Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-21 / 118. szám

1986. május 21. Kelet-Magyarország 5 OLAJSZEN NYEZÖDÉS Védik ai őslápot A nyírbátori Minőségi Ci­pőgyár „Auróra” leányválla­lata telephelyén bekövetke­zett olajszennyeződés eltávo­lításán továbbra is tervsze­rűen dolgozik a vízügyi igaz­gatóság védelmi osztaga. A zárt csatorna aknáit a cipőgyár kitisztíthatta és ezt követően 17-én a délutáni órákban jelentkezett heves zápor a csatornában megre­kedt nagy mennyiségű olajat a nyírbátor—vasvári főfo­lyásba sodorta. Emiatt a csa­torna medre, rézsűje a kiázó- dott olajjal szennyezetté vált. A belvízcsatornába több szel­vényben elhelyezett merülő­falak ez idáig megakadályoz­ták a felszínen úszó olaj je­lentős továbbterjedését, így a bátorligeti őslápot jelenleg is védettnek lehet tekinteni. A védelmi osztag dolgozói az olaj lemosását és annßk összegyűjtését végzik a me- rülőfalaiknál, kísérleti jelleg­gel a visszamaradó olaj el­égetését is tervbe vették. EMLÉKTÁBLA GÁDOR BÉLÁNAK. Gádor Béla író, humorista 1915—23 között a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium diákja volt. Az idén május 22-én lenne nyolcvanéves. Ebből az al­kalomból május 23-án dél­előtt 10 órakor az iskola fa­lán felavatják és megkoszo­rúzzák az egykori diák, a sajátos hangvételű író em­léktábláját. NYÍRBÁTOR VÁROS KÜLDÖTTSÉGE hazaérke­zett a lengyelországi Lan- cutból. A látogatása ered­ményes volt, továbbfejlesz­tették a két város párt és ta­nácsi szerveinek együttműkö­dését, illetve felvették a gaz­dasági és a kulturális kap­csolatokat is. A nyírbátori delegációval szívélyes meg­beszélést folytatott Franci- szék Karp, a Rzeszów megyei pártbizottság első titkára is. Jeremy, a sláger V Tavaly szerzett országos hírnevet — Jeremy című slá­gerlistás dalával — a Névte­len Nulla együttes, de az or­szág déli részében már évek óta nagy népszerűségnek ör­vend. Nyíregyházán eddig még csak a mezőgazdasági főiskola klubjában léptek , fel, ezen a hétvégén viszont J nagyobb nyilvánosság előtt is / bemutatkoznak. A Honvéd ( utcai művelődési ház szerve- \ zésében sorra kerülő koncert j 24-én, szombaton este hét i órakor kezdődik a szabadtéri / színpadon (kertmoziban). Az I együttes stílusára egyébként \ nem a Jeremy a legjellem- j zőbb, bar dallamos, szelle- I mes zenét játszanak. Külön ! érdemes figyelni az énekük- \ re és a kongás játékára. A SZATMÁRI VÁROS HOSSZÚ TÁVÚ TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZ­TÉSI TERVEIT vitatta meg tegnapi üLésén a Mátészal­kai Tanács Végrehajtó Bi­zottsága. A tervezetet a ta­nácsülés elé bocsátják. Emel­lett a végrehajtó bizottság beszámolót hallgatott meg a terv-, pénzügyi és munka­ügyi osztály tevékenységéről, és ugyancsak áttekintette a Szabolcshő Vállalat máté­szalkai üzemének szolgáltató munkáját. • Jóváhagyták az idei tanácsi lakások bérlői­nek és az OTP-értékesítésű lakások vevőinek névjegy­zékét is. ARANYLAKODALOM. Házasságkötésének 50. év­fordulóját ünnepelte május 17-én. szombaton Máriapó- cson Palincsár János és fele­sége Bezzegh Mária. Az idős