Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-08 / 57. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. március 8. „A mértéken felül minden pohár átkozott..(Shakespeare) B izonyára sokan vagyunk, akik az utcán fekvő mellett szienvtelenül haladunk el, arra gondolva, hogy emberünk kicfeit többet ivott a kelleténél, majd kijózanodik. Növekvő közömbössé­günk — aminek az alkoholra gondolva van is némi alapja — azt a veszélyt rejti magában, hogy azokra sem vetünk ügyet, akik segítségnyújtásra szaruinak, pedig a hirtelen rosszullévők százait, ezreit lehet­ne megmenteni gyors és szakszerű közbe­avatkozással. Rendkívül összetett és szerteágazó [tár­sadalmi jelenségről van szó, kára sokszo­rosa valamennyi szeszbevételnek. Kihatá­sa a családi kapcsolatok lazulásától a csökkenő munkateljesítményeken át a tel­jes leépülésig tetten érhető. A népesedés számtalan tényezőt és összefüggést magá­ban foglaló eleme között is felfedezhető az alkoholizmus. Hazánk népesedésében a 80-as évek elején új helyzet állt elő. A születések egyre csökkenő száma már nem érte el az emelkedő halálozásokét, ezért az ország népessége fogyni kezdett A de­mográfusok szerint ennek mintegy négy­ötödét az elmaradt, szülések, egyötödét a növekvő halandóság okozza. „A népesedés •lazai alakulása nagy fontosságú társadal­mi agy, összehangolt állami és társadalmi erőfeszítésekkel el kell érni, hogy a népes­ség csökkenése megálljon, hosszabb távon a lakosság szama növekedjen" — olvas­hatjuk a XXII. kongresszus határozatában. Ennek egyik módja a magyar halandóság alapirányzatának megváltoztatása mivel az mintegy Két évtizede folyamatosan emelkedő. Különösen a 40—59 évesek ha­lálozási arányszama emelkedett nagymér­tékben a legutolsó tíz évben. A rosszab­bodó halandósági szint egyik okozója az egészségtelen életmód, a mértéktelen do­hányzás és a túlzott alkoholfogyasztás. A Központi Statisztikai Hivatal 1984. évi rmkrocenzus (kis népszámlálás) ada­tai lehetővé teszik, hogy az alkoholfogyasz­tást a ténylegesen fogyasztó 14 éven felüli lakosságra vonatkozóan is megismerjük. A bevalláson alapuló statisztikai adatok szerint alkoholt fogyaszt a férfiak 68 szá­zaléka (ebből 18 százalék rendszeresen), a nőknek viszont csak 28 százaléka (de ebből rendszeresen csupán 1,5 százaléka). Az utóbbi adatok feltehetően jóval kiseb­bek a valós értékeknél, a nők közül ugyan­is sokan igyekeznék szenvedélyüket pa­lástolni, de a rendszeresen alkoholt fo­gyasztó férfiak egy részéről is feltételez­hető, hogy alkalomszerű ivónak vallatta magát. A 14 éves fiuknak még csak 2 szá­zaléka, de' a 15—19 éveseknek már közel egynegyede alkalmanként iszik. Legna­gyobb az alkalmankénti ivók aránya a 25—39 évesek csoportjában (5 közül 3 tartozik ide), ami — szemben a rendsze­res, ivókkal. — az életkor előrehaladtával csökkep. Az utóbbiak legnagyobb arányt (26 százalék) az 55—59 évesék korcsoport­jában érnek el. A nők alkoholfogyasztásá­ra vonatkozó szokások korcsoportonként azonos a férfiakéval. Az aktív kereső fér­fiak körében a fizikai foglalkozásúak, a nőknél a szellemiek a gyakoribb ivók. A férfiak közül leggyakoribb a szeszesital- fogyasztás a mezőgazdasági fizikai foglal­kozásúak körében (80 százalék). Egy tsz- elnök tréfás megjegyzése: „Nálunk a reg­geli féldeci helyettesíti a fogmosást.’’ A nőknél viszont a mezőgazdasági fizikai foglalkozásúak képviselik a legkisebb arányt (28 százalék). A z életszínvonal és az alkoholfogyasz­tás között meglehetősen szoros kapcsolat mutatható ki. Az élet­színvonal emelkedésével párhuzamosan évtizedeken át növekedett az egy főre ju­tó alkohol mennyisége, ami az utóbbi években egészségtelenül magas szinten stabilizálódott. A 100 százalékos szeszben kimutatott 11—12 liter mintegy kétszere­se az 1934—1938. évek átlagában számított 5,5 liternek. Tapasztalatok azt mutatják, hogy a szeszes italok árának emelése csak igen rövid időre mérsékli fogyasztásuk növeke­désének ütemét, az inkább a jövedelmek alakulásával mutat összefüggést. A jöve­delmekből szeszes italokra fordított hányad meglehetősen állandónak mutatkozik, mintegy 10 százalékot tesz ki. Az alkoholos italok ára 1970-hez képest megkétszereződött. Bolti árakon számolva 1 liter bor az 1970. évi 20,50 forintról 1984- re 45,70 forintra emelkedett, 1 liter sör 8,90 forintról 18,90 forintra drágult, a rum és a pálinka literje 242 forintról 406 fo­rintra, a likőr ára 92 forintról 165 forintra változott. ~ Szabolcs-Szatmár megye egyik nagyon kedvezőtlen adottsága az is, hogy itt él a rokkantak egytizede, mintegy 60 ezer em­ber. A munkavállalási korban lévő, meg­változott munkaképességűek száma eléri a 35 ezret, akiknek kétharmada belgyó­gyászati betegségben szenved. Csak felté­telezzük, hogy sokuknak (egyes becslések szerint minden ötödiknek) oka az alkohol. Az alkoholizál ók egy része bűnöző életmó­dot folytat, így nem meglepő, hogy az al­koholfogyasztással kapcsolódó bűnözés nagymértékben emelkedett. Ezen belül is az átlagot meghaladó az alkoholfogyasz ­tással összefüggő bűncselekményt elköve­tő fiatalkorúak számának emelkedése. Kit­Szesz és statisztika Napjainkban is: lönösen erőszakos és garázda jellegű bűn- cselekményeket követnek el a korábbiak­tól jóval többen alkoholos befolyásoltság­ban. Az alkoholizmus gyakran szerepet ját­szik az öngyilkosságok elkövetésében, megkísérlésében is. „Az Író és az olvasó között is az egyenes a legrövidebb út.” (FELEKI LÁSZLÓ) „Éhe a szónak../ J elenleg alig van társadalmi kontroll, hiányzik az olyan értékrend, amely elítélné az alkalmi lerészegedőket (különösen ha fiatalkorúról van szó,) és szigorúan megtiltaná a munkahelyi italo­zást. A legnagyobb gondot a mértékletes­ség hiányában véljük, ami csaknem isme­retlen fogatom. A fiatalok előtt nincs pél­da, mert a felnőttektől is a mértéktelen- séget látják. Leghamarabb következetes munkával kell alapvető szemléletváltozást elérni. Az általánossá vált szeszesital-kínálást és -fo­gyasztást mérsékelni szükséges. A gazdál­kodó szervezetek és intézmények vezetői­nek példamutatása, a társadalmi szervek alkoholfogyasztás elleni propagandamun­kája főleg a fiatalok körében nélkülözhe­tetlen. Az alkoholizmus elleni küzdelem­ben. kiemelkedő jelentőségű az egyének és a közösségek (párt-, KISZ-, szakszerve­zet, Hazafias Népfront, Vöröskereszt, munkahelyi közösségek) szerepvállalása. Az alkoholizmus társadalmi megítélésének megváltozása sokat segíthet az alkoholis­ták korai felderítésében és kezelésbe vé­geiében. Nem lehet magánügy, ha az al­koholizáló veszélyezteti a környezetében élők testi épségét, gyermekei szellemi fej­lődését. A mainál sokkal többet kel! tenni a már alkoholista betegek kiszűrése, felkarolása, orvoshoz irányítása, gyógykezelésük előse­gítése érdekeben. Segíteni kell a felgyó­gyultak, a volt alkoholbetegek rehabilitá­cióját, közösségbe való beilleszkedését. Megkülönböztetett figyelemmel kísérjük a veszélyeztetett^ rétegeket (ingázókat, munkásszálláson lakókat, ifjúságot), de az is sokat javítana a jelenlegi helyzeten, ha az érvényben lévő rendelkezéseket (pl. it­tas egyént nem szolgálnak ki), mindenütt maradéktalanul betartanák. Hajnal Béla l. Két évvel ezelőtt egy üze­münkben az igazgató a bri­gádvezetők évi első tanács­kozásán kijelentette: — Az a szocialista brigád, amelyik a jövő hétig nem iratkozik be az üzemi könyv­tárba, egy árva fityinget se várjon, mert, nem fogjuk ér­tékelni a munkáját! A teremben moraj támadt. A brigádvezetők megiepetten néztek egymásra. Kisvártat­va egy öblös hang megkér­dezte: — És tessék mondani ol­vassunk is, vagy elég ha be­iratkozunk? Kirívó a példa vagy álta­lános? A tapasztalat mutat­ja, hogy ahol a vezetőség^ felismerte a munkások mű­veltségének sokszoros hasz­nát a termelésben, ott a szakmai képzés, a kultúra, a művelődés egyformán fontos. A vállalati könyvtárat anya­gilag is támogatják, szak­képzett könyvtárosokat fi­zetnek, klubokat, olvasókörö­ket tartanak fenn, szellemi vetélkedőket, kiállításokat szerveznek 2. Hazánkban már a műit szazad végén megszülettek a munkás olvasókörök. („Éhe a szónak, éhe a szépnek”) A századforduló után a szerve­zett munkások tízparancso­latában első volt: „Olvass naponta legalább két órát!” Az 1934-ben készült statisz­tika szerint az alacsony is­kolai végzettségű munkások az átlagosnál nagyobb arany­ban olvasták Balzac, Doszto­jevszkij, A. France, Shakes­peare műveit, és jobban is­merték a kor társ "magyar irodalmat — például Jókai, Mikszáth, Móricz, Kosztolá­nyi írásait —, mint ma az ipari iskolai tanulók! Napjainkban a klasszikus és a magyar irodalom érté­kes alkotásait sokkal keve­sebben olvassák, mint a lek­tűrnek nevezett szórakozta­tó — és ponyvakönyveket. A divatos bestsellerek) mai ma­gyar szociográfiának álcázva) majdnem minden munkás kezében megfordulnak. Sikk ezekről vitatkozni. De vajon nincs elég idő vagy nincs elég igény a komolyabb iro­dalmi művekre? Egy vállalatunknál egy fi­atal munkásember ezt mond­ta: — Olvasnék én, de mikor? Nincs rá időm ... Örülök, ha a munka meg a géemká után belezuhanhatok az ágy­ba! SEREGI ISTVÁN, a szak- szervezetek központi könyv­tárának igazgatója szerint az olvasási kedv csökkenése vi­lágjelenség. — Sajnos a munkások és az értelmiségiek is kevesebb szépirodalmat olvasnak, mint az előző években. Ke­vesebb a- munkahelyeken lé­tesített könyvtárainkból ki­kölcsönzött kötetek száma — mondja. — Viszont megnőtt az igény a különféle szakiro­dalom, a szakkönyvek, a hobbyval és más szabadidős Szarnia — a Szemléről Tartalom, szakszerűség olvasmányosság tevékenységekkel kapcsola­tos könyvek iránt és többen keresnek fel minket infor­mációkért. mint azelőtt. A szakszervezeti közisme­reti könyvtárak körülbelül hatvanezer dolgozót látnak el könyvvel a megyében. Az 1984-es felmérés szerint ol­vasási szándékkal csak min­den harmadik dolgozó ke­reste fel a munkahelyi könyvtárat és 12—13 kötet könyvet kölcsönzött ki on­nan. Eszerint naponta még fél órát sem olvasott! Vajon mennyit olvashat akkor az alacsony végzettségű fizikai munkás ? 3. Egy nagy hírű ipari üze­münkben a hat általánost végzett segédmunkás zavar­tan mondta: — Tavaly nyáron a válla­lati üdülőben olvastam egy könyvei. . Van négy gyere­kem, meg építkezünk is, hát nincs nekem most erre érke­zésem! M. Jánosné Detanitott munkás Nyolc osztályt ta­nult. Évente négy-öt köny­vet olvas el. — Tetszik tudni fóliázunk, mert kell a pénz! Az uram fizetése elmegy az ótépóbe, az enyém meg a háztartásra. Ugye, drága minden! így csak éjjel olvasgatok. Jókait nagyon szeretem! — magya­rázta csillogó szemmel. A Nyíregyházi Konzerv­gyár most felújított Váci Mi­hály szakszervezeti könyv­tárában találkoztam ROZS- NYAI BÉLANÉVAL. A két­gyermekes, fürge kezű, kö­zépkorú asszony vételező az asszeptikai üzemben. A tudo­mányos-fantasztikus iroda­lom szerelmese. Szocialista brigád tag. — Nem is tudom össze­számolni. hány könyvet ol­vastam már el eddig! - — mondja lelkesen. — Nagyon szeretek olvasni! Most Re­KINEK SZOL kinek írják, szerkesztik a Szabolcs-Szatmári Szemlét, a megye gazdasági, társadalmi és kulturális fo­lyóiratát, amely az idén „életének” hu­szonegyedik évébe lépett? A kérdés jo­gosságát indokolja, hogy a Szemle a két évtized alatt szellemi tényezőjévé vált a megyének, amely nélkül nem lenne teljes az írott sajtó megyen, repertoárja. Számos tanulmány, forrásértékű szak­munka, irodalmi-művészeti jellegű írás jelenik meg rendszeresen a folyóirat ha­sábjain, mely főként gazdasági, társada­lompolitikai, hagyományfeltáró és -ápo­ló tevékenységéivel, művészet es Iroda­lompártoló igyekezetével teremtette meg olvasótáborát. Témaválasztására — az első számában is — az eddigiekhez híven a sokrétűség a jellemző. Közismert, hogy nem irodal­mi, művészeti, hanem gazdasági, társa­dalmi és kulturális folyóiratról van szó. ez az összetett profil, vagy olykor pro- filtalanság, sajátos arculat kölcsönöz a Szemlének. A mai gazdasági vezetés, szervezési, irányítási rendszer elemzése éppúgy megfér — egymás mellett, a ki­alakult rovatoknak megfelelően — mint a régi nyíregyházi laktanyák krónikája, vagy .Tókai „Magyar nábobjának” nyír ségi vonatkozásai, Kölcsey levélé Kos­suthoz, a Magyarország története első kötetéről rendezett szakmai vita anyaga és így tovább. Ezzel a vegyes tematikával jószerivel már kénytelen volt megbarátkozni az olvasó, mégha szívesebben is venne kézbe egy tisztább profilú, szűkebb te­matikájú folyóiratot. Az olvasó nagyobb gondja inkább az, hogy a megjelent írá­sok nagyrésze nem kifejezetten a Szem­lének íródott, kevésbé kapcsolódik a megye mai életének legjeUemzőbb cso­mópontjaihoz, a szellemi életben fellel­hető kérdésekhez. Az írások egy nagy része terjedelmes, nem összefogott. A 140 oldalas szám egy nem ds kis része táblázatokat tartalmaz. A FEBRUÁRI SZÁM tanulmányt kö­zöl „A vezetési, szervezési, irányítási rendszer színvonala Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdasági nagyüzemeiben” címmel, amely közismerten igen idősze­rű téma napjainkban. Az elemzés kitér az agrárértelmiség szerepére, helyének, szakmai összetételének alakulására, majd a vezetési, szervezési, irányítási rendszert veszi szúró alá megyei tapasz­talatok felhasználásával. A szerző meg­állapítja, hogy a tsz-ek egy részénél a meglévő szervezet nem felel meg az adottságoknak és a termelési szerkezet által támasztott követelményeknek. Nem foglalkoznak a jelentőségének megfele­lően a vállalati szervezet korszerűsíté­sével, alkalmazkodó képességének javí­tásával. Számos értékes eleme mellett Is túlságosan terjedelmes az írás, nem túlzottan kelti fel az érdeklődést. A folyóirat az Eszmecsere rovatban egy vita összefoglalóját adja közre a Magyarország története első kötetéről. Tavaly novemberben a tanárképző fő­iskola történelem tanszéikén gyűltek ösz- sze az ország őstörténetének és kora- középkori történetének legismertebb ku­tatói, hogy megvitassák, értékeljék a tízkötetes Magyarország története című munka első kötetét. Az ötlet — még an­nak idején — Hársfalvi Pétertől szárma­zott. Az összefoglaló számos érdekes részt tartalmaz a nem történészek sza­mara is, de összességében annyira szak­mai, részletező és terjedelmes, hogy szinte olvashatatlan. AZ IDEI ELSŐ SZÁM legkevésbé ol­vasmányosnak mondható írása azonban a szatmárcsekei Köücsey-kúria leltáráról szól, amelynek folyamatos szövege egy és egy negyed oldal, a többi pedig, szám szerint tizenegy oldal a teljes táb­lázat közreadása, amiből mutatónak egyetlen oldal is bőven elég lett volna az illusztráció kedvéért. (A táblázatok rekordját azonban a múlt évi utolsó számban megjelent egyik tanulmány tartja, amely nem kevesebb, mint har­minc oldalon közölt egy táblázatot.) Érthetetlennek találjuk a túlméretezett, táblázatokat, amelyek még egy Kifeje­zetten szakfolyóiratban sem viselhetők el anélkül, hogy elvennék az olvasó kedvét a további böngészéstől. A Szemle egyik erőssége viszont — ez a februári számra is érvényes — a kriti­kai tevékenység. Két színházi előadás­ról és több nemrég megjelent könyvről, szakmai kiadványról olvashatunk szín­vonalas kritikát. Kevés viszont a folyó­irat savát-borsát jelentő irodalmi alko­tás — novella, regényrészlet, dokumen­tum — melyet ebben a számban egy prózai írás és néhány vers, míg az iro­dalomtörténeti' kuriózumot, Illetve ok- nyomozást a ‘magyar nábobról szóló fejtegetés képviseli. A szegényes irodal­mi anyag láttán önkéntelenül is felmerül a kérdés, vajon tényleg ilyen az irodal­mi termés, vagy azok nem jutnak el a Szemléhez, Amikor e néhány kritikai megjegyzé­sünket közreadjuk, tisztában vagyunk vele, hogy a Szemlét — nem úgy mint a legtöbb vidéken megjelenő hasonló folyóiratot — mellékállású szerkesztő szerkeszti és a szerzők sem főhivatású munkatársak, nanem a megye szellemi életének különböző területem dolgozó értelmiségiek. Aligha lennénk igazságo­sak, ha tőlük kérnénk számon a Szem­le egyes számaibán tapasztalható egye­netlenségeket, a koncentráltabb szerkesz­tői munkát, a markánsabb profilt, az olvasmányosabb folyóiratot. Annyira vi­szont magunkénak érezzük a Szemlét, hogy ne menjünk el szó nélkül az ész­lelt gyöngeségek mellett. A TOVÁBBI MINŐSÉGI FEJLŐDÉS feltételeinek javításán már most érde­mes és szükséges gondolkodni. Egyebek mellett, véleményünk szerint egy folyó­iratmunkában jártas, főállású szerkesz­tő megbízásával, majd amennyiben a „kézirattermés” indokolja, a negyedévi megjelenés helyett áttérni a kéthavon­kénti, távlatilag a havonkénti megjelen­tetésre. Ezek, mégha 86-ban távlati cé­loknak is tűnnek, már most munkát adhatnak a szerkesztő bizottságnak, il­letve a folyóirat gazda szerepét betöltő megyei tanácsnak. Könyvtár, múzeum, művelődési központ, színház ügyben már felzárkózott a megye az országos átlaghoz. Folyóirat dolgában még nem. De nem tartjuk lehetetlennek e téren is a felzárkózást. Páll Géza marque és Varga Katalin re­gényeit kölcsönöztem ki. A brigádban is sokan olvasnak, a jó könyveket cserélgetjük egymás között . — hajol hozzám bizalommal. — Még vitatkozunk is, hagy melyik volt a jobb! KUREK KÁLMÁNNÉ a gyümölcsüzemben dolgozik. A szerény, hallt szavú fiatal­asszonynak bárom gyermeke van, csak az alvásból tud időt lopni az olvasásra. Ö is brigádtag. — Á történelmi, az élet­rajzi, meg a romantikus re­gényeket szeretem a legjob­ban — magyarázta örömmel. — A könyveket vásárolom is, a kedvencem Merle, a fér­jemé meg Passuth. Otthon háromszáz kötetünk van. A gyermekeiül is szeretnek ol­vasni, rászoktattam őket! simoNyi Péter meós egyetért a fiatalasszonnyal abban, hogy aki olvas, az könnyebben megérti a vilá­got. ö maga a hangulata szerint válogat olvasnivalót. Gimnáziumot végzett, csalá­dos fiatalember. — Tetszik tudni, sok min­den érdekei, azért olvasok! — mondta komolyan — So­kat szeretnék tudni! A konzervgyár önálló könyvtárának vezetője, OLÁH JÁNOSNÉ szerint a fizikai állományban lévő munkások csaknem 70%-a olvasó, és közülük csak tíz ember nem brigádteg! Az író-olvasó találkozókon, a vetélkedőkön, az olvasópá­lyázatokon is nagy számban vesznek részt. A nyíregyházi üzemekben végzett felmérés szerint a fizikai munkásolvasók ará­nya meghaladja a 60°/0-ot. A fizikai dolgozó kategóriában azonban éppúgy szerepelnek a magasabb iskolai és politi­kai végzettségű termelésirá­nyítók, *mint a négyosztályos segédmunkások. A több mint 60% szép mutató. A művelő­dés, az olvasás terén mégis van még tennivaló! Tóth Ildikó KM o

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom