Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-31 / 127. szám

1986. május 31. A versek pedig születnek... Jubileumi beszélge Miről beszélne legszívesebben Ratkó Jó­zsef József Attila-díjas költő, aki ebben az évben, augusztusban tölti be 50. életévét? Az ünnepi könyvhéten — és azt megelőzően baráti körben — sor került az előrehozott születésnapi évforduló egy-egy irodalmi ese­ményére is. Milyen érzés ötvenévesnek len­ni? Mi foglalkoztatja a költőt? Mikor ol­vashatjuk újabb műveit? Mit tart a tiszte­letére rendezendő ünneplésekről? — Az éveim számát illetően az ötvenedik évemhez jutottam, de a nagyobb munka még előttem van, húszéves elmaradásom van. Így akár harmincévesnek is érezhet- ném magam . . . Emlékeim között lépegetni, mint a páva, nem fogok. Dolgozni akarok. Behozni a húszéves elmaradást. — Az a néhány esztendő, amit belső kény- szerűségből hallgatással töltöttem, a feltöl- tődés időszaka volt. .. Nomeg a „Segítsd a királyt” című dráma meggondolásának és megírásának az időszaka. Végül is a het- venkettő-hetvenháromtól máig eltelt időt éppen a dráma megszületése miatt sem mondhatom haszontalannak, de bántott, hogy versek ez idő tájt — olyan mély volt bennem a megrendülés — nem születtek. Sikeres drámát írtál, s ahogyan mondtad, egyre nagyobb lett benned a munkakedv. A „Hangsúly” című hangos folyóirat szerkeszt tésében, létrejöttében is fontos szerepet vál­laltál . .. — Ahogy barátaimmal elkezdtük a Hang- Súly-t csinálni, valóban egyre nagyobb lett bennem a munkakedv. Láthattam egy-két tehetséges fiatalembert is felnőni, Magyar Józsefre és Zajácz D. Zoltánra gondolok el­sősorban. Az is jólesően lepett meg, hogy olyan írók is, akiknek tulajdonképpen nem sok közük van az országnak e vidékéhez, szívesen hozták el ebbe az illékony folyó­iratba munkájukat, jó szavaikat. — Persze az íráskedvet nem elsősorban ez a munka hozta meg, hanem az, hogy lát­tam, megtapasztaltam, hogy szükség van az én gondolkozói munkámra is, az olvasók, a színházba járók várják az írásaimat. Meg csillapodott benném a gyász is annyira, ta­lán azért, mert a drámában újra átéltem a kisfiam elvesztését, s végül újra meg tud­tam szólalni... Szégyenkezni sem akartam, Illyés írta: „Ki a versírást abbahagyja — az igazmondást hagyja abba...” — Arról van szó, hogy fölélénkült bennem és körülöttem a világ, így fölélénkültem én is. Rengeteg írnivaló jelenti meg magát, to­lakszik a toliam hegyéig, hogy írnám már meg. Ezért hacsak tehetem, dolgozom. Re­mélem, jut még annyi idő és annyi jó erő, hogy még egyszer nem kell majd hallgatás­ba burkolózni. Utólag, megmondom, igen nehéz volt vállalni ezt a csöndet. Emberileg is fizikailag is megviselt. Amit a közel öt­ven esztendő alatt megtapasztaltam a világ­ról, ember és magyar voltunkról — noha jobbára egybevág barátaim tapasztalásaival — azt csak én tudom elmondani, vagy el­hallgatni ... Mibe foglalhatók össze ezek a tapasztalá­sok? — A létről való tapasztalásaim két mon­datban összegezhetők. Fontos végül is két dolog: a születés és a halál, s ami közte van; a szerelem... Mondtam már, hogy dolgozni akarok. Nagy András László a „Segítsd a királyt” előadásai közben felbiztatott, fordí­tanám le újból az Antigonét. Az ő kedvéért bele is fogtam a munkába. De ahogy halad­tam előre, egyre nőtt bennem a szorongás — vajon a mai magyar néző — mert az ele­mi erkölcs háttérbe szorult benne — nem fogja-e félreérteni ezt a tragédiát. Nem Kreonnak ad-e igazat Antigonéval szemben. S azért úgy döntöttünk, hogy a Lapdakidák előtörténetét eléje vesszük egy felvonásban — két okból. Egyfelől azért, hogy Antigoné igazsága felerősödjék, másfelől azért, mert bizonyos átértések, áthallások a magyar kö­zelmúltba így lehetségessé válnak. Ez a da­rab a debreceni Csokonai Színházé, mert Nagy András László rendező odakénysze­rült . .. Ügy mondtad, egy másik darab is munkál benned. — Érdekes, hogy