házaspárt a jeles családi ese­ményen a testvéreik, roko­naik, ismerőseik, barátaik, szomszédaik köszöntötték. A helyi általános iskola tanulói virággal és műsorral ked­veskedtek. * ballagásra készülnék a Nyírség Konzervipari Vállalat végzős szakmunkástanulói. Az élelmiszer-tartósító, a vegyi es élelmiszeripari gépszerelő, vala­mint a műszergyártó és karban­tartó szakmát tanulók többsége a konzervgyárban töltötte a szakmai gyakorlatát, s a cég csaknem valamennyiükkel ta­nulmányi szerződést kötött, ök a szakmunkásvizsga után a gyárban dolgoznak tovább. A fiatalokat a konzervgyár juta­lomból kétnapos autóbuszkirán­dulásra vitte. ISKOLASZÖVET­KEZETÉT ALAKÍ­TOTTAK a Tiszavas- ,áritól három kilomé­terre fekvő Szor­galmatos 160 fős is­kolájában. A lelkes negyvenfös tagság három felnőtt irá­nyításával foglalko­zik mezőgazdasági termények. primő­rök termesztésével, gyógynövények gyűjtésével, bizomá­nyi könyv, folyóirat árusításával. A fo­lyosón kialakított iskolabollban teát, szendvicset is vásá­rolhatnak a diákok. A helyi áfész segíti az iskolaszövetke­zet munkáját, s a működéshez felsze­relési tárgyakat is biztosított — közölte levelezőnk. Mészáros József. Képünkön: mun­ka a fóliasátorban. Voltairc-kéziratot találtak T roltaire-nak egyik barátjához, D'Argentelhez írt levelét megtalálták a novgorodi történeti-építé- w szeti múzeum könyvtárában. A francia felvilágosodás kiemelkedő személyisé­geitek levelét Párizsban a XIX. század 20-as éveiben kiadott Voltaire. Diderot és Buffon leveleinek gyűjte­ményes kötetébe ragasztva találták. A kötetben is első helyen szerepel az a levél, amely most a novgorodi múzeum tulajdona. Meg nem állapították meg, milyen úton került Vol­taire levele Novgorodba. A kötet borítólapján francia nyelvű megjegyzés bizonyítja, hogy a könyvbe az ere­deti kéziratos példányát helyezték. Eredetiségét a Le­ni ngrádi Szaltikov-Scsedrin Könyvtár szakemberei is megerősítették. Szabolcs-szatmári községpecsétnyomók címmel kiállítás nyílt a nyíregyházi Jósa András Múzeumban. Képünk a kiállításon készült. (Farkas Zoltán felvétele) Ifjú gépi fejők versenye BEIKTATTÁK a Szabolcs- Szatmár megyei Gyógyszer­tári Központ új igazgatóját tegnap délelőtt. Az intézet új vezetője Lénárt Gyula lett, aki korábban Hajdú-Bihar megyében megyei főgyógy­szerész volt. A beiktatást Csinády László megyei fő­orvos vezette. Az Egészség- ügyi Minisztérium képvisele­tében jelen volt Harangi György, főosztályvezető. MEGKÉRDEZTÜK: Javul-e a szerviz? Egyre több a személyautó, ezért égetően szükséges a szervizszolgáltatások javí­tása. E téren milyen válto­zások várhatók Mátészalkán? — kérdeztük Bállá Jenőtől, a Szatmár Autójavító Kisszö­vetkezet elnökétől. t — Az egy műszakos mun­karendet megváltoztattuk — kaptuk a választ —, még­hozzá úgy, hogy csütörtökön­ként tovább, immár 19, szom­batonként pedig 13 óráig fo­gadjuk az ügyfeleket. A jö­vő hónaptól a használt gép­járművek adásvételével is foglalkozunk. Remélhetően javul az alkatrészellátás is. Bővítjük a garanciális javí­tás körét: ezentúl e célból a Dácia és a Polski Fiat 126- os típusú autókat sem kell a megyeszékhelyre vinni a tu­lajdonosaiknak. Rövidesen fogadjuk a Lada 1200-as, az 1300-as és az 1500-as típusú autókat is. Ezenkívül a mun­kafelvevőben fotelok, aszta­lok elhelyezésével igyekszünk az ügyfeleinknek kellemes körülményeket kialakítani. (zsoldos) * NYUGDlJAS-TALALKOZÖ. A megyeszékhelyen élő nyugdí­jas dolgozóinak szervezett talál­kozót május 19-én, hétfőn Nyír­egyházán a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, ahol az idős emberekkel a FETIVIZIG igazgatója ismertette a vízügyi igazgatóság elmúlt évi tervei­nek teljesítését, illetve az idei feladatokat, köztük az árvízvé­delmi tevékenységet. PEDAGÓGUS HOBBIKI­ÁLLÍTÁS nyílt kedden Nyír­egyházán a kereskedelmi szakközépiskolában. A pe­dagógus ágazati KlSZ-bizott- ság felhívására mintegy húsz tanár vállalkozott arra, hogy alkotásaikkal, gyűjteménye­ikkel a szabad idő hasznos eltöltéséhez adjanak a tanu­lóknak ötleteket. De a kiállí­tás több is ennél. Nem csaló­dik a felnőtt látogató sem a különböző fafaragások, nép- művészeti hímzések, festmé­nyek. és egyéb alkotások lát­tán. A színvonalas kiállítás péntekig tekinthető meg. * NOSZTALGIAMOZI az MV- MK-ban. A tóparti látomás cí­mű, 1940-ben készült filmet — rendezte: Kalmár László, fősze­replő Tolnay Klári — vetítik má­jus 22-én, csütörtökön 16, 18 és 20 órai kezdettel Nyíregyházán, a Váci Mihály Megyei és Váro­si Művelődési Központ hangver­senytermében. Május 29-én, jö­vő csütörtökön pedig a Kalota­szegi Madonna című filmet te­kinthetik meg az érdeklődők. Áutósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 201 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 94 Trabant Lim. (Debr.) 2543 Trabant Combi (Bp.) . 14424 Wartburg Standard (Debr.) 129 Wartburg Sp. (Bp.) 2721 Wartburg Sp. tolót. (Bp.) 5981 Wartburg Tourist (Bp.) 275 Wartburg Tourist (Debr.) 263 Skoda 105 S (Debr.) 8423 Skoda 120 L (Debr.) 11949 Skoda 120 GLS (Bp.) 1449 Lada 1200 (Debr.) 26514 Lada 1300 S (Debr.) 13077 Lada 1500 (Debr.) 10934 Lada Combi (Debr.) 3974 Moszkvics (Bp.) 14009 Polski Fiat 126 P (Bp.) 26874 Dácia Lim. (Debr.) 23120 Dácia Combi (Debr.) 183 Zastava (Bp.) 12928 FELVESZÜNK: belföldi munka­helyeinkre lakatos, hegesztő, mi­nősített hegesztő, csőszerelő, ács­állványozó szakmunkásokat, be­tanított, illetve segédmunkáso­kat. Minősített hegesztőknek (el­ső és másodosztályú) azonnali külföldi kiküldetést biztosítunk. A többi szakmunkásainknak né­hány hónap eltelte után. Szál­lást. főétkezést biztosítunk. Uta­zási költséghez hozzájárulunk. Kiemelt bérezés. Jelentkezés és felvétel: Gép- és Felvonószerelő Vállalat kirendeltsége, 4400 Nyír­egyháza, Vasvári Pál u. 68. I 21. (Körút vagyis Zöldelefánt étterem mögött, Cascós toronyházzal szemben. (6) Az ifjú gépi fejők megyei versenyét rendezte meg a napokban a KISZ Szabolcs- Szatmár megyei Bizottsága, a TESZÖV és a megyei tanács mezőgazdasági osztálya. A fejőházi kategóriában Filep András, a vásárosnaményi Vörös Csillag Termelőszövet­kezet: sajtáros kategóriában Nem sokat tanult az eddi­giekből a huszonhárom esz­tendős tímári Oláh Gyula. Pedig ha valakinek, neki iga­zán meg kellett volna gon­dolnia, hogy még a legkisebb mértékben is összeütközzön a törvénnyel. Oláh ugyanis fiatal kora dacára már négy évnél ■ is többet ült börtön­ben. nem is akármilyen cse­lekedetért. Emberölés kísér­lete. majd lopás került a számlájára korábban, most pedig ismét ez utóbbiért állt bíróság előtt. 1984 augusztusában szaba­dult ki. elhelyezkedett dol­gozni is. de alig egy évvel később már kevésnek bizo­nyult a fizetés. Lovas fogat­tal járt december 15-én a pedig Papp József, a napkori Kossuth Termelőszövetkezet dolgozója jutott be az orszá­gos döntőbe. A többi, kitűnő eredményt elért versenyzőt a KISZ megyei bizottsága, a MEDOSZ, a tejipari vállalat és a BOSCOOP különdíjjal jutalmazta. rakamazi Tisza-parton. s nem kerülte el a figyelmét az ott szépen csomóba ra­kott kitermelt fa. Vegy ötven- mázsányit gyorsan fel is pa­kolt, s meg sem állt a timá- ri lakásig vele. Az ellopott fa értéke ötezer forint körül volt. ennek jó részét Oláh használta fel. tíz darab hét­méteres rönköt pedig elaján­dékozott a rokonságnak. A Nyíregyházi Városi Bí­róság kisebb értékre elköve­tett lopás vétségében találta bűnösnek Oláh Gyulát, s a többszörös visszaeső vádlot­tat ezért nyolchónapi szabad­ságvesztésre ítélte. (A bün­tetést börtönben kell letölte­nie.) A bíróság ítélete jog­erős. r|| Kelet­Magyarország | KÉPEK I MÁJUS 21., szerda KRÓNIKA KONSTANTIN NAPJA A Nap kél 5 óra 01 perc­kor — nyugszik 20 óra 21 perckor. A Hold kél 17 óra 27 perc­kor — nyugszik 3 óra 35 perckor. Nyolcvan éve. május har­madik szerdáján — az idén tehál ezen a napon — ren­dezik meg (miniszteri ren­delet előírása alapján) az általános iskolákban a madarak és fák napját. A pécsi városi tanács volt a kezdeményezője ennek a nemes akciónak, amely az állat- és növényvilág meg­ismerése mellett a víz és a levegő tisztaságának vé­delmére való figyelemfel­hívást is szolgálja. Iskolá­ink egyik legszebb hagyo­mánya tulajdonképpen 1902- re nyúlik vissza, akkor szervezte meg Magyarorszá­gon először a madarak és fák napját Chernél István európai hírű ornitológus. Várható időjárás ma es­tig: gyakran lesz erősen felhős az ég. Szerdán el­szórtan várható eső, zápor és zivatar. A változó irá­nyú szél időnként megélén­kül. Reggel főként a Du­nántúlon ködre is számíta­ni kell. A hőmérséklet éj­szaka 12 és 17 fokig csök­ken, szerdán napközben 22 és 27 fokig emelkedik. Megér egy mosolyt — És kinek szánják [ezt a pénzt? — érdeklő­dik az éltes úr. amikor i iadománygyűjtő persely- jj Uyel a kezében betér ( i hozzá egy fiatal apáca. S — A jó istennek, sig- jj 1 ?i or. — Akkor majd szemé- j llyesen adom át neki — j j mondta az öregúr. — Én j I valószínűleg hamarabb ! I találkozom vele. mint ' j maga. <5* 11-277 Hírügyeletes: CSELÉNYI GYÖRGY Növényvédelmi előrejelzés Május első napjaiban meg­kezdődött, s rövid idő alatt or­szágszerte általánossá vált a levéltetvek betelepedése cu­korrépatáblákra. A betelepedést követően több körzetben hamar megjelentek az első kolóniák is. A meleg, kisebb esőkkel kísért időjárásban a kártevő gyors sza­porodása, a kolóniák számának ugrásszerű növekedése várható. A répaállományok még fiata­lok és heterogén fejlettségűek, többnyire 2—4 levelesek, de az újravetések miatt kelő növények is találhatók, ezért különösen veszélyes a levéltetvek fellépése. A korai kolóniaképződés miatt a közvetlen kártétel és a vírus- fertőzöttség csökkentése érdeké­ben is nagy gondot kell fordí­tani a védekezésre. Folyamato­san ellenőrizni kell a fertőzött- ség alakulását. Ahol a növé- myek 20—30 százalékán megta­lálhatók a levéltetvek, illetve 10 —15 százalékán már kis kolónia van, indokolt a permetezés. * * * Április utolsó napjaiban el­kezdődött az őszi búzán a vetés­fehérítő bogarak lárvakelése, amit a változékony időjárás las­zesere. SZÜLŐI MUNKAKÖZÖS- SÉG-VEZETÖKNEK szer­veznek fórumot május 23-án, pénteken 18 órától Nyíregy­házán a megyei művelődési központ kamaratermében. Az MVMK a szülőknek és pe­dagógusoknak előadás- és fó­rumsorozattal igyekszik se­gíteni a gyermeknevelési problémák megoldásában, az egészséges életmódra neve­lésben, a szabad idő hasz­nos eltöltésében. A követke­ző rendezvény június 7-én és 8-án lesz, amikor is elő­adást, filmvetítést, majd konzultációt tartanak A tárgyalóteremből Tűzifáért nyolc hónap sított ugyan, de jelenleg ismét intenzív. A folyamatos kelés mellett várható, hogy gócos jel­leggel hamarosan több helyen — főként ahol tömeges betelepe­dést észleltek — erős fertőzés fog kialakulni. Ezt követően rö­vid idő múlva általános veszély- helyzet bekövetkezésére lehet számítani. Most mindenütt nagy szükség van a veszélyeztetett táblák gyakori ellenőrzésére, és ahol a felső levelek 20 százalé­kán rágásnyomok észlelhetők, ott feltétlenül védekezni kell. A vetéseken általános a gabo- nalisztharmat-fertőzés, de né­hány tábla kivételével még gyen­ge mértékű. Várható, hogy az ismételt felmelegedés nyomán a közeljövőben erőteljes infekciós hullám indul el. A búza gyors növekedési szakaszában végzett kezelésekkel ezért most sikere­sen megelőzhetjük a termés ki­alakulásában döntő szerepet ját­szó felső levelek fertőződését. Az ország több pontján ész­lelték a vörösrozsda első tüne­teit. A kórokozó számára ked­vező, meleg, csapadékos időjá­rás esetén várható a fertőzés erősödése. Felhívjuk a figyel­met a vetések gyakori ellenőr­ÉPITÖIPARI gyakorlattal ren­delkező műszaki ellenőrt, lebo­nyolítót (közmüvekben jártasok előnyben) és számlázó technikust felveszünk. Jelentkezés: Sza­bolcs megyei AÉV személyzeti és oktatási osztály. (845) FELVÉTELT hirdetünk a Nyír­egyháza, állomás épületében üze­melő kiskereskedelmi boltunkba, pavilonkezelői, záhonyi meleg­konyhás étterembe szakács és üzletvezető-helyettesi beosztások­ba. Jelentkezés írásban, vagy sze­mélyesen az Utasellátó Vállalat Területi Igazgatóságán, Debrecen, MAV-állomás. (922) HAJTÓMŰVEK ÉS FESTŐBE­RENDEZÉSEK 2. sz. Gyára fel­vesz : autóvillamossági szerelőt, bérelszámolót gyors- és gépíró­kat. Jelentkezés: a gyár üzem- gazdasági osztályán. Cím: Nyír- < uyháza. Tünde u. 9. sz. 4400

Next

/
Oldalképek
Tartalom