Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-19 / 116. szám
1986. május 19. Kelet-Magyarország 3 az SZMT politikai munkatársa, K. J.-né a Minőségi Cipőgyár nyírbátori gyáregységéből meni nyugdíjba. Kérdése: a szakszervezeti jogsegélyszolgálatot csak „aktív dolgozó** veheti-e igénybe. és a jogsegélyszolgálat a meghatalmazó helyett eljárhat-e a hatóságnál illetve bíróságnál? A jogsegélyszolgálatot a vállalat dolgozóin kívül a gazdálkodó szerv nyugdíjasa, szakmunkástanulója, ösztöndíjasa, a jogsegélyszolgálat igénybevételére jogosult személy eltartott hozzátartozója, özvegye és árvája is igénybe veheti. A jogsegély- szolgálat csak akkor láthat el képviseletet, ha az adott ügy támogatása nem ellentétes a szocialista erkölcs követelményeivel, és ha a dolgozónak szüksége van a jogsegélyre. A jogsegélyszolgá- latott tevékenysége során az ügyvéd jogállása illeti meg. A tanácsadáson, felvilágosításon, iratszerkesztésen túl fokozatosan nő a képviseletellátások száma. Az SZMT jogsegélyszolgálata is hatékonyan dolgozik, amit az ügyforgalom és a peres eljárásban érvényesített dolgozói igény számának növekedése is bizonyít. (Minden héten kedden 13—16 óráig van ügy- félfogadás az SZMT székházában Nyíregyháza, Sza- daság tér 11. sz. alatt.) Kovács Zoltán és felesébe kó- taji lakosok rokantnyútdíjasok, két kiskorú eltartásáról gondoskodnak, az egy főre jutó havi jövedelmük 2042 forint. Kérdésük: milyen társadalmi segítségre számíthatnak? — Két lehetőségre hívom fel szíves figyelmüket. Az egyik: nyújtsanak be a helyi tanács vb. szakigazgatási szervéhez rendkívüli szociális segély iránti kérelmet. Ezt még ez évben háromszor meg lehet ismételni, ugyanis évente 4 alkalommal addr. Hudák László son mindkét felet meghallgatná a bíróság, javasolná a Családsegítő Szolgálat igény- bevételét. Végül „békülési időt” írna elő, melynek alsó határa 30 nap, felső határa fél év lenne. A mértékében és a teljesítés módjában elsődlegesen a szülők megegyezése legyen irányadó. Megegyezés hiányában egy gyermek esetén a kötelezett jövedelmének 25 százalékában lenne célszerű meghatározni a tartásdíj mértékét. — Máté Imre nyíregyházi lakosnak azt javaslom (tekintettel kérdése jellegére), hogy igénybejelentést nyújtson be — korkedvezményes szolgálati idő megállapításáért — a megyei társadalom- biztosítási igazgatósághoz (4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.) Az egyik kisvárdai gyárból kérdezték, hogy a folyamatos munkarendben dolgozókat a munkaszüneti napon végzett munkájukért milyen juttatás illeti meg, és hogyan történik a szabadságuk kiadása? — A heti egynél több szabadnapot biztosító munkaidő-beosztással dolgozók általában munkaszüneti napon (köznyelvi használattal „fizetett ünnepen”) is végeznek munkát, ezért a havi munkabérükön felül megilleti-őket a munkaszüneti napon ténylegesen végzett munka díjazása is. E munkavégzés címén azonban külön pótlék nem számolható el, mert a munkaszüneti nap díjazását a havi munkabérükben megkapják. Ha a dolgozónak a munkaszüneti nap a munkaidő-beosztása szerinti heti pihenőnapjára esik, és munkavégzés céljából behívják, a munkaszüneti napra vonatkozó elszámolási szabályok nem alkalmazhatók, ez esetben a heti pihenőnapon végzett munka díjazására vonatkozó szabályok érvényesülnek. Eszerint: ha a dolgozót heti pihenőnapján munkára igénybe vették, helyette elsősorban másik pihenőnapot kell biztosítani. A rendelet további része kimondja: ha a dolgozónak a munkáltató nem tud másik pihenőnapot adni, a heti pihenőnapon végzett munka idejére járó munkabéren felül 100 százalékos pótlék jár. Olvasóink további kérdéseire keddi lapunkban közöljük Hudák László válaszait. B. J. Ugyan, mikor jut nekünk abból — gondolta a nyíregyházi állampolgár, amikor meglátta a tévében a Kanári szigetekről importált olcsó Skála-paradicsomot és más primőröket. Nos, ha paradicsom nem is, uborka hamarosan feltűnt a Zöldért-üzletekben. Akkor száz forinton felüli árakat tört le. Anna Pankó kötényében paradicsom. Mi fán terem az olcsó uborka? A 49 forintos uborka feledtette a nyírségi emberrel, 'hogy nem mindig részesül ázokban a jótéteményekben, amelyek a fővárosinak már- már természetesek. Mi fán terem az olcsó uborka? — Mi .nem mentünk a trópusokra, nekünk közelebb is van jó kapcsolatunk — mondja Zádor Gyula, a nyíregyházi Zöldért osztályvezetője. — Különben pedig nem függ össze a pestiek akciójával a mienk. Fontos az eredmény A titok: a kishatármenti kapcsolat Kárpát-Ukrajná- val. így aztán még azt is hozzátehetnénk Zádor Gyula szavaihoz, hogy talán a pestiek lesték el a módszert, de hát minek keresni az elsőbbséget? Az eredmény a fontos. Az, hogy két-három naponként fordultak meg a Volán kamionjai az Ungvár melletti Császló község és Nyíregyháza között. Maradt még egy szépséghibája az ügynek, mégpedig az, hogy az olcsó primőr csak az uborkára terjedt ki. Nem lett Volna rossz, ha más vitaminforrás is jobban idomult volna a vékonyabb pénztárcához. Lehet, hogy az óhajtás nyitott kapukat dönget? Ügy gondoltuk, legcélszerűbb a helyszínen meggyőződni arról, milyen lehetőségek vannak a kishatármenti export-import választékának bővítésére. Császló, vagy ahogy az ukránok hívják, Csaszlovce körülbelül tíz kilométerre fekszik Ungvártól. Már messziről feltűnik a hatalmas, 12 hektáros üvegház. Itt terem az olcsó uborka, és még huszonegyféle zöldség. Hogy milyenek, azt most nem soroljuk el, elég annyi, hogy a teljes skála, amihez éghajlatunkon az ember szokott. Vendéglátónk, Román Iván, Misán Viktor főmérnök és Sztancsák Alexander párttiitkár társaságában kísér - bennünket végig a lenyűgöző nagyságú komplexumon. Utcák az üvegházban Évi háromezer tonna a termés, amit itt szüretelnek — sorolják a számokat. „A párt elvárja tőlünk, hogy a 15 ungvári zöldségesboltban a dolgozók mindig elegendő árut találjanak” — fogalmazza meg a terv alapját Sztancsák Alexander. Az üvegházi hajók közötti utcákban normális méretű traktorok jönnek-mennek, a munka csak a nagy hőség tekintetében különbözik attól, ami a szántóföldön lehetne. Az uborkás után a paradicsomtáblákhoz érkezünk. Javában tart a szüret, egy szép fiatalasszony, Anna Pankó a kötényéből kínál meg bennünket a frissen szedett gyönyörű gyümölcsből. — Amint végigérünk, kezdhetjük elölről — ad számot az érés üteméről. Innen a tárolóba visszük, de ott sem áll sokáig. Viszik, mert szeretik. Mi is szeretnénk — gondoltam magamban, és a kereskedés részletei felől érdeklődtem. Az uborka egy rubel nyolcvanban van annak, aki megveszi az üvegház üzemeltetőjétől. A paradicsom sem sokkal drágább. A császl ólaknak tulajdonképpen mindegy, ki veszi meg tőlük, nekik az évi négymillió rubel körüli bevétel a fontos. Kellene tehát tenni valamit, hogy a többi zöldségből is kapjunk. Ilyen üvegházi komplexum ugyanis legközelebb hozzánk csak a termálvizes Szentes környékén van Csak a lépcső sok... — Elég körülményes a kishatármenti kereskedelem — ezt már itthon hozza tudomásunkra Bajnai Zsigmond, a Zöldért igazgatóhelyettese. — A távolság nem nagy, csak a lépcső sok. Részt vesz a lebonyolításban a Kelet- Szövker. és egy pesti székhelyű szövetkezeti külker.- vállalat is. Igen, valamennyien a megfelelő jogosítványukkal — tehetjük hozzá. A zöldér- tesek láthatóan nagyon óvatosan kezelik a témát, nehogy valakit is megbántsanak a partnereik közül. (Lehet, hogy már ennyivel is sikerült.) No de sértődés ide, megbántódás oda, tavasz jövőre is lesz, és az árakat nézve, ismét őszig fog tartani. Olcsó primőröket szeretne a vásárló, ehhez pedig szélesíteni kellene ezt a kereskedelmet, amit magyar áruval ellentételezünk, tehát mindkét félnek kedvező. Csík Sándor SZERKESZTŐI OOOOOOOQ ] toted? ^ Házunktija nem először kerül terítékre lapunkban. Nemcsak szükségesnek, de egyenesen üdvösnek tartjuk, hogy olvasóink közül mind többen veszik a fáradtságot, és telefonon vagy levélben közlik észrevételüket. Figyelmeztetnek minket egy-egy név vagy beosztás elírására, s mint legutóbb történt, neves országos vezetőnk látogatásáról készült képek összecserélésére. A mai lapban is találni egy olvasói véleményt, amely különbözik az újságíróétól. És ez így van rendjén, hiszen nem tarthatjuk magunkat tévedhetetleneknek, a zsebünkben bölcsek kövét hordozónak. Teljesen helyénvaló, hogy immár 93 ezer példányban megjelenő lapunkat naponta számosán bírálják felül, és mondanak róla egyetértő, kételkedő vagy éppen elítélő szavakat. Az pedig végképp nem sorscsapás, ha az általunk tegnap leírtakat holnap tőlünk is számon kérik., hasonlóan ahhoz a paphoz, aki híveinek a vizet javasolja, miközben maga a bort részesíti előnyben. Mostanában a munkaidő védelmében tettünk másoknak javaslatokat. S ha viszontjavasolnak ol- vdsóink, mégpedig saját, tég kialakított (és észre sem vettük, de megkövesedett) hirdetési-szolgáltatási szokásainkat téve bírálat tárgyává, első pillanatra felkapjuk a fejünket. Aztán rá kell jönnünk, hogy most az olvasónak van igaza, hiszen mi vagyunk ő érte és nem fordítva. Alaposan el kell gondolkodnunk ezen, mi több, a kor igényeihez — az ügyfelek szabadidejéhez — kell igazítani kiadó vállalatunk hirdetési rendjét. Egyáltalán, alaposabban informálni e területen is az embereket. A téma itt hever a házunkon belül. Nekünk is lehet okulni érdekeltségből, munkaszervezésből, hozzájárulni mások munkaidejének védelméhez. Ezért külön is köszönjük a figyelmeztetést. Kopka János k ______________ J ható rendkívüli szociális segély (alkalmanként maximum 2200 forint). A másik lehetőség: kérelmével forduljon a megyei társadalom- biztosítási tanácshoz (Nyíregyháza, Széchenyi u. 2. sz.) nyugdíjuk emeléséért. A testületnek jogköre van arra, hogy a 3500 forint alatti nyugdíjuk emelésére javaslatot tehet a Nyugdíjfolyósító Főigazgatóságnak. 1985- ben az érintett nyugdíjakat átlagosan 235 forinttal növelték. Több olvasó nie „hallott róla”, hogy mée ax idén módosítják a családjogi törvényt. Kérdésük: milyen változások várhatók? — A nők jelenleg 16 éves korukban köthetnek házasságot. A jogszabálytervezet a korhatár felemelését 18 évre javasolja. A módosítási tervben szerepel a Családsegítő Szolgálat megszervezése. A bírósági eljárást korszerűsíteni kell, mert a javaslat kétszakaszos első fokú eljárást tartalmaz. Az első tárgyaláV olt, aki Szombathelyről érkezett, mások azon a kisvasúton utaztak a szabolcsi megye- székhelyre, mely vasútnak mozdonyait, kocsijait évtizedeken át maguk is javították. Május 17-én, szombaton sajátos találkozónak lehettünk tanúi, mert a legöregebb hajdani diák 1930-ban, a „legfiatalabb” 1950-bén kapott a Nyíregyháza Vidéki Kisvasút nyíregyházi főműhelyében szakmunkás-bizonyítványt. A találkozó gondolata egy esti baráti beszélgetésen merült fel: jó lenne ismét Összetalálkozni a volt inas- társakkal. Az ötletet tett követte, több mint hetven cí- jnet kutattak fel. Végül félszáznál többen jöttek el feleségükkel, családtagjukkal. A fűtőházi emlékek idézését Balázs Pál kezdte, aki nyugdíjazása előtt maga is a vasútnál dolgozott, és egyik szervezője volt a baráti ösz- szejövetelnek. Felidézte a kisvasút történetét, a nehéz munkát, aminek a színhelye Nyíregyházán a Huszár soÖREG ÍRÁSOK ron ma is látható. A mozdonyok, motorok főjavítását, felújítását, a személy- és teherkocsik javítását abban a főműhelyben végezték. — A három-négy év ta- noncidő alatt szinte mindent kötelezően előírtak számunkra — mondta Balázs Pál. — Az oktatáson való pontos megjelenést épp úgy, mint a vasárnapi ügyeletet, a reggeli munkakezdés előtti so- rakozót, vagy a kora esti takaródét. A fűtőházi főnökség gondoskodott azonban arról is, hogy a szakmát, melyre szerződtünk, teljes mértékben elsajátítsuk. Tudásunkat gazdagították azzal, hogy a lakatosság mellett több hónapon át motorszerelői, tekercselőműhelyi, esztergályos és kovács gyakorlatra is jártunk. — Nem vettek fel akárkit tanoncnak, komoly felvételin válogattak a jelentkezők közül — magyarázta Kordován Mihály, aki nem hazudtolta meg tréfás kedvű önmagát, és a találkozóra álhajjal és álszemüvegben érkezett. Hiába, mindenki azonnal felismerte. Pedig évtizedekkel ezelőtt elköltözött Nyíregyházáról, a dunántúli kisvasutaknál dolgozott. — Tekintélye, rangja volt a két világháború között a vasutas pályának, felnéztünk arra, akiből mozdonyvezető lett. A tanoncoknak is járt némi kedvezmény. Például az egyik cipőboltban a műhelyfőnök igazolására hathavi részletre (!) lábbelit vásárolhattak. Vagy ami szintén nagy dolognak számított akkoriban: az idősebb tanoncoknak. illetve a segédeknek a vasutas kultúrotthonban tánctanfolyamot szerveztek. Az emlékezők nem feledték el azt a kegyetlen szigort sem, ami megkeserítette a tanoncok életét. Az egyik fűtőházi lakatos mesélte, egyik alkalommal azért büntette meg főnöke, mert lánynyal moziban találta, és előtte erre nem kért engedélyt. Behívta az egyik kapualjba, két nagy pofont kapott a fegyelemsértésért. A lány azután hiába várta, hogy hazakísérje, az ellenkező irányba indult, megcsúfolt lángoló arcát ne láthassa senki. Benkei András nyugalmazott belügyminiszter — aki szintén a nyíregyházi fűtőházban inaskodott — azért hagyta ott a kisvasutak mert embertelennek tartotta a bánásmódot.* A szakma oktatói között voltak olyanok is, akikre ma is szeretettel emlékeznek. Mint a baráti találkozón megjelent Hernádfői Józsefre. Főfelügyelőként ment nyugdíjba, 92 évesen Miskolcról útra kelt azért, hogy egykori tanítványaival találkozzon. A felszabadulás után gyökeresen megváltozott a fűtőháznál tanulók helyzete. Ezt tükrözték azok a dokumentumok, egykori fényképek, megsárgult papírlapok, amiket az összejövetelre magukkal hoztak a résztvevők. A harmincas, negyvenes években nem tömörülhettek szervezetekbe a tanoncok. Egy megőrzött jegyzőkönyvből kiderült, hogy Nyíregyházán 1948-ban teremtették meg a Szakszervezeti Ifjúsági és Tanoncmozgalom működési feltételeit. A régi iratok között előkerült egy „Vizsgálati bizonyítvány”, amely szerint. Béres Géza 1936 decemberében eredményesen tette le a villamos motorkocsi-vezetői vizsgát. Igaz, a villamosokat már régen kivonták a nyíregyházi forgalomból, a jó hangulatú találkozón az okmányt átnyújtották jogos tulajdonosának. S hogy mit jelentett a kisvasút a romjaiból 1944—45- ben újjászülető Szabolcs megyének, arról a kótaji Roncsol József beszélt. A sóstói kishídhoz a csavarokat az akkori szakmunkástanulók készítették. Nem törődve a nélkülözéssel, kézzel hajtották az esztergapadot. Amikor végre kigördülhetett az első szerelvény az állomásról, kendőt lobogtatva hosszan futottak mellette... Reszler Gábor