználatára legjellemzőbbnek a nagyító alakokat tartják. A televízió- és rádiójátékokban, fiatalokkal készített riportokban újra meg újra megjelennek a túlzások. Egy rádiójáték leányszereplője számára szinte ■minden a környezetében baromi jó, állati klassz, saját magáról pedig azt állítja: Állati szexi vagyok. Kolozsvári Grandpierre-nek egy múlt évi rádiójátékában, amely egy idősebb férfi és egy fiatal leány szerelméről szól, nincs szinte egyetlen mondata a leánynak. amelyben elő ne fordulna az állati, a baromi, az oltári vagy egyéb nagyító jelző. Egy fiatal úszónkat a jövő terveiről, a várható eredményeiről faggatja a riporter. Üszőnk jó eredményekre és helyezésekre számít, hacsak az ellenfelei kőiül valaki „valami baromi nagy eredményt” nem ér el. Említhetnénk olyan példákat a mindennapi társalgásainkból, amelyekben a hulla, a lepra, a tetű és a gennyes szókkal nagyítanak. S ha még ide írhatnám azt a négy-öt nyomdafestéket nem tűrő jelzőt, amelyet úton-útfélen hallhatunk, akkor azt is elmondhatnánk, hogy ifjúságunk nyelve a túlzásait tekintve nemcsak logikátlanul nagyító, hanem rendkívül ízléstelen, sőt sokszor trágár is.

Szinte minden nyelvváltozatban akad jó néhány divatszóvá vált nyomósító forma. Harcolunk ellenük, mert logikátlanul túloznak, szürkévé, lapossá és modorossá teszik a nyelvhasználatot, és a pontosabb és szabatosabb hagyományos nyomósító formáinkat teljesen kiszorítják, szegényeik a nyelvet. Annyi érdemük mégis van az ifjúsági nyelv nyomósító formáival szemben, hogy korántsem any- nyira közönségesek, ízléstelenek és durvák. Ez azonban kevés ahhoz, hogy ragaszkodjunk hozzájuk.

A túlzó jelzők, kifejezések amint divatossá válnak, már nem minősítenek. A hatásos fokozáshoz a beszélőnek meg kell találnia a dolog lényegére, jellemzésére pontosan utaló szavakat, kifejezéseket. Ez pedig már jó ízlés és nyelvi műveltség kérdése. Hiszen nyelvünkben a nyomósító formáknak — s most hadd túlozzak egy kissé én is — se szeri, se száma.

Bachát László

egyik leglátványosabb állomása lesz a magyar filmtörténet megírása és publikálása. Már most a kezdeteknél is felmérhető, milyen óriási vállalkozásba fogtunk.

— Ezek szerint már hozzá fogtak?

— Igen. Az adatgyűjtés stádiumában vagyunk jelenleg. A nyáron pedig hozzákezdhetünk az íráshoz is. Ügy tervezzük, hogy kellő történelmi-társadalmi háttérrel, és aprólékos részletességgel adunk számot a magyar filmtörténet eseményeiről, állomásairól. Indulásként, nem ragaszkodva a kronológiai rendhez, az 1963— 65 közötti korszakot dolgozzuk fel, a magyar film legizgalmasabb periódusát. Előreláthatóan az első kötet 1988-ban jelenik meg. Majd sort kerítünk a többi, már némileg feldolgozott filmtörténeti korszakokra is, visszamenve egészen a kezdetekig, a némafilm időszakáig. Nemcsak a játékfilmekre gondolunk. A dokumentumfilmeknek, az amatőrfilmeknek, és még a tárcastúdiók filmjeinek is helyt kívánunk adni. Mindaz tehát, ami hozzátartozik a magyar filmhez, bekerül köteteinkbe.

— Munkatársaik feltételezhetően nemcsak magyar filmekkel foglalkoznak.

— Természetesen a nagyvilágba is kitekintenek, hogy látókörüket bővítsék, fesztiválokra. tanulmányutakra mennek. Szépszámmal kapjuk a nemzetközi meghívásokat. S ezen kívül ott vagyunk a nemzetközi szervezetekben is, és kapcsolatban állunk más országok archívumaival, társintézeteivel.

— Valójában miből és hogyan gazdálkodik a Magyar Filmintézet?

— Nincs állami szubvenciónk, önmagunkat tartjuk el. Az intézmény, így érthetően, pénzért méri kincseit, de a kiadásaink sem kevesek. A Budapesten lévő Filmmúzeum a mi kezelésünkben van, és a kihasználtsága igen jó. nyolcvanszázalékos. Ennek jövedelmével mi rendelkezünk. Igyekszünk jó filmeket játszani, s olykor kuriózumokat is bemutatunk. Nyolctíz filmet vásárolunk évente, ennyire van pénzünk. így

kerül vetítésre a közeljövőben a Hegedűs a háztetőn, a Love story, egy-két itthon nem látott Bunuel-film, Po- lansky lakója, Bresson Lan- cellot lovagja. A magyar filmek persze itt is előnyben részesülnek. így vagyunk az intézeti kiadványokkal is. Főleg magyar színészek portréit jelentetjük meg. Az a törekvésünk, hogy kevesebbet, de jobbat! Kiadványainkra régebben inkább a belterjesség volt jellemző. Ma viszont átfogóbb, nagyobb érdeklődésre számottartó könyveket adunk ki, mint a filmévkönyvek, filmmonogra- fiák, filmkalauzok stb. nem is szólva hasonmás kiadványainkról, és a Múzsákkal közösen megjelentetett kockás sorozatunkról. Nem zárkózunk el a kívülről érkező, jó ötletek elől sem. így kerül sor Lohr Ferenc hangmérnök memoárjának megjelentetésére a magyar film őskoráról, és Dallos Szilvia színésznő filmes anekdotáinak publikálására.

— Miként bővítik a filmarchívum gyűjteményét?

— A régi filmtörvény ugyan kimondja, hogy valamennyi. elkészült hazai filmből egy kópiát át kell adni nekünk is. de ezt sajnos nem minden esetben kapjuk kézhez. így gyűjteményünk nem teljes. Igyekszünk összeszedni minden hazai vonatkozású filmet, újat is, régit is. A hungarika nálunk a filmeké re vonatkozik. A külföldön felfedezett magyar témájú anyagokat elsősorban csere útján próbáljuk megszerezni.

— Két évi munka után, hogyan látja a Magyar Filmintézet helyzetét, eredményeit?

— Annak idején kedvvel és lelkesedéssel jöttem ide, egy olyan intézménybe, amelynek szakmai tekintélye, rangja van, s amelyet az intézet azóta is folyamatosan kíván megtartani. Arra törekszünk, hogy a -hazai filméletnek ne legyen egyetlen olyan vonatkozása sem, amelyben ne kérnék és ne fogadnák el a véleményünket — mondta dr. Veress József.

Ra-rc olvasónapló

A Magvető Kiadó népszerű Rakéta Regénytára, a ra-re a közelmúlt hónapokban is színvonalas újdonságokkal lepte meg barátait. A barátságosan kézbe simuló kis könyvecskék közül ezúttal csak a világirodalmi üzenethozókat nézve: az átlagosnál jóval színvonalasabbakkal. Gyorsan ívelő pályájú tehetségek és „nagy öregek” találkoztak ösz- sze.

A szovjet Vlagyimir Makanyin

elbeszélésnél alig hosszabb kisregénye, Az elnémult tűzoltók

egy olyan parányi falucskában játszódik, amely nem csupán is- tenhátamögötti ipari bázisnak kicsi, de még a közeli gyár gyakori tűzeseteinek elhárítására, megfékezésére sem képesek tűzoltói. „Tűzoltófalván'’ szimbolikus a tűz, az állandó harc. A derék emberek, ha kell, viaskodnak a lángokkal; ha egy kis szünet adódik, énekelnek. Lag- ziban vagy toron. Hegyi Imre fordítása a nehéz és „eldugott” élet prózáját és líráját is belopja ,a magyar szövegbe: a kettő együtt teszi a drámát. A különc művész, az innen elszármazott zeneszerző, Basilov viszont már csak elnémult, megfáradt tűzoltókat talál. Benne vagy bennük keresendő-e hiba, hogy csak nem akar fölszárnyalni a dallam? Vagy mégis? Az utolsó félmondat — „egy gyermek tiszta, éles hangja” — újra éneket sejtet. Még ha tűzben is.

Eduard Ruszakov is a szovjet prózaírók frissen indult ígéretes utánpótlásába tartozik. Színházi látcső című kisregénye — nem a pontos fordító, Baikó Agnes hibájából — „becsapós": valójában nem a teátrumról, hanem az emberi lélekről van szó. Azaz egy negyvenéves pszichiáter lakásügyéről, aki egy elmeszociális otthonba utalandó öregasz- szony otthonát foglalhatná el. A lelkiismereti konfliktus ebből is kiviláglik, némiképp „félrevezetés” tehát, hogy az egymondatos fülszöveg „az örök balek tragikomédiáját” ígéri. Igaz ugyan, hogy a főszereplő tétova, határozatlan ember, de nem tisztességtelenségből, hanem — időnként rosszul értelmezett — tisztességből az. A könyv végül azt sugallja, hogy a „mindenkinek jót akarok” szépen hangzó illúziója nem lehet életelv. Tudni kell, hogy kinek, kiknek: s hogy mi is pontosan az a jó. Orvosból lett író műve ez, a hivatásváltás tipikus vonásaival.

Orvos, pontosabban orvosnő a hőse az NDK-beli Christoph Hein Az idegen barát című regényének is (fordította Jelinek Mária, gondozta — vagyis szemmel láthatóan alaposan megcsiszolta — Bor Ambrus). A magabiztos berlini orvosnő épp any- nyira nem abszolút sikeres ember, mint ahogy iménti pszichiáterünk nem volt abszolút sikertelen. Itt is verbálisán, kiemelt helyen fogalmazódik meg egy élet-téveszme: „Nem tudok

olyat, ami hiányozna. Győztem. En jól vagyok.” A gyermekkorig visszatekintő, s valahol mindig megszépített önelemzés szükséges ahhoz, hogy ez a jobb sorsra önzés miatt nem érdemes asszony a sérthetetlenség, a tökély képzetébe burkolózhassék. Nem Tragikus végű barátja az idegen, hanem ő: az élet idegenje. Aki a test bajainak gyógyítását kitanulta, de a lélek, kórságaira vak, s csak szerencséjének, sikerének csökönyös ismételgetésében bízhat. Hein-nel nagyíormátomú íróegyéniség érkezett Európa irodalmi színpadára.

A most hatvanhárom éves szerb író, Antonije Isakovic alkotói világa viszonylag zárt, sti- lárisan is egynemű. A modern szerb próza elsőszámú mestere leggyakrabban a II. világháborúról ír, leginkább Hemingway-t vallja ihletőjének, s főként a formai szélsőségek hirtelen váltogatásával ér el erős hatást. A pillanat című regénye sem kivétel. A „háborús történetek” fölidéző-visszapergető típusához sorolódik, ezen belül is ahhoz, amelyben a mesélő inkább önmagának, mintsem alig figyelő hallgatójának eleveníti föl a múltat. „Ide-oda botorkál a faluban — kiskutya a kihalt ház körül” — tolmácsolja egyik mondatát Vujicsics Marietta. Egy •rövid bekezdéssel elébb még minden égett, fenyők üszkösöd- tek — s most a hasonlat líraian esendőnek mutatja az egyik agyongyötört szereplőt. Kevéssel odébb már a látomásosság az úr. Rosszul teszi a horgásztárs, hogy csak szunyókál pecázás •közben, s nem a visszamerengő egykori partizán szavaira figyel ... De hát a szituáció épp oly eleven, mint a történet: mind kevesebbeket érdekel, ami nekik csak történelem, de másoknak sors.

A hetvenedik éve felé járó Joaquin Gutiérrez az 1950-es Santiago de Chilében játszatja Emlékszel, barátom? című regényét, e másik múltidézést, melyre a mai olvasó a chilei történelem újabb fejleményeit vetíti rá. Dobos Éva fordítása nyomán az akkori, déli bohémvilág tárul föl. Röpcédulát szórni, embert csempészni sem elsőrendűen politika: inkább fiatalság és szerelem, hiszen a szereplők az életet és nem a világot akarnák megváltani, s nem politikával, hanem művészettel. Ám mivel író és olvasója huszonnyolc évvel később (a könyv 1978-ban jelent meg Havannában) már tudja, mi minden történt utóbb, a fiatal hősök is mintegy visszakapják — vagyis fokozatosan megérzik, átérzik, mit jelent a gazdagabb élethivatás, a teljesebb élet. (Magvető Könyvkiadó)

nmiwm A híres ember l Bemutatjuk a Magyar Filmintézetet

Lassan két esztendeje már, hogy átalakult a hazai filmintézet, s

L'l illl Ilii ICÍCt, d

új vezetéssel, új konstrukcióval, új elgondolásokkal fogott munkához.

— A Magyar Filmintézet új koncepciót igyekszik kialakítani — mondta dr. Veress József az intézet tudományos igazgatója, — Ugyanakkor folytatja mindazt, ami már korábban is hasznos volt. Olyan intézményt •igyekszünk létrehozni, amely egyrészt szorosabbra próbálja fűzni kapcsolatait a szakmával, másrészt mindazokat, akik tudatosan foglalkoznak valamilyen formában a filmmel, hozzánk kívánjuk kötni.

— ön mikor került az intézetbe?

— Közvetlen a megújhodás időszaka előtt, 1984. áprilisában. Kezdetben a filmarchívum vezetőjeként, majd az átszervezés után tudományos igazgatóként a művészeti-tudományos területet kaptam feladatul. A régi felállásban a Filmtudományi Intézet — ez volt a régi neve — nem volt éppen ideális helyzetben. Akkor még két különálló részre tagolódott. Az új igazgató, Nemeskürty István olyan struktúrát alakított ki, amelyet én örömmel fogadtam. A filmtár mellett a tudományos osztályhoz tartozik a filmtörténeti, a filmelméleti, a filmforgalmazási és a filmoktatási, valamint a kiadvány szerkesztési csoport. Van még nemzetközi és filmtechnikai osztály, de egyik osztály sem dolgozik a hagyományos keretek között. Vannak munkatársaink, akik több osztályon is tevékenykednek.

— Mit tekint a filmintézet legfőbb feladatának?

— A magyar film ügyét kívánjuk szolgálni. Vitákkal, értékelésekkel, vagy bármi mással, ami a hazai filmgyártást, a hazai film érdekeit képviseli. Intézetünk emellett még háttérfeladatokat is kap a Művelődési Minisztériumtól, például helyzetelemzések készítésére. De ezen túlmenően is foglalkozunk mindazzal, ami kapcsolatos lehet a filmmel. Ennek