Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-08 / 82. szám

1986. április 8. Kelet-Magyarorsxág 3 Elpazarolt órák (L) Banánért, rannkaidőben AZ ALAPTEVÉKENYSÉGEN KÍVÜL. Közel 2500 hektáron gazdálkodó nagyszekeresi Egyesült Erő Mgtsz évek óta nyereségesen zárja a gazdasági évet. Ebben nagy része van az alaptevékenységen kívüli munkának. Az ikladi Ipari Műszergyárral együttmű­ködve kézi tekercsberakással, házi vízellátótartály-gyártással, villanymotorok impregná- lásával foglalkoztak. Eddig mintegy hetvenen dolgoztak az ipari melléküzemágban, most indul az erősáramú szerelvénygyártás; mely alumíniumöntésből, kikészítésből és csoma­golásból áll. Ezzel újabb 25 helyi, kisszekeresi, zsarolyáni, illetve nemesborzovai lakos fog­lalkoztatására nyílik lehetőség, (m. k.) A színvonalasabb szolgáltatásért Legyen kevesebb a hiányszakma! Hogyan basznositják az adóalap-csökkentő kedvezményt? Három éve, 1983-ban jelent meg a Pénzügyminisz­térium adókivetési irányelve, amely szerint a tanácsi végrehajtó bizottságok adóalap-csökkentő kedvez­ményt adhatnak a körzetben dolgozó kisiparosoknak és kiskereskedőknek. A kedvezményt azok kaphatják meg, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a kom­munális és műemlékvédelmi feladatok megoldásában, illetve a helyi ipar vagy kereskedelem fejlesztésében. Ez év elejéig az adóköteles jövedelemből legfeljebb 50 ezer, januártól pedig 120 ezer forintot engedhetnek el ezen a címen. Párbeszéd az Országos Takarékpénztár nyíregy­házi igazgatóságának ügy­félfogadó termében: — Te, várj meg, s be- ugrunk egyúttal a Cseme­gébe is! — A Csemegébe? Mi­nek? — Azt mondják, banán jött a boltba. — Jó. Viszek a főnök­nek is, legalább nem mondja, hogy sokáig lóf­ráltam. A kis üvegkalickában ülő pénzbeszedő asszonykának a szeme se rebben, fültanúja ő ennél sokkal érdekesebb beszédfoszlányoknak is. Leg­feljebb az fordulhat meg a fejében — ha egyáltalán van ideje odáig eljutni —, hogy mily jó dolga van e két asz- szonynak: munkaidőben sza­ladgálhatnak a banán után. Mert míg el nem felejtjük, az iménti jelenet időpontja délelőtt tizenegy óra. Vajon hányán tehetik ma meg ezt Magyarországon? Csak halkan merem kimon­dani: sokan. Nagyon sokan. Talán éppen ezért is bán­tunk csínján egészen a leg­utóbbi időkig a témával, a munkaidő kihasználásával. Mert ki szereti magára ha­ragítani a sokaságot? Néhány héttel ezelőtt megjelent már egy riport lapunkban „Négy­napos munkahét...?!” cím­mel e sorok írójától. Hogy mennyi szemrehányást kap­tam érte! Ismerősök, isme­retlenek szidtak, mint a bokrot. Még Pestről is üzenr tek — haj, micsoda megtisz­teltetés ! —, hogy maradjunk nyugton, mit akarjuk mi megváltani ott lent a vége­ken a világot!? Darázsfészekbe nyúltunk. Pedig hát mi volt abban a cikkecskében? Hogy az esz­tendő 365 napjából mind­össze 250—260-at dolgozunk, különféle okok miatt annak is elvész majd húsz százalé­ka. Azaz, ami a legfejlet­tebb államok döntő többsé­gében is csak álom még, az nálunk már valóság. Heten­te nem öt, hanem négy na­pot dolgozunk. De egyáltalán, mire megy el ez a hiányzó egy nap? Jó tíz évvel ezelőtt végeztek egy átfogó vizsgálatot a szabol­csi megyeszékhelyen, mely­nek során arra voltak kí­váncsiak a szakemberek, mennyit dolgozik egy mun­kás. Meglepő eredmények születtek. Mintegy tizennégy­ezer produktív dolgozó mun­kaidejét elemezték, s kide­rült, hogy átlagosan nyolc- százán egész évben szabad­ságon vannak, az egész na­pos távoliét rubrikájába pe­dig 1250 személyt kellett be­jegyezni, a törtnapos kiesők száma pedig meghaladta a kétszázhuszat. S mikor ösz- szeadtak mindent, megálla­píthatták a szomorú valósá­got, a tizennégyezerből tu­lajdonképpen még tízezren se dolgoztak. De hasonló ta­pasztalatokat szerezhettek a munkaidő kihasználásának tanulmányozásakor is, har­mincszázalékos volt az idő- veszteség. A népi ellenőrök nemrég hasonló vizsgálatot végeztek a megyében, a munkaidőben történő távollétek mértékére és okaira voltak kíváncsiak. A vizsgálat összesen har­mincnyolc vállalatot, intéz­ményt érintett, az itt leszűrt tanulságok kisebb eltérések­kel, de minden bizonnyal hí­ven tükrözik a megyei je­lenségeket. Talán a legérdekesebb ta­pasztalat: a vizsgált ipari üzemeknél, legalábbis a fizi­kai dolgozók esetében min­denütt engedélyhez kötött a munkaidőben történő eltá­vozás. S a másik figyelemre méltó megállapítás: a hét utolsó munkanapján, pénte­ken lényegesen magasabb a munkahelytől távol lévők aránya, mint a hét bárme­lyik napján. A népi ellenőrök kiderítet­ték, hogy a távollétet min­den ipari üzemnél regiszt­rálják, ám az intézmények­nél ezt csak részben tartják nyilván. A magánügyben tör­ténő távollétek időtartamát az üzemekben vagy levon­ják a munkabérből, vagy módot adnak ledolgozására, bár nem mindig veszik ezt szigorúan, hiszen a vezetők is tudják, nem minden eset­ben a dolgozó a hibás a tá­volmaradásért. Hát akkor ki, kérdezhet­jük joggal. Reménytelenül hosszú lenne a lista felsoro­lása. Például a gázszerelő, aki fél kettőrej jelöli meg a bekötés időpontját, az autó­szerelő, aki fél ötkor bezárja a műhelyét, az áruház, ahol egy évben csak egyszer lehet kapni speciális gyermekcipőt, a laboratórium, mely csak napközben vállalkozik annak eldöntésére, hogy a házas­pár melyik tagjának nem le­het gyermeke . . . Az egészben az a legfur­csább, hogy látszólag a fizi­kai dolgozók töltik el magán­ügyben a legtöbb időt idegen helyen. A vizsgálatok szerint sokkal többet, mint a műsza­ki, vagy adminisztratív dol­gozók. Ez persze nem igaz. A torz kép oka egyértelmű: a kétkezi munkások távollé­tét sokkal szigorúbban ítélik meg, s azt a legtöbb helyen pontosan nyilván is tartják. De hát mondjuk egy bérel­számolót ki ellenőriz egy belvárosi munkahelyen . . .? Persze vannak kivételek, ahol szigorúan betartják a mun­kaidőt, megnézik, hogy har­minc perc volt-e a félórás ebédidő. Az mindenesetre tény, hogy ma, aki nagyon akarja, mindenféle nehézség nélkül kisétálhat a munka­hely kapuján, pláne, ha fe­hér köpenyes, pláne, ha nem termelőüzemben dolgozik. Balogh Géza Következik: Megoldás-e az időbank? Ez adu lehetne a tanácsok kezében. Hiszen a kedvez­ménnyel megjutalmazhatják a kiváló társadalmi munkát végző iparosokat, de elősegít­hetik azt is, hogy hiányszak­mákban váltsanak iparenge­délyt. Annál is inkább, mert három éve megszűnt a kis­iparosok adómentessége. El­gondolkoztató, hogy kevés helyen éltek ezzel a lehető­séggel. Tavaly megyénkben a 6300 kisiparos közül össze­sen 65-en kaptak kedvez­ményt. Nálunk senki sem kérte... Nem a bevételünket félt­jük — hallottuk Estepán Ber­talanná főelőadótól a nyír- madai községházán. — Ta­valy 336 ezer forint adót vetettünk ki az iparosokra. Ez a pénz kevésre elég: szű­kösen egy orvosi rendelő fel­újítására, 300 méter járda megépítésére, vagy három hónapig a közvilágításra. Iga­zán nem nagy veszteség, ha pár ezer forinttal csökken az adóbevételünk. — Nálunk senki sem kérte a kedvezményt — szól közbe Csonka Miklósné főelőadó. — Pontosabban: eddig nem volt indok rá, hogy adjunk — helyesbít Juha Bertalan pénzügyi csoportvezető. Pedig Nyírmadán és társ­községében : Pusztadoboson is hiányzik néhány szakma. Kellene asztalos, cipész, üve­ges, műszerész, háztartási­gépjavító. Ráadásul a 44 fő­állású és 17 munkaviszony mellett dolgozó kisiparosra a társadalmi munkában is le­het számítani. — Már szóba került, hogy néhány embernek csökkent­jük az adóalapját — kapcso­lódik a beszélgetésbe Erős Károlyné megbízott vb-titkár. — Van egy ácsunk, aki ren­geteget segít a ravatalozó építésében, s a pusztadobosi iskola bővítésében. Számí­tásba jöhetnek azok a szak­emberek is, akik a „C” laká­sok munkáiba kapcsolódtak be. Ügy tervezzük, hogy az idén 3—4 embernek odaítél­jük a kedvezményt. „Bőven van adósságunk“ Vaján az elsők közt reagál­tak a Pénzügyminisztérium új irányelvére. — A nyolcvanas évek ele­jén folyamatosan csökkenni kezdett a lélekszám nálunk és a társközségekben is — fogalmazott Tóth Géza ta­nácselnök. — Kétségbeesett lépéseket tettünk, hogy meg­állítsuk ezt a folyamatot. Be­levágtunk a vízművesítésbe, még ’80-ban megépítettük a szolgáltatóházat, s elkezdtünk kilincselni, hogy új munka­helyek létesüljenek. Nagy se­gítséget jelentett Vaján a ■konzervüzem és a hűtőház, Rohodoö a cukrosítóüzem át­adása. ’84 óta stagnál a lélek­szám. Vigyázunk rá, hogy ez így is maradjon. A tanácselnök véleménye szerint rengeteg múlik a szol­gáltatásokon. Magas színvo­nalú ellátásra törekszenek. Hiszen ha helyben minden elérhető, akkor miért vá­gyódnának városra az em­berek? — Sajnos bőven van adós­ságunk — magyarázza Sna- kovszky Árpád főelőadó. — Nincs kályhás, kárpitos, mű­bútorasztalos, autóvillamos­sági szerelő és géplakatos is kellene. Most legfontosabb a cipész. Már megegyeztünk egy szálkái kisiparossal, aki hamarosan megnyitja műhe­lyét a szolgáltatóházban. Ö úgy jön, hogy tudja: adó­alap-csökkentő kedvezményt kap. Jó hír az iparosoknak A tanács körzetében jelen­leg öten örülhetnek ennek a „kiváltságnak” — köztük Kovács Károly kőműves is. — Gondolom, én azért kaptam meg, mert elég so­kat dolgozom társadalmi munkában — kínált hellyel otthonában a kőműves. — Tavaly az őri óvodának tü­zelőtárolót építettem, az is­kolában pedig kicseréltem az ablakokat. Vaján kerítést építettem a községháza kö­ré. Már megegyeztem a ta­náccsal a vajai iskola keríté­sének felújításáról. Valószí­nű, hogy társadalmi munka lesz ez is. Szívesen vállalom, mert idejárnak az én gyer­mekeim is. Ha mindent összeadunk, legalább 30 ezer forint érté­kű munkát végzett térítés nélkül a múlt évben a kis­iparos. A kedvezmény jól jött Kovács Károly számára. Még tavaly rendezte esedé­kes köztartozásait: év vé­gén 22 ezer forint adóelőle­get fizetett be. így várható­an túlfizetése van. Jó hír az iparosoknak, hogy idén januártól 50 ezer­ről 120 ezer forintra emelték azt az összeget, ami után el­engedhetik az adó fizetését. Vaján örülnek ennek, hiszen a magasabb kedvezmény ösztönzőbb lehet. Elsősorban a hiányszakmákat szeretnék vonzóbbá tenni — különösen a társközségekben. Hamaro­san újra összeül a végrehaj­tó bizottság, hogy határozzon arról: a már dolgozó iparo­sok közül kik érdemesek az emelt összegű adóalapcsök­kentő kedvezményre. Erre főleg azok számíthatnak, akik rendszeresen és sokat tesznek lakóhelyük boldogu­lásáért. Házi Zsuzsa Á radozott az újítás nem­zetközi sikeréről. Amikor a kísérlet eredményének tudatában vé­gül is neki szegeztem a kér­dést: mondja már, hogyan értékelte a szakma az alko­tást, megsúgta: „félmillió forintot kaptunk érte”. De azonnal a lelkemre kötötte: „erről egy szót sem”. Szégyelli ? Falba ütköztem. Már nem az első alkalommal. Nos nem valamilyen betonfalról van szó. Rosszabbról! Begyepese­dett, ósdi, gondolati panelek­ről, amelyek szilárdabbak és áthatolhatatlanabbak még a betonfalnál is. Ezek szinte csaknem lehetetlenné teszik a gondolkodás hitelét, elfo­gadását és főleg értékének társadalmi elismerését. Szé­gyellnie kell egy alkotó em­bernek, hogy mennyit kapott újításáért? Szinte olykor már-már tit­kolózásra kényszerülünk. Kénytelen vagyok magam is a névtelenséget választani. Nem magam miatt, hanem azért, hogy a szerény techni-. kust ne tegyék ki a heccelő- désnek, az irígykedésnek, ho­lott alkotásukat a szakközvé­lemény elismeri, honorálja, s ötlete dollármegtakarítást eredményez. Akkor miért hallgatunk? Mert még sok­szor nem a produktum alap­ján értékeli az embert a köz­vélemény. Egy újító asszonyka jelen­tősre értékelt és megvalósí­tott újítása után a kapott pénzből vásárolt magának egy szép cizellált arany nyak­láncot. Büszkén viseli ma is, mint alkotása sikerének emlékét. Egyes munkatársai viszont irigykednek rá. Egy fiatal tervezőmérnök a falujába új gépkocsiján ér­kezett. Akik tudták, hogy né­hány év alatt alkotó munká­jával sikerül befutnia, érté­kelték. örültek sikerének, s annak is, hogy az ilyeneket a társadalom is elismeri, ho­norálja. Vállalatánál viszont, főleg a gondolatimpotens kollégák azóta szinte kiközö­sítik. Természetesen azok, akik letudják a nyolc órát s egyáltalán nem törik a fe­jüket, hogyan tervezhetnének könnyebb, olcsóbb, korsze­rűbb, piacképesebb, világ- színvonalú gépet. Lehet, hogy képtelenek rá? Lehet, hogy a szürke agyállomány miatt van ez az irigység a tehetsé­gesebb gondolkodókra? Példák. Gondolkodóba ej­tő esetek. Vajon miért kény­szerül elhallgatni még min­dig az alkotó technikus, mennyi pénzt kaptak újításu­kért? Miért irigykednek a tervezőmérnökre, a nyak­láncot viselő asszonykára? Bizonyára nem veti fel őket a pénz, s mégis! Baj van még mindig az értékteremtő munka elfogadásával, a köz által való elismerésével. Fel­tűnő. S hallgatni kénytele­nek a pénzről a nyilvánosság előtt. P edig éppen, hogy a nyilvánosság adna és adhatna rangot an­nak, hogy társadalmunk igen is a munka társadalma, s magasra értékeli az alkotó, újító munkát, s ezt pénzben is kifejezi, ösztönzi. Agyunk szürke állományá­nak elismerése a maradi gondolkodás paneléibe ütkö­zik. Falakba, amelyek még állnak, s lebontásuk sok-sok ütközettel jár. Farkas Kálmán | (LEGENDA) A vándor békésen bak­tatott a sziklák közt ka­nyargó országúton. — Ugorj félre! — kiál- | tott rá hirtelen egy hang. Utasunk félreugrott, s jjj bizony jól tette, mert a következő pillanatban le­lj zuhanó szikla odalapította jj volna. Megdöbbent vándorunk fi körülnézett, s hogy nem jj látott senkit, folytatta út­it ját. Egy különösen éles Jf kanyarban azonban ismét || megszólalt a hang: — Lapulj a sziklához! Emberünk habozás nél­jj kül megfogadta a taná­csot, s bizony jól tette, mert a következő pilla­natban őrült sebességgel £ zúgott el mellette egy autó. Ha nem hangzik el | idejében a figyelmeztetés, vándorunk hamarosan alulról szagolja az ibolyát. Mikor magához tért, új­ból körülnézett, s megint nem látott senkit. — Mondd meg nékem, jótét lélek, ki vagy te? — kérdezte a vándor. — Az őrangyalod! — hangzott a válasz. Ekkor vette észre a vándor a vállán lévő pa­rányi emberkét. — Drága angyalkám, szállj le a vállamról, hadd nézzelek meg okával — mondta neki a vándor. Mikor a pöttöm ember­ke a tenyerére pattant^ emberünk megragadta s így förmedt rá: — Es amikor megnősül­tem, hol bitangoltál, sem­mirekellő! Antal Miklós fordítása Titkos forintok

Next

/
Oldalképek
Tartalom