másik darabom is némi­képp összefüggésben van a „Segítsd a ki­rályt” című drámám nyíregyházi sorsával, .hiszen ezt a Bethlen Gáborról szóló drámát a pécsi Nemzeti Színháznak ígértem, mert Holl István, aki kitűnően játszotta a Segítsd a király-ban az öreget — Pécsre szerződött. Holl Pista ugyan eljött azóta onnan, de en­gem a szavam most már odaköt. — Ezt a drámát fontosabbnak érzem, mint az Istvánról szólót, mert tanulságai, tanítá­sai direktebben átértetők a mai magyar élet­re. Annyit elárulhatok talán, hogy engem Bethlen-i sorsban, műben az általánosan is­merteken túl az fogott meg leginkább, hogy politika és ideológia nem keveredik sem a töröknél, nem Bethlen Gábornál, de talán még az osztrák császárnál sem ebben az időben. A másik felismerés: a büntetlenség is lehet drámai vétek. Hálát adok a sorsnak, hogy összehozott a dráma kapcsán Czimer József fel, aki Illyés Gyula dramaturgja volt, s akivel a darab gondját megbeszélhetem. — A versek pedig születnek. Milyen művek születnek a közeljövőben? — Azt hiszem, hogy nemrég olyan mun­kába fogtam, ami talán egyedülálló az iro­dalomtörténetben. Egy családnál járva, irigykedve tapasztaltam meg, milyen nagy szeretettel és tapintattal bánnak immár fel­nőtt gyermekükkel. Arra gondoltam — fene egye meg — nekem saját magamat kel­lett fölnevelni. Ez tett iriggyé. De a követ­kező pillanatban rádöbbentem, hogy ez nem igaz. Nem igaz, mert kicsi korom óta na­gyon sok ember adott a maga emberségéből hitelbe, örökbe egy-egy kicsit, s így válhat­tam felnőtté, magammá... No, egy Anya­kön i/v című könyvet írok arról a körülbelül ötszáz emberről — gyerekek, parasztok, munkások, művészek, lányok stb. — akik élni segítettek, akik apám és anyám helyett akaratlanul vagy szándékosan fölneveltek, nevelőimmé váltak. Ez az életnek az anya­könyve lesz, a szerelemé és a barátságé és még mi mindené, ezt nem tudhatom . .. — És persze ott van a legnagyobb adóssá­gom, a Szabolcs-Szatmárról és Zemplénről szóló gyermekkönyv — amire ugyan határ­idő nem szól — de a lelkiismeretem már nagyon háborog, hisz úgy nyolc-tíz évvel ezelőtt szerettem volna elkészülni vele. De ezt a könyvet csak szeretettel, a lélek teljes készenlétével lehet írni. íme, most ezt is csinálom. — Tudom, hogy idegen tőled az ünneplés, különösen a saját ünneplésed nem lehet könnyű elviselni. Mi lett volna számodra a legkedvesebb ajándék az ötvenedik születés­napodon? — Én azt tekintettem volna a legnagyobb ajándéknak, ha a Móricz Zsigmond Színház felújította volna a Segítsd a királyt. Most már nem bánom, hogy nem tették... Jobb­nak vélem, hogy egy nappal a születésna­pom előtt, augusztus 8-án az eredeti felál­lásban, de nem a nyíregyházi színház költ­ségén és szervezésében a szabadtéri színpa­don felújítják a drámát. Azt hiszem szebb születésnapi ajándékot nem várhatok foga­dott földemtől. De nem is várok többet... Páll Géza Egy kiállítás nyomán Művésztanárok a régi Nyíregyházán A Váci Mihály Művelődési Központ honismereti műhe­lye vonzó, érdekes kiállítás­sal lepte meg a lokálpatrió­tákat — emlékeztetve Kozák István, Z. Szalag Pál és Bo- ross Géza művésztanárok nyíregyházi tevékenységére. A tárlat anyagát a Jósa And­rás Múzeum és számos ma­gángyűjtő kölcsönözte. A be­mutatott levelekből, doku­mentumokból kiderül, mek­kora erőfeszítéseket tett Kiss Lajos, a múzeum akkori igazgatója az 1920-as évek­től a Képtár megteremtésére. (Levelek: Rudnay Gyulához, Tornyai Jánoshoz, Endre Bé­lához). Benczúr Gyulánénak a Bessenyei Körhöz intézett leveléből értesülhetünk aján­dékozási szándékáról a Ben- czúr-szoba részére. (1921) Ez­úton került a város tulajdo­nába a mintegy 40 dokumen­tumot tartalmazó gyűjte­mény, melynek azonban nem tudtak állandó kiállítási le­hetőséget teremteni egészen 1954-ig. A Bessenyei-kör képzőmű­vészeti szakosztálya a Ben- czúr-kör (1923) programjá­ban nem csupán a Benczúr- hagyomány ápolása, a Ben­czúr képviselte iskola művé­szeinek pártolása szerepelt. Ritka kiállítási lehetőségeik közepette is igyekeztek szé­lesebb horizontját bemutatni a kortársművészetnek. A tár­latok megszervezésében, a művészek meghívásában dön­tőek voltak a személyes kap­csolatok, így Kiss Lajos mel­lett a város művésztanárai­nak kezdeményező szerep jutott ebben. Itt működött Kozák István, a Kossuth gimnázium taná­ra, aki 1896—1901-ben végez­te a Képzőművészeti Főisko­la rajztanári szakát. Erdély­ben kezdte pályafutását, majd Rimaszombatra került, onnan telepedett át Nyíregy­házára. Az apja által meg­kezdett régiséggyűjtést ő is folytatta. Ennek eredménye­ként ajándékozott a Jósa mú­zeumnak egy 147 darabból álló együttest 1919-ben. Er­délyből régi magyar, székely, szász és román bokályokat hozott, a Felvidékről pedig magyar, tót és késő-habán edényeket, s Ungvárról is néhányat. Nyíregyházán 35 mézeskalács-ütőfát vásárolt hozzájuk. A művelt, sokat -utazott tanár tevékenyen részt vett a város képzőmű­vészeti életének szervezésé­ben, akvarelljeit több ízben kiállította, művészettörténeti előadássorozatot tartott a nagyközönség számára. A Katolikus Gimnázium­ban tanított rajzot Járossy Gyula (1925—32), akinek fi­nom színvilágé akvarelljei még fellelhetők nyíregyházi otthonokban. A kiválóan kép­zett Kántor Antal helyére került a Líceumba 1940-tői Grabowieczky Leon katoli­kus gimnáziumi, Vincze Ist­ván iparos tanonciskolái és Tóth István evangélikus gim­náziumi rajztanár óraadó­ként. Kántor Antal több önál­ló kiállítást is rendezett, „zsűrizett" kollektív tárlato­kon vett részt. Az 1940—41-es tanévtől már Budapesten ta­nított. A Máramarosszigetre költöző Grabowieczky Leon helyére Salcza János lépett, aki, egyébként a Bessenyei­kor képzőművészeti szak­osztályának elnöki tisztjét is betöltötte 1942—43-ban. Nagybányáról érkezett a szintén festő tanár Szerencsi Zoltán, aki azután 1948-ban Gödöllőre költözött. A Leány- kálvineumban tanított 1936- tól Boross Géza (1908—1971) a múzeumigazgató, Kiss La­jos veje. Baráti körükhöz tartozott Makay László hit­tantanár, és az iskolaorvos Vigváry László, aki érzékeny intellektussal, jó szemmel kezdte gyűjteni már ebben az időben a kortárs képző- művészeti alkotásokat, töb­bek között a Boross Géza- képeket is. Itt telepedett le a szintén felvidéki származású Szalay Pál (1891—1975) hosz- szú évtizedekre. Pedagógusi­művészi munkája mellett lel­kesen részt vett a város kulturális életének formálá­sában, ő szervezi a máig is emlékezetes országos művé­szeti hetek irodalmi, képző­Könyvsótornál Móricz Zsigmonddal A első nyíregyházi könyvnap Az irodalom, a tudomány, az ismeretterjesztés seregszemléjén, az elárusítóhelyeken felállított sátrak mellett, klasszikusaink ün­nepi kiadásait forgatván érdemes emlékeznünk a régi könyvnapok­ra is. Az első magyar könyvhetet 1929. május 13—20. között ren­dezték meg. A megyei sajtót vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a könyvnapok ügye 1929-ben Nyíregyházán nem közügy. Az előkészületek során a Nyírvidék április 28-i száma közli a belügy­miniszter pártoló leiratát „amely­ben felhívja a figyelmet... a Magyar Könyvhétre, s az akció sikere érdekében a hatóságok messzemenő támogatását kéri”. A szolid sajtókampány során persze néhány értékes, megszívlelendő gondolat is napvilágot látott. A könyv, az írott szó becsületéről szólva a Nyírvidék május 11-i számában megjelenő cikk példá­ul keserűen tárja fel a magyar írók nyomorúságát. Majd így buzdított a magyar könyvhét tá­mogatására: „... propagandát kell csinálni a magyar könyvek és általában a könyvnek az olva­sás szenvedélyének”. A későbbi lapszámokból kitű­nik, hogy a városnak az volt a terve, hogy egy színházi előadás keretében rendezi meg a könyv­napot, ugyanakkor más városok példáján a könyvkereskedők Nyíregyházán is utcai propagan­daárusítással vesznek részt a könyvhét akciójában. Az egyetlen tervezett rendez­vényt a színházban tartották má­jus 16-án. Két ünnepi előadást rendeztek. A délutáni ifjúsági előadáson Péter Károly ev. Kos­suth Reálgimnáziumi tanár tar­tott előadást a magyar könyvről, utána Hercegh Ferenc Bizánc c. műve került bemutatásra. A fel­nőtt előadás este 8 órakor kezdő­dött a 12. honvéd gyalogezred zenekarának nyitányával. Ezt kö­vette Szathmáry István ez alka­lomra írt „Magyar könyv” című verse. Alkalmi ünnepi beszédet Szobor Pál főjegyző mondott. A színház műsorát Zilahy Lajos: A tábornok című művének előadása zárta be. Az előadásra több száz meghívót küldtek ki, az érdeklő­dés azonban csekély volt. A haj­dani krónikás így összegez: „A színház nem telt meg teljesen, mint ahogy azt városunk kultú­rájáról híres publikumától mél­tán elvárhattuk volna ...” A magyar könyvhét Nyíregy­házán május 16—17-én utcai áru­sítással folytatódott. A Jótékony Nőegylet könyvsátrakat állított fel a városban s ezekben a sát­rakban hölgyek árulták a magyar írók műveit. Komlós Jenő, aki a Batta-féle „újságboltban dolgozott (a mai Bethlen utcai papír-írószer bolt helyén volt) így beszél az első könyvnapról: „ ... kivittünk Kossuth térre egy asztalt, sátrat húztunk fölébe, mert esett az eső Kiraktam a köteteket, s valóban: jöttek is sorra a vevők. Nem vol­tak még akkor külön erre az al­kalomra megjelentetett könyvek, de érdekes, hogy az egyik kiadó úgy küldte le Móricz Zsigmond nemrégibben kiadott könyvét hogy azt olcsóbban, egy pengőért adjuk . . . Kértünk is belőle vagy ötven példányt. Azt hiszem a Ke rek Ferkó című könyve volt.. Egyszer a sátor előtt megállt egy sötét ruhás zömök férfi. Szótla­nul böngészni kezdett a könyvek között, forgatta ide-oda némelyi­ket, lapozgatott. De látom, hogy egyre csak a Kerek Ferkó köteteit nézegeti... Aztán fogynak ezek — kérdezte. Fogynak, hogyne mondom — hányat tetszik kérni belőle? ... Még pár szót váltót tunk, aztán kezet nyújtott: ,,Mó­ricz Zsigmond vagyok ...” A további évek könyvheti prog­ramjait nem részletezve vissza­emlékezésünket az 1985-ös nyír­egyházi könyvheti megnyitóról közölt tudósítás egy részletével zárjuk: „Az érdeklődők száma, a sátrak előtt álló vásárlók sora azt bizonyítja, hogy Supka Géza hajdani felhívása mára igazi és lelkesítő mozgalommá vált, egyre többen érzik át a könyv, az iro­dalom jelentőségét.” Orosz Szilárd Boross Géz»: Kuglizók. #/';/" jf Szalay Pál: Parasztfej Kozák István gyűjteményéből kerámia művészeti programját 1940 ben. A városházán hét te remben 147 festményt, grafi kát, szobrot állítottak k Aba Novák Vilmos, Ivány Grünwald Béla, Glatz Ősz kár, Márffy Ödön, Szóny István, Molnár C. Pál képe társaságában a nyíregyházi akat képviselő Barzó Endn Szalay Pál, Boross Géze Grabowieczky Leon, Zs. Mól nár Rózsi, Tóth István, Ze rinváry Kornélia festményei tekinthették meg a látogatók Boross és Szalay képeit a állam megvásárolta. A tárlatok mellett a 30-a évek elején egy jelentős kéz deményezés is született Nyír egyházán a Sóstói Művész telep létrehozásával. Kis; Lajos járta ki a városná hogy nyaranta lássanak ven dégül néhány fiatal festőt Sóstón. Dédelgetett álma it az „új hazában”, Nyíregyhá zán megteremteni egy vásár helyihez hasonló alkotótele pet. Rudnay Gyulát, a mes tért és tanítványait hívtá meg. Lakást és ellátást kap tak. (A régi szódagyár háror helyiségét bocsátották ren delkezésükre.) Boross Gézi Koffán Károly, Csáky-Marc nyák József, Czene Béla, Ke necsni György, és Kun 1st ván töltött hosszabb időt Sós ■tón, ahol Rudnay is meglá fogatta őket. A művésztele 1931—34 között működöt Az itt dolgozó művésze több kiállításon is bemutal koztak. A mostani kiállításon k< művésztanár festményeit, ak varelljeit, rajzait állítottá ki, emlékeztetve munkássá gukra: Szalay Pál 95 eszter deje született, Boross Géz 15 éve halt meg. M. A KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom