Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-06 / 80. szám

1986. április 6. Kelet-Magyarország 3 Gyügye ' a dobogón A megyei tanács vég­rehajtó bizottsága és a Hazafias Népfront me­gyei elnöksége értékelte a különböző településtí­pusok közötti társadalmi munkaversenyt. Ennek alapján a kisközségek kö­zött a gyügyeiek a má­sodik helyet szerezték meg. Kiss Károly, a községi HN-bizottság el­nöke: — A gyügyeiekről úgy vélekedtek, itt nem lehet megmozgatni a közösség érdekében a lakosságot. Nekifogtunk. A lakosság megértette, hogy mindent nem lehet állami erőből megoldani. Sikerült meg­nyerni a lakosság döntő többségét: építsünk járdát a házak elé, illetve utat, ahol nincs. A Fő utca megépítésével, 1981-es társadalmi munkánkkal elsők lettünk kategóri­ánkban. A 300 ezer fo­rintot 1982 júniusában, ünnepi tanácsülésen ve­hettük át. Ebből a pénz­ből vásároltunk anyagot, s ebből építettünk 2,6 ki­lométer hosszúságú jár­dát. Ezzel a munkánkkal harmadik helyet szerez­tünk, s 1984 nyarán 100 ezer forint jutott ismét a község kasszájába. A múlt évben így újra jár­dát építettünk. A most elért siker, illetve az ér­te járó jutalom jó alap lesz, a még hiányzó jár­darészek felújításához. 1985-ben újabb 1800 mé­ter járda épült. Ez évben előkészítjük a munkát, s ráhajtunk — s mindent megteszünk az első he­lyért. Pályi Ferenc községi párttitkár: — A pártszervezet tag­jai, s a községi elöljáró — Karácsony Ignác — ugyancsak részesei az eredményeknek. Az ifjú­sági klub az elmúlt évek­ben sikert sikerre halmo­zott, emellett a fiatalo­kat sikeresen mozgósítot­ta a társadalmi munkák­ra. Goes János tsz-elnök — aki HN megyei bizott­sági tag — ugyan Cé- génydányád, de Szamos- újlak ügyeivel is foglal­kozik, mindig talált le­hetőséget a gépi erős se­gítésre, térítés ellenében. Minden felnőtt gyügyei átlagosan 30 óra társa­dalmi munkát végzett évente, szabad szombat­jain, vasárnapjain. Ezt a lendületet szeretnénk megtartani az elkövetke­zendő években is. A településfejlesztési hozzájárulást ez évben 500, majd a következő években ezer forintban vállalták. A lakosság lát­ja, van miért dolgozni, van miért áldozni. >«— ÚJ SEPRŰ — JÓL JÖVEDELMEZ A Könnyűbe- ton és Szigete­lőanyagipari Vállalat beleg- rádi perlitgyá- rában új siló­tartályokat ad­tak át a múlt évben, amely a Biogal gyárral közös beruhá­zás nyomán lé­tesült. (Elek Emil felvétele) „Áldás ez a kisüzem...11 A beregi Tiszaihát az ország egyik legszebb, de talán a legmostohább vidéke, leg­alábbis a munkalehetősége­ket tekintve. A háromszáz négyzetkilométernyi terüle­ten mindössze egyetlen üzem — a Magyar Acélárugyár ti- szaszalkai gyáregysége — kí­nál munkát, de az is csak hatszáz embernek. Itt aztán valóban n.agy szükség van a termelőszövetkezetek „mel­léküzemeire”. És korántsem csak a jövedelemtermelő ké­pességükre. Tiszavidon, a tiszaszalkai Búzakalász Termelőszövet­kezet telepén jó tíz éve ala­kult egy kis üzem, ahol sep­rűt készítenek, évente több min százezer darabot. Tizen­nyolc, többszörösen is hátrá­nyos helyzetű asszony dolgo­zik itt, ám számuk hamaro­san megduplázódik majd. Kapcsolat Sopronnal Álcár a falat kenyér A kis üzem azonban ma még szokatlanul csendes, igen sokan vannak otthon, táppénzen. De itt asszonyok dolgoznak. — És nem is akármilyen asszonyok — mondja Elek Zoltánná — hanem három­négy, sőt hatgyermekes anyák! S az influenzajárvány nem kíméli a mi gyermeke­inket sem. Elekné egy évtizede köti, varr ja a seprűt, beszélgetés közben se áll meg a keze. Dunántúlra viszik a beregi seprűt — Bővíteni akarjuk az üzem kapacitását — vázolja a terveket a szövetkezet el­nöke, Kristin Péter. — Negy­venezer dolláros költséggel olasz gépeket hozunk, s lehe­tőség lesz újabb húsz asszony felvételére. A gépek beszerzése folya­matban van, de biztosított az alapanyag előállítása is. A tiszaszalkaiak szerződést kö­töttek a csarodaiakkal, az ottani termelőszövetkezet az idén hetven hektáron ter­meszt majd cirokot, mely száz hektárra egészül ki a szalkai- ak területével. — Most, néhány héttel ez­előtt alakítottunk meg egy kereskedelmi-gazdasági tár­saságot a soproni Dózsa Ter­melőszövetkezettel, ezzel „hi­vatalos” rangra emelkedett a korábbi kapcsolatunk — foly­tatja az elnök.— A soproniak élénk kereskedelmi kapcso­latban állnak több osztrák céggel, a magyar árukért egyebek mellett keresett ter­mékeket — videokazettákat, motorfűrészeket, személyi számítógépeket — hoznak be az országba. Elek Zoltánné — Úgy higgyék el, nem is tudom, mi lenne velünk, az itteni keresetünk nélkül — néz fel egy pillanatra. — A férjem az acélárugyárban dolgozik, de már egy éve táppénzen van szegény a lá­bával. S mennyi az a táp­pénz ...?! És ott a három gyerek, meg a nagy OTP ... szóval áldás ez a kis üzem. Nem nagy pénz, de... Hallottuk, hogy az itt dol­gozók mindegyike nagycsalá­dos, de Hamza Lajosné raj­tuk is túl tesz: hat gyerme­ket nevel. A férje rokkant- nyugdíjas, de hogy pihenhet­ne ... ! Az éjjeliőrködéssel mégiscsak több pénz jár. De szükség van a Hamzáné ke­Hamza. Lajosné resetére is, akárcsak a falat kenyérre. — Hónap végén még így is csak fillérek csörögnek a bukszában — mondja a fia­talasszony, aki egy éve került az üzembe. — A hat gyerek mellől korábban hova tud­tam volna elmenni? Most- már nagyobbacskák, és sze­rencsém is volt. Keresték a seprűt az országban, új em­bereket is felvehettek. Az itteni asszonyok úgy háromezer forintot tudnak megkeresni havonta. Nem nagy pénz. de nagyon hiá­nyozna az a családi kasszá­ból. Reménykednek: az új gépekkel hátha jobban lehet majd keresni. Ezen igyekeznek a szövet­kezet irányítói is. De azon is hogy a maguk eszközeivel va­lamicskét javítsanak u mun­kára várók helyzetén, itt az ország keleti szegletén. Kis tételben dollárért A NÁLUNK NYUGA­TABBRA LÉVÖK szeren­csésebbek. Inkább oda esik a piac. Ha ezt egy gazda­ságtörténész állítja a múlt­ról, okúink van Angliára, Franciaországra, Hollan­diára gondolni. Ám ha a fentieket Nagy Róbert, a Külkereskedelmi Miniszté­rium Szabolcs-Szatmár me­gyei megbízottja mondja a jelenről, akkor Győr-Sop- ron, Vas és Zala megyére kell tippelnünk. Valóban. Nyugat-Magyar- országon könnyebben telje­sültek a 80-as évek elején megfogalmazott miniszté­riumi elképzelések. A fő cél az volt, hogy minden megyében — az állandó megbízottak segítségével — felkutassák azokat az áru­kat vagy szolgáltatásokat, amelyekre a konvertibilis piacokon kereslet mutatko­zik. Természetesen nem a ..beállt”, nagy exportálókat akarták újra felfedezni, ha­nem a kis tételben értéke­set gyártókat (vagy gyárta­ni tudókat) szerették volna bevezetni a dolláros keres­kedelembe. Ahogy említet­tük, a terveket az