Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-12 / 60. szám
4 Kelet-Magyarország 1986. március 12. A VATIKAN KÉPVISELŐINEK LÄTOGATÄSA Luigi Poggi érsek, pápai nuncius és kísérete március 3-tól 11-ig hazánkban tartózkodott. A vatikáni delegációt fogadta Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. A szívélyes, nyílt légkörű megbeszélésen kölcsönösen érdeklődésre számot tartó, időszerű kérdésekről folytattak eszmecserét. A Vatikán képviselői találkoztak dr. Lékai László bíboros érsekkel, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökével és a püspöki kar több tagjával, s meglátogattak több egyházi intézményt is. KDBAI-KNDK EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZERZŐDÉS Fidel Castro kubai elnök kedden befejezte háromnapos hivatalos látogatását a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban és elutazott Pihenj anból. A KCNA koreai hírügynökség jelentése szerint Fidel Castro három alkalommal tárgyalt Kim ír Szén elnökkel. Megvitatták a kétoldalú kapcsolatok helyzetét és áttekintették a közös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdéseket. Minden megvitatott kérdésben teljes mértékben azonos véleményre jutottak. A két ország kapcsolatainak történetében első kubai elnöki látogatás eredményeként barátsági és együttműködési szerződést írtak alá Kuba és a KNDK között. Képtávírón érkezett 1 lennel - magyar együttműködés 1# íve Franciaország folytatja diplomáciai erőfeszítéseit Libanonban elrabolt állampolgárainak kiszabadításáért. A képen: Bejrútban Karami libanoni kormányfővel (balra) tárgyal a francia külügyminisztérium egy vezető beosztású munkatársa. (Kelet-Magyarország telefotó) Challenger-feilemények Kedvezőtlen időjárási viszonyok hátráltatják a Challenger űrrepülőgép utaskabinjának és az űrhajósok maradványainak kiemelését a tengerből. Az utaskabin roncsaira pénteken bukkantak rá. Bár a hivatalos szervek teljes hírzárlatot rendeltek el a munkálatok befejezéséig, s egyelőre azt sem közölték, megtalálták-e valamennyi űrhajós holttestét. Értesülések szerint néhány' űrhajós maradványát a hét végén felszínre hozták, s azokat most részletes vizsgálatnak vetik alá. Az utaskabin erősen roncsolt állapotban van, de lehetséges, hogy sikerül megtalálni azokat a hang- és adatrögzítő berendezéseket is, amelyek — ebben a részben voltak elhelyezve és a repülőgépek fekete dobozához hasonlóan — minden adatot feljegyeznek. Közben a szerencsétlenség okát vizsgáló elnöki különbizottság folytatja a meghallgatásokat. A bizottság most azt is meg akarja állapítani, vajon a program erőltetett üteme nem volt-e közvetve kiváltó oka a hét életet követelő katasztrófának. Az országos űrhajózási és űrkutatási hivatal 1984-ben még csak ötször, tavaly már kilencszer indította el az űrrepülőgépeket. Erre az évre pedig 15 rajtot tervezett. A sűrített programmal igyekeztek gazdaságossá tenni a költséges vállalkozásokat, de mint az űrhajósok vezetője, John Young űrpilóta most közzétett feljegyzése utal rá, a felgyorsításnak bizonyos értelemben még a biztonsági előírások betartását is alárendelték. Tornádók az USA-ban Emberéletet követelő szélviharok söpörtek végig tegnap az Egyesült Államok több északi és középső államán. A tornádók Indianában, Ohióban és Kentuckyban három ember halálát okozták, több mint húszán megsebesültek. A szélviharok kárt okoztak az áramszolgáltatásban, s több repülőgépet megrongáltak Cincinnatti repülőterén! A SOK ÉVSZÁZADOS LENGYEL—MAGYAR KAPCSOLATOK mélyen gyökereznek mindikéit nép tudatában. Lengyelország és Magyarország sorsa nemegyszer összefonódott- egymással, a történelmi korok során többször is összekapcsolták őket a közös felszabadító és függetlenségi harcok. Kevés olyan nemzet van, melynek sorsa mind a dicsőség, mind a hányattatások, a virágzás és a hanyatlás idején is eny- nyire összefonódott volna. 1944. július 22-én fordulópont következett Lengyelország történetében, új korszak kezdődött Magyarország történetében 1945. április 4- én. Mindkét ország a társadalmi átalakulás, a szocializ: mus építésének útjára lépett. A Nemzeti Egység Kormányának Minisztertanácsa 1945. december 28-i ülésén határozatot fogadott el a hii vatalos diplomáciai kapcsolatok felvételéről Magyarország kormányával. A „Szabad Nép” 1946. február 21-i száma közölte: „Gombó István rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter az alábbi táviratot küldte Moszkvából a magyar kormánynak: az itteni Lengyel Nagykövetség tájékoztatott arról, hogy a lengyel kormány elismeri a Magyar Népköztársaságot és diplomáciai kapcsolatokat kíván létesíteni vele”, majd 1946. -március 2-i számában írta, hogy „az MTI jelentése szerint a Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárult ahhoz, hogy MagyarorGÖRÖG—FINN TALÁLKOZÓ Nemzetközi kérdésekről tárgyalt tegnap Athénban Karolosz Papuliasz görög és Paavo Väyrynen finn külügyminiszter. Behatóan foglalkoztak az európai atomfegyvermentes övezetek témájával. Görögország és Finnország fontosnak tartja, hogy a Balkán-félsziget és Észak- Európa atomfegyerektől mentessé váljék — szögezték le a külügyminiszterek. szág diplomáciai kapcsolatokat létesítsen Lengyelországgal. Ennek alapján a magyar külügyminisztérium a moszkvai nagykövetségén keresztül kapcsolatba lépett a lengyel kormánnyal és kijelentette, hogy Magyarország kormánya a legnagyobb örömmel készen áll a diplomáciai kapcsolatok felvételére és javasolja követek kölcsönös cseréjét.” A háború utáni első lengyel diplomáciai képviseletet 1946. június 9-én akkreditálták Budapesten, ugyanakkor a magyar képviseletet Varsóban 1946. október 26- án. A SZOCIALIZMUS MEGTEREMTETTE AZ ALAPOKAT, és a legkedvezőbb feltételeket a barátság, az együttműködés, a kölcsönös közeledés fejlődéséhez. Szorosabbá váltak a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok és a lengyelek és magyarok közötti közvetlen kapcsolatok és kötődések. Nemzeteink történelmében soha ilyen mértékben nem fejlődött a kölcsönös érdeklődés, megismerés és megértés, dacára a nehéz nyelvi korlátoknak. A lengyelek érdeklődését felkeltették az értékes magyar tapasztalatok, többek között az 1968-as magyar gazdasági reform tapasztalatai, az ezzel a reformmal beindított szocialista társadalmi és gazdasági mechanizmus működésének és fejlődésének sikeres eredményei Magyarországon. A kölcsönös kapcsolatok szempontjából alapvető jelentőségű dokumentum volt a magyar—lengyel barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés, melyet 1948. március 18-án írt alá Varsóban Dinnyés Lajos magyar és Jozef Cyran- kiewicz lengyel miniszterelnök. Lengyelország és Magyar- ország aktív tevékenységet folytat a nemzetközi porondon. Tagjai a legfontosabb nemzetközi egyezményeken, többek között a helsinki európai biztonsági és együttműködési konferencia záróokmányán. Mind Lengyelország, mind Magyarország nemzetközi tevékenységét a biztonság, a béke és a társadalmi haladás erősítéséért érzett nagyfokú felelősségtudat jellemzi. Mindkét ország együttműködik a szocialista közösség békés programjának megvalósítása érdekében. AZ ELMÚLT 40 ÉV SORÁN a lengyel-magyar kapcsolatok története sok jelentős eseménnyel gazdagodott. A hagyományos barátság sokoldalú és igen gyümölcsöző együttműködéssel gazdagodott a különböző területeken. A magyar problémák közel kerültek a lengyelekhez — a lengyelek pedig a magyarokhoz. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagjaként Lengyelország is és Magyarország is hozzájárul a szocialista közösség erősítéséhez. A Varsói Szerződés többi tagjával együtt őrt állnak, hogy országaink és az egész szocialista közösség békében építhesse jövőjét. ÁUamUgyó&xsógt Indítványra Vizsgálat Helmut Kohl ellen Színház a pincében Március 17—26. között Magyarországon vendégszerepei a Moszkvai Állami Színművészeti Főiskola színházi stúdiója. Budapesten kívül előadásokat tartanak Pápán, Veszprémben és Debrecenben. P incében vagyunk. A lépcsőházat színházi plakátok borítják, magyar nyelvűek is a veszprémi Petőfi Színházból — háromszor rendezett ott Oleg Tabakov. A fapadlós pincehelyiség fehér falain futó csöveket pirosra festették, a bútorok zsákvászonnal vannak letakarva. Az egyik ajtón túli kis szoba ruhatárként szolgál. Fiú sepri a fellocsolt padlót, közben hangosan énekel. Egy másik nyitott ajtón át is egy fiút látunk, fehér harisnyanadrágban ruhát vasal. — Elnézést kérek, itt kell leadni a megrendelőt? — lép be papírt lobogtatva egy asszony. — Hatvan jegyet szeretnék az „Úrhatnám polgárra”. Egy 150 néző befogadására alkalmas színházban vagyunk, ahol — mint hajdan a vándorkomédiások — mindent maguk csinálnak a művészek; szabják, varrják, festik és vasalják a jelmezeket, a lom közül maguk guberálják össze a kellékeket, rendbe hozzák őket. Támogatóik társadalmi munkában nyomtatják a műsorfüzetet, a jegyeket. A stúdiótagok maguk fogadják a nézőket — ők a jegyszedők, az ügyelők, a világosítók, a raktárosok, a kellékesek, és persze a színészek. Oleg Tabakov, az OSZ- SZSZK kiváló művésze, a moszkvai Művész Színház színésze. 1974-ben a Szov- remennyik Színház igazgatója volt. A Szovremennyik jövőjére gondolva, néhány művésztársával kísérletbe kezdett. Több mint háromezer 14—15 éves moszkvai iskolás közül kiválasztottak negyven tehetségeset. Két évig dolgoztak együtt, közülük nyolc a színművészeti főiskolára került, Oleg Tabakov 26 fős, akkor induló osztályába. A második év végére már tizenöt, színpadra érett fiatal maradt. Belőlük szerveződött először Oleg Tabakov stúdiószínháza. 1976 óta rendelkezésükre állt a pincehelyiség a moszkvai Csapli- gina utcában. Hat darabot tűztek műsorra, óriási sikerrel. A Tabakov és támogatói pénzén, a diákok munkájával rendbe tett pinceszínház minden este zsúfolásig megtelt. Egy- egy főiskolai hallgató itt háromszázszor is került a színpadra a diplomaosztásig, míg más osztályokban legfeljebb huszonötször. Egy ideig abban reménykedtek, hogy ők lesznek a Szovremennyik Színház második nemzedéke, azután abban híztak, hogy kísérleti színházként együtt maradhatnak a pincében. Egyik terv sem vált valóra, az évfolyam szétszóródott, közülük ma többen neves színészek Moszkva különböző színházaiban. Oleg Tabakov pedig új évfolyammal kezdett dolgozni. A tizenhat főiskolás már több előadást tartott a stúdiószínházban. Idén végeznek, s ők is remélik, hogy ezután is együtt maradhatnak. Ha mégsem, a stúdió munkájában nem lesz szünet: Oleg Tabakov szeptember óta a moszkvai Művész Színház színésztanodájának egyik osztályát is vezeti. — Elsősorban nem tanár vagyok, hanem színházi ember. A pedagógia számomra nem cél, hanem eszköz. Eszköz ahhoz, hogy olyan színészeket neveljek, akikkel később szívesen játszom együtt, akik a leginkább képesek arra, hogy rendezői elképzeléseimet megvalósítsák. Igen, sikerül vagy sem, saját színházam számára készítem az anyagot — mondja Oleg Tabakov. — Az a legfontosabb mérce, meg vagyok-e győződve arról, hogy a hallgatóm meg tudja keresni a kenyerét tanult mesterségével. Ha nem, nincs jogom aláírni a diplomáját. Nem mondom, hogy az én módszereim és nézeteim az egyedül üdvö- zítőek, de a stúdiósok 300 színpadi szereplése, összehasonlítva a többi hallgatónak jutó 25-tel mégiscsak jelent valamit: edzettséget ad a tanulónak és biztonságot a tanárnak a döntése meghozatalakor. Alekszandr Popov maga is hallgató. „Okleveles színháztudós” — ez áll majd a diplomájában, ha végez. Ma a stúdió irodalmi munkatársa. Szervező, menedzser, de ő ügyel a helyes szöveg- mondásra, ellenőrzi a gépelt munkapéldányokat, összeállítja az ismertetőket. — Nagy szerencsénk, hogy ilyen lehetőségünk van a játékra. Jó a pince akkusz- tikája, a nézőtér emelkedő padsorai könnyen mozgathatók, a rendező elképzelése szerint középre hozhatjuk a színpadot, a sarkokba ültethetjük a nézőket, a közönség közé vihetjük a játékot. — A darabokat Oleg Pav- lovics választotta, a választással mindannyian egyetértettünk. Bulgakov Mo- liere-átirata, az Úrhatnám polgár igazi sikerdarab. Anouilh Pacsirtájának szín-, revitele Tabakov régi álma volt. A „Menedéket” Barrie Keeffe rendező maga ajándékozta Tabakovnak, csak a mi stúdiónkban megy. O leg Tabakov háromszor rendezett Magyarországon, a veszprémi Petőfi Színházban. Az egyik darab épp az „Úrhatnám polgár” volt, amit a televízió is bemutatott. 1980-ban a stúdiószínház régi összetételben nagy sikerrel vendégszerepeit Budapesten, Veszprémben és Debrecenben. A mostani stúdiósok is reménykednek, hogy a siker ezúttal sem marad el. Ök felkészültek ... Hosszas hallgatás után kedden a bonni államügyészség is bejelentette, hogy megindítja a vizsgálatot Helmuth Kohl kancellár, a CDU elnöke ellen. A vizsgálat célja: kideríteni, megfelel-e a valóságnak a panaszt tevő Otto Schilly állítása, és a kancellár valóban tudatosan válaszolt a valóságnak nem megfelelően a Flick-bizottság kihallgatásán, 1984 novemberében a politikai pártok pénzelését feltáró vizsgálatkor. A bizottság azóta is azt próbálja tisztázni, hogy a Flick-konszern milyen formában juttatott pénzadományokat pártoknak, főként a CDU-nak és az FDP-nek remélt adózási előnyök fejében. Kohl kancellárt a Flick-bizottság részéről 1984 novemberében Otto Schilly ügyvéd, a Zöldek képviselője faggatta, aki most a feljelentést tette. Kohl kancellár a sztrájkjog módosításával kapcsolatos koalíciós tárgyalások szünetében úgy nyilatkozott, hogy ő már korábban számított a bonni vizsgálat megindítására is. Mint mondotta, „pártatlan, igazságos és tisztességes vizsgálatra számít, amelynek nyugodtan néz elébe”. Pályázati felhívás A Szabolcs-Szatmár megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat (Nyíregyháza, Tanácsköztársaság tér 9. II. em.) pályázatot hirdet GAZDASÁGI IGAZGATÓHELYETTES — FŐKÖNYVELŐ — munkakör betöltésére 1986. május 1-i hatállyal. A munkakört meghatározott időre (5 év) — megbízással kívánjuk betölteni, ami meghosszabbítható. Pályázati feltétel: — okleveles közgazdász, vagy üzemgazdász szakképzettség; — okleveles könyvvizsgálói képesítés, vagy ennek folyamatba tétele, — legalább 5 éves vezetői gyakorlat és számviteli-pénzügyi munkában jártasság; — középfokú politikai képzettség, — büntetlen előélet. Vállalatunk „B” kategóriába tartozik. A pályázatban kérjük a pályázó részletes önéletrajzát, munkahelyének nevét, beosztását, jövedelmének összegét. — Eddigi munkakörei, tevékenységei, kitüntetéseinek felsorolását, — mellékelje iskolai végzettségét, szakképzettségét tanúsító okiratok hiteles másolatát. A pályázatot a megjelenést követő 30 napon belül a vállalat igazgatójának kérjük beküldeni. A pályázat elbírálásának ideje: 1986. április 21.