Ausztriá­hoz, mi több Jugoszláviá­hoz közei eső országrészek­ben lényegesen nagyobb si­kerrel valósították meg. mint hazánk más területe­in. De vizsgáljuk meg a mi szűkebb pátriánk helyzetét. Itt nem számíthatunk arra — mint a nyugati megyék­ben —, hogy átruccan egy- egy burgenlandi osztrák üz­letember és ő maga néz szét a portékák között. Sza­bolcs-Szatmár vagy felmu­tat és ajánl valamit, vagy senki sem veszi észre. A speciális, ehhez a tájhoz kötődő termékeink kelleté- se egyenesen programmá kell váljon, nem várhatjuk, hogy valamelyik külkeres­kedelmi vállalat valame­lyik osztályán eszébe jut valakinek a szatmári szilva, a belőle: készült lekvár, a milotai dió, a vállaji sza­lonna. A KÜLKERESKEDELMI CÉGEK kontingensekben; keretmennyiségekben gon­dolkodnak — tonnákban, méterekben, vagonokban. Ilyen körülmények között elvesznek a kis tételű kü­lönlegességek. A megyének a minisztériumi megbízot­tal karöltve engesztelhetet­lenül rá kellene tartani a szabolcs-szatmári áruhíres­ségekre, márkákra, illetve meg kellene ismertetni azo­kat itthon és külföldön egy­aránt. Hagyni, hogy az egyedi, a sajátos minőség tucat-termékként értéke­süljön, ez több mint ha­nyagság. Persze a legkisebb ex­port elindításához is pénz szükségeltetik, beruházás, hitel. A szigorú csomagolá­si, egészségügyi, szállítási feltételeknek másképp kép­telenség megfelelni. Ám ott, ahol túltengenék az önálló­ság híján lévő gyáregysé­gek, a veszteséges mezőgaz­dasági üzemek, ott nem könnyű vállalkozásba fog­ni, illetve arra ösztönözni. Országos tapasztalat, hogy szépen kamatoznak a ke­reskedelemben a testvérvá­rosi kapcsolatok. Aligha is­merik a szűkebb pátria ke­reskedői Nyíregyháza és a finn testvérvárosa együtt­működésének ezt a lehetsé­ges vetületét. Két és fél éve dolgozik Nagy Róbert megbízottként a megyében. Ennyi idő alatt viszonylag kevés nyugati üzlet születésénél bábás­kodhatott. A nagykállói tol­las dzsekit említi, a bálá­zott cirokot, kevéske akác fűrészárut, gyertyát Nyír­bátorból. A mérsékelt ered­mény okát a világpiacon magasnak számító, tehát kint el nem ismertethető itthoni alapanyagárakban látja, valamint abban, hogy a párhuzamos exportjogok következtében a tőkeerős cégek (Skála, Centrum) gyakran elszipkázzák a Külkereskedelmi Miniszté­riumhoz tartozó vállalatok elől a kurrens cikkeket — azt a keveset is, ami van. KÍVÜLÁLLÓNAK NE­HÉZ a külkereskedelem belügyeiben tájékozódni. A néhány évvel ezelőtt cél­ként meghirdetett „sok ki­csi sokra megy” elv azon­ban feltétlenül hasznosnak tűnik. Hírek szerint orszá­gos méretekben mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a megbízottak útján érvényesíteni akart elképzelés. A megyékben dolgozó minisztériumi mun­katársak számára előirt fel­adatokban is bizonyos hangsúlyeltolódások figyel­hetők meg. Ma már nem annyira az áruk felkutatá­sa a legfőbb követelmény, mint az információk közve­títése, a külkereskedelmi szemlélet erősítése. A hangsúlyeltolódás is hiábavaló viszont, ha —or­szágos méretekben — az apró tételekből továbbra sem gyűlik össze megfelelő mennyiségű és minőségű termék. Reméljük, a szak­emberek mihamarabb meg­találják a mindnyájunk ér­dekeit szolgáló megoldást. Remélhetőleg hamarosan egy múltidőben fogalmazott címet adhatunk a majdani „mini” exporttal foglalkozó írásának ... vagyis a „Sok kicsi sokra menne” helyett belátható időn belül leír­hatjuk: a Sok kicsi sokra ment. Sztancs János Tizennégyen megyénkbe- liek. Ök is, akárcsak a töb­biek, most ezekben a hó­napokban küzdenek az el­helyezkedés nehézségeivel, ötüket kérdeztem sorsuk további alakulása felől. — Én a Fehérgyarmati Városi Tanács hatósági osztályán dolgozom majd — mondta a kölesei dr. Smajda István. — Munkám során az emberek minden­napi problémáival fogok kapcsolatba kerülni. Ügy gondolom, gondjaik min­denkor méltányos, körülte­kintő megoldásához nem pusztán a törvény betűjé­nek ismerete, hanem élet- tapasztalatom is segítsé­gemre lesz. Én ugyanis épületlakatosként kezdtem tanulni, s bizony sok min­denen keresztül mentem, mire idáig eljutottam — volt évfolyamtársaim több­ségénél nyolc évvel vagyok idősebb. — Ami engem illet, már gimnazistaként — a tisza- vasvári Váci Mihály Gim­náziumban érettségiztem — kacérkodtam a gondolattal, hogy ügyvéd leszek — vet­te át a szót dr. Szabó József. — Az egyetem első éveiben Miskolci „fecskék” Pályakezdő jogászok Március 21-ét bizonnyal aranybetűkkel jegyezték fel a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem történetének krónikásai, hiszen e napon avatott első ízben jogászokat az intézmény. Hatvanegyen vehették át diplomájukat a közelmúltban alapított állam- és jogtudományi kar első végzett évfolyamának hallgatói közül. Velük hamarosan az élet legkülönbözőbb területein találkozunk majd. Bí­róságokon, ügyészségeken, ügyvédi munkaközösségek­ben tanácsi hivatalokban, vállalatok jogi osztályain lát­juk őket viszont, de kerülnek ki soraikból egyetemi ok­tatók és újságírók is. elhatározássá érett az öt­let, amihez most, kezemben az oklevelemmel is hű va­gyok. Minden bizonnyal sok-sok utánajárásba ke­rül majd az elhelyezkedés, hiszen erre a pályára nem fogják lasszóval a végzős jogászokat... — Én szintén tiszavas- vári vagyok — kapcsoló­dott be a társalgásba dr. Nagy Ágnes. — Az egye­temi évek alatt ösztöndíjas voltam. Az Igazságügyi Minisztériummal kötött szerződésem szerint, vala­mely szabolcs-szatmári bí­róságon kellett volna el­helyezkednem végzésemet követően. Magánéletem azonban úgy alakult, hogy e megállapodást módosíta­ni kényszerültem — április elsejétől a Miskolci Városi Bíróságon dolgozom, mint fogalmazó. — Nekem március 3-a óta csörög reggelente a munkába invitáló vekker — mosolyodott el dr. Szil- vássy Ágnes. — A Hajdú- Bihar Megyei Rendőr-főka­pitányságnál, ahol dolgo­zom, fontos erény a fe­gyelmezettség, s ennek ré­sze a pontosság is. Hadna­gyi rendfokozatban a vizs­gálati osztályon teljesítek szolgálatot. Jól érzem ma­gam Debrecenben, s nincs messze Nyíregyházától, ahol szüleim élnek. Dr. Pethő Sándor is Nyíregyházáról származott el, a Zrínyi Ilona Gimná­ziumban töltött diákévek után lett joghallgató. — Bent maradok az egyetemen — vázolta fel a jövőjét. — A filozófia tan­széken leszek tanársegéd június 1-től. Másodéves koromban írtam egy dol­gozatot az Országos Tudo­mányos Diákköri Konfe­renciára, amely nagy elis­merésre talált szakmai kö­rökben. Ekkor vetette fel a filozófia tanszék vezetője, hogy végzés után szívesen látna kollégájaként... Mit kívánhatnánk ezek­hez az induló életpályák­hoz? Legyenek szépívűek és sikerekben bővelkedők. Czine Gáspár